Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

MeglepIlián
Begombolatlan kabátját hátra-hátradobja az enyhe szél, ha induláskor nem vágta volna zsebre kezeit, az anyag valószínűleg krémszínű szárnyként lengedezne utána. Lesétál a Rózsadombról, maga mögött hagyva a Minisztérium impozáns épületét, és vele együtt minden munkával kapcsolatos gondolatot is. Bámészkodik, élvezi, hogy végre nem az orra elé tett iratokat kell böngésznie. Tekintete végigfut az épületeken, az embereken, a járdán masírozó szürke galambokon. Léptei kopogását csak a többi járókelő hallhatja, számára elnyomja a város hangjait a fülhallgatóiból duruzsoló zene. Kényelmes tempóban fordul rá a Margit körútra, egy piros lámpánál vet egy kósza pillantást csukója belső felére fordított karórájának mutatóira. Picit késni fog, de úgy dönt belefér, így a zebrára lépve sem szaporázza meg lépteit. Rögtön megérzi mikor ér ki az épületek közül, egy erősebb és hűvösebb széllökés rögtön arcába söpri szőke tincseit. Fintorogva simítja ki látóteréből a finom szálakat, majd gyűri be őket körsála alá. Kezeit visszadugja a zsebekbe, majd - szigorúan az időjárás, nem is Anna miatt -, kicsit gyorsabb tempóban közelít a sziget lejáratához.
A már majdnem teljesen sötét eget felhők takarják, és hiába jár még csak öt felé az idő, az utcalámpák sárgás fénye festi bőrét egészségtelenül sárgára, ahogy a szökőkút felé sétál. A kisebb-nagyobb csoportosulásokat kikerülve dobja le magát egy padszerű székre, jobb lábát a balon átvetve dől neki a támlának és veszi elő mobilját, hogy immár azon csekkolja mennyi az idő. A picitből nyolc perc lett, de nem zavartatja magát, idefelé nem látta a nőt - na nem mintha annyira kereste volna -, ha meg ő veszi észre Sonját, majd azt mondja már itt vár egy ideje. Böngészni kezd, lehajtott fejének színét tovább árnyalja a képernyő kékes fénye. Igen, ne lepődj meg, ha mugli eszközök szokásszerű használatát észleled nála, elég régóta felfedezte már bennük a jót, rosszat. Emlékszel arra az appra ami magas frekvenciájú hangokat ad ki? Sonja is ismeri ám, és nem azért hogy mondjam, de nagyon hatékonyan meg tud zavarni bizonyos kellemetlen családi vacsorákat egy okos kis pöccintés a képernyőn.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Martin Rombergoktóber 31.
Életunt fejjel mered maga elé miközben összeszorított szájjal szuggerálja a világot, nehogy megint kifusson alóla. Ez így nagyon költőin hangzik, pedig a fenyegetés kivételesen egészen valós - eleve arra ébredt, hogy az ágya megpróbált átügetni vele a kertbe. Az ablakon keresztül. Az emeletről.
A nő csak azért nem találta magát a hervadozó hortenziabokorban, mert felriadt amikor az ágy elkezdte összehasogatni magát, hogy kiférjen a jelentősen kisebb ablakkereten. Nos, talán nem is olyan meglepő, de Sonja a padlón kötött ki döbbenetében, és mialatt vörösre csipkedte karját, megbizonyosodván róla, hogy nem, nem csak álmodik, az ágy - bár aligha lehetett azt a kupac romot már ágynak nevezni - szépen elterült a pázsiton. Az üvegszilánkok csilingelve porlottak le lába elé a parkettára, és ez volt az a pont ahol úgy dönt hogy ezt ő nem akarja látni, úgyhogy leseperte magáról a meglepettséget, és lebattyogott kávét főzni. Persze nyilván az ablak nem forrasztotta össze önmagát, de azzal már csak egy csésze fekete, és némi pirítós után volt hajlandó foglalkozni. Hogy is mondjam szépen, elég jó ébresztő ha a kedvenc bögréd köpi rád a forró italt.

Mondhatnám, hogy mostanra már hozzászokott a váratlan meglepetésekhez, de szerencsére akárki is okozta ezt az átokverést elég kreatív volt ahhoz, hogy ne lehessen megunni a mókázásait. Harapott már a lábujjába a zoknija, kiabált már a fülébe a fülbevalója... És hol van még a nap vége? Éppen valami zavaros ügy részleteit tartalmazó dossziéval a kezében igyekszik a varázstárgyasokhoz, kiderült ugyanis, hogy egy galibát, ami kertitörpe invázióhoz vezetett, egészen véletlenül egy bejelentetlenül birtokolt varázstárgy okozott.
- Hello - lép be egy intéssel az irodába, tekintetét végigfuttatja a dolgozók között. Mikor megállapítja, hogy így bizony sosem ismerné fel akit keres, vet egy utolsó pillantást a mappára ragasztott post-iten szereplő névre, majd kérdő hangsúllyal szólal meg újra.
- Martin Romberg? - tekint körbe, várva, hogy az a bizonyos illető felkapja fejét a nevére. Cipői ezt a pillanatot választják arra, hogy összevesszenek - csak olyan Gombóc Artúros módra -, ketten két irányba vonulással késztetve Sonját egy hirtelen spárgára. A nő elfolytott káromkodással borul el oldalra, a dossziéból kiszóródott lapok körülötte hevernek. Cipői kikötik magukat és lemásznak lábáról, csak hogy könnyes békülés után kezdjenek boldog (?) steppelésbe - igen, az iratok tetején.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

MeglepIlián
Érzékeli, hogy valaki megközelíti, ahogy azt is látja, hogy az illető nem éppen az ő 160 centis, vasággyal 40 kilós barátnőjének alkatával rendelkezik. Legalábbis az árnyék, ami a térkövekre vetül határozottan robosztusabb teremtést enged sejtetni. Menj tovább, menj tovább - szűri némán fogai között, ölébe eresztett telefonján abbamarad a pötyögés. Nem tudja mi lenne a rosszabb, ha a "van egy szál cigid" vagy a "hisz ön Istenben" kezdetű párbeszédet kezdeményezné az ismeretlen, de a biztonság kedvéért feljebb nyomja a hangerőt. Ha nem hallja, nem kell válaszolnia. Vállai befeszülnek, ahogy a férfi megáll előtte, és végül minden jobb meggyőződése ellenére kénytelen-kelletlen felnéz. Már készülne, hogy idegeit lecsillapítandó veszekedjen egy sort a privát szféra fogalmáról, vagy a személyes tér tiszteletben tartásáról, amikor lángoló tekintete végre megtalálja a másikét, és addig vonallá préselt ajkai meglepetten nyílnak el.
