magyarán aggódsz értem <3Annak ellenére, hogy Lorcsanéni összerakta - és Kamilla megtapasztalhatta, mennyire nem szereti az eridon HVH - ja a kviddicses hadi sérülteket -, még fájtak a csontjai. És mindenki higgye el, annál rosszabb nincs, mikor az ember csontjai fájnak. Szóval választhatott, vagy elalszik, vagy összehányja magát - a kíntól -, és ő inkább az alvást választotta. És tulajdonképp nem is zavarta senki, éppen addig, amíg meg nem érkezett a francia népség díszpéldánya, neki meg a szeme fénye. Komolyan, először nem tudta mi van, tökre pánikba esett, hogy sérült a tüdeje, vagy valami, és bár az egész állapot csak addig tartott, ameddig kinyitotta a szemét, rossz volt. És kedve lett volna megütni Mihaelt. De úgy igazán, és ha meg tudta volna csinálni, meg is csinálja. Függetlenül attól, hogy a mestertanonc meg se érzi. Szuszog pár másodpercig, ameddig felfogja, hogy nem, nincs életveszélyben - igen, erre is csak ő képes, általában azt hallani Misiről, hogy mekkora egy félelmetes jószág -, majd ülő helyzetbe tornázza magát. Fáj neki, de amennyire ragaszkodik a másikhoz, ugyan úgy tiszteli is. Szóval megteszi.
- Utállak. - közli a nyilvánvalót - se -, megrázza fejét.
Elmosolyodik a rellonos szavaira, miközben felhúzza lábát.
- Szóval akkor jól játszottam. Kösz. - magától telhetően rávigyorog, mert azért ez mégis egy dicséretféleség, és még attól is kapja, aki megtanította, hát tiszta jó.
- Nyertünk? - persze, hogy ez most fontosabb mint ő, vagyis számára igen, aztán, hogy erről hogy vélekedik Saint - Venant, az már más. De amúgy nem hagyja figyelmen kívül az őt érintő kérdést, csak épp ez után reagál rá.
- Ja. Úgy tűnik. - bólint, szemei lecsúsznak az édességre, és azonnal be is indul a nyálelválasztása.
- Kapok? - biztos abban, hogy nem azért hozta el egészen idáig, hogy csak mutogassa és hagyják elolvadni, kárba menni azt a kis drágaságot.
