Kinézet
Budapest, Merkovszky szülők otthona
A szünet alatt
[zárt]

Nem szokása női magazinokat olvasni, most viszont kivételt tett. Sokan súgtak össze a háta mögött az utóbbi időben, otthon is és a kastélyban is, hiszen a szünetben a legtöbb időt otthon töltötte, de a DÖK eseményére visszautazott a kastélyba Mátéval.
Amikor már megunta, hogy nem tudta mi olyan érdekes rajta egy hete, rákiabált egy évfolyamtársára, aki a kezébe nyomta az újságot. Egyből a címlapon ott szerepelt az anyja és az elemi mágia tanára neve, olyan címmel amitől felfutott a szemöldöke. Kíváncsian lapozott bele az újságba, bár nem hitt a címnek. A cikk nem volt hosszú, de bőven benne volt minden amitől elzsibbadtak a végtagjai.
Modern boszorkány cikke
Modern boszorkány
2015. március, 2. sz.
Elemi mágus és légtornász közös gyermeke
Azaz a két híresség titkos magánélete


Gondolták volna, hogy Merkovszky Ádám tetramágus és Győri Anna légtornász között több is van, mint barátság? Ráadásul olyan dolog köti őket össze, aminél nagyobb nem is lehetne! Van egy eltitkolt, 17 éves lányuk.


Jó barátságban voltam régen mindkét személlyel, tapasztalatból mondhatom, hogy egyikük sem volt fiatalon társaságkerülő. A Mirákulumnak közös fellépései voltak elemi mágusokkal, köztük az akkor még 20-25 éves Ádámmal, világszerte turnéztak. Ebben az időben Annának svéd párja volt és egy egyéves fia, éppen csak visszatérhetett a munkájához amikor megtörtént a sorsfordító esemény.
Tizenhét évvel ezelőtt, szeptember elején Svédországban zárták a turnét a cirkuszosok. Ezt a fontos eseményt hatalmas ünneplés követte, ahol szem-, és fültanúja voltam annak, ahogy a fiatal anyuka és a fiatal férfi flörtöltek egymással, együtt iszogattak egész este. Képekkel tudom alátámasztani ami ott történt.
Sokadik koktéljuk után egyik pillanatról a másikra szívódtak fel együtt, még egy pillantás erejéig sikerült elkapnom őket ahogy elhagyták a helyet és kettesben folytatták az ünneplést.
Erről senki nem beszélt, senki nem tudott róla, mi volt közöttük. Csak én és a kamerám, a képek melyek az íróasztal fiókjában vártak a leleplezés pillanatára.
Néhány héttel később Anna ismét visszavonult, mivel gyermeket hordott a szíve alatt. Ekkor nekem már gyanúsak voltak az időpontok, hiszen a turné alatt nem volt arra ideje, hogy fia apját felkeresse, tehát egy apajelölt maradt, Ádám.
Idő közben sikerült felkeresnem a gyógyítót Göteborgban aki a nőt felügyelte a terhessége alatt és akinél született a kislány. Megerősítette, hogy a baba pontosan érkezett, a neve pedig nem volt újan csengő, hiszen olyan tehetséggel született, mint édesanyja és gyerekkora óta gyakorolja a légtornát. Annelie Freya Blomqvist neve sokak számára talán nem lesz új, de az volt az állítólagos apja számára. Janrik Blomqvist megerősítette, hogy kétszer állt kapcsolatban szakításuk után Annával, amiből két gyerek született. Egy fiú és egy kislány, de nem a középső, hanem a legkisebb.
Kell ennél több bizonyíték?

Kőrösi Oszkár

Mielőtt még újra akaratlanul előjött volna az ereje, összecsukta az újságot és elszaladt a minisztériumi kirendeltségbe, hogy hopp-hálózattal hazajusson. Nem adott volna a hírre, hiszen bármilyen légből kapott dolgot megírnak, de mivel minden esemény hihetőnek tűnt...jobbnak gondolta az anyjától megtudakolni az igazságot, mint rágódni a dolgokon.
Otthon az édesanyja háromszor olvasta el a cikket, majd végül szó nélkül hagyta. Anne hosszan kérlelte, hogy mondjon valamit, de Anna csak a vállát vonogatta és gondterhelten fordult el a lányától.
- Tudja, hogy ki vagy. Janrik tudja. Kicsim, nézd... - édesanyja sóhajtva ült le a kanapéra. - Nem vagyok büszke arra amit tettem. Fiatal voltam, a bátyád születése után muszáj volt lazítanom...
A lány csaj dermedten állt és hallgatta azt, amit anya már régóta elhallgatott előle.
- Nem emlékszem arra az estére, gondolom Ádám sem.
- Hazudtál nekem.

Hosszú beszélgetést tudtak maguk mögött néhány órával később, Annelie nehezen dolgozta fel, hogy az eddigi majdnem tizenhét évét hazugságban élte le. Van egy anyanyelve, ami amúgy nem is kellene, hogy az legyen, két testvére, akik csak féltestvérek és egy tanára, aki az igazi apja... Sosem volt édesapja, nem is hiányzott neki. Kibírta volna anélkül, hogy ez kiderül.

Még ezen az estén levelet írt Merkovszkynak.

---

Ezt követően az anyja tudta nélkül utazott el Budapestre, bár nem kíséret nélkül. Harold, a bátyja kísérte el, akinek elmesélt mindent a történtekről. Szerencsére nem változott a kapcsolatuk, sőt, talán még erősödött is a testvéri kapcsolat.
Nem volt nehéz odatalálni a mágusok lakta részbe, de a lánynak a torkában dobogott a szíve. A táskájában lapult az újság, a fejében cikáztak a gondolatok. Harold magára hagyta amikor megtalálták a házat. Szerette volna minél előbb letudni a dolgot, elképzelése sem volt róla, hogy mi lesz a tanára reakciója az egészre. Talán nem is kellett volna felhoznia...de biztos,hogy előbb vagy utóbb eljutott volna hozzá is a hír.
Az ajtó előtt megállt, megigazította a haját és a ruháját, aztán félve, de bekopogott. Az ajtónyitásig még lett volna ideje elfutni...

