25. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Megjelent az Edictum legújabb száma!
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolKülföldi helyszínek

Oldalak: [1] 2 3 ... 11 ... 67 68 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Kahlil L. Rochard
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 24. 21:12 | Link

A kontinensen zajló játékok színhelye - a kezdő hozzászólásban jelezzétek, melyik országban is jártok.
Utoljára módosította:Kahlil L. Rochard, 2013. június 24. 21:13
Hozzászólásai ebben a témában
Tolland Clotan
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 96
Összes hsz: 539
Írta: 2013. június 25. 20:01 | Link

Mallorca
2013. július


Doléance Arslí na Fírinne


Tulajdonképpen teljesen fölösleges volt időben kimenni a reptérre. Ezt még a jóslástan órai szorgalmam nélkül is bármikor megállapítottam volna... És csak vártunk, és vártunk. Röpke három órán keresztül. A szüleim nyugodtak voltak; ellentétben velem. Nagyon ideges tudok ám lenni, ha valami nem úgy van ahogyan én azt elterveztem. A repülőút magában 5 órás... Azt gondoltam délután kettőre megérkezek, a szieszta végét még pont elcsípem, és aztán kiruccanok kicsit. Ehhez képest vacsorára fogok megérkezni. Na mindegy. Búcsút veszünk és felszállok a gépre.

Kényelmesen elhelyezkedek.  Nem nehéz. Az ülések puhák és a mellettem ülő kislány nem foglal sok helyet. A szülei mögöttünk ülnek; néha kisebb beszélgetéseket folytatnak, de nem zavar túlzottan. Legalább van mivel töltenem az üres óráimat. Annyira ebbe a mugli világba szocializálódtam, hogy nehéz túltennem magam a tényen, én többet tudok erről a világról ezeknél az embereknél. Vagyis inkább, én tudok egy másik világról; amiről ezek az emberek nem tudnak. Így van végül is rendjén. Ami furcsa, még így is, az viszont az, hogy én nem zavartatva magam itt utazom velük. Valószínűleg komoly összegeket fizettek azért, hogy itt lehessenek. Én viszont ingyen ülök a gépen. A sellő nyelv tanulmányozása után, tulajdonképpen az angollal sem akadtak különösebb nehézségeim. Egy nemzetközi (mugli) pályázaton vettem részt, és amint a mellékelt ábra mutatja: sikeresen. Néhány hónapot töltök majd Mallorcán,  Bagolykő igazgatójának beleegyezésével. Távol minden mágiától.
Tulajdonképpen ez tök jól hangzik, de nincs mit kipihennem. Sőt! Még mindig félek a varázsló világtól. Nem sikerült még ledöntetnem a magam köré épített falakat. Mindemellett is egész jól teljesítek, de tudom, hogy ennél jobban is tudnék. Sokkal jobban. Valami motivációra lenne szükségem. Valami állandó motivációra, mert valahányszor elhatározok valamit, azt hajlamos vagyok félúton abba hagyni. Ezért szeretem a kötelező dolgokat és szabályokat. Valószínűleg a hozzám hasonlók találták ki a hozzám hasonlóknak. Alapvetően elszoktam hessegetni ezeket a gondolatokat, de jelen esetben nincs jobb dolgom a filozófia gyakorlásánál, így hát ez marad...

Ez nagyon szép! És az idő is remek. Még így este 8 órakor is... Azt ígérte piros ruhát fog viselni és lila kalapot; mondván ennél kirívóbban úgysem öltözik majd senki. Én pedig lila nadrághoz vettem zöld pólót. (Ezt nagyon furcsa ám kimondani, a mindennapos talár-viselés után...)Ahá! Ott van. A szervező hölgy.
-¡Buenas tardes! - üdvözöltem a korábbi levelezőpartnert. Ő a szálloda egyik alkalmazottja; azé a szállodáé ahol lakni fogok. A beszélgetés körülbelül két mondat erejéig folytatódott, utána ugyanis kifogyott a spanyol tudásom, és angolul folytattuk a társalgást. Tíz órakor -túl a vacsorán és a szoba elfoglalásán- lementem a partra. Igazi éjszakai élet várt rám, amit -őszintén szólva- nem kedvelek maradéktalanul. Vettem az egyik árustól fagyit -ami a déli országokban valahogy sokkal jobb! Ezek után lementem a partra. Huh! Meghőköltem. És lehuppantam a homokba. Ez már nem a tenger. Ez az óceán. Az Atlanti-óceán. Hatalmas és nemes. Nem köthető országokhoz. Senkié. Korábban is voltak vízzel kapcsolatos élményeim. Egyszer egy különös véletlen folytán maradtam életben a tengerben. (Kicsi voltam, elszöktem, és valahogy megmenekültem; valami külső hatás végett.) Másodszor pedig elemi mágia órán. És ez volt a harmadik alkalom, mikor meg kellett állnom, egy percre fejet hajtani a végtelen víznek. Utána visszatérve a pillanat varázsából, felmásztam újra az emberekhez. Éjféltájt tértem vissza a hotelbe. Volt még otthonról egy kis innivalóm. Kiültem a teraszra és a kertet nézegettem. A hirtelen érkező sok élményt fel kellett dolgoznom. Nagyon boldog voltam!
Utoljára módosította:Tolland Clotan, 2013. október 26. 14:39 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Doléance Arslí na Fírinne
INAKTÍV


Miss Kobak (by Nedra)
offline
RPG hsz: 186
Összes hsz: 6730
Írta: 2013. június 28. 01:00 | Link

Lehet, hogy csúnya dolog a mit sem sejtő tulajdonos szállodájával és annak lakóival kísérletezni, de annyira azért nem csinál nagy galibát a lány. Most éppen csinált egy kicsit, de nem olyan "mindjárt kijönnek a titokvédelmi alaptörvény megsértése miatt a mágiaügyi minisztérium emberei"-félén, csak olyan "gyorsan tüntessük el a nyomokat, mert biztosan nem sokan szeretnének egy piros madárféle varázsaurával a fejük fölött élni"-módon.
Doléance villámgyorsan kilépett a hotelszobája előtti folyosóra mezítlábas sarkával fékezve a tempót, mert az ajtóval szemközti Majális replikára igazán nem szeretett volna felkenődni. Körbenézett jobbra-balra, sehol egy lélek. Talán mindenki látta a hatalmas vörös villanást, ami egy pillanatra atomrobbanás-szerűen, némán beterítette a szállodát. Talán még a muglik is megfigyelhették a különös fényhatást. 35-ös női lábak ledobogtak a lépcsőn, az épp (szokatlan módon) pálcátlan kezek pedig kilökték a nagy üvegajtók egyikét, amik a teraszra vezettek.
A kócos, tizenötnek tűnő, valójában már húszéves lány megpillantja végre az első áldozatát. Bizony, tudta, hogy valami baki történt, de most, hogy a saját szemeivel látja, még valódibbnak tűnik a baj. Ezért nem fogják megdicsérni az Intézetben. Már a kalandjai elején elhatározta, hogy sosem fogja a mentorát, Oszkárt hívni, hogy simítsa el az ő gikszereit. Addig marad itt, amíg kell, hogy kiköszörülje a csorbát. Hol is az az itt? Az utóbbi időben már hetente váltogatta lakhelyeit, az elején még hónapokig időzött egy helyen. Valahol Európában van, csak erre emlékezett biztosan. Az éjszakai tájat nézve a teraszról ez a város is csak olyan volt, mint a többi. Persze mind izgalmas és mind máshogy izgalmas, de a lány amióta megérkezett, ki sem tette a lábát a dolgozószobává alakított lakosztályából, így nem tudhatta, mi is az az izgalmas, ami kint várna rá, ha nem varázsolna éjt nappallá téve.
Na, de ami most fontosabb az az, hogy az erkélyen iszogató magányos fiúcskának egy főnixalakú varázsnyom lebeg a feje felett. Ha Doléance felnézne, valószínűleg az ő feje felett is piros bűbájmadár úszkálna.
Vajon meddig terjed a varázslat? Elmúlik, ha kilépünk a szállodából? - tűnődött el kíváncsian. - És mi változhatott még?
Ezekre a kérdésekre sürgősen válaszokat kellene találni.
- Szia! - Doléance egy édes mosollyal igyekezik kompenzálni hatalmas bűntudatát, amiért munkája nyomán a fiúnak most piros pacával a feje fölött kell tengődnie. Bár előfordulhat, hogy ő még észre sem vette új "társát". Akkor viszont az lehet neki meglepetés, hogy Doléance feje fölött lebeg egy piros paca. Na nem baj, a lány nem zavartatja magát. Valamivel a térde alatt végződő fehér nyári ruhája szegélyét gyűrögeti, miközben helyet foglal az idegen előtt.
Most mit is mondjon? Szüksége lenne egy kísérleti alanyra, akinek a segítségével eltüntetheti balul elsült mestermunkája mellékhatásait.
- Lenne kedved tesztalanyként közreműködni egy varázslatomban? - kérdezi őszintén a lány, mert nem nagyon ért a hazugságokhoz, és mert nem gondolta, hogy egy ilyen kérdésre csak az esetek kis százalékában kap pozitív választ az ember. Abban legalább biztos lehet, hogy a vele szemben ülő varázsló, hiszen tulajdonképpen valami olyasmi volt a cél, hogy megtudhassa, van-e mágus a közelben, csak nem ilyen drasztikus - és maradandó - módon.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Tolland Clotan
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 96
Összes hsz: 539
Írta: 2013. június 29. 13:07 | Link

Doléance

Jézusom! Egészen összerezzenek amikor az egyik lakó köszönt engem. Oda pillantok. Szűz Máriám! Mi ez a vöröses megvilágítás? Mintha magát a gonoszt látnám, egy szép arcú lány személyében. Kicsit szégyenlősen néz, amit nem igazán értek, elvégre nincs mit szégyenkezni azon... ha valakinek egy piros folt röpköd a feje fölött... Elég empatikus vagyok, amúgy.
Egy fél percig biztosan csodálkoztam, úgyhogy feladta a sziára-várakozást, és megkérdezte lennék-e kísérleti alany. Ez a kérdés egyértelműen megfogja bélyegezni a nyaralásomat...
Legutóbb, még mugli koromban (így hívom a Bagolykő előtti létemet) állítottak meg az utcán; egy modellügynökségtől. Elhívtak egy találkozóra, ahova maguk a meghívók nem érkeztek meg... Hát igen... Lehet találtak jobbat. De ez a típusú meghívás valamivel komolyabbnak tűnt, látva a lány zavartságát.
-Nem akarlak megbántani, de ... - kezdek el egy nemleges választ, közben a fejem vakarom, és a mozdulat során meglátom a lány feje fölötti vörös kis manó testvérét. -Ez meg mi a fene?! - kérdezem leplezetlen csodálkozással. Lehet neki van hozzá valami köze... Áhá!
-Ezt te csináltad? - kérdezem a legkedvesebben. Nem haragszom rá, hiszem nincs miért haragudni... Nem szabadított rám egy bestiát, vagy ilyesmi. Ahogy ezt kigondoltam, a kis izék hirtelen megnőttek, és sárgává színeződtek. Még mindig a fejünk fölött repkedtek.
-Ezek meddig fognak nőni? - néztem kétkedve a lányra. Nem tűnt úgy, mint aki a helyzet magaslatán van, ha kísérleti alanyt keres a megoldáshoz, de ezek a kis izék még a végén ellepnek minket, ha tovább nőnek, úgyhogy kénytelen vagyok beleegyezni, ebbe a fura "küldetésbe"... Lássuk a medvét!
-Tudod mit... Benne vagyok! -ezt olyan hanghordozással mondtam, mintha legalább egy mugli-amerikai film főszereplője lennék, aki -"na jó"- veszi a fáradtságot, hogy megmentse hazáját... - Várom az utasításokat! - ó, ugyan... Dehogy várom! Azt várom, hogy megoldódjon ez a kis kellemetlenség. Egyáltalán mi történt pontosan? Most csak mi úszunk sárga fényben, vagy egész Mallorca? Mondjuk Mallorca, egész évben sárga fényben úszik; de nem úgy, mint most...
-Biztosan tudod mit csinálsz? - teszem fel a költői kérdést, kicsit félve.
Utoljára módosította:Tolland Clotan, 2013. június 29. 13:08 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mesélő
Kalandmester



offline
RPG hsz: 558
Összes hsz: 816
Írta: 2013. július 6. 10:48 | Link

Anglia

Sharlotte Johanson;


Artie, a bagoly szélsebesesen suhant Magyarország felett. Egy bűbájnak köszönhetően villámgyorsasággal szelte át  a kontinenst, sokkal gyorsabban, mint ahogy azt átlagos bagolytársai tették volna. Artie-t ez mérhetetlen büszkeséggel töltötte el, hisz tudta (már amennyire ezt bagolyagya engedte tudatosítani), hogy ő rendkívül fontos szerepet tölt be. Főleg most! Bár nem tudta, mi van a levélben, melyet még délelőtt kötöztek precízen a lábához… olvasni nem tudott sajnálatos módon; ám azt érezte, hogy rendkívül súlyos szavakat cipel a magyarországi Bagolykő felé. Artie nem töprenghetett azon, mit is rejt a boríték, vagy, hogy mi történhetett; nagyon kellett koncentrálnia, hogy az írás mindenképpen eljusson a címzetthez. Így hát nem állt le csevegni – akarom mondani huhogni – egy bagolylánnyal sem útközben, figyelmen kívül hagyta a mezőkön szaladgáló zsákmányegereket is! Helyette kitartóan és elszántan suhant a felhők között, míg végre fel nem bukkantak a Bagolykő Mágustanoda tornyai. Nem sokkal később meg is találta a lányt, Sharlotte-t, akit egy ismerős biccentéssel üdvözölt.
Amíg a lány a levelet bontogatta, és olvasta, Artie kíváncsian forgatta a fejét. Igazából csak szeretett volna egy kis eleséget kapni, jutalmul a megtett hosszú útért.
A levél rövid volt és lényegretörő:

Kedves Lotti,

Sajnálattal kell közölnöm veled a hírt, miszerint Daniel kórházba került. A részletekről majd később beszélünk, jó lenne, ha minél előbb Londonba tudnál utazni!

