A tea mellé kellemes társaságom akad, bár ahogy elnézem egyikünk sem érzi magát a legjobban. Lehet jobb így, jobban megértjük egymást, még ha nem is mélyedünk bele a dolgokba. Persze az is lehet, hogy jó lenne kiadni a sok feszültséget, de egyelőre nem erőltetem. Hátha sokkal érdekesebb dolgokról is tudunk beszélgetni, amik elterelik a figyelmünket a mindennapi problémákról. A szünet egy semleges témának tűnik, ezért is merem felhozni kezdésnek.
- Oh értem. Akkor most fogsz elkezdeni gondolkodni rajta? – mondom-kérdezem mosolyogva, mert én ilyenkor elkezdek ilyesmiken gondolkodni.
– Én kicsit mindkettő, de egy ideje már így van. Hoppanálva egyszerű...
Felelek a nekem feltett kérdésre aztán a teámba kortyolok. Most hogy belegondolok az utóbbi időben sokat mentem haza. Persze nem csoda, meg kell győzni anyáékat, hogy Bogit elengedjék, hogy jó kezekben lesz, stb. Valamiért velem elnézőbbek voltak annakidején, talán mert még nem tudták pontosan miről lesz szó. Mindenesetre most sokat kell nekik magyarázkodni. De ezzel inkább nem terhelem a lányt velem szemben.
- Hmm... Ez itt. A lepkékről mindig a húgaim jutnak eszembe – mondom mosolyogva mert tényleg. Leginkább Virág. Ő imádná ezt a helyet. Igaz, szerintem Bogi is, csak ő nem vallaná be. Mert azt gondolná, hogy az túl lányos, túl gyerekes, túl Virágos. És ezek közül egyik sem akar lenni.
- Na és neked? – dobom vissza a kérdést, és nem csak illemből. Tényleg kíváncsi lettem.