28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Aki még szeretné zárni évnyitós játékát, november 17-én éjjelig van rá lehetősége! (utána a téma pihenni tér a jövő tanévig)

Megjelent az Edictum legújabb száma!
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa

Oldalak: « 1 2 ... 9 10 [11] 12 13 ... 17 18 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Losonczy Alina
INAKTÍV


Mikulikánus<3 | Linzerke^^
offline
RPG hsz: 220
Összes hsz: 3263
Írta: 2014. október 30. 21:04 | Link

Mizácska
valamikor este a tomboló viharban
Mai viselet


Megretten, amikor az eddig ismeretlennek vélt lány a nevén szólítja. Csak semmi pánik, nem attól ijedt meg, hogy kimondta azt, hogy Lina, pusztán nem számított rá, hogy a sebesült lány felismeri őt. Egyáltalán honnan ismeri? Jobban szemügyre veszi őt, miközben a deszkát óvatosan leemeli társa lábáról (így jár az, aki nem tudja fejből a lebegtető bűbájt, és még ráadásul a pálcahasználathoz is béna), majd az a bizonyos tantusz akkorát koppan, hogy csodaszámba megy, ha a lány nem hallotta meg.
-Merlin foszlott talárjára, a frászt hoztad rám Iza! Mesélj, mi a frászt keresel itt, ebben az átokverte házban, egy ilyen tomboló viharban? És, hogy kerültél a fenti szintről ide, a szutyokba? Ahogy elnézlek, egy grammot sem változott a súlyod, mióta a klubhelyiségben utoljára láttalak…
Ajkára némi vigyor kúszik, de ez még mindig nem az igazi, őszinte mosoly. El kell még telnie egy bizonyos időnek ahhoz, hogy a kastélylakók újra azt az életvidám, huncut vigyorú energiabombát lássák viszont, de semmi pánik emberek, meglesz ez is, tudjátok, a türelem rózsát terem!
Miután sikerült Izának talpra állnia, felvetődik a kérdés: hogy a fészkes fenébe fognak erről az istenverte helyről kijutni? Tekintve az idősebbik lány állapotát, az már biztos, hogy a felettük tátongó lyukon nem fognak tudni felmászni, csoda lesz, ha a gyengélkedőig elsántikálnak…
-Én egy rozoga lépcsőn jutottam le hozzád, de azt hiszem azt sem lesz ajánlatos használnunk, mert kegyetlenül zokog minden lépésnél, félő, hogy az is beszakadna, akkor aztán nézhetjük magunkat…
Hol fölfelé, hol a félig leszakadt ajtó irányába pislog, miközben a kijutás gondolata foglalja le minden agytekervényét. Az nem lehet, hogy ebben a porfészekben kelljen átvészelni a vihart. Ki van zárva, hogy ő, akár egy percnél is több időt töltsön itt a szükségesnél, pláne úgy, hogy minden egyes erősebb széllökést hatalmas robaj követ, jelezve, hogy egy újabb szoba adta meg magát az enyészetnek. Az már csak hab a tortán, hogy időnként búgó, olykor sikításnak ható hangok is hallatszódnak. Inkább az eszeveszett vihar, mintsem egy találka egy dühös szelemmel.
-Az ilyen házakban szokott lenni valamilyen titkos átjáró egyik szobából a másikban. Tudod, amit mondjuk egy könyv kihúzásával,, vagy egy tégla megpöckölésével lehet kinyitni. Talán, ha szerencsénk van, itt is akad egy ilyen, már csak meg kéne találni, melyik szétmálló kődarab lehetett az annak idején…
Fejével a mellettük lévő, igencsak omladozó fal felé bök, amelyet szinte már teljesen bekebelezett az idő vasfoga.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

faggatósdi
                              
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. november 1. 19:39 | Link


Bolyongok a házban, hogy találjak valamit, amivel szépen rendbe szedhetem a kezem, ám ehelyett egy árnyékra leszek figyelmes amitől sikeresen beparázom. Behúzódom egy árnyékos sarokba és visszafolyom a lélegzetemet. Ez egy elhagyatott ház, nem pedig egy olyan ahol naponta összefuthatok, vagy tíz emberrel. Persze az az árnyék elment én pedig utánaindultam, mert a kíváncsiságom sokkal nagyobb volt mint a félelmem. Nemsokára azonban elvesztem az árnyék nyomát és azt sem tudom, hogy épp hol járok. A földet kezdem el vizslatni, hogy meglássam újra az idegen árnyékot, olykor felpillantva, nehogy nekimenjek valaminek. Ennek következtében nekimegyek valami melegnek, ami miatt felsikkantok és az is hasonlóképp tesz. Pár másodpercre szükségem van, hogy összeszedjem magam és rájöjjek, hogy nem valami szőrös és agresszív lényről van szó, csupán csak egy emberről. A nyakamra kulcsolom a kezem és megpróbálok lehiggadni. Persze meg kell, hogy mondjam ő sem nézett ki valami nyugodtnak.
- Szóval...  izé... én. - nézem meg jobban az arcot és meglepetten veszem tudomásul, hogy ez az egyik tanárom. - Tender professzor! - mondom ki, mikor sikerül rávennem magam az értelmes beszédre. - Maga mit keres itt? - kérdezem meg, majd az ajkamba harapok erősen. Nem azért, de nekem sem sok keresnivalóm volt itt, de ebbe most nem akartam belemenni. - Izé, én az egyik diákja vagyok, Catherinem Catherine Alexis Rawen, Rellonos. - válaszoltam arra amit mondott és őt figyeltem. Vajon ő miért jött ide? Az arcára pillantottam, majd a kezemre ami egy pillanatra ki is ment a fejmből. Ó a fene egye meg!
- Azt hiszem egy kicsit véres lett a ruhája! - mutattam fel a kezemet. - Nem szánt szándékkal volt, véletlen mentem magának. - tettem hozzá, aztán az ajkamba haraptam. Ez egy remek nap lesz, ebben biztos voltam. Zavartan a földre pillantottam, mert nem tudtam most mit kellene csinálnom. Nem éppen a legjobb helyzetbe kerültem, de legalább ő tudja hogyan... Ez az!
- Tanár úr, maga hogy jutott ide? - kérdeztem meg, reménykedve, hogy ő tudja az utat visszafelé.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Nemes L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Szertelen Szfinxek csapattag, Egyetemi hallgató, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 751
Összes hsz: 20974
Írta: 2014. november 8. 15:39 | Link

Linnuli


Jó volt látni, hogy egy ismerős lány érkezett megmenteni, ugyanakkor félni kezdtem; Lina oké, hogy lejutott ép lábbal, de nekem sokkal nehezebb lesz felküzdenem magam. Már eleve csak simán a falnál nehéz volt feltápászkodnom, lépegetni meg még nem is próbáltam... ó, inkább áztam volna meg. Ahogy a deszka lekerült a lábamról, egy kisebbfajta szívrohamot okoztam a háztársamnak a neve rákérdezése miatt, de végül is jól tájoltam be a lánykát.
- Az erdőben járőröztem, ami tök felesleges végül is olyan szempontból, hogy a fák között nehéz lenne diákot találni, aztán esni kezdett és ez a ház volt a legközelebb. Az elkorhadt deszka meg beszakadt alattam és sssz... leestem - a lábam rándult egyet csak így magától, a körmeim pedig próbáltam a falba mélyeszteni, de nem sikerült. Még csak le sem törtek, hát szégyen és gyalázat, milyen fal ez...? - Amúgy sem szokott változni.
Arcomra halvány mosolyt varázsoltam a fájdalom ellenére és körbepillantva - most már a pálcámból varázsolt fény segítségével - a lépcsőn kívül csak sötétséget láttam. Sötétséget és mást nem. Fáradtan sóhajtottam, de a lábam ettől nem lett épebb. Ez az egész helyzet arra emlékeztetett, mikor még elsőben Elenával találkoztam és kis híján megölt minket egy árny. Azt a valamit azóta sem láttam és remélem, hogy ő sem. Az eridonosból közben prefektus lett, így még többet találkoztam vele, aminek örültem, hiszen kedves és szerethető lány.
- Igen, látom... tényleg nem tűnik valami újnak - csóváltam meg a fejem és ellöktem magam a faltól. Sikerült megállnom úgy, hogy nem estem el és a falat sem fogtam. Pár pillanatig még szemléltem a sötét és dohos pincét aztán oldalra léptem és meglepődve, de boldogan tapasztaltam, hogy nem estem hanyatt. Oké, ez tehát kipipálva. Nagy nehezen átbotorkáltam a leszakadt törmeléken, közben összeszorított foggal markoltam a rózsafát. A lábamba minden lépésnél úgy nyilallt a fájdalom, mintha az életem múlva rajta. Iszonyúan fájdalmas volt minden egyes lépés, de a lehető leggyorsabban el kellett jutnom a gyengélkedőre, mielőtt valami komolyabb baja lesz a lábamnak és emiatt nem tudok majd kviddicsezni.
- Én arra gondoltam, hogy mivel ez egy pince, kell lennie valami külső kijáratnak, nem? - megvontam a vállam és újra körülnéztem. Egy folyosót bejáratát láthattam, illetve nem voltam benne biztos, hogy mi volt az, de próba szerencse. - Nézd, ott!
Pálcámmal az említett hely felé böktem és kérdőn a lányra pillantottam. A szél tovább rázta közben a házat, odafent pedig újabb szekrény adta meg magát és dőlt a földre. Összerezzentem a sikításra, ami valahonnan ismételten a felsőbb szintről jött a szekrény halála után. Oké, nem hiába hívják ezt kísértetháznak...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1220
Összes hsz: 7912
Írta: 2014. november 28. 20:39 | Link

