[zárt]

Még a lakrészében

Utazás? Rémes. Az a sok unalmas ember, aki mind ővele akar beszélgetni, kiábrándító. Volt, hogy alvást tettetett, de az illető még akkor is nyomta a mugli székelykáposzta receptjét, ami állítólag mennyei. Hát...nem tudja, de egy savanyú lötty, amiben húsdarabok úszkálnak...gyomorforgató. Zoltánunk majdnem mindent megeszik, nem válogatós, de azért mindennek van határa. Szóval utazás...Borsódzik tőle a háta, de nincs mit tenni, ha az a nyavalyás csillagász konferencia nem jön a helyébe, neki kell elmenni oda. Márpedig a téma annyira érdekli, hogy hajlandó erre a tortúrára. Ami még mellette szól, hogy a közelben turnézik a lánya, így összekötheti a kellemest a hasznossal, de még nem döntötte el, hogy melyik-melyik. Mindegy, van még rá ideje, elvégre még utána is felcímkézheti az eseményeket, mert címkézni azt nagyon szeret. A két legfőbb kategória pedig a hasznos, és a még hasznosabb. Hasznos az útra becsomagolni is, két hét, azaz 14 alsónadrág, 16 ing, mert hátha kettőt összeken valamivel, visz pár öltönyt, sima nadrágot, meg pólót is a kevésbé hivatalos megjelenésekhez, mint vacsora, reggeli, pofavizit. Kiveszi a szekrényből az élére hajtogatott, a hét napjai szerint felirattal ellátott, ráncmentesre vasalt bokszereit, hogy a bőröndjébe helyezze. Mit össze macerálja a manókat, ha nem áll úgy az alsója, ahogy annak kell...Jobb nem is beszélni róla. Rossz álmai vannak, sőt sokszor csak álmatlanul forgolódik, ha nem ráncmentesen kapja vissza mosás után őket. Aztán egész nap morog, nem lehet bírni vele, a rajta esett sérelmet pedig jó néhány Trollal torolja meg.  Gondolkodóba ejti, hogy a csíkos nagypapi pizsiből mennyit vigyen, míg végül a takarékosság jegyében kettőt pakol el belőle. Elvégre éjjel, a tiszta ágyban mi a fenével koszolná össze? Mikor mindent belepakolt, összecsukja az álcázott tértágító bűbájjal ellátott pakkot, gondosan bezárja, és elindul az állomás felé.

Az Állomáson

Megáll a hatalmas, mágikus kivetítő előtt, hogy megnézze, mikor és honnan indul a vonata. Nem bízik abban a vén bakterban, aki a peronok között táblácskákkal hadonászik. Ő konkrétan tudni akarja, mi a szitu, mikor indul a vonat, meddig tart az út, hányszor állnak meg és hol, van-e étkező kocsi a szerelvényen? Utóbbi rendkívül fontos, ugyanis ide szokott elmenekülni a túl beszédes útitársak elől. Meg is van. Tudja már az irányt, így kibattyog a peronra, a bűbájjal kezelt táskájával mit sem sejtve. Menet közben beszerez egy zacskó sós kekszet, három, kis üveg vizet - Óránként egy kell - valamint egy szórakoztató olvasmányt, mely ezt a címet viseli: Értekezés a Világ legunalmasabb témájáról...vagy valami hasonló, nem láttam jól a címzést.
Amikor azonban a zsebébe süllyeszti mágikus bankkártyáját, az az átkozott bőrönd bemondja az unalmast, és szétnyílik, közszemlére téve a feliratos alsóit, valamint a csíkos pizsamákat. Persze, mi mást? Elvörösödik első reakció képpen, aztán zavartan körülnéz, hogy ki is látta meg.

