37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Magyarországi helyszínek - Gyarmati Lora Manka összes hozzászólása (51 darab)

Oldalak: « 1 [2] Le
Gyarmati Lora Manka
Egyetemi hallgató, Gyógyító, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 138
Összes hsz: 140
Írta: 2023. december 28. 21:36 Ugrás a poszthoz

BB

Öntök magamnak egy pohár bort is, hogy adjunk úgy igazán az érzésnek. Mikor Bálint megjelenik, még nyújtom is felé, hogy kér -e, de aztán ahogy ordibál, inkább visszahúzom, mert az ital nélkül is elég dilis.
Kirohanása közepette, kedvenc müzlis tálját veszem magamhoz, amit kis lendítéssel dobok elé, ha ügyes elkapja, ha nem akkor pedig sajnos az is törés általi halált hal.
A zene hangereje csak akkor hagy alább, mikor a dal végére ér, én pedig nagyobbacskát kortyolok, majd a poharat a benne lévő vörös borral együtt ejtem a földre.
- Talán nem kellett volna azt feltételezni rólam, hogy egy kurva vagyok - közlöm némi gúnnyal a hangomban, majd a tányér maradványokon és üvegszilánkokon átlépkedve indulok el a zenelejátszóhoz, mert bizony van még neki szóló dal a listámon.
Gyarmati Lora Manka
Egyetemi hallgató, Gyógyító, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 138
Összes hsz: 140
Írta: 2023. december 28. 21:55 Ugrás a poszthoz

BB

Egy pillanatra kiesek a hisztérikus szerepből, mikor látom, hogy a tálka a földön végzi. Én ezt nem akartam. Tudom, hogy az mennyit jelent számára és egyszerűen nem hiszem el, hogy annyira béna, hogy nem kapja el. Hogy a fenébe fogom pótolni neki majd?
Talán képes lennék emiatt bocsánatot kérni és túllendülni az agygörcsön, de annyira bánt, amit hitt, hogy elönti az agyamat a köd és csak vagdalkozok, mint egy úszni nem tudó, éppen öt centis vízben fulladni készülő valaki.
Az sem igazán segít, hogy leidiótáz, aztán neki áll a kurva szó jelentését magyarázni. Volt már veszekedésünk, nem is egy, de ez mintha most teljesen más lenne, nem csak érzelmileg, hanem úgy egészben.
Kifújom lassan a levegőt, miközben csak nem indítom el egyik remekbe szabott művet sem, hanem megfordulok és végignézek a romokon, amiket okoztam. - Ez már nem az én problémám - vezetem végül tekintetemet Bálintra. - Reggel elcuccolok - és ezt nem gondoltam át, mert most hirtelen és haragból mondom. De meg fogom tenni, mert biztos, hogy nem élek olyannal együtt, aki nem bízik bennem.
Gyarmati Lora Manka
Egyetemi hallgató, Gyógyító, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 138
Összes hsz: 140
Írta: 2023. december 28. 22:13 Ugrás a poszthoz

BB

Van az a pont, ahol az ember tudja, hogy már visszafordíthatatlan károkat okozott, okoztak egymásnak. Nos, nálunk nem csak a tál, hanem Bálint folytonos sértései is ezt eredményezik, főleg az utolsó, mellyel Miksához hasonlít. Tisztában van azzal, hogy mennyire nem bírom a búráját, mégis előhúzza ezt a lapot, melyre reagálni sem tudok, annyira pofon vág.
Mély levegővételek közepette nyelek vissza mindent, mely kitörni készül belőlem. Orditás, hadakozás, szavak, melyeket még megbánnék. Sírás. Mert még mindig tartom magam ahhoz, hogy nem fogok sírni sem előtte, sem miatta. Pedig, ha valaki megkérdezte volna, akkor egy órával ezelőtt ezt még biztosan másként gondoltam volna.
Ahogy egymagam maradok a káosszal, amit okoztam, tartom azt, hogy én neki nem állok ezt takarítani. Azt viszont kénytelen vagyok betartani, hogy csak a reggel érkeztével távozok, mert úgy érzem, hogy jobb ezt minél előbb megtenni. Így én is elvonulok a szobámba, ahol a pálcám segítségével szépen elteszek mindent, ami az enyém, hogy aztán egy órával később kisétáljak azon az ajtón, amelyre Bálint olyan nagy arccal utalt.