Édesapád


*************
A fiú tudata lassan tisztulni kezdett, de még mindig nem tudta megkülönböztetni az álomképeket a valóságtól. Egy-egy pillanatra volt csak képes kinyitni szemeit, elmosódott alakokat látott maga körül, érthetetlen motyogás ütötte meg füleit. Néha úgy érezte, egy ismerős áll mellette, talán még a kezét is megszorította valaki, ám annyira gyenge volt, hogy nem volt képes ezt kideríteni. Visszamerült a végeláthatatlan álomba.

Daniel körül gyógyítók sürgölődtek, egy londoni ispotály kórtermében. A fiú néhány nappal ezelőtt került be, elég súlyos sérülésekkel. Azóta sikerült stabilizálni az állapotát a különféle gyógyító varázslatoknak és bájitaloknak köszönhetően, ám az még idő kérdése, hogy a fiú mikor tér magához. S, hogy valójában mi is történt vele, az csak akkor derülhet ki. Egyelőre mindenki csak találgatni tud: rátámadtak, párbajozott… vagy csak rosszkor volt, rossz helyen? Ki tudja.
Utoljára módosította:Mesélő, 2013. július 18. 11:35 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. július 6. 13:56 | Link

Anglia

Mesélő;

Néha azért még rengeteg dolga mellett is akad szabadideje, na pont ilyenkor indul el a Navinébe, meglátogatni a sárgácskákat, valamiért imád háztársaival lenni, csak beszélgetni, az éppen aktuális pletykákat átrágni, nem is csoda, hogy jól informált lány. Most is csak sétált a folyosókon, azzal az elképzeléssel, hogy meglepiként beugrik egyet, de hosszú ideje először kell meglepődnie a ténytől, hogy Artiet látja. ~ Mit keres itt Artie? ~ Első gondolata persze, de rögtön az is bevillan, hogy ha apja küld neki bármit is, az igazán fontos lehet. A kis huhogira édesen vigyorgott a levelet bontogatva, mert hát tudta, hogy jutalmat akar az útért, mint általában, nála azonban nem volt semmi.
A levél tartalma csak enyhén sokkolta az első pillanatban, amíg még el sem jutott tudatáig, mi is van benne. Hosszú másodpercekig újra és újra végigfutott tekintete az első mondaton, fel sem tudta fogni, visszahangzott fejében a név.
Útja azonnal más irányt vett, egészen pontosan vissza, haza rögtön, összepakolni, Alex-szel beszélni, bejelenteni, hogy távozik, és majd valamikor jön, addig is Hannára ő vigyáz, ahogy szokott. Nagyon nagy szerencséje van a bátyjával, és ezt tudja is, csak ilyen helyzetekben nem ez a legfontosabb gondolata. Az eltervezett dolgokat véghez is vitte, a lehető leghamarabb, hogy a következő Londonba induló vonattal mehessen. Persze az átszállás egy dolog, de minél hamarabb ott akart lenni. Nagyon nem pakolt be semmit, hiszen otthon is ugyanúgy vannak cuccai, hiszen ott is lakik részben, mikor nem a suliban.
Az állomáson igaz kellett még várnia, de fél óra gyötrődés után indulhatott is, jó sok órás útnak lébe nézve. Ez alapjáraton nem is lenne baj, szeret utazni, de most mégis idegölő volt a várakozás, a tehetetlenség, a tudatlanság. Aludni sem aludt, pedig lett volna rá ideje, hajnalban ért oda így is, lassan már kelt fel a nap, ez mégsem érdekelte, és még meg sem könnyebbült, amint a londoni állomásról indult ki, apját keresve. Hamar rá kellett jönnie, hogy sok értelme nincs, így taxi, indulás haza módszer következett, a lehető leggyorsabban.
Még a hatalmas házhoz mérten is hamar megtalálta, szerencséjére otthon volt, és ilyen korai időpontban nem is kereste volna máshol, csak hálószobájában vagy a dolgozószobában, de végül is ő keltette, és azonnal kérlelte, hogy induljanak Danielhez. Egyáltalán nem volt nyugodt, és az aggodalommal kevert ezernyi más érzése kiütközött rajta rendesen, már amíg odaértek is.
Azonnal be akart menni hozzá, mégis előbb jobbnak látta beszélni a gyógyítók egyikével esetleg, rögtön kérdésekkel bombázni, mi történt, mivel ezt apjánál nem tette meg, nem volt hozzá lelki ereje sem. Most viszont már igazán érdekli, mégis próbál megnyugodni. Talán ha megtudja, ki vagy mi okozta ezt a drágájával... pokoli világ lesz, de ő reménykedik, hogy az önkontroll nem hagyja cserben.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Amanda Meggie Philips
INAKTÍV


Pillangó ~ || Királylány ~
offline
RPG hsz: 232
Összes hsz: 7402
Írta: 2013. július 8. 16:48 | Link

Valencia, Spanyolország
Előzmények
Yari
Ruci.

Ritkán látszik elveszettnek, most azonban, mint valami gazdátlan kutyus úgy nézhet ki. A mostanában előjött régi rossz szokását folytatja, még járkál a folyosón várva. Nem tud megülni a fenekén amúgy sem, most meg pláne. Tördeli picit az ujjait, de azt hamar abbahagyja, majd karba tett kézzel vár. Egyszer csak egy férfi lép oda hozzá, a nevén szólítja őt, majd irányt mutat. Azonnal követi is.
- Igen, rendben, menjünk. – Követi őt egy dolgozószobába, ahol remélhetőleg válaszokat kap, mert még mindig nincs elképzelése sem mi ez az egész, szépen végighallgatja, amiket már a levélből is sikeresen leszűrt egyébként. A súlyos büntetés résznél kicsit felkúszik a szemöldöke, morcos lett egy picit az elmúlt órában. Nem egészen így tervezte a hétvégéje nyitányát. A felszólításra leül, majd figyeli a férfit, aki a széffel ügyködik, közben azon jár az esze, hogy lehetett egy ilyen dolgot ennyire felfújni, ez azért kicsit fura, de az agya túl leterhelt a kombinálásokhoz, szóval inkább csak vár. A nyaklánc előkerül, megnézi, bólint is mikor megkérik a beazonosításra. Mikor megkéri, hogy vegye a kezébe, megfogja azt, majd hirtelen húzást érez és a sokktól csak annyira telik, hogy a hasához kapja a kezét, ami éppen készül felfordulni. Nem olyan régen evett, ráadásul amúgy sem volt az utóbbi időben minden rendben.

***

Miután picit összeszedte magát, legalábbis nem volt sápadt már, és éppen nem úgy nézett, mint aki ölni akar, Yaristára pillantott, aki mosolyogva és boldogan üdvözölte. Tényleg nem komplett! Ez most komoly? Hát nem bírja elhinni, eléggé kérdően tekint rá, és mikor odaér kétszer vagy háromszor a mellkasába üt.
- Te nem vagy normális! – Tudta volna magát cifrábban is kifejezni, de ez most valahogy nem ment, fellélegzett, örült is, mert rájött, hogy az egész csak egy megszervezett „móka” volt. Nem tud rá haragudni, de nem esett jól ez Mandának, meg kell hagyni.
Amint odasétált hozzá, már húzódott is mosolyra a szája. Akarva, vagy akaratlanul, de valami földön túli kedvesség és aranyosság roham kezdi eltölteni. Lassan agyára mennek a dolgok? Szinte vigyorogva nézeget fel Yarra, ami már-már kísértetiesen kezdhet ijesztő lenni. Mintha kifordítottak volna, bár belülről tényleg mindenki rózsaszín. Igazából lehet, hogy csak az izgalom teszi meg az energiabogyók. Tényleg feltöltik az embert! Közben végül is egy hosszú és forró csókkal ajándékozza meg, bár nem ússza meg a csínyt csak úgy.
- Még számolunk ezért! Te dilibogyó! Mit keresünk itt?
Ha mar bogyók, az ügyeletes doktor nénije egyebeket is mondott neki, amit nem biztos, hogy egyedül kéne átgondolnia, sőt nem is menne neki. De ezt hogyan hozza témába az ember? Eddig sem talált rá alkalmasat, meg nem is igazán akarta terhelni vele a fiút. De hogyan is, ha alkalom már van? Véda néni legkisebb lányát látta valamikor, talán akkor sikerül, ha róla beszélnek, vagy ott van Janey, ő meg nem olyan rég lett anyuka, talán... Á, mind butaság. Közben erősen átöleli, hiányzik neki, meg itt a tusa is, kicsit aggódik is érte, főleg, hogy tudja, milyen kockázatos is ez az egész. Idegesen mosolyog fel rá, látszik azért, hogy lenne valami mondanivalója. Árulkodóbb nem lehetne, rá van írva, hogy azért van ott valami a háttérben, ami megdolgoztatja az agytekervényeit. Közben összefésüli a kezeit a Drágáéval, hagyva, hogy vezesse őt, bár nem éppen erre készült ma, majd ki fog derülni mi lesz.
- Izgulsz a Tusa miatt? Vigyázz magadra, nem darabokban akarlak összeszedetni… - Próbálja elterelni másfele a témát, de fejében még mindig a baba gondolata kering. Feltűnő kicsit a témafeldobás, de legalább a száját elfoglalta addig, amíg kitalál valami jót. Felnéz az égre, az eget kémlelve mélázik el, szép, sőt gyönyörű idő van. Mondhatná, hogy nézd, egy baba formájú felhő, vagy a csillagok egy babát ábrázolnak, mit gondolsz a babákról? Vagy előkapja a szendvicset a táskájából, mindjárt ennie kezd belőle, mondván úgyis lehet, hogy kettő helyett kell neki. De ezek annyira furának tűnnek, még számára is, aki épp totál ellentétesen viselkedik önmagához képest. Egyébként meg, Jo biztosította róla, hogy amennyiben biztosat tud, szólni fog neki, szóval a helyzethez képest teljesen nyugodtak a napjai.
Utoljára módosította:Amanda Meggie Philips, 2013. július 8. 21:43 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Yarista Palarn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2013. július 9. 21:48 | Link