[zárt]

Ennyi megaláztatás azonban úgy látszik nem elég, a bajt tetézi, hogy páran már így is röhögnek. Sőt a szél is pont most támad fel, és az egyik pizsi alsóját messzire fújja. Hiába kapkod utána, de szinte földbe gyökerezik a lába, mikor meglátja csini kalapban, volt tanársegédjét. Az ő arcán is kaján vigyor tükröződik, Várkonyi pedig szeretne nagyon máshol lenni. Többi ruhadarabjai is vitorlaként szálldosnak jobbra-balra, kitéve a szél játékának. Ma mintha mindenki vele incselkedne, még a szél is. Kár volt ma felkelnie - jegyzi meg félhangosan morogva. Lanetta kezében, mint győzelmi zászló lengedezik a kék csíkos hálónadrágja. Sietősen fut a lányhoz, és mintha az élete lenne a másik kezében, úgy tépi ki belőle a ruhadarabot.
- Ne lebegtesse a gatyámat mindenki előtt! Attól mert már végzett, attól még nem engedheti meg magának ezt a pimasz hangot! - Méltósága romokban, hiába próbálja menteni, ami menthető, a bőröndből kiszabadult ruhadarabjai, vidáman kavarognak a hirtelen támadt szélben, beterítve lassan az egész pályaudvart. Már mindenki őt nézi, nem is lopva, hanem egyenesen durván a képébe röhögnek. Mit képzelnek egyesek?! - fújtat éktelen haraggal. Szétesett csomagját igyekszik újra rendeltetésszerűen használni. Visszagyömöszöli bele a megszerzett pizsamát, aztán indulna újabb portyára, ám a lány hangja megállítja.
- Az, hogy magának biztosan jobban áll. Legalább segíthetne! - Szinte könyörgőre fogja, egészen megjuhászodott a hírhedt farkas. Sokkolódott a nagy megaláztatásban, annyira, hogy csak most jut eszébe elővenni a pálcáját, hogy egy begyűjtő bűbájjal egybeterelje szétszaladt alsógatyáit. Egy kalandvágyó darab azonban a sínekre téved, sőt egy éppen arra robogó vonat el is gázolja a becses darabot.
- Pont a holnapi.. - rebegi alig hallhatóan, aztán felélénkül, mikor Lanetta hathatós segítsége nyomán, a csütörtöki darab is előkerül.
- Ne nyúljon a gatyáimhoz! - rántja ki a kezéből. Szinte hisztérikus a hangja, kész. Neki mára ennyi volt. Lerogy egy közeli padra, maga mellé veszi a köteléket nem tűrő bőröndjét és kezébe temeti az arcát. Végiggondolja az életét, hogy mit kellett volna tennie, de reménytelen a helyzet. Itt még az illúziómágia sem segített volna, legfeljebb, ha most láthatatlanná válik. Pár percig ül, magába rogyva, várva, hogy talán rásüt a Nap, hiszen az nem válogat, egyformán tűz mindenkire.

[zárt]

Lassan tér magához a hatalmas megrázkódtatásból, de összeszedi magát végül. Felnéz a lányra, tekintete üres, mint a kiszáradt babhéj, agya azonban élénken dorgálja. - Hogy lehettél ennyire ügyefogyott? Pont a lány előtt kellett cirkuszt rendezned? Ráadásul egy vonattal mentek. Na, te szerencsétlen, majd egész úton hallgathatod a beszólásait. Már sokkal nehezebb dolgod van, ne felejtsd el! Már nincs eszközöd, hogy megtorold a sérelmeket, ha lesznek, márpedig lesznek. - Így és ilyen szöveggel zsibbasztja magát egy belső monológgal, míg nem ez teljesen helyre rázza. Bizonyos benne, hogy a benne lévő hang, túl sötéten látja a helyzetét, még hogy ő ne birkózzon meg egy lánnyal? Ráadásul, aki még csak tini? Egy kis fruska. Na, majd ő megmutatja ennek a kis...Felkapja a bőröndjét, hogy a vonathoz sétáljon vele.
- Maga is ezzel jön? - Minő tragédia. Ijedtség hallatszik ki a hangjából, lehet, hogy a belső hangnak igaza volt? Elindul a lánnyal, ha az is elindul. Tisztes távolból követi, maga után húzva a kilógó, bordó csíkos pizsamáját, ami nem tetszett a kis csitrinek. Megadóan megcsóválja a fejét, és a képzeletbeli noteszébe felírja a szünetben egy fehérnemű bolt meglátogatását is. Igen, a képzeletbeli, hiszen az igazit most nem időszerű előkaparnia, majd a vonaton.
- És meddig utazunk együtt? Sok csomagja van? - A szél újra feltámad, ezúttal a legjobbkor. Várkonyi pont abban a kiváltságos helyzetben van, hogy kitűnő panorámát kap a lány, széltől fellibbenő ruhájáról, illetve az alatta található dolgokról. Na, jó, egy icipicit kivillan a bugyija széle, de egy férfinek ennyi is elég, hogy elképzelje az összes többit, egészen a bezárólagos cigiig. Diszkréten elfordul, köhint párat, de igazából csak arra vár, hogy az a bizonyos szellő, mikor téved erre újra, ezúttal egy kicsit erősebb kivitelben. Már nem bánja, ha a lánnyal lesz összezárva egy kupéban...sőt. - Na, most már elég legyen! - állítja le túlpörgött fantáziáját. - Micsoda dolog ez. Hova tetted az eszedet? -Kiveri a veríték, pedig nincs annyira meleg. A mozdony figyelmeztetően puffog, sistereg, megmoccannak a kerekek, ideje felszállni gyorsan.
- Segítsek vagy boldogul egyedül? Csomagok, lépcső...miegyéb? - A miegyébnél jelentőségteljesen néz Lalára, gondoljon, amire akar!

