Jeremy
Egy pillanatig úgy nézek rá, mintha a Marsról jött volna. Találkoztam már olyan emberrel akinek igencsak helyén volt a magabiztossága, de ez kicsit meglepett. Nem tudtam, hogy vajon komolyan mondja-e, vagy csak viccel velem. Néhány másodpercig döbbentem néztem az arcát, majd zavartan elmosolyodtam. Nem igazán tudom, hogy kellene helyén kezelni az ilyen dolgot, de csak reménykedni tudtam benne, hogy viccelt. A késes dologra inkább is reagálok semmit. Ha annyira próbálkozni akar, akkor csak rajta. Én nem fogom megakadályozni, hiszen pontosan tudom, milyen az amikor valaki idecsöppen. Minden új neki, mindent megakar tapasztalni a lehető legrövidebb idő alatt. Én ugyan nem voltam ennyire vakmerő, de követtem el hasonló dolgokat, ki hibáztatná érte?
- Hidd el, semmiről nem vagy lemaradva, legalábbis szerintem. Ide mindig érkeznek új diákok, szinte minden korosztályból. És sokan vannak, akiknek ezek a dolgok újak, szóval ne aggódj.
A diákok jönnek-mennek. Furcsa, hiszen a mugli iskolákban azért annyira nem divat, hogy valaki év közben állít be, hogy sziasztok ide fogok járni, de ha jobban belegondolunk, nem is lehetetlen.
- Otthonosan mozgok, mondhatnám, hogy semmi nem lep meg, de akkor hazudnék. Sokat olvastam például a vélákról, tudtam, hogy szépek, de soha nem gondoltam volna, hogy ennyire. Pedig az egyik tanárnő is negyedvéla, ráadásul az faluban is lakik egy félvéla. Aztán vannak pyromágusok és melodimágusok, animágusok is. Vannak viszont olyanok is, akiknek az erejét nem lehet kategorizálni. Nem mindenki csak 'egyszerű' varázsló.
Elharapom a mondat végét, nem akartam ezzel senki degradálni, viszont így visszagondolva egy kissé lenézőnek hat. Főleg azért, mert én sem vagyok az átlag közé sorolható. Zavaromban a gyűrött lap után nézek, a grafitot forgatom az ujjaim között, nem is gondolva arra, mennyire össze fogom még kenni magamat vele.
- Mi bajod van a barátokkal? Itt azért nem árt, ha beszerzel néhányat, nagy ez a kastély és az ember könnyen magányos lesz egy ekkora helyen, hiába van körülvéve annyi emberrel. Persze, én ezt nem tudhatom, soha életemben nem voltam egyedül. Egy iker egyik fele vagyok.
Az utolsó mondat később csúszik ki. De úgy voltam vele, hogyha már járatom a számat, ne hagyjam parlagon heverni szegény gyereket, aki bizonyára nem érti, hogy minek és miért beszélek ennyit.
- Hát, ha szeretnéd..de szívesen rajzolok neked másikat, az nem lett olyan jó.
Nyelek egyet, összepréselem az ajkaimat és a gyűrött lap felé fordítom a tekintetemet, ismét. Nem akartam túl nagy figyelmet szenteltetni neki, de ezek szerint a viselkedésemmel pont az ellenkező hatást értem el.
