Ha a Bagolykő után még felsőfokú tanulmányokat is folytatnál; ha egy időre cserediákoskodnál; ha különleges képzést végzel; esetleg látogatóként körbenéznél; vagy a tanárok valamilyen okból megfordulnának itt, ebben a témában helyet kap minden egyetem, egyéb iskola és a hozzájuk tartozó kollégiumok.

Itt találod azokat, amelyeket már megálmodtunk: KATT

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1927&post=785251#post785251][b]Lepsényi K. Kende - 2019.12.23. 19:32[/b][/url]

Kende nem eresztette le a pálcáját – az előbbi intermezzo után meglehetősen könnyelmű lépésnek tűnt volna –, helyette a székre támaszkodva fürkészte a férfit, aki mintha leheletnyit meghunyászkodott volna – legalábbis meglepettsége mintha erősebbnek mutatkozott volna, mint pusztítása vágya (jelen esetben az, hogy jól ízekre szedje Kende nyamvadt, nyersvegán testét – most jó lett volna, ha Kolosra hallgat, és kiváltja az újévi fitneszbérletet féláron. Akkor talán jobb esélyei lettek volna).
Semmi kedve nem volt az agresszorral tovább csevegni, voltaképpen a diótejes hideglattéján kívül nem igazán gondolt semmire, de a férfi szavai meglepték, nem erre számított.
- Pedig mindent elmondott… - motyogta maga elé, bár kissé konfúzan. Próbált visszaemlékezni arra a pillanatra, ahogy Lillával a kanapén henteregtek, még emlékezett is, milyen fehérnemű volt rajta, pedig sok ginen túl voltak már. – Hogy válófélben van a férjétől, mert nem tudja, gyilkos-e… Nem érzi magát biztonságban… Ilyenek. Ami azt illeti, nem mondott sokat. – vállat vont, és végigmérte a férfit, kihasználva a pillanatnyi fegyverszünetet. Lehet, hogy őt is meg akarja ölni? Az a cikk a Reggeli Hírmondóban, nagy sajtóvisszhangot kapott…
- Azt nem mondanám, hogy együtt vagyunk. Néha feljön hozzám, hoz egy üveg bort és egy mangót… - nem részletezte a többit, mert a mangót általában meztelenül falták fel a fürdőkádban, csurgott a cukros lé mindenhova. Amilyen tisztaságmániás volt Kende, Lilla jó hatással volt rá; mangó-napokon olyan kilengésekről is szó lehetett, minthogy ne súrolja át azonnal a cukros fostól ragadó fehér zománcrétegeket Domestosszal és ecetes szódabikarbónával – merthogy Kende a házias, hagyományos tisztítószereket is szerette, sőt hájpolta. Borból is jót vettek; sőt, Kende a vasárnapi kézművespiacon kiváló kecskesajtot, és kevéssé bizalomgerjesztő, hónaljízű tofut is rendszeresen vett, előbbit Lilla ette. Gondosan, nagy műgonddal vágta fel a sajtot és a tofut Kende, majd elrendezte őket nagyanyja kínálótálán, persze muránói volt az is; a találásra adott.
- Csakugyan átverte? – kérdezett vissza emelt szemöldökkel; most először tanúsított érdeklődést a férfi iránt. Próbált visszaemlékezni, neki miket mondott Lilla; igen, határozottan állította, hogy házas; és a férje előtörténetét sem hagyta ki. Utóbbi persze kérdőjeles volt, de a rövid incidensük és a férj (férj volt csakugyan?) agresszív magatartása arra utalt, hogy a férfi veszélyes. Nagyon veszélyes.
Szipogott egyet – rossz szokása volt –, de ekkor vette észre a ronda laminált padlón összegyűlő kis vörös tócsát. Gyorsan az orrához emelte a kezét, nem volt nehéz rájönni, honnan szivárog a vér. Másik kezével ügyetlenül beletúrt a táskájába, a pálcáját pedig az asztalra dobta, megfeledkezve az önvédelemről. Óvszer, préselt vadvirág… Az előbb összerámolt cuccokat idegesen lökte félre. Hol van a zsebkendője? Általában mindig van nála textilzsebkendő, amitől Kolos viszolygott; nagyapjuk dohos, naftalinszagú szekrényeit juttatta eszébe, és ótvar takonyrongyoknak hívta őket, kimosni se volt hajlandó soha.
- Adjon már egy kurva zsepit – mordult rá a férfira idegesen. Mit nézi, ahogy folyik az orra vére? Ez hülye. Szadista seggfej.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1927&post=790074#post790074][b]Ambrózy Henrik - 2020.01.21. 10:46[/b][/url]

