Sok varázslatos hely létezik a kastélyban, hisz már magában is egy hatalmas varázs, amiben az emberek gyarapíthatják tudásukat. A bejárati csarnok a maga robosztus falaival hűvösen üdvözli az épületbe térőket, végigkalauzolja őket a pince lépcsőéig, és a széles márványlépcsőig, mely felvezet a megannyi emeletre, ahol kényünk-kedvünk szerint vehetünk részt a képzésben. Van azonban egy másik helység is, ami balról tárul a kíváncsi szemek elé, és amelyet Nagyteremnek hívnak. A magas, intarziás ajtó mögött egy széles, és szó szerint az égbe vesző terem nyílik, melynek eső színű padlóköve elkalauzol minket a fellegekbe. Ugyanis a mennyezet különleges. Az idő, a felhők, a napsütés, pontosan ugyan olyan, mint ami abban a pillanatban, a szabadban érhet minket. Megbűvölt tér és idő, mely körülvesz minket, és étekkel kínál. Hosszú asztalok, sorakoznak fel egymás mellett, egy kis folyosót hagyva a terem hátsó résznek felfedezéséhez. Sorban a négy nemes ház asztala, melyen, az ünnepségeken száznál is több diák foglal helyet, és hallgatja az igazgató beszédét. A Rellon asztala a bal szélen kapott helyet, nyomban követi őt a Levita ház, majd egy kis szünet, és megtekinthetjük az Eridon, végül a Navine asztalát. Az utolsó, az ötödik, az, amelyik merőlegesen a többivel áll egymagában, helyet adva a tanároknak, az iskola dolgozóinak, az igazgatónak. Hatalmas a hely, a falakat minden ünnepen más, és más díszíti. Karácsonykor magyal koszorúk, mű hó, aranyos díszek tucatjai, melyeket deres fenyőfák tucatjai tartanak. Máskor töklámpások, gyertyák százai, vagy, éppen amikor egy átlagos nap elé nézünk, akkor csak kőszobrok, melyek láncot tartanak szájukban. A lánc végén ég a tűz, mely fényt ad, az étkezni, vagy csupán beszélgeti vágyó diákoknak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=500710#post500710][b]Tormay Lénárd - 2015.07.27. 21:03[/b][/url]

Nem tudok kreatívabb lenni, mint hogy azt mondjam: ez a nap is elérkezett. Néhány perc múlva megkezdődik a végzősök tiszteletére rendezett bál, a talpig kiöltözött párok között ott izgulok valahol én is. Sápadt arcom arról árulkodik, hogy Tanja még mindig sehol nincsen. Lefogadom, hogy csak jó szokása szerint megvárat. De hiszen ez már tényleg az utolsó pillanat... Ráadásul az én házam kezdi a sort. Annyiban szerencsésnek vagyok mondható, hogy viszonylag a névsor végén vagyok, úgyhogy nem lesz annyira feltűnő, ha esetleg egyedül kell megoldanom a problémát.
Ezt az estét óriási előkészületek előzték meg. Nem csak a diákönkormányzat szorgalmas diákjai (Tanját is beleértve) gondoskodtak arról, hogy minden a legnagyobb rendben menjen majd. Mi is rengeteget készültünk erre a pillanatra, hogy búcsúzóul keringőzzünk. A tánclépések már a könyökömön jönnek ki, elvégre így jöttünk össze a mostani párommal, nagyjából két éve már. Régen volt... De nem felejtem, ahogy az itteni emlékeimet sem, pedig annak egy egyedi története van, amit csak kevesen tudnak igazán.
Alig várom, hogy bemehessek és megcsodáljam a Nagyterem végleges kinézetét. Megjelenik azonban a várva várt szerelmem, aki megszakítja az aggodalmaskodásomat. Egy puszival üdvözlöm, mert láthatóan ő is nagyon izgul, hamarosan ugyanez a sors vár rá. Több az én számból se jönne ki, hiszen mindjárt kezdünk. Nem a tánc miatt izgulok, hanem azon, hogy elsírom-e magam, vagy nem... Legyen már vége ennek az egésznek! Sápadt vagyok, kissé izzadt is, nagyjából úgy festve, mint aki bármikor elájulhat. Odabent pedig mindenki epekedő szemekkel fog minket nézni és kritizálni, a fotósok előtt pedig jól kell kinézzek, hiszen az ott készült képeket a családom is látja majd. Az Edictumról nem is beszélve.
