|
|
|
|
Farkas Kamilla
INAKTÍV
aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
|
 - Vagy akárhol máshol - bólintok, oldalra pillantva, hátha történt itt valami új. Behoztak valakit, vagy nem is tudom. Bár elég valószínűtlen, hogy bekerüljön egy emberke és ne begyük észre. De azért az ember reménykedik, na, mert hiába jó társaság Gergő, szerintem nem akar itt maradni éjjel - nappal, ameddig bent kell ülnöm. Csak.. Ne akarjon. Főleg ne éjjel. Csak ne éjjel - na jó, azért nem épp akárhol - elfintorodva ismerem el, hogy azért nem lenne minden hely jobb mint ez. Mert amúgy tényleg nem borzasztó, csak nem tudom. Az emberek rossz dolgok jönnek ide, mint például én, és akkor már nem olyan jó. Ez nagyon értelmes lett.
És olyan kedves, és olyan aranyos, hogy legszívesebben megölelném. Pedig nem szoktam csak úgy megölelni embereket, tényleg. Mert azzal is kifejezek valamit, ami az enyém, és az én fejemben van. Mert egy ölelés nem csak abból áll, hogy a másik köré fonod a kezeid, és amúgy egy érzéketlen tuskó kő vagy, egy ölelésben rengeteg érzelem van. Amikor már úgy érzed, hogy a szavak nem üresen csengenének, és köszönetet akarsz mondani, és ki akarod fejezni a ragaszkodásod, hogy hálás vagy, hogy örülsz neki. Hogy tudasd, hogy biztonságban vagy, és, hogy biztonságot adsz. Szóval elég sok dologról szólnak az ölelések, pedig az emberiség több mint fele erre lehet nem jön rá. Vagy az is lehet, hogy nekem jelentenek ennyit.
Viszont szó mi szó, Gergő ölelése most elmarad. Talán majd máskor. Helyette inkább az ölébe fekszem, és nem igazán izgatom magam azon, hogy a következő pillanatban valami szuperféltékeny lány rám ugrik és kikaparja a szemem meg a mindenem amiért ezt mertem tenni. Lehunyom szemeim ahogy hozzáér a bőrömhöz és kisepri azokat a tincseket, és igazából ezért is köszönetet akarnék mondani. Mert ez így most jó. Nem sok dolog szokott jó lenni az életemben.
Amikor megszólal, újra felnézek rá, lefelé görbülnek ajkaim.
- Ott voltam - jelentem ki viszonylag halkan, de ahogy kimondom, meg is bánom. Ez így túl egyszerű, negyedét se fedi le annak, amit ki akarok fejezni - nem csak fizikailag, hanem minden egyes legapróbb részemmel, az összes idegszálammal - persze értem én mit akar mondani, de... Ha az az ajándék ráég a bőrödre és bevésődik a koponyád belső falába, nem tudod visszautasítani. Nem tudom visszautasítani. Egy pillanatra remegés fut át rajtam. Azt hiszem túl sok rossz dolog történt már velem ahhoz, hogy ezt el tudjam engedni.
- Ez az egész annyira.. Nehéz - elakadok, amíg keresem a megfelelő szót, és lehet, hogy nem is ezzel tudnám tökéletesen kifejezni magam, de ez az egyetlen elfogadható, ami eszembe jut.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Farkas Kamilla
INAKTÍV
aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
|
 Kicsit összeráncolva homlokom pillantok rá mikor összerezzen, de nem kérdezek rá. Biztos minden rendben vele, ha meg nem, akkor.. Hát akkor ez van. Majd ha összeesik megpróbálom kirángatni a tömeg szélére mielőtt összetapossák, aztán meg az önkéntesek meg az orvosok gondját viselik. Ja.
- Nekem is - biccentek, jobb tenyerem feltartom, hogy ha akar pacsizzon bele. Remélem, hogy akar, de ha nem, akkor arra az esetre is van mentésem. Például, hogy a minimális reakcióidő után - ami azért elég kevés kéne legyen - megpiszkálom a hajam.