Mindeddig kívülről szemeztem csupán ezzel az elhagyatott házzal. Szeretek bár felfedezni gazdátlan épületbelsőket, valahogy eddig nem volt kedvem ehhez a szóban forgóhoz. Most is állok előtte jó pár percig, mire úgy határozok, ideje bemenni. Megnyikordul a nehéz ajtó, ahogy betolom és egy tágas előtérbe lépek. Tágas és romos. Teljesen lepusztult. Semmilyen vonásokkal szedem egymás után bakancsos lépteimet, egészen komótosan. Áthaladok egy nagy szobába, aminek szemközti falán egy kandalló található, noha funkcióját persze már réges-régen elvesztette.
Hosszú karjaimat magam mellett lógatva sétálgatok, most a kopott szegélyű, elmállott párkányú ablakok felé véve az irányt. Szórakozottan masszírozom meg egy kicsit szegycsontomat két ujjam végével, fekete ingem szétnyitott, begombolatlan gallérjai közt. Mást nem viselek most felül. Pedig azért legalább a dzsekimet magamra szoktam dobni, hogy a halandók ne kezdjenek dideregni már attól, ahogy rám néznek. Meg igazából stílus és megszokás. Ezek az indokok arra, hogy általában hordok valami kabátfélét. Hiszen fázni különben nem fázom.
Unottan kinézek az ablakon, majd leeresztem fehér kezemet mellkasomtól és fásultan hátrálok el a tér közepére. Körbetekintek a régi, megviselt, üres helyiségben, majd egyre és egyre lejjebb hajtom fejemet, ahogy átadom magamat a depressziónak. Néha hagyom, hogy elhatalmasodjon rajtam. Néha kell, hogy komolyan átadhassam magam a bús letargiának, különben megvesznék. Csak szeretem, ha nincs jelen más. Így is sokan lelketlen gyászhuszárnak tartanak. Nem kell, hogy lássák, milyen, ha tényleg magam alatt vagyok. Olyankor vagy elszabadulok és elpusztítok magam körül mindent, kiengedve a gőzt, ami pusztán maga a létem és a természetem velejárója;  vagy -ahogy most- egyszerűen belesüllyedek ebbe a keserű agóniába és csak nézek magam elé. Elég nyomasztó ez a hely, szóval könnyedén átadom magam a fájdalomnak. A kisujjamat se kell mozdítanom. Az összes lepergett festékű fal, a megviselt ajtók, a kopott parketta, a növényekkel benőtt ablakok mind-mind arra emlékeztetnek, hogy évszázadokkal öregebb vagyok bár ennél a helynél, huszonhét évesnek, egészen fiatalnak tűnök. Noha a természet általános törvényei szerint ilyennek kéne lennem. Ilyen lestrapáltnak, mint ez az épület. Elsorvadtnak. De nem vagyok. Örök vagyok. Mikor már minden elszárad, mikor már minden porrá lesz, én akkor is ilyen leszek. Ez áldás és átok.
Állok csak laza terpeszemben a kísértetház legnagyobb szobájának közepén, fejemet hol kissé felemelve, ám sokkal inkább leszegetten, hagyva tincseimet sápadt arcomba hullani, miközben régi fényű szemeimmel rezignáltan pislogok magam elé.

###
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. november 28. 23:01 | Link



Újabban rendszeressé kezdtek válni az esti sétáim, különben vagy képtelen vagyok egyáltalán aludni is, vagy nem éppen a legszebbek az álmaim. Egyik választási lehetőséget sem kedvelem igazán, marad az azt megelőző hosszú séta, mint megoldás. A ketyerekereskedésben tett látogatásom óta a falut inkább kerülni igyekszem. Kocsmába, csárdába, hasonló helyekre nem járok, és az utcákon ténferegve meg végül csak oda jutnék vissza, vagy éppen Matthew házának közelében lyukadnék ki, és egyiknek sem örülnék különösebben. A falu határa valamivel érdekesebbnek és kevesebb bonyodalommal járónak ígérkezik, hát arra indulok és nem telik sok időbe, hogy a néhányszor már látott romos ház előtt álljak meg elgondolkodni, hogy bemenjek-e vagy sem. Napok óta foglalkoztat a gondolat, hogy vajon mi rejtőzhet odabent, de az éjszaka kellős közepén talán mégsem a felfedezősdi a legjobb ötlet. Vagy mégis? Talán csak olyan lenne, mint egy éjszakai terepgyakorlat, amihez már volt szerencsém. Megvédeni magam különben is meg tudom, még a pálcám is kézügyben van, ha netán valami mágikus lénnyel akadnék össze odabent, úgyhogy végül nem sokáig hezitálok, inkább belépek a bejáraton. Igyekszem a fal közelében maradni, hogy védve legyen a hátam, és egy Lumos-t mormolok el jobb kezemben tartva a pálcát. A fény nem túl erős, de azért ahogy félkörben megvilágítja előttem a teret, ahhoz éppen elég, hogy ne essek át semmin. Egyébként, ha a szemem megszokja a sötétet még ez sem kellene, de most valahogy kényelmesebb vagyok annál, hogy arra várjak egy sarokban, amíg a csap- és pálcikasejtjeim szépen alkalmazkodnak az itteni látási viszonyokhoz. Minden csupa rom, mállik, omlik. Az egész ház az enyészeté. Viszont a legközelebb eső ajtón túl mozgást érzékelek. Ha elég csendben maradok, úgy hallom, mintha tényleg mozogna bent valami, remélhetőleg nem csak a fülem játszik velem és az összeszáradt padlódeszkák. Eljutok addig is, és a szoba közepén valóban ott áll valaki. Sápadt bőre szinte világít, olyan fehér, és nem is nehéz éppen emiatt megismerni.
- Mr. Kensington? - meglepetten kérdezek inkább, semmint mondom, és hatalmasra tágult pupillákkal úgy nézhetek ki, mint aki éppen szellemet lát. Ha még azt is közli most, hogy ő itt lakik és tulajdonképpen Hamlet apjának szelleme, hát nem tudom, hogy hogy is reagálok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1220
Összes hsz: 7912
Írta: 2014. november 28. 23:24 | Link

Návay L. Viktor
a fényhozó

Valaki közeleg. Érzékelem, de nem tűnik veszélyesnek és különben sem nagyon foglalkozom Vele. Elmélyedtem ebben a komor merengésben, amelyen át csak tompán érzékelem a külvilágot. Az illető bejön a házba. Hasonló felfedező úton jár, mint én. Csak részemről idő közben változtattam a terveimen.
Éppen csak pislogok egyet olykor, ahogy a kihalt szoba közepén állok. Végül befurakszik egy hang a fülembe. A nevemet mondják, egészen közelről, innen a helyiség bejáratából. Beletelik vagy két másodpercbe is, mire felemelem a fejem és felé fordítom, rávezetve közben különleges fényű tekintetemet. Bólintok csupán, végigmérve a fiút, akivel a boltunkban futottam össze a múltkor.
- Viktor. - nyugtázom így, hogy én is felismertem Őt. Nevét rekedtes hangomon, nyugodtan suttogom ki tűhegyes szemfogaim közül, amelyek a nagy magamba roskadás közben, a bennem kavargó érzésektől bizony előbújtak. Egészen vontatottan fordulok a vörös srác felé nyurga, sötét, lidércszerű alakommal. Alaposan végigtekintek rajta. Tudom, más most vagy magyarázkodni kezdene, mit csinál itt egyedül, némaságba burkolózva egy szellemház közepén; vagy éppen érdeklődne az érkezettől, mi járatban van itt. Részemről egyik sem vagyok. Nem érzem, hogy magyarázattal tartoznék bárkinek bármiért, azt pedig pontosan le tudtam szűrni már a fiú közeledésekor, hogy most először merészkedett be ide, nyilvánvalóan egyszerű kalandvágyból, érdekességként. Így hát nem szólok, nem kérdezek, csak várok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. november 30. 15:26 | Link



A falak mentén lopakodom gyakorlatilag, mint valami árnyék, a hasonlatban pusztán annyi a hiba hogy sokkal könnyebben felfedezhető vagyok a Lumosnak hála. Ha mindent a régen tanult utasításoknak és szabályoknak megfelelően tennék, akkor várnék, amíg hozzászokom a sötétséghez, csak hát ez mégsem terepgyakorlat, hiába felfedezhető néminemű hasonlatosság. A Lumos azonban már túl soknak tűnik, amint az az érzésem támad, hogy nem vagyok egyedül. Mintha mozgást hallanék, a fény pedig lebuktathat, valami különösen veszélyes váratlan társaság esetén pedig az a pár pillanat is sokat tud számítani, amíg a fény hiányában sikerül kiszúrnia. Óvatosan haladok az ajtó felé a fal mellett, igyekezve minél halkabban mozogni, és egy olyan alakot pillantok meg nemsokára, akivel már találkoztam pár nappal korábban. Matthew tulajdonostársa a ketyerekereskedésből. Meglepődöm, hogy itt találkozom vele újra, annyira, hogy még rá is kérdezek félhangosan, hogy valóban jól látok-e. Az alapján, hogy a nevemen szólít, nem tévedek. Még a hangja is ugyanaz, megismerem. Pff, lehet, hogy belebotlottam valakibe, aki még több titkot rejt, mint Matthew? Különös, már szinte furcsa egy embernek tűnik. Ha ember egyáltalán. Eszembe jut, hogy milyen hideg volt a bőre, amikor a bemutatkozást követően kezet fogtam vele és rémesen sápadt. Továbbra sem az én dolgom, nagyon jól tudom, de azért most mégis foglalkoztatni kezd a kérdés. Nem invitál be, de ahogy nézem, ez a ház senki földje, úgyhogy beljebb lépek és hátamat a falnak vetem. Arról sose feledkezem meg, hogy védve legyek. A pálca is kezem ügyében van, bár remélem, nem lesz rá szükségem. Nem is szeretném használni.
- Elnézést, ha megzavartam. Nem számítottam rá, hogy bárki is itt tartózkodna ebben az időpontban - szólalok meg, és közben a pálca nyelén piszkálom körmömmel a faragványt, próbálva szépen fogalmazni, amit még megkérdeznék éppen.
- Ha már ismét önbe botlottam az éjszaka közepén, lehet egy személyesebb kérdésem, Mr. Kensington? - kérdezem meg végül, mégse akarok a közepébe vágni csak úgy.
Utoljára módosította:Návay L. Viktor, 2014. december 1. 16:41 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1220
Összes hsz: 7912
Írta: 2014. november 30. 16:07 | Link