[zárt]

Összetört a férfiban minden remény, hogy egy időre, vagy talán végleg megszabadulhat a lánytól, és elfelejtheti ezt a kis incidenst a pizsamájával. Valóban elég divatjamúlt darab, bár praktikus, és ő a gyakorlati oldalát többre becsülte, mint a külcsínt, ami valóban nem a legüdítőbb.
- Hááát, jó... - mondja kicsit bizonytalanul. A sokk hatása még nem párolgott el belőle nyomtalanul, de...ahogy a rövid ruhácska láttatni engedte egy picinykét a frissen végzett kisasszony idomait, úgy illant tova.
- Ahogy gondolja, kisasszony. - Ez a túldiszponált függetlenség, már idegesítő egy kicsit. Eddig nem is volt rá alapja, hisz még diák volt. Amint végzett, azonban, úgy látszik, máris erősebb nyomatékot kapott, annyira, hogy még egy esetleges segítséget is visszautasít a volt eridonos. Pedig Várkonyi, a természetbeli fizetség reményében, szívesen vállalkozna rá. Ne gondoljunk semmi rosszra, ő sem gondol arra. Csak egy kis extra látvány. Mi rossz van abban?
- Micsoda véletlen! Én is Egerbe megyek - lódítja, megadva magát a megérzésének, hogy néha egy kis hazugság csak színesíti az életet.
- Utazhatnánk egy fülkében, már ha...nincs ellene kifogása. Hosszú az út, magát legalább ismerem, és még ha tele is dumálja a fejem hülyeségekkel, legalább nem vadidegen. - Lehajol a bőröndjéért, hogy felrakja a vonat peronjára. Sérülhetett a tértágító bűbáj, mert ugyan kicsi maga a táska, de a súlya tetemes, ezért küzd vele néhány pillanatig. Mikor visszanéz a lányra, csak azt látja, hogy az elveszíti egyensúlyát és feléje zuhan. Mivel épp lehajolt, Lala felette zúg el, dobbantónak használva a hátát, ám a beton nem szivacsszőnyeg. Tudja ezt a férfi, ezért valamennyire bele tud nyúlni az esésbe, a lány derekát célozva meg, átkarolás céljából. Úgy látszik ez a sorsuk ma. A mindenáron való figyelem felhívás és pánikkeltés. Futva közeledik néhány vasúti személyzet, pár takarító manó seprűt eldobva kapkodja aprócska lábait. Az egész komikus is lehetne, de kettejüknek nagyon nem az. Mikor végzett diákja landol, falfehéren hajol föléje.
- Szent Merlin! Jól van? - Befutnak a többiek is, és egymás szavába vágva aggodalmasan tördelik kezeiket.