Kinézet
Budapest, Merkovszky szülők otthona
A szünet alatt
[zárt]

A csinos házikó egyáltalán nem vonta el a figyelmét arról, ami miatt érkezett. Egyfolytában a lehetséges reakciókat vette sorra magában, mert hát ki tudja, milyen rosszul fogja érinteni Ádámot ha megtudja, hogy ő az apja, vagy elhiszi-e egyáltalán.
A kopogás után nem kellett sokat várnia, nehézkesen, de valamiféle mosolyt varázsolt az arcára a tanárra pillantva.
- Jó napot - köszönt udvariasan. Valahogy másnak tűnt a férfi a legutóbbi találkozásuk óta, bár nem tudta volna megmondani, milyen értelemben. Beljebb kerülve egy szó nélkül ment az emeltre, amerre irányították, a kellemes társalgóban pedig ismét csak egy mosolyra futotta tőle.
- Sajnálom, hogy itthon zavarom...én... - a pillantását is elkapta róla. Mintha ezer szempár figyelte volna a szoba minden szegletéből, lesütötte a szemét. Ott ült, Ádám várta a vallomást, ő pedig nem bírt megszólalni, csak az izzadó tenyerét nézte.
Kis idő után erőt vett magán, a nadrágjába törölte a kezét és a táskájából előhalászta az újságot melyen már látszott, hogy legalább százszor elolvasták.
- Emiatt jöttem - a Modern boszorkány március közepi számát átnyújtotta a férfinak, majd várta, hogy elolvassa, vagy nevesse ki, bármit.

Kinézet
Budapest, Merkovszky szülők otthona
A szünet alatt
[zárt]

Az egészben a tehetetlenség zavarta leginkább. Az, hogy nem tudta befolyásolni Ádám reakcióját, elképzelni sem tudta. Csak ült ott, átadta az újságot ami miatt jött, azt is csak azért, hogy ne húzza szegény ember idegeit a váratással. Egyszer túl kell esni rajta...
Csendben figyelte, minden reakciója érdekelte. Egy szót sem szólt közben, de a lába járni kezdett és csak akkor fújta ki a levegőt amikor végre megszólalt. Az anyja válaszaira volt kíváncsi, de mindent nem tudott volna két perc alatt elmondani, így egy pillanatig habozott.
- Beismerte. A mi apánk...akit annak nevezett...ő csak a két testvérem apja. A bátyám születése után nem találkoztak, de anyám elmondta neki, hogy terhes - megvonta a vállát, hiszen ez még csak egy része volt annak, amit megtudott. - Ő nem ismer minket, a nevemet se tudja.
Várakozott, igazából most jött elő belőle a düh, amit eddig elfojtott. Legszívesebben üvölteni tudott volna, hiszen eddig csak hallotta, most azonban saját maga mondta ki a tényeket.
- Tudja milyen érzés megtudni, hogy az állítólagos apám nem is az apám, és...nem vagyok svéd? - ez bosszantotta legjobban. Hogy beszél egy olyan nyelvet, amihez igazából semmi köze. Ezzel elég sok minden kiderült, például az is, hogy testvéreivel ellentétben ő aranyvérű, nem félvér, ahogy tudta.
- Nem akartam letámadni... - szabadkozott végül és felállt a kanapéról. Az ajtó felé indult, majd visszalépett, és megint az ajtó felé...

Kinézet
Budapest, Merkovszky szülők otthona
A szünet alatt
[zárt]

Kifakadása után nem tudta eldönteni, hogy menni akar vagy sem, mégis mihez kezdjen. Hiszen nem mindennap történik az emberrel olyasmi, ami megváltoztatja nem csak a jövőjét, de múltját is. Volt egy elképzelése az apjáról, a mugli férfiról akiről igazából nem akart többet tudni, mint amit elmondtak neki. Sosem érdekelte az, aki nem méltatta arra sem, hogy megkeresse a gyerekét. Mondhatni semmi gond nem volt a családjában, Zoltán, a cirkuszbeli apapótléka bőven elég volt neki az anyja és testvérei mellé.
Az ajtónál állva hirtelen megérezte a vállán a férfi érintését, amire kicsit összerezzent. Nem, egyáltalán nem szereti a testi kontaktust, csak néhány embertől viseli el, azoktól, akik kellően közel állnak hozzá és abból nincsen túl sok. Ennek ellenére nem húzódott el, csak kellemetlennek, szokatlannak találta.
Meglepetten pislogott rá. Hogy Ő szeretné megismerni? Az a tanár, aki a következő tanévtől az elemét fogja figyelni? Aki az apja? Felfoghatatlan.
- Elég sűrűn - elhúzta a száját, szívesen hozzátette volna olyan epésen, hogy apu, de inkább elnyelte a szót, hiszen csak magára haragudott ebben a pillanatban. Lassan visszaült az előző helyére.
- Elhiszi? Mármint...én biztos nem hinném el csak így... - gondolt itt arra, hogy jött a semmiből, és egy cikken alapozva előadott egy sztorit. Ami egyébként teljes mértékig igaz, de tudja, hogy ha ő lett volna Ádám helyében, mélyebben utána akart volna járni mielőtt ténylegesen elhiszi és elkezd egy olyan embert megismerni akit nem is biztos, hogy kellene.
- Hányan vagyunk? Vannak testvéreim? - talán elsőre durva és késforgatós kérdés volt, de ez olyan, ami nagyon érdekelte.

Kinézet
Budapest, Merkovszky szülők otthona
A szünet alatt
[zárt]

Bólogatott, az apasági tesztet jó ötletnek tartotta. Na nem mintha ő nem bízott volna anyja szavaiban, de azért a teszt mégiscsak meggyőzőbb egy pletykánál. Úgy tudja, van egy olyan bájital, amibe hajszálat, vagy ilyesmit kell tenni és a színe mutatja ki az eredményt. Erre nem sajnálna egy szál barna hajacskát.
- Az jó lenne...most már szeretném tudni, ki Ön nekem - mondta kicsit nyugodtabban.
Végül is nem akarta lerohanni a kérdéseivel, de egyet mindenképp tudni akart. Hogy vajon egyedüli gyerek-e vagy sem, illetve kik tartoznak még hozzá. A válasz végül is várható volt, mégis valamiért reménykedett benne, hogy nincs testvére. Hiszen van kettő, őket szereti, ha ő választhatott volna jövőt, abban biztos nem lett volna még plusz ember.
Várta a további választ, de a szemöldökét összevonva figyelte a tanárját. Valami nem volt rendben vele és ezt szinte érezte. Talán az elemi miatt, talán csak mert feszülten figyelte, de kifejezetten érezte. A viselkedése is megváltozott és ezen az a mosoly sem változtatott amit a kifejtett válasz után erőltetett magára. Igazából ebből a válaszból értelmet nyert a feszültsége, Annelie nem is gondolta, hogy ilyen mélyen a lényegre tapintott.
Csak mereven bámulta a férfit, aki egyértelmű választ adott neki. Néhány másodperc telt el csupán így, ennyi idő alatt úgy nézte, hogy feltűnt neki ami eddig nem. Hogy hasonlítanak. Nem sokban, hisz ő inkább az édesanyja kiköpött mása, de a szeme formája és a haja is valamennyire olyan, mint Ádámé.
A következő lépés teljesen önkéntelenül jött, hogyha ő irányította volna, nem tette volna meg. De egy pillanat alatt felállt a kanapéról, az apjához sétált és amint leült mellé, átlépte a saját és a két idegen közötti határt. Részben bocsánatkérően, részben pedig támogatóan ölelte át.