Návay L. Viktor
a felettébb udvarias

Szükségtelen magyarázkodnia. Ez itt egy elhagyatott ház, amibe az teszi be a lábát, aki csak szeretné és aki elég merész hozzá. A srác valóban nem tudhatta, hogy itt vagyok, hiszen az én jelenlétem még nehezebben felfedezhető, mint egy halandóé. Már ha úgy akarom. Most pedig úgy akartam. De még ha sejtette is volna, hogy itt tartózkodom, semmi jogom kisajátítani a helyet. Főleg nem amiatt panaszkodni, hogy esetleg megzavartak bármiben. Igaz, nem várt megjelenésével kizökkentett a nagy magamba fordulásból, azonban ez nem feltétlen probléma.
Bocsánatkérő szavai nyomán csak végigmérem, és finoman megrázom fejemet, így jelezve, hogy nincsen semmi gond. Különös ez a fiú. Más talán idegesítőnek találná a túlzottnak tűnő udvariaskodását, nekem viszont igazán otthonosan hat, hisz a korokat, amelyekben éltem, jó részt ez a választékosság, ez a viselkedésmód jellemezte. Legalábbis azokban a körökben, amelyekben jómagam mozogtam, mikor halhatatlanként már megválaszthattam a társaságom és azt, kit veszek figyelembe és kit kevésbé. Márpedig a művészeknek, nemeseknek, tudósoknak, bölcs és nagy, vagy éppen egyszerűbb, ám tisztaszívű embereknek ez volt a sajátja általában.
- Parancsolj. - susogom ki agyaraim közül, miközben bólintok neki, hogy tegye fel nyugodtan a kérdését. Nem gond, ha személyes. Legfeljebb nem felelek rá. Bár nem igazán szoktam olyat. Nem vagyok az a titkolózó fajta. Azzal semmi bajom, ha tudnak rólam bármit is. Azzal van bajom, ha olyanokat hisznek rólam, amik valótlanok. Ami vagyok és amiket tettem, azt mind vállalom.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. december 1. 12:22 | Link



Ha ez most tényleg gyakorlat, vagy netán bevetés lenne, biztos nem kérnék elnézést, hogy hívatlan vendég vagyok, de egyébként nem szeretek zavarni. Tovább is állhatok felfedezősdit játszva a sötétben, de ha már azt jelzi megrázva a fejét, hogy nem zavartam meg semmiben, ez egyelőre megmarad tartalék-ötletnek és maradok. Kérdésem is akad még ez alkalommal, ha már úgyis elkezdtem összerakni a számomra érdekes részleteket. Nem célom azonban magamra haragítani, így először az iránt érdeklődöm, feltehetek-e egyáltalán kérdést, ami szerintem már igazán személyesnek minősíthető. Válasza határozottságától kissé meglepődöm, nem is tudom már, mire számítottam, a szépen megfogalmazott kérdésemet pedig sikerül elfelejteni, és marad csak a lényeg. A szemfogait futólag látom, de így már végképp nincs szükség semmiféle mellékes magyarázatra arról, hogy miből sejtem, vagy nem sejtem, hogy nem ember.
- Vámpír? - ennyi maradt, a többi szóra egyáltalán nincs már szükség, és a kérdés is inkább költői, mint valós. A fogai, a sápadtsága, a hideg bőre, hogy másodjára is éjszaka találkozom vele - a kirakós darabjai mind a helyükre kerülnek egyetlen nagy egészet alkotva. A vérfarkas is megfordult a fejemben, de már esélytelen lehetőség, minden kétséget kizáróan vámpír. Azt meg se kérdőjelezem, hogy Matthew tisztában van ezzel, meglepő lenne, ha nem tudná a tulajdonostársáról.
- Régóta? - ezer gondolat fut még át az agyamon, de talán ez érdekel a legjobban. Ha öröklétű, igazán sokat is láthatott már a világból, és kíváncsi vagyok rá, mi mindennek lehetett szemtanúja.
Utoljára módosította:Návay L. Viktor, 2014. december 1. 16:41 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1220
Összes hsz: 7912
Írta: 2014. december 1. 16:01 | Link

Návay L. Viktor
a lényegre törő

A holdvilágon kívül vajmi kevés fény szűrődik az elhagyatott ház falai közé, azonban ahogy a srácon látom, már megszokta a szeme a sötétet, az enyém számára pedig természetesen ideálisak ezek a viszonyok. Ahogy hallgatom éjjeli társaságom szívverését és figyelem vonásait, miközben tekintete szemfogaimra téved, már kétségem sincs afelől, mit szeretne kérdezni. Noha eddig is sejtettem.
- Az vagyok. - bólintok nyugodt hangú válaszom közben, ám immáron nem agyaraim közül lehelem ki a szavakat. Visszahúzódtak már, hiszen a vörös srác kizökkentett a mélabúból, így érzelmeim ismét viszonylag egyenesbe jöttek.
- Szűk hétszáz éve. - felelek a másik kérdésre is, ugyanolyan lágy, szinte semmilyen vonásokkal. Fejemet kissé oldalra biccentve tartom. Lustán pislogva nézegetem a fiút. Sokszor került már sor hasonló beszélgetésekre halhatatlan életem során. Mondhatnánk, hogy unalmas, én inkább rutinnak nevezném. Nem zavar, ha erről érdeklődnek tőlem. Megértem. Minden alkalommal megtapasztalom, ahogy a pulzusok megemelkedik a kíváncsi izgalomtól vagy éppen a félelemtől. Nekem természetes, ami vagyok. Nekik furcsa és érdekes.
- Megnézzük, mi van az emeleten? - vetem fel rekedtes hangomon, fejemmel elbiccentve a lépcső irányába a folyosón. Üdén szétálló hajam belerezzen a mozdulatba. Meglehet, nagy és bizarr váltás ez az ötlet a vörös fiú kérdései után. Igen, vámpír vagyok. Felfedezzük édes kettesben ezt a kihalt házat? Reményeim szerint persze a srác nem lát semmit az invitálásom mögé. Hiszen nincs mögötte más, mint amit javasoltam. Érdekel, mi található a felsőbb szinteken és szerintem Viktor sem járt még itt, úgyhogy körbejárhatnánk együtt. Komótosan elindulok az ifjú varázsló felé bakancsos, mégis könnyű lépteimmel, és elsétálok mellette a lépcsőhöz. Ha velem tart, velem tart. Ha nem, nem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. december 3. 15:58 | Link



A válasz nem lep meg, hiszen már a kérdés sem volt igazán kérdés. Rábólintok, és elkönyvelem magamnak a tényt, csak az évek hozzávetőleges számának hallatán pillantok rá meglepődve. Hétszáz év? Jól hallottam, abban biztos vagyok, de azért még hihetetlenül cseng. Itt áll előttem valaki, aki - ha jól számolom - még Kolumbusz előtti bőven.
- Akkor az... a tizennegyedik század, jól számolom? Nem lehetett unalmas közelről szemlélni azokat a sorsfordító eseményeket, meg ismerni olyan embereket, amiket, akiket én csak a történelemkönyvből ismerek - szólalok meg pár hosszúnak tűnő néma pillanat után. Ha nem beszélne olyan keveset, talán még faggatnám is, minek volt részese, kikkel találkozott, akik így vagy úgy hírnevet vívtak ki maguknak, hol élt melyik korban, de ez így talán elsőre mégiscsak sok lenne. Ettől függetlenül még ott kavarognak a fejemben a nevek - írók, költők, uralkodók, hadvezérek, helyszínek, események nevei jönnek, mennek, csak az évszámokra nem emlékszem pontosan. Mikor is volt a nagy pestisjárvány? Te jó ég, nem tudnám megmondani, melyik század, pedig határozottan emlékszem minden egyéb részletre, amit a könyvben olvastam. Próbálom kibogarászni valahogy a kellő évszámokat agytekervényeim közül, bármit előszedni, amihez köthetném, köthettem. Most jól jönne az az elmepatola-dolog, de hiába minden erőlködés, csak nem sikerül behelyeznem időben, hogy hol, merre, mikor volt az egész, az nem segít, hogy emlékszem az oldalszámra a könyvből, ahogy arra is, hogy valahol oldal alján volt az adat és ceruzával húztam alá. Ez borzalmas. A töprengésbe belefeledkezve az ajkamat kezdem rágni idegesen, és ujjperceimet ropogtatom, bár előbbre ez sem visz, a kérdése viszont kizökkent.
- Hogy? - kérdezek vissza, amikor még nem állt össze, mit is hallottam. Már áthalad a szobán, mire az agyamnak sikerül felfogni, mit kérdezett. Válasz helyett végül inkább ellököm magam a faltól, a lépcső felé pillantok, és most már a Lumos maxima kézenfekvőbb varázsigének hangzik, mint egyszerűbb változata. Nagyobb fénykört biztosít, mert mi tagadás, nem szívesen esnék orra például. Óvatosan követem, a lábam elé nézve, mert nem tűnik valami biztonságosnak a lépcső.
- Ki lakott itt? Lehet tudni valamit erről a házról? - kérdezem végül ahelyett, hogy kíváncsiságomnak engedve arra kérdeznék rá, minek is volt tanúja, bár ha jobban átgondolom, kíváncsi vagyok erre is. Nem mindennap akad utamba egy kísértettanyának kinéző egykori otthon, vagy talán az is?  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1220
Összes hsz: 7912
Írta: 2014. december 3. 20:19 | Link

Návay L. Viktor
az érdeklődő

Jól számolja. Egészen pontosan az 1300-as évek közepéről beszélünk. És igen, valóban nem volt unalmas részt venni olyan eseményeken, amelyek a mai kor emberének már puszta, legendáktól ölelt történelem. Ezek a bizonyos jelentős alkalmak nem csak most számítanak kuriózumnak, de aki eléggé rálátott a dolgokra és átfogóan tudta nézni a képet, az már ott és akkor felfedezte azok fontosságát. Jómagam ilyen személy vagyok.
Leheletnyi bólintásokkal adom csupán a vörös srác tudtára, hogy pontosan úgy van, ahogy mondja, aztán már sétálok is felfelé a lépcsőn. Nincs egy nagy súlyom... Jobban mondva eléggé meghatározhatatlan. Minden esetre a fokok csöndesen nyikorognak bakancsos lépteim alatt. Közben egészen világos lesz körülöttünk az ifjú mágus varázslatának köszönhetően. Részemről tökéletesen beláttam eddig is a teret, de gondolom, neki így azért jóval könnyebb.
- Néhány pletyka szerint maga Voldemort szállt meg itt olykor. - kezdem a fiú elé tárni ismereteimet az elhagyatott házról, rezzenéstelenül ejtve ki a Sötét Nagyúr nevét. Hatalmának virágzásakor sem átallottam így tenni, mostanában pedig úgy vettem észre, már a varázslók sem ódzkodnak annyira, hogy olykor a szájukra vegyék. Na persze soha nem azért emlegettem Voldemortként, hogy bárkit megbántsak vagy nagyzoljak, milyen bátor vagyok. Egyszerűen csak nekünk vámpíroknak egész mást tesz a félelem, vagy hogy tartsunk valamitől. Bármitől.
- A gyengébb változat az, hogy egy feketemágus dinasztia éldegélt itt. - folytatom a szóbeszédek taglalását nyugodt hangon, miközben megérkezünk az emeletre. Több háló és fürdőszoba található itt. Minden ugyanolyan romos állapotban, mint odalent. Csak néhány bútor akad elvétve egy-egy helyiségben, azok is több mint viseltesek. Sok ablak bedeszkázva.
- Szerintem viszont egy egyszerű, jómódú varázslócsaládé lehetett. - fedem fel saját véleményemet az épületről, miközben besétálok az egyik fürdőszobába és megnyitom a csapot. Nehézkes nyikordulással indul meg, rozsdás vizet köpve ki magából elenyésző mennyiségben.
- Úgy érzem. - egészítem ki gondolatomat egy magyarázattal, hogy mégis honnan veszem mindezt. Bár lehet, ez a magyarázat csak még több kérdést vet fel a halandó számára. Komótosan ballagok szobáról szobára, békésen nézelődve.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. december 6. 01:09 | Link