[zárt]

Egy rossz szava nem lehet a tanár úrnak afelől, hogy unalmas az élete. Egyik kaland éri a másik után, pláne, ha Lanetta a közelében van. Legyen úgy, hogy tudja, ott van, vagy akár nem is látja, mindegy. Lassan megtanulja, hogy ha kellemetlenség éri, azonnal a lányt keresse tekintetével. Régebben bosszankodott volna ezen, ám most kivételesen valahogy jobban viseli. Mióta a bájitalos eset lecsengett benne is és Lalában is, megadta magát a balszerencsének, előbb szabadul, ha humorosan fogja fel a dolgokat. Ezen a szitun is röhögne, de igazán megijedt, hogy baja esik volt tanársegédének. Utána kap, sikerül is megfognia, aztán a ruha varrása enged egy ponton, vele a vékony anyag is reccsen. Persze a nagy hajcihőben erre senki nem figyel fel, de később még visszatérünk rá. Egyelőre sápadtan érdeklődik a lány hogyléte felől, mielőtt az felpattanna, és elviharzana. Várkonyi is kapkodva száll vonatra, megnyugtatva mindenkit, hogy ne aggódjanak, harcedzett a lány. Ezen kicsit elgondolkodik, hogy mennyire is igaz ez. Nem csak a kviddics miatt, de, hogy még őt is túlélte, az igazán figyelemre méltó.
- Nem, nem kell gyógyító, jól vagyunk, köszönjük - kiabálja le a mozgó vonatról. Azért elfogad egy palack vizet, egy vizes törölközőt, valamint kötszert és fájdalomcsillapítót a betegnek, amik egy segítőkész manó zsebéből vándorolnak át Várkonyiéba. A tanerő könnyes búcsút int a gyászoló tömegnek, majd bőröndjét vonszolva a lány után ered. Nem kell sokat keresnie, meg is leli egy távolabbi kupéban, egyedül, lábait felhúzva ül a bőr ülésen.
-Hogy lenne baj? Maga egy erős, független hölgy, nem igaz?  Szabad ez a hely kisasszony? - mutat udvariasan a szemben lévő ülésre, de nem várja meg a választ, leül.
- Ez a magáé. - nyújtja át a szereket. - Tényleg jól van? Felhasadt a ruhája, az én voltam, de nem sajnálom. - Kaján vigyorra húzódik a szája, ahogy a szakadás mélyére kukkant, mely a ruha elején húzódik végig, fentről lefelé.
- Szerintem praktikus. Szellősebb lett. Talán nem annyira, mint az én alsónadrágom, amit elgázolt a vonat, de... - Szemei ott ragadnak a látványon, arcán pedig feltűnik az a bizonyos félmosoly.

[zárt]

- Szoktam én viccelni? Az a kis kilengés, bizonyára miattam volt. - Elvigyorodik, most már sokkal felszabadultabb. Túl vannak a kezdeti nehézségeken, végül még a vonatra is felszálltak, elindultak...csendben ülnek, egymással szemben a kupéban, már nem történhet több szerencsétlenség, ha nem mozognak sokat.
- Persze, mind a magáé. Nem is az enyém. Vettem magamnak vizet, úgyhogy nem szorulok a magáéra, de most már maga sem szorul az enyémre. - Cinkosan villannak zöldes-kékes-szürkés szemei, ahogy a lányra tekint. Igen, tényleg felnőtt, úgy, hogy szinte észre sem vette. Bár a talár sok mindent eltakar, biztosan azért lehetett, na meg az a szörnyű világítás a kastélyban...na, az is megér egy misét. A peronon, ahogy a vékony kis ruhán áthatoló napfény, lágyan kirajzolta alakját, Várkonyi felismerte, hogy nem csak felette járt el az idő. A hajdan volt kis diákból nő lett, méghozzá nem is akármilyen. Tegnap még kis béka, ma meg... Bamba tekintete ott maradt a ruha kivágásán, és csak a szakítás hangja téríti észhez ismét.
- Mi az ördögöt csinál? Várjon! - Felnyúl a bőröndért, amit leülés előtt a felső polcra rakott. Leveszi és kihúzza belőle az ominózus pizsama felsőjét. Szintén csíkos, szintén nagypapis, de egyben van. Átnyújtja a lánynak.
- Vegye fel, mert nem állok jót magamért! - Hangja fátyolosan rekedt, elhalkuló. A stílus parancsoló, de a tónus szinte gyengéd és gondoskodó. - Én mindent felcímkézek - mondja színtelen fakó hangon, ám a kérdés második felét nem válaszolja meg. Az már túl intim. Inkább Lalácska jár az eszében. Nem szeretné, ha a lány rákérdezne. Nem szívesen mondaná el, hogy egy manó gondjaira bízta. Mit csináljon, ha egyszer el kell utaznia? Nem hozhatta magával. Lanetta szemében a kacsa vörös posztó. Nagyon imádja, jobban, mint a gazdáját, ezért akár torkon is harapná a férfit, ha a kis jószágnak baja esnék. Köhint párat, bele a csendbe, meg aztán észreveszi a hölgyemény félre nem érthető reakcióit.
- Ez még a bájital hatása? Azt hittem, már elmúlt. - Megforgatja a szemeit, bár határozottan szórakoztatja a szituáció, és tetszik is neki.