Kinézet
Budapest, Merkovszky szülők otthona
A szünet alatt
[zárt]

- Rendben...de anyám nem tud róla, hogy itt vagyok - ezt nem akarta igazából beismerni, de gondolta, hogy valami szülői engedély kellhet majd hozzá, vagy ki tudja. - De elmondom neki - gyorsan hozzátette, hogy nem akarja eltitkolni, csak nem volt kedve erről beszélni vele azután, hogy megvádolta a hazugsággal. Na nem mintha nem így lett volna, de durva lehetett szegény nőnek ahogy a szemébe mondta.
Lassacskán kiderült az, amit még fontosnak tartott a lány. Mert hát rendben, van egy apja, na de a család hány taggal növekszik még? Ráadásul a férfinak felesége is van, akiről tudja, hogy szintén valami köze van a Bagolykő tanári karához, de nem követi annyira mások magánéletét, hogy tudjon ilyeneket pontosan.
Nem tudta volna megmondani, hogy mi ütött belé amikor odament hozzá és átölelte, de abban a néhány másodpercben ezt érezte helyesnek, sőt, egészen jónak. Aztán Ádám szavai észhez térítették és lassan elhúzódott. Eléggé zavarban volt, el nem pirult, de felállt onnan, mit sem törődve a megjegyzéssel, miszerint kedves. Francokat kedves.
Az újságot felvette az asztalról, a táskájába rejtette és határozottan lépett az ajtóhoz. Kifejezéstelen arccal fordult a férfi felé.
- Akkor én most megyek. Van min gondolkodnunk - kisöpörte arcából a haját aztán várakozóan tekintett felé. Nem akart egyedül kimenni, remélte, hogy az apja majd kikíséri.

Saját Télapó

Hazautazott mindkét családjához az ünnepekre, egyik nap a cirkuszban, másik nap Ádámnál volt. Imádja az öccsét, szóval kihasználta az alkalmat rá, hogy kedvére gyömöszölhette. Erre a napra lustálkodást tervezett a családja, ő viszont edzett is, hogy lekösse a felesleges energiáit. A bogolyfalvi család egésze vele tartott, Noakot is beleértve, így az állatok most az egész cirkusz állataivá váltak az ünnepi időszakra.
Épp az edzés utáni tisztálkodásból tért vissza a lakókocsiba, ahonnan valamiért eltűnt az egész család. Esti sétához készülődve lábát csizmába bújtatta, és épp a sáljának feltekerésénél tartott mikor bekopogtak.
- Hol jár... Keve - meglepetten pislogott az előtte álló férfira. Szemöldöke megemelkedett, mert mielőtt még bármit mondhatott volna, az exnavinés magyarázatba kezdett.
- De én épp... - mondott volna valami frappáns kifogást, aztán felsóhajtott. Visszalépett a lakásba, hogy kabátját is felvegye, majd kilépett Keve mellé.
- Azért ugye nem fogsz megölni? Nem tudom, ki gondoskodna Noakról - vigyorodott el és kezeit zsebre dugva várta, mit szándékozik tenni vele a pasi.

Télapó

Saját sétát szeretett volna tenni, aztán érkezett Keve, akinek nem tud nemet mondani. Felöltözve, csinos állt az ajtóban, értelme se lett volna kifogásokat keresni, hogy miért utasítja vissza, ha már meglepetésről beszélt.
- Te nem is szalamantoni vagy... - vonta össze szemöldökét amikor fejben megpróbálta helyrerakni a kirakós elemeit. Közben a felé nyújtott kézre pillantott, és sajtjaira, amit viszont a zsebébe dugott. Néhány másodperc után megadta magát és kezét Kevéébe csúsztatta. Furcsa érzése támadt, mert nem gyakori, hogy ő fizikai kontaktust létesít szinte idegenekkel.
- Nem aggódok - ingatta meg fejecskéjét. A meglepettségen és kíváncsiságon kívül nem sok mindent érzett.
- Mondjuk, hogy a hop-hálózatot jobban szeretem - szavai az este csendjében halkan szóltak. Saját tempójában igyekezett Keve oldalán, ujjait néha-néha megmozdítva a másik kezének fogságában.
Egyáltalán nem tud annyit beszélni, mint aktuális elrablója, de nem érzett kínos csendet. Sokkal nyugodtabb, ha a természet hangjait hallhatja és nem az emberek dumáját.
Gyanús pillantásokkal méregette a szobrot, ami felé közeledtek, még talán egy erőteljesebb szusszanást is hallatott.
- Orra fogok buk... - elsőként a kezén érezte azt  szörnyű húzást, majd mintha a gyomrát rántotta volna valami a föld középpontja felé - niii - grimaszolással fejezte be a mondatot.

Télapó

Azért ment Kevével, mert nem úgy ismerte meg, mint aki képes lenne bántani, vagy elrabolni, ha épp ahhoz van kedve. Sőt, ami azt illeti, egész kedves és jó társaság ha leszámítja a nyomulását, ami viszont néha bosszantani tudja.
Nem volt a legkellemesebb az utazás, kicsit még a földet érés után is kavargott a gyomra, de igyekezett eltüntetni arcáról az undort és mosolyt erőltetni a helyére. Szorítása már nem volt, ezekben a pillanatokban épp csak a férfi tartotta markában a lány apró kezét. Húzta is ki, szabadulni akart, mert kezdett sok lenni az érintkezés.
- Egyben vagyok - bólintott és tenyerét kabátjába törölte, mintha került volna valami oda nem való is a bőrére. El kell neki nézni, nem tehet róla.
- Nehogy rám kösd azt... - tiltakozott volna, fejével követte is a válláig Keve mozdulatait. Majd úgy, ahogy a sétát, ezt is megengedte és bár bizalmatlankodott, legalább a terromágiájára számíthatott.
- Komolyan Keve, miért akarsz egyáltalán meglepni? - mert hogy ez egészen rendben van, de a miértjét továbbra sem fedte fel emberünk. Kezét szorosan fogva lépdelt mellette és fülelt, hátha meghall valamit abból, egyáltalán hol vannak.
Megálláskor kíváncsian forgatta körbe fejét, mintha a sálon keresztül látni lehetne valamit. De nem, szóval várnia kellett a másik instrukciójára, ami egész hamar megérkezett, Annelie pedig lehúzta szeméről az anyagot.
- Keve - ámuldozva nézett körbe, és elnevette magát. A fejét rázva sétált utána. - Betörtünk, vagy mégis hogy csináltad...?

