Minden, ami nem Budapest és környéke. Olyan nagyvárosok, mint Pécs, Miskolc, Debrecen, Székesfehérvár, Szombathely, Nyíregyháza, Eger és sok másik, valamint falvak és határon belüli helyek és a Balaton, valamint azt körülvevő helységek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=698078#post698078][b]Jamie Leroux - 2017.08.28. 17:06[/b][/url]

Úgy hallottam, jövő szemeszterben a pécsi egyetem vendégül látja David Edinborough Cambridge-i professzor urat, aki nemcsak, hogy napjaink legelismertebb gyógyítói közé tartozott, de ő volt az egyetlen is, aki, ha egy konferencián a szakterületemmel kapcsolatosan szólalt fel, akkor nem csitították el vagy hördültek fel, hanem fejet hajtva előtte, némán hallgatták végig, hogy a tapsot követően értelmes kérdéseikkel jelezzék, vele együtt gondolkodtak. Ezt szerettem volna én is. Felhívni a gyógyítókollégák, főleg az idősebb korosztály tagjainak megtisztelő figyelmét az alvás, és a hozzáköthető, mélyen gyökerező problémák kutatásának fontosságára. Nem mellesleg, Edinborough úr volt annak az ispotálynak az igazgatója is, ahol a gyakorlatomat végeztem, és ahol a gyógyítástudományról a legtöbbet tanultam. Nem az iskolai anyagról, hanem szemléletről és hozzáállásról. Hallgass, gondolkodj, légy türelmes - mondta olykor, mikor ideje adódott az ispotály gyakornokaira.
A könyvesbolt kirakatüvegén hatalmas cseppekben kezdett kopogtatni a nyári zápor. Pillantásom először a kirakatra, majd a csengettyűszóval kinyíló ajtóra, és a rajta belépő lányra vándorolt, de csakhamar visszafordultam a kezemben tartott, legfrissebb kiadású gyógyítói magazinra. Ajkam várakozón beharaptam, tekintetem sietve szaladt végig a címlapon lehozott neveken meg a felkapott témák listáján. Sehol senki. Futtában lapoztam bele az újságba, de akiket annyira kerestem, ebben a hónapban sem kaptak helyet a szaklap hasábjain. Csalódottságom csak egy pillanatra ült ki az arcomra, az a becsukott, és a helyére csúsztatott újsággal együtt vált köddé. Volt még mit tenni a szemellenzőt viselő gyógyítórétegben, ez csupán ennyit jelentett.
Zsebre dugott kézzel indultam el kifelé, mikor ismét észrevettem az előbbi lányt, aki akkor úgy tűnt, csak az eső miatt bújt el itt, most mégis vaskos gyógyítói könyvet lapozgatott. Igaz, először elmentem mellette, de néhány lépés múlva, a sarkamon visszafordulva gondoltam egyet, és csendesen mögé álltam, hogy a válla fölött pillantsak bele a könyvbe. Kíváncsi voltam, mit keres.
- Biztos vagyok benne, hogy az előszónál vannak érdekesebb fejezetei is a műnek - széles mosollyal szólaltam meg, vélhetőleg a frászt hozva ezzel szegényre. Korábbi sejtésem viszont beigazolódni látszott: nyári zápor, mindennek okozója.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=698212#post698212][b]Jamie Leroux - 2017.08.28. 22:57[/b][/url]

Egy pálcaérintéssel zártam be a VII-es terem ajtaját, majd Kriszta után eredtem, s beérve őt, halvány mosollyal pillantottam rá. Az egyetemi épület ekkorra már üres volt, a folyosók visszhangoztak sietős lépteink alatt.
- Néhányuknak sajnos pótvizsgázniuk kell - feleltem komoran, míg a közeli park felé vettük az irányt. Nem esett jól buktatni, főleg, ha a szemeszter alatt, vagy a vizsga alkalmával megláttam a diákban szunnyadó lehetőséget. Ezek a fiatalok pedig egytől-egyig tehetségesek voltak, okosak, érdeklődők, nyitottak a világra. A legtöbbjük ráadásul szorgalmas is, ami az én szememben mindennek az alappillérét jelentette. Év közben nem győztem hangsúlyozni, hogy hiába vág az eszük, ha képtelenek leülni megtanulni az anyagot. Anélkül... mindegy hogy szépítjük, a lényeg ugyanaz: kár egymás idejét rabolni. A hajamba túrtam, igazítottam néhány kuszának hitt tincsen, majd összehúzott szemöldökeim alatt Krisztához fordultam. Sejtelmesen elmosolyodtam. - Ami pedig Biankát illeti, szeretettel várom a jövőheti vizsgaalkalomra.
Addigra mindenképpen ki akartam találni neki egy kis meglepetést, pár beugratós feladatot meg egy-egy, a témához még csak nem is kapcsolódó kérdést. És persze akadt néhány finom megjegyzésem is hozzá. Az iskolai szabályok súlyos megsértésén, és a gyalázatos kihágáson túl például, hogy jobb barátot valószínűleg kívánni sem lehetne nála, a kreativitásuk, bátorságuk és a dolog megvalósítása is tetszett, az ötletet pedig egyenesen zseniálisnak tartom.
- Van itt a közelben egy hely - hunyorogva mutattam a sétálóutca legvégén megnyílt, kiülős étterem felé. - A fűszeres steak burgonyájuk, hm, ha ettél már finomat...
Egy pillanatra még a szemem is lehunytam, ahogy érezni kezdtem a krumpli és a hamburger ízét a számban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=698257#post698257][b]Jamie Leroux - 2017.08.29. 10:00[/b][/url]