💔
Gyarmati Lora Manka
Egyetemi hallgató, Gyógyító, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 138
Összes hsz: 140
Írta: 2024. január 26. 20:02 Ugrás a poszthoz

BB

Mondanám, hogy élvezem Albert és Miksa házának elfoglalását, de akkor hazudnék. Van a fejem felett tető, ez volt a lényeg. Viszont annak a két mamlasznak vannak bőven hiányosságai, amikre nekem mindenképpen szükségem van. Így egy csodálatos csütörtök reggel kilenc órát választva indulok meg, hőn szeretett volt otthonomba, direkt olyan időpontot választva, mikor Bánkinak órája van. Mert azóta sem beszéltünk és én meg mindig vérig vagyok sértve általa, nehogy már én keressem.
A kulcsom még jó a zárba, lelkesen, talán némi izgalommal is nyitom ki a bejárati ajtót, hogy egy kis hazait szívhassak magamba, ám.. nem üres a lakás és a szemem elé táruló csodát, egy kisebb sikollyal tudom csak fogadni.
Gyarmati Lora Manka
Egyetemi hallgató, Gyógyító, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 138
Összes hsz: 140
Írta: 2024. január 26. 22:44 Ugrás a poszthoz

BB

Remélem, hogy legalább egy nő vagy férfi is előkerül, mert akkor nem hatnak ez a kép annyira abszurdan, mint ami. Az ajtót becsukom magam mögött, mielőtt Margit néni lezakózik a lépcsőn a nagy leselkedés közepette és elindulok a konyhaszekrény felé.
- Saját magad átka vagy, nincs szükségem holmi woodoo babákra - lábujjhegyre pipidkedem magam, hogy a tányérok mögé rejtett kedvenc tálam és bögrém kihalásszam, majd Bálint felé fordulok.
- Jó szarul nézel ki - jegyzem meg csak úgy, aztán a nem is olyan régen még szobámként funkcionált helyre sétálok, ahol szintén összeszedek pár cuccot.
- Ne aggódj, nem zavarlak tovább ebben az akár micsodában, csak kellett néhány dolog - valószínűleg az lenne a legegyszerűbb, ha végre elvinnék mindent, de akkor milyen mondvacsinált dologgal állíthatnék be pár hét múlva? Na ugye. Logika.
Gyarmati Lora Manka
Egyetemi hallgató, Gyógyító, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 138
Összes hsz: 140
Írta: 2024. január 27. 09:46 Ugrás a poszthoz

BB

Halk nevetéssel teszem le a táskámat és még mindig ezen jó kedéllyel nézek rá. - Te most biztosan csak viccelsz. Ennyire lázas vagy?- döntse el, hogy szavai melyik részének szól ez. Segítek, a dugásnak, nyilván. Mert a többire meg látok némi esélyt, az olajokra legalábbis biztosan.
- Tessék, kenegesd magad vele - halászok ki a táskámból egy keveréket, amiben levendula, tömjén és teafa van. SOS keveréknek hívják, sok mindenre jó, gondolom arra is, ami most őt pusztítja.
- Legyen az elején húsz percenként, amíg ennyire szarul vagy. Talp és gerinc mentén. Ha jobb, két óránként mehet, amíg tüneteid vannak - bár nehéz elképzelnem, hogy ő kenegetné magát, de hátha megjött az esze.
Gyarmati Lora Manka
Egyetemi hallgató, Gyógyító, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 138
Összes hsz: 140
Írta: 2024. január 27. 19:58 Ugrás a poszthoz

BB

- Milyen kár, pedig kifejezetten csábító ajánlat lenne - hangomban csöpög az irónia, bár nem tudom, hogy ő ebből mennyit is érzékel.
Haragszom rá, de azért szörnyű ebben az állapotban látni. Kérdése meg sem lep, mikor normális állapotokkal rendelkezik, akkor is full gyökér ahhoz, hogy kivitelezze ezt a kenegetést. - Kérd meg valamelyik ágyasod, biztos segít - vonom meg a vállaimat,.mintha nem érdekelne igazán a dolog.
- Ja, most már szeresselek, de amikor faszságokkal kell vádolni, akkor azért legyen az arcom lapos, mi?- az a része sokkal jobban bántott, hogy azt hitte csinálok mással bármit is és láthatóan rohadtul nem érti, hogy mennyire odaszúrt vele. Hülye majom.
Gyarmati Lora Manka
Egyetemi hallgató, Gyógyító, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 138
Összes hsz: 140
Írta: 2024. január 27. 20:32 Ugrás a poszthoz

