Elmosolyodva néz fel a fiúra, ahogy belekortyol az egyik fekete pohárba, az egyik pillanatban még minden szép, jól érzi magát vele, a másikban meg már nem. Ami valahol nagyon mélyen összezavarja a lányt, viszont egy kicsit azért azon a felszínen, ahol, bár ő most nem veszi észre, befolyásolhassa tetteit. Hallgat a mocskos kis démonra, szemeit újra végigjáratja a rellonoson, viszont arcára nem ül ki semmi, amit nem akar kimutatni. Mélyebbet szippant a levegőbe, ahogy összeráncolja homlokát, és megrázza fejét.
- Kimegyek egy kicsit. Mert.. Itt.. Mintha nem lenne levegő. - nyögi ki, ahogy újra felnéz rá, és lerakja a poharat. Megszállott elméje reméli, hogy Dorian nem fogja követni, a tudatalattija meg nagyon is számít rá, mert könyörgöm, mégiscsak együtt jöttek, és valami okból a fiú ma épp nem csúnya gonosz sárkány, mekkora pofátlanság lenne csak úgy itt hagyni, biztos sülne a bőr Kamilla arcáról, amikor már tisztán képes gondolkodni.
Elindul az emberkék között, az ajtó felé, arra, amerről jöttek, akár követik, akár nem, és csak hogy még hitelesebb legyen az előadás, mostanra tényleg nem nagyon kap levegőt, ami miatt fáj is a feje rendesen, és ha ez lehetséges, még jobban le van sápadva.
Ahogy kiér, hátát a falnak támasztja, felsóhajt, és ha minden igaz, a gondolkodása is immáron újra szabad.
*
