Tesó <3– Ebben a tanévben nem is nagyon szeretnék. Majd talán akkor, ha idősebb leszek, de még akkor is inkább maradok jó kisfiú. –vigyorogva néztem a lány szemeibe, majd kicsit fel is kacagtam. Még fiatal vagyok, jó kisfiú maradok, ha idősebb leszek akkor is jó leszek, csak már nem kicsi. Rákérdeztem, hogy aranyvérű-e, de a válasza közepénél, mikor megváltozott a tekintete, kicsit megijedtem. Azért az megnyugtató, hogy neki nem fontos a vér, de nem értem, hogy miért sötétült el a tekintete. Talán nem szereti a családját, és most egy érzékeny pontra tapintottam, ami ezt váltotta ki belőle!? Mielőtt bocsánatot kérhettem volna, rákérdezett az én származásomra. Hát, most jön a hideg zuhany.
– Én apai ágról magyar, anyai ágról meg lengyel vagyok, és mugliszületésű. A mamánál aludt ki a mágia, nálam pedig újraéledt. –vontam meg a vállamat, és igazából már nem is olyan vészes ezt kimondani. Így meg főleg nem, hogy tudom, hogy melyik felmenőmtől nincs mágia. Arról meg nem én tehetek, hogy pont nálam éledt újra, és így lettem mugliszületésű varázsló.
– Pedig reménykedtem benne. –vigyorogtam halványan, de ezzel nem azt akartam elérni, hogy ne adjon büntit, csak egész furcsának tartom ezt az egész szitut. Elkaptak, mégis nem olyan gonosz velem a prefektus, és még beszélgetünk is. Botond után, ő a második jó fej prefi... mivel többel nem is találkoztam még, és nem is szeretnék.
– Kicsit, de nem vészes. –válaszoltam feltett kérdésére, miközben felhúztam a lábaimat, és a székre tettem, hogy térdeimet át tudjam karolni, ezzel is melegítve magamat egy kicsit.
Kérdésemre, melyben megkérdeztem, hogy miért és hogyan lett prefektus, nem kaptam azonnal választ. Talán már nem is emlékszik rá pontosan, vagy éppen azért gondolkodik ennyit, mert nem szeretne nekem hazudni. Jól esik a társasága, ezért is megérte már kijönni. A válaszán, viszont elmosolyodtam.
– Cseles. Ezért tényleg megéri prefinek lenni. Bármikor sétálgathatsz, és még nem is kerülsz érte bajba. –oldalra döntött fejjel néztem rá, majd a falura. Kérdésére kicsit felsóhajtottam, váratlanul ért, mert nem emlékszem, hogy kérdezte-e ezt már valaki. Talán Rora az első napomon.
– Szeretek itt lenni. Eleinte szokatlan volt, meg minden, de tök jó hely. De, hiányzik a családom, a csapatom, meg a barátaim. A legjobban, viszont a soha nem látott húgom hiányzik. Anya még terhes volt, mikor eljöttem ide, és nem rég szült. Majd csak tanév végén láthatom a kistesóm... –kicsit elszomorodtam a mondat végén, de próbáltam elrejteni az arcomat a lány elől, kisebb-nagyobb sikerrel. Mire vége lesz az évnek, húgi már nagy lesz, és így nem láthatom piciként, csak képeken. Az meg nem ugyanaz, de mindegy is. Ez van, ezt kell elfogadnom.