Legalább hat és fél századdal idősebb nálam, ha nem tévedek. Nem igazán jutok szóhoz, ami azt illeti. Eszembe jutnak események, személyek, akikről szívesen kérdeznék, de a pestisjárványt például nem tudom pontosan meghatározni. Nem omlana össze a világ, ha kiderülne, hogy tíz vagy akár húsz évet is tévedek, de az évszázadot elnézni nem lenne szép, még úgy sem, hogy egyébként sosem voltam jó olyan tárgyakban, aminek nem sok gyakorlati hasznát látom. Még jó, hogy itt már nem kell például történelmet tanulnom, bár ennek ellenére megpróbálok rájönni, hozzávetőlegesen mikor is volt, és talán még rákérdezek. Shakespeare a másik. Vajon járt a Globe-ban? Látta abban a korban a Iulius Caesar-t vagy a Coriolanus-t? Láthatta élőben I. Károlyt vagy XIV. Lajost? Hétszáz év alatt annyi minden történt, annyi ember élt, és annyi halt meg. Kiráz a hideg a gondolattól. Nem szeretném tudni, milyen lehet látni mindenkit megöregedni, miközben rajtad nem fog az idő. Jobb is, hogy kizökkent a gondolatmenetemből. Követem a lépcsőn és végül a házról kérdezem ahelyett, hogy múltja töredékeiről kezdeném faggatni, mint valami kíváncsi gyerek az útjába akadó vándort, hogy merre járt, mit látott. Voldemort nevének említésére kissé összevonom a szemöldököm, el kell gondolkoznom rajta, ki is volt, bár azért hamar beugrik. Gyerek voltam még, amikor Roxfortban megvívták azt a híres csatát, csak a történelemkönyvből ismerem az eseményeket úgy, ahogy.
- Értem - bólintok rá. A feketemágus dinasztia már jóval hihetőbbnek hangzik szerintem, a jómódú varázslócsalád meg még inkább. Alaposan megnézek mindent a Lumos maximának köszönhetően viszonylag kiterjedt fénykörben, majd pár pillanatig némán figyelem a rozsdás vizet, ahogy köpködve szabadul a csövekből.
- Hihetőnek hangzik - jegyzem meg, és közben ismét sikerül visszakalandoznom a gondolatmenethez, ami még odalent kezdett kibontakozni a koponyámban. Kiről is akartam kérdezni még nemrég? Pestis. Shakespeare, uralkodók. Megköszörülöm a torkom kissé, majd lassú, nyugodt léptekkel követve az előttem járó vámpírt a kérdéseimet is elkezdem szavakba önteni.
- Amúgy nem hagy nyugodni ez a hét évszázad. Úgy értem, annyi minden volt közben. Látta esetleg Shakespeare valamelyik darabját? Netán járt a Globe Színházban? Mindig is érdekelt, mekkora nézettségnek örvendhetett a Coriolanus például... bár azt nem is a... szóval a Blackfriars-ben játszották, úgy emlékszem - teszem fel e felettébb fontos kérdésemet, bár van még több is, de most ez így bőven elég lesz kezdetnek, azt hiszem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1220
Összes hsz: 7912
Írta: 2014. december 6. 14:15 | Link

Návay L. Viktor
az érdeklődő

Elzárom a csapot, és nyugodt léptekel haladok tovább, miközben várom a fiú kérdését. A lélegzetvételén, a pulzusán és úgy egyáltalán a kisugárzásán érzem, hogy valamit nagyon fogalmazgat magában, valamin nagyon töpreng. Értékelem, hogy rendezi magában a gondolatait, mielőtt elém tárja őket. A legtöbben csak rám zúdítanak mindent. Jó, persze, azon se izgatom magamat különösebben.
- Több darabját láttam a Globeban. Ismertem Őt. - bólintok a Shakespearerel kapcsolatban kérdésére, szelíd feleletem közben haladva tovább egy másik szobába. Néha mikor ez a téma felmerül és én megadom a válaszaimat, rájövök, mennyire kemény lehet ez egy halandónak. Már nem csak olyan értelemben kemény, hogy kénytelen felfogni és megemészteni valahogy, hanem olyanban is, hogy valószínűleg mellbe vágja az, amit közlök Vele. Az a helyzet, hogy úgy tűnik, nagyon kifogtam az ismeretségeimet. Főleg ezt a bizonyosat. Csomó mindenkihez csak futólag, ha szerencsém volt, ám az angol irodalom és talán a világirodalom legnagyobb alakját tényleg ismertem. Úgyhogy ezzel mindig beletrafálnak, minden bizonnyal a legnagyobb meglepetésükre.
- A Coriolanus siker volt. Hasonlóan a többi darabjához. Mindig voltak nézők. - vonok vállat, ismertetve az akkori mércét. Ha volt közönség és híre ment, sikeres volt, ha csekély publikum gyűlt össze és nem beszéltek róla, akkor bukás. Ennyi.
- Talán a Blackfriarsben, igen. - vonom össze szemöldökömet, lesütve tekintetem a padlóra, elmerengve ezen kicsit. Egyáltalán nem lenne problémám azzal, ha a vörös srác akár évszázadokat tévedne, hiszen hogy vethetnék rá követ ezért, amikor én magam a saját életem eseményeit sem tudom néha jól elhelyezni időben vagy térben? Feltételezhetnénk azt, hogy mindent tudok a történelemről, hiszen átéltem, a valóságban viszont ez nem így működik. Rengeteg momentumra nem emlékszem vagy éppen felettébb homályos. Túl sok mindenen keresztül mentem már, az agyam meg nem káptalan. Néha még az is előfordul, hogy ha egy történelmi esemény szóba kerül, mélyen el kell gondolkozzak, ott voltam-e, vagy csak olvastam róla, esetleg filmen láttam. Néha összefolynak a dolgok. Ez a halandókkal is így van, csak egészen más léptékben. Ők azt nem tudják, mit ettek egy hete ebédre, én azt nem, hol voltam a XVII. század közepén.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. december 6. 21:50 | Link



Beletelik egy kis időbe, mire kérdezek olyat is, ami a ház vélt vagy valós történeténél jobban érdekel, és kezdetnek Shakespeare-re esik a választásom. Kedvelem néhány alkotását, hát érdekel, hátha volt szerencséje legalább az elsők között látni őket Mr. Kensingtonnak, a válaszon azonban leesik az állam. Ismerte őt. A helyemben bizonyára bármelyik megszállott rajongó már eszeveszetten fel-le ugrálna visítozva, hogy úristen, úristen, netán még arról is faggatná, hogy hogy nézett ki, milyen volt a hangja, tudomisén. Eszembe se jut mindez, néma csendben igyekszem inkább feldolgozni a hallott információt. Ismerte Shakespeare-t. Elképesztő. Szóra nyitom a szám, de kevésnek érzem ehhez a hümmögést, soknak az eltúlzott lelkesedést, úgyhogy be is csukom szó nélkül, majd újra nekifutok reagálni valamit, de csak nem akar ez most összejönni. Nem találok megfelelő szót, ami leírná azt, hogy hogyan is viszonyulok ehhez a kijelentéshez. A döbbenet kevés, a csodálat nem írja le. Hihetetlen lenne? De hisz elhiszem, ez sem jó. Elképesztő - túl modern, evilági. Feladom. A Coriolanus siker volt, közli és erre is csak bólintok. Sejtettem. Értékelhető alkotás, bár W.S. melyik darabja nem az? Egy kicsit talán még a Rómeó és Júliáról is elmondható, bár arról nagyban az a véleményem, hogy ha hullát akar valaki számlálni, hát olvassa el. Blackfriers. Tudtam, hogy ez nem a Globe-hoz köthető. Már szinte várom, hogy folytatja, mond valamit róla még, mesél a darabról, az íróról, a színházról, bármiről, de hallgat. Igaz, múltkor sem volt valami beszédes, inkább válaszol kérdésekre, ha jól vettem ki, hát igyekszem valami értelmeset kérdezni.
- Ha nem túl személyes... hogy ismerkedett meg éppen Shakespeare-rel? Netán Marlowe-t is ismerte? Meg... mi a helyzet ezzel az egész elmélettel, hogy nem is ő írta volna a neki tulajdonított műveket? Elég nehéz elhinni, legalábbis én nem igazán hajlok rá - szólalok meg végre, és úgy érzem egy pillanatig magam, mint aki éppen félbeszakított valamit, amit kívülről kellett volna szemlélnie, de ha egyszer sok a kérdésem. A legutolsót még fogalmazom, hogy szalonképes legyen, még nem mondom ki rögvest a többi után, de röpke szusszanást követően csak hozzácsapom.
- És az... hogy a szonettjeinek legalább egy részét egy férfinak írta? - na igen, ez is érdekel. Hirtelen nem tudnám felemlegetni azt a bizonyos szonettet, csak rémlik, hogy valamelyik tanárom még annak idején beszélt róla feltételes módban fogalmazva, és azóta is foglalkoztat, mi lehet belőle igaz.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1220
Összes hsz: 7912
Írta: 2014. december 6. 22:28 | Link