- Azért, amit igazán akarsz, általában keményen meg kell dolgozni - fűztem még Kriszta szavaihoz a saját tapasztalatomat is. Nyugodtan pillantottam le rá, tekintetemből életszeretet és mélyről jövő természetesség sugárzott. Egy percig sem bántam soha, hogy a tanári, később professzori elismerések, a jó jegyek, vagy az elnyert állások nem hullottak az ölembe, hiszen már gyerekként is azt láttam, hogy a kemény munka végül meghozza a gyümölcsét. A közeg, amelyből jöttem, hamar megtanított arra, hogy a szám jártatása helyett inkább csak kezdjek el tenni.
Az érintésre lelassítottam, majd meg is álltam, és nagyra nyíló szemekkel fordultam a lányhoz. Addig arcát fürkésző tekintetem végigsiklott a karján, át a sajátomra, majd balra billenő fejjel, elmosolyodva néztem vissza az aggódó szemekbe.
- Hé - fejemet előrébb döntve, csendesen hívtam fel magamra a figyelmét, és úgy, alulról pillantottam fel rá. - Csak vicceltem. Biankát semmiféle retorzió nem fogja várni. Nyugi...
Egyébként is kedveltem őt. Az általam tartott szemináriumok egyik legaktívabb résztvevője volt. De ha nem is lett volna így, ha egyáltalán nem kedveltem volna sem toltam volna ki vele. Egyszerűen nem ilyen ember voltam. Illetve, azt hiszem, a karmában is hittem.
- Á! - nevettem el magam, és eszembe jutott, az elmúlt hónapok során hányszor kötöttem ki olyan helyen, aminek a létezéséről addig fogalmam sem volt. - Itt Pécsen csak az éttermeket ismerem meg néhány üzletet. Pesten még ennyit sem. Ott jóformán csak az albérletem, az ispotály és a magyartanárnő otthona közti útszakaszt teszem meg újra meg újra.
És persze ott volt a Margit-sziget, a Budai vár és a Normafa, de erről már meséltem Krisztának. Na meg, természetesen jártam már néhány szórakozóhelyen is, főleg kollégákkal, de ezt már nem kötöttem a bongyor orrára.
- Pécs nyugodtabb - adtam némileg kitérő választ. Nem tudtam volna dönteni, még túl keveset láttam belőlük. - Pest világváros, több hozzám hasonlóval sodor ott össze az élet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=698345#post698345][b]Jamie Leroux - 2017.08.29. 12:21[/b][/url]

Egy hosszúra nyúló pillanatig csak néztem őt, merengtem a válaszon. Az ajkaim összetapasztottam, a számszegletemben azonban egy csenevész, ördögi mosoly villant meg.
- Azt még nem döntöttem el - mondtam végül, s a kérdést nyitva hagyva fordultam el tőle, hogy ismét útnak indulhassunk. Magam sem tudtam, lesz-e bármi is az említett büntetésből, hiszen a társasági életemnek sokszor bizony szigorú határt húzott a tudomány.
- Az V. kerületben, közel mindenhez, kivéve az ispotályt - jelentőségteljesen pillantottam rá. Ez amolyan Murphy törvény volt, kikerülhetetlen, de a munkahelyemtől való nagy távolság ellenére is szerettem a környéket. Szóval igen, ha mindenképpen választanom kellett volna, akkor azt mondtam volna, Pest áll közelebb a szívemhez. - És te?
Kriszta budai lánynak tűnt, és az, amit a múltkori balatoni este alkalmával elárult a családja anyagi helyzetéről, megerősíteni látszott ki nem mondott gondolatomat.
- Minden buliban ott vagy? - kérdeztem vigyorra nyúló szájjal, majd, mielőtt még beléphetett volna az étterem ajtaján, a karja után nyúltam, és finoman visszahúztam, hogy szabad kezemmel a napfényes teraszra mutassak. Ott az asztalok távol voltak egymástól, némelyiknél szék helyett kötélen függő hintára lehetett ülni, máshol süppedős fotelek és rusztikus hatású, fonott kerti bútorok várták a vendégeket. Megvolt a hely maga varázsos hangulata, amit nagyon szerettem, és amit semmiképp sem cseréltem volna le a benti sötétre. - Válassz egy asztalt, a rendelést intézem.
Szelíd mosollyal engedtem el a kezét, hogy néhány percre eltűnjek az ajtó mögött, és kikérjem a személyes kedvencem: barbecue szószos, sült hagymával megszórt, enyhén chilis bárányhúsos hamburgert fűszeres steakburgonyával és mellé két üveg kólát.
- Remélem, nem baj, ha egy picit csípős lesz - mondtam, míg a tenyereimet összedörzsölve elsétáltam mellette, és egy pillanattal később helyet foglaltam vele szemközt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=698468#post698468][b]Jamie Leroux - 2017.08.29. 17:38[/b][/url]

Nem sokkal később az érkező pincér letette elénk fadeszkán tálalt ebédünket, mire combjaimon lazán megtámasztott kezekkel előrébb dőltem, és lecsukódó szemekkel, mélyen beszívtam a hús és burgonya fűszereinek mesésen keveredő illatát. Nem volt kérdés, hogy valódi ízorgia várt ránk.
- Neked is - mondtam, és kíváncsian átpillantottam az asztal másik oldalán, éppen a hely steakburgonyáját tesztelő lányra. Hamiskás mosollyal figyeltem az arcát, még csak meg sem mozdultam, míg nem láttam a reakcióját. - Na, milyen?
Kérdésem közben én is evőeszközért nyúltam, és a hamburgerhez fordulva újra megszólaltam. A hangom mélyebben csengett, a hangszínem egészen hasonlított ahhoz, ahogyan franciául beszéltem.
- Kíváncsi vagyok az egyetemi éveidre. A bulikra, az életedre és az akkori Krisztára - emeltem vissza rá a tekintetem, majd már az első falattal a számban hátradőltem a fonott, süppedős székben. Érdekelt a válasza, az, hogy akkoriban vajon mit tartott fontosnak, hogyan élt és milyen lány volt. Ha nem így lett volna, meg sem kérdezem.
Igaz, egyszer-egyszer elpillantottam oldalra, a járókelők felé, és futólag az étellel is babráltam, azonban mindvégig figyelmesen hallgattam a szavait.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=698787#post698787][b]Jamie Leroux - 2017.08.31. 16:17[/b][/url]

