Raul
Álmatlan éjszakákon
néha őrjöng az ész,
reméled, ha ennek vége,
hősként majd te is hazamész.
Oldalra billenti fejét, és ha nem egy ilyen késői órában történne ez az egész, nagy valószínűséggel elmosolyodna. Haha, milyen kis vicces, ja hogy mégsem az. Ahogy megközelítik, végigfut gerincén a hideg, talán alapból a sötét miatt, talán csak a hideg miatt, de kirázta.
- Ha ez poén akart lenni, akkor nagyon rosszul sikerült. – felvonja egyik szemöldökét, a közlés immáron sokkal halkabban szalad ki ajkai közül. – Mi az, már olyan idősnek nézek ki, mint egy tanárnő? – apró sóhaj ahogy belegondol, hogy nem is állhat olyan messze az igazságtól. Azok a karikák a szeme alatt most nincsenek eltakarva semmivel, a feje tetején az a valami meg leginkább egy szénaboglyához hasonlít. Persze azért meglepi, hogy ilyen szépen el tudja játszani a valótlant, egy pillanatig még bűntudatot is érez, majd eszébe jut, hogy ez tulajdonképp megtörtént már vele is, és a fiú meg örülhet, hogy nem egy igazival találkozott.
- Alkudozni akarsz? – kérdez rá a nyilvánvalóra, tenyerével megdörzsöli felkarját, átkozza magát, amiért nem vet fel valami meleget.
- Én kérdeztem hamarabb. – mosoly húzódik szét arcán, úgy érzi magát, mintha kisgyerek lenne, és épp civakodna valakivel valamin. Mondjuk az óvodában. Mondjuk az óvónéni nem engedné ki párosával őket vécére, és akkor most ők ketten megpróbálnák elrendezni egymás között. Ha a korát nézzük, nem állunk olyan messze az igazságtól, még mindig gyerek.
- Egyáltalán, mit keresel itt kint ilyenkor? – körbepillant, mintha attól félne, valaki figyeli őket, majd újra vissza, fel a fiú arcára.
– Mármint.. Nincs itt senki. – lehet, hogy vár valakire.
– Tök kihalt minden. – pont ezért tökéletes találkapont.
– Meg hideg is van. – mindjárt fogja magát és visszamegy.