Návay L. Viktor
az érdeklődő

Besétálok az egyik hálószobába, ahol egy hatalmás ágy maradványai találhatóak a tér közepén. Itt végre nincsenek bedeszkázva az ablakok, szóval kinézek az éjszakába. Hagyom a vörös srácot, hadd rendezze magában a hallottakat. Tudom, ez nem lehet könnyű. Nem akarnám zavarba hozni azzal, hogy figyelem a reakcióját. Engem ugyan nem botránkoztatna meg semmilyen kinyilatkoztatás, csak tudom, talán Ő érezné magát kínosan. Mikor ismét belekezd valamibe, szép lassan felé fordulok, az ablaknál állva. Így hallgatom végig kérdéseit, áldott türelemmel, figyelmesen.
- Miután felépítették a Globeot, beültem az egyik darabjára és utána szóba elegyedtünk. Marloweval csak futólag találkoztam. - felelgetek továbbra is tömören, velősen csöndes, rekedtes hangomon, miközben fehér kezeimet magam mellett lógatva állok a vörös fiú előtt laza terpeszemben.
- Shakespeare írta a neki tulajdonított műveit. - bólintok határozottan.
- Legalábbis láttam néhány kéziratát és semmi okom arra gyanakodni, hogy ne Ő írta volna a darabokat, amiket hozzá kötünk. - egészítem még ki kijelentésemet, hogy világos legyen, honnan szedem azt, amit mondok. Persze, még így is lehet kétséges, ám én magam nem kételkedem. Zseniális művész volt. Nem szorult rá lopásra, plagizálásra.
- Ez könnyen megeshet. - válaszolom a szonettjeivel kapcsolatos felvetésre.
- Azt tudom, hogy sok férfiú kedvére való volt. Magam is. - adok ismét egy rövid magyarázatot kinyilatkoztatásomra, hogy ne csak a levegőbe beszéljek. Nem mintha a srác feltételezne rólam ilyesmit. Egyszerűen csak szeretem megalapozni az állításaimat. Noha különben a kérdése nem feltétlenül kellett arra vonatkozzon, vajon milyen beállítottságú volt az író, ám egy részről ezt mindezt tudván máris nő az esélye, hogy akár férfinak is írhatott szonettet, más részről szerintem Viktort úgy egyébként is érdekelheti ez.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. december 7. 11:40 | Link



Lassú, nyugodt léptekkel követem, bár ettől eltekintve kicsit sem mondható, hogy nyugodt lennék. Gondolkodom. Ezeregy dolog cikázik át az agyamon, amire rákérdezhetnék, rákérdezhetek, és valami különös izgatottsággal jár együtt már maga a tudat is, hogy itt áll előttem valaki, aki részese volt eseményeknek, amiket én legfeljebb hírből ismerhetek. Le is esik az állam rendesen, amikor kiderül, hogy személyesen ismerte Shakespeare-t, kérdezek is tovább egy fokkal lelkesebben, meg bólogatok a kapott válaszok hallatán. Ez egyre jobb lesz.
- Tudtam, hogy ez is csak egy elmélet - motyogom magam elé elégedetten. Mindig is biztosra vettem, hogy csak unatkozó emberek agyszüleménye, hogy Shakespeare csak a nevét adta volna a műveihez, még akkor is, ha ez is egy lehetőség, csakhogy abszurd. Szerintem. Érdeklődve figyelek arra, amit még mond a vámpír, és utolsó szavára kicsit nagyot nézek, az tagadhatatlan. Ezt most értsem úgy? Azt hiszem, inkább nem akarom érteni sehogy sem, éppen elég tudni a választ a kérdésemre, bár amit a szonettekről tudok, az alapján még egyetlen aprócska kérdésem mégis akad.
- Szonettet is írt? - teszem fel azt a kérdést, ami éppen lefuttatott logikám alapján teljesen egyértelműen következhet abból a tényből, amit imént közölt.
- Önnek - egészítem ki még gyorsan magam a következő pillanatban, végtére is szonettet Shakespeare csak írt, százat is, nem arról szól a kérdés, amit egyébként is tanítanak, olvashatok, egyszóval köztudott. Kíváncsian fürkészem, bár a jelen fényviszonyok között még más arcáról sem lenne könnyű leolvasni bármit is, Mr. Kensington meg alapvetően nem egy nyitott könyv. Vajon válaszol egyáltalán még erre a kérdésre is. Nem tudnám eldönteni, de menten kiderül, mindenesetre van tartaléktémám szerencsére.
- Na és I. Károly? Vele is találkozott? Vagy Cromwell-el? - kérdezek tovább. Mindig is érdekelt az első olyan király, akit a népe végzett ki, bár valamiért az az információ is megmaradt a fejemben, hogy többet költött ékszerekre, mint hadseregre. Fura alak volt, az már biztos, Cromwell meg egyszerűen zseniális hadvezér, csak aztán elszaladt vele a ló. Kár.
  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1220
Összes hsz: 7912
Írta: 2014. december 7. 17:04 | Link

Návay L. Viktor
az érdeklődő

Jogos a gondolat és minden, ami felmerül benne, vagy éppen amit nem enged felmerülni. Azonban Shakespearerel nem voltunk szeretők. Felettébb kedvelte a társaságom, gyakorta legeltette rajtam a szemét és megesett, hogy bókolt nekem, ám ennyiben bőségesen kimerült a viszonyunk romantikus jellege. Ennek számtalan oka van. Az egyik legfőbb az, hogy esetemben elég sok szempontot kell figyelembe vegyek egy ilyen kapcsolatnál. Hiszen az illető megtudja, hogy vámpír vagyok. Szóval vagy varázslónak kell lennie, vagy el kell feledtetnem Vele, ami köztünk történt. A drámaíró nem volt mágus, a bámulatos elméjét pedig nem akartam volna megerőszakolni holmi emléktörléssel. Hasonlóan voltam és vagyok minden kiváló művésszel és tudóssal, akinek a társaságául szegődöm. Már eleve nem gondolok rájuk potenciális partnerként, sem csemegeként. Az Ő esetükben jobban szeretem az eszemet és a lelkemet táplálni. Minden más csak belerondítana a képbe.
- Nem. - rázom meg finoman a fejem. Nem írt nekem szonettet. Azt nem. Azonban úgy hiszem, a srác hiába csak ennyit kérdezett, nem feltétlen csak erre kíváncsi, hanem valószínűleg úgy átfogóan arra, megjelenek-e bármiféleképpen a zseni alkotásaiban, így hát teszek egy kis kiegészítést...
- A velem kapcsolatos érzéseit és mindazt, amit kiváltottam belőle, a Szentivánéji álom formájában adta ki magából. Valamiféle tündérnek hit engem. Persze, erre csak kedveskedve utalt néha, de meggyőződésem, hogy mélyen belül tényleg elhitte. - mesélem csöndesen. Sok minden a múlt ködébe vész, Shakespeare arcát viszont soha nem feledem, ahogy nyakatekert, szépen csengő mondatokba ágyazta kedélyes hangvételű, rögtönzött eszmefuttatásait arról, honnan jöhettem és miféle lény vagyok. Avatatlan szemeknek és füleknek egyszerű viccelődésnek hatott mindez. Annak is szánta. Azonban én a tekintetén jól láttam, ha akár csak egyetlen egyszer megerősítettem volna valamelyik elméletét, egy percig sem kételkedett volna annak igazában. Szinte mintha csak erre várt volna végig.
- Oberon alakját rólam mintázta. - emelek ki még lágy hangon egy konkrétumot a darab keletkezését illetően. Tudtam, hogy annak az egész varázslatos légkörnek az ötlete miattam vert szöget a fejébe. Olykor utalt rá. Azt viszont egyértelműen a tudtomra hozta, hogy a tündérkirály én vagyok. Olykor még azt is pedzegette, hogy nekem kéne játszanom. Ez persze nyilvánvalóan nem jöhetett össze.
- Nem. Velük nem. - felelek a további kérdéseire szelíden, miközben elsétálok az ablaktól és ballagok tovább árnyszerű, hosszú alakommal az elhagyatott ház emeletének egy újabb szegletébe. Közben gondolataim egy része még Shakespeare körül forog. Akárhányszor szóba kerül, egy ideig még ott lebeg a szelleme felettem.
- Talán láttam őket távolról. - vonom össze sötét szemöldökömet, miközben azért ezt hozzá teszem a rend kedvéért. Sok uralkodót és nagy embert megszemléltem magamnak, csak hogy egy-egy pillantást vessek rájuk. Nem lehetetlen, hogy I. Károly vagy Cromwell közöttük volt.
- Hadvezéreket nem igazán ismertem. Ha kitört egy-egy háború, olyan messzire száműztem magam, amennyire lehetett. - vallom ezt meg, ám magyarázatot nem fűzök hozzá. Persze, ha szükséges megteszem, de azt hiszem, a vörös fiúnak akad annyi sütnivalója, hogy rájöjjön, miért is okoznék én gondot egy olyan közegben, ahol patakokban folyhat a vér.
- Katonaiskolába jártál? Vagy esetleg besoroztak? - kérdezek most én Viktortól egyet, visszapillantva rá, mielőtt átlépném a küszöböt egy következő szobába. Az udvariassága, a tartása, a járása és ahogy megközelített engem odalent, midt arról árulkodnak a számomra, hogy valamilyen köze lehet a hadsereghez. Arról már nem is beszélve, milyen színdarabokról és személyekről érdeklődik.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Losonczy Alina
INAKTÍV


Mikulikánus<3 | Linzerke^^
offline
RPG hsz: 220
Összes hsz: 3263
Írta: 2014. december 9. 19:56 | Link


