Szenvenánt Michelle
- nem rajzolok neked semmit -
Most komolyan. Komolyan, ha legalább egyszer tudná, hogy mikor fogja már be a száját, akkor Nobel-díjat kéne adni neki. Vagy elvinni a gyengélkedőre, mert biztos beverte a fejét, és agyrázkódást kapott. Megforgatja szemeit, ahogy egy kényszeredett, "jaj ne csináld" mosolyt kanyarít arcára viszonzásképp mert nem, ő bizony nem alázkodik meg senki és semmi előtt. Utána megforgatja szemeit, oldalra pillant, kibámul a korlát másik oldalára ahogy várja a büntetést. Tudja, hogy megérdemli, ahogy azt is, hogy nem menekülhet el. Bőre libabőrös lesz, ahogy egy gyengébb szellő arcába lendít pár tincset, majd sóhajtva visszanéz az igazságosztóra. Aki valami nagyon gonoszan néz rá, komolyan kezd félni, hogy mindjárt kihajítódik innen, ha lehet olyat. Az időpontot még tökre beletörődve hallgatja, majd mikor a feladat is fülébe jut, szemei kikerekednek, megnyúlik arca, s megrázza fejét. Az első dolog, ami eszébe jut, az egy erős és kétséget nem tűrő NEM, mert azért már mégis, mennyire megalázó ez már. Főleg, ha mások is látják, nem pedig teljesen egyedül, a felháborgatott lelki nyugalmával csinálja. Figyelmét kikerüli az ízre vonatkozó megjegyzés, lebiggyed szája.
- Muszáj?- teszi fel a lehető leggagyibb kérdést, remélve, hogy ez itt előtte csak viccelt, és jót röhögnek rajta, utána meg közli vele az eredeti tervet. Mondjuk kitakarítani valamit, vagy tudja fene.