[zárt]

Észrevétlenül tova suhantak Bagolykő ismerős házai, domborulatai, de a lány lágy halmai érdekesebbek a férfi számára, pláne így, hogy a nem látható részek olyat sejtetnek, ami hímnemű egyedet nem hagyna szárazon.
- Azt hittem, hogy a sármom ingatta meg...még szerencse, hogy nem a fejét veszítette el, csak a kalapját...majdnem. Aggódtam, mikor leesett. nagyobb baja is történhetett volna. - A visszautasított kötszert, vizet, miegyebet csak szó nélkül, egy pálca intéssel elpakolja, de azért a vállát megvonja egy kicsit. Láthatóan tényleg semmi baja Lalának, csak a vádlija van bekötve, de az nem az eséstől sérült. Várkonyi tisztában van vele, hogy az átkozott kviddics az oka, amit tavaly nem sikerült betiltatnia a gazdasági igazgatóval, hiába sorakoztatott fel ezer érvet ellene. Azért mégis volt látszatja a propagandájának, idén talán kevesebb volt a sérülés, a kevesebb mérkőzés miatt. Lanetta azonban nem úszta meg. Akkor kifejtette neki megvető véleményét, ezért most újra nem hozza fel. Abból úgy is megint vita lenne, és azt a legkevésbé sem akar. Egészen mást szeretne. ...Csalódottan ejti ölébe a remek szabású pizsi felsőt, miközben kaján vigyor terül szét ajkán.
- A melltartó tetszik. Behúzom a függönyt. - Felugrik, hogy csak úgy puszta kézzel húzza el az ablakrongyot, és az ajtón is összecsukja a rolót.
- Á, így meg túl sötét van. Nem látom a lényeget - mondja csak magának, nem vár választ vagy kommentet, ehelyett világosságot teremt. Diszkrét félhomály uralja a kabint, Várkonyi pedig a lány melletti ülésre huppan. Zavarba ejtőn bámulja, miközben az extanársegéd éppen házimunkát végez: hímez, hámoz. Ekkor kinyílik az ajtó, belép a kalauz, hogy kezelje a jegyeket. Zoltán lemondóan áll fel, tekintetével meg tudná ölni a vasút lábatlankodó alkalmazottját, de inkább csak átadja a jegyét. Miután az ellenőr visszaadta azokat, a lány felé fordul.
- Valami baj van, kisasszony? - Szeme a tanerőre siklik, aztán végigfut a lány lenge, szakadt ruháján, majd az elfüggönyözött ablakokon.

[zárt]