Télapó

Csettintett nyelvével, mert nem szereti, ha kerülik a válaszadást. Csendben is maradt inkább, mielőtt még valami cifrát mondott volna a nem túl kedves reakcióra. Már nagyon érdekelte, miért hozta el Keve otthonról.
Várakozott, hallotta a kapunyitást és zörgést, minden egyes apró zajra megrezzent a füle. Türelmetlenül húzta le szeméről a sálat amikor a srác szabad jelzést adott, és hitetlenkedve nézett végig a vidámpark belátható részein.
- Nem akarom tudni - ingatta meg a fejét. Ha esetleg rájuk szabadulnának az aurorok, ő tudja azt mondani, hogy csak elrabolták. Slussz-passz, nem is akart jönni.
Átlépett a kapun, kisgyermekre hajazó, csillogó tekintettel nézett szét. Az egy dolog, hogy cirkuszban nőtt fel, na de vidámpark! Méghozzá nem is akármekkora. Mosolyogva fordul elrablójához és felhúzza vállait.
- Lőj nekem egy plüss-sárkányt - vigyorgott, nagyon vigyorgott. - Aztán üljünk fel az óriáskerékre! Sőt! Előbb oda akarok menni - mutatott is azonnal arra, aztán lépteit megszaporázta, futva indult a magasság felé.

Télapó

Nem volt biztos benne, hogy egész éjszaka kint akar-e lenni Kevével, de a vidámpark okozta boldogság el is feledtette vele ezt a részt. Élvezte, hogy a sok fény között most csak ketten voltak, nem kellett sorba állni, és szaladhatott az óriáskerékre, ahogy bírt.
Hatalmas mosollyal és gyermeki csillogó szemekkel nézett a fiúra lépteit lelassítva. Várakozott és Keve titkon le is nyűgözte azzal, ahogy pillanatok alatt kezelt mindent, ami kellett ahhoz, hogy mindketten felülhessenek a kerékre.
- Nem elég nagy az ágy hozzá, hogy több is legyen - nevetett fel. Szó nélkül tűrte, hogy a másik biztonságba helyezze magukat. Bár egy kissé feszélyezte a hirtelen jött közelség, mély sóhajjal inkább elnézett a másik irányba. Izgatottan várta a magasabb pontokat, ahonnan belátni a karácsonyi fényekbe burkolózott várost.
- Egyáltalán hol vagyunk? - kérdőn nézett újra rá. - És miért pont öt perc? Készülsz még valamire? Féljek? - a szokásosnál többet beszélt így hirtelenjébe, de nem sokáig. Egész testével próbált előre dőlni, amennyire ez lehetséges volt, és száját tátva nézett végig a lábaik előtt heverő helyen.

Télapó

Jól érezte magát, egyáltalán nem bánta, hogy nem hajtotta el Kevét, aki úgy néz ki, miatta rendezte így az estét. Nem hagyta, hogy az ilyen és ehhez hasonló gondolatok fejébe férkőzzenek, teljesen elzárkózott már magától a feltételezéstől is, hogy ez esetleg több lenne, mint egy sima baráti bulizás. Ennek értelmében nem is válaszolt, sőt, néma csendben maradt. Gyorsan elterjedt a híre, hogy újra egyedül alszik, de egészen eddig senki nem célzott rá ilyen pontossággal. Most pedig még menekülni se tudott.
Ezért, na meg a látvány miatt elterelte figyelmét erről, és tovább faggatta - mert ő ilyen. Kérdésre is szeret kérdéssel válaszolni.
- Talán? - ismételte a választ merő kétkedéssel a hangjában. Szemöldöke az egekben, aztán megforgatta szemeit. - Ne faggassalak - bólintott, elfogadva, hogy nincs esélye, jobb ha csak hagyja, hogy Keve kezébe kerüljön a vezetés teljesen.
- Mit? - pislogott nagyokat az ajándék hallatán. Erre nem számított, nem is akarta, és... A fa! Széles mosollyal nézte az agyondíszített szépséget. A nagy egyszerűség mániás lány képes lelkesedni egy ilyenért... - Figyi...ez valami...ahhjj! Köszönöm - belepirult ugyan, de egy gyors puszit nyomott a fiú arcára. Épp csak annyit időzött arcánál, hogy a másik levegőhöz se jusson, és már libbent is ki az óriáskerék üléséből.
- Menjünk oda! Most kérem azt az öt percet - vigyorogva nyújtotta felé a mancsát.

Télapó

Nem megszokott dolog ez, hogy Annelie bárkivel is kéz a kézben sétálgasson. Na de ez egy különleges alkalom volt, hogy Keve elvitte a vidámparkba és minden szomorúságot elfelejtett arra a kis időre. Boldogan nézett végig az óriáskerék által lábaik előtt heverő fényekbe borult városon, majd kisgyermekként indult meg a hatalmas fa felé.
Hagyta persze, hogy a fiú vezessen, mert hát ő ismeri a terepet, és közben végignézett mindent, már ki is tűzte a következő célokat sorban. Széles mosollyal torpant meg a karácsonyfa és Keve között.
Nem gondolta, hogy tényleg ajándékkal készült neki a másik, zavarba is jött rendesen. Nézett egyszer az emberre, egyszer a dobozra a fa alatt, aztán elvigyorodott és hátrálni kezdett felé, ha már arra nem vette a navinés a fáradtságot, hogy át is adja.
- Mi ez? - összefont szemöldökkel nézett a doboz felett rá. Leguggolt, úgy kezdte kibontani azt. Izgatottsága nem hagyta nyugodni egészen addig, míg a kezébe került a másik dobozka.
Nagyokat pislogva nyitotta azt ki, és csillogó szemekkel húzta végig mutatóujját a medálon.
- Csodaszép - súgta maga elé, majd a dobozt ott hagyva, a nyaklánccal a kezébe szökellt vissza a fiúhoz. - Köszönöm - azzal hálából nagy, cuppanós puszit nyomott az arcára.