BB

Szemeim résnyire szűkülnek, mert nem igazán tudom hova tenni az egyetlen ágyasom szókapcsolatot. Az ő szájából ez eléggé abszurdnak tűnik, még akkor is, ha a fekete ködben rejtőző szívem mélyén már ki tudja mióta ezt akartam tőle hallani. Mert rohadt szar ám úgy élni, hogy előadod, mennyire nem érdekel és van rajta kívül még száz, közben meg már ki tudja mióta csak ő.
- De hát mondtam, hogy meleg! - dobbantok egyet a lábammal, mert már akkor is olyan volt, mintha meg sem hallotta volna. Csak támadott és a végére már kedvem se volt magyarázni, hogy mi van.
- Lehetne - dünnyögöm halkan, de ha kezemet felemelem, ezzel jelezve, hogy még véletlenül se induljon meg felém. - De nem akarom elkapni tőled ezt a ki tudja mit, így a közelembe ne gyere, amíg rajtad van a rontás - meg még utána se lesz annyira egyszerű, mint az egy férfi gondolná, ezt garantálom.
Gyarmati Lora Manka
Egyetemi hallgató, Gyógyító, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 138
Összes hsz: 140
Írta: 2024. január 27. 20:50 Ugrás a poszthoz

BB

Az égre emelem a tekintetemet, mert tökre nem érdekel, hogy kinek mit és miért hazudott, az pedig főleg nem, hogy milyen vég lett belőle. A srác meleg és pont, Bálint még egy gyökér és ezt nem fogja egy könnyen eltörölni az emlékezetemből az biztos.
- Káosz zacskós levest és bekenlek, amennyiszer kell - ennyit tudok ajánlani és reménykedni abban, hogy hamar kijön a lázból. - Fürödj meg, mert istentelenül bűzlesz - vagy már maga a lakás, nem tudom eldönteni. De az biztos, hogy a fürdés nem árthat neki.
Gyarmati Lora Manka
Egyetemi hallgató, Gyógyító, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 138
Összes hsz: 140
Írta: 2024. január 27. 21:02 Ugrás a poszthoz

BB

- Annyira mégsem lehetsz rosszul, ha van erőd vitatkozni - férfi nátha a legkegyetlenebb azt szokták mondani. Állítólag felér a fájdalom a vajúdással. Oké, hogy nem tudom milyen az - és valószínűleg nem is fogom megtudni -, de láttam a gyakorlatom alatt nőket ebben az élethelyzetben. Hát, pontosan ilyen fejet vágtak ők is, mint ez a díszhím, mikor megmozdul.
- Majd azt én eldöntöm, melyiket - jó, megenyhül a lelkem és egy apró mosolyt tesz a mondat végére, de aztán fordulok is, hogy elkészítsem a csodás, sárga színű zacskós levest, ahogy őfelsége óhajtja.
Gyarmati Lora Manka
Egyetemi hallgató, Gyógyító, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 138
Összes hsz: 140
Írta: 2024. január 27. 21:14 Ugrás a poszthoz

BB

Előkeresem a kedvenc kanalát, veszek elő tányért és mire ő megérkezik, merek is ki neki levest, hogy kicsit hűljön.
- A karma az egy mocskos ribanc - vezetem rá a tekintetemet, majd fejemmel a székek felé bökök. - Ülj le, mielőtt összezuhansz- és ha megteszi, akkor én szépen végigtolom a gerince két oldalán a rolót és egy kicsit be is masszírozom a bőrébe az olajat.
- Te is hiányoztál nekem Bánki - sóhajtom, mintha fájna kimondani, pedig ez egyáltalán nem igaz. Sokkal inkább vagyok itt, akár haragban is, de Vele, mint máshol, ez most már egészen biztos.
Gyarmati Lora Manka
Egyetemi hallgató, Gyógyító, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 138
Összes hsz: 140
Írta: 2024. január 28. 09:28 Ugrás a poszthoz

