[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=758690#post758690][b]Ombozi Bertalan - 2019.05.19. 14:50[/b][/url]

b o n n i e

Érzem, hogy néz, egyelőre azonban nem viszonzom a pillantását. Merev eleganciával tartom a kezemben A közszolgálat kialakulása és fejlődése c. hatezerkétszázhetvenhárom oldalas tankönyvet, és a figyelmemet a számomra összefüggéstelennek ható mondatokra összpontosítom. Olvasok, vagy talán csak olvasást színlelek, és közben a rácsok mögött ütemesen kopogtató lánnyal foglalkozom, magam sem tudom, mindenesetre diszkréten - mondjukhabárazért elég lassan - a számhoz emelem a jobb mutatóujjam, megnyalom az ujjbegyem, és mint aki nagyon is tisztában van saját magával (mertháttisztábanisvagyok), gonosz-kacér mosolyra húzom a számat, míg lapozok egyet a könyvben. Figyelj csak, bébi. Aki így lapoz, az... ugye, hogy ugye.
Élvezem a helyzetet, és bár nem nézek oda, most, hogy a kötet bal oldali lapját, annak is a tetejét nézem, a szemem sarkából pont rá látok a rácsnak tapadt bűnelkövetőre. Vajon miért lehet bent? - kérdezném magamban Shakespeartől kölcsönzött ájtatos hangon, ha amúgy nem tudnám pontosan, dehát miután épp azért tartanak, hogy ezeket az információkat ha nem is fejben, de legalább akta- és dokumentumgyűjteményben rendszerezzem, van tippem arra, vajon mi történt. Még miss Bunda nevét is tudom - meg azt is, hogy kivel érkezett ide -, így aztán azokkal az ismerkedési szövegekkel sem rukkolhatok elő, amiket a csajok úgy imádnak. A munkám árny oldala, hai. Nem, még véletlenül sem az, hogy egy ablak nélküli lyukban ülök éjjel negyed háromkor, és az alkohol meg a több napos fürdetlenség szaga úgy az orromba ivódott, hogy mostanra már fel sem tűnik, ó, dehogy. Majd holnap... mikor kilépve az őrsről a szembeszél meglebbenti a ruháimat. Hidegrázós élmény lesz, mint mindig.
Aztán koppan valami. Nem épp úgy, mint eddig, ez nem ütemes, és nem finom hangzású, inkább kocogtatásra emlékeztető hang, hanem egy jóval mélyebb, jóval hangosabb ütés, amibe még a rács is beleremeg. És aú. Hát de édes!
A fejemet csak egészen lassan emelem fel, hogy az éjszaka folyamán először teljes egészében felé forduljak, és megemelkedett szemöldökkel, kérdőn pillantsak rá. A szám szegletébe kacér vigyor költözik, úgy figyelem Vajda Esztert, a bátyám legújabb áldozatát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=758711#post758711][b]Ombozi Bertalan - 2019.05.19. 17:23[/b][/url]

b o n n i e

Felhorkantok, aztán el is nevetem magam, persze egy percre se választva el tőle a tekintetem. Mulattat a humora meg a dráma, amit azóta tol, hogy rácsukódott a nehéz fémrács. Sokáig nézem. Csendben várok, egyedül a szám mozdul; az ajkaim hol féloldalas vigyorra húzódnak, hol meg beszívom őket, és ráharapva az alsóra figyelem őt úgy, hogy minimum az az őrület járjon a fejében, hogy én most éppen levetkőztetem őt pusztán a szemeimmel. Ki tudja, lehet pont azt csinálom. A bunda rég lecsúszott, az a lány lábai körül gyűrötten fekszik a földön, a mutatóujjam a testéhez simuló blúz pántját simítja végig gömbölyded vállán.
- Agysorvadásra nincs elsősegély, kisasszony - jelentőségteljesen hangsúlyozom ki a megszólítást, és bár a hangom megtévesztően komoly, visszafogott és udvarias, az arcom éppolyan, mint a szomszéd kamaszfiúé, akire elég csak ránézni ahhoz, hogy mindenki tudja, mire gondol. - És megköszönném, ha nem tegezne. Ha kíván valamit tőlem, akkor a javasolt megszólítási forma esetemben az Ombozi úr.
Azt a rohadást, hogy mennyire élvezem én ezt! Ha ezt büntetnék, az szent isten, hogy én is a rács túloldalán tisztogatnám a körmöm Vajda Eszter mellett. Mennyire imádnám... damn it. Kénytelen vagyok elvigyorodni a gondolatra, és míg megnedvesítem a szám, lassan visszafektetem az asztalomra a kezemben tartott vaskos könyvet.
Még előveszek egy dossziét, kinyitom, végigfuttatom a pillantásom egy-két random oldalán, majd azt a hónom alá csapva kitolom magam alól a széket, s dúdolgatva felállok. Nem nézek Eszter felé, helyette a szemben levő fal díszét, egy a már múlt században is ódivatúnak számító, rosszul járó óra küzdelmes ide-oda táncát figyelem. Ráérős léptekkel sétálok a gyanúsított felé, és vele szemben, egészen közel állok meg hozzá. Fölé magasodva fűzöm össze kezeim mellkasom előtt, a mappát két ujjam közé csíptetem. Óh, bárcsak leolvadna az arcomról az a kárörvendő, gonosz vigyor, és tudnék olyan komor-komoly lenni, mint bármikor máskor! De nem. Felszegett állal, csak úgy mellékesen pillantok le a lányra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=760732#post760732][b]Ombozi Bertalan - 2019.06.07. 09:00[/b][/url]

