Jooooo *ooooo*
*elvonszolja az apját, ennyi kész*
Hova megyünk mit csinálunk? *ooo*
(Tényleg megyünk? *ooo*)

Nyuuu, menjünk vidámparkbaaa *oooo*

*elvivődik a pótapja által*

Minnyá' lesz anyukám is

Nojél *o*
Mindenki *o*

Mit csináltok, hogy vagytok? ^^

Az jó ^^

Igen- igen, nem lehet mindenki olyan kivaltságos, hogy háziFarkast kap .-.

Mat, teljesen átérzem ^^ xD

*visszaszambázik*
Csókolom ^^

*széttárja karjait*
Gyere babám

Mettyú

Fejben nagyon szépen eltervezte végig az egészet, de komolyan. Hogy majd ráfekszik szépen az asztalra, és majd oda felpingálják neki, éppen csak azt az apró részletet hagyta ki, hogy mindezt egy tűvel fogják csinálni. Egy_ giga_ tűvel_. És ezen a társa sem segít. Mert lehet, hogy a csapattársa vagy kétszer nagyobb egy átlag méretű embernél, lelkiekben olyan, mint a szőkénk. Fél. Szinte mindentől. Nagyon.  
Szóval szájrágcsálva pislog fel az üveg feletti feliratra, majd be, majd fel Matre.
- Ugye nem fogsz kiszaladni? - kérdezi kissé bátortalanul, halálosan komolyan, mert ha a támogató kéz ellécel, akkor ő ott helyben kidöglik.
- Mármint, ez nem vicc. Tényleg ne menj el. Légyszíves. - rázza meg fejét, könyörgő pillantásokat vetve rá, mintha az élete múlna azon, hogy most a seprűlovag ott marad- e lelket önteni belé, vagy nem. Hatalmas gombóc van a torkában, viszont nem lép le, még csak az kéne. Eddig már eljött, és kell neki az a varrás. Nagyon. Nagyon nagyon. Azon is az élete múlik.
Nagy levegőt vesz, majd visszafordul az ajtóhoz, s egy elég nagyot meg hangosat nyelve indul meg a kilincs felé, megpecsételve az elhatározást.
Benyit, az ajtó feletti szélcsengő kellemes hangot ad ki. Maga az előtér egész üres, egy fél fejen leborotvált csaj ül a pultnál, rágózik, műkörmeit vizsgálja, és a jelen esetben ifjabbik navinésünk komolyan megijed, hátra is hőkölne, csak - remélhetőleg - ott van mögötte a másik. Végül újra erőt vesz magán, a mai nap folyamán sokadjára, és megindul a nőci felé, hogy beregistrálja magát, vagy mit kell csinálnia.

Valaki valamerre?

onyonyooom, apusiiii

Fáradt vagyok, de nem tudnék aludni
Normális ez? xD

*átöleli az apját. Nem engedi el. Sohasohasoha*

xDDDDD
Félted az alvásigényed, mi? :3
Igeeeeen *oooo*
Tízből csak két tantárgyból nem mentem át, az egyiket nem írtam meg egyáltalán, a másikat meg lusta voltam befejezni    

nyunyuuu *.*  *alvászavar powa*

Oooo, köszönöm *oooo*
Mesélj valamit ^^

Az én apukám  

*nyom egy jóéjtpuszit neki*
Igyekszem ^^

Izumbaaaaa *oooooo*

Holnap írok hszt, mert most ki - be kapcsol a net (????) és érzem, ahogy a neuronjaim sorban öngyilkosságot követnek el .-.

hmmm, unikornis
De
annyira idegel
haza akarok menni :c xD

bbaabbaaaaa *ooo*
*kell neki*

Ma letámadtam az infót, hogy csinálja meg a netet XD
Szóval most megy rendesen  

Igen  

Mettyú

Egyik része visszatáncolna, a másik meg nem. De végül mégsem jut ki, egyrészt mert a maradni akarás nagyobb meg erősebb, másrészt meg, mert ott van mögötte Mat, aki kitakarja úgy az egész ajtót. Felpislog rá, majd kissé félve elmosolyodik. Mikor megérzi a nehéz kezeket vállain oda nyúl, megpaskolja őket, amolyan „oké, készen állok” stílusban, majd nagy levegőt véve indul el a pultosné felé. Mikor oda ér megáll, majd még egyet hátrapislant, mintegy meggyőződésképp. Megköszörüli torkát, köszön, meglepően szilárd és tiszta hangon, majd elmondja mit akar, az asztalra csúsztatva a cetlit az elképzelésével, amit még Lanettával rajzoltatott meg. Itt amúgy nem kell semmi nagy számra gondolni az egész igazából csak egy aprócska felirat, egy szó, olyan, ami elfér a csuklód belső vonalán.  ’C o n t r o l’, ennyi. Tökéletesen jellemzi, és mint mondtam, nem egy nagy szám, csak ő nem lett volna képes arra, hogy mindezt egy ceruzával leírja.
Nagy, szürke szemekkel néz a vörösre, aki még párszor megforgatja szájában a rágót, majd bólint.
- Ülj le, nemsokára sorra kerülsz. – biccent a székek felé, majd vissza is fordul a telefonja társaságához. Szőkénk vállat von, elragadja a kis cetliét, és már iszkol is vissza az óriáshoz, hogy jól lepakolja magát valahova.  Szóval várnak. Olyan öt – tíz percet, utána valami hapek kidugja a fejét és közli, hogy mehet. A száját rágcsálva néz megint a másikra, komolyan, mintha az apja lenne, és kérdezné, hogy mehet – e, és hogy jön – e vele.

Ééééhes vagyoook *bevonszolja magát*

Pranszika *o*

Nyunyukááám *megpuszilja Diót*

Iza, Lilt ki kell modolni ilyenkor? xDD

Pranszikám <3

A hímsoviniszta állatot xDD
És
Irrodalomházziiii

nyuuuu, örökké egymáséi lettünk *o*
*megimádolja*

Jaj de jó nekem, Ellám van meg Dióm meg Izukám