Ha a kviddics nem is ölte meg, én akkor majdnem megtettem - gondolja, de nem ad ennek hangot, mert mint említettem nem akar ismét vitát. A kviddics volt az egyik nagy ellentét kettejük között, a másik meg minden más. Elképesztően különböztek egymástól, talán ezért tudta elviselni a lányt Várkonyi. Furcsa, kettős érzése volt mindig, ha róla gondolkodott. Egyfelől kifejezetten irritálta Lala stílusa, másfelől szórakoztatta is, mert más volt, mint a diákok többsége. Úgy volt szemtelen, hogy eközben szerethetően aranyos is volt egyben. Persze ezt soha nem mondta ki. Ha megtudná, elszaladnának vele a lovak. A halhatatlanságos is elintézi ennyivel:
- Hallatlan. - Minden más történés után a melltartóra terelődik a szó, ám mikor komolyabban is hozzálátnának a témához, beállít az a fontoskodó kalauz. Várkonyi nem tudta, hogy mit fog reagálni a lány, elvégre akár ki is penderíthette volna őt innen, de nem tette. Kicsit elcsodálkozik ezen, de levonja a tanulságot. Lala biztosan nem gyáva, hogy megtegye, ha akarta volna, vagyis nem akarta. Ez elégedettséggel tölti el barátunkat, aki ismét mellé huppan a bőr ülésre. Kezd iszonyú meleg lenni a kupéban. A behúzott rolók és függönyök megtették a hatást, kizárták a levegőt a kis helyiségből. Az is lehet, hogy csak Várkonyit verte ki a verejték, de mintha lázban égne az egész teste, annyira forrónak érzi a helyzetet. Összezárva egy pici lyukban egy ...ne is folytassuk. Idáig tabu volt, és tulajdonképpen még most is az. Rekedten szólal meg.
- Szóval hol is tartottunk? Tetszik a melltartója. Nekem adja? - Egy kis szünet után, ami alatt Lala vagy válaszolt vagy nem, valaki szinte feltépi a kupé ajtaját újra. Tanerőnk zavartan rebben arrébb fél métert, és vészjósló tekintettel mered az újabb betolakodóra, aztán a lányra.
- Mekkora itt a forgalom. Mit akar? - förmed rá a szendvicses fiúra, akiben egyik tanítványát ismeri fel.Negyedikes volt tavaly, biztosan itt talált nyári munkát.
- Izé...Jó napot Tanár úr! Szia! - köszön a tanárnak, aztán vigyorogva Lalának.
- Son-kás, kő-rözöt-tes, ubor-kás, szalá...- Gyorsan elhallgat, ahogy meglátja villanni Várkonyi szemeit. A férfi a lányhoz fordul.
- Kér valamit? -

[zárt]

Enyhe sárga színben játszik szegény áldozat tanár úr. A fiatalok láthatóan jól szórakoznak, ő meg kissé háttérbe szorult, ezért visszaül a helyére, és előveszi az unalmas, de vaskos kötetet. Látszatra olyan, mintha olvasna, pedig a fülei nyitva, minden érzéke a lányra állítva és figyel. Lala rendel. Oregánós bagett, tex-mex szósz, dupla sajttal, hagyma nélkül. Némi sonka, sok saláta és uborka, paradicsom, majd az egész enyhén meggrillezve. Köszöni szépen, csacsogja, közben vidoran villogtatja a szemeit a fiúra. Pedig fejletlen, nyüzüge, alacsonyabb, mint Lala, idétlen feje van, még a szőrzete sem indult meg, szóval silány minőség. Magában morgolódik, arcán azonban az unott nyugalom tükröződik, csak szemében csillog a féltékenység apró lángja. Csak akkor enged fel némileg, amikor a fiú végre távozik. Puszit dob még végezetül a lánynak, Várkonyi pedig egy virtuális nyilat küld utána, egyenesen a háta közepébe. Mikor az ajtó becsukódik végre, ő még mindig olvasást tettet. Foghegyről veti oda a válaszokat.
- Én nem ittam belőle, magával ellentétben. - Ennyivel le is rendezi a témát. Ha nem veszi le a melltartóját, hát nem veszi le. Nem is gondolta, hogy tényleg levenné, ő lepődne meg a legjobban, ha megtenné.
- Már mondtam, hogy Egerbe. Megütötte a fejét? Csillagászati konferencia lesz. - A vonat pöfögése lassul, a vagonok egymáshoz ütődnek, fékcsikorgás hallatszik, lassul a szerelvény. Állomáshoz érkeznek, a vonat megáll. Lábak dobogása hallatszik a folyosón.
- Ismeri azt a fiút? - tér a lényegre, ami ott zakatol az agyában. Érzi, nem tudja biztosan, de azt súgják az ösztönei, hogy több van a srác és Lala között, mint barátság és diáktárs viszony. A lábdobogás erősödik, hangok hatolnak a lezárt fülkébe. - Vigyázz magadra Jenő! Írjál! Puszild meg helyettem is anyut! - Kis idő múltán újabb behatoló tör a kabinba. Fejét bedugva az ajtón megkérdezi.
- Szabad ez a hely? - int fejével az ajtó melletti egyik ülésre.