- Ilián! - változik meg arckifejezése egy csapásra, ahogy már nyúl is fülese zsinórjához, hogy telefonjával együtt zsebrevághassa azt. Felpattan, táskáját öléből a földre csúsztatja, majd egy boldog mosollyal nyújtózkodik és öleli át bátyja nyakát. Arcát a kabátjába fúrja, mély levegőt véve fonja szorosabbra karjait, szinte már elbújik Ilián ölelésében. - Megleptél - motyogja kis mosollyal a hangjában, és egy utolsó, jó hosszú lélegzetvétel erejéig lehunyja szemét.
Aztán a pillanat megszakad, a lány lassan hátrébb húzódik, a másik tekintetét keresve. Egy finom legyintést mér Ilián vállára, pusztán jelzésértékűen, miközben ajka lebiggyed, és újra azzá a durcás kislánnyá változik, aki elpityeredett ha Ábel kisajátította magának a bátyját. Nem tud róla, hogy a két férfi már találkozott, elvégre nem kukkolja állandóan a házukat - bár ezek után még arra is sor kerülhet -, a morcos kifejezés most éppen a férfi munkájának szól, ami hónapokra elrabolta őt tőle.
- Igazán hazajöhettél volna már korábban - fonja karba kezeit. Bár igyekszik megtartani a szemrehányó hangsúlyt, nem igazán sikerül neki, szája széle újra és újra mosolyra akar húzódni, és hangja is ellágyul a mondat végére. - Jól vagy? - teszi aztán hozzá finoman, már-már egészen aggódón, tekintete újra és újra végigfut a másikon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

MeglepIlián
És szerény is, tudjuk Ilián. A derűs megszólalásra csak egy halk pff érkezik válaszul, Sonja még azt is megállja a viszontlátás örömében fürdőzve, hogy finoman megcsapkodja azt a felettébb überelhetetlenül kotyogós kobakját.
- Tudom - bólint rá olyan szigorúan, hogy már csak a szoros konty hiányzik és elmehetne gardedámnak is. Az ám, az kéne Iliánnak, valaki aki biztonságos távolságban tartja a "szerelmétől". - Remélem is hogy hamar megözvegyülsz - bújik elő a cinikus kisördög, ahogy önmagát ölelgető bátyját bámulja. Táskája után nyúl, hogy vállára akaszthassa, megkönnyebbült mosolyát így a másik nem láthatja - pedig nagyon is örül, hogy Iliánnak van lehetősége az egészségén poénkodni, hiszen ez is azt mutatja, hogy jól van. Visszafordulva egy kart talál maga körül, mire engedve a finom noszogatásnak megindul. Igazából tökre nem érdekli, hogy valakivel találkozója lenne éppen, testvére fontosabb, s igazából eszébe sem jut barátnője. Jó, nevezzük inkább viszonlag közelebbi ismerősnek. - Csak akkor vagyok rá kíváncsi, ha Ábel még nem látta - fekteti le a játékszabályokat, majd tessék, mintha csak ennyi kellett volna neki, már fény is derül az árulásra. Hogy tessék, neki volt ideje megkérdezni az öccsét, hogy mi van vele? Persze, gondolhatta volna, hogy nem hozzá jött először... Durcás ajakbiggyesztéssel bújik ki az ölelő kar alól, és még táskáját is átdobja a másik vállára, közéjük.
- Hát jól van Ilián, jól van - néz mereven előre, szavai pattognak közöttük, olyan hanggal, mint amit a teniszlabda ad ki, amikor valaki dühében számtalanszor a falnak vágja. Jól van, jól van... - ismétlődik fejében újra és újra ez a két szó, de a változatosság kedvéért néha-néha megtűzdeli pár kevésbé nyomdaképes kifejezéssel is.
- Láttál, jól vagyok, mehetsz vissza hozzá, bár nekem a múltkor azt mondta, hogy kezdi cikinek érezni, hogy ennyire ráakaszkodsz - fordítja el még fejét is tüntetően. Szemei makacsul tapadnak a sötétbe burkolózó fákra, de lépésein nem lassít, szavaival ellentétben Ilián tempójában sétál tovább, és elég szomorú lenne, ha valóban magára lenne hagyva. - Tényleg, mit is keresel itt? - kezdi végre furcsállni a véletlen találkozást. Ismét vet egy pillantást órájára, és azon gondolkodik, vajon van-e ennek bármi köze ahhoz, hogy a férfi "Meglepetés"-t dalolászva köszöntötte őt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Martin Rombergoktóber 31.
Lehet a legjobb az lett volna ha inkább kivesz egy nap szabit, és be se jön ma dolgozni. Persze ő nem tudja, hogy holnapra már csak egy rossz álomnak fog tűnni az egész balhé, így idegessége is a plafont verdesi - illetve egyelőre még csak az, de lehet hamarosan egy madárrá transzformált papír, ruhadarab, vagy netán szék is csatlakozik hozzá.
A cipők szomorú némaságba burkolózva fagynak bele udvarlási táncukba, de semmi gond, mert felbolydul helyettük az iroda, többen is a lábbelik köré gyűlnek, hogy jobban megvizsgálják mi ütött beléjük. Ah, foglalkozási ártalom. Sonja saját profán belépőjétől megzavarodva szedi össze magát, s ahelyett, hogy egy i'm out felkiáltással hazamenne de nagyon gyorsan, pár frusztrált sóhajjal felkászálódik a földről. Pedig csábítja a gondolat.