b o n n i e

Ombak úr, mi? Mintha sejtelmed sem volna arról, ki lehetek. A szemöldököm árnyalatnyit megemelkedik a kedves megszólításra, és míg szűkülő szemekkel lepillantok rá, úgy, magasra tartott, rátartin felszegett állal, azon gondolkodom, vajon engem néz ennyire hülyének, vagy tényleg nem rakta össze a képet? Ombozi vagyok, hello, annak a srácnak az öccse, aki miatt kartont kellett írnom neked, dude. Utálok kartont írni. Amúgy. Csak mondom.
Lassan, egyenletesen szedem a levegőt, a mellkasom ütemesen mozdul le és fel, a fogdára telepedő csenddel húzom az időt. A szemem sarkából látom, hogy a Vajda kisasszony mögötti fogvatartott, akinek még az aurájából is tömény alkoholszag árad, mocorog, de nem igazán érdekel (mondjuk kellene, mert ha megtalál halni, én leszek érte a felelős), hiszen éppen azt kívánom, bárcsak ne látnám a bundába bújt ördög címlapra kívánkozó mosolyát meg azt a pimasz, végtelenül ártatlan tekintetét, amit az enyémbe fúr, és amitől még én érzem magam rosszul, hogy ő van a rácsok mögött, és nem én - habár nézőpont kérdése - és amiben a villódzó neonfénynek hála mégis megcsillan valami más. Valami felettesebb, valami...
Elvigyorodom. Mutatóujjamat újra meg újra kiszélesedő ajkaimhoz érintem, s míg végig a Vajda lányt, a szemeit figyelem, leguggolok, és kissé oldalra döntött fejjel, egészen közel hajolok a rácsokhoz. Nem lépek át semmilyen határt, minden mozdulatom szükséges és szabályszerű, ám a hang, amivel megszólalok, egyiknek sem mondható.
- Rossz játéktért választott, kisasszony - jegyzem meg halkan, néminemű gúnnyal, ám a meg-megvonogatott szemöldököm és a kacér mosoly, amit neki szánok, mintha valami egészen másról árulkodna. Lehet arra gondolok, hogy tetszene, ha más körülmények között hasonlóképpen játszadozna velem? Lehet még a rácsokat is bírnám? Meg a bundáját? Holy shit! - Szóval - sóhajtok, és unott ciccegéssel belepillantok a kartonjába, hogy az előzőhöz képest jóval hivatalosabb hangnemben folytassam - az úriember, akivel behozták, már vallomást tett. Alföldi őrnagy hamarosan önt is kikérdezi. Addig szeretne telefonálni, inni egy pohár vizet vagy meglátogatni az illemhelyet?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=775416#post775416][b]Ombozi Bertalan - 2019.09.26. 14:14[/b][/url]