Valencia, Spanyolország - Mágusüdülő
Amanda <3

Nagyon örült Yar, amikor meglátta a kedvesét. Bár az ruhája nem ideillő volt, de ez nem probléma, arról is gondoskodott, szerzett a méretébe elegáns ruhákat, még a fürdőruha méretet is megtudakolta, több fazonban is van belőlük. A napfény és a tengerpart és elsősorban Amanda, ezek azok a dolgok, amire szüksége volt a fiúnak, ennyi összezártság után a Tusásokkal. Ő már eleget pihent, sőt kialudta magát megfelelően, hogy felkészülten várja a már megékezett és ledöbbent kedvesét, akit muszáj neki gyorsan köszönteni egy csókkal. Reméli, hogy ezzel meg is van minden bocsájtva, de mivel az emberek nem mindig szeretik a meglepetéseket, azért még izgul egy kicsit.
- Tudom, de akkor nem is szeretnél – adja mosolyogva tudtára Amandának a nyilvánvalót. Szinte évtizedeknek tűnik a folyosón történő első találkozás, ami akkor egy kisebb kalandnak indult és lám mi lett belőle. Yarista még most sem tudja elhinni, hogy ilyen szerencsés, az iskola legszexibb és – hozzá – a legaranyosabb lányának nyerte el a szívét, és fordítva. A papucsába ugyan beszaladt néhány forró homokszem, ahogy egymáshoz közelítettek, de ez is csak növeli most az örömét, hogy nem a falakon belül kell találkozniuk. Ráadásul még rengeteg idő van hátra a napból, nem beszélve az éjszakáról. A kis idegessége elmúlik, Amandának az a csábító mosolya kúszik az arcára, amivel bármikor leveheti a lábáról a fiút. Így már két vigyori van egymás mellett, akik forró csókkal egyesülnek a forró Spanyolországi napsütésben.
- Oké számoljunk. De csak később – újabb vigyor, majd felhúzza az új becenévre a szemöldökét.
- A dilibogyód megszervezte neked, illetve kettőnknek ezt a kis nyaralást, távol a bagolykői zsivajtól. Tudom, hogy ha szólok, úgy is eljöttél volna, de szerettem volna egy kis meglepetést is. Remélem, tetszik a hely, Ez egy mágusüdülő Valenciában, Spanyolországban – mondja tovább vigyorogva, és szép lassan átveszi Amandától a cuccait, illetve kiveszi a kezeiből, és elindulnak kéz a kézben a szállásuk felé. Yarista látja, hogy egy picit ideges valami miatt Manda, de rögtön megnyugszik, amikor a lány a Tusáról kérdezi. ~ Biztos csak izgul értem, milyen kis cuki. Neki kéne lelket öntenie belém. ~ Mosolyog, miközben megérkeznek a kis bungalóba, ahol nincs tértágító mágia. Egy egyszerű légkondicionált kis szoba, konyharésszel, egy nagy ággyal, szekrényekkel és egy asztallal, a hozzá tartozó kis fa székekkel. Van egy kis medencéjük is, ha éppen nem akarnák a tenger sós vizét élvezni, és természetesen van egy-egy fürdő- és mellékhelyiség is. Miután beértek, hagyta, hogy Manda átöltözzön kedvére, meg belakja a kis házukat, ő pedig a gyümölcstálból egy banánt kivéve kiment, hogy a medencébe belógatva a lábát megvárja, amíg a kedvese végez. Amint ez megtörtént, feláll és a két napozóágyra mutat.
- Ott kényelmesebb lesz – szól, majd nem bírja ki még egy csók nélkül, és úgy szorítja magához a lányt, mintha sosem láthatná többé, vagy ha már nagyon régóta nem találkoztak volna, ami különben igaz is. Kezük egymáséba, úgy lépkednek a puha homokban, majd Yar kinyit egy kisebb kis ládaszerűséget, ami be mindenféle hűtött italt zsúfoltak.
- Mit szeretnél? – kérdezi, majd miután Amanda választott, ő is tölt magának egy hideg citromos italt.
- Igen, izgulok. Nem tudom, hogy milyen feladatok vannak és a gyakorlás nem győzött meg arról, hogy már az első sem lesz nehéz. Félsz nincs bennem, de egy egészséges izgalom azért van, de gondolom ez természetes – persze nem csak gondolja, hanem tudja is, hogy így van. Minden meccs előtt ez van, amíg el nem kezdődik, de utána ezek az érzések elmúlnak, és helyét a koncentráció és a játék öröme veszi át. Az ellenfelekről sem fog értekezni, mert nem tudja, hogy egymás ellen, vagy egymástól függetlenül kell majd cselekedniük, erre az első próbából kiindulva mindkettőre ugyanannyi esély van.
- Nagyon hiányoztál. Főleg, amióta ugye elköltöztem és most a Tusa is, szerintem ennél messzebb nem is lehetnénk egy kastélyban összezárva. De a lényeg, hogy itt vagy és szuper hétvégénk lesz! – lelkendezik már előre, na meg várja a kérdéseket is ezzel kapcsolatban. Van néhány terve, amit persze már meg fog beszélni Amandával később. Melléül és cirógatni kezdi a lány vállát az ujjával körkörösen. Mondjuk lenne jobb ötlete is, mint idekint lenni, de neki már most ez is nagy öröm, hogy együtt lehetnek, mindennek el fog jönni egyébként az ideje, addig pedig minden pillanatot ki szeretne élvezni, amit Mandával tölthet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Montrose Magpies hajtó | animágus | exrellonos  | exlevitás | apuka | Csin<3
Doléance Arslí na Fírinne
INAKTÍV


Miss Kobak (by Nedra)
offline
RPG hsz: 186
Összes hsz: 6730
Írta: 2013. július 9. 23:08 | Link

- Hát... persze! - hangzik Doléance szájából a jól megfontolt mondat. Tulajdonképpen mindig tudja, épp mit csinál akkor; aztán hogy mi lesz a vége, az - mint a mellékelt ábra is mutatja - nem feltétlenül sül el úgy, ahogy várja, de ettől függetlenül, hogy aktuálisan mit tesz, annak tudatában van. Szóval ez a mondat így helytálló. Most például tisztában van vele, hogy nagyon örül annak, hogy a fiú előtte ilyen simán belement abba, hogy segítségére lesz az ellenbűbáj megtalálásában. Eztán pedig tudatosan rákönyököl a teraszt övező korlátra, és megpróbál elnézni a távoli vidám fény és zenebona irányába. Éjjeli mulatozás zajlik nem messze, épp csak annyira távol, hogy ne lássa pontosan, vajon az ott szórakozók feje felett lebeg-e valami, ami amúgy nem szokott.
Ha Tolland hagyja, Doléance előzetes figyelmeztetés nélkül rákoppint pálcájával a fiú orrnyergére a szeme között, és egy néma sasszem-bűbájt alkalmaz így rajta. Az áldozat hirtelenjében egyből kiszúrhatja a pici szöszke pihéket a lány szája felett, ha pedig elrántja a tekintetét, megint valami mást nézhet meg túlságosan aprólékosan. Óvatosan kell bánni ilyenkor a szemünkkel, mert émelyítő, fejfájdító élmény lehet mindent ilyen közelről látni. A lány magán is elvégzi a sasszem-bűbájt, és a szabadtéri buli irányába fordul.
Szerencsére senki fején nincsen se piros se másféle aura, ami vagy azt jelenti, hogy a hotelen kívülre nem hatott a lány varázslata, vagy csak annyit, hogy muglikra nem hat, és ott csak azok buliznak. Vajon mennyire valószínű ez? A fiatal boszorkány ekkor szembesül azzal, hogy fogalma sincs, utazásai mely állomásán van éppen.
- Te... - kezdi, de nem tudja, milyen nevet kéne mondjon eztán. Ilyenkor általában kitalál egy kedves becenevet, de most az sem jut eszébe. Hát csak folytatja anélkül. - Hol vagyunk most?
Ha a fiú kinézelődte magát, egy intéssel megszünteti a látásjavító varázslatot, és próbálja a gondolatait a probléma megoldása felé terelgetni. Néha nehezére esik koncentrálnia, most is el-elkalandozik.
- Ja igen, el kéne mesélnem, mi történt, ugye? - jut eszébe a gondolat, amikor már azon vacillál, melyik mozdulat, vagy a hangsúly volt-e a ludas a bűbáj elengedésekor.
- Hát az úgy volt - Doléance visszaül az asztalhoz, és elővarázsol magának egy bögre meleg kakaót, hátha hosszú lesz a mese. Ha minden apróságra kitér közben (például, hogy milyen színű volt a bűbáj fénypászmája, és hogy erről a nagypapája, jut eszébe, mert neki volt egy olyan sapkája, amin az egyik csík épp ilyen volt...), akkor biztosan it ülnek pirkadatig.
- Épp egy olyan varázsigén dolgozom, ami megmutatja a varázslókat. Először csak azt akartam tesztelni, jól tudja-e, ki varázsló és ki nem. De... nem piros... - felnéz a feje fölé - sárga... - épp akkor vált zöldeskékre a felette lebegő jószág - ...színes nyomjelekkel. Ha minden jól megy, majd azt is lehet szűrni, ki elemi mágus vagy metamorfmágus vagy illuzionista!
A lány belelkesül későbbi terveibe, bár még évek kellhetnek hozzá, hogy így felfejlessze a varázslatát. Itt be is rekeszti a jövőképet, pedig még tudna mit mesélni róla.
- Szóval valamit elrontottam, ezért most itt vannak ezek a dolgok - legyint a fiú feje fölé -, meg kéne szüntetnünk a bűbájt, mielőtt a környék varázslói esetleg megjegyeznék, hogy nem szeretnének szivárvánnyal élni tovább.
Milyen szépen fejezte ki magát!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Elisabeth Lovelace
INAKTÍV


- - mother;;
offline
RPG hsz: 125
Összes hsz: 280
Írta: 2013. július 10. 12:04 | Link

Mesélő;;        
Ian, és a viszontlátás - második felvonás          
a falusi találkozás után három és fél héttel          
Worrington ház, Anglia                



Még most sem akartam teljes mértékben elhinni a sztorit, amit elmagyarázott nekem a levélben Ian. Annyira irreálisnak tűnt, mégis biztos voltam benne, hogy nem hazugság. Mire fel találni ki valaki egy ilyen hosszú és lehetetlen történetet, csakhogy kimagyarázzon egy kínos találkozást. Nem, ennyire nem őrült senki, Ian sem. Bár azt kissé nehezen hittem el, hogy valóban van egy felesége, aki terhes. Sosem tudtam úgy gondolni erre a férfira, mint családapára, legalábbis miután elváltak útjaink, most azonban nagyon is úgy tűnt, apuka lesz. Én meg anyuka, így talán még szerencsés is, hogy találkozhatok egy olyan nővel, aki hamarosan szülni fog. Persze az is igaz, hogy annak a nőnek ott van a gyermeke apja is, aki majd segít felnevelni, és nem kívánja kisajátítani a babát. Nem úgy, mint az én esetemben. Már most tudom, mennyire komoly harcokat kell megvívnom majd.
Hosszú út volt Magyarországról Angliáig, de ezt a helyet ismertem, mint a tenyeremet. Éveket éltem le itt, és rengetegszer jöttünk vissza a London melletti Lovelace birtokra, ahol még a nagyapám élt és virult. Persze nem a fővárosban laktak Ianék, de én viszont ott kívántam megszállni, arra a pár napra, míg vissza nem megyek Bogolyfalvára. Elkerülve a saját családommal való vitákat, inkább egy kisebb hotelban szálltam meg, mintsem a régi házunkban. Előszedtem a holmijaimat, amiket másnap a látogatásom során kívántam felvenni. Estére érkeztem meg, nem hinném, hogy annyira szerettek volna látni, hogy most be is állítsak, és amúgy is a második levelemben, amit Iannek küldtem, megírtam, hogy melyik nap fogok megjelenni az ajtójukban és az bizony a holnapi nap volt. Így nekem is kényelmesebb volt, és ez azért némiképp előnyt élvezett.

***


Másnap délelőtt ébredtem csak fel, feltételezem, hogy a hosszú vonat út a felelős ezért. Különösebben nem kapkodtak, mert nem volt értelme. Nyugodt tempóban elkészültem, aztán fogtam egy taxit. A mugli módszerekre csupán azért kényszerültem, mert még nem volt papírom arról, hogy hopponálhatok is, bár azt hiszem, ment volna. Mindegy, a taxi ugyanúgy elvisz majd a kívánt helyre, és ez számított per pillanat.
Nem kellett sok, hogy meg is érkezzek a házhoz, ami ugyanott állt, ahol annak idején utoljára láttam Iant. Nem sok minden változott meg, de ez engem nem zavart. Kifizettem a taxit, majd elindultam a bejárati ajtó felé, aztán csengettem és vártam, hogy ajtót nyissanak.


outfit.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

ex-rellonos || évfolyamelső
2011/12-es kviddics évad őrzője

szemem fénye, Rea. || Tomom <3

Mesélő
Kalandmester



offline
RPG hsz: 558
Összes hsz: 816
Írta: 2013. július 12. 10:18 | Link

Elisabeth - Anglia

Ian és Annabell tudatosan készültek a látogató fogadására: a házimanók gyönyörűen kipucolták a házat, frissítőket készítettek elő, már készült az ebéd is, és az ifjú pár a nappaliban olvasgatott csendesen. Ian ilyenkor érezte igazán, mennyire szerencséje volt Annabellel. A lány a lehető legjobb pillanatban bukkant fel az életében, és azóta mindig mellette volt, bármikor, bármiben támaszkodhatott rá. Mikor Ian rájött, mit követett el az apja, és hogy mi minden történt a múltjában, amit kellemesen elfelejtettek vele, Annabell volt az első, akivel megbeszélte. És megbeszélte vele nemcsak a múltat, hanem a kétségeit is a jövőt illetően, a félelmeit is meggyónta, hogy talán kettejük kapcsolata sem olyan, amilyennek gondolta, talán az is csak átverés. De Annabell mindig tudta, mit mondjon. Miután figyelmesen meghallgatta Iant, megnyugtatta. A több órás beszélgetés végére a férfi ismét úgy érezte, hogy rend van a világban, nem kell többé aggódnia. Aznap este a feleségét átölelve aludt el. Ezt a beszélgetést továbbiak követték, majd egy héttel később végül megírta a levelet Elisabethnek. Annabell ötlete volt, hogy hívják meg Elisabethet látogatóba - Ian felesége feltételezte, hogy a másik lány is kissé elveszve érzi magát, neki sem lehetett könnyű ez az egész.
Az olvasásnak álcázott mélázásból a kapucsengő hangja riasztotta fel. Ian azonnal felugrott, hogy ajtót nyisson, miközben megnyugtatta a feleségét, hogy ő nyugodtan ülve maradhat. Lassan akkora pocakja volt már, hogy csak gurulva tudott közlekedni: ez sok kis viccnek adott helyet kettejük között, de mindketten tudták, Ian mennyire gyönyörűnek találja a feleségét még így is!
- Szia, gyere csak beljebb - nyitotta szélesre az ajtót, hogy betessékelje Elisabethet. Mikor a fiatal nő belépett a házba, sután odahajolt, hogy megölelje, majd mire elengedte, Annabell is megérkezett. Természetesen nem tudott nyugton maradni most sem, pedig már nem kellett volna ugrálnia, mert már csak három hét választotta el őket a nagy naptól!
- Szia, Elisabeth, Annabell vagyok, örülök, hogy megismerhetlek - mosolygott barátságosan az újonnan érkezőre, majd ő is közelebb lépett, hogy megölelje.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Elisabeth Lovelace
INAKTÍV


- - mother;;
offline
RPG hsz: 125
Összes hsz: 280
Írta: 2013. július 13. 23:21 | Link

Mesélő;;        
Ian, és a viszontlátás - második felvonás          
a falusi találkozás után három és fél héttel          
Worrington ház, Anglia                