BB

- Gondolom - eddig is így volt, szóval nem tudom, hogy ezzel bármi is változik-e.
Oké. Mindketten tudjuk, hogy nincs a másiknak senki és most már hivatalosan is kiakadhatunk, ha mégis, de ezen kívül aligha változik bármi. Tehát nem nagy dolog ez. Nem nagy. Tényleg.
Akkor miért akarok tőle megfulladni a kérdés pillanatától kezdve?
Muszaj ellépnem tőle és vizet engedni egy pohárba, mert elég kellemetlen lenne a földön kikötni egy aprócska kérdés végett.
- Egyél, mert teljesen kihűl és semmi értelme nem lesz - szólalok meg végül néhány korty víz leküzdése után, remélhetőleg már normalizálódott állapotomban.
Gyarmati Lora Manka
Egyetemi hallgató, Gyógyító, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 138
Összes hsz: 140
Írta: 2024. január 28. 21:46 Ugrás a poszthoz

BB

- Tehát, semmi sem változik - nem mintha nem tudnák. Hát mindenki tudja, látszik rajtuk. A jóbarátokban van egy pontosan ilyen rész, mikor le akarják leplezni Monicát és Chandlert, el is hangzik a mondat, hogy ők nem tudják, hogy m i tudjuk, hogy ők tudják, hogy mi tudjuk. Na, itt is valami ilyesmi a helyzet az fix, ám amíg nem baszogatnak, nekem édes mindegy.
- Ott - döntöm a hátsómat a konyhapultnak és úgy nézem, ahogy eszik. - Sára odaadta a kulcsát és jobb ötletnek tűnt odamenni, mint a szüleimhez bekuncsorogni magam - a ház nem omlott rám, meg sem támadtak és még csak ki sem tett az a két mamlasz. - De lehet beoltatom majd magam a napokban, nehogy valami Miksaragály rajtam maradjon - vagy lepra vagy ki tudja mit lehet ott elkapni a kedvenc unokatestvérem nyomán.
Gyarmati Lora Manka
Egyetemi hallgató, Gyógyító, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 138
Összes hsz: 140
Írta: 2024. január 28. 22:00 Ugrás a poszthoz

BB

- Akkor sem oltattam be magam, amikor veled először találkoztam. Pedig biztos lett volna rá okom- sőt, ki tudja hányszor fordult elő az, hogy egyik nap még akárkivel volt, a másik nap meg bennem. Nem is értem, hogy a fenébe nem jutott eszembe semmi rosszallás ilyenkor. Hát ki tudja miket hozott nekem oda...
Gyarmati Lora Manka
Egyetemi hallgató, Gyógyító, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 138
Összes hsz: 140
Írta: 2024. január 28. 22:25 Ugrás a poszthoz

BB

- Először is, félelmetes, hogy mennyit tudsz Albertről és arról, hogy mire szórja a pénzt. Másodszor, én nem mondtam, hogy kurvázol- még csak ehhez hasonló gondolat sem hagyta el a számat, szóval elég vicces így a védekezése.
- Nem csak fizetett öröm lányoktól lehet bármit is összeszedni. De gondolom azért ezzel tisztában vagy - gyakorlatilag ezzel kezdődnek a felvilágosítás órák, meg aztán ne mondja nekem, hogy agyatlan barom lenne ezen a téren. Hát tudom, hogy nem az.
- Hagyjuk inkább a témát, mert megint össze fogunk veszni valamin, amiben egyébként tuti egyetértünk, csak nem vagyunk képesek jól kifejezni magunkat- mert általában ebből adódnak a veszekedéseink, én viszont most ez inkább elnapolnám, ha már örülünk kéne annak, hogy végre visszajövök.
Gyarmati Lora Manka
Egyetemi hallgató, Gyógyító, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 138
Összes hsz: 140
Írta: 2024. február 10. 22:20 Ugrás a poszthoz