m y r a

Tagadhatnám, és a létező összes platformon világgá kürtölhetném, hogy mekkora kemény legény vagyok, akinek mivel nincsenek érzései of course, ezért aztán nem is fájhat semmi, rá aztán nincs hatással egy nő sem, egy szakítás meg aztán pláne nem, főleg, hogy gyakorlatilag egyszer sem lett kimondva: te meg én. Hát, úgy tűnik, ha nem is mondtuk ki, bennem azért sikerült nyomot hagynia.
Aztán legurult az első pohárka feles, még otthon, Ricsi legnagyobb örömére, amit követett néhány másik, később meg inkább átzúztam a bátyámhoz, ahol terülj, terülj asztalkám fogadott, pedig az égvilágon semmit nem mondtam neki. Akkor még. Hát ja, nem villanyozódtam fel a veszteségtől, de arra sem vágytam, hogy a baráti kör ilyenkor szokásos szidjuk együtt a másik felet rituálét tartson. Tök felesleges.

A hangos zene nem csak a szórakozóhelyet tölti be, jótékonyan engem is egészen tompává tesz - mondjuk ilyen alkoholelőzménnyel, amire ma este szert tettem ez nem is egy lehetetlen küldetés. Még megiszom az utolsó korty whiskymet, majd megrázva magam elindulok befelé, az emberek sűrűjébe. Menet közben az addig ujjaim között hintázó szélesszájú pohár  - hupsz - az egyik félreeső asztalon koppan, ahonnan ugyan mintha hallani vélnék valami anyázásra emlékeztető megjegyzésféleséget, eszemben sincs visszafordulni.

A kedvenc zenéim sorban váltják egymást, és hol lehunyt szemmel egymagam nyomom a denszt, hol meg a rám bukkanó csoporttársakkal csapatom. Kisebb kört alkotva engedjük ki magunkból az állatot; a gondolatok mostanra már rég kiszöktek a fejemből, nincs semmi, ami bántson, semmi, ami aggaszthatna. Az egyetlen problémám, hogy nincs nálam cigi, és már nagyon szívesen elszívnék egy szálat.

Félig felemelt kezekkel, kimelegedve mulatok. Ajkaimat beszívom, szemöldökeimet összehúzom, és színészeket meghazudtoló, komoly arccal követem a ritmust. Egyik pillanatban még a velem szemközt csókolózó lányoknak játszom az eszem, a következőben meg ott hagyva mindenkit, táncolva indulok vissza a pulthoz, hogy ha már cigim nincs, legalább a szomjamat oltsam.

Részeg vagyok. Érzem is, hiszen megállás nélkül forog velem a világ, zsibbadnak a lábaim és egyetlen tiszta pillanatom sincs, viszont akármilyen homályosan is látok, felnézve aztán félredobban a szívem. Nem állok meg, minden mozdulat folytatódik, csupán a pillanat törtrészéig hiszem, hogy valaki mást látok. Talán a ruhája vagy a hajszíne, talán a közel azonos magassága, az is lehet, hogy az egész megjelenése teszi, fogalmam sincs. A tekintetemet viszont képtelen vagyok levenni róla; csak az arcát figyelem, a pillantását keresem, míg másodpercről másodpercre közelebb táncolom magam hozzá. A vonásaim komolyak, a szememben koncentráció és fókusz csillan, még a számat is olyan szigorúan tartom, hogy ha rámnéz, nevetnie kelljen. Direkt mozdulok hülyén, és mint általában, úgy most sem veszem magam komolyan - habár az arcomról épp nem ez olvasható le.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=779824#post779824][b]Ombozi Bertalan - 2019.11.03. 10:35[/b][/url]