Halvány mosollyal az ajkamon figyeltem Kriszta mozdulatait, mimikáinak gyors változását, majd mikor végül rám vigyorgott, az én mosolyom is elégedetten szélesedett ki. Biztos nem lehettem ugyan, de erősen bíztam benne, hogy ő is szeretni fogja ezt az ámulatba ejtő gasztronómiai élményt. Mert ez minden kétséget kizáróan az volt, főleg, ha valaki úgy szerette a hasát, mint én.
- Köszönöm! – mondtam hangosan, és a barbecue szószban összeérő ízeket hümmögve kezdtem élvezni. Hol a hamburgerre, hol a szemben ülő lányra pillantottam, és bár nem szokásom, megjátszott döbbenettel szakítottam félbe a mondandóját.
- Na, ne! - kerekítettem ki világos szemeimet, és fejemet értetlenül ingatva, elnyíló szájjal folytattam. - Kizárt, hogy te bárkinek is sok legyél - biggyesztettem le ajkaimat is, hogy egy pillanattal később elnevessem magam, és egy újabb zsíros falatot tűzzek a villám hegyére.
- Szerintem az olyan emberek hiánya a legfeltűnőbb, mint amilyen te is vagy. Ha egyszer elmész, az utánad maradó csend egyszerre zavaróan hangos lesz - jegyeztem meg már komolyan, és míg Kriszta tovább mesélt, én a steakburgonyához fordultam. A hallottak nagy részével egyetértettem, amit szavai közé ékelt finom bólogatással jeleztem is. A tanulmányaim során ugyanis én is, nem egyszer találkoztam féltékeny és már-már görcsösen irigy emberekkel, akik képtelenek voltak elfogadni, hogy vannak más beállítottságú hallgatók is, akiknek egyszerűen nem kell egész éjszakákat magolással tölteniük ahhoz, hogy a jövő heti zárthelyi elfogadhatóan sikerüljön. Szerencsés csillagzat vagy valami más... ki tudja. Hála Merlinnek, nem is foglalkoztatott. A fontos mindig egyedül az volt, hogy a saját jegyeim jók legyenek.
- Nem is tudom - dőltem hátra, és nyugodtan, mintha hosszú óráim lettek volna még fürkésztem Krisztát. - Minden. Bármi. Van testvéred?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=699431#post699431][b]Jamie Leroux - 2017.09.03. 15:28[/b][/url]

Szavaimat követően visszaegyenesedtem, kezeimet kihúztam szűk nadrágzsebeimből, és hátam mögött elegánsan összefonva őket vártam, mikor ugrik meg közvetlenül előttem álló áldozatom. Az ijedt sikkantásra már-már várakozón, kisfiús elégedettséggel mosolyodtam el, és fejemet oldalra billentve, udvarias érdeklődéssel pillantottam a felém forduló ázsiai vonásokkal bíró lány mandulaszemeibe. Nem tudtam volna megmondani, honnan származik, mint ahogyan azt sem, hány éves, tanul-e még vagy már dolgozik, hiszen, mint a legtöbb európai embernek, úgy nekem is komoly fejtörést okozott különbséget tenni a távol-keleti nemzetek között. Míg az odavalósiak óriási eltéréseket láthattak maguk közt, addig én olyan egyformának véltem őket, mintha ikertestvérek lettek volna. Nos, hát... igen, úgy mindannyian. Ráadásul egyedülálló genetikájuknak köszönhetően nemcsak egyformák, de kortalanok is voltak, így ha azt mondom, első látásra semmilyen információm nem volt a gyógyítói könyvet lapozgató lánnyal kapcsolatban, finoman fogalmazok. Illetve tévedek, dehogynem volt. Azt ugyanis tudtam róla, hogy valamire szüksége lehet, vagy legalábbis érdekli a gyógyítás, ha már épp ezt a könyvet vette le a polcról.
- A legteljesebb mértékben – bólintottam egyetértően, a számszéléről azonban még mindig nem tűnt el a cinkos, további rosszaságot sejtető mosoly. Pedig Merlinre, tényleg nem terveztem semmit. És nem is tudnám megmondani miért, talán az eső, vagy a könyvesbolti hangulat tette, de kedvem lett volna tovább folytatni a tréfát, még akkor is, ha az egyedül csak nekem vicces. Mit mondjak, néha előfordult. – De azért lapozz, hátha lesz benne valami izgalmas is.
Előredőlve, a válla fölött vetettem egy újabb gyors pillantást a könyvre, majd féloldalas mosollyal emeltem vissza tekintetem az ő hatalmas, őzikét idéző íriszeire. Annak ellenére, hogy Haruka a hivatalos, tiszteletteljes megszólítást választotta, én gondolkodás nélkül tegeztem le. Nem udvariatlanságból, egyáltalán, csupán így, kimondatlanul jeleztem, hogy ha szeretne, egészen nyugodtan tegezzen ő is.
- Seprűkészítő művész - ismételtem meg félhangosan, magamban továbbízlelgetve a szavakat. Közben léptem egyet balra, hogy elengedjem az esernyőjét összecsukó boszorkányt, és kezeimet továbbra is hátam mögött tartva, kíváncsian megemelkedő szemöldökeim alatt néztem le rá. - Akkor most illene autogramot kérnem?
Kiszélesedő mosollyal pillantottam ruhája pántjára, és zárt ajkaimat balra-jobbra mozgatva hosszas gondolkodást tettettem. Egy sóhaj múlva aztán kékjeim ismét Haruka szempárját keresték.
- Ez esetben kérlek Jamie-nek címezd - mutatkoztam be én is, majd bal vállammal nekidőltem a gyógyítói könyvekkel roskadásig pakolt szekrénynek, és a lány kezében fekvő műre pillantottam. - Egyébiránt mikor épp nem idegenekre hozom rá a frászt random könyvesboltokban, akkor gyógyító vagyok. Szóval, ha a könyvet nem csak úgy nézed, hanem keresel is benne valamit, van egy kis esély rá, hogy én hamarabb kisegítselek, mint ő.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=699614#post699614][b]Jamie Leroux - 2017.09.04. 19:23[/b][/url]