Mizácska

Lina csak bambán pislog a sebesült Izára, persze érti ő, járőrözés, leszakadt padló, meg minden, csak most annyira, de annyira nem vágyott egy ilyen kalandos estére, hogy az szinte már megfogalmazhatatlan. De nincs mit tenni, ezt dobta a gép, ideje elfogadni, és sürgősen kiötleni valami épkézláb ötletet, arra vonatkozóan, hogyan jussanak ki innen. A lány csak feltételezni meri, hogy Mizunak sincs kedve itt maradni, és türelmesen végighallgatni, ahogy minden egyes mennydörgést hatalmas robaj követ, jelezve, hogy az emeleti szobák és bútorok elhagyták az árnyékvilágot. Mindez megspékelve némi sikító, búgó hanggal, brr! Inkább a szakadó eső, mint egy dühös visító szellem. Alina minden agysejtjével a menekülésre fókuszál, és talán háztársának kicsit furcsa lehetett Linácska ötlete, ami inkább illene egy akció filmbe, mint a valóságba, elvégre több száz kő közül mikroszkopikusan kevés az esély arra, hogy pont azt az egyet találják meg, amelyik a titkos átjárót nyitja, már, ha egyáltalán van itt olyan. Ki tudja, lehet a romos ház egykori tulajdonosainak nem volt szüksége ilyesmire. Ellenben Iza ötlete, hogy a pincéből kell lennie egy kijáratnak egész valósághűnek tűnik. A pálca fényével a lány keresni kezdi a vélt ajtót, és voila, ott is van. Lina iszonyatosan megörül, kisírt szemében megcsillan a remény, majd ismét a rémület veszi át a helyét, mikor közvetlenül a mellettük lévő szobába csap a villám-legalábbis úgy hallatszik- és dől össze az amúgy is omladozó fal. Ajkait összepréseli, közelebb lép a szőke lányhoz, és igyekszik támaszt nyújtani neki.
-Nem tudom, te, hogy vagy vele, de én köszönöm szépen, eleget láttam ebből a borzalmas helyből. Ha gondolod szívesen elkísérlek a gyengélkedőre, mert ahogy elnézem ezt látnia kéne Uff bácsinak…-Tekintetét Miza lábára csúsztatja.-Remélem nem tört el… Mehetünk?
Ha a Iza is beleegyezik, megindulnak a kastély felé. Lina gondolatai ezerfelé járnak, miközben hálát ad a sorsnak, hogy sikerült ezt az egészet épp bőrrel megúszniuk.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

faggatósdi
                              
Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. december 10. 00:27 | Link



Hallgatom a kérdéseimre adott válaszait, és még mindig egész hihetetlen, hogy itt áll előttem valaki, aki személyesen ismerte Shakespeare-t, pedig a saját fülemmel hallom, amit mond. A szonett iránt puszta kíváncsiságból érdeklődöm, hogy a nagy drámaíró valamelyik ismert szereplőjét mintázta volna róla, meg sem fordul a fejemben, így hát eltátom a szám meglepetésemben, amint meghallom Oberon nevét.
- Hűha - mindössze ennyire telik most tőlem értelmes hozzáfűzés gyanánt, magam elé meredve igyekszem megemészteni ugyanis az imént hallottakat. Igazán nem tudok most semmi egyebet kipréselni magamból, ami nem felesleges szócséplésnek tűnne. A további felemlegetett történelmi alakokat már nem ismerte közelebbről, és talán kicsit sajnálom egy fél percig, hogy Cromwell-hez nem volt szerencséje. Érdekelt volna, milyen lehetett élőben az az ember, de ha nem most tudom meg és nem tőle, nem ragadok le ennél. Bólintok, jelezve, hogy értem. Nem mindenki szereti a háborúkat, megértem én ezt teljesen, még ha nekem egyébként nem is jelentene gondot, ha netán úgy alakulna, hogy részt vehetek egyben. Meg aztán még vámpír is... inkább nem szeretném végiggondolni, hogy mi lehet az eredménye annak a kísérletnek, hogy helyezzünk egy vámpírt szó szerint vérben úszó környezetbe. Sejthető amúgy is. Szétnézek közben végre alaposabban is a szobában, ahová beléptem, majd a kérdésre már majdnem rábólintok, amikor rájövök, mit is kérdezett, így végül megrázom a fejem. Nem jár messze az igazságtól azért, úgyhogy felhagyva a nézelődéssel felé fordulok és válaszolok.
- Apám katona, és eléggé szigorú neveltetésben volt részem ennek köszönhetően, az elmúlt két évet pedig magam is a katonaságnál töltöttem, nyáron szereltem le, hogy aurornak tanulhassak - mondom. Még most is önként választottam olyan pályát, aminek köze van a rendfenntartáshoz, és amit egyébként a családból hozok magammal, mint kapott példát.
- Iskolába viszont mágusképzőbe jártam, bár mindig is érdekelt, milyen lehet egy katonaiskola, csak épp a szüleim Pestre küldtek tanulni - teszem még hozzá, bár ha jól emlékszem, azt biztosan említettem már, hogy Matthew-val egy iskolában tanultam. Újabb szobába tér be közben, most viszont nem követem, inkább a folyosón maradok megszemlélve alaposabban a falakat, és mindent ami ara utalhat, milyen volt itt egykor az élet.
- Hogy lett vámpír? Úgy értem... mikor, hol? Már ha nem túl személyes a kérdés -  teszem fel az újabb kérdésemet hosszú percekkel később. Kicsit összevissza, mintha nem tudnám, mi is érdekel pontosan, bár pusztán arra törekszem, hogy olyan kérdést tegyek fel, ami még nem megy túl messzire, miközben az érdekel egyre inkább, milyen életet élhetett emberként, már ha még emlékszik rá hét évszázad távlatából.
  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1220
Összes hsz: 7912
Írta: 2014. december 10. 19:37 | Link

Návay L. Viktor
az érdeklődő

Hamarosan az utolsó még felfedezetlen szobához érünk, amikor a fiú egyetlen szóval fejezi ki ámulatát. Nem várok semmi egyéb reakciót. Eddig sem vártam. Lesni meg végképp nem lesem a kifejezését. Illedelmesen mással foglalkozom, míg Ő feldolgozza mindazt, amit elé tártam. Ne kelljen még azzal is törődnie, hogyan csapódik ez ki a külvilágba.
Akkor nagyjából jól gondoltam. Katonaiskolába nem járt ugyan, ám otthon kemény neveltetésben részesült, és valóban szolgált a seregben. Meglepődtem volna, ha nem. Elég sok jellegzetességet visel magán mindezeknek köszönhetően. Végigpillantok folyosón várakozó alakján, ahogy visszaérkezem a hálóból. Hátamat az ajtó melletti falrésznek vetem, és egyik bakancsos talpamat felhúzom rá, lazán neki támasztva. Kezeimet zsebembe csúsztatom.
- A XIV. század közepe táján, huszonhét éves koromban. Londonban, ahol születtem. - közlöm Vele az adatokat egyenletes hangon, megválaszolva újabb kérdéseit. Nem tartom túl személyesnek. Nem sok mindent könyvelek el annak. Mármint súlyozni persze tudok, csak éppen semmiről sem degradál beszélnem.
- Pestisben haldokoltam, amikor a Teremtőm átváltoztatott. - fedem fel a részleteket, a vörös fiú arcát figyelve, nyugodtan. A hiedelmekkel ellentétben mi vámpírok nem vagyunk képesek csak úgy hallani az emberek gondolatait. Mélyen a szemükbe kell néznünk és megbűvölni őket, hogy a fejükbe lássunk. Éppen ezért nem tudhatom, hogy az, amit most elárultam, olyan téma, ami azóta jár a srác agyában, amióta megtudta, milyen idős vagyok. Nem csak hogy léteztem a Fekete Halál uralmának idején, de jómagam az egyik áldozata vagyok. Bár -akármilyen bizarrul hangzik- igazából jobb dolog nem is történhetett volna velem. Ha akkor nem leszek pestises, ma nem állnék itt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. december 13. 03:54 | Link



Oberon. Még mindig ámulok és bámulok, nem igazán találok szavakat, de talán nem is kell. Az még úgyis beletelik pár napba, mire teljes mértékben sikerül elhinni, hogy van egy közös ismerősöm Shakespeare-rel, és ez nem valami modern szociális hálós baromság. Futólag még szóba kerül néhány nagy név, de egyikük sem kap akkora figyelmet, mint a drámaíró, még ha kicsit ki is zökkentenek addigi gondolatmenetemből, a katonai múltamra vonatkozó kérdés pedig végképp eltéríti a gondolataimat. Nem igazán sikerül visszatalálni oda, hogy eredetileg mit is akartam kérdezni még, pedig tudom, hogy akartam valamit, de hiába gondolkodom rajta, csak nem ugrik be. Végül úgy döntök, figyelmesen hallgatom végig inkább azt, amit újonnan feltett kérdésemre válaszol, majd csak eszembe jut az a másik, vélhetőleg fontosnak ítélt kérdés is, ami most nem óhajt beugrani. London. Tizennegyedik század. Ez az, megvan, pestisjárvány. Még az évszázad is eszembe jutott megközelítőleg, bár azt meg nem mondanám továbbra sem, hogy az elején, végén vagy netán a közepén volt-e. nem sok választ el tőle, hogy meg is kérdezzem, amikor a még fel nem tett kérdésemre is válaszol.
- Még a végén elkezdek tartani tőle, hogy tényleg igaz, amit a vámpírokról mondanak és olvas a gondolataimban - vigyorodom el. Poénos megjegyzésnek szánom mindössze, bár ha minden pletykában van igazság, még kiderülhet, hogy ez igaz a vámpírokról és nem az a híresztelés, hogy rettegnek a fokhagymától.
- Épp kérdezni akartam, hogy a nagy pestisjárványt érte-e már, csak sokáig tartott rájönni, hogy pontosan melyik évszázad is volt. Kicsit furán működik a memóriám, ha történelemről van szó - mondom, és ha már a teremtője is szóba kerül, egyre kíváncsibb leszek magukra a vámpírokra, úgyhogy hagyom is kicsit a történelmes pihenni. A vámpírokról amúgy sem tudok sokat. Pusztán néhány kétes eredetű, inkább babonának tekinthető, semmint reális információm van róluk- azt hiszem-, amit itt-ott hallottam.
- Egyébként... az jutott eszembe, hogy... hogy is van ez a fokhagyma-dolog például? - kérdezek rá az első, igenis fontos részletre. Bár ahogy néztem, itt tanítanak vámpírológiát is, talán beülhetnék egy előadásra, ettől viszont még mindig érdekesebbnek tűnik itt és most kideríteni, mi is igaz és mi nem mindabból, amit én a vámpírokról tudok, vagy pontosabban talán csak tudni vélek. Ez a fokhagymás például elég nevetségesnek tűnik, elvégre mitől különleges az annyira, hogy a vámpírok távol tarthatóak vele, de hát sose lehet tudni, főleg, ha valaki annyira nem ért az egészhez, mint én, mert vámpír ismerősök hiányában kicsit se tartottam fontosnak ilyen téren is művelődni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1220
Összes hsz: 7912
Írta: 2014. december 13. 15:08 | Link

