Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Azt hiszem elég régen néztem már meccset végig nem fentről, a részeseként. Pedig szeretem - jegyezte meg el is gondolkodva. Talán még sulis csapatnak járt kint egyszer szurkolni, meg Lewyén Majával, például azon a bizonyos kupadöntőn, de többre nem igen futotta. Ennyire sok ideje tényleg nem akad.
Nyilván kevés olyan kviddicsszerelmes van, akinek nem hagyna ki három ütemet is a szíve, ha élete értelme a világkupát hozná fel mondjuk egy séta helyett. És itt közel sem az anyagi, inkább az eszmei értékről van szó. Luca évekkel ezelőtt, az első behívója után eldöntötte, hogy őt a válogatott rész képtelen lekötni. Olyan emberek közé kerülni, akikkel keveset van ideje összeszokni, és lévén a saját nemzete hozzáállását ismerve, biztos erősen hímsoviniszták is, nem hiányzott neki. Eleget küzdött a saját csapatában, és elérte, amit akart. A világhír meg nem a magyar csapaton fog állni.
- Tudom, ettől még rossz, de már nem érzem magam hibásnak érte, úgysem tudok változtatni más felfogásán - vagy ha igen, azt pont az erejével, az meg nagyon nem kéne éppen ebben az esetben. Örült, hogy Maxi ezek ellenére, meg a maguk múltját félretéve mégis képes volt bizalmat fektetni a kapcsolatukba, belé. Nem kellettek a szavak Lucának, vagy éppen az untig mondogatott visszaigazolások érzésekről, neki pont elég volt amennyi időt rá szánt, hogy szurkolt neki, hogy nem kellett futniuk egymás után, mert ott voltak, mindig lassan már.
- Azt nagyon reméltem, és nem, majd igyekszem - felejtkezett a csókba pár pillanatra, hogy aztán mosolyogva ficeregje magát kicsit még közelebb a férfihez annak ölében. - Aaaz lehet, de még mindig nem vagyok meggyőzve róla, hogy ehhez olyan ok kedvünk lenne, de - vigyorodott el, hogy a lábait oldalra kidobva elforduljon a német ölében, így félig felé tudott fordulni. A kezeivel körülfonta a nyakát, aztán a barnáit ráfüggesztve vágott gondolkodó fejet. - Mennyire is sietünk?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Sokan és sok dolgot gondoltak Reáról, amikkel ő tisztában is volt. Alapból a kviddicsben is megosztó volt, mint mindenki, aki elkötelezett egy klubnak, de neki a képessége se volt készpénz, hogy közkedvenc legyen vele. Sok interjú témája volt, mennyiszer élhetett vele vissza és ezek mindig elkeserítőek voltak, leginkább nagyon. Boldog volt attól, hogy a németnek sosem kellett magyarázkodnia, nem próbálta meg kipuhatolni, hogy esetleg kihasználja-e rajta, csak igyekezett benne bízni. Tudja, hogy ez azért nem lehetett egyszerű, főleg még nem ismerte őt ennyire, de örül, hogy nem adták fel. Meg is mosolyogta a dolgot bólogatva. Agresszív tud lenni, de sosem volt tipikusan rosszindulatú.
- Shhh… minden jó így, nem kell ezen nagyon igyekezni – vigyorodott el még a mutatóujját is egy pillanatra a férfi ajkaira emelve, mielőtt nagy gondolkodóba esett volna a nyakába karolva. Nem csak azért, mert most olyan furcsán lenyugodott benne minden és inkább csak maradt volna így itt eeegész nap, hanem mert tényleg nem volt sok kedve az elmúlt hetek után most is mással törődni magukon kívül. Felnevetett a harapásra, aztán a barna tincsekbe túrt előbb finoman, majd széles, huncut vigyorral bele is markolt, ahogy közel húzta és a pici kis helyre suttogott kettejük közé.
- Akkor majd később – jelentett ki, majd csókot lopott, előbb egy egész kicsit, majd vissza hajolva tapasztotta az ajkait a férjéére. Átemelve a lábát közben nagy ügyesen szembe is fordult vele. Egyelőre jobb volt ez így, mint mászkálni. Pascal szuszogott, ő meg örült, hogy újra itthon van. Mindenhol otthon tudott lenni, és ezt már Maximus tette, nem a kutyák vagy a kényelem. Ez a nap meg… hát kihasználható a szabadidő meg majd még egyszer a piac is belefér… de most! Sokkal fontosabb dolga van.