Vigyorogva pillantottam fel a lassan, de biztosan fogyatkozó hamburgerről. Tetszett, hogy Kriszta értette a viccet, és az is, hogy nem félt visszaszólni. Jóllehet hasonló reakcióra számítottam, az is benne volt a pakliban, hogy vérig sértődik. Szerencsére nem így történt.
Huncutul csillogó szemeim körül elmélyedtek az egyébként még halvány ráncok, és természetesen arcom mindkét felén megjelent az a nyamvadt gödröcske is, amit bárcsak soha ne láttam volna viszont a tükörben vagy fényképeken. Ugyan kevés dolog volt, amit az évek múlásával sem bírtam elfogadni magamon, ez a két galád kis horpadás pont közéjük tartozott. Nem kellett nekik egy pillanat se ahhoz, hogy megfosszanak a férfias, határozott és formális külsőtől, amely mind az ispotálybeli, mind pedig az egyetemi életemhez hozzátartozott, és tegyenek kisfiússá, komolytalanná és ahogy édesanyám mondogatta, borzasztó takarossá. Egyszóval azzá, amire minden korombeli felnőtt férfi vágyott. Mindennek a jónak csak egy őszinte mosoly volt az ára.
A kérdés meglepett. Mielőtt válaszoltam volna, megrágtam és lenyeltem a falatot, majd a szalvétával babrálva hátradőltem, és belenéztem a bongyor engem mustráló, kíváncsi szemeibe.
- Önfeledt - feleltem elmélázva, világos szemeimmel a csokoládétekintetet fürkészve. - Szabad. Önfejű. - elmosolyodtam - Szeretetéhes. Szilaj. Megzabolázhatatlan. Olyasvalaki, aki még nem lépett rá a saját útjára.
A jellemzők között kisebb-nagyobb szünetet tartottam, de a szemeim nem vettem le Krisztáról. Nem ismertem még régóta, nem tudhattam, hogy milyen ember valójában, így csak az első impulzusaimnak adhattam hangot. Talán igazam volt, talán nem. Idővel majd kiderül.
- Óh, szóval te jössz - vigyorogva jegyeztem meg, nyelvem hegyét éppen csak kidugva megvillanó fogaim között. A kezemben gyűrődő szalvétát azután a tányérom mellé dobtam, majd a karfára könyököltem, és ujjaimat magam előtt összefűzve felsóhajtottam. A számszéle alig észrevehetően rándult meg. - Van egy nővérem, Camille. Auror, mint ahogyan a szüleink is. Apa likvidátor, miatta készültem én is annak - idéztem fel a balatoni beszélgetésünk egy részletét, majd visszakanyarodtam Millához. -  A tesóm különösen független nő. Igazi harcos, komolyan. Minden helyzetben megállja a helyét, mindig a maximumot adja magából, és persze iszonyú makacs. Jó, ebben pont olyan, mint a többi nő - somolyogva pillantottam Krisztára - A munkájának él, így egyelőre se férj, se gyerek.
Nem tudtam, hogy érdekli-e más is, úgyhogy ahelyett, hogy véget nem érő történetekbe kezdtem volna a gyerekkorunkról, vagy az első szerelemről, inkább bekaptam még néhány szem krumplit, majd a szőke tányérjára pillantva, a falattal a számban szólaltam meg.
- Persze, amit csak szeretnél. Most nem kérsz mást? - kérdeztem tőle, és ha megrázta a fejét, felemelkedtem a székről. - Egy perc, rendezem a számlát, utána mehetünk.
Megittam az üdítőm utolsó kortyát, és megkerülve Krisztát, még gyorsan visszanyúltam, hogy vállamat megvonva lemosolyogjak rá, és ellopjak tőle egy szem burgonyát. A következő pillanatban viszont már ott sem voltam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=699627#post699627][b]Jamie Leroux - 2017.09.04. 21:16[/b][/url]

Kitártam az ajtót a mosdóból kilépő, és az étterem bejáratához velem együtt érkező anya-lánya páros előtt, majd tenyereimet vidáman összedörzsölve a már útra kész bongyorhoz sétáltam.
- Alig várom - mosolyogtam rá, és mielőtt végleg hátrahagytuk volna a helyet, még vetettem egy utolsó pillantást az asztalunk felé. Akkurátosan szerettem megbizonyosodni arról, hogy mindenem megvan és semmit nem hagyok el. Valójában nem egy berögzült mozdulatom volt, ami olykor bevallottan zavart másokat, én viszont még csak fontolóra sem vettem, hogy talán változtatnom kellene rajtuk. Inkább ötödszörre is visszaszaladtam a lakásba, mintsem az egyetemen jusson eszembe, hogy otthon hagytam valami fontosat. De ez így normális, nem? A mostani az egy volt a kevésbé idegesítő és alig feltűnő szokásaim közül.
- Szívesen. Örülök, hogy tetszett - feleltem útközben, míg felé fordítottam az arcom, és a vonásait kezdtem fürkészni. Nem tudtam, hogy jól van-e, vagy épp azon gondolkodik, amit már többször is mondtam neki a saját útjával kapcsolatban, de ösztönösen azt éreztem, hogy bár palástolni igyekszik, korábbi jókedve, ha nem is nagyon, de egy kicsit bizony megfakult.
A szűk, macskaköves utcába bekanyarodva aztán közelebb léptem hozzá, és átkaroltam a vállát, hogy egy pillanattal később már a karját simogassam. Fejem balra döntöttem, hogy jobban rálássak az arcára, és így, alulról pillantottam fel rá. Tekintetem az övét kereste. Az arcomról nem tűnt el teljesen a mosoly, de elhalványodott, hiszen valahol már nagyon bántam, hogy újra felhoztam a Kriszta számára láthatólag érzékeny témát.
- Ne haragudj - suttogtam egészen közelről, majd felsóhajtva visszaegyenesedtem, és az ismeretlen utca ismeretlen járókelőire emeltem világos szemeimet. - Sokszor kimondok olyasmit is, amit jobb volna megtartanom magamnak. De most rajtad a sor. Mondd el, szerinted én milyen ember vagyok?
Megszorítottam a vállát, mintha csak biztatni akarnám, majd felpillantva megláttam a cukrászda középkori stílusban kidolgozott cégérjét. Lassítottam lépteimen, de nem álltam meg, hiszen kíváncsi voltam, mit felel a bongyorka.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=709828#post709828][b]Jamie Leroux - 2017.12.16. 20:18[/b][/url]

