Ardai Merse;;Mosoly.Késő délutáni, jó idős, sétás kiruccanás, természet, jövök!Nincs már szerencsére rossz idő, a május elseje is olyan szép volt, már ami az időjárást illeti. A kedve nem volt valami totálisan vidám, ami még kicsit bélyeget nyomott a mosolygós pofijára, de azért igyekezett összeszedni magát. Meglepő módon a hosszúhétvégén se bátyja, se a nővérei nem akart hazamenni, ő meg egyedül nem, hiszen abban nincs akkora élvezet, meg nem is szeret egyedül vonatozgatni. Ettől függetlenül a sétája az állomás felé vitte, teljesen hirtelen ötlet volt ez, nem is nagyon értette mit is akar ő majd ott. Meg Pocak, mert olyan kis állandóan ehetnékje van a kutyusának, épp arrafelé rohant. Egyébként kismillió névvel illeti a drágát.
Ahogy fogyott a távolság közte és a hallhatóan közeledő vonat között, úgy merült bele gondolataiba, bár nem olyan erősen, mint szokott. Kezeit karba fonta maga előtt, majd egy pici mosoly visszakúszott a gondterhes arcocskájára. Nem igazán villanyozták fel az elmúlt hetek, de azért az előző napi találkozás Kristóffal, meg beszélgetés is jól esett a navinés prefektusnak. Kezdi megérteni, hogy mi is az a súly, ami a vállán van, mi az, amit tudnia kell kezelni. De van itt még sok más történés is körülötte. Legutóbb Benjivel akasztották össze a nózijukat, mikor az hallott róla, hogy sok rellonos fiúval ismerkedett már meg. Mondjuk, azt hozzá kell tenni, ezek többnyire negatívak voltak, vagyis legalább nem a legkellemesebbek. Meg amúgy sem érti, miért ennyire rá vigyáz, az egyik nővére egy félig vámpír mellett tengeti mindennapjait, az nem veszélyes? Néha úgy érzi, kicsit túl van féltve a semmire. Nem szokott úgy gondolni magára, mint akit ilyentől félteni kéne, hiszen okos kislány, tudja, meddig játszhat, meddig mehet el a macska-egér játékokban. Mihael is életben hagyta még… mondjuk, milyen áron, az más tészta.
Közben beér az állomásra, a vonattal körülbelül egy időben, mikor is tekintetét a boldogan, egymással beszélgetve leszálló kisdiákokra siklik, akiket nagyobb testvéreik, vagy szüleik kísérnek vissza az 1-2 napos kiruccanás után. Aztán a terepszemlében kerül szemei elé egy különleges fiú, és a kutyája. De hiszen neki KUTYÁJA van. Innentől kezdve, mintha direkt bámulná, pedig inkább csak rajta maradt a tekintete a kutya-gazdi pároson. Arcán a mosolya szélesebbre húzódik, úgy figyeli őket tovább az állomás végéből, ám mikor előlép és közelebb sétál, az eb egyik nagyobb körkörös menetelésébe ütközik, aki boldogan futkos. Leguggol, de egyelőre semmi hirtelen mozdulata nincs felé, nem nyúl oda. Tudja, hogy nem minden kutya szereti az idegeneket. Meg az is lehet, érzi rajta a másik eb illatát, hiszen saját kis kedvencét is dögönyözte már ma. Innen néz föl a gazdira, akit egyébként szintén nagyon cukinak talált így nézegetve a távolból. És szép a haja, olyan… különleges, és ez nagyon tetszik Lucának.
- Megsimogathatom?… és a kutyust is? Persze ezt már nem teszi hozzá, inkább csak összeszorított ajkakkal fojtja magába a kisebb nevetést, miközben visszanéz a kutyuskára. Annyira édes a logó, nagy füleivel, és kis édes tarka. Mondjuk, lehetne fekete is, meg rövid fülű, meg nagyobb, vagy kisebb, akkor is biztos elsőre beleszeretett volna. Persze saját állatkájában meg ott bujkál a féltékenység, így ő is hamar megjelenik mellette.
*szépen mosolyog a simire* 
*mutatja az izmait* 
Hát jó, gyere Ninus, elviszlek valamerre 
Biztos nem akarsz te belém kötni. 
*totál összezavarodott ki-kivel van xD*