Návay L. Viktor
az érdeklődő

Egyáltalán nem lep meg, milyen könnyedén áll ahhoz, amit elmondok neki. Derűsen felveti a gondolatolvasás ötletét, nevet és csacsog az eszmefuttatásáról meg a memóriájáról. Egészen kedélyesen társalog tovább, pedig hát... az imént közöltem Vele, hogy pestisben haldokoltam. Néha nem tudom eldönteni, az emberek tényleg ennyire közömbösek vagy csak úgy kezelik a helyzetet zavarukban, hogy ignorálják, amit hallottak. Persze, valószínűleg jobb ez így. Nem várom el, hogy megrendüljenek, szörnyülködjenek. Szerintem utólag úgyis megteszik, amikor visszagondolnak minderre. Itt és most talán tényleg előnyösebb, hogy haladunk tovább a beszélgetésben, és nem ragadunk le mindannál, amit átéltem.
- Csak úgy tudok, ha mélyen a szemedbe nézek és megdelejezlek. - fedem fel előtte nyugodt hangon, hogy van abban igazság, amit a vámpírokról és gondolatolvasásról hitt. Megtehetném tehát szinte bármelyik pillanatban, hogy megbűvölöm Őt és eluralom az elméjét. Azonban egyáltalán nincs ilyen szándékom.
- Sehogy. - adok először ilyen rövid választ a fokhagymáról.
- Nem viszolygok tőle. Sem a feszülettől vagy a szentírástól. - oszlatok el még néhány hiedelmet, mert nyilván ezek szintén felmerültek már benne kérdésként.
- Van tükörképem, nem tudok repülni és nem koporsóban alszom. - könnyítem meg egyre inkább a dolgát, hogy ne kelljen mindent harapófogóval kiszednie belőlem. Egyenletesen beszélek rekedtes baritonomon, továbbra is a falnak vetett háttal, lazán zsebre vágott kezekkel.
- Az ezüst viszont éget. - bólintok. Általában ilyen egészen közvetlen, gátlástalan módon fedem fel a fajom jellegzetességeit, aminek Ők valószínűleg nem annyira örülnének. Részemről viszont úgy vagyok Vele, hogy aki ártani akar nekem, úgyis megleli a módját. Kérdés, hagyom-e eljutni odáig, hogy alkalmazza rajtam...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. december 13. 17:13 | Link



Fel se fogom igazán az iménti kijelentése megrendítő voltát. Talán a késői vagy éppen korai - nézőpont kérdése - időpontra fogható és ehhez társuló figyelmetlenségemre, ami annál inkább látványos méreteket ölt, minél fáradtabb vagyok, vagy éppen annak köszönhető, hogy az egyébként meglehetősen nyomott hangulatomon nem biztos, hogy jó irányba változtatna. Akaratlanul is hanyagolom a kérdést, talán majd holnapra megérem azt is, hogy felfogom teljes valójában, ebben a pillanatban viszont csak azt az oldalát látom, hogy túlélte, nem csak a pestist, de az azóta eltelt hétszáz évet is, a mi lett volna ha nem... hát az nem merül fel egyelőre, beszéljünk inkább a vámpír létről, ami iránt feléled a kíváncsiságom, ha már első kézből szerezhetek róla információkat.
- Delej? Inkább nem próbálnám gyakorlatban, de pontosan mit is jelent? - kérdezek vissza. Értem a szót önmagában, de lehet ettől már konnotációja használattól függően, jobb, ha nem magam spekulálok. Egyébként így már valamivel bonyolultabbnak tűnik, mint gondoltam, hát homlokráncolva igyekszem összerakni a részleteket, amiket hallok, bólogatva, amint elhangzanak, mert beleszólni nem nagyon szándékszom abba, amit mond.
- Az ezüst? - erre kapom csak fel a fejem úgy igazán. A többiről valahogy sejtettem, hogy inkább hiedelem, semmint megalapozott tény, csak a gyanúim igazolódtak be, de az ezüstről nem igazán hallottam eddig. Valamiért mindig is a farkasokhoz kötöttem, mármint a vérfarkasokhoz, farkasemberekhez, kinek hogy tetszik.
- Az nem a vérfarkasok ellen jó? Vagy is-is? - kérdezek is rá, mert ezzel most eléggé összezavarodtam. Ugyan a farkasok kapcsán sem írta határozottan az LLG tankönyv, hogy mennyire ártalmas vagy nem ártalmas rájuk az ezüst, de jó néhány könyvben olvastam, hogy az, viszont így meg bámulok ki a fejemből értetlenül, hogy mi is van?
- És a napfény? - kérdezek újabbat. Ez most úgy hangzik egyébként, mintha a gyenge pontjaira igyekeznék rájönni, pedig a kérdéseim mögött jelen esetben nem a logika áll, csak a puszta kíváncsiságom. Különben is, az igaz, hogy auror leszek, de minek állna érdekemben bántani valakit, akiben Matthew bízik annyira, hogy a tulajdonostársa legyen? Nem valószínű, hogy a frissen szerzett tudásomat éppen ellene akarnám felhasználni, főleg, hogy tudom, hogy barátom bizalmát kiérdemelni igazán kivételes emberek képesek csak, vagy jelen esetben vámpírok, úgyhogy bizonyára Mr. Kensington sem a vérengző fajta, akit úgy kellene levadászni valaha is.
  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1220
Összes hsz: 7912
Írta: 2014. december 13. 21:10 | Link

Návay L. Viktor
az érdeklődő

- A delejezés hasonló az Imperius-átokhoz. Ha valakinek a szemébe nézek és megbűvölöm, akkor akaratom szerint cselekszik majd. Olyannyira, hogy akár elfeledtethetek Vele történéseket. Ráadásként pedig bele is láthatok az emlékeibe. Mint a Legilimenciánál. - hozok fel ismét egy varázslatot magyarázatként, ahogy próbálom tisztává tenni a srácnak, miről beszélek. Gondolom, jól tudja, mi fán teremnek az említett igék, ha máshonnan nem, a mágusiskolában nyilván tanították neki.
Először csak röpkén bólintok, ahogy visszakérdez az ezüstre, aztán jócskán összevonom a szemöldökömet a vérfarkasos felvetésre. Pár hosszú pillanatig csak nézem Őt, fejemet szépen oldalra biccentve közben. Eddigi visszafogott, meleg fényű tekintetembe most mintha egy egészen kevés távolságtartás húzódna.
- De, igazad van, azok a vérfarkasok, rosszul tudtam... - bólogatok gyengén, monoton szavaim közben, le sem véve tekintetem a fiúról. Nem kéne  bunkónak lennem, csak hát néha kijön belőlem. Akármilyen türelmes vagyok, egy kis morgás nem árt néha, főleg, ha ilyen eszementségekkel találom szemben magam, amiket nem várnék a társaságomtól. Azt hiszem, tényleg nagyon fáradt lehet már a fiú. Persze, vehetném hangosan gondolkodásnak is a kérdését, dehát rám nézett, miközben bedobta. Nem várom meg, rájön-e, hogy csak élcelődtem. Egyenesbe hozom fejem és pislogok kettőt.
- Az ezüst, igen. - adom meg végre normális válaszomat.
- A vérkasoknak és nekünk is ártalmas, mivel éteri vezető. A nemesfémek közül a legtöbb mágikus tulajdonsággal rendelkezik. - világosítom fel erről, immáron ismét teljesen nyugodtan. Lehet, tanárnak kéne mennem. Fogalmam sincs, hanyadszorra számolok már be mindezekről, mégsem érzem, hogy mindez gondot jelentene a számomra.
- A napfény nem egyszerűen éget, hanem eléget. - közlöm Vele csöndesen.
- Ha kilépek a napfényre, nagyjából fél perc alatt végem. - osztom meg a vörös sráccal a pontosabb adatokat a pusztítás mértékét illetően.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. december 15. 22:41 | Link



Bólogatok, hogy értem így már. Legilimenciát ugyan még csak tanulni fogok idéntől, annak nem ismerem pontosan minden részletét, az Imperiusról viszont már tanultam, úgyhogy el tudom helyezni a térben valahol a kettő mentén a delejezést is. Nagyon érdekesen hangzik, bár az is gyorsan megfogalmazódik a fejemben, hogy ezt még kevésbé tartom olyasminek, ami bizonyos helyzetekben teljesen más megvilágításba helyezhető lenne, inkább az Imperius-átok súlycsoportjába sorolom nem gyakorlandó praktikaként. Meg se tudnám tanulni, amennyiben nem kívánok vámpír lenni, és határozottan nem kívánok, de ezen túl sem értékelem pozitívan. Ha nem lennék már éppen elég fáradt ehhez, talán még eltöprengenék rajta, de így inkább széteső gondolatfoszlányok halmaza társul csak a fogalomhoz éppen. Megdörzsölöm az orrnyergem, bár ez sem segít sokat a helyzeten. Talán jelzi ez is, hogy inkább kellene visszatérnem a kastélyba és aludnom, mint Mr. Kensington-t faggatni. Az ezüstre vonatkozó kérdésem mit sem bizonyít jobban. Meggondolatlan a megfogalmazás, ám ez már csak akkor tűnik fel, amikor válaszát hallva visszaidézem, mit is kérdeztem. Tenyerem felé fordítva védekezőleg emelem magam elé a kezem egy ösztönös mozdulattal.
- Bocsánat, igazán nem úgy értettem - szabadkozom hirtelen, hiszen én tényleg bele sem gondoltam, amikor kimondtam a kérdést, hogy ez talán úgy is érthető, ahogy azt a vámpír értette. Lassan leengedem a kezeimet, amint végre kevésbé szarkasztikusan is válaszol, de ettől még nem tűnik el nyomtalanul a meggyőződésem, hogy ezt a beszélgetést mégis inkább olyankor kellene folytatni, amikor képes vagyok alaposabban átgondolni a szavaimat. Régen műveltem ezt, még tanulmányaim kezdetén, hogy mindent kimondtam, ahogy jött, aztán viszont kénytelen voltam megtanulni úgy fogalmazni, hogy ne vegye mindenki zokon a szavaimat. Úgy tűnik, ha fáradt vagyok, még mindig a régi önmagamat sikerül adni.
- Aha... - jegyzem meg, mint aki érti, miről is van szó, és hümmögve bólogatok hozzá a válaszai hallatán. Nincs meg a kapcsolat minden szó között, hogy őszinte legyek. Még az éteri vezető fogalmán rágódom, amikor már a napfénynél tart, és csak annyit jegyzek meg az egészből, hogy fél perc. Nagyszerű. Akármi is tart fél percig, nagyon gyors az a valami. Fél perc és napfény? Á, hogy az tart addig. Kirakósózóm magamban, hátamat a falnak döntve szépen rakosgatom egymás mellé a szavakat, amíg értelmet nem nyernek. Ez persze még nem elég, megérteni is meg kell őket, és némi késéssel pillantok fel meglepetten, vagy inkább megrettenve a kapott adattól. Az a fél perc igazán semmire sem elég.
- Az nagyon... kevés még visszafordulni is - jelentem ki félhangosan, miközben még mindig osztom, szorzom magamban. Harminc másodperc. Elszámolsz harmincig. Egy párbaj esetén elég sok idő lehet, ha tudod mit csinálsz, de ez az elégős dolog. Kiráz tőle a hideg. Határozottan nem szeretnék vámpír lenni soha sem.
  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1220
Összes hsz: 7912
Írta: 2014. december 16. 21:47 | Link