Halvány mosollyal sétáltam el egy kisgyermekes család mellett, és futólag odaintettem a földből még csak éppen kilátszó, de már percek óta velem flörtikéző pici lánynak. Mikor a szemöldökeimet is összehúztam és csücsörítve elvigyorodtam, ő pirospozsgás arccal kezdett kacagni, majd az édesanyja lábához bújva, szégyenlősen pillantott fel rám.
Mosolyogva léptem tovább, és szövetkabátomat jobban összehúzva magamon lavíroztam az egyre népesedő adventi vásárban, hogy megkóstoljam azt az isteni bodzás forralt fehérbort, amelyről Damien az utóbbi napokban megállás nélkül áradozott. A - reményeim szerint - megfelelő sor végére állva aztán összedörzsöltem kesztyűben is átfagyott tenyereimet, és ráérősen körbepillantottam. Hiányzott Pécs, a város, az emberek és a pillanatnyinak tűnő kikapcsolódás.
A fények visszatükröződhettek a tekintetemen, ahogy bódéról bódéra, férfiról nőre, kipirult arcú gyerekről... szőkés bongyorra vezettem.
A felismerésre nevetve csóváltam meg a fejem, majd egy apró, hitetlen sóhajjal a kiszolgáló lány felé fordultam.
- Szép jó estét - búgtam néhány perc múlva egészen közelről, éppen Kriszta háta mögül, és az egyik forró poharat átnyújtottam neki a válla fölött, hogy a gőz az arcába szálljon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=709831#post709831][b]Jamie Leroux - 2017.12.16. 20:41[/b][/url]

Mr. Francia? Komolyan?
- Nyugodtan szólíthat a nevemen is, D'rá'ecs kisasszony - jegyeztem meg az orrom alatt, kissé rekedt, megfázott hangon, és miután átvette tőlem a poharat, mosolyogva mellé léptem. Természetesen direkt magáztam, mintha alig ismertük volna egymást, és saját italomból kortyolva felpillantottam a kürtőskalács választékra. Volt pizzás. És gumicukros. Tökéletesen érthetetlen. - Ha esetleg elfelejtette volna, Jamie-nek hívnak.
Somolyogva, egészen huncut tekintettel pillantottam vissza rá, majd a tárcámért nyúltam, hogy meghívjam őt szíve óhajára - jelentsen az bármit is.
- Fahéjas? Vaníliás? - tippelgettem csücsörítve, a sötétedő eget kémlelve, és míg vártam a választ, halkan dúdolni kezdtem a vásárban felcsendülő ünnepi dallamot.
Kékjeim közben hol a sülő kalácsokat, hol a tömeget, hol a mellettem álló bongyorkát fürkészték. Tényleg régen találkoztunk. Nagyon, nagyon régen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=709833#post709833][b]Jamie Leroux - 2017.12.16. 21:13[/b][/url]

A bongyorka értetlen pillantását finom kis odaszúrás követte, amire bár szerettem volna azonnal válaszolni, hirtelen sajnos csak arra voltam képes, hogy elnyíló ajkaimat nevetős mosolyra húzzam. Tekintetemet a földre sütve csóváltam meg a fejem, majd a kabát alá is beszökő hideget mélyen beszívva visszaemeltem rá kékjeimet, és a szemkontaktust tartva, fejemet oldalra billentve szólaltam meg újra.
- Ezek szerint van még mit gyakorolnom - mondtam apró, csalódottnak szánt cuppantással, és mint mindig, úgy akkor is óvatosan ráfogtam az enyémnél jóval törékenyebb kézfejre. Aztán a nagydarab kalácsos hölgyhöz fordultam, és kértem egy vaníliásat meg egy fahéjasat. - A-a, azt tedd el.
Az ismerős szavakra szigorú, amolyan bele se kezdjünk pillantást küldtem Kriszta felé, miközben már a tenyeremben csörgött az apró. Eddig sem engedtem, hogy ő fizessen, ezután sem fogom. Ez férfidolog.
- Én jól vagyok, köszönöm. Dolgozom, kutatok, kerülöm az életet... - elnéző mosollyal haraptam el a mondatot, hogy a kalácsokkal együtt az egyik asztalhoz sétáljunk. - Csak a szokásos. Na és te?
Felkönyököltem az asztal szélére, és a szépen fogyatkozó forralt bor fölött figyeltem Krisztát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=709836#post709836][b]Jamie Leroux - 2017.12.16. 21:54[/b][/url]

- Nagyon szívesen - zártam le a témát, ha nem is egyszer s mindenkorra, de reményeim szerint legalább a ma estére. Bár Krisztánál sose tudni, így helyesebb, ha a talánnál maradok. Talán lezártam.
A lánnyal egy időben én is törtem egy vaskosabb darabot a kalácsból, de a falat útközben majdnem megakadt a torkomon.
- Várj, várj - a borostámat csak futólag, a már meztelen kézfejemmel töröltem meg, hogy a szőrszálak közé ragadt fahéjas cukor lehulljon, majd értetlenül hunyorogva, mozdulatlanul, lélegzetvétel nélkül meredtem Krisztára. - Ezt most jól értettem? Elütöttek?
A hangom nem volt vádló, a tekintetem viszont haragosnak tűnhetett. Haragudtam is, csakhogy nem a szemben ülőre, sokkal inkább magamra. Jóformán sportot űzhettem volna abból, mikor ne legyek ott, ahol esetleg szükség lehet rám.
- Mikor? És hol? És ki volt a gyógyítód? - kérdeztem szaporábban dobogó szívvel, majd kelletlenül megcsóváltam a fejem, és egy másik asztal felé pillantottam. Az a baráti társaság harsányan nevetett, én meg ott ültem összeszorított szájjal és a mellkasomat egyre csak nyomó feszültséggel.
- Sajnálom - fűztem még hozzá, de azt, amit valójában gondoltam, hogy azt, hogy nem voltam itt, már nem tettem hozzá.
- A felmondásodhoz viszont gratulálok! - végre mosolyra görbült az ajkam, és büszkén pillantottam át az asztal túlsó oldalára. - Mit szólt hozzá édesapád?
A következő kérdésre viszont csak egyszerűen megvontam a vállam. Fogalmam sem volt róla, hol leszek, kivel és mit fogok csinálni. Így, hogy Camille Amerikába költözött, én sem vágytam haza.
- Talán meglátogatom a legjobb barátomékat, vagy Pesten maradok és dolgozni fogok. Nem tudom, nem gondolkodtam még rajta - az államat vakargatva beszéltem, a szavakat csak tétován, nagyon lassan ejtve ki. Aztán Krisztára néztem. - Kínos? Karácsonykor az albérletedben ülni, mekis hamburgert enni és kutatni? Igen, kínos.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=709841#post709841][b]Jamie Leroux - 2017.12.16. 22:39[/b][/url]