Szemét alak, aki halálra rémiszt
[zárt]

Már nem számolja a napokat, nem tudja, hányadik alkalommal nem ment be az óráira azért, mert minden idejét az ispotály egyik külön szobájában tölti. Nem egy luxuslakosztály, de legalább egyedül vannak - többnyire - a férfival.
Kialvatlan, szemei alatt csúnya karikák mutatják, mennyit tudott aludni az utóbbi időben. Szinte semmit, főleg az elején nem, amikor South életveszélyes állapotban feküdt még a romániai ispotályban.
Most viszont, hogy áthozták ide, valamivel jobb a helyzet. Életben van és bár rengeteg vért vesztett, meg nagyjából nincs ép testrésze, küzd. A gyógyítók is mindent megtesznek annak érdekében, hogy felépüljön.
Annie most is itt ül az ágya melletti fotelban, lábait felhúzva pihen, kicsit néha lehunyja a szemét, szundít. Nem a legkényelmesebb, de nem érdekli. A hátfájás majd elmúlik, ráér akkor foglalkozni ezzel, amikor nem azzal kell szembenéznie, hogy az általa legjobban szeretett ember több helyen is fehér kötéssel fekszik a kórházi ágyon és ki tudja, mikor tér magához.
Eddig nem sokat tudtak beszélni. South nem volt annyira magánál, hogy beszélgetni tudjanak, vagy éppen egy percnél tovább figyelni tudjon. Azokban a rövid kis időszakokban viszont a lány mindig leszidta, amiért ekkora hülye.
Szemei hosszabb időre csukva maradnak, de ujjait a férfi mozdulatlan kézfejére fonja. Hüvelykujjával simogatja bőrét, hallgatja, ahogy a gépek egyhangú csipogással jelzik; életben marad.

Szemét alak, aki halálra rémiszt
[zárt]

Nehéz ez, mert meg kell küzdenie saját lelkiismeretével is miközben South ott fekszik nem valami fényes állapotban az ispotályban. Ott kellett volna lennie vele. Ehelyett elkezdték az előadást úgy, hogy a férfi nem jelent meg. Pedig megbeszélték, hogy ott lesz, megnézi őt és Csinszkát, aztán az este további fele alakul ahogy alakul.
Végül is így is lett. Alakult. Sárkánnyal és vérrel, majdnem halállal. Eleinte a gyógyítók nem sok reményt fűztek hozzá, a lyukas mellkasa nem éppen tűnt életképesnek. Aztán mégis valahogy összerakták, befoltozták, és ápolják.
Annie is ezen van. Ha nem is úgy, ahogy a nővérek teszik, de folyton ügyel a biztonságára és figyeli a gépeket. Ez mostanság az egyetlen nyugtató hang, amíg a férfi hangját nem hallhatja. Most csak vár és aggódik.
Napok óta az összes alvással töltött óra ebben a fotelban telik el. Végig fogja a kezét, de nincs rá sok reakció, elvétve talán. Pihennie kell, persze, de mégis örülne, ha legalább egyszer végre magához térne annyira, hogy mosolyogni lássa.
Kicsit elszundít, ekkor a simogatással is leáll. Kezét viszont nem húzza el, félálomban is fogja a kezét, és abban a pillanatban, hogy a másik ujja érinti a lány bőrét, szemei kinyílnak, South arcára pillant. Ráfog a kezére és feláll a fotelből, hogy miután haját hátrasöpörte, egy hosszú üdvözlőcsókot nyomjon homlokára.
- Jó reggelt Csipkerózsika - mosolyogva simít végig arcán szabad kezével. Boldogan néz le rá, ahogy mindig. Mindennek ellenére nagyon hálás, amiért túlélte a sárkányt és nem maradt ott. Ezek után ha ilyen helyekre akar menni, biztosan a nyakába kötheti kedvesét...

Szemét alak, aki halálra rémiszt
[zárt]

Őszinte mosoly rajzolódik ki arcán. Örül, hogy South egyre többször ébred fel, ha csak néhány percre is. Anne is feküdt már ugyanebben az ispotályban néhány éve, neki a csigolyáit kellett összefoltozni, ami miatt hónapig fájdalmai voltak. El sem tudja képzelni, milyen lehet most a férfinak. Látszik rajta, hogy nehezen veszi a levegőt, és erre a lány el is húzza a száját.
Míg ő levegőt próbál venni, felül mellé az ágyra és ölébe veszi a kezét. Ha beszélgetni nem is tudnak, legalább megérintheti és foghatja a kezét. Finoman simogatja, gondosan ügyel arra, hogy úgy kezelje, akárcsak egy törékeny, drága holmit. Az kellene még, hogy ő okozzon neki fájdalmat...
- Ezt épp te mondod? - fejét ingatja, majd fújtat, hogy ez mégis milyen megállapítás. Nem épp annak kellene ezt megjegyeznie, aki ruha helyett kötést visel magán és körülbelül hullajelöltként néz ki.
- Egy igazi barom vagy - jegyzi meg ezt ma is, mert enélkül nem telhet el nap. Mégis hálás mosollyal pillant le rá, amiért legalább egyben van ez a barom.
- Fogalmad sincs róla, mit keresel ebben a szobában, ugye? Beszéltél már valakivel?
Az biztos, hogy az ő jelenlétében csak Csinszka jelent meg eddig, de ki tudja, amikor esetleg nem volt itt, járt-e bent más az ápolókon kívül.

Szemét alak, aki halálra rémiszt
[zárt]


Ha azon bukik el az utolsó éve, hogy South-ra vigyáz míg ő alszik, akkor bukjon. Nem érdekli. A fontossági sorrenden nem az az első, hogy minden órán ott legyen és ezzel magára hagyja a férfit.
Reméli, hogy lassacskán felépül, erősebb főzeteket kap és szépen felszívódnak a foltjai, a bordái összeforrnak. Már az is csoda, hogy bírja a lány általi strapát két percnél tovább. Ez most újdonság, és még körbe is néz, kezd tisztulni előtte a kép.
Annelie rossz társa lenne ha nem tudná, mit keres. South West nem lehetne itt, hacsak nem aurorokkal körülvett kórtermet kap. Ez azonban nincs így, és erre a gondolatra el is mosolyodik.
- Szuper, erre vártam, első akartam lenni - mosolyog rá, aztán testével jobban felé fordul, követi tekintetét, hogy tudja, mire vonatkozik a kérdés. Elhúzza a száját, és megrázza a fejét.
- Ismeretlen - válaszol végül, aztán megdörzsöli homlokát míg végiggondolja, mit is mondjon. - Máté meghalt a rezervátumban. Van egy jó akaród... Vagyis inkább valaki, aki ezért cserébe a segítségedet várja mikor felépülsz.
Ha South tud figyelni, láthatja a lány arcán, mennyire nincs ínyére a dolog. Vívódik is magában, nem tudja, mennyit kellene elmondania.
- A csajod intézett mindent. A szőke - vállat von amint ezt kimondja. Fogalma sincs, minek kellene neveznie a nőt azok után, ami volt köztük.