Figyelem, ahogy ő is megigazítja a saját fürtjeit, és megejtek egy részben akaratlan szemforgatást. Az igazság az, hogy szívesen beletúrnék és összeborzolnám, viszont ez most elmarad. Az egyik, domináns okom az, hogy az évek során valahogy megtanultam mennyire érzékenyek a fejükre.
A következő mozdulatsora ismét szemet szúr nekem, és egy széles vigyor jelenik meg az arcomon.
- Otthon, mármint otthon otthon van egy egész stílusirányzat, ami hasonlít erre - közlöm, s kinyújtom felé kezeim. Aztán megállok a mozdulatban, s kérdőn pillantok fel rá - szabad? - ó igen, az a tervem, hogy át is alakítsam. Ameddig várakozom a válaszra, feltolom a fejem tetejére a napszemüvegem, egyrészt, mert arra is szükség lesz majd és sokkal stílusosabb onnan levenni, másrészt meg mert nem hiszem, hogy a továbbiakban szükségem lenne rá.
Aztán elő is kerül a kis kátrányom és rá is gyújtok, még meg is kínálom. Bólintva veszem tudomásul, hogy neki van sajátja, aztán mikor tartja, elmosolyodva gyújtom meg szálat.
- Tudod, erre felénk van egy mondás - fürkészve vizslatom az arcát, egyrészt még nem akarom lelőni a poént, másrészt meg teljesen felesleges mondanom, hogyha amúgy ismeri.
- Aha. Én is - bólogatok, ahogy felpillantok rá. Igazából amúgy nagyon nem értek én az ilyenekhez, mármint nem mondhatom el magamról, hogy valami tapasztalt vagyok ezen a téren.
- Úúúúú, úgy várom már - elvigyorodok, és igazából ha jobban ismerném vagy valami, akkor biztos egy kicsit még meg is rángatnám a kezét, de nem. Nem lovagolunk be ilyen dolgokba.
|
|
|
|
|
|
|
Farkas Kamilla
INAKTÍV
aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
|
 Kissé felvonom szemöldököm ahogy körbepillant. Azért nem kell egy konkrét búvóhelyet keresni bokrokkal meg egy egész erődítménnyel, én csak egy hintáról beszélek. Azt hiszem, ez a lány túlságosan komolyan vesz engem. Eleresztek egy halkabb sóhajt, ahogy megcsóválom fejem. Nem értem én ezeket a gyanakvó pillantásokat, tudtommal még nem nézek annyira rosszul ki, hogy az emberek sorozatgyilkosnak képzeljenek.
- Ha bántani akarnálak, már milliónyi esélyem lett volna - szögezem le, könyökeim még egy kicsit szét is tárom. Én amúgy ezzel most nem akarok ráijeszteni, se semmi, épp ellenkezőleg, meg akarom nyugtatni, hogy "hé, nem fogok rád ugrani és elhurcolni a titkos kínzókamrámba". Borzalmas.
- Amúgy meg a csúszda bunkerében voltam - csak úgy mellékesen megjegyzem, talán egy leheletnyi sértettséggel a hangomban. Ha jobban visszagondolok, egész életemben egyetlen egy embert bántottam, és azt sem teljesen én, viszont az egy hosszú történet. Szóval nem ő lesz az, aki változtatni fog ezen a dolgon.
Aztán jön a csend, aztán meg az időjárás, amiről már kifejtettem a véleményem. Csodás.
- Szerintem is. Szeretem, mikor ilyen hűvösebb - megvonogatom vállaim, ahogy most ismét rá pillantok, majd vissza a játszótérre.
- Igazából nem is értem miért nem ilyenkor hozzák ki a kölyköket. Mármint, napszúrást se kapnak, melegük se lenne, visszamenni meg majd a szülők vigyáznak rájuk - értetlenül csóválom meg a fejem, nekem valahogy így lenne a logikus. Persze tudom, hogy felügyelők, és, hogy azok a felügyelők biztos nem véletlenül meg maguktól vannak itt, viszont, ha az érem másik oldalát nézzük, legalább most már duplán tele van aurorokkal ez a falu. Ha én bűnöző lennék, biztos nem mostanában próbálkoznék.