BB

Tulajdonképpen én úgy gondolom, hogy nagyon sok mindent látunk ugyanúgy, de képtelenek vagyunk normálisan megfogalmazni. Ezért szoktunk egymásba veszni olyankor is, mikor egy oldalon állunk. Mert elegendő egyetlen egy szó, ami félremegy és onnantól kész, vége arra a napra mindennek.
Szeretném azt hinni, hogy legutóbbi is ennek köszönhető.
- Sokkal jobban sértett az, amit feltételeztél, hogy látsz és meg sem hallottad, hogy mi az igazság - nem fogom kimondani, hogy egyébként teljesen igaza volt, amikor Miksához hasonlított. Mert, ha egyetlen egy embert kéne mondanom a családomból, akivel egyformák vagyunk, az bizony sajnálatosan ő lenne, akármennyire is hányingerem van ettől a gondolattól.
Gyarmati Lora Manka
Egyetemi hallgató, Gyógyító, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 138
Összes hsz: 140
Írta: 2024. február 10. 22:43 Ugrás a poszthoz

BB

Lassan fújom ki magamból a levegőt, amely azt hivatott elódázni, hogy kapásból válaszoljam neki, hogy de hát csak azok voltunk. Egy kis szünet után meg kiegészíteném azzal, hogy gyakorlatilag öt perc után meg is dőlt ez közöttünk már annak idején. Mert a végén még ebbe is belekötne, nekem meg tényleg nincs kedvem most vitatkozni, főleg nem ilyen állapotában.
- Menj csak, nekem úgyis mennem kell- mert nem terveztem azt, hogy maradnék, így a fontos holmijaim közül semmi sincs itt, szóval van még egy jó utam. De fene se bánja, mert inkább vagyok itt a mi kis buborékunkban, mint Albert és Miksa szégyenházában.
- Egyáltalán nem vágyom ilyesmire, ne viccelj - mosolyodok el, s mikor felkel és elindul a kanapéhoz, én eltűnök a szobájában, hogy kihozzam a takaróját, amibe jól be is bugyolálom. - Ki kell izzadni magadból a bacikat, a leves meg a takaró segíteni fog - nem ajánlok fel neki más opciót, mert nincsen olyan állapotában, meg egyébként sem bocsájtok én meg ennyire könnyedén, hiába a szép pofi meg a jól kidolgozott felsőtest.
- Később jövök és rád nézek - meg itt is maradok, de az már teljesen mellékes, mert szerintem ezt sem igazán fogja fel. Azért a homlokára adok egy puszit, majd elindulok, hogy ne zavarjam szegényt a gyógyulásban.


Love
Gyarmati Lora Manka
Egyetemi hallgató, Gyógyító, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 138
Összes hsz: 140
Írta: 2024. május 26. 11:05 Ugrás a poszthoz

Bálint
Balaton, vadkemping
májusi napkitörés


- Bálint, Báliiiiint, kelj már fel! Keeelj feel!- először még finoman próbálkoztam az ébresztgetéssel. Tudjátok azzal, hogy bújtam, puszit adtam, de aztán rájöttem, hogy ebből teljesen másra fog gondolni, mint ami a célom, így hát a jó asszonyos, odabaszok az oldaladnak egyet módszer jött.
- Gyere már, gyere na. Ezt látnod kell - nem a kezét, hanem a lábát fogom és próbálom kihúzni őt a sátorból. Csodás égi jelenség van, melyről azt gondoltuk, hogy lemaradunk, mert egész délután és kora este minden felhős volt. De végre kitisztult és az egész valami bámulatos.
Ez meg mit csinál? Alszik, mint aki jól végezte a dolgát - mondjuk jól is. -
Gyarmati Lora Manka
Egyetemi hallgató, Gyógyító, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 138
Összes hsz: 140
Írta: 2024. május 27. 09:47 Ugrás a poszthoz

Bálint
Balaton, vadkemping
májusi napkitörés


- Egy nőnek meg kell tudnia védeni magát, mert manapság a férfiak előbb futnak el, minthogy szembeszálljanak bármivel - és ezzel nem szeretnék semmire se célozni, mert biztos vagyok benne, hogy Bálint képes lenne megvédeni engem, ha arról van szó. Mondjuk esélyt nem sokat kapna rá, mert én képes vagyok előbb lereagálni ilyen szituációkat, minthogy ő felfogja, hogy egyáltalán veszélyben vagyunk.
Mikor végre kint vagyunk tátott szájjal nézem az eget, aztán Bálintra önelégülten vigyorgom. - Te meg képes lennél aludni - pedig ezért jöttünk és ha ezt most kihagytuk volna azért, mert én is alszom, akkor biztos, hogy reggel a kenő késsel beleztem volna ki.
- A legtökéletesebb helyet választottuk - látszik a Balaton, a hegyek, elég magasan vagyunk ahhoz, hogy az ég színjátéka is pompás legyen. A romantikus lélek lennék, azt mondanám, hogy most kéne házasodnunk. De szerencsére tudom jól, hogy ez a veszély minket nem fenyeget.
Gyarmati Lora Manka
Egyetemi hallgató, Gyógyító, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 138
Összes hsz: 140
Írta: 2024. május 31. 09:33 Ugrás a poszthoz