Szemét alak, aki halálra rémiszt
[zárt]

Na jó, talán nem ezzel kellett volna kezdenie. Szemei elkerekednek South mozzanatára és már nyomná vissza, amikor magától dől vissza a párnára. Nem kellene még erőltetnie a mozgást, de ezt már ő maga is tudja.
- Örülj neki, hogy elintézte, mert különben te most vagy halott lennél, vagy fegyenc - rosszallóan ingatja a fejét, amikor a férfi arcán nem hogy megkönnyebbülést, sokkal inkább neheztelést és haragot lát.
Annak Annelie sem örül, hogy Astrid felbukkant. Most először látta a nőt, és számára nem vált szimpatikussá a maga francia akcentusával és száraz tényközlésével. Aurorok... Viszont azt legalább így South is tudja, melyik szőke csajára gondol a sok közül, melyikre kell kiakadnia. Vagyis inkább kinek kell hálásnak lennie.
- Aha. Hogy karácsonyra várja a babát - olyan rezzenéstelen arccal mondja mindezt, hogy még saját maga is majdnem elhiszi. Aztán csak felsóhajt és megrázza a fejét. Nem mondott semmi konkrétat, éppen ezért nem is lehet nyugodt. Fogalma sincs mit akarhat a férfitól ezért cserébe, de nem sok jót néz ki a nőből.
- Majd bejön amikor jobban leszel. És ahhoz pihenned kell - halványan elmosolyodik, aztán az lében tartott kezét ajkához emeli. Nyom rá egy puszit, és arcához hajolva borostás bőrére is. Most kihasználja azt a néhány pillanatot, amíg belenézhet azokba a kék szemekbe. - Aludj csak. Én itt leszek amikor megint felébredsz.

South és Winter

East jobban készült erre a napra, mint maga Anne. Míg ő ráparázott az egészre, sógornője elintézte, hogy a magánklinikán gondoskodjanak róla amikor Sammy úgy dönt, unatkozik már odabent egyedül, megnézi magának a világot.
Nem mondhatni, hogy minden rendben ment közben, hosszú órák teltek el, a kisfiú teljesen kifárasztotta anyukáját, aki emiatt eszméletét is vesztette. Szerencsére a gyógyítók mindenre fel voltak készülve, Annelie jó ellátásban részesült és nem lett komolyabb gond a dologból.
A tegnapi nap folyamán lementek a vizsgálatok, az első együtt pihenés és most, túl egy adag bájitalon hármasban töltik a maradék kötelezően itt töltendő időt a kórteremben. Mindenből a legjobbat kapják, egy szava sem lehet a friss anyukának, de azért már szívesebben lenne otthon. Ahol valójában fogalma sincs róla, mit fog kezdeni az új helyzettel, de bízik benne, hogy megoldja.
- Hogy lehet ilyen világos a haja? - mosolyogva simít végig fia pici fején, aki az apukája karjaiban alszik már vagy fél órája. South volt az első, aki foghatta a csöppséget, Annie a születése után épp csak egy pillanatra látta a mellkasára fektetve. Onnantól semmire sem emlékszik az eszméletvesztés után, csak a kényelmetlen, itt-ott fájó érzésre, meg a világos kórteremre, ahonnan álmából ébredt.

South és Winter

Örül, hogy túl van a terhességen. A szülésen. Az ébredésen. Nem tudná megmondani, melyik volt a legrosszabb mind közül. Azt viszont kimondhatja, hogy minden megérte. Most, hogy Sammy világra jött és ott pihen az apja ölében, Annie úgy érzi, ő a legboldogabb a világon. Meg a legfáradtabb is, ezért nem is igényli, hogy nála aludjon a baba.
- Nem is a miénk - mosolyog férjére. Kihagyja azt, hogy tiszta olyan a pici arca, mint az övé, nincs ereje ezen gondolkodni, egy South agyfelhúzáshoz pedig egyáltalán nincs kedve.
Mióta ébren van vagy ötvenszer mondta el élete két férfiának, mennyire szereti őket. Bár nagyot változott az életük ezzel a csöppséggel, nem bánja egy percig sem.
- Az jó. Szerintem fordítva adtam rá a pelenkát - a sógornője pedig segíteni fog, amiben csak tud, ebben biztos. A férfinak pedig biztos jól jön, hogy az igazi családja részt vesz az életében - már ami a testvéreit illeti. Nagyon úgy néz ki, hogy most minden rendben van körülöttük.
- Nem is mondtad. Milyen volt kivárni? Mert átélni...és én még azt hittem a savas bájital kipróbálása a legfájdalmasabb... - halkan beszél, közben hol a fiát, hol South-ot nézi.

South és Winter

- Hülye - mosolyodik el az ötletet hallva. Azt hitte, a fia majd olyan hajjal születik, mint amilyennel a West gyerekek. Dús és fekete hajukkal a fiúk könnyedén összekeverhetőek Easttel. Ám a lényeg nem is a haja, hanem, hogy egészséges és ha minden jól megy, másnap reggel már haza is mehetnek.
Kételyei voltak az utolsó percig azt illetően, hogy jó döntés volt-e ez. Bár bízott South-ban, nem csodálta volna, ha meggondolja magát és inkább világgá megy, új életet kezd. Nem is hibáztatta volna érte. Szerencsére azt az apró gondolatot, ennek lehetőségét is elhessegette azzal, hogy ott volt végig, majd tovább, és most is.
- Rendben, a második gyereknél majd nem ájulok be - nyelvet ölt férjére, aztán elmosolyodik. Egyelőre az is kérdéses, ezzel az eggyel hogy fognak megbirkózni, nem még kettővel.
Nem szeretne változtatni a jelenlegi helyzeten, szívesen nézi őket így együtt, de hát ha Sammy anyát akar, akkor nincs mit tenni. Annie ajkába harap, nyújtja a kezét, majd visszahúzza, de végül szusszanva átveszi kisfiát. Magától jön minden, ahogy megfogja és karjába fekteti, aztán megpuszilja a fejét. Furcsa látnia a ráncos kis fejet, amit eddig csak képeken láthattak.
- Mikor mész dolgozni? - érdeklődi nagy valószínűséggel nem a babától. Egyelőre úgy tűnik, annyi elég volt neki, hogy anyukája magához vette, nem éhes és a pelus sem szorul cserére.