Nem egészen értettem, illetve... ha jobban belegondolok, a gond inkább azzal volt, hogy Kriszta minden egyes szavát tisztán hallottam, ennélfogva pedig tökéletesen értettem is azokat.
Egy ideig csak néztem őt, jobbra billentett fejjel és összetapasztott ajkakkal, majd mély levegőt véve bólintottam egy mélyet. Rendben van.
- Szóval nem vizsgált meg senki - a lehető legnyugodtabb hangon passzíroztam ki magamból a szavakat - mintha még mosolyogtam is volna -, és a már félig-meddig hideg kalácsomért nyúltam. - Világos. Végül is, szakmabeli vagy, ki tudhatná nálad jobban, hogy mennyi és milyen mértékű belső sérülést okozhat egy autó, ha mondjuk - tanácstalanságot tettetve húztam félre a szám - éppen elüt. Korrekt.
Ismét bólintottam. És ismét. És ismét. Aztán átpillantottam az asztal fölött, és a bongyor tekintetét keresve feszülten megráztam a fejem.
- Oké, Kriszta. Bemegyünk az ispotályba - mondtam, míg a tenyereim tompán csapódtak az asztal lapján.
Igaz, kérdőn fürkésztem az arcát, de még véletlenül sem azért, mert az ispotály lehetősége esetlegesen opcionálisan választható lett volna, és épp a véleményére várnék. Csak azon vacilláltam, hogy engedjem-e befejezni a kalácsát, vagy majd útközben megeszi.
Végül megittam a forralt bor utolsó néhány kortyát, és elkezdtem felhúzni a kesztyűmet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=709843#post709843][b]Jamie Leroux - 2017.12.16. 23:12[/b][/url]

Ahogy kiejtette a nevemet, elnémultam, megálltam még a mozdulatot megelőző gondolatban is. Csak néztem rá, figyeltem, ahogy engem néz, és egyszer-egyszer megráztam a fejem.
Eszemben sem volt éppen ott, a karácsonyi vásár kellős közepén, nyugalomra és kikapcsolásra vágyó emberek között jelenetet rendezni, de annak is tudatában voltam, hogy ezt most nem tudom szó nélkül hagyni.
Soha nem volt rám jellemző a hirtelen harag, a meggondolatlan cselekvés, vagy a felesleges vitára való hajlam, kivéve természetesen, ha az egészségről volt szó.
A vásárt átható ünnepi dalokat már alig hallottam meg. A vékony vonallá préselt ajkaim elváltak egymástól, tekintetemben értetlen düh lobbant.
- Azt gondolom, hogy az agyadban kószál egy teljesen ártalmatlan vérrög, azért beszélsz hülyeségeket - vágtam rá azonnal, és tekintetemet mérgesen a kürtőskalácsos bódéra felfüggesztett fényekre emeltem.
- Mi van? - összeszaladó szemöldökökkel fordultam vissza Krisztához, aztán ingerülten felnevettem. - Igen, régi jól bevált módszerem az ispotály szóba hozatalával felcsalni magamhoz a frissen elütött lányokat. El is felejtettem, köszönöm, hogy emlékeztetsz rá!
Hogy a baleset már egy hónapja történt? Ez akkor teljesen hidegen hagyott. Az viszont, hogy a kollégák közül senki sem vizsgálta meg a bongyort, nem tudott nyugodni hagyni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=709845#post709845][b]Jamie Leroux - 2017.12.16. 23:43[/b][/url]

Lemondóan ingattam meg a fejem, hiszen én sem akartam vitázni vele, sem felesleges köröket futni, mikor éreztem, hogy ebben a kérdésben nem nyerhetek. Valójában nem is erről szólt. Tudtam, hogy az akarata ellenére nem vihetem be az ispotályba, és ha ő nem szeretné és nem ad rá engedélyt, akkor azt sem érhetem el, hogy megvizsgálják. Mégsem engedtem el, úgy kötöttem az ebet a karóhoz, mintha annak bármiféle létjogosultsága is lett volna.
Zsebre tett kezekkel figyeltem ahogy feláll. Arra viszont nem számítottam, ami következett. Szótlanul, egyetlen árva hang nélkül, a szemkontaktust azonban végig tartva hallgattam végig őt, aztán alsó ajkam megnedvesítettem, és én is felálltam. Rátámaszkodtam az asztal szélére, és még egy pillanatot hezitáltam. Habár nem törődtem a környezetünkkel, a szemem sarkából láttam, hogy egyre többen figyeltek fel ránk, és ahelyett, hogy folytatták volna a beszélgetést és nevetgélést, velünk voltak elfoglalva.
- Ez nem parancs akart lenni - feleltem halkan, alulról pillantva fel a szőkére. - Ez a te érdeked. Be kellett volna menned a legközelebbi ispotályba. De rendben van, ha nem, akkor nem.
Lassan kiegyenesedtem, megigazítottam magamon a kabátot, majd az üres poharakat és zacskókat a szemetesbe dobva Krisztához fordultam. Kellemetlen volt, rosszul éreztem magam, főleg mert igaza volt: eltűntem.
- Jól éreztem magam veled, te is tudod - mondtam neki a bódé fényei alatt. - Mint ahogy azt is, hogy milyen életet élek. Nem gondoltam, hogy te... - hosszasan rágtam a gondolatot, kerestem a megfelelő szavakat - esetleg többet látsz mögé. Azt hittem, ez mindkettőnk részéről... szórakozás.
Amilyen romantikus lehet egy vásár, olyan lehangoló lehettem én és a szavaim.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=709847#post709847][b]Jamie Leroux - 2017.12.17. 00:18[/b][/url]