[zárt]

- Kicsit kiütött, ennyi az egész - utánozza a lány hanglejtését, stílusát, túlkarikírozva az egészet. Közben azon gondolkodik, hogy valóban nem emlékszik semmire? Ha nem maradt meg emlék sem abból az estéből, akkor akár emlékeztethetné is....talán. Tekintete az ajkaira vándorol, aztán lejjebb a ruha kivágásból kikandikáló fehérneműre, ahol jó hosszú ideig meg is állapodik. A könyvet leengedi az ölébe, hogy takarja, azt amit nem szívesen mutogatna. Viselkedése zavart lesz, idegesen köhent párat, mielőtt újra beszélni kezd. Hangja színtelen és száraz. Nem szándékozik elárulni a gyenge pontját a lánynak.
- Nézesse meg a fejecskéjét! - Csak ennyit közöl vele, pedig biztos benne, hogy a csillagász konferenciáról nem beszéltek. Igazából nem is kellett volna megemlítenie, de már késő bánat, kimondta, visszaszívni nem tudja. Kedélyei lenyugodtak valamelyest a lenti tájékon, így a lelki egyensúlya újra a régi. Sokkal kényelmesebben is érzi magát, nem kell feszengenie, és a tekintete is el tud szakadni az intim látványtól. Hallgatja Lala csacsogását Erikről, aki egyáltalán nem tehetséges asztrológiából, különben megjegyezte volna a nevét. Ezek szerint a csókban sem, nagy lúzer lehet. Nem ad hangot gondolatfoszlányainak. Egy ilyen Erik féle népség nem érdemel annyit. Csak mélyet horkant, ami jelenthet akármit is. Most leginkább azt, hogy a sárga ördög megint gyökeret vert a szívében, aztán a gyomrára is áttelepült. ~ Semmi okod nincs rá, elvégre nincs köztetek semmi és nem is lesz ~ korholja a jobbik énje, amire tüstént reagál a másik fele: ~ Akkor se csókolózzon lúzerekkel! Alig bújt ki a tojásból, na. Csak az erkölcseit védem ~ dohogja feldúltan. A jobbik énje azonban nyomban leoltja: ~ Szánalmas vagy és az is maradsz. ~ Ezzel befejeződik az ádáz belső harc, amiből Várkonyi mindenképpen vesztesen kerül ki. Mélyet sóhajt és elhatározza, hogy elássa magát jó mélyre. Ekkor kukkant be az ajtón egy nála is szánalmasabb figura, aki megfelelő alanynak látszik  bosszúra, pláne, hogy a lány rábízza a választást, beengedik-e a kupéba vagy sem. Apró gonosz fény villan a szemében, arcán azonban földöntúli mosoly árad szét. Hasonló mézes-mázos hangnemben, mint imént az extanársegéd, átveszi a döntést.
- Ó,...igazán sajnálatos, de az foglalt. Egy hely szabad csak, közvetlenül a hölgy mellett, középen. - Meg sem várja, hogy a fiú beküzdje magát a felkínált helyre, újból magához ragadja a szót.
- Azon fecsegtünk éppen a kisasszonnyal, hogy a szendvicses fiúcska jól csókol-e. Sajnos nem jutottunk dűlőre, mert nincs elég tapasztalata ez ügyben. Lenne összehasonlítási alap? - Azonmód felugrik, mintha ez lenne a dolga, hogy segítsen a srácnak feltenni a csomagját. S mivel ő vagy három fejjel magasabb a jövevénynél, a legfelsőt is eléri, oda helyezi a pakkot. Megfogja a vállát, majd lenyomja a szerencsétlent a lány melletti ülésre, majdnem Lala ölébe, ha az odébb nem csusszan. Leül velük szemben és előveszi legbűbájosabb mosolyát.
- Nos? -

[zárt]