A kérdése egy kicsit meglep, hirtelen jött ez a váltás.
- Igen. Miért?
|
|
|
|
|
Farkas Kamilla
INAKTÍV
aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
|
A kérdésére szinte egyszerre rándulnak össze az izmaim. Hogy miért voltam ott? Fogalmam sincs. Mert hülye voltam? Túlságosan is sablonos lenne azt mondani, hogy mert úgy éreztem kezd rendbe jönni az életem és eleresztettem magam. Pedig tulajdonképpen ez történt. Jött Balázs, lett egy apám, és egy pillanatra úgy tűnt, hogy minden rendben lesz. Hát nem lett.
- Nem tudom - ismét lehunyom szemeim, egész halkan beszélek. Azt hiszem ez tulajdonképp többről szól, mint hogy bementem abba a házba. Nem mentem volna be, és nem maradtam volna bent, ha nem hiszem azt, hogy tudom mi vár rám. És nyilván nem hiszem el, ha nincs Melinda. Aki már részesített pár jóságban. Viszont most nem akarok az anyámra gondolni, ahogy azokra a dolgokra sem, amiket művelt.
Felpillantok rá, és tudod van az a ragályos dolog, hogy mikor valaki mosolyog, akkor te is elkezdesz mosolyogni. Na, most pont ez történik, pedig általában nem szoktam ilyeneket csinálni. Mert valahogy mindig ott van az a kerítés, ami egy bizonyos pontig közel enged embereket, viszont azon a ponton el is űzi őket. Mert vannak dolgok, amiket még nem vagyok kész elmondani, sem feltárni. Lényegében mert még én sem dolgoztam fel őket, és azt hiszem nem akarok senki mást terhelni velük. Viszont az is igaz, hogy félek. Rengeteg dologtól félek, az elhagyatottságtól, attól, hogy megtudják és kinéznek. Elmennek. Lesajnálnak.
- Köszönöm. Mindent - szusszanok, ismét lehunyom szemeim. Újra elmosolyodom, egy kicsit még bólintok is.
- Ki nem hagynám.
Tulajdonképpen fogalmam sincs mit ad Lori, viszont tudok tőle aludni, és ez jó. Lebegni a semmiben, a csendben, ami azt hiszem fekete és talán meleg, de mivel semmi, így fogalmam sincs.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Farkas Kamilla
INAKTÍV
aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
|
 fekete Szóval azzal a nagy elhatározással jöttem ide enni, hogy elvegyülök az emberek között és majd egymagamban jól elgondolkodom az élet nagy dolgairól. Egy cseppet sem haragszom amúgy Balázsra, meg egy cseppet sem megy el az étvágyam mikor rágondolok, á, dehogyis. Soha.
Belépek az ajtón, keresek valami üres asztalt, aztán kiszúrom az egyiknél Jaredet. Akivel nagyon rég találkoztam. És nagyon rég láttam. Szusszanok egyet, vetek még egy pillantást az egyik üres sarokban levő helyre, majd inkább elindulok az eridonos prefektus.. vagy exprefektus.. vagy fogalmam sincs mi most a rangja felé.
- Zavarlak? - a szám harapdálva pillantok rá, jobbommal megtámaszkodom az asztalon, aztán amennyiben nem kerget el, le is huppanok a vele szembeni székre.
- Mit csinálsz? - megemelem szemöldököm ahogy kiszúrom a kezében levő telefont. Nos. Ha annyira ismeri, mint a gyurmát, akkor nem tudom melyiket sajnáljam először. Jared idegeit, vagy a mobil programozását?
- Mi nem megy? - amúgy nagyon sokat beszélek, de tényleg. És nem azért mert épp szárnyalnék a jókedvtől. Csak ameddig beszélek, meg másokkal foglalkozom, akkor nem gondolkodom, meg nem gondol arra, hogy nekem most össze kéne lennem törve és zokognom kéne, meg fetrengeni a lelki fájdalomtól.. Azt hiszem határozottan másképp élem meg ezt az egész gyász dolgot, mint ahogy a normák azt elvárnák.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
