Lotte

Február tizennégy. A legtöbb lány imádja ezt a napot, számomra érthetetlen okokból. Ugyanolyan nap mint a többi, csak a pletykák alapján Cupido ilyenkor szorgalmasabban dolgozik. Erre csak azt tudom mondani, hogy dolgozzon. Engem már eltalált, így a lány kedvéért ma jelenésem van a Nagyterembe. Nem vittem túlzásba a kiöltözést, bár így is átöltöztem egyszer. Az Aileennel való találkozás után felszaladtam a szobába, és felvettem egy fehér inget a szintén fehér pólóra. Csak félig gomboltam be, ujjvége pedig kilógott a zakóból. Az apró változtatás után visszatértem a Nagyterembe. Még mindig nem tetszett a sok rózsaszín, de mivel ez egy ilyen ünnep, megpróbáltam elvonatkoztatni ettől, és inkább a sütikehez sétáltam. A színek nagyrészt itt is megmaradtak. Mindegyik édesség jól nézett ki, ezért úgy döntettem, mindet meg fogom kóstolni. A sor elején kezdtem. Néha az ajtó felé néztem, hogy nincs e itt Lotte. Bár biztos voltam benne, hogy észre fog venni. Egy magas francia aki bármennyit tud enni elég valószínű, hogy a sütiknél keresendő.
Körbenézve nem láttam sok párt, amit a korai időpontnak tudtam be. Abba biztos voltam, hogy fognak jönni többen is, és azt is megállapítottam, hogy a varázslók sem túl pontos emberek. Eddig ennek az ellenkezőjét gondoltam, és mivel nem akartam kilógni a sorból, pontosan érkeztem. Annak azért örülök, hogy már tudom, ez nem így van, és nem kell majd mindenhova sietnem.
Egy pillanatra benyúltam a zsebembe, ahol a lány ajándéka volt. Nem nagy dolog, és sose csinálok ilyeneket, de azt gondoltam, hogy ez a lánynak egy fontos nap lehet, tehetném még szebbé. Amíg vártam, kigondoltam, hogy mikor adom oda. Nem fogom elsietni, majd csak éjféltájt kapja meg az apróságot. Addig a zsebemben lesz, nem fog tudni róla.

Tanár búcsúztató

A  hír, amit Zsolti juttatott hozzám sokkoló volt. Nem lehet, hogy elmegy Fédra néni! Ez biztos csak egy vicc. Meg voltam győződve róla, hogy csak szívatnak a vicces kedvű felsőbb évesek, de a folyosón sétálva elkaptam pár mondatot, ami ténylegesen bizonyította a tanárnő távozását. Hamar eljutott hozzám az a hír is, hogy Saci néni búcsúztatójához hasonlóan Fédra néni is kap egy ilyen kis meglepetést. A helyszín pedig a Nagyterem. Összekaptam magam, és első utam Bogolyfalvára vezetett, ami után a pontos helyszínre érkeztem. Egyik kezemben egy csokor virág volt, másikban egy doboz bonbon. Ez a legkevesebb, amivel megköszönhetem azt, amit ő adott nekem. Érkezésemkor nagyon elveszett voltam, és ő volt az, aki bátorított és eligazított. Nehéz dolga volt, hiszen egy tudatlan francia voltam, aki nehezen értette a magyar szót.
A nagyteremben hárman voltak. Katniss, Zsolti és Alex. Zsolti tűnt a legmegviseltebbnek, így odamentem hozzá, és miután az asztalra helyeztem az ajándékokat, megveregettem a hátát.
- Nyugi, haver. -Fűztem hozzá pár szót, de a fiú arcát látva nem biztos, hogy segített. Leültem egy székre, közben az ajtót néztem, hátha megjön a várt tanárnő.