South és Winter

Nincs arra felkészülve, hogy egy éjjel-nappal csak síró gyereket tartson életben. Előre látja magát, ahogy az éjszaka közepén csoszog a lakásban ide-oda, South pedig majd nem tudja eldönteni, ki bőg jobban. Sam, vagy anyu. Talán el is költözik, foglal egy szobát a csárdában, hisz neki dolgoznia is kell a gyerekmeló mellett. Egyelőre azonban úgy tűnik, Annie szerencsés anyuka és a babájuk nem küzd hasfájással, vagy anyaelvonási tünetekkel. Már ahogy ezt egy egynapos gyerekről el lehet mondani.
- Nem akarom, hogy elmenj - húzza el a száját Annie. Kicsit sem örül, hogy a férjének vissza kell mennie dolgozni, de hát ha muszáj, akkor muszáj. A kicsiről a férfira pillant, akin nem lehet nem észrevenni a hirtelen megváltozott érzéseket.
- Figyelj... Ha nem érzed jól magad a faluban, kereshetünk más helyet. Nem számít, hol vagyunk együtt - ugyan nem beszélték meg igazán, mi a helyzet a csárdában, személyesen és pletykákból is tudja, mi folyik a háttérben ami miatt South olyan, amilyen. Az emberek borzasztóak tudnak lenni. Anélkül pocskondiázzák, hogy ismernék.
- Tényleg? Jó, majd kijavítom a hibákat - ölt újból nyelvet rá játékosan.

South

Westék nem engedik, hogy a családjukból bárki is olyan ellátást kapjon, ami nem méltó hozzájuk. Ez legalábbis East felfogása, amikor már abban a pillanatban intézi a dolgokat, amikor bátyja értesíti az esetről.
Annelie az intenzív osztályon fekszik még, súlyos sérülésekkel hozták be és látták el a gyógyítók. Állapota nem stabil, bármelyik pillanatban történhet olyasmi, aminek beláthatatlan következményei lehetnek. Most már el vannak szakítva egymástól, Laney a koraszülött intenzívre került, ő talán jobb állapotban van, mint anyukája.
Álmában valahol teljesen máshol jár, egy tengerparton, ahol minden meleg, fényes és nevetnek körülötte a gyerekek. Sammy már nagyobbacska, kergeti a kishúgát, aki apja karjaiba szaladva keres védelmet. Annie mosolyog, boldog. Bármit megtenne értük. És a film mintha végtelen vetítéssel menne, újra és újra ugyanez játszódik le tudatában.
Odakint nem csak South idegeskedik kicsi családjáért. East a gyerekeket a dadákra bízva ül a férfi mellett az első perctől kezdve. Néha a kezét szorongatja, néha pár percre magára hagyja, hogy a saját feje ne szakadjon szét testvére üvöltözésétől. A szidás és a feltételezések most nem segítenek, már csak az idő múlását várják.

South
East

Ujjait tördeli, néha azon kapja magát, hogy állkapcsa belefájdul a szorításba. Mély levegőket vesz a folyosó végén ácsorogva és várja, hogy a kávéautomata lassan kiadja a két kávét, amihez gondosan választott gombot. Valójában csak a zörgés az, amiért negyedjére is itt ácsorog, így legalább van, ami egy rövid időre kiszűri South hangoskodását a fejéből.
East messziről kerüli a kórházakat, a sok zokogástól hamar megfájdul a feje. Most viszont testvére a legfontosabb, ha kell, napokig is hallgatja ezt.
Csendben ül le mellé, már nyújtaná át az egyik kávét, de a csapás hirtelen éri és majdnem az ölébe borítja a forró italt. Pár másodpercig szótlanul, levegővétel nélkül nézi a férfit.
- Mindkettőtöknek vannak titkai - halkan beszél, tekintetével kikényszeríti, hogy bátyja a szemébe nézzen. - Ne hibáztasd azért, mert olyan, mint te, South. Tudtad, kit veszel el, tudta, kihez megy hozzá. Most inkább azon gondolkodj, mi lesz Winterrel, ha lecsukatod magad az ispotály tönkretételéért - higgadt a helyzethez képest, legalábbis annak tűnik. Elvégre az egyik, ha nem a legsikeresebb színésznő idehaza, begyakorolta már önmaga megjátszását.

South

Mondják akik ismerik, hogy milyen jó neki, mert belelát mások fejébe és mindig tudja, mi a valód véleményük, mit akarnak. Aki azonban igazán ismeri az tudja, hogy cseppet sem teszi boldoggá ez a hatalom.
Nem lenne kíváncsi testvére csapongására, a többi beteg és ideges rokon feszültségére, a gyógyítók kegyes hazugságaira. Csak kávézna a testvérével és reménykedne a legjobbakban, hisz mást nem nagyon tehet.
Legszívesebben megölelgetné, puszikkal halmozná el, mint kicsiként amikor még ezzel tényleg rendbe hozhatták a dolgokat. Most viszont csak megsimogatja a karját, ennyit tehet.
- Ne aggódj, nem emlékszik semmire. Már alszanak - figyelte közben az otthon történteket és most Sam az, akiért a legkevésbé kell aggódni.
- Nézd, a ti génjeiteket örökölve ennek a kislánynak sem lesz semmi baja. Erős és már abban a korban van, hogy jó esélye van a teljes gyógyulásra - biztatóan próbál valamit mondani Laneyről is, ezzel szépen kikerülve a tényt, hogy a gyerekekkel ellentétben a feleségéről nem sok jó hír szállingózik.
Mindeközben Annie úgy századjára látja ugyanazt a képsort, lepörgött már elégszer és unja. Annyira unja, hogy valami történik, mert a folyosón még nagyobb rohangálásra kapja fel a fejét őCsinszkasága. Gyógyítók rohannak a kórterembe, a hirtelen megugrott adrenalinszint szinte tapintható. Valami történik odabent és nem sok jóra lehet számítani.

Westek

North érkezése egy kicsit eltereli East figyelmét a kialakult káoszról, amibe belecsöppentek. Halvány mosollyal fogadja öccsüket, de az üdvözlő ölelés elmarad. A nő kezében megremeg a kávé, jobbnak látja letenni, mielőtt kiöntené.
Szótlanul figyeli a két férfi egymás közti csendes társalgását, de az események olyan gyorsan történnek, hogy néhány pillanattal később nem emlékszik semmire ebből a családi jelenetből.
- South! - próbálja visszahúzni bátyját a karjánál fogva, de ő erőfölényben van. Hiába siet utána, az ő fejébe beférkőznek a hangok, melyek egy igazi őrjöngős koncertként hatnak rá, a férfira pedig rácsukják az ajtót. Nem mehetnek be, most nem, baj van.

Odabent az idő megállni látszik, a tengerparti kép kiszürkül és elhalványodik. Elfogy a víz, a homokszemcsék, eltűnnek a családtagok. Egyedül marad, majd saját magát is elveszíti. Ott marad a semmiben egy nehéz érzéssel a mellkasán, levegőtlenül, mintha megbénították volna és víz alatt fuldokolna.
Az idő telik, felette gyógyítók kapkodnak. Újraélesztik, bűbájokkal és csövekkel próbálják visszahozni az életbe.
Mintha hallotta volna a nevét, mintha a férje parancsolt volna rá. Vagy csak álmodik? Máté lenne? Csak egy emlék a fejében. Hisz itt egyedül van. Kering a semmiben, de már oldódik a nyomás, újra tud lélegezni. Aztán elveszti érzékeit, belezuhan a mélybe, mint egy mély álomba.