Návay L. Viktor
az érdeklődő

Érzem a vörös srácon, hogy nincsen már a helyzet magaslatán. Részemről éjjel vagyok elememben, neki viszont ilyenkor kellene aludnia. Csak túlságosan felpörgették az itteni élmények ahhoz, hogy komolyan elgondolkodjon a távozás érdemességén. Bár lehet, hamarosan fog. Addig is csak finoman megrázom a fejem, egy szemlehunyás közben, hogy jelezzem, nincsen semmi baj.
Várom, hogy összeálljon aztán a kép a fejében mindarról, amit elé tártam. Tetten érhető a pillanat, amikor mindez megtörténik, hiszen onásaiban kristálytisztán tükröződik. Elvileg igaza lehetne. Elvileg fél perc semmire sem elég.
- Ez csak egy hozzávetőleges adat. Nem láttam még elégni egy fajtársamat sem és az erről való értekezések felvetései meglehetősen eltérnek. Átlagoltan mondom ezt a fél percet. - bólogatok.
- Viszont... nekem nem olyan kevés, mint Neked. - nézem a dolog jó oldalát. Már ha ilyesminek van jó oldala. Tény, ami tény, mivel sokszor-olyan gyors vagyok, mint egy halandó, így fél perc nekem azért több, mint fél perc. Persze, a napfény gyengít és így lassít, de attól még... na jó, mindegy. Nincs kedvem ezen tovább elmélkedni.
Ellököm hátamat a faltól, és biccentek egyet fejemmel a lépcső felé, némán jelezve a fiúnak, hogy szerintem induljunk. Legalább lefelé az emeletről. Vagy ha gondolja, a házat is elhagyhatjuk. Hiszen alaposan körbenéztünk.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. december 30. 01:56 | Link



Egyre inkább elhatalmasodik rajtam a fáradtság. Álmosodom, nem azért, mert unalmas lenne a beszélgetés, hanem egyszerűen csak mert fáradt vagyok úgy igazán, pedig elhallgatnám még reggelig is amit mesél. Szavai azonban egyre nehezebben állnak össze egész mondatokká, hosszan elszórakozom azzal, hogy megtaláljam bennük az értelmet, hiába tudom, hogy eredendően ott van, hiszen bizonyára nem ő beszél összevissza, csak engem hátráltat, hogy most a falnak dőlve is képes lennék már elaludni. Álmatagon bólogatok arra, amit mond, és számolgatok nagy nehezen kicsit, hogy mennyi is az a fél perc, sok vagy kevés.
- Ha már amúgy is minden relatív, ahogy Einstein mondta - jegyzem meg egy félmosoly kíséretében, nem fejezve be a mondatom, hiszen egyértelműnek tűnik számomra, hogy mire is vonatkozik. Hogy is volt az a másik kijelentés? Dimenzionális? Nem, biztos, hogy nem. Pedig tudom, hogy arról szól, hogy az idő nem telik egyformán, és ha két ember egy időpontban indul el egy adott pontból, akkor... vagy egy időpontban ér oda? Te jó ég. A gondolataim rémesen kuszák, a szemhéjam meg olyan nehéz, mintha ólomból lenne, kétszer is tovább marad csukva, mint egyébként kellene, úgyhogy végül ellököm magam a faltól, és ásítok egyet szám elé emelve a kezem.
- Bocsánat, igazán nem az van, hogy unalmas lenne a beszélgetés, reggelig is elücsörögnék itt, csak összegyűlt a fáradtság, azt hiszem - mondom, majd ismét megsúrolom az orrnyergem és kicsit megrázom a fejem, bár segíteni ez sem segít igazán sokat.
- Szívesen beszélgetnék... viszont, ha nem bánja, jobb lesz, ha megyek. Jó éjszakát - köszönök el, majd útnak is indulok a kastély felé, és minden vágyam bedőlni az ágyamba, meg aludni végre. Napok óta alig jön álom a szememre, igazán jót fog tenni, ha most változik a már majdnem megszokott minta.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Szigethy Bence
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. január 10. 20:05 | Link

Havas Krisztián

Egyik este hallottam, ahogy a nálam idősebb diákok, valamiféle "Kísértetházról" beszélnek. Ijesztőnek hangzott, így egyből felkeltette az érdeklődésemet. Próbáltam megkérdzni tőlük, hogy mi is ez, és, hogy hol van. A válasz erre az volt: -Túl kicsi vagy! Mindenféle szellemekről, démonokról és vérfarkasokról esett szó köztük. Aznap este nem is tudtam aludni, mert annyira izgatta a fantáziámat, hogy mi ez a hely. Másnap reggel egyből a könyvtárba vezetett az utam, mert ott tudtam, hogy sokat megtudhatok a "Kísértetház" történetéről. Egy régi, poros és megviselt könyvet találtam. A címe: Bogolyfala és környéke. A 321. oldalon meg is találtam amit kerestem. A "Bogolyfalvi Kísértetház"! -Megvan! -örültem. Akkor már elhatároztam, hogy be akarok jutni oda. Már napnyugtakor összepakoltam a cuccomat, ami egyelemlámpából, egy melegebb pulcsiból, 3 szendvicsből, egy müzliszeletből, és egy tükörből állt. Ez az eszköz azért kellett, hogy minden sarkon be tudjak nézni vele, nehogy valami meglepetés érjen. Úgy éjjel tizenegy óra körül összeszedtem mindten bátorságomat és kiléptem a klubbhelység ajtaján. Síri csend fogadott. Csak a folyosó végén pislákolt egy gyertya fénye, ami még ilyesztőbbé tette az élményt. Ahogy kiértem az udvarra, tanárok beszédét hallottam. Gyorsan elbújtam egy bokor mögé, így nem vettek észre. Gyorsan a főkapu felé futottam. Egyet még visszapillantottam a tanárokra és kiléptem. Eléggé fáztam úgyhogy felvettem a pulcsimat. Amikor leértem a faluba már nagyjából hajnali egy volt. Végigsétáltam a Fő utcán és egy szűk sikátorba léptem. Éreztem, hogy valaki követ. Lopva hátranéztem. Egy sötét alak volt, nem láttam az arcát. Pálca volt a kezében. Megijedtem, így szaporáztam a lépteimet, ugyanakkor nem akartam lebukni, hogy félek. Kiértem a sikátorból. Már láttam a "Kísértetházat". Odafutottam a már régi kidőlt vaskerítéshez és átmásztam rajta. -Bent vagyok. -mondtam magamban. Hátranéztem és már nem láttam a titokzatos idegent. Idultam volna a ház bejárata felé amikor...
Utoljára módosította:Szigethy Bence, 2015. január 11. 19:29 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Havas Krisztián
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. január 14. 10:59 | Link

Bence

Már rég nem jártam sehol. Magamnak ezt azzal magyarázom, hogy a legutóbbi találkáim néhány emberrel nem éppen a legjobban sültek el. Az összes ember, akivel eddig szót váltottam csak még jobban kihozta belőlem azt az érzést, hogy utálok itt lenni és haza akarok menni. Ez nem amolyan honvágyféle, csak egyszerűen nem szeretem ezt a helyet. Utálok itt lenni.
Most mégis valami izgalmas kalandra vágyódom és ezért tennem kell. A ládámhoz sétálok, s egy hosszú talárt veszek elő belőle, meg egy téli vastag cipőt. Pálcámat a farzsebembe dugom és már készen is állok. Vajon merre menjek? Úgy döntök, ismét lemegyek Bogolyfalvára és majd lesz, ami lesz.
Későre jár, ilyenkor a tanárok már biztos nem örülnének, ha látnának. Sőt, egyből büntetőmunkára küldenének, vagy talán házpontot vonnának le. Azt meg a Rellonba nem néznék jó szemmel, ha pont az "új fiú" tesz keresztbe a saját házának.
Tehát óvatosan lopóztam le a kis faluba. Az utat már nagyjából ismerem, de az azután következő részt, a falut már nem teljesen.
-Lumos!-mormolok el csendbe egy varázslatot, mire a pálcám végén egy kis fénygolyó jelenik meg.
Mikor egyre jobban a falu belsejébe érek egy mezőt, azon túl egy kísértetiesnek látszó házat veszek észre. Érdeklődve vezetem rajta végig a tekintetemet, majd szépen, lassan elindulok a ház felé.
Mikor már majdhogy  odaértem akkor vettem észre, hogy a háztól nem messze egy világító pálcájú ember áll, de mire észrevett engem elsétált.
-Nox!-mondok ki újra egy varázsszót, mire újra sötét lett.
Gyorsan átmásztam a kerítésen, majd mikor földet értem, csak akkor vettem észre, hogy körül-belül egy velem egykorú fiú nézelődik a bejáratnál.
-Te meg mit keresel itt?-kérdem halkan, meglepve-Az az ember ott rád várt? Meg amúgy is neked már rég aludnod kéne!
Gyanakvóan nézem a kölyköt, majd megunom a vizsgálást:
-Na, gyere, nézzük meg mi van itt!
Érdekel, hogy mi lehet itt, mert ha jól kiveszem a látványból, akkor ez egy kísértetház szerűség lehet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 2 ... 9 10 [11] 12 13 ... 17 18 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa