Szigorúan tanítás után vagyunk, amikor már mindenkinek lehet szabadon járkálni anélkül, hogy félnie kellene a felügyelőktől. Benézve a volt szobájába gyorsan levedlette magáról a kötelező iskolai felszerelést, s átöltözött egy sokkal kényelmes kék farmerbe meg egy szürke felsőbe. Jelenleg épp a folyosón vég keresztül, szlalomozva a rengeteg iskolatársa között, köszönve mindenkinek, akit ismer. Vagyis megpróbálja. Épp csak azért akar benézni a társalgóba, mert ha jól emlékszik, itt hagyta legutóbb az egyik könyvét, és haza szeretné vinni. Vagyis az apja házába, ahol lakik.
Megérkezve az ajtóhoz megkönnyebbülten sóhajt fel, hogy nem kell tovább tolakodnia, majd miután kifújta magát, be is nyit.
Egy pár személy kivételével nagyjából üres a hely, csendes és nyugodt. Ennek örömére elmosolyodva indul meg a hely felé, ahol sejti, hogy hagyta a szóban forgó könyvet. Aztán ahogy megpillantja a számára ismerős hátat, újra elmosolyodik, és eldönti magában, hogy a kötet még várhat. Most még nem igazán foglalkozik azzal, hogy háztársa valószínűleg most is leginkább egyedül akar maradni - elvégre nem Kamilla lenne, ha nem menne oda hozzá. Végül is, ha nagyon nincs szükség a társaságára, még mindig el tud tűnni.
Nagyon reménykedve abban, hogy nem téveszti össze valaki teljesen idegennel a fiút lépked oda csendesen, s öleli át hátulról a másik nyakát, meg teszi szőke fejét a rellonos feje tetejére.
- Mi a baj?
)
