V é g z ő s   b á l - Ainsley Bolton és bárki, aki csatlakozna köreinkhez  



Régen rossz annak, aki már egy bálra is csak azért fárad el, hogy  az ő Dimitrijét keresse, de nem lehet mit tenni, a szerelem pont nem válogat, és ha két ilyen egymástól távol eső, de valamilyen módon (egy bájital által) mégiscsak összekomponált illetőket választ, akkor azt vagy el lehet fogadni, vagy el lehet fogadni. S hogy én mit tettem? Természetesen belenyugodtam.
Belenyugodtam? Rajongtam a célszemélyért, a napjaim csak arról szóltak, hogy valamilyen módon találkozzunk, s mivel volt némi esély rá, hogy a bálon esetleg ő is tiszteletét teheti, hát felöltöttem a legszebb koktélruhámat és hanyatt-homlok szaladtam a rendezvényre.
Itt a nagy lehetőség s csak úgy veszni hagyjam? Na nem, most nem egy telefonfülkében vagyunk, ez nem az a nap - ilyen gondolatok társaságában sétálgattam egy irdatlan nagy magassarkúban, ami rendkívül molesztálta a lábamat, de ha szépen akarunk kinézni, akkor talán megengedünk magunknak ilyen fájdalmakat is, és ez még a bevállalható kategóriát képezte, ami azt illeti. Igaz, nem volt túl őszinte  a mosolyom, de annál szebben festettem azokon a képeken, amik ezen az estén készültek. Szemeim Dimitrit kutatták a nagy tömegben, de előbb fedeztek fel egy ismerős lányt, akit megpillantva, felsikoltottam az örömtől:
Hála Merlinnek, nem leszek egyedül, köszönöm, köszönöm, köszönöm - a ruhám furcsa szabásával küszködve próbáltam megközelíteni, majd miután ez sikerült, köszörültem egyet a torkomon és üdvözöltem:
- Szia, hát te? Micsoda meglepetés, gyönyörű vagy - hát igen, ezt kár lett volna tagadni, Ainsley és én csodálatosan néztünk ki, szóval, ha nem környékez meg bennünket senki, akkor hagyjuk is inkább a férfinépséget, mert valami elromlott a készülékükben.

Ainsley

Ó, igen.
Ez volt az első bál, a maga szépségével és romlottságával együtt. Mert ezek az események, nemcsak arra alkalmasak, hogy hatalmas tömegeket mozgassanak meg, hanem arra is, hogy szembesítsék a magamfajtákat a ténnyel: kár a gőzért, úgyis egyedül fogsz megöregedni.  
Ahogy körbenéztem, csak boldog párokat láttam, milyen szerencse, hogy pont azért jöttem ide, hogy én is szerezzek egyet, de a nagy Ő valahogy máshogy gondolta ezeket. Dimitri hatalmas léket vágott az önbizalmamon, és tudatában sem volt annak, hogy egy fiatal leány mit össze nem szenved csupán egyetlen pillantásáért. Van ez így, a szerelem egy kiszámíthatatlan lavina, nem tudni, kit és hol ér, vagy épp mikor vág agyon. Kiműteni pedig lehetetlen, velejéig fertőzi az embert. Engem is teljesen a hatalmába kerített. Ahogy ezeken morfondíroztam, s a rossz érzéseket, mint egy Baziliskus méregfogait huzigáltam ki magamból, jöttem rá arra, hogy társaságom akadt, ezért jó lenne, ha elvetném a szenvedő-Madonna ábrázatokat és bájos csevegésre adnám a fejemet.
Ainsley biztosan díjazná, hisz nem azért ácsorog mellettem, hogy a nem létező szerelmemet gyászoljam napestig.
 - Köszönöm szépen – reagáltam kicsit elhalkuló hangon, benne volt ebben az is, hogy különösen örültem volna annak, ha ezt egy bizonyos illetőtől hallom, de ez most nem jött össze. Ideje lenne feladni,én is éreztem, de az illúzió, édes volt, akár a méz.
- Jól vagyok, bár nemrég jöttem ki a gyengélkedőről, eltörött néhány végtagom – elég nagy természetességgel vallottam neki a képességdeficitjeimről, dehát minden barátom tudta rólam, hogy a gyengélkedő, olyan számomra, mint egy vonat végállomása, habár különböző helyekről indulok, mindig odaérkezem.
- És te hogy vagy? Mikor olvashatom azokat a híres novellákat? – eszembe jutott ám, amiről beszélgettünk és nem hagyhattam ki, hogy be ne ékeljem társalgásunkba a nehezen nyert információkat. Nem azért pedáloztam, hogy ezekről csak úgy megfeledkezzek, én nem olyan családból származom.
 - Koktélok, ó tényleg, milyen igazad van – ha a szerelem nem is, majd az alkohol tompít, teljesen felragyogtak a szemeim, olyan szinten belefeledkeztem a letargiába, hogy szinte tudomást se vettem a drágaságokról. Azonnal orvosolni kellett a problémát, kérlelően néztem Ainsleyre, hogy hozzon nekem egyet valamelyikből, mert ebben a ruhában életképtelen voltam, nem tudtam mozogni, mint egy kötözött sonka. Szép, de korlátozott létezés.