Bálint

– Mi? – vezetem tekintetemet az égről levezetem rá. – Miért térdelsz és miért mondasz ilyen nyálas dolgot? – nem, nem tetszik ez, nagyon remélem, hogy nem oda akar kilyukadni, ahova a filmekben meg a videókon szoktak ilyenkor az emberek.
– Lemaradsz az égről meg a színekről. Hát nem tökéletes inspiráció ez? – finoman megfogom a fejét és óvatosan fordítom el magamról az égboltra. – Szívd magadba, meg mit tudom én.
Gyarmati Lora Manka
Egyetemi hallgató, Gyógyító, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 138
Összes hsz: 140
Írta: 2024. június 22. 12:05 Ugrás a poszthoz

Bálint

– De ne térdeljél közben - nem akarom én ez látni többet tőle, meg hallani se. Tudom, hogy így van, ő is tudja, hogy én is pt, de mi nem Botond meg Sára vagyunk, hogy ezt folyton, napi egyszer bizonygatni kellene.
– Én ezt nem hiszem el, hogy a halál jutott róla eszedbe – tárom szét a karjaimat hitetlenkedve. Tény, hogy a világmindenség pusztul és biztos, hogy amit éppen látunk, az a közeli véget jelenti, de nem ez jutna egyből eszembe a színek láttán. Komolyan elgondolkozom néha azon, hogy mit is látok ebben a férfiban, mert hogy nem a közös gondolati ív tart minket egyben, azt nagyon sokszor sikerül bizonyítanunk.
– Áhh, így legalább kivételesen te nézel fel rám – vigyorogva tekintek az elterülőre, majd néhány pillanatnyi csodálkozás után azért csak odafekszem mellé és úgy nézem az eget.
- Szexelnünk kéne - mondom ezt olyan egyszerűen, mintha csak az időjárásról fecsegnénk. Neki a halál jut eszébe, nekem meg az, hogy mennyire rohadt jól néznénk ki egymáson ebben a megvilágításban. Mondom én, hogy nem vagyunk egy dimenzióban néha.
Gyarmati Lora Manka
Egyetemi hallgató, Gyógyító, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 138
Összes hsz: 140
Írta: 2024. július 6. 11:32 Ugrás a poszthoz

Bálint

Ha nekem valaki mondjuk egy évvel ezelőtt azt mondta volna, hogy ilyen élményben lesz részem, biztosan kinevetem. Ha még azt is hozzátette volna, hogy a mellettem fekvő férfival, akkor talán még a könnyeim is jöttek volna a nevetés közben.
Bár Bálint már meglehetősen régóta az életem része, ha azt mondjuk, hogy nem terveztünk közösen sátrat verni bárhol, akkor azt bárki elhiheti nekünk. Nem fogom az állítani, hogy soha, egyetlen egyszer sem gondolkoztam el azon, hogy ha valaha újra magam mellett akarok tudni valakit, az csak is ő lenne. Mert volt egy időszak, mikor újra és újra eljátszottam a gondolattal, de aztán jött neki több fellépés, jött egy értelmetlen összeveszés, jöttek a Bontovich drámák és ezek mindig háttérbe szorították ezeket a gondolatokat.
Pedig most érzem magam a legjobban.
Mellette.
– Örökítsük – fordítom felé a fejemet és szám sarkába egy aprócska mosoly telepszik le. Nyilván nem fog meglepődni, hiszen tudja jól, hogy attól még, hogy mindenki tudja, hogy vagyunk egymásnak, nem lettem befeszültebb, sőt. Engem nem tud elijeszteni azzal, ha meg akarja örökíteni, ahogy egymásban elveszünk, sőt. Ezzel sokkal jobban magához láncol, mintha osotba térdeléseket csinálna.
Magyarországi helyszínek - Gyarmati Lora Manka összes hozzászólása (51 darab)

Oldalak: « 1 [2] Fel