Westek

- Reméljük - képtelen bármi mást mondani North-nak. Megfogja öccse karját, belekapaszkodik, mintha ettől bármi könnyebb lenne. De a férfi csak őt tartja meg, az éppen összetörő bátyjukat és az odabent haldokló feleségét nem.
Mintha megfagyna minden, hosszú ideig nem tudnak semmit, nem történik semmi. Végül ő érzi először a könnyebbséget, amikor a gyógyító gondolataiból értesül a nő állapotának stabilizálásról.

A kinti levegő már más. Mindhárman másfelé mennek, East vigyáz volt Sammyre. Mikor hazaér, már alszanak a gyerekek, így elég csak másnap szembesülnie a kisfiú kérdéseivel és aggodalmával. Legjobb tudomása szerint nyugtatja és figyeli South-ot, hogy amikor kell, menjen vele az ispotályba.
Másnap pedig végre Annelie-n kívül a kislányt is megnézhetik, aki jobban van, mint édesanyja. A gyógyítók szerint minden esélye megvan rá, hogy olyan egészséges legyen, mint bármelyik más gyerkőc. Már csak arra van szükség, hogy az anyukája is felépüljön, vagy legalább kikerüljön az intenzívről.
Egészen addig, amíg South egyszerre dühös és kétségbeesett, nem tud mit kezdeni vele, csak csendben támogatja. Talán ez is több, mint a semmi.

North

A kórházban töltött idő nagy része kiesett Annie-nek. Napokig az intenzíven volt, küzdöttek az életéért, miközben a koraszülöttek között a kislányáért folyt a harc. Valójában el sem tudja képzelni, mi történt körülötte ezekben a napokban, arra sem igazán emlékszik, milyen volt felébredni. Csak az érzés elevenedik fel benne újra és újra, az üresség érzete és a testébe nyilalló fájdalom minden egyes ponton.
Sok sérülést szerzett, melyeket a gyógyítók lassan majdnem rendbe is hoztak. Így, hogy bájital okozta a balesetet, sokkal nehezebb a gyógyulás.
Most a kórteremben üldögél az ablak előtt, karját figyeli és remegő ujját végighúzza az egyik hosszú égési sebhelyen. Nem tud nem arra gondolni, mit tett. Félpercenként az ajtó felé fordul abban reménykedve, hogy South jön azzal a hírrel, hogy Laney rendben van és végre találkozhat vele.
Letöröl egy könnycseppet arcáról, majd feláll és a párkánynak támaszkodik. alig van ereje, eltompítják a gyógyszerek és a fájdalomtól csak rövid ideig képes megállni a lábán. De ő sétálni akar, menni a gyerekeihez, karba venni a kislányt, megölelgetni Sammyt. Napok óta nem látta. Nem láthatta.
Az ablakban két virág keresi a napsugarakat, a hirtelen jött melegebb időre megörültek, erősebb színekben pompáznak, de leveleik már kezdenek fakulni. A nő előbb az éjjeliszekrényén hagyott pohárból megöntözi őket, majd ujjait finom simogató mozdulatokkal húzza végig a leveleken, akárcsak anyák az alvó gyerekeik arcán. Lassabban ugyan, mint jobb napjain, de szépen átad nekik egy kis energiát, mellyel új életre kapnak.
Mély levegőt vesz, talán ez több volt, mint amit a szervezete most elbír. Megteszi azt a pár lépést a fotelig, s lábait felhúzva visszatér előbbi tevékenységéhez. Az ajtót figyeli.

Emir
születésnapos

Különleges ez a nap, bár Annelie nem éppen így fogja fel. Inkább úgy, mint hogy ez az a nap, amikor egy évet öregszik és egy újabb ránc jelenik meg a homlokán. Még mindig nem néz ki huszonkettőnél többnek, előszeretettel mondogatja is az alkohol hatása alatt, hogy a tizennyolcadikat ünnepli. Hát majdnem tíz évvel ezelőtt tényleg azt ünnepelte.
A gyerekekre a nagynénjük vigyáz, míg az anyjuk a sokadik felest önti le a torkán itt valamelyik mugli város egyik szép kis bárjában. Eddig még semmit nem fizetett, csak kapta és nem csupán a kisebb baráti körétől, hanem a pasiktól, akik nőszámba véve ezzel próbálják az ágyukba csalogatni. Kevesebb, mint több sikerrel.
Egy ideje megint rágyújt, persze csak alkalmanként, de ez most nagyon is aktuális. Az öngyújtóval szórakozik, próbálja meggyújtani a szálat miközben kifelé sétál. Épp csak annyira részeg, hogy néhány lépésben már el tudjon akadni, főleg, ha egy pár fokos lépcsőn is le kell menni a kijáratnál.
Nehezen veszi az akadályt, szerencse, hogy van kapaszkodója. Ahogy felpillant, először konstatálja, hogy sikerült meggyújtani a cigit, beleszív, majd rájön, hogy egy idegen férfi a kapaszkodója és éppen egyenesen a szemébe néz.
- Hoppá, elnézést - ejt meg egy zavart mosolyt.

Emir
születésnapos

Elfelejtette felvenni a dzsekijét, de egyelőre nem érzi a hideget, csak a friss levegőt, amit mélyen szív tüdejébe. Ő és az alkohol csak azóta ilyen jó barátok, hogy South lelépett. Nem, nem felejteni akar, hanem kiélni magát. Mert évekig, mióta Sam megszületett, ő be volt zárva a négy fal közé és az anyaságon kívül nem ismert mást. Most boldognak érzi magát, lebeg a föld felett fél méterrel, és minimum ennyivel magasabbra kell felnéznie, amikor a férfira fókuszál.
Még egy kis ideig nem engedi el, fél kezével kapaszkodik, a másikkal szívja a cigit. Annyira eszénél van, hogy tudja, nem illik a másik arcába fújni a füstöt.
- Igen, csak...eggyel több tequilát ittam, mint kellett volna - magyarázza mosolyogva. - Milyen fura a szemed - kissé oldalra dönti a fejét mikor jobban megnézi az idegen lélektükreit.
- De buta vagyok, kérsz? - kérdezi a kedves és barátságos énjét elővéve, majd a ruha rejtett zsebéből előveszi a doboz cigarettát. Mondjuk így már, hogy nem kapaszkodik, kissé meg is inog. Talán jobb lenne, ha leülne.