Nem kellett túl sokat várnom az ajtó előtt, mielőtt valaki ajtót nyitott volna. Amikor megláttam a régről ismert férfit, elmosolyodtam. A közös történetünk ott pörgött a fejemben: az udvarlás, az az ősrégi smaragdékszer, ami családi ereklye volt egyszer régen, aztán ellopták vagy valaki eladta, nem is tudom, de Ian csodálatos módon visszaszerezte, a veszekedések, az utolsó itt tett látogatásom, amikor ugyanígy taxival jöttem el Londonból, és az eltűnése. Aztán a faluban történtek. Azt hiszem, sosem fogom elfelejteni azt a zavart tekintetet, amit akkor láttam, mielőtt elhopponált volna. Most pedig itt álltam újra az ajtajában és el sem akartam hinni még mindig, hogy ilyesmi megtörténhet. Még úgy sem, hogy boszorkány voltam.
- Szia - köszöntem, miközben beljebb lépdeltem az ajtóból. Aztán legnagyobb meglepetésemre Ian megölelt. Egyáltalán nem ilyen embernek ismertem meg, sőt éppen hogy teljes ellentéte volt annak a férfinak, akivel annak idején még jártam is.
- Örülök, hogy ismét emlékszel rám - mosolyodtam el szélesen, miután elengedtük egymást és mikorra megérkezett a levélben említett feleség. Mármint gondoltam, hogy ő lesz az, mert feltételeztem nem szaladgál két-három terhes nő a házban, csak úgy, szórakozásképpen.
- Szia, én is nagyon örülök - kedves lánynak tűnt, talán annyi lehetett, mint én magam is voltam. Mélyebben nem mentem bele az analizálgatásba, mert végül is nem azért jöttem, sokkal inkább hogy megismerjem ezt a fiatal nőt és persze beszélgessünk Iannel és vele.
- Tudod, nem tudom eldönteni mi a hihetetlenebb: az, hogy blokkolták az emlékeidet, vagy hogy tényleg apuka leszel! - mondtam nevetve először Ianhez fordulva, majd után Annabellnek jegyeztem meg, kissé lehalkítva a hangomat, persze úgy, hogy még a férfi is hallhassa.
- Messze nem volt ennyire kedves, amikor én ismertem meg - továbbra is mosolyogtam, mert ezzel az egésszel nem kívántam megbántani senkit, de még mindig nem tudtam elhinni, amit láttam. Túlságosan élénken élt bennem a kép, amikor odahaza a francia birtokunkon látogatott meg Ian. Akkor nem ilyen volt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

ex-rellonos || évfolyamelső
2011/12-es kviddics évad őrzője

szemem fénye, Rea. || Tomom <3

Mesélő
Kalandmester



offline
RPG hsz: 558
Összes hsz: 816
Írta: 2013. július 16. 17:02 | Link

Elisabeth

Ian, a mindig szolgálatkész férj az ajtót szélesre tárta, hogy Elisabeth be tudjon jönni. Miután beljebb terelte a régről ismert vendéget, gondosan megölelte.
- Nem is értem, hogy felejthettelek el - válaszolta mosolyogva. Furcsa volt belegondolni, hogy csak így elfelejthette ezt a lányt, aki iránt korábban annyi mindent érzett. De most, hogy immár az emlékei birtokában volt, és el tudott gondolkodni a dologról, Ian érezte, hogy bármennyire is szerette korábban Elisabethet, az csak fellángolás volt, és össze sem tudta hasonlítani azzal, amit a felesége iránt érzett, aki pont meg is érkezett az ajtóhoz. A férfi arcán kiszélesedett a mosoly, ahogy szemügyre vette, mennyire ragyogott a boldogságtól a felesége. A két nő megölelte egymást, és valahogy Iannek olyan megfoghatatlan érzése lett, mintha a múltja és a jelene békét kötött volna. De a csuda ért rá erre a szimbolikus maszlagra, mikor már javában zajlott a beszélgetés. Diszkréten a nappali felé terelte a hölgyeket. Elisabeth kérdésén zavartan nevetett egy keveset, hiszen ő sem tudta volna megmondani, melyik dolog volt a furcsább, hiszen össze sem lehetett hasonlítani a kettőt - mintha az ember a fagyit akarta volna összehasonlítani a madárürülékkel. Egyszerűen nem lehet.
- Hozhatok valamit inni? - kérdezte, miután megbizonyosodott róla, hogy a hölgyek kényelmesen helyet foglaltak a kanapén. Míg ő elment az italokat intézni, Annabell folytatta a beszélgetést:
- Ne is mondd! Egész mufurc volt, mikor megismertem! - emelte az ég felé a tekintetét, majd folytatta, kissé közelebb dugva a szőkés fürtjeit Elisabeth fejéhez:
- Azt hiszem, az volt számára a döntő, hogy leöntöttem egy pohár vízzel - vigyorgott cinkosan. Ian kezelhetetlen volt akkoriban, és bár mindketten tudták, hogy a másik az igazi, Ian nehezen volt csak hajlandó elfogadni az igazságot, kézzel-lábbal hadakozott ellene. A borogatás után Ian részéről jött még egy sor hiszti, közösen lenyomtak pár ordító-meccset, majd Annabell részéről jött egy sor hiszti. Akkor haraggal váltak el, de fél nap alatt lehiggadtak, és akkor leültek, és nyugodt körülmények között megbeszélték a dolgokat. Azóta még csak a hangjukat sem emelték fel egymással szemben.
- Veled mi történt az elmúlt időben? - kérdezte a szobába ekkor visszatérő férfi. Lepakolta a poharakat a dohányzóasztalra, majd ő is helyet foglalt az egyik fotelben. Pont hallotta a beszélgetés utolsó foszlányait, így mindenképpen új témára akarta terelni a szót, hiszen nem tudta, Elisabeth hogy viseli ezeket a régi emlékeket.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Elisabeth Lovelace
INAKTÍV


- - mother;;
offline
RPG hsz: 125
Összes hsz: 280
Írta: 2013. július 16. 22:44 | Link

Mesélő;;        
Ian, és a viszontlátás - második felvonás          
a falusi találkozás után három és fél héttel          
Worrington ház, Anglia                



Annak ellenére, hogy már semmilyen mélyebb érzelem nem kötött ehhez a férfihoz, azért jól esett, amit mondott. Többek között azért is, mert az önbecsülésemnek nagyon is szüksége volt a jelenlegi helyzetben erre. Nem mintha ez bárkinek is rosszul esett volna, sőt!
Miközben Ian a feleségével együtt beljebb terelt a lakásban, szórakozottan pillantottam körbe, kíváncsi voltam, mi változott meg az évek alatt, míg nem jártam itt. Egyértelműen látszott, hogy itt lakik egy ideje Annabell, és ez kifejezetten jót tett a háznak, sőt a férfinak is. Ahogy elnéztem boldog volt ezzel a lánnyal, és ennek örültem. Mióta a faluban találkoztam vele, nem nagyon tudtam rá haragudni a múlt miatt, ahogy ez már csak lenni szokott nálam. Egy jó indok és kész, el is felejtettem a dolgokat. De nem tagadhatom, hogy örülök, amiért ez történt, még akkor is, ha ez nem szép dolog, mert fájt volna, ha Ian csak úgy elhagyott volna.
- Mondanám, hogy vörös bort, de már nem ihatok alkoholt egy ideje, úgyhogy ha esetleg van limonádé, akkor azt kérek - feleltem az innivalóval kapcsolatos kérdésére. Ami igaz, az igaz, hiányzott már, hogy ihassak egy jó pohár bort, és valakivel beszélgethessek. Pont most kellett volna a legtöbb alkohol, és a legtöbb mámoros este, de hát a babával az ilyesmit nem lehetett. Nem akartam, hogy bármi baj történjen, így nagyon is visszafogtam magamat. Inkább kilenc hónap így, mint a nagyobb baj.
Amint Ian elhagyta a helyszínt, rögtön sikerült megtalálnom Annabellel a közös hangot. Igazán szimpatikus nőnek tartottam, s be kellett valljam, örültem, amiért egy olyan férfi, mint Ian, egy ilyen párt talált. Akárhogy is, összeillettek.
- El tudom képzelni - válaszoltam, majd csodálkozva elnevettem magamat. - Igazán? - a képzeletem azonnal életre kelt. Láttam magam előtt Annabellt és Ian, majd azt, ahogyan az utóbbi egy pohár vizet kap az arcába, feltételezem, teljesen jogosan.
- De azt kell mondjam, jó hatással vagy rá. Sosem láttam ilyennek - jegyeztem meg, pont mielőtt a szóban forgó férfi visszatért volna a nappaliban, és csak mosolyogtam a velem szemben ülő szőke lányra. Aztán megjelent Ian, és elterelte a szót, gondolom, nem értékelte, hogy kibeszéljük őt, bár sosem lehet tudni, elképzelhető, hogy más oka volt minderre. De mindegy is. Elvettem a dohányzóasztalra tett poharak közül a limonádésat, miközben egy köszönömöt is elmormoltam, majd ittam egy kortyot.
- Sok minden... - kezdtem bele, a hangomból ki lehetett hallani némi lehangoltságot, amit nem igazán tudtam kiirtani még. - De a legnagyobb dolog, az mégis csak a baba, azt hiszem - mosolyogtam, és nem tudtam megállni, hogy ne simítsam a kezemet a hasamra, ami már kezdett gömbölyödni, de még nem volt túl feltűnő.
  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

ex-rellonos || évfolyamelső
2011/12-es kviddics évad őrzője

szemem fénye, Rea. || Tomom <3

Mesélő
Kalandmester



offline
RPG hsz: 558
Összes hsz: 816
Írta: 2013. július 18. 11:58 | Link

Anglia

Sharlotte Johanson;


A kórházban ma is nagy volt a rohanás, így Sharlotte-nak bizony várnia kellett egy keveset. Ágyakat toltak el mellette súlyos, és kevésbé súlyos betegekkel, és az életükért, gyógyulásukért küzdő orvosokkal körbevéve. A folyosón hozzátartozók ültek, álltak, beszélgettek. A lány talán elkapott egy-egy mondatfoszlányt a közelebb lévők beszélgetéséből... bájital által történt baleset, csúnya ügy. Valószínűleg mindez nem nyugtatta meg a lányt.
Végül egy magas, fekete bőrű férfi lépett oda Lotte-hoz, és azonnal egy kedves mosoly kíséretében meg is szólalt.
- Johanson kisasszony, igaz? - Kérdezett rá a fiatal lány nevére, csupán udvariasságból. A gyógyító tudta, hogy ő az a lány, aki Daniel nevű betegének egy hozzátartozója. Így, ha a lány válaszolt, ő azonnal folytatta.
- Doctor Maalik Parker vagyok, többek között én kezelem Danielt. - Ekkor körbenézett, és megállapította, hogy a zajos folyosó nem éppen a legjobb hely az elkövetkezendő beszélgetés lebonyolítására.
- Azt javaslom, keressünk egy nyugodtabb helyet. - Nézett a lányra újfent, majd ha Sharlotte beleegyezett a kezdeményezésbe, Maalik egy üres vizsgálóterembe irányította a lányt. Hellyel kínálta őt, s csak ezután kezdett bele mondandójába.
- Nem tudom, az édesapja mennyit mondott el a történtekből, így ha lesz olyan rész, amit már hallott, nyugodtan szakítson félbe. Igaz, egyelőre mi sem tudunk sok mindent. Danielt pár napja hozták be, egy félreeső sikátorban találta meg egy hajléktalan, ő kért segítséget az egyik járókelőtől, aki pedig értesített minket. Ha szeretne velük beszélni, megteheti, nem zárkóztak el ettől. Bár sok mindent ők sem tudnak. Annyi bizonyos, hogy a fiú súlyos sérüléseket szenvedett, és az is biztos, hogy nem baleset történt. - Itt elhallgat, hogy a lány fel tudja dolgozni a hallottakat, és közben Maalik felkészül arra is, ha esetleg vigasztalnia kell Sharlotte-t.
Amint úgy látja, hogy folytathatja, nem is késlekedik, rögtön belevág.
- Varázspálca által okozott sebek voltak a testén, égések, vágások... ezek nagy részét sikerült begyógyítanunk, már csak egy-két heg és horzsolás látható Danielen. Azonban... - Ismét megáll és a lányra pillant, majd miután megbizonyosodik róla, hogy folytathatja, így is tesz.
- A feje is megsérült egy ütés vagy esés következtében, így a fiú egyelőre nem tért magához. - Még átgondolja, nem hagyott-e ki semmit, de úgy tűnik, a mondandója végére ért, így csendben megvárja, míg a lány megemészti a hallottakat.


Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Scarlett Nicol Emily Loughlin
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 102
Összes hsz: 1406
Írta: 2013. július 18. 18:30 | Link

Anglia

Home sweet home
Nate
'13.06.02

Aggódtam. Az utóbbi időben mindig találtam rá okot, pedig nem kerestem őket. Az aggodalom nem olyan érzés volt, ami egyszer csak megjelent, fejbe kólintott majd tovább úszott mintha nem is lett volna. Inkább rátelepedett minden gondolatomra, elnyomott bennem minden más érzést, ergo tompította őket. Mikor az egyik gond megszűnt, akkor jött a másik, soha nem lett könnyebb. Most sem lélegezhettem fel, ugyanis amire készültünk, az felér egy öngyilkos merénylettel. Egy mugli autóban gubbasztottunk hárman, igyekeztük húzni a pillanatot, ameddig csak lehetett. Bár az út lassú volt, nem épp zökkenőmentes és felettébb idegőrlő, legalább volt időnk  gondolkodni. Hogy miért választottuk a mugli közlekedést, abba még csak-csak beletörődtek. Azt hazudtuk, hogy nem akarjuk kitenni Christ a hopponálásnak, mert fél és esetleg valami baja lesz és aggódunk. Ez persze nem volt igaz és ők sem hitték el igazán, de belenyugodtak. Összevont szemöldökkel pillantok oldalra és Nathaniel keze után nyúlok, hátha belőle erőt tudok meríteni. Gyűlöltem azt, ami most ránk vár, de nem lehetett tovább halasztani. Ideje volt meglátogatni a kis családot. Itt volt az egész pereputty, nem csak a szűk család, mint a bemutatkozásunkkor, hanem a távolabbi rokonok és ismerősök is. Szerencsénkre, őket későbbre várták, de a kemény mag, akkor is a falak mögött rejtőzködik. Ahogy kinyílik a kovácsoltvas kapu előttünk és a szemünk elé tárul a hatalmas birtok lekapom a szememet a mellettem ülőről és kibámulok az ablakon. Még a sofőr sem tudta szó nélkül hagyni az impozáns környezetet, halkan füttyentett, a szemei kikerekedtek. Nem bírtam megállni, hogy ne horkantsak fel erre a reakcióra.
-  Végünk van.
Egy széles mosolyt küldök a mellettem ülő felé, majd megpuszilom Chris fejét, aki az ölembe ül és az ablaknak nyomja az orrát. Ő még nem tudja, mi vár rá, de szinte biztos vagyok vele, hogy ordítás lesz a vége, főleg ha meglátja a nagyanyámat, vagy Nate anyját. Ugyanis eddig sikerült megkerülnünk látogatást, mindig volt mire fogni, miért hagyjuk ki a visszautasíthatatlan ajánlatot. Valójában nem csak attól féltem, hogy megint ócsárolni fogják a kapcsolatunkat, ahhoz már hozzá voltam szokva. Sokkal jobban bántott az, hogy észre fogják venni, hogy nem minden megy flottul az utóbbi időben és elővesz a "mi megmondtuk..." kezdetű dumát. Az autó lefékezett a lépcsősor előtt, kinézve láttam, ahogy ott állnak, merev arccal, kiöltözve...kirázott a hideg.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


félvéla.  Chris. Cassandra. Drága.
Nathaniel Aaron Loughlin
INAKTÍV


Polgármester Úr
offline
RPG hsz: 72
Összes hsz: 995
Írta: 2013. július 18. 18:31 | Link

Anglia

Nicol és a drága család
2013. 06. 02.

   
Úgy látszik, ide is elérkeztünk. Utoljára a drága családtagjainkkal mindketten az esküvőn találkoztunk, és reméltük, hogy még egy jó ideig kerülhetjük a társaságukat. Hát nem jött össze, jött a baba, és bár közel egy évig még így is halogattuk a látogatást, mindvégig tisztában voltunk vele, hogy egyszer ezt is meg kell ejtenünk, túl kell esnünk a rosszon. Mindent megtettünk mindketten, csak hogy még akár néhány nappal is később kelljen visszatérnünk az országba, a városba, és hogy minél később kerüljünk szembe a rokonok becsmérlő, kritizáló pillantásával. Részben ezért is választottuk a mugli közlekedést, amihez normál esetben nem folyamodnánk minden felhasznált kifogásunk ellenére, és a szomorú az, hogy ezzel a család is tisztában van. Hiába nem ápolunk velük jó, vagy akár szoros kapcsolatot, csak ők azok az emberek, akik ha fel nem is neveltek, de életünk első tizennégy évében velünk voltak, hazajártunk hozzájuk, és együtt töltöttünk el minden ünnepet. Persze később, mikor bekerültünk az iskolába ezek az alkalmak hanyagolva voltak, és néhány éven belül már egészen más emberek kötődtek a "család" fogalomhoz.
   Az egész utazás kapcsán nem magamat féltettem, tisztában voltam vele, hogy bármit is kapok az én, vagy akár Nicol rokonaitól, nem fogok vele törődni, minden reakció nélkül hagyom majd. Viszont ugyanebben az ő esetében nem lehettem biztos. A kapcsolatunk jelenleg enyhén szólva labilis, ahogy a drága idegállapota is, különösen így az utazás kapcsán. Nem tudhatom előre, hogy mikor telik be nála a pohár, és mikor fog kiakadni. Régebben mindig visszabeszélt nekik, megvédte magát, még akár engem is a nagyanyja kritizáló pillantásától, de most más a helyzet. Tudom, hogy az én kötelességem megvédeni őt - így az esküvő után főleg -, és Christ is. Előre sajnálom szegény gyereket, mert mi védhetjük mindennel, így is rengeteg kritikát fog kapni, hála a hatalmas pereputtynak, amit idecsődítenek.
   Mióta elindultunk otthonról aggodalmas az arcom, csakúgy, mint a drágának. Fogjuk egymás kezét, és biztos vagyok benne, hogy bár kettőnk között nem mennek már olyan bökkenőmentesen a dolgok, mint anno, mégis ebben a küzdelemben ugyanúgy egymás mellett vagyunk, és megteszünk mindent azért, hogy a fiunkat megóvjuk a családjainktól.
   Ahogy kinyílik a kapu, pillantásomat Nicol felé fordítom. Látom rajta az aggódást és hogy bárhol szívesebben lenne jelenleg, mint a családi házban. Ahogy az autó megáll, kipattanok a kocsiból, hátat fordítva a lépcsőn várakozóknak kinyitom a drága előtt az ajtót, majd kiveszem a kezéből Christ. Látom rajta az ideget, a babán a kíváncsiságot, ami feltehetően nem fog már sokáig tartani, hamarosan átveszi a helyét a rémület. Elnézve a rokonságot nem is csodálom. A kisebb tömeg elején az anyám, apám, Nicol nagyanyja és az apja. Mind elegánsan, ugyanúgy, mint mi. Én is egy sötét öltönyt viselek, amihez a közelmúltban a polgármesteri székkel együtt kénytelen voltam hozzászokni.
   - Nem lesz baj. -
   Súgom alig hallhatóan a szőke fülébe, majd felöltöm a bájvigyort, amit az évek alatt tökéletesre fejlesztettem, és egyik kezemben Chrissel, másikkal Nicolét fogva elindulok feléjük. Akkor kezdődjön a buli!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Pyromágus.Ex-Rellonos.Drágaság.Christopher    
Scarlett Nicol Emily Loughlin
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 102
Összes hsz: 1406
Írta: 2013. július 18. 18:34 | Link

Anglia

Home sweet home
Nate és a család
'13.06.02


Nem lesz baj, mintha ezt már hallottam volna párszor, az elmúlt időszakban és mindig balhé lett a vége. De soha nem voltam egy elveszett lélek, túléltem már sok  mindent, ez most sem lesz másként. Ha valamelyik belém köt, vagy bármelyikünkbe számíthat rá, hogy nem leszek kegyes. Kiszállok a kocsiból és Christ a kezemben tartva elindulok fölfelé a lépcsőn a drága mellett.
  - Tudom.
Vagy legalábbis nagyon remélem. A legutóbbi közös kiruccanásunk ide nem sikerült valami fényesen, de ha belegondolok elértük a célunkat, szóval most is sikerülhet. Kötelező pofavizit, aztán szépen indulunk vissza Magyarországra. Csak a köztes időt kellene átugrani valahogy és boldogabb lennék. Amikor felérünk a lépcsőn végigvezetem a tekintetemet a jelenlévőkön. Chris a hatalmas kék szemeivel nagyokat pislog az ismeretlenekre, nem érti miért van itt. Egészen addig, ameddig meg nem látja apámat. Abban a pillanatban hatalmas mosoly jelenik meg az arcán, apró kezeit felé nyújtja, bizonyára örül neki, hogy talált egy ismerőst a sok idegen között. Apám, aki már bizonyára túl van egy-két whiskyn kilép a hátsó sorból, miközben nem felejti el levállalni Nate apját. Kezet nyújt Natenek, vált vele néhány szót, majd rám kacsint és elveszi tőlem a babát majd azzal a lendülettel besétál az ajtón, részéről ennyi volt az üdvözlés. A családunk többi tagjának addigra bizonyára leesett, hogy apám már találkozott velünk és úgy néz ki, nem igazán örülnek ennek a fejleménynek. Kellemetlen szituáció, a nagyanyám a fogát csikorgatja miközben végignéz rajtunk.
  - Igen, tökéletesen jól vagyunk még mindig és nem, nem akarok elválni tőle. Elnézést.
Láttam a szemében a kérdéseket, Nate családjával inkább nem is foglalkozom, bizonyára az ő kérdéseikre is válaszoltam. Majd, hogy a tökéletes a belépő, otthagyom a társaságot. Átcsusszanok Nate szülei között és apám után megyek, megnézem, hogy minden rendben van-e. Nate meg csináljon azt a többiekkel amit akar én nem bírom állni a tekinteteket, már nem megy.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


félvéla.  Chris. Cassandra. Drága.
Nathaniel Aaron Loughlin
INAKTÍV


Polgármester Úr
offline
RPG hsz: 72
Összes hsz: 995
Írta: 2013. július 18. 18:35 | Link

Anglia

Nicol és a drága család
2013. 06. 02.

   Szavaim csak üres nyugtatások, én is teljesen tisztában vagyok vele, hogy még akár baj is lehet ezen a nagycsaládi eseményen. Őket ismerve bármi megtörténhet, valószínű, hogy megint megpróbálnak majd szétszakítani minket. Eddig nem aggódtam, tisztában voltam vele, hogy szeretem, szeret, nem tehetnek a családjaink semmit sem ellenünk. Most azonban ahogy az egészen ingatag kapcsolatot szemlélem, annyira már nem vagyok biztos a dolgok pozitív kimenetelében. Persze tudom, hogy rengeteget szenvedtünk ezért a kapcsolatért, az elmúlt évek és amit az idő során felépítettünk, rengeteget jelent. De azért ott van bennem a "mi van, ha" érzés. Így szembenézni a családdal annyira nem kellemes.
   A lépcsőn felérve követem a drága pillantását, nem tudom megállni, hogy amikor anyám arcára esik a pillantásom, ne vágjak egy fintort. Ő egy még tökéletesebb lenéző kivejezéssel válaszol. Igen, nem vagyunk egymás kedvenc családtagjai, és bár meg kéne köszönnöm neki, hogy támogatott életem első tizenakárhány évében, valamiért nem érzek hálát felé.
   Mikor Nicol apja hozzánk lép, kezet fogok vele és egy feszült mosollyal váltunk néhány szót. Mindenki tudja, hogy ilyen környezetben, az egész pereputty áskálódó pillantásainak kereszttüzében nem egyszerű a nyugodt arcunkat mutatni. Mindig is kedveltem az apját, ő volt az egyetlen normális ember az összes többi lény között. Nem különösebben fordítok rá figyelmet, hogy mit reagálnak a többiek rá, hogy a drága csak olyan egyszerűen odaadta az apjának Christ, igazából teljesen hidegen hagy a véleményük. Ha ők is normális rokonok lennének, valószínűleg előbb is a gyerek közelébe engedtük volna őket.
   Mikor Nicol a nagyanyjához szól, el kell nyomnom egy vigyort. Az öregasszony pillantása felbecsülhetetlen, megközelíti anyám döbbentségét, aki nem is felejti el kifejteni a gondolatait, miután egyedül maradok a tömeggel.
   - Nathaniel, mégis hogy gondoltad... -
   A kérdés többi részét nem hagyom, hogy végigmondja, inkább én is gyorsan lerendezem a dolgok, követve a feleségem példáját.
   - Azt, hogy nem hoztuk el előbb a babát? Nem is tudom, nem akartam, hogy olyan kiskorában megmérgezzétek csupán azzal, hogy ránéztek. Ha meg annyira látni akartátok volna, ugyanannyi nektek is megejteni egy látogatást, mint nekünk. És igen, köszönöm a gratulációtokat, csodás a polgármesteri munka, majdnem olyan csodálatos, mint az életünk Nicollal. Nem kell az áskálódás, nem válunk. -
   Ezzel szerintem többet szóltam a családhoz, mint az elmúlt évben összesen. Még egyszer ránézek anyámra, majd vállat vonva bemegyek a házba, és a bárszekrény felé indulok. Ezeket elviselni lehetetlen alkohol nélkül, már a puszta pillantásukkal is ölni lehetne. Mi lesz még itt...
Utoljára módosította:Nathaniel Aaron Loughlin, 2013. július 18. 18:36 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Pyromágus.Ex-Rellonos.Drágaság.Christopher    
Scarlett Nicol Emily Loughlin
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 102
Összes hsz: 1406
Írta: 2013. július 18. 18:37 | Link

Anglia

Home sweet home
Nate és a család
'13.06.02


Még meg sem szólaltak, de a vérnyomásom máris az egekben van, kellemetlen volt végignézni, ahogy ott álltak és vártak minket, az a néhány másodperces csönd pedig elmondott mindent. Még mindig nem békéltek meg a helyzettel és hiába lenne bármilyen próbálkozás. Patthelyzet. Sem ők, sem pedig mi nem fogunk változtatni. De talán egy pozitívum azért még kisülhet, visszatalálhatunk egymáshoz, nagyon remélem, hogy így lesz, de addig is marad a színészkedés, ami azért még mindig elég jól megy.
Én már besétáltam a nappaliba és a kanapén, apám mellett ülve csöndesen beszélgetünk, de az ő figyelmét inkább az unokája köti le. Nem hibáztatom érte, nagyon régen látta, így hagyom, hogy szórakoztassák egymást. Inkább a bejárat felé pislogok és igencsak megkönnyebbülök, amikor Nate is megérkezik. Azonnal felpattanok, elindulok felé, hatalmas vigyorral az arcomon. Biztos sajnálnom kellene, amiért lemaradtam a beszélgetés további részéről...na persze.
  - Minden rendben?
Átkarolom a nyakát, gyors csókot nyomok a szájára majd magammal húzom, vissza a kanapéra. A család többi tagja bizonyára még mindig ledermedve áll az ajtó előtt, hacsak nem indultak be a étkezőbe, hogy megigyanak egy pohárkával a vacsora előtt. A Nate kezében lévő alkoholra inkább nem szólok semmi, normál esetben biztos rosszalló tekintettel illetném, de most talán el kell néznem neki. Az utóbbi időben már megszokhattam volna, hogy gyakrabban látok poharat a kezében, mint azelőtt. Nem telik el tíz perc, egy pincérnőnek öltözött középkorú korú hölgy jelenik meg az ajtóban és bejelenti, hogy egy óra múlva tálalják a vacsorát, megmondja, merre van a szobánk majd egy apró pukedli keretében le is lép. Felvonom a szemöldököm, de nem tulajdonítok neki túl nagy jelentőséget.
  - Fel kellene mennünk átöltözni, vagy nem is tudom...
Zavartan az alsó ajkamba harapok és a szememet a két férfi között járatom, hátha  valamelyikük megmondja, mi történjen a gyilkos vacsi előtt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


félvéla.  Chris. Cassandra. Drága.
Nathaniel Aaron Loughlin
INAKTÍV


Polgármester Úr
offline
RPG hsz: 72
Összes hsz: 995
Írta: 2013. július 18. 18:39 | Link

Anglia

Nicol és a drága család
2013. 06. 02.

   Egy pohár erős (és minden bizonnyal drága) whiskeyt töltök magamnak, és ahelyett, hogy kiadnám idegességemet, csak magamban dühöngök. A pereputtyból még senki sem merészkedett be a házba utánunk - szerencséjükre. Biztos kint állnak, és próbálják feldolgozni, amit az imént tőlünk hallottak, de az is lehet, hogy már a kritizálás stádiumában járnak, mint például a "láttad, hogy milyen a haja?" és a "fogadok, hogy a gyereknek egy valamirevaló nevelőnője sincs" kezdetű prédikációk.
   Nem is értem, hogy miért érint ilyen érzékenyen az egész áskálódás, elvégre ez nem az első alkalom, hogy meglátogatjuk a drága családot, és bár az első, hogy így együtt vannak, de nem gondoltam volna, hogy ekkora különbség lesz. És még nem is nagyon szólaltak meg, de tényleg, elég volt ránézni a lefitymáló ábrázatukra ahhoz, hogy a kedvem is elmenjen az élettől. Előre félek, hogy milyen lesz az egész perpatvarnak a hatása a kapcsolatunkra, életünkre nézve. Persze, akár elsülhet jól is az egész, így, hogy egymás oldalán küzdünk, és együtt, ugyanakkor a családjainkat ismerve rossz vége is lehet ennek a látogatásnak. Okkal akartuk elkerülni, elhúzni minél jobban. De most mégis csak eljött ennek is az ideje, túl kell élnünk, és tovább kell lépnünk. Aztán a következő néhány év eltelhet rokonmentesen. Micsoda megváltás lenne!
   Nicol vigyorára csak egy grimasz a válaszom, a homlokomon a ráncok ott maradnak, mint már a megérkezésünk óta. Nem tudom elengedni magamat ebben a környezetben, még akkor sem, hogyha csak ketten vagyunk, és senki sincs a közelünkben, senkivel sem kell jópofiznunk. Jelen pillanatban nem is érezném magamat túlzottan biztonságban, hogyha önfeledten röhögcsélnénk, ezek a keselyűk bármikor képesek hátba támadni az embert, ezt gyermekkorom hosszú évei alatt megtanultam. Azért amikor megcsókol, halványan elmosolyodok, de arcomra szinte azonnal visszatér a gondterhelt kifejezés.
   - Minden tökéletes. -
   Hangom csöpög a gúnytól, miközben leülünk a kanapéra Nicol apja mellé. A család többi tagja valahogy nem tud érdekelni, örülök, hogy ha csak egy kis időre is, de megszabadultunk tőlük. Chrisre nézek, és látom a csodálkozást a szemeiben, ő nyilvánvalóan élvezi az új környezetet - egyelőre. Ahogy majd az anyám, vagy Nicol nagyanyja megközelíti, biztosan elkezdődik a visítás.
   - Átöltözni? Minek? -
   Pillantok a ruháinkra. Már a belépőhöz is éppen elég elegánsan öltöztünk fel, nem látom semmi értelmét átcserélni az ingemet és a nyakkendőmet egy másikra. Szmokingot meg nem fogok nekik felvenni, bármennyire is elvárnák. Örüljenek inkább annak, hogy itt vagyunk.
   - Csak menjünk már haza! -
   Sóhajtok fel, és a plafonra emelem a tekintetemet. Nem érdekel, hogy pillanatnyilag úgy viselkedek, mint egy hisztis kisfiú, ugyanúgy vagyok az egész családi vacsora dologgal, mint a gyerekek ha kénytelenek az öreg szomszédnénihez vendégségbe menni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Pyromágus.Ex-Rellonos.Drágaság.Christopher    
Scarlett Nicol Emily Loughlin
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 102
Összes hsz: 1406
Írta: 2013. július 18. 18:40 | Link

Anglia

Home sweet home
Nate és a család
'13.06.02


Nem sokáig tudok egy helyben ülni, érzem ahogy elönt a harag és a tehetetlenség. Hiba volt idejönni, de elkerülhetetlen volt, ezt mindketten tudtuk, már az elejétől kezdve. Ha nem mész a baj elé, a baj utol fog érni, méghozzá az elképzelhető legkegyetlenebb formában. Mi önként és dalolva rohantunk bele a hóhérbárdba, családostól. Lehet, hogy ez külső szemmel csak felesleges drámának látszik, de ha valaki így látja, ezekkel az emberekkel még nem találkoztak. A szememet idegesen jártam a Nate, az apám és Chris között, az agyam hangosan zakatol. Kellemetlen szituáció és amikor Nate ellenségesen reagál, rögtön támadásnak veszem, a testem pedig azonnal reagál. Az arcom eltorzul a méregtől a kezem pedig ökölbe szorul.
-  Nem tudom, csak nem akarok itt ülni, teljesen tehetetlenül, nem tudom, felfogtad-e...
Egy megsemmisítő pillantás keretében mérem végig a drágát majd elfordulok. Nem akarom, hogy így lássanak, mérgesen és rondán. Nem vagyok olyan szép látvány tajtékzó dühömben, mint általában. Legszívesebben fognám magam és eltűnnék, egyedül. Igyekszem félresöpörni ezt a roppantmód önző gondolatot és inkább lenyugodni, így azért mégsem mehetek emberek közé.
-  Kösz szépen, hogy feldühítettél. Nem elég, hogy az anyád úgy néz rám, mintha valami földönkívüli lennék, még tőled is hallgassam a sok...sületlenséget.
Igaz, nem mondott semmi olyasmit amiért okom lenne dühöngni, de a tehetetlensége engem is feldühít, végül is ő a férfi, neki kellene tennie valamit, ehelyett pedig tétlenül nyavalyog és közöl nyilvánvaló dolgokat. Időközben, csöndes, lapos kúszás keretében megjelenik Nate húga, majd beszivárog a társalgóba a család többi tagja is. Mély levegőt veszek, próbálok nyugalmat erőszakolni magamra, hogy ne találjanak rajtam fogást. Így is épp eleget kapok pusztán csak azért mert létezem. A nagyanyám és Nate anyja pedig soha nem felejti el fennkölt hangon tudatosítani bennem. Szerinte én csak álnok módon tőrbe csaltam az ő fiát, pusztán azzal ami vagyok.
-Megint az a fránya idegesség, igaz Scarlett? Borzalmasan festesz amikor dühbe gurulsz...talán valami baj van?
Egyszerű és hatásos közbeszólás érkezik a nagyanyám részéről, célozva itt a szemem alatt sötétlő karikákra, amik ezek szerint még mindig ott éktelenkednek az arcomon.
  - Lassan húsz év alatt igazán megszokhattad volna.
Mély levegőt veszek és felvonom a szemöldökömet, a szobában tapintani lehet a feszültséget. Legszívesebben sikítanék, törnék-zúznék, de akkor csak bebizonyítanám, hogy nekik van igazuk. A feszültséget azonban feloldja a társalgóba beérkező idegen férfi. Még soha nem láttam, bizonyára új darab. Minden szem rászegeződik, némelyik nyugodtan, de a legtöbb csak egy lenéző pillantás enged meg. Végigfuttatja a tekintetét a társaságon, a szeme azonban tovább időzik rajtam, mint kellene. Látom, ahogy elkerekednek a szemei és kell neki néhány másodperc mire a felismerés után meg tud szólalni.
  - A vacsora...tálalva van.
Néhány másodperces tétlenség után lassan megfordul, majd kivonul a szobából. Én köhintek egyet és visszasétálok az eredeti társaságomhoz. Megvárom, ameddig mindenki más elhúz a porondról, nem akarok előttük végigvonulni, olyan lenne, mintha a kivégzésemre kísérnének.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


félvéla.  Chris. Cassandra. Drága.
Nathaniel Aaron Loughlin
INAKTÍV


Polgármester Úr
offline
RPG hsz: 72
Összes hsz: 995
Írta: 2013. július 18. 18:41 | Link

Anglia

Nicol és a drága család
2013. 06. 02.

   Egyelőre magamhoz viszonyítva nyugodt vagyok, próbálom nem felidegesítenem magamat idő előtt, itt van arra a drága. Megteszi ő helyettem is. Tudtam, hogy mindig is nehezen viseli, hogyha a családdal kell hadakoznia alapesetben is, hát még most, hogy a mi kapcsolatunk sincs teljesen rendben, és ügyelnünk kell a látszat fenntartására. Hogyha a hárpiák bármit is megneszelnének a helyzetünk a rosszról a még rosszabbra fordulna. Ha tudomásukra jutna a legapróbb gondunk is, azonnal megpróbálnának minket szétszedni, még inkább támadnának. Nem panaszkodok, eddig is kibírtuk a háborújukat, de most nem csak rólunk van szó, hanem már Chrisről is. Az édes drága anyámból kinézem, hogy képes lenne akár kárt tenni benne, hogyha az elősegítené a győzelmét. Nicol nagyanyja ugyanez a kategória. Szegény gyerekre így is nehéz jövő vár a rokonokat tekintve - hiszen a véla gén benne van, és így a családok szemében nem tiszta a vére -, hát még hogyha mi feldühítjük őket.  Okkal akartuk kerülni ezt a látogatást, tudtuk, hogy a szemükben meghatározzuk vele a fiunk jövőjét. A családjaink hogyha valakit tönkre akarnak tenni, azt tönkre is teszik.
   Mikor Nicol arca eltorzul, már készülök is rá, hogy rajtam fog csattanni az egész, holott most semmit sem tettem, egyszerűen csak kifejtettem, hogy nem fogok átöltözni. Lehet persze, hogy éppen ez a semmittevés az, ami megőrjíti a drágát, de nem fogom siettetni az egész vacsorát, akkor sem leszünk előbb túl a dolgon. Hát még a holnapon. Hogyha minden jól megy, huszonnégy óra múlva ismét a kúriánk magányában lehetünk mindhárman, remélhetőleg nyugodtan. Először igyekszek nem reagálni, tűröm a megsemmisítő pillantást. Az évek során hozzászoktam, hogy néha jobb nem ellenkezni vele, viszont a második megszólalása után válaszolok.
   - Higgadj már le! Mióta érdekel, hogy minek néznek? Eddig egyedül az volt a fontos, amit te magad gondoltál, esetleg amit én. Ne hagyd, hogy a boszorkák belemásszanak a fejedbe! -
   Nem fűzök túl sok reményt hozzá, hogy a prédikációm bármilyen hatással is lesz az idegállapotára. Mindketten feszültek vagyunk, de ezt az évek során megtanultuk palástolni. A düh eltakarása viszont Nicol esetében szinte lehetetlen, ezért is kell nagyon odafigyelnie az érzelmeire a család körében. Ha ők megneszelik, hogy valaki esetleg ideges, igyekeznek még jobban feldühíteni, hogy a teljes kiborulás határáig sodorják az illetőt.
   - Ugyan, Scarlett, milyen hangnemet engedsz meg magadnak a nagyanyáddal szemben? -
   Kezd rá tettetett felháborodással az én anyám is, csak hogy rátegyen még egy lapáttal. Én igyekszek visszafogni magamat, pedig már a nyelvem hegyén van a válasz. Rápillantva aztán Nicolra úgy döntök, hogy inkább rontok még az anyámmal való kapcsolatomon - már ha ez lehetséges -, minthogy ne keljek a védelmére.
   - Mintha te nem ugyanígy néznél ki a bájitalaid nélkül, anyám. -
   Jegyzem meg gúnyos hangnemben. Nyílt titok, hogy az idősödő boszorkák különféle bájitalokat használnak, hogy formában tartsák magukat, ez alól anyám, valamint a drága nagyanyja sem kivétel. A magam részéről egyáltalán nem zavar Nicol eltorzult arca, mondhatni már megszoktam, és még így is gyönyörűnek tartom.
   A feszültséget végül a szolgáló érkezése vágja el, anyámnak így most nincs ideje a válaszra, ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy ma este még megkapom. Feleségem mellé állok, megvárva vele, hogy mindenki elhagyja a szobát. Az apja elviszi Christ, feltehetőleg valamilyen etetőszékbe ültetik az étkezőben. Mikor kettesben maradunk, felé fordulok és magamhoz ölelem, így próbálva megnyugtatni.
   - Ezzel a harciassággal csak a kedvükre teszünk. -
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Pyromágus.Ex-Rellonos.Drágaság.Christopher    
Mesélő
Kalandmester



offline
RPG hsz: 558
Összes hsz: 816
Írta: 2013. július 19. 10:10 | Link

Elisabeth

Ha Ian kicsét fogékonyabb lett volna az apróságokra, észrevehette volna, mennyire megkönnyebbült Elisabeth attól, amit mondott, de ez egyáltalán nem volt jellemző rá - ha az lett volna, talán előbb is rájöhetett volna, hogy hogyan játszottak az emlékeivel. Pillanatokon belül már a nappaliban beszélgettek, és Ian azt próbálta kideríteni, melyik ifjú hölgynek mit hozhat inni.
- Miért, allergiás lettél rá? - kérdezte, egy hamarosan praktizálni kezdő apukához képest meglehetősen gyanútlanul, miközben Annabell szeme felcsillant, és enyhe vigyorral vette szemügyre újdonsült ismerősét. A nők valahogy jobb belső radarral rendelkeztek, így nem csoda, hogy Annabell helyesen tippelte meg az alkoholmentes lét okát, de nem szólt semmit. Úgy gondolta, Elisabeth döntése, hogy elmondja-e nekik hivatalosan.
Miután az egy szem férfi távozott a szobából, a két nő gyorsan beszélgetésbe elegyedett. Annabell csodálkozva konstatálta, hogy bár Elisabeth mennyire erősnek és magabiztosnak néz ki, mégis mennyire kedves és nyitott.
- Ennek igazán örülök. Vacak lenne, ha már most kiderülne, mennyire rossz hatással vagyok rá - nevetett fel. Mert csak nézőpont kérdése, hogy az olyan régi megszokást megbolydító változások, minthogy a férfi végre a szennyes kosárba dobja a koszos zoknijait azok pozitívnak vagy negatívnak minősülnek.
Ian visszatért az üdítőkkel, és mivel a két lány nem ihatott alkoholt, ő is szolidaritást vállalt velük és szintén limonádét ivott.
- Tééényleg? - hüledezett Ian, mikor Elisabeth bevallotta, hogy másállapotban van. Olyan meglepett arcot vágott, hogy Annabell nem bírta megállni, hogy fel ne nevessen.
- Ezek szerint férjhez mentél? - kérdezte a férfi döbbenten. Hát igen, előbb járt a szája, mint a feje.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. július 19. 16:31 | Link

Anglia


Az idegölő várakozás már, mikor valami olyat kap az ember, amire régóta vágyott, és más, mikor valami borzasztó dolog történt, és mégis a jóban hiszünk, azt várva, hogy néha tévesen hitt eszménket valaki alátámassza. Lotti csak tudni akarta, hogy Daniel jól van, de valahogy semmi ilyesmire nem gondolt, amíg a szokásos sürgés-forgást is figyelte lélegzetvisszafojtva. Csak a sírást akarja visszatartani, és még megy is neki, majd hamar ki is zökkenti egy magas férfi, aki odalép hozzá. Már így első pillantásra lerí róla, hogy orvos, ez pedig valamelyest megnyugtatja a lányt, bár inkább alig.
- Igen - nem igazán szívleli, ha gyengének látják, de ez egy kórház, itt talán annyira nem kell visszafognia magát. Mégsem sír azért, de hangja ezen egyszerű szónál is megremeg. Az orvos tovább folytatja, alapvető információkat közöl, mégis valahogy most örül neki. Azonban ez sem tart sokáig, mert felajánlja, hogy valami nyugodtabb helyen beszélgessenek. Nem csak egy megérzés, de egy ilyen mondatból rögtön le lehet szűrni, hogy akkor bizony semmi jó hírrel nem tud szolgálni, vagy legalábbis biztos van mellé valami rossz.
- Rendben - természetes, hogy beleegyezik. Még ha jót nem is, de valamit bizonyára megtud majd így Róla. Az üres vizsgálóban miután hellyel kínálja a doki le is ül, nem mintha más esetben ez nem így lenne, alig bír állni. Maalik ismét megszólal, ő pedig csak csendben hallgatja, de egyáltalán nem nyugodtan. Az biztos, hogy nem tudna mondani semmit, főleg nem, ahogy a mondandója végére ér, legalábbis ezen részének. Nem baleset, szándékos, megtámadták. De ki lehetett az, és miért? Természetes, hogy kattog az agya, mégis csak nyel egy nagyot, jelezvén, hogy a többit is hallani akarja. Vagyis talán nem, de így látja jónak.
A levegőt szaggatottan veszi, nagy tételekben, szíve hevesen ver, és a sírógörcs kerülgeti, ahogy minden információ eljut tudatáig, de csak meredten néz maga elé, hosszú másodpercekig, amíg lassan felemeli tekintetét előbb, majd fejét is.
- Aki megtalálta, azzal szeretnék beszélni... és... látni szeretném - sokat nem beszél, csak a legfontosabbakat közli, még ezt is nehézkesen, pár helyen elcsuklik egyébként is remegő hangja. Körülbelül ennyire volt ereje, és minden bizonnyal ha egy kicsit is tisztán tudna gondolkodni, akkor nem menne be hozzá, mert csak kínozza magát vele, de úgy érzi muszáj, és kész. Ha engedik, ha nem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Seren E. Weaver
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 208
Összes hsz: 3069
Írta: 2013. július 20. 04:15 | Link

Norvégia, Oslo
július 20., 23:51

Kath

A pesti váróban állva próbálta kisilabizálni, most akkor pontosan merre is tart a gép, amelyre látta Kath-et és az ismeretlen srácot felszállni. Nem tudta, hogy az idegen szintén vámpír-e, és ezért használják a mugli közlekedést, vagy nem tud elég jól hoppanálni ekkora távolsághoz - valóban nem egyszerű -, mindenesetre a gép felszállt, Seren pedig továbbra is a kiábrándító bűbáj hatása alatt mustrálta a feliratokat.  
Nem volt hülye, egy percig sem gondolta komolyan, hogy Kath betartja az ígéretét és tényleg nem megy semerre engedély vagy díszkíséret nélkül, de abban azért reménykedett, hogy legalább egy kis időt kibír anélkül, hogy tényleges hullát akarna gyártani magából.
A férfi abban kételkedett, hogy a rellonos puszta kéjutazást tervezett Norvégiába - igaz, a dögmeleggel szemben meglehetősen hívogatóan hangzott a lehetőség -, de még ha ez is lett volna a célja, választhatott volna jobb időpontot is.
Dehoppanált, a következő pillanatban pedig a birtok határán állt, s visszatért a lakosztályába, ahol összeszedett néhány hasznos holmit, azzal viszont gondban volt, hogy mi legyen Eirivel. Nem szándékozta csak így itt hagyni, de a gép még hosszú órákig repült, s mire neki is érdemes volt odaérni, már bőven le kell feküdnie a kicsinek, úgyhogy nem bízhatja rá Alexára vagy Kahlilra. Persze, megkérhette volna őket, hogy nézzenek rá időnként éjszaka, de akkor el kellett volna magyaráznia, hogy hová megy, és mint tudjuk, Seren nem kifejezetten az a típus, aki örömmel veszi a faggatózást.
Végül úgy logikázott, hogy egy-másfél óránál tovább nem fog tartani ez az egész, Eiri észre sem fogja venni, hogy nincs itt, és egyébként is hagy neki egy üzenetet, ha a lányka esetleg keresné Serent az éjszaka folyamán.
Gyorsan eltelt az a néhány óra; a hoppanálási ponthoz érve céltudatosan beleejtette magát a semmibe, majd kisvártatva halk, pukkanó hang kíséretében megérkezett a kiszemelt sikátorba. Néhány kóbor macska megriadva szaladt fedezékbe, ő pedig megindult a reptér felé. Út közben vett egy kávét az egyik éjjel-nappal üzemelő standnál, majd a kijárat közelében elhelyezkedett az egyik kültéri padon. Ujjait a papírpohárra fonva várta, hogy a két jómadár kilépjen az ajtón, s nem is kellett sokáig ücsörögnie tétlenül: néhány perc múlva felbukkantak, és kénytelenek voltak elhaladni Seren előtt.
 - Mit gondolsz, mit csinálsz? - kérdezte, hangjában némi kevéssé palástolt ingerültséggel. Felfoghatatlan volt számára, Kath miért nem képes megülni egy hónapig anélkül, hogy ne kísérelne meg passzív öngyilkosságot; hihetetlen színvonalat produkált, és ez a legkevésbé sem elismerő megjegyzés.
 - Ez meg ki? - kérdezte elővéve a jobbik modorát, a Kath-nél némiképp idősebbnek tűnő srácra pillantva, nem különösebb érdeklődéssel, de nem is megvetően, inkább csak érzékeltetve, mennyire mélységesen feleslegesnek gondolta a másik jelenlétét.
Merthogy akármit terveztek, ebből hazaút lesz, bizony.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 20. 12:37 | Link

Norvégia, Oslo


Seren

Ezt az utazást egyáltalán nem terveztem meg. Tulajdonképpen minden csak egyetlen levélen múlott, még pedig azon, ami pontosan két nappal ezelőtt landolt a szobám ablakán, a faluban. Amikor kibontottam a szépen megcímzett levelet minden eshetőséget számba vettem, csak éppen azt nem, ami a szemeim elé tárult. Mostanában mintha lényegesen romlott volna a reakcióidőm.  Egymás után háromszor futottam végig a sorokat, mire felfogtam a lényeget. Nem volt túl bonyolult; a klán a nyomomban volt és nem terveztek sokáig életben hagyni. Ez egyáltalán nem tetszett. Persze, az egy dolog, hogy felhívtam magamra a figyelmüket, de egyetlen percig sem hittem benne, hogy megpróbálnak majd utánam jönni. Elvégre, a kastélyban biztonságban voltam, nem igaz?
Két perccel később már Keith felé száguldozott a baglyom, aki a lehető legrövidebb időn belül válasszal is szolgált. Egyetlen cím állt csupán a papíron és a repülőgép indulásának időpontja. Mint utóbb kiderült, a bátyámnak is éppen Osloban akadt dolga, ezért elkísért –volt egy olyan érzésem,hogy fél szemét szeretné rajtam tartani; csak a biztonság kedvéért.
Nem szóltam senkinek sem arról, hogy távozni készülök, de hagytam egy levelet Sofi éjjeliszekrényében, vészhelyzet esetére –elvégre, ha meghalok, legyen valaki, aki tudja, merre is kell keresni a hullámat és az sem hátrány, ha ez az egyén tagja egy maffiaszervezetnek.
Nem terveztem pár óránál többet a helyszínen tölteni és vámpír képességeimet kihasználva sokkal gyorsabban oda érhettem volna, mint repülőn, de Keith miatt jobbnak láttuk beolvadni a tömegbe, elvégre mégiscsak gyilkosságra készült éppen.
Mindig is gyűlöltem repülni és ez az érzés azóta sem változott meg, hogy tulajdonképpen meghaltam. Nem okozott volna bennem komolyabb károkat, ha menet közben lezuhanunk, de azért az érzékeim maximálisan ki voltak éleződve az egész út alatt, miközben Keith csak mondta a magáét arról, hogyan is kell eltűnnöm, ha valami baj lenne és merre is bukkanhatok rá a testvéremre.
Fellélegeztem, amikor végre leszálltunk a gépről és tekintetbe véve, hogy kézi poggyászon kívül semmivel sem rendelkeztünk azonnal el is hagyhattuk a helyszínt; illetve hagyhattuk volna, ha nem üt be a legrosszabb, amire szintén álmomban sem gondoltam volna. Mint azt már feljegyeztem a mentális naplómba, Seren körüli pályára voltam állva, ez pedig azt jelentette, hogy ezer közül is kiszúrtam a szívverését, így ha nem is lett volna éppen az utamban, akkor is megtalálom.
-Követtél. –döntöttem el, amikor elé értem és a kávé felé nyúltam, jelezvén, hogy koffeint akarok, már csak a színjáték kedvéért is. Nem igazán foglalkoztam vele, hogy önszántából odaadta-e, mindenképpen megszereztem, miközben igyekeztem elrejteni a gyors mozdulatokat, amivel a papírpohár felé nyúlkáltam.
-A bátyám.
Láttam, hogy itt vér fog folyni, ha így haladunk tovább. Keith nem a hidegvéréről volt híres, pláne nem akkor, ha az egyetlen kishúgáról volt szó. Tenni akart egy lépést előre, hogy elém álljon, de én kinyújtott kézzel megállítottam és magam felé fordítottam, szándékosan figyelmen kívül hagyva Seren kérdését.
-Vigyázz magadra! –kérte, miközben az övével tökéletesen megegyező íriszeimbe fúrta tekintetét.
-Mindig. –egy puszit leheltem az arcára és átvettem a jobbomba csúsztatott kártyát, ami az általa megszerzett címet tartalmazta.
Tekintete egyértelművé tette, hogy nem örül, amiért kettesben kell hagynia Serennel, ennek ellenére gyorsan és feltűnésmentesen távozott. Seren felé fordultam és átadtam a papírost, amin a Sofies Gate 68 felírat állt.
-Kaptam egy levelet, két napja. –adtam végre magyarázatot. –A klán egyik élője küldte, aki ezen a címen lakik. Körül akarok nézni és nem, nem fogok veled visszamenni a kastélyba, itt pedig nem hinném, hogy okos ötlet lenne falhoz vágni, elvégre mégiscsak körül vagyunk véve emberekkel.
Körbepillantottam magunk körül, de be kell vallanom, hogy azért némiképp valahol nagyon-nagyon mélyen hízelgett, hogy Seren nem hagyna csak úgy meghalni. Ez a dolog közvetlenül a múltkori folyosós akció mellett helyezkedett el, éppen ezért igyekeztem kirázni a fejemből a gondolatot, mert nem tetszett, amikor épp a férfi mellett képtelen vagyok maximálisan koncentrálni.  
Utoljára módosította:Katherine Danielle Averay, 2013. július 20. 12:41 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Seren E. Weaver
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 208
Összes hsz: 3069
Írta: 2013. július 20. 13:55 | Link

Norvégia, Oslo
július 20., 23:51

Kath

Mindenféle különösebb reakció nélkül hagyta, hogy Kath átvegye a poharat és igyon belőle - csak tudná, minek, a koffein rá valószínűleg nem sok hatással van, de ha ez a lány szíve vágya, megkaphatja.
 - Japp. És jogosan - válaszolta, rámutatva a tényre, hogy Norvégiában voltak, nem pedig a sarki kisbolt előtt futottak össze, és fogadni mert volna, hogy a lánynak semmi keresnivalója itt. Az ő fogalmai szerint legalábbis semmiképp.
Egy bólintással elraktározta magában a bátyjáról szóló információt, valóban hasonlítottak egy kicsit - a tekintetük mindenesetre ugyanolyan volt, legfeljebb a fiú némiképp harciasabb szikrával nézte a világot -, de Seren felől a lány norvég szeretője is lehetett volna a jelenlévő, csak annyira foglalkoztatta a férfit, hogy detektálta jelenlétét és elkönyvelte, hogy az agyahagyás családi vonás.
Pillantásával követte a srác mozdulatát, de nem rántott pálcát vagy akár emelkedett fel a padról, amelyen ült - a kakaskodás nem az ő stílusa -, ellenben olyan hidegen nézett rá, melytől jobb napjain szó szerint megfagyott a levegő. Kath azonban gyorsan hárított, lényegében lefogva kissé forrófejű bátyját, majd útnak indította a fiút, Seren pedig meglepve látta, az milyen engedelmesen tűnt el a norvég éjszakában.
Átvette a papírt, hallgatva Kath hozzáfűzését; szürke íriszei gyorsan futottak végig a sorokon, és nem kellett géniuszi tehetség ahhoz, hogy megértse, mi folyik itt.
A felfedezés heveny önpusztítási ingert váltott ki belőle: nehezen döntötte el, hogy fejelje le a falat, vagy inkább ragadjon pisztolyt és lője magát fejbe, de ez az egész már fizikailag fájt.
 - Hidd el, a muglik nem különösebben zavarnak - rántott egyet a vállán, mielőtt még bármit is reagált volna a pergamenen olvasott sorokkal kapcsolatban. Igaz, még egyszer biztosan nem fog villámeregetésbe fogni varázstalanok orra előtt, de gondolkodásmódja nem sokat fejlődött. Legfeljebb törli az emlékeiket, nem nagy cucc, a minisztériummal meg foglalkozik utólag.
 - Briliáns terv, olyan jól megkomponált. Látszik, hogy időt és energiát fektettél abba, hogy minden részlet a helyén legyen, és semmi bukkanó ne jöhessen közbe. Hihetetlen, mennyit fejlődtél a legutóbbi alkalom óta - jelentette ki, hangjában mélységes gúnnyal. Nem értette meg, hogy lehet ilyen hülyeséget csinálni.
 - Szavamat adom, hogy nem káros az egészségre az esetenkénti gondolkodás. A bátyáddal most együtt próbálhatjátok ki, biztos van családi kedvezmény - tette még hozzá, ugyanis az egy dolog volt, hogy Kath fejjel fut a falnak, ráadásul teljesen önként teszi mindezt, az pedig egy másik, hogy bátyja - akinek elvileg vigyáznia kellene rá, vagy mifene, úgy hallotta, ez a testvéri felosztás működik - mindezt nemcsak hagyja, hanem asszisztál is mellé.
 - Előbb teszünk egy kis kitérőt...úgy hallottam, Norvégiában a börtönök és az elmegyógyintézetek is nagyon kényelmesek és biztos van vámpírrács, választhatsz, és monddcsak, te teljesen megvesztél? - kérdezte, csak amolyan marginális információként, elvégre mi sem normálisabb, mint rohanni azok felé, akik többen vannak, tapasztaltabbak, erősebbek, és főként: határozott céljuk, hogy ide gyere. Ennyi erővel csinálhatna magának egy transzparenst "ölj meg, járókelő!" felirattal, az valószínűleg gyorsabb lenne és kielégítőbb volna az eredmény is, de ki tudja, szemmel láthatóan Kath-nek nagyon tetszik, ha kínozzák, úgyhogy lehet mégiscsak ügyesebb volt itt kikötni.
Utoljára módosította:Seren E. Weaver, 2013. július 20. 14:04 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Scarlett Nicol Emily Loughlin
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 102
Összes hsz: 1406
Írta: 2013. július 20. 14:32 | Link

Anglia

Home sweet home
Nate és a család
'13.06.02

Nem gondolta volna, hogy ennyire kellemetlen lesz. Azt hittem megússzuk annyival, hogy áskálódnak, de ez a nyílt utálat még engem is meglepett. Akkor szoktam ehhez az eszközhöz nyúlni, ha már nincs más választásom, pedig benne aztán bőven van indulat és agresszió is, hozzám tartozik. Csak álltunk ott, tétlenül, mint holmi idióták és bámultuk egymást. Mugli sorozatokban kevesebb a dráma, most komolyan, pedig azokat előre megírják. A tekintetem ide-oda cikázik az emberek között, akik elvileg a családom tagjai, mégis legszívesebben most halálra kínoznám őket. Nem áll messze a természetemtől ez a mélyről jövő utálat, de mégis úgy érzem, hogy bemocskolja a lelkemet, egy anya nem tehet ilyesmit.
 - Hagyjuk ezt, úgysem használ semmit.
Mindennek a tetejében még Nathaniel is kikészít. Mintha ő is direkt az agyamra akarna menni. Mostanában igencsak kivagyok rá éleződve, ez tény. Lehet, hogy nem őt kellene támadnom. Lehetséges volna, hogy ezerszer jobban tenném, ha mindent elfelejtenék neki és minden úgy lenne mint régen. Megtenném, bármelyik pillanatban, de önmagában az, hogy megbocsájtok neki és magamnak is, még nem oldja meg a problémát, ellenben felvet egy csomó kérdést. Nem ezzel kellene most foglalkoznom, mégis újra meg újra visszatérek ahhoz a gondolathoz, hogy mi lett volna akkor, ha tényleg úgy jövünk ide, hogy köztünk minden rendben. Akkor biztos nem tudnának ilyen könnyen kikezdeni.
 - Ha rendes véla lennék...már égne a haja.
Felvonom a szemöldökömet, úgy nézek vissza Nate anyjára, de ez a gondolat, hogy rövid úton szétsütöm őket, valamiért nyugodtsággal tölt el. Veszek egy mély levegőt, megvárom ameddig mindenki szépen átpárolog az étkezőbe, addig nem vagyok hajlandó megmozdulni, csak állok, mint valami faragott kőszobor és elég keményen nézek ahhoz, hogy megkíméljenek a további beszólásoktól. Apám túlságosan elvarázsolt ahhoz, hogy akár egy szót is szóljon, mire a társaság felocsúdott már fél lábbal kint volt a társalgóból, Chrisel együtt és ezért nagyon hálás voltam neki. Egészen addig kemény is maradok, amíg meg nem érzem a derekamon a kezeit. Abban a pillanatban megváltozik a testtartásom, bár én magam nem érek hozzá, csak hagyom, hogy átöleljen, de a fejemet akaratlanul is a vállára fektetem. Annyira furcsa ez a helyzet, annyira kellemetlen még én érzem rosszul magamat, amikor hozzám ér.
 - Tudom, minden rendben lesz. Igyekszem.
Bólintok, belefúrom a tekintetemet az övébe, majd elhúzódom de a kezét nem engedem el. Így sétálunk át az étkezőbe, a társaság nagy része már leül, apám, valószínűleg biztonsági okokból magam mellé ültette az etetőbe a babát, nekem mellette volt a helyem és csodák csodájára, most nem szednek szét minket. Két hely egymás mellett! Ez igazán több, mint amit reméltem. Helyet foglalok, az ölembe terítem a szalvétát és célirányosan nézek előre, de senkivel nem veszek fel szemkontaktust.
 
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


félvéla.  Chris. Cassandra. Drága.
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 20. 14:37 | Link

Norvégia, Oslo


Seren

Hitetlenkedve bámultam Serenre. Nos,az én szótáramban a jogosan mindenféle dolgot takart, de például azt, hogy az ember lányát ellenőrzés alatt tartják már nem soroltam volna ebbe a kategóriába. Ittam egy kortyot a pohárból és visszanyújtottam a férfinek, mielőtt még a nyakába borítom az egészet.
-Jogosan? –visszhangoztam. –Szerinted tényleg képtelen vagyok megvédeni magamat úgy… egy órán keresztül?
Jó, tényleg volt ebben valami, elvégre jó párszor kellett már Serennek áldozatot hoznia értem, függetlenül attól, hogy milyen mértékű is ez. Rendszeresen próbáltam megöletni magamat; hivatalosan is ön- és közveszélyessé nyilváníthattak volna; Sofi már meg is tette.
Jobbnak láttam Keith-t kihagyni az ügyből, elvégre ismerve Serent tudtam, hogy ennél a helyzet már csak ezerszer rosszabb lehet, a testvérem pedig köztudottan előbb lőtt és csak azután kérdezett, nekem meg semmi szükségem nem volt rá, hogy ezek ketten egymás torkának ugorjanak. Egy rövidke másodpercig még figyeltem Keith eltűnő alakját, mielőtt a férfihez fordultam volna, hogy valamiféle magyarázatot szolgáltassak.
-Persze, hogy nem. –jegyeztem meg mintegy mellékesen. –Nincs ott senki. –fontam össze a karomat a mellkasom előtt. –Az élő három órával ezelőtt hagyta el a lakást és hosszabb vakációra indult. Firenzébe. Nem hinném, hogy az elkövetkezendő pár napban eszükbe jutna engem itt keresni.
Ez tény volt, hiszen a férfi nem adta meg nekem a lakcímét azzal a felirattal, hogy „Én vagyok a titkos levélíró, keress meg!” Ha Seren komolyan azt gondolja rólam, hogy ennyire ostoba vagyok, akkor miért is jött utánam? Elvégre, lényegesen könnyebb lenne engem magamra hagyni és megvárni, amíg véletlenül lemészárolnak, mint folyton a nyomomban lenni. Serennek legalábbis biztosan.
Gyorsabban mozdultam, mint szerettem volna és egészen közel hajoltam Serenhez. Ebben a pillanatban tökéletesen hidegen hagyott, hogy milyen hatással lesz rá a közelségem; egyszer már elviselte, viselje el most is. Mögötte támaszkodtam a padon és nagyon komolyan néztem a szemébe.
-Ne sértegesd a bátyámat! –suttogtam. –Sok mindent elviselek, de ezt nem. Még tőled sem.
Ez egyfajta vallomásnak minősülhetett volna, mivel épp most közöltem vele, hogy nyugodt szívvel átléphet bizonyos határokat velem szemben, kicsi az esélye, hogy eltöröm a nyakát –nem csak azért, mert erre képtelen lennék. Viszont a család szent dolog. Csak mi maradtunk egymásnak, elvégre az apánkra nemigen számíthatunk.
Felnyögtem, de nem húzódtam hátrébb. A tény, hogy ebben a pillanatban én álltam Seren felett kicsit megnyugtatóbb volt, mint mikor Firenzében én voltam matricaként felhasználva.
-Jól vagyok és átgondoltam mindent. –mondjuk. –Oda fogok menni és megvárom, amíg te ebben megakadályozol!
Azzal ellöktem magam a padtól és vissza sem nézve indultam meg a megfelelő irányba. Kíváncsi voltam, hogy Seren utánam jön-e, közelebbi ismeretséget kötök-e az aszfalttal, vagy egyszerűen csak magamra hagy. Ez az opció sem lepett volna meg, de jobban meggondolva szükségem volt a segítségére, tekintve, hogy egy egész ház átkutatásáról beszéltünk.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] 2 3 ... 11 ... 67 68 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolKülföldi helyszínek