- Megvagyok - bólint az idegen férfi kérdésére, majd lehajol, hogy az utolsó lapot is felszedje a földről. - Köszönöm - biccent munkatársai felé, és kezét nyújta az összeszedett iratokért. A legtöbben visszatérnek munkájukhoz, és még a cipőjét is visszakapja - ennek azért örül, elvégre nem a legkellemesebb érzés vékony zokniban ácsorogni a hideg padlón. Bár nem vette észre Martin jelentkezését, és nem hallotta szavait elvégre akkor már megkezdődött a zűrzavar, mivel csak ő marad mellette, nem esik nehezére megejteni egy bátor tippet, miután belebújik cipőibe.
- Martin, ha nem tévedek - nyújt kezet, még mindig kicsit bosszús, mosolytalan arccal. Nem a helyzet miatt komor az arca, bár tény, hogy általában valamivel lágyabb. Ha valamit akkor a mosolyt pont igyekszik kerülni odabent - az emberek rögtön a vélaságra asszociálnak róla, neki pedig nem hiányzik egy alaptalan gyanúsítgatás. Inkább óvatos. Nagyot sóhajt, olyan érzése van mintha már este hét lenne, aztán közben még dél sem múlt el. - Machay Sonja, Kártevőügy - mutatkozik be, majd tekintete bal kezében tartott papírokra, majd egy közeli asztal (ami történetesen Martiné) felé rebben.
- Bocs a felfordulásért - veszi kicsit halkabbra a hangját, hogy ne zavarják a többieket, majd még frusztrációját csökkentve kicsit összecsapja lábait, igazán reménykedve abban, hogy a cipők értik a célzást, és viselkedni fognak most már.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Martin Rombergoktóber 31.
A világ újra kerek egész, megtalálta akit keresett, az iratok megmenekültek a harci cipők táncától, és még a bugyija sem döntött úgy, hogy neki bizony meg kéne próbálnia megharapni a nőt. Alsóneműt valamivel kevésbé szívesen tenne közszemlére, mint a cipőit... nem is értem miért.
Kérdésére nem válaszol rögtön, na nem azért mintha olyan nagy titokról lenne szó amit nem hallhat más, egyszerűen épp a papírokat pörgeti át ujjai között, gyorsan megszámolva a tovalibbenő sarkokat. Darabra stimmel, bólint egy nagyon aprót, majd épp mire ezt megállapítja már az asztalhoz is érnek. Biccent a figyelmességre, s leül a számára odahúzott székre. Amíg Martin picit odébb pakol (pedig nem is lesett arrafelé olyan nagyon feltűnően), térdére ütögetve rendezi össze a papírstócot.
- Valóban nem - biccent, majd fürgén egymásra pakolja az oldalakat, immár sorrendben. Lefordítva helyezi az asztalra először az első, majd a második papírt, pillanatokon belül rendszerbe foglalva az információkat. - Kaptunk egy bejelentést egy kertitörpe-problémáról - állja meg sikeresen, hogy maró gúnnyal ejtse ki a lények nevét. Egy elszabadult tincset hátrasimít füle mögé, a mozdulatait követő halvány narancsvirág-illat számára már nem is tűnik fel. Tekintete komótosan szalad át a sorokon - ma nem először -, de nem felejt el fel-felpillantani Martinra, hogy rögtön észrevegye ha a másiknak valamilyen kérdése támadna. Nem szereti ismételni önmagát, egyszer mondja el amit kell, de akkor úgy, hogy az világos is legyen.
- A helyszínre érkezők jelentése alapján, tessék, itt - keresi ki a megfelelő oldalt, majd helyezi fölülre úgy, hogy a jelentés rövid szövege válljon láthatóvá -, valamiért feltűnően vonzódnak a lények a helyhez, nem kizárt, hogy elbűvölt tárgy vagy tárgyak miatt. A házban még nem jártak, elvileg ahhoz nem kaptak engedélyt.
Mindenféle számadatok szerepelnek még a szövegben, hány törpét találtak, mikor, mennyi idő elteltével jelentek meg újak, az épület melyik oldala volt számukra nagyon szimpatikus - szóval csak ilyen alap dolgok, amikkel mostanság jóval többször találkozik, mint szeretne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Martin Rombergoktóber 31.
Csattanó? Nos, csattanó az nincs, hacsak nem nevezzük annak azt a pillanatot amikor erre Martin is rájöhet. Bocs de nem én állítottam túl magas elvárásokat, nem az én hibám. Szó nélkül adja át a papírokat, még int is melléjük, hogy "csak tessék", közben meg azért már kezdi ő is unni a dolgot, minek kell itt ezt húzni ennyi ideig? Odaadja, átveszi, innentől kezdve majd ők foglalkoznak vele... Aha, miért ilyen lusta itt mindenki, hogy vissza akarják pofozni a munkát arra aki hozza?
- Az előtt vagy után kellett volna elküldenem a levélpostával, hogy az tüzet kezdett köpködni magából? - húzza fel szemöldökét a cinikus szólam végére. Nagyon kedves Martintól, hogy így érdeklődik a módszereik felől, azonban mint azt már észre lehetett venni ma Sonja körül minden megbolondul - miért pont a levélposta lenne ez alól kivétel? Ha tudná a férfi hány levelet kellett ma már újraírnia mert azok elégtek amikor már épp kézbesítődni akartak volna... Nem, nem valószínű hogy akkor empatikusabb lenne. Sad.
- Nem kötötték az orromra, megmondták hogy kit keressek, megtettem. Ennyi - von vállat, hangja még mindig nem tükrözi ingerültségét, így a mézédes szólam kellemes ellentétben áll az egyébként meglehetősen kimért s mogorva szavakkal.
- Átadom - biccent kedvesen, majd az eddig asztalon pihentetett tenyerét ölébe ejti. Feje oldalra bukik, és már éppen kérne egy pohár kedvességet, extra empátiával és egy deci társasági stílussal, amikor az asztal hirtelen kékre változik. Szája, ami még éppen csak szólásra húzódott úgy marad, előre félve a következőktől bámulja meredten az asztalt, csak hogy az a következő pillanatban mintegy csettintésre omoljon össze, egy kupac kék homokot, és hatalmas rendetlenséget hagyva maga után.
- Ez eddig a legdurvább - konstatálja sztoikus nyugalommal az iroda csendjében, majd felpattan, hogy mielőtt kitörne a bolondokháza ő eltűnjön onnan. Az asztal köré sereglő kollégáit kikerülve veszi célba az ajtót, reménykedve benne, hogy Martin nem tartóztatja fel, és kéri számon rajta a dolgot. Nos, hátha az iratait eléggé szereti ahhoz, hogy őt furni hagyja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Na essünk túl rajta
december 14.