Felcsendül a zene, a végzősök bevonulnak. A kijelölt helyünkön mi is táncolni kezdünk, ami ezerszer jobb, mint egy helyben toporogni. Újra van kedvem mosolyogni, de többnyire csak gondolkodom, vagy a megjelenteket és a termet pásztázom.
- Mi táncolunk a legjobban - motyogom a lány fülébe úgy, hogy csak ő hallja - Már legalább nem izgulok annyira. A kaját várom, meg az innivalót. A beszédre is kíváncsi vagyok egy kissé, aztán tőlem már vége lehetne. Eljöttem, itt vagyok, láttak.
Nagy kő esik le a szívemről ezen szavak után. Mély levegőt veszek, s folytatom a táncot.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=534726#post534726][b]Tormay Lénárd - 2015.10.25. 01:33[/b][/url]

Mikor vettem én részt ilyesmiken? Amire emlékszem, az már legalább jó pár éve volt. Bennem az az emlék maradt meg leginkább, hogy utána az Edictum teljesen összekevert valamit velem és a barátnőmmel kapcsolatban. Nem tudom, hogy mit hittek a szerkesztők... Én nem dőlök be a pletykarovatuknak. Tudtam, hogy nem csalt meg azon az estén, hiszen én is ott voltam. Ha le is vettem róluk a szemem egy időre, ott voltak azok a beépített emberek, akiket szerintem rajtam kívül senki nem tud megvesztegetni. Így szinte garantált, hogy hiteles információkkal láttak el, a kapcsolatomra hajazó akció tehát kudarcba fulladt.
Ez maradt meg nagyjából az ilyen nagytermi összejövetelekből. Meg a tömeg, a helyhiány és az évek alatt sablonossá vált beszédek. A hely ezúttal is megtelt kíváncsiskodó diákokkal, akik közé egyedül, saját jelmezébe bújva lépek be a Pokolba. Nekem alapjában véve tetszik, hogy az idei halloweent ilyen rendhagyóra csinálják. A biztonság kedvéért megiszom azt a löttyöt, hogy még véletlenül se érjenek meglepetések az est folyamán. Magabiztosan folytatom utamat a terem egyik félreeső sarka felé, hogy felmérjem az új külsőbe öltöztetett helyet. Igazán hátborzongató, hogy az alvilág mily élethű illúzióját képes kelteni a varázsvilág. Örülök, hogy a részese vagyok.  Mármint a mágia univerzumának… Csak Tanja hiányzik egy kicsit. De ő mostanában mindig... Mindegy, ennek az estének a szórakozásról kell szólnia. Itt az idő, hogy ismerősre leljek a tömegben. Valamelyik haverom is bizonyára elvegyült a kavalkádban.
Előtte azonban a különféle ételeket és italokat halmozó asztalhoz jutok, hogy egy fekete szalvétára pakoljak némi tartalékot. Édességet még viszonylag könnyen választok, de az innivalóval már bajban vagyok. Ámulva nézem, hogy milyen különlegesek. Úgy érzem, döntésképtelen vagyok, de mindet csak nem ihatom meg! Még az is megfordul a fejemben, hogy valami mérget csepegtettek beléjük, úgyhogy jó lesz vigyázni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=536310#post536310][b]Tormay Lénárd - 2015.10.28. 22:31[/b][/url]

Döntésképtelenségemben úgy érzem, segítséget kapok. A Sors, a mágia, vagy talán valakinek a tanácsának köszönhetően, hogy kiszúr a tömegben ez az ismerős lány. Nagyon jól tudom, hogy ki ő. Nem olyan rossz az én memóriám, hogy a múltban történt eseményeimet csak úgy elfelejtsem. Ella, a Szendrei család egyik kastélyban lakó tagja, akit nekem ennyi itt eltöltött év után már illik minimum névről ismerni, az unikornisok házának egyik különös pletykákkal körültömjénezett alanya, akivel mellesleg egyszer megpróbáltuk megtalálni Budanekeresdet is. Az a kalandunk tényleg nagyon mókás volt! Aztán utána valahogy nem nagyon beszéltünk érdemlegesen. Ezidáig.
- Jé, szia! - fordulok felé - Még én se tudom, de jó lenne eldöntenem, mi?
Teszem fel a kérdést, kezeimmel - ollóimmal - a kihelyezett koktélok fölött hadonászva. Mindig úgy érzem, hogy odanyúlnék az egyikhez, aztán meggondolom magam és inkább a másikat ragadnám meg. A vége az lesz, hogy kiborítom az egyik poharat, de ez ebben a forgatagban úgyse tűnne fel senkinek...
Amíg nem nézi úgy meg az öltözékemet, addig el is feledkezem arról, hogy halloween van. Látjátok, túlságosan belebonyolódom én a választásba! A jelmezt a faluból kölcsönöztem, direkt erre az alkalomra. Az ujjaimat helyettesítő ollók egyébként nem is annyira zavaróak, ráadásul egyáltalán nem veszélyesek. Varázslat folytán olyanok, mintha tényleg az ujjaim lennének.
- Hogy mi? - lepődöm meg, erőteljesen gondolkodva valami hasonló poénon - Na és mi van, elszöktél a télapótól, krampuszkisasszony?
Ezek a szarvak rajta a legfeltűnőbbek. Olyan, mintha a Mikulás egyik nőnemű krampusza volna, úgyhogy... Érje be ennyivel. Igazából nem nagyon értem, hogy mit akar. Talán a jelmezem tetszik neki ennyire.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=537941#post537941][b]Tormay Lénárd - 2015.11.01. 12:21[/b][/url]

Még jó, hogy itt van mellettem ez a lány... Képzelem, micsoda galibát okoznék itt, mindenki szeme láttára! Rosszabbul festenék, mint a teremben szerencsétlenkedő elsősök zöme. Bánkódni persze nem szeretnék, hiszen ezt a jelmezt én választottam. Nem kényszerítettek arra, hogy felvegyem. Találhattam volna egyszerűbbet, de szerintem erre igazán nem lett volna szükség, mert így egyedi és csinos is lettem. Kiemelkedem a tömegből, vagy hogy is mondjam. Az arcomra kent sminkkel is keményen megszenvedtem. Fenn a hálóban nincs akkora tükröm, hogy profi munkát végezzek, de őszintén szólva tehetségem sincs hozzá. Azért végeredményben egészen élethűek lettek a sebhelyek.
- Nem leszünk azzal túl mohóak? Nehogy valaki ránk szóljon, tudod... - aggódom magunk miatt, pedig remek ötlet. Nincs bennük alkohol, elméletileg káros mellékhatással sem kell számolni, azaz szabad a pálya előttünk. Mondjuk gyorsan megtelne a hólyagom a mutatványtól, de legalább emlékezetessé tenném az éjszakát.
Miután teszünk némi vicces megjegyzést a másik öltözetére, Ella felajánlja segítségét az ivásban. Nem gondoltam volna, hogy ennyire udvarias, hiszen erre semmi szükség nem volt. Kis odafigyeléssel boldogultam volna egyedül is. Direkt gyakoroltam, mielőtt lejöttem ide. Nincs időm visszautasítani az egyébként nagyon hízelgő és kedves gesztust, máris megitat, mintha a törött szárnyú kismadara lennék. Gyorsan kiiszom a pohár tartalmát, mert eléggé kiszáradt már a szám.
- Ez jólesett. Köszönöm szépen - mosolyodom el - Mindig ilyen segítőkész vagy másokkal? - tapogatózom udvariasan, míg félig visszafordulok az ételek és italok felé, hogy rábukkanjak valami új finomságra.
- Nem vársz valakit egyébként?