Látszik a kis vézna srácon, hogy a legszívesebben inkább a pokol tüzére kívánná magát, mintsem ebbe a kupéba, e közé a két őrült közé, de csak megszeppenten ül, minél távolabbra húzódva Lalától, és tekintetét, igyekezve kontrollálni. Bizony a fiúcska sem veti meg az ingyen látványt, amihez különösképpen még kukkolnia sem kell, hiszen majdnem az orra is odaér. Hát Istenem, kicsit Cyranora hajaz a legényke. Arcán még jobban kiemelkednek a tini kor jellegzetes pattanásai, ezt még erőteljes izzadással is megfejeli. Biztosan a tenyere is lucskos, amit Várkonyi nyomban ki is próbál.
- Be sem mutatkoztunk önnek - duruzsolja, és hatalmas markát a fiú elé tolja.
- Várkonyi Zoltán vagyok. A kisasszony pedig Lanetta - mutat a hölgyeményre, sőt biztatja is.
- Nyújtson kezet maga is az úrnak, ne legyen udvariatlan! - kérleli a lányt, miután ő maga már elvégezte a kézfogást. Nem tévedett, a srác keze undorítóan nyálkás és hideg. Tanerőnk előveszi a zsebkendőjét, és hosszú perceken keresztül igyekszik megszabadulni a nyálkától. Miután késznek ítéli a dolgot, a használt zsepit a lány felé nyújtja, fejével intve, hogy vegye csak el nyugodtan, neki már nem kell. Közben hallgatja volt diákja monológját, és szinte azonnal ráköti beszéde fonalát, ahogy a másik levegőt vesz.
- Jaj, drága! Úgy látszik a kor nem hozza meg automatikusan a felnőttséget, mert még mindig hisz a mesékben. Azt képzeli, hogy én vagyok a maga hercege fehér lovon, csak azért mert eltűrtem a gúnyolódásait? Ne álmodozzon Csipkerózsika! A maga hercege ez a fiú, itt! - Azzal a halott sápadt kölyökre mutat, aki kettejük viharában már lassan a kárpitba olvad. Egyre sűrűbben néz fel lopva a magasban heverő bőröndjére, már Lala intim részei sem kötik le a figyelmét. Idegesen kapkodja a fejét, nyakát behúzva csendben ül. Arcán a "Hova kerültem?" kérdés fogalmazódik meg, az izzadtság már szinte folyik róla patakokban. Két kézzel markolássza az ülés szélét, hogy bármelyik pillanatban felugorhasson, ha ezek itt ketten rávetnék magukat.

[zárt]

Várkonyit kupán csapásként érték a lány indulatos, de őszinte szavai, leginkább az a fél mondat, amiben az érzelmeit ecsetelte. Nem kap lehetőséget a szólásra, csak tátog, mint hal a szatyorban. Tehetetlenül nézi, ahogy a lány kiviharzik, és jobb ötlete nem lévén, haragos nyilakat lövell a fiú felé a tekintetével. Még olyat is mormog az orra alá, hogy az egész a siheder hibája meg, hogy a balsors vezérelte ide, pont az ő kupéjukba. Hol tartanának már a melltartós projekttel, ha a kis taknyos nem rondít bele a diskurzusukba. Hogy a fene vinné el és hasonló cifra káromkodások hagyják el a száját. Szegény, jobb sorsra érdemes fiúcska, a szivárvány összes színében játszik, a sötét lilától a hófehérig, ám szólni nem tud ő sem. Szája hangtalanul mozog, talán sátánűző formulát rebeg a vehemens tanárra. Várkonyi a továbbiakban ügyet sem vet rá, hanem becsomagolja vissza a csíkos pizsamát, hóna alá csapja a kis poggyászt, feltépi ő is a fülke ajtaját, majd körülkémlel a folyosón. Mikor meglátja Lalát a vonat végében, elindul feléje a bőrönddel. Odaérve megpihen, aztán elkapja a lány derekát, és szenvedélyesen megcsókolja az ajkát.
- Bocsánat, de nem értettem...mit is mondott az érzéseiről? - Mintha mi sem történt volna lezseren a falnak dőlve mosolyog kedélyesen a lányra, még akkor is, ha esetleg az akció jutalma egy pofon lett volna.
- Semmi jelentősége gondolom, csak tényleg nem értettem tisztán. - Közben a háttérben, egy halálra vált tizenhat éves srác oldalog ki az elhagyatott kupéból. Hátát a falnak vetve surran, minél messzebb a két őrülttől. A kalauznak magyaráz a párocskára mutogatva, aki csak legyint egyet. Nem lesz bolond beleavatkozni. Drágább annál az élete. Közben Várkonyi és a lány, mintha beszélgetnének. Messziről csak foszlányok vehetők ki.
- Én átköltözöm másik fülkébe, ha gondolja átjön maga is, vagy visszamehet az üres kupéba. Magáé a döntés. -
Ezzel elindul, hogy új helyet keressen magának.