Azt ugyan nem értettem, mitől gondolta meg magát, hogy az az egyszerű tény változtatott-e valamit, mely szerint mindez az ő érdeke, de örültem annak, hogy megígérte: másnap bemegy, és megnézeti magát.
- Délutános leszek - mondtam megadóan, egyrészt, hogy tudja, hogyan kerülheti ki a velem való találkozást, másrészt épp ellenkezőleg, ha szeretné, hogy én is ott legyek, netalántán én legyek az, aki megvizsgálja, akkor tudja, mikor keressen.
Addigra már minden dühöm elszállt, azt viszont nem mondhatom, hogy rosszul éreztem volna magam az előbbi vita miatt. Meggyőződésem volt, hogy Kriszta egészségének érdekében sokkal messzebb is elmentem volna.
- Ugye tudod, hogy... - halványan, mintegy képzeletbeli fehér zászlót lengetve mosolyodtam el - képtelen vagyok értelmezni téged? Komolyan. Próbálom, de nem megy.
Az első pillanatokban úgy tűnt, Kriszta csak élvezni szeretné az életet, a dolgokat a helyükön, jól és lazán kezeli, igyekszik mindennek a pozitív oldalát nézni, szórakozik, aztán a következőkben meg szöges ellentétét mutatta. Olyan volt most, mint egy érzelmi hullámvasút, egy életbomba, ami számomra nemcsak, hogy idegen, de ismeretlen is volt. Persze ott volt Charlotte, aki a maga módján szintén nagyon nő volt, és akit szintén sokszor nem értettem... az is lehet, hogy egész egyszerűen csak megtanultam vele meg a lányos dolgaival együtt élni. Nem tudom, túl régen volt már.
- Most haragszol rám? - kérdeztem óvatosan, közelebb lépve hozzá, hogy a közönségünk a szavaimból még véletlenül se hallhasson semmit. A szőke arcát fürkésztem, kisvártatva ismét megszólaltam. - Persze, hogy haragszol. Megbántottalak. Gondolom utálsz, és most csak feltartalak. Nem tudom, mit mondhatnék azon kívül, hogy sajnálom, hogy csalódást okoztam.
Lassú, apró bólintásokkal jeleztem, hogy valóban így gondolom. Ha tudtam volna, hogy bizonytalan velem kapcsolatban, semmi esetre sem hívtam volna fel magamhoz, így viszont már mindegy volt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=709849#post709849][b]Jamie Leroux - 2017.12.17. 00:50[/b][/url]

A mosolyát látva összeugrott a gyomrom. Az pontosan olyan volt, amelytől még a hideg is futkosni kezdett a hátamon. Egyszerre kedves és bosszantó, amivel - érdekes - más esetben soha nem találkozni. Kizárólag ebben a kellemetlen, kényes szituációban, amiből az ember minden erejével ki akar lépni, erre csak egyre beljebb és beljebb sodródik.
- Őszintén mondtam - feleltem, aztán elfordultam, és az egyik italos bódét kezdtem bámulni. Hihetetlen, komolyan. Pedig milyen jól indult! De ez tényleg patthelyzet volt. Úgy látszott, valóban igaz a mondás, és két dudás nem fér el egy csárdában - legalábbis ami a ma estét illette. - Általában nem szeretem szőnyeg alá söpörni a problémákat - közénk emelt mutatóujjal szögeztem le, míg a tekintetét kutattam. - De most, kivételesen én is jobbnak látom, ha nem folytatjuk ezt a beszélgetést. Reggelig se érnénk a végére, úgyhogy menjünk, nézzük meg a pálinkákat.
A vonásaim akár még durcásnak is tűnhettek, de nem éreztem annak magam. Felemelt állal, a sötétben gyönyörűen izzó fények alatt egy szimpatikus bódéhoz sétáltam Krisztával, hogy ott a fakiállóra könyökölve lepillantsak rá.
- Hát akkor... hajrá. Kérj, amit szeretnél, a vendégem vagy.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=709851#post709851][b]Jamie Leroux - 2017.12.17. 01:12[/b][/url]

Kriszta kirohanására védekezőn magam elé emeltem a kezeimet, és somolyogva biccentettem egyet.
- Oké, főnök, értettem - mondtam halkan, majdnem elnevetve magam. - Nincs probléma.
Érzelmi hullámvasút - továbbra is kitartottam a már előzőleg tömören megfogalmazott véleményem mellett, de ostobaság lett volna hangot is adnom neki.
- Ha valahova együtt megyünk, ott én fizetek - pillantottam rá néhány perccel később, mikor már a pulton könyököltem. A hangomat árnyalatnyit emeltem csak meg, és az sem Krisztának, hanem az idegesítő helyzetnek szólt. Két értelmes(nek vélt) ember hogyan juthat el ugyanahhoz a ponthoz egyugyanazon este során kétszer? - Nem értem, de komolyan, hogy miért olyan nehéz egyszerűen elfogadnod, amit kapsz, és miért kell minden alkalommal harcolnod velem?
Az első pohárkát hozzákoccintottam a bongyoréhoz, aztán, mintha az életem múlna rajta húztam le átlátszó tartalmát. Akár a chili, úgy égette végig a nyelőcsövem, de már nyúltam is a következőért, hogy egy újabb csilingelő koccintás hangja után azt is a számhoz emeljem. A szemem közben le sem vettem Krisztáról. Mérges voltam, az ital pedig, korántsem voltam benne biztos, hogy segíteni fog az átlendülésben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=709854#post709854][b]Jamie Leroux - 2017.12.17. 09:45[/b][/url]

És tudta fokozni. A szemeimben feszültség csillant, ahogy az italunkat feles poharakba töltő meglett férfiról Krisztára pillantottam. Ugyan nem hittem sem Istenben, sem a csillagok állásának személyre vonatkoztatható hatásában, de abban a percben elgondolkoztam azon, hogy talán mégis lehet valami fölöttes erő, ami egész biztosan nem akarja, hogy mi ketten ma este közös nevezőre jussunk. Aztán vettem egy mély lélegzetet, és a fejem jobbra billentve higgadtan szólaltam meg.
- De most, erősíts meg, együtt vagyunk itt, ebben ugye nem tévedek? - kérdeztem erőltetett, meg-megránduló mosollyal, ujjaim között az utolsó, még érintetlen poharat szorítva. - Jó - balommal rátenyereltem a pultra, és míg vettem egy újabb mély lélegzetet, futólag az italkínálatra pillantottam. A következő percben azonban már a mellettem állót fürkésztem. - Kezdjük elölről. Kriszta, meghívhatlak ezekre az italokra?
A tekintetem egyszerre volt lágy és szigorú, kedves és egy kissé durcás. Nehezemre esett elhinni, hogy ilyen kis semmiségen nem tudunk túllendülni. Engem a szüleim úgy neveltek, hogy ha egy nő megtisztel a társaságával, én tiszteljem meg azzal, hogy kiegyenlítem a számlát. Ez mint mondtam, férfidolog.
- Nem tudom, hogy a ma este lehet-e még egyáltalán jó - feleltem halkan, és én is lehúztam az utolsó pohár cseresznyét. Rossz érzésem volt, a fejem bizonytalanul ingattam. - Elfáradtam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=709856#post709856][b]Jamie Leroux - 2017.12.17. 10:16[/b][/url]

Nem tudom, van-e annál rosszabb, mikor egy találkozás és beszélgetés olyan irányt vesz, amit már képtelen vagy irányítani. A szavak nélküled, indulatból követik egymást, te pedig csak sodródsz az árral, és hiába látod és érzed, hiába tudod, hogy ennek éppen olyan vége lesz, amit minden erőddel el akarsz kerülni, egyszerűen nincs hatalmad felette.
- Az nem is kérdés, hogy ki tudod fizetni - feleltem csendesen. Tudtam, hogy Kriszta vagyonos család sarja, azzal is tisztában voltam, hogy engem is, az egyetemet is, az ispotályt is megvásárolhatná, ha úgy akarná, és ez a tudat csak még inkább belemart a férfi öntudatomba. Mert hiszen, egy italra, egy kürtőskalácsra még én is meg tudom hívni! Ha bármit, amit meglátna és megkívánna, nem is tudnám kifizetni, ennyivel még én is elbírok.
A pénz hatalma egészen őrjítő volt, és bár régen egyáltalán nem érdekelt, mióta a húszas éveim közepét tapostam, és évek óta éjt nappallá téve dolgoztam azért, hogy többre jussak, hogy mint a szakmában, úgy a magánéletben is gyarapodjak, így egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítottam neki. Kénytelen voltam bevallani: a pénz fontos.
A szavaitól aztán megfagytam egy pillanatra, és csak meredtem rá, a vonásaira. Még nyelni is elfelejtettem, hirtelen teljesen kiszáradt a torkom.
- Szerinted... - kezdtem bele rekedten, de folytatás helyett beharaptam az ajkam és kékjeimet a földre sütve nevetni kezdtem. Hitetlenül, gúnyosan. Égnek fordított tenyereimet felemeltem, vállaimat megvontam. Úgy gondoltam, itt és most nem tehetek többet.
- Viszont kívánom, D'r'vcs kisasszony - biccentettem udvariasan, halvány mosollyal, és míg felém fordulva hátrált, mozdulatlan néztem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=723545#post723545][b]Jamie Leroux - 2018.05.20. 11:07[/b][/url]

Ahogy megéreztem a lábaim alatt a földet, azonnal átjárta testemet a megkönnyebbült, bizsergető melegség, mintha ebben a percben újjászülettem volna, mintha ismét kaptam volna egy új lehetőséget, egy tiszta lapot, amivel élhetek és amivel élnem is kell, mintha minden, ami idáig történt velem, hirtelen egy pecséttel védett mappa rejtekébe került volna, ami ezután a Minisztérium Misztériumügyi Főosztályának legmélyén se lelhető fel többé.
Mindig ez történt. Akárhányszor is hoppanáltam, akárhova is indultam, a legvégén, miután biztonságban földet értem, és éreztem a talpaim alatt a kellemes nyomást, ugyanazt éreztem.
Alig észrevehetően fújtam ki a levegőt, és oldalra fordulva, gyorsan végignéztem Krisztin. Egy futó pillanat volt az egész, de ellenőriznem kellett, hogy jól van, hogy mindene megvan, illetve, hogy az a minden a rendeltetésszerű helyén van.
- Munkahelyi ártalom - elnézést kérően jegyeztem meg a kicsit talán rögeszmésnek tűnő villámvizsgálatra célozva, és ajkaimat egy halvány félmosolyra húztam.
A felerősödő szél újra meg újra felénk sodorta a Balaton édeskés illatát, ami persze azonnal eszembe juttatta az első találkozásunkat, felelevenítve annak minden apró részletét.
- Hm - a nőről az előttünk húzódó, végeláthatatlan járdára pillantottam, és miután elindultunk, magamat is meglepve, kertelés nélkül, őszintén vallottam színt. Pont úgy, mintha természetes volna erről beszélni. Pedig nem volt az. Nekem legalábbis soha. Sem szülők, sem barátok előtt. - A sikertelenség és kudarc elől.
Arcomat kíváncsian fordítottam felé, pillantásom a vonásain időztek, és közben azon gondolkodtam, hogy milyen kiszámíthatatlan is az élet.