z a l á n

Kapucnimat a fejemre húzva, kissé ingerülten szállok ki a bátyámtól kölcsön kapott kocsiból, és hogy lehetőleg mindenki hallja, jó hangosan be is csapom szegény verda ajtaját, ezzel is jelezve az anyósülésen ülő vézna tyúknak, hogy kösz, nekem ennyi elég is volt a ma estéből.
Van az úgy, hogy olyan sötét csajjal hoz össze Cupido, mint az éjszaka se, de ha más nem, legalább szép - a mai találkozó ennek ékes példája -, de arra senki sem tanítja meg az ember fiát, hogy azon kívül mégis hogyan kell ezekkel az absztrakt lényekkel eltölteni az időt. Gondoltam én ostoba, elhozom moziba, ráadásul autósba, hadd örüljön a szentem, de csak hápog, mióta itt vagyunk, hogy ő nem lát, mert a műszempillájától nem tudja viselni a szemüvegét meg amúgy is, a ruci, amit a mai randira választott, túl feszülős, és kényelmetlen benne ülni, meg most nehogy kitaláljam, hogy fekete-fehér filmet fogunk nézni a huszonegyedik században! ÚR ISTEN.
Zsebre dugott kézzel sietek az autók között, hogy minél előbb minél távolabb legyek az enyémtől, amit foglyul ejtett az az istenverte hárpia, az az IQ bajnok magassarkú huszár, az a... befejezetlenül hagyva a gondolatot húzom ki jobbomat a dzsekim zsebéből, és tenyeremet szorosan mellkasomra téve teszek férfiúi esküt mind az itt egybegyűlt ismeretlen tömeg előtt: ha a kocsimat viszi is ez az alien, vigye, hát több is veszett Mohácsnál, de az én szívemet, na azt biztos, hogy nem fogja! Dögös ruha ide vagy oda, én erősebb vagyok, mint a 75D-s csodák. Erős vagy, Berci, csak mantrázd ügyesen.
A leheletem ködszerűen hömpölyög az autók lámpáinak fényében, és érzem, hogy az ideg miatt ütemtelenül lüktet valami ér a torkomban. Létezhet ez egyáltalán?! Fogalmam sincs, az eddig megtapasztalt jogi kultúra kevésbé foglalkozott efféle élettani kérdésekkel.
Aztán meglátom a mustangot, és elnyílik a szám. Mi a rozsdás rákolló van itt, hát milyen emberek járnak ide? Közelebb lépek hozzá, és úgy, tátott szájjal és kikerekedő szemekkel lehajolok, és mi sem egyszerűbb, benézek a jobboldali ablakon. Ezaz!, se ronda, se szép nő, csak egy korban hozzám hasonló ürge, aki láthatóan nem csak évszámban, de szerencsében is pont olyan elöl jár, mint én. Kiiiirááááály.
- Nem hiszem el, man ezeket a kibaszott nőket - vágok egyből a közepébe, miután beülök, és gondosan behúzom magam után az ajtót. A fejemet ingerülten csóválva nézek a havercsávóra, és közben kényelmesen hátradőlök. A visszapillantó tükörből pont látom a saját verdám orrát, a nőt viszont, hála Merlinnek, nem.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=779833#post779833][b]Ombozi Bertalan - 2019.11.03. 11:45[/b][/url]

z a l á n

A kapucnit hátrasimítom, majd a dzsekim ujjait könyökhajlatig felhúzva odafordulok a sráchoz. A hirtelen melegre rendesen bepárásodó szemüvegem mögül kezdem őt sasolni, közben természetesen, érzem, hogy rohadt idétlennek tűnhetek így, de mielőtt bármit is mondanék a hatalmas felháborodásra, megvárom, amíg a pára egyre csak zsugorodva végül eltűnik a lencsékről. Aztán széles vigyorra húzom a számat, és kezet nyújtok a kormányba kapaszkodó krapeknak.
- Ja, igen, bocs, bocs, bocs, Berci vagyok, öt kocsival hátrébbról - intek fejemmel, mutatva neki a megfelelő irányt. Komoly vonású arccal, kissé még a szemöldökeimet is összébb húzva folytatom. - Csajkatasztrófa lépett fel a verdában. Katapultálni kényszerültem.
Remélem, veszi az s.o.s. jelzésemet, és nem dob ki a hidegbe, mert jó lenne látni a filmet, ha már kifizettem a jegyárat - méghozzá duplán, és még egyébként sem állok készen arra, hogy visszamenjek a kocsihoz, aztán meg egész úton hazafele a vézna tyúk vernyákolását kelljen hallgassam. Lehet, hogy könyörgő kiskutyaszemekkel nézem a srácot, de nem biztos.
- Van egy twixem, a felét megkaphatod - jövök egy perccel később a Keresztapa-féle visszautasíthatatlan ajánlatommal, ha már ragyogó társaságom nem elég meggyőző a számára... Egy fél twixnél meg mondjuk ne akarjon többet, azért ismerjük már a saját határainkat, hékabéka. - Amúgy is, már rég megy a film - húsz másodperce - nem akarok zajongani itt feleslegesen.