Férje. Válófélben. Gyilkos. Fél tőle. Henrik szemei előtt minduntalan pörögnek az elhangzott szavak és míg egyik fele teljesen összetörik ezek súlya alatt, másik fele dühödté válik. Hogy tehette ezt vele Lilla? Soha, egyetlen egyszer sem adott okot arra, hogy féljen tőle és pontosan jól tudja, hogy Henrik mindvégig ártatlan volt. Hiszen együtt csinálták végig, mint a társak, szövetségesek, a férfi mindent elmondott neki és igyekezett őt óvni, mégsem sikerült. Ezek szerint ennyit ért az elmúlt négy év.
- A menyasszonyom volt, nem öltem meg a családomat és sohasem bántottam volna. Pontosan jól tudta - hangjában ugyan ingerültség csendül, végső soron elnyomja azt a csalódottság. Bár tudta volna, hogy kígyót melenget a keblén! Persze egy ideje érezte, hogy sok közöttük a feszültség és konfliktus, nem jutottak közös nevezőre, de az, hogy ilyesmit hazudjon a háta mögött és még meg is csalja... Na nem, ezt azért még ő sem hitte volna. - Nem vagyok kíváncsi a részletekre - összepréseli ajkait, hisz a tény, hogy kedvese halálos nyugalommal játszotta ki mindkettejüket, egészen más választ csikarna ki belőle, de ha nem kívánja megítélését tovább rontani, akkor jobb, ha magában tartja cseppet sem szofisztikált gondolatait.
A kérdésre ösztönösen emeli meg fejét, hogy tekintetét a másikéba fúrja. Az a helyzet, hogy Henrik sohasem volt a hazudós típus, de ezúttal tényleg nem viccel. Arról nem beszélve, hogy alapvetően birka türelmű és talán még ő maga sem érti, hogy juthatott odáig, hogy Kendét megüsse. Azért félreértés ne essék, nem bánta meg, jól esett, legalább a kis csimasz megtanulja, hogy ne kúrogasson férjes asszonyokat - mert ha már egyszer ez volt a fedősztori, akkor nézzük ebből a szemszögből. Arra nem gondolt, hogy az említett kedves egyszer csak felkeresi és péppé veri? Nem úgy, mint Henrik, hanem ennél sokkal, de sokkal jobban.
Ezidáig nem is realizálta, hogy a srácnak eleredt a vére, csak akkor tudatosul benne, mikor az zsebkendőt követel. Gyorsan táskájába nyúl és tisztes távolságból átnyújt egyet. Mivel jószerével a távolba révedt vagy a padlót fixírozta, neki tényleg nem tűnt fel, hogy a másik tócsában úszik lassan. - Bocs az orrod miatt - csak félig őszinte ez a mondat. Mit is várhatnánk? Ki sajnálná teljes szívből, hogy megverte a majdnem felesége szeretőjét? - Különben sem értem, miért mentél bele ebbe Lillával. Ha már egyszer úgy tudtad férjes, simán bekövetkezhetett volna ez az incidens hetekkel ezelőtt. Akármikor - noha ő nem magára gondol, tulajdonképpen a kontextus révén így hallatszódhat. Nem sok embert bántott életében, de Kendét már felteheti a képzeletbeli listára. Remek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1927&post=790983#post790983][b]Lepsényi K. Kende - 2020.01.29. 10:12[/b][/url]

Kende helyet foglalt az íróasztala mellett álló fotelben – még jó, hogy a tanszékvezető beszerzett valami ülőalkalmatosságot a néha-néha felbukkanó vendégeknek –, és orrára szorította a frissen kapott zsebkendőt, fejét enyhén hátradöntötte, neki a faragott diófa könyvespolcoknak, onnan fürkészte az ismeretlent. Bár Kende lassan megnyugodott, sőt, szinte derűs hangulatú lett, a férfire pont az ellenkezője volt igaz; mintha elsápadt volna, úgy változott az arcszíne, és hamar olyanná vált, mint Kende nyersen sajtolt, bioorganikus szójateje, amit sokáig hagyott a hűtőben: zavarttá, fehérré fakult, itt-ott foltokkal. Kende lefogadta volna, hogy a férfi fejében egymást kergetik a gondolatok; legalábbis úgy tűnt, szavai felzaklatták, nyugtalanították. Amikor megszólalt, hangjából ingerültség csengett (Kende öntudatlanul szorosabbra fűzte az ujjait a varázspálcán), magyarázkodni kezdett, de mindez Kendét nem érdekelte; nem igazságosztó ő, se nem a bíróság, mondhat a férfi azt, amit akar, az újságokban megjelenő, nem túl hízelgő cikkeknek valami valóságalapja biztos volt.
- Csakugyan? – Kende érdeklődve méregette az idegent. – Azt mindenesetre már megmutatta, hogy sosem bántana senkit gondolkodás nélkül – tette hozzá nem minden gúny nélkül. Az orra még mindig fájt, bár úgy tűnik, a vérzés már elállt. Kende még nem állt fel, a heves mozdulatokat kerülte; viszont pillantása az ajtó felett ketyegő faliórára vándorolt; Kende utálta az ilyen órákat, a ketyegés idegesítette; a fejébe sem fért, miért nem lehet nem ketyegő faliórákat feltalálni, ha már holdjáró űrhajókat igen, mindegy. Viszont öt perc múlvára hívta ide Lillát, hogy megbeszéljék a következő randit – és általában Lilla egy csinos tálca Szamos süteménnyel állított be; Kende gyengéje volt a puha marcipán. Egy pillanatig eltűnődött, ne írjon-e neki, hogy inkább máshol találkozzanak, de aztán úgy döntött, felesleges. Jó is lenne tiszta vizet önteni a pohárba, abból, amit az idegen nagy durrogva összehadovált neki, úgy tűnt, Lilla sem épp ártatlan, sőt.
Közben fél füllel figyelt a férfira, aki épp elnézést kért az orra miatt, Kende erre nem válaszolt; a „nem történt semmi” és hasonló kliséválaszok nem állták volna meg a helyüket; igenis történt. Azt viszont már nem hagyhatta szó nélkül, hogy azt ecsetelte, igazán „nem kellett volna” belemennie Lillával semmibe, majdnem felnevetett; mit akar?
- Mi van? – vágott őszintén értetlen grimaszt. – Úgy tudtam, válófélben vannak – nyomatékosította az igazságnak megfelelően (legalábbis így emlékezett), bár ez csak a lelkiismeretén könnyített, sajgó orrán nem. Utóbbit még nem akarta begyógyítani a pálcájával; egyrészt nem akart esetleg felsülni a férfi előtt, másrészt ne higgye, hogy egy kis fájdalmat sem visel el, amolyan puhány alkat. Csak mert nyersvegán, ugye.
- Bejöhet, ha akar – mondta, és ismét az órára tévedt a pillantása. – Elvileg tíz perc múlva itt lesz Lilla, és hoz marcipános sütit a sarki Szamosból. Addig elbeszélgethetünk. Akár be is mutatkozhatna… Utána tegezhet is – tette hozzá, bár nem igazán kedvességképp; inkább hangsúlyozta, hogy szereti, ha ismeretlenek nem tegezik le első adandó alkalommal. Ja, meg azt is, ha bemutatkoznak. Kende modoros családból származott; viszonylag tehetősek voltak, egykori mugli osztálytársai szülei is hájas expat sznobok voltak, attasék és követasszisztensek; akik mindig eltartották a kisujjukat a Zsolnay porcelánok felett.