Nyolcra akart jönni, de hát nem pont felébredt korábban? Így aztán kicsivel hét harminc után esik be az ajtón, jó reggeltet bólintva Bánkinak, hogy aztán segíthessen ahol tud. Még így az első másfél órára ki is tart a lelkesedése (vagy valami olyasmi), nem üti bele az orrát feleslegesen semmibe, csak bedolgozik a férfi keze alá. Nos, lehet ez amolyan kompenzáció-féleség azért, mert kitolt vele, Sonja ugyanis véletlenül pont akkorra szervezte meg ezt a kis akciót, amikor a főnökének tuti kétszer annyi erőfeszítésébe telik nem elaludni létracipelés közben. Nem fogok hazudni, azért az kicsit javít a Bánkiról kialakult képen, hogy nem lép le, hanem tényleg itt van és tényleg csinálja. Hopp, az talán valami elismerés-féleség lett volna ami megcsilla-, á nem, csak a fény vetült oda furán. Téves riasztás. Igazából jah, kellett neki lelépnie két nyavalyás hétre, ez van, gyorsan kisatíroztuk azt a képzeletbeli glóriát Bánki feje fölül.

Igen ám, de mire megérkeznek az emberek, és kezd megtelni a bolt, már egyre kevésbé akaródzik neki ehhez asszisztálni. Megunta, elvesztette az érdeklődését, nevezzük aminek akarjuk, de a beszéd végén egy "jó voltál" vállveregetés után jelzésértékűen biccent az utca felé, jelezvén hogy ő most akkor... tartana egy cigiszünetet. Ellazulva fújja ki a füstöt a békés reggeli utcára, miközben cipőjének orrával egy fűcsomót kezd piszkálgatni. Eljátszik a menekülés gondolatával, de már felvett egy olyan röhejes overált (akkor még jó ötletnek tűnt), így pedig még igazán menekülőre se tudná fogni - az a vacak úgy szúrja mindenki szemét, hogy jelenleg mintha célkeresztet viselne a hátában. Várja mikor jön oda hozzá az első előkészítős baba, hogy "Sonja néni merre van a..." brrr, még a hideg is kirázza a gondolatra. Szomorúan veszi tudomásul, hogy már lassan csak a szűrőt szívja, így megnyugtatva magát a gondolattal, hogy mindjárt ebédszünet, eltapossa a csikket, és csilingelve (mármint a csengő csilingel, nem a nő) visszatér az üzletbe. Gyorsan körbepillant, igyekezve legyűrni a hangzavartól arcára szökő fintort, majd felkap egy vödröt, egy ecsetet, és egy még üres falfelület elé gugol. Most már bánja, hogy bejött korábban, már kéne az a plusz energia amit akkor könnyelműen elpazarolt. Látja, hogy mások milyen önfeledten kezdenek a mázolásba, de ő csak szépen lassan, kimért pontossággal halad, nem rajzol csillagocskákat, karikácskákat, fenyőfácskákat, pizzácskákat, nem. Fog a nénikém óvodásat játszani.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Weiss Arion Ruben
well well
Valaki tökre azt hazudta neki, hogy így karácsony után majd csökken a boltokban a tömeg, meg több lesz az akciós csecsebecse. Nos, ez a mellékelt ábra szerint baromira nem igaz, de Sonja benyelte, szóval itt van, hogy vázát nézzen. Jelenleg ugyanis nincs neki, hiszen egész eddig hihetetlenmód ágállt azellen, hogy beszerezzen egyet, mondván úgysem vesz soha vágott gazt, manapság ugye meg mégis kitől kapna?
Nos. Kapott. Úgyhogy az idegességét visszaküldve oda ahonnan elő szokott törni kapja magát hogy keressen egy értelmes boltot, ami nem zár be este nyolckor. Ott aztán majd jól megfogja az első ronda vázát amit talál, megveszi és hazamegy vele. Hülye rózsák.
Ilyen csodálatos hangulatban vágtat végig a sorok között, majd áll meg egy polc takarásában, hogy kibogarászhassa melyik a legolcsóbb választás. Kerek, szögletes, lapos, magas, közepes, üveg, kerámia, mi a lótüdőért van ennyiféle? Körülötte a vásárlók hada hömpölyög (amiket ugye megígértek hogy nem lesznek...), neki pedig eléggé kezd elege lenni a zsivajból, frusztrált is meg minden, így csak fogja magát, és felkap egy random üveghengert, aminek nincs lezárva mindkét vége, és köszöni, ő itt végzett. Ellép a polctól, fordultában nem is nézve ki van, vagy van-e egyáltalán valaki mögötte. De ugye, miért ne lenne?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Weiss Arion Ruben
well well
A keze egy testnek ütközik, a benne lévő váza pedig a padlóra vetített, untig ismert fehér nyílnak. Csörömpölés. Az üvegdarabkák pillanatok alatt terítik be körülöttük a földet, mint valami morbid hó, ami nem lefagyaszt hanem szétszabdal ha rálépsz, és a talpadból kifolyó vér festi pirosra, nem Rudolf orrának tükröződése. Ah, csak egy újabb giccses, karácsonyi életkép. Nem lép el, hiszen a hülye is tudja, hogy ha üveg törik nem moccanunk, így bámul a férfi mellkasára, csakhogy a beszólásra idegesen rántsa fel fejét. Szája keskeny vonallá préselve össze, smink nélkül, széltől borzolt hajjal tekint fel, és már nyitja is a száját, hogy kikérje magának a hibáztatást.