Tanévzáró/nyitó - Lotte és Mary

Fáradtan és kissé kedvtelenül másztam ki reggel az ágyból. Szünetet akarok! Csak még pár napot! Morogtam magamnak, de nem jött össze. Még mindig az a nap volt, ami pár perccel ezelőtt. Az évnyitó napja. Sose szerettem ezeket a napokat. A mugli iskolában az összes tanár hosszú beszédet mondott, aztán a drága osztályfőnökünk is elmondta, hogy reméli, hogy az osztály idén sokkal jobb lesz, és nem lesz rá panasz, mert különben blablabla. Innen már csak ennyit hallottam. Mellesleg sose jött még be amit ilyenkor megfogadtunk. A "jó gyerekek vagyunk és leszünk" dolog kábé másnap reggel nyolc óra öt percig tartott. És ez volt a rekord. Mi megpróbáltuk.
Idén kicsit más volt a helyzet. Mivel a tavalyi évnyitót sikeresen lekéstem (köszönöm muglivonatok), így ilyen szempontból ez lesz nekem az első. Idén talán azzal is megpróbálkozok, hogy ébren maradok és nem dobálok senkit semmivel. Szép gondolatok, hátha sikerül betartani.
Nem tudtam, hogy kell e talár, ezért csak magammal vittem, de nem vettem fel. Helyette egy kék inget viseltem, fekete nyakkendővel és farmerral. Sikerült kissé elkésnem, mint kiderült az igazgató már az évfolyamelsőket sorolta.
Feltűnésmentesen vagy inkább kevés feltűnéssel leültem a nekem megfelelő helyre, és figyeltem. Látszólag. Amúgy meg azon gondolkodtam, hogy mit is mondott Lotte. Benne volt Mary -ha jól emlékszem-, meg még sok dolog, amire nem emlékszem. Ez így érdekes lesz.
Végignézek az asztaloknál ülő tanulókon, aztán a tanárokon. Hosszasan elidőzve az új tanárokon. Aztán inkább elfordulok; és a lányokat kezdem figyelni.

Mágustusa Nyitóbál
Vani Dalmi, Alex

Szokás szerint késve indultam el, bár magamhoz képest korán. Csak annyi történt, hogy a Vanival megbeszélt találkozási helyhez futottam. Menet közben a nyakkendőmet nem tudtam megkötni, így azt csak hanyagul a nyakam köré dobtam, egy 'majd megcsinálom' mondat keretében. A lányhoz már sétálva léptem oda, mert mielőtt befordultam volna, visszavettem a sietségből. Eközben megigazítottam az ingem, és a nyakkendőt is megkötöttem. Végül az eddig kezemben hozott mellényt magamra véve teljesen elkészültem. Mosolyogva intettem Vaninak, amikor kicsit közelebb értem, majd amikor már teljesen mellette voltam köszöntem is.
- Bonjour, mademoiselle! Izgulsz? -Kérdeztem mosolyogva. Nekem nem nehezedett nagy súly a vállamra, mivel nem indultam a tusán. Lusta vagyok, meg adok lehetőséget a többieknek. Majd legközelebb megnyerem.
A terembe lépve rögtön a három másik iskolából érkezetteket vettem szemügyre. És magamban elkönyveltem, hogy majd beszélek velük. Erre nem tudom mennyi az esély, mert gondolom első sorban a résztvevőkkel fognak társalogni, de majd kiderül.
Követtem Vanit, aki az asztalunkhoz ment. Már itt voltak ketten, és sejtettem, hogy pár percen belül jönnek a többiek is. Ha jól tudom Dalmi és Alex is résztvevők, így széles mosollyal néztem rájuk.
- Izgultok? - Bár Dalmi arcán láttam valamit, ami akár még félelem is lehet, nem biztos, hogy jól láttam. Ezért inkább rákérdeztem.

Társaságunk gyorsan növekedett, Niki után Kei és Ru is megérkezett. Az idő alatt töltöttem magamnak inni, aztán érdeklődve néztem a résztvevőkre, mert egyre többen kérdezték őket, hogy izgulnak e. Én biztos izgulnék, de csak a feladatok miatt, hogy mennyire lesznek nehezek, hogy tudnám teljesíteni őket. Meg persze a többiek felkészülését figyelném, és hogy nekik hogyan sikerül a feladatok megoldása. Gondolkozásomból Vani szakított ki, aki egyértelmű célzást adott, hogy az este folyamán muszáj lesz táncolnom. Félreértés ne essek, szándékomban volt táncolni vele, és a többiekkel is. Mosolyogva néztem rá, aztán csak bólintottam egyet. Remélem ez elég célzás volt, hogy mindenképp táncolunk majd. Csak előbb a beszédek és egyebek. Nikiéket nézem akik salátát szednek, majd miután kicsodálkoztam magam,amiért nyúlkaját esznek, szedek magamnak valami laktatóbbat.
Amikor felcsendül a bál kezdetét jelző zene, egy kicsit várok, mert azért nem akarok az első lenni a parketten. Aztán amikor már elkezdenek fel-fel szállingózni a párok, felállok, és Vanira nézve, odanyújtom neki a kezem.
- Mademoiselle! Szabad egy táncra? -A szokásos féloldalas mosollyal nézek rá, aztán ha elfogadja a felkérést, a kezét fogva elkezdek a parkett felé sétálni. Volt részem táncoktatásban, mert az otthoniak úgy gondolták, ez bele tartozik a nevelésembe. A jó társaság miatt pedig el is jártam a próbákra, így most jó néhány  év színpadi tapasztalat után mondhatni van egy kis tánctudásom. Azonban az utolsó próbám már másfél éve volt, azóta nem táncoltam, biztosan felejtettem is sokat, és csak reméltem, hogy ami megmaradt, azt tudom hasznosítani.

Mademoiselle Annabell Parker- Bál
viselet

A bálra, mint mindenki, én is el akartam menni. Mondjuk nem kifejezetten a bál része miatt, sokkal inkább gratulálni a bajnokoknak. És hasonlóan a többiekkel, én sem akartam pár nélkül megjelenni. Itt kezdődtek a gondok. Mivel a napokban szakítottunk Lotte-val nem volt biztos párom, kénytelen voltam keresni valakit. Úgy döntöttem, hogy nem azok közül választok, akiket már ismertem, hanem egy ismeretlen lányt hívok el. Hogy a választás ne legyen nehéz, nem válogattam. Az lett a párom, akivel először összetalálkoztam a folyosón. A későbbiekben pedig ki is derítettem róla pár dolgot. Leginkább a neve érdekelt, a többi csak olyan információ, amiket a többiek hozzám vágtak.
A bál napján teljes átalakulásra ébredtem. A szekrényembe nézve először arra gondoltam, hogy valaki szórakozik velem, de végig nézve a többieken, nem ez történt. Mindenki megváltozott. A legjobban a szőke parókák leptek meg, amiket a fiókban találtam. A többieken végignézve rájöttem, hogy azok a harisnyák nem díszek. Kérdőn néztem a ruhadarabra, amikor a bálra szánt ruhákat akartam felvenni. Miután a harisnyát hosszas szenvedés után sikerült felvennem, már nem tartott sokáig a többi darabot magamra ölteni. Csak a cipőnél fogtam a fejem. A jól megszokott edzőcipők helyén fényesre bokszolt, magas sarkú darabok voltak, amik ráadásul szörnyen kényelmetlenek voltak. Hogy kicsit szokjam sétáltam pár kört a szobában, kínkeserves arccal. Hogy bírnak ebbe járni az emberek? Utolsó igazításként feltettem egy szőke göndör parókát, aztán elindultam.
Szokás szerint kis késéssel hagytam el a szobát. Viszont úgy döntöttem, hogy a mai estén igazi lovagias úrrá változom. Hátamat kihúztam, két kezemet pedig hátrarakva emelt fővel sétáltam. A nagyteremben eltartott egy ideig, amíg a sok -számomra egyforma- ruhát viselő lány közül megtaláltam akit kerestem. Hátamat szinte fájdalmasan kihúzva sétáltam a lányhoz, majd előtte megállva kicsit meghajoltam.
- Szép, jó estét a hölgynek! Pompásan fest, eme csodás ruha kiemeli csillogó tekintetét! -Tudomásom szerint a régi időkben tegeződve beszéltek, és sokat bókoltak. A köszönésem közben még kezet is csókoltam neki. Megadva a dolog módját.

Annabell -Bál

A köszönés után a karomat nyújtottam a lánynak, majd ha azt elfogadta, elindultam. Kérésére könnyítettem kicsit a tartásomon, de még mindig erősen kihúzva álltam. Közben azon agyaltam, hogy tudtak ílyen feszesen állni régen az emberek. Nekem már most fáj a hátam, pedig nem rég  óta tartom így magam. És az már biztos, hogy a bál után keresek egy masszőrt.
A nagyterembe lépve megkaptuk az álarcainkat, én egy sötétkék darabot tettem az arcomra. Majd kicsit beljebb lépve a lány felé fordultam.
-Mihez lenne kedve, kedves? Esetleg enne valamit a kor legfinomabb ételei közül, vagy megkóstolna valamely pezsdítő italt? Sőt tudja mit? Előbb táncoljunk! Mármint. Felkérhetem egy táncra?
Ismét a kezemet nyújtottam felé, amit ha elfogad el is indulok a parkett felé. Anno az iskolában tanultunk pár illemszabályt, amiben a bálokon való viselkedés és táncolás is benne volt. Akkor nem tartottam fontosnak ezt az órát, de visszagondolva nem ártott nekünk.  Így amikor a parkettre értünk először megpörgettem a lányt és csak utána fogtunk össze a tánchoz. Úgy mozogtam és irányítottam a lányt, mint aki tudja, hogy mit csinál , ami igaz is, hiszen elég sok táncóránk volt. Amiből később kialakult a hobbim is, bár azt nem nagyon tudnám egy ilyen bálon kamatoztatni.
A végén egy lépést tettem hátrafelé, majd a lány szemébe néztem, és meghajoltam.
-Köszönöm a táncot! –Mosolyodtam el, majd ismét a kezemet nyújtva neki kivonultam a parkettről. Egyenesen az italok felé mentem, ott pedig a lányra néztem.
- Mit kíván, hölgyem?