- Talán a saját tanácsodat kéne megfogadnod - sziszegi hasonló ingerültséggel, fényes kék szemeiben csalafintán csillan meg a túl erős, természetellenesen fehér bolti neonfény. A közelben egy dolgozó már meg is indul, hogy felsöpörje a darabkákat, ám amíg ez a kettő mozdulatlanul ácsorog egymással szemben esélyesen más is törik még itt. Mondjuk a férfi büszkesége? Sonja nem bánná. - Nem én voltam az, aki kiverte a kezemből ezt a szart - fújja fel magát, és érzi ahogy idegessége körbe-körbe kering az ereiben, egyre csak hergelve saját magát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Weiss Arion Ruben
well well
Azt a smúzoló, mézédesen csalogató hangját, na azt kéne betiltani. Sonja megfeszül a játékos hangnemre, mivel azonban sajnos ő is azok közé tartozik akik nevetni szeretnek, csak még jobban megremeg a másik nyilvánvaló jókedvén, hiszen az épp vele játszadozik. Amit pedig kifejezetten utál. Szemöldöke, talán a másik mintájára, talán tükreként homlokára szalad ahogy gunyorosan elmosolyodik, és megforgatja szemeit a kifogás hallatán. Nem, nem úgy mosolyog, ebben semmi babona, semmi varázs nincs, illetve pont annyi, amennyit a férfi varázslatosan feldughat magának, ha éppen kedve tartja. Meg no, nem vagyok én semmi jónak elrontója. Akkor is ha nem.
Fogalmi gondok vannak itt kérem. Nem a vacak miatt dühös, az a szar senkit nem érdekel, a nő már eleve a plafonon csünggve jött be (persze nem szó szerint), és még erre rakódott rá a tömeg, és a bunkó állatja, aki rögtön rá akarja kenni a saját hibáját. Hát hogy nézzen ő körbe, legyen talán a hátán is szeme?!
- Én törtem volna? - csendül fel a jéghideg szólam, miközben rezzenéstelenül állja, hogy az idegen nő gyakorlott mozdulatokkal seperje össze a váza maradvnyait körülöttük. Amúgy is ronda volt. Szóval mesedélutánt tartunk? Hát lehet így is. - Én úgy emlékszem te verted ki a kezemből, amikor nem hagytam készségesen, hogy fogdosni kezdj.
És tessék, még pillázik is mellé párat, igazi áldozatként. - Én leszek morcos - néz kihívóan a másik szempárba -, és az neked sokkal nagyobb probléma.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Weiss Arion Ruben
well well
Első szavai már szinte túl gyengék, túl kedvesek. Ha valaki ilyen természetességgel köt bele, ennyire csípőből nyúl a tűért, hogy beadja az oltást, az bizony nem tegnap kezdte, és egy ekkora közhelynél nem is fog megállni. Sonja is tudja, Ruben is, egyedül a nyakát behúzó alkalmazott reménykedik még, de ő sem sokáig tud már.
Immáron üres keze, ami eddig hanyagul pihent teste mellett, felemelkedik, hogy ujjai finom határozottsággal fonódjanak a férfi ruhájának nyakrészére. Nem ránt rajta, nem kezdi el fojtogatni, nem kell a dráma, de érezhető az apró húzás, ami jelzésértékűen feszül a másik nyakán. Fölényre utazik az ismeretlen fölött, aki könnyelmű gesztusként hajol le hozzá, önként sétálva be a szavak csapdájába. Nem szól semmit, sőt, a nevetésre is csak gunyoros mosolya lesz szélesebb, illetve pupillái a vadászó macskákra jellemző módon, kerekre tágulnak a hang hallatán.
- Nem magyarázok én itt ki semmit, kettőnk közül nem én élek mesevilágban - feleli vissza tiszta, remegéstől mentes hangon. Mint a vízfolyás, oly könnyedén tartja fent a hazugságot, az álcát, pedig bizony a másik szavai hallatán igencsak nehezen fogja vissza dühét, és előbújni vágyó, provokatív örökségét. - A vázán a francokat - mondja ki immár hangosan is, csak hogy tisztázzák a dolgokat. - Nem érdekel az a giccses üvegdoboz, legfeljebb a mosdókagylóba szórom bele a nyamvadt virágokat, éljenek ott. Az viszont - s itt hangja halkabbra vált, ahogy még közelebb húzza magát az archoz -, hogy nekem jössz, és még rám akarod kenni a balhét, több mint elég ahhoz, hogy pörögjek. - Remélem mindenki hallja azt a gunyoros hangsúlyt.
- Azt hiszed, hogy olyan nagyon vágynék az érintésed után? - kezd el egészen halkan duruzsolni, olyan finoman, hogy csak ők ketten halhassák. - Mégis mi mondatja ezt veled? Honnan ez a nagy arc, nem látom, hogy bármivel is rászolgáltál volna... De ne mérgelődj, azt hallottam túl a negyvenen a ráncok bizony már nem tüntethetők el olyan könnyedén.
Szemét magával elégedetten húzza összébb, nem engedve se a ruhán ejtett szorításból, se pillantásának erejéből. Ne merészelj közbevágni, vagy megjárod. Hangulatát kis tetovált kígyója is átveszi, bizsergő csíkot húzva tekereg fejbőrén, megbújva a hajhagymák között.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Martin Rombergoktóber 31.
Persze, hogy nem tudott, ha valaki egész nap csak az íróasztala fölött gubbaszt, nem valószínű, hogy bármit is észrevehetne. Sonja nem osztja meg a véleményét a férfiról, sőt még a gunyoros felhorkanást is elnyomja magában, hogy végre a lényegre koncentrálhassanak. A válasszal nem elégedettnek lenni, hát, hogy is mondjam... egyéni szociális probléma, amiből viszont itt mink nem kérünk, úgyhogy a nő már szedi is a lábait el onnan. A felé nyúló kézről tudomást sem véve (vagy méginkább szerezve) kerüli ki az asztal felé sereglőket, épp annyi egérutat nyerve, hogy kiérjen a folyosóra mielőtt Martin utoléri. Indulatos sóhajjal pördül meg, hogy kezeit mellkasa előtt összefűzve adja ki magából a feszültséget, ám az utolsó pillanatban meggondolja magát. Száját alig észrevehetően rezzenti meg, s egy szakadozó lélegzetvételt követően tekintetét elveszetten süti a padlóra.
- Nem tudom - szinte csak súgja a szavakat, miközben lassan megingatja fejét egyszer... kétszer. Küzd a bensőjében forrongó indulatokkal, legszívesebben mindent maga mögött hagyva törne szét valamit, egészen apró darabokra, ám az ész még képes engedelmeskedni ösztönei felett, és tudja hogy nem teheti, most nem. Alig van itt pár hete, még új, senki sincs aki a pártját foghatá, nem is túl szívesen látott családja miatt, jobb hát ha nem keveredik balhéba - na nem mintha azért lenne ezen a véleményen mert ezt tanácsolták, inkább azért mert józan ésszel bárki erre következtethet. Pillanatok alatt dönt tehát úgy, hogy tanácstalannak, sebezhetőnek mutatja magát, amivel egyébként nagyot nem is vetít, hiszen a dolgok okával továbbra sincsen tisztában.
- Fogalmam sincs miért történik ez velem - karolja át magát, picit, ám annál jelentősebben változtatva ezzel testtartásán. - Azt reméltem, hogy majd itt nálatok nem lehet gond, hogy ti meg tudjátok fékezni, vagy legalább megmondani mi ez az egész... azt hallottam, hogy még nem volt olyan ügy aminek ne tudtatok volna végére járni.
Egy kis egósimogatás, hízelgés, dícsérettel keverve... Sonja elkeseredett tekintettel néz Martinra, olyannal aminek szinte lehetetlen ellenállni. Nem, nem a mágiája miatt, de ugyanaz a pillantás ez, mint ami kóbor kiskutyák, vagy a világra rácsodálkozó kisbabák arcából pislog a világra, megolvasztva még a legmogorvább emberek lelkét is.
- Biztos tudtok segíteni valahogyan, nem? - suttogja még utoljára reménykedve, teljesen átadva magát az elveszett, segélykérő nő szerepének.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Na (f)essünk túl rajta
december 14.
Lehet, hogy most túl messzire ment - vernek benne visszhangot a férfi szavai, és a hirtelen jött indulaton annyira megdöbben, hogy szólni is elfelejt, csak bólint a kérésre. Nyugalmát valószínűleg nagyban támogatja a szervezetébe diktált nikotin is, ám a hangsúly ellenére, tényleg nem bánja a feladatot amit kapott, így hát meg is indul hátrafelé, a konyhába. Míg a fekete fő, egy gyors önvizsgálat sem derogál neki, és - csodák csodájára -, úgy veszi észre, mintha kissé nehezen szokna vissza főnöke (ismeri ő ám ezt a szót) alá, az egyedül töltött két hét után.
De azért valljuk be, abban is van némi igazság, hogy ha nem akarjuk, hogy valaki a saját lábára álljon, ne hagyjuk egyedül két hétre, ekkora felelősséggel a vállán, és főleg ne álljunk meglepetten, ha végül megbirkózik a feladattal. Elvégre neki volt a kérése, hogy ne legyen semmi baj amíg a férfi vissza nem jön, nem igaz? Azt hiszem erre mondják, hogy a hatalom megrészegít, ahogy Sonja is megérezte milyen a saját feje után menni (persze, hibázott itt-ott, de minden ki lett javítva mire Bánki visszatért), nehezére esik neki visszailleszkedni korábbi helyzetébe.
Viszont láthatóan a férfi ezt várja tőle, úgyhogy megkapja - jut döntésre mire elkészül a kávé. A friss főzetet kiviszi a nagy térbe, lepakolja a többi étel-ital mellé, és nem is rest finoman felhívni rá az érdeklődők figyelmét. Pohárra, belevalókra sem lehet senkinek gondja, minden oda van készítve.
Elhatározásával felvértezve magát néz körbe, ki hol tart, mit hol segíthet, így látja, hogy a legtöbben már egész szépen elrendeződtek, és alapoznak. Picit habozik, majd azért átlagos, nem tolakodó határozottsággal indul meg főnöke felé.
Az előbbiből tanulva inkább Bánkihoz lép oda előbb, mielőtt bármibe belekezdene, hiszen ha másodjára is ilyen hangsúllyal küldődik odébb, önvizsgálat ide vagy oda, bizony megeshet, hogy nyugalma némiképp megbomlik.
- Bocs a korábbiért - kezdi így, igyekezete szerint finoman, nem a legfontosabb rész közepén szakítva meg a beszélgetést. - Hová menjek? - kérdez, ha a férfi rá figyel, és inkább lenyeli most kicsit a büszkeségét, hátha a jóviszonyuk még menthető. Az elején még tökre megvolt a közös hang, és ha ez kell ahhoz, hogy visszataláljanak oda, hát istenem. Belefér.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Na (f)essünk túl rajta
december 14.
Egy pillanat alatt lesz oda a varázsa minden erőfeszítésének, így hát az arcáról is eltűnik a korábbi nyitottság. Megpróbálta. Ha megy a saját feje után, az sem jó, ha kikéri a véleményt, az sem jó, na ezen igazodjon ki az ember. Egy szó nélkül, pattanásig feszült idegekkel fordulna meg, menne át a bolt másik végébe, kapna fel egy vödör festéket és jönne vissza vele leönteni a férfit és állna neki a terápiás mázolásnak valahol innen jó messze, ám ekkor Emily közbeszól. Mivel szavai neki szólnak, bármennyire is úgy érzi, hogy nem túl jó ötlet Bánki közelében maradnia, fékezi magát. Arcáról nem sok mindent lehet leolvasni, bár a hálás szónál eléggé küzd magával, hogy ne kússzon a szemöldöke az égig. Új, korszakalkotó összeesküvés elméletem támadt: a szivárványok igazából csak hitetlen unikornisok elszabadult szemöldökei.
Mély levegőt vesz, amit nagyon lassan fúj csak ki, és a mentegetőzésre semmit sem mondva néz a mutatott falszakaszra. Egy mosolygó Bánki - mondaná legszívesebben, azonban inkább nyelvére harap, s finoman félredönti a fejét. Bármit is mond, csak azt éri el vele, hogy a férfi kijelenthesse, ne az legyen ott, van egy ilyen sanda gyanúja.
- Egy óra? - természetesen alapozás után, bár ezt nem mondja ki, nehogy akkor meg az legyen a baj, hogy de hát ezt a férfi már elmondta. Nem gondolkodik sokat a válaszon, a pizzára gondol, aztán egy másik kerek tárgyra. Tadamm, óra. Ami amúgy akár nem is nézne ki rosszul pepperoni-számjegyekkel és jalapeño-mutatókkal, de... ezt azért így már nem biztos, hogy ki akarja fejteni, hiszen Bánkin tisztán látszik, hogy nem akarja, hogy tovább a közelében maradjon. Ha nagyon beleáll az ötletelésbe, még a végén itt fogják.
- Én is - lágyul el azért egy kicsit az arca, szavait egyértelműen a nőnek címezve. No nem a kávéra mondja, de ez talán egyértelmű. Nem Emily tehet róla, hogy ez a helyzet most így van, nem akarja hát, hogy rajta is csattanjon. Végül felsóhajt, oldalra biccent a fejével, hogy akkor ő most megy, s egy intés után kinéz egy olyan sarkot ahol még nem dolgoznak, hátha most lesz szerencséje eljutnia odáig, hogy festékbe is márthassa az ecsetét. Oké, talán megfontolja, hogy felfesse azt a korábban vizionált órát. Talán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Na (f)essünk túl rajta
december 14.
Nem mintha arra számított volna, hogy a férfi örömujjongásban tör majd ki csodás ötlete hallatán, szóval nem különösebben érinti meg a hangnem. Emily lelkesedése viszont valahol ragadós lehet, ha még Sonját is maradásra ösztönzi vele, szóval még mielőtt az a kis szikra is kihunyna amit keltett benne, jobbnak látja finoman lelépni a színről. Igen, higgye el mindenki, így a legjobb.

Az megint más tészta, hogy ha hallaná a nő kérdését amit távolodása után Bánkihoz intéz, valószínűleg hisztérikus nevetés jönne rá, hiszen hát ő meg a férfi... Ugyan, ez most ugye nem komoly? Azonban drámakedvelőink szerencsétlenségére gondolatban is fizikailag is máshol jár már akkorra, így a boldog tudatlanság leple alatt kezdi el kikenni a falat. A kimért, monoton munka megnyugtatja, bár ezt magának sem vallaná be. Ormótlan kezeslábasa pettyes lesz itt-ott, copfjából kicsúszik pár selymes hajszál, de más nem utal arra, hogy telik az idő, fáradhatatlanul, csendben, egy szó nélkül dolgozik. Nem kezd el pletyizni a mellette levőkkel, nem fordul oda amikor valakik kiskutyás képeket cserélgetnek visongva, arra viszont már felkapja a fejét, amikor a tőle pár lépésnyire lévő csoportocska hirtelen szokatlanul csöndessé válik. Futólag végigpillant a 12-14 éves forma fiúkon, akik egy vödröt állnak körül, majd vissza is tér munkájához. Azazhogy...

Elkerekedő szemekkel sandít újra oldalra, hogy megerősítse magát abban amit futtában látni vélt. A szorosan körbeállt festékbe épp egy szelet pizzát (talán hawaii, remélem hawaii, a többiért kár... jó igazából még azért is) tunkol bele valaki, míg a többiek sutyorogva figyelik. Hát igen, valami ösztönös megérzése lehetett, de bizony bebizonyosodott, hogy ha a gyerekek sokáig csöndben vannak az csak két dolgot jelenhet. Alszanak; vagy rosszban sántikálnak. Mindenki megtippelheti most épp melyik valószínűbb.

- Nehogy megedd hé - pattan fel azonnal, ahogy a kiemelt szelet egy tátott száj felé indul. Még dereng neki, hogy valami olyasmit fogadott meg, hogy nem szól majd a kicsikhez, de azért ez talán mégsem olyan dolog amit hagynia kéne. Két lépéssel szeli át a teret, hogy a szétrebbenő gyerekek között átnyúlva kikaphassa az elfordulni készülő srác kezéből a kaját. A kaját ami már nem kaja. - Eszeteknél vagytok? - mered rájuk döbbenten, s talán még sokkosan is. Nem haragos, nem kiabál, egyszerűen tényleg nem tudja hová tenni a helyzetet. Whelp, elromlottak a gyerekek, ezek miért csinálnak ilyet? Amikor Ábel kicsi volt csak a sarat akarta megenni, nem a festéket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Na (f)essünk túl rajta
december 14.
Csipp, csepp, mondja a fehér festék, amint szomorúan konstatálja, hogy már nem kerülhet fel a falra. Szép tiszta színébe a pizzaszeletről egy gombadarab kenődik, és itt-ott még a szósz halvány pírja is láthatóvá válik. Sonja gondolkodás nélkül húzódik hátrébb, ahogy Bánki berobban közéjük, sőt, tán egészen mondható, hogy örül neki, így hagyja is kibontakozni. Vajon mi lett volna az ő megoldása a helyzetre? Arconcsapja a gyereket a kajával, kiselőadást tart neki, netán ő maga fut ki a világból? Így, ebben a sorrendben, rögtön miután magához tér a sokkból.

Kínosan néz félre, fültanúja sem akar lenni a leszidásnak, nehogy aztán több köze legyen az ügyhöz, így veszi észre a kukát is. Gyök kettes tempóval de felfogja, hogy a festékes ételnek mondjuk ott jobb helye lenne mint a kezében, így tesz egy kirándulást – de az a pár lépés távolság nem elég ahhoz, hogy kikerüljön a hallótávolságból. A nő valahogy nincs meggyőzve róla, hogy a gyerekek tényleg kisangyalként dolgoznak majd, de hát nem az ő gondja, nem is foglalkozik velük többet, behunyja a szemét, becsukja a fülét, ehehehe, aha meg ahogy azt te elképzelted. Aranyos.
Aprót bólint a köszönömre, és bár nem mutatja de értékeli a hangnemet, ami határozottan kellemesebb a korábbinál. – Nincs mit – szúrja közbe, csak hogy aztán láthatóan sápadjon le. El is kapja az egyik kissrác pillantását Bánki mögött, aki gúnyos vigyorral súg valamit a szomszédjának, de ezt csak valahol a tudata legmélye érzékeli, a többiben a nenenene zakatol. Ha választania kellene, hogy festene vagy gyerekekre vigyázna, avathatnánk a következő Picasso-t.

De hát csak nem lehet az olyan rossz. Most kirosszalkodták magukat, meg lettek szidva, biztos nem csinálnak már mást, meg hát úgyis itt figyeli őket mindenki, fenyegetést is kaptak, s neki csak oda kell rájuk pillantania néha… Csak megoldja, nem? Egy döbbenetesen hosszú másodpercre sikerült szokatlanul lenémítani Sonját, de végül csak összeszedi magát, és bólint, még ha ez a gesztus a legnagyobb jóindulattal sem lenne határozottnak nevezhető. Nem babám, nem a feszültség miatt nagy ez a kérés, hanem mert ez a személy itt előtted úgy érzi magát gyerekek között, mint Superman a kriptonitbányában.
- Majd rájuk lesek – nyögi ki végül beleegyezően, s ha a férfinak nincs több mondandója lassan visszalép a falhoz, hogy végre mostmáraztántényleg nekiálljon. Ja hát ja, nem csak a gyerekek miatt nem haladt a fal, valljuk be.

A fiúk minden nevetésére megrezzen kezében kicsit az ecset, de végre halad is, motiválja, hogy minél előbb végeznek, annál kevesebb kreatívkodásra jut ideje az előkészítősöknek. Hopp, egy pillanat és a szőke srác arcán egy fehér vonal díszeleg. Hopp, és már kettő az az egy, mert így indiánosabb. Mielőtt még három lehetne az a pár, jön a nő, a nap hőse, aki megmenti a világot meg a pizzázó falát, és a renitens kezet csuklónál megfogva akadályozza meg a következőben. – Abbahagyod, megfordulsz, és a falat fested – darálja el az utasítást, szavainak nyomatékot adva, falhoz illesztve a szorított kézben csöpögő ecsetet. A kissrác vergődik egy sort, majd az erélyes fellépéstől beduzzogva rántja ki kezét a fogásból, hogy „tud ő festeni magától is”. Aha. Sonja már épp ellépne, hogy a csúcson kell abbahagyni, most úgy néz ki, hogy meggyőzte őket, minden jó; de kettőt pislog, és már az ő arcán is ott virít egy friss pacsmag. Menekülj kicsi. Sonja egy szó nélkül törli a festéket ruhájának ujjába, majd egészen egyszerűen ellép onnan, és fest tovább. Nem fogja leordítani a gyerek fejét. Nem fogja. Nem. Fest, ugyanúgy mint Emily a pizzázó végében, csak fest és fest.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Weiss Arion Ruben
well well
Talán valóban azt tette volna amit a férfi javasol, ha nem kapja nulladik pillanatban nyakába a morgó szavakat. Merthogy ő kapta, nem adta, a nő szavai csupán válaszok voltak már. Ha most óvodás minőségében állna itt, ez lehetne a következő érve is - abba viszont nem esik nehezére belegondolni, hogy ezzel csak maga alatt vágná a fát, ugyanis a férfi tuti kinőtte már azt a korosztályt, ahol van még értelme te kezdteddel takarózni. Szája szorosabbra húzódik a hiszti szó hallatán, fejben pedig hangosan pendülve szakad el az a bizonyos türelmet jelképező fonál. Megérzi azt a frusztráló szorítást a szemöldökei mögött, ami akkor alakul ki ha nagyon akarsz valamit amit már tudod, hogy nem kaphatsz meg. Vérnyomása minden egyes kimondott szóval lendül feljebb feljebb és még feljebb, úgy érzi magát mint egy csiga, aki nyújtogatja a kis szemeit szerencsétlen, de a kétéves folyton megpöcköli, hogy hehe de vicces. Nem szólal meg, vár, vár, hogy ha a férfi annyira unja akkor lépjen arrébb, hagyja itt, így engedi is, hogy a gallér kicsusszanjon ujjai közül. Keze gondosan kiszámított módon dermed meg mellkasának magasságában, nyaka rögtön biccen is feljebb, ahogy követi a másik mozdulatait.
Már azt hinné, elhangzik a "na én megyek", de helyette további provokáció érkezik, a férfi pedig talán nem is tudja milyen lavinát indít el azzal, hogy szándékosan tovább kóstolgatja. Olyat akar mondani amire a másik meghátrál, olyat, ami után megkönnyebbülten léphet arrébb, egy rettentően lényegtelen szópárbaj rettentően lényegtelen győzteseként. És ebben a pillanatban, amikor egy pillanatra fennakadnak a gondolatai a férfi szavai húzta akadályon, pontosan tudja, hogy erre nem tud olyat mondani, amivel el fogja tudni némítani.
A feje kiürül, az idegességtől befeszülnek az izmai, amin nem segít, hogy már szorongatni sem tud mit. Ez lenne az a pont, amikor valaki feladná a veszekedést, ellépne, megsemmisülten fordulna odébb, sőt talán még bocsánatot is kérne amiért az idejét rabolta. És egyben ez az a pont, ahol Sonját elfelejti érdekelni az elhatározása, hogy nem használja ki lehetőségeit. Látszólag semmi sem történik, ha körbetekintene láthatná, hogy már nem is igazán figyelik őket a vásárlók, szomorú, de lejárt az a 10 másodperc ameddig manapság egy szóváltás érdeklődést vonz.
Tekintete nem ereszti a férfiét, kékjében csábítóan csillan meg a dac, és ahogy már érzi bőrén pattogó mágiáját, kénytelen megállni, hogy egy önelégült vigyor is kiüljön arcára.
- Kérj bocsánatot a kioktató hangnemért, és már közünk sem lesz egymáshoz - parancsolja szépen, duruzsoló, mézesmázos hangon, miközben lábujjhegyre emelkedik, hogy félúton megtartott keze lassan indulhasson meg ismét fel, úgy, hogy ujjaival végigsimíthasson a markáns arcélen. Egy szó, egy könnyed szó, és a nő már itt sincs. Ennyi kell. Egyetlen. Egy. Testének minden porcikája azért az egy szóért sikít, könyörög... Vagy ha úgy jobban tetszik, követelődzik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Martin Rombergoktóber 31.
Ott a pont, szerencse, hogy Martin is kezdi érteni a lényeget: ebből az egészből semmi haszna nem származna a nőnek, ha direkt csinálná. Összekoszol pár papírt, amit lehet így még újra is kell írnia? Elporlasztja egy szinte vadidegen kollégája íróasztalát? Hűha, nem állítom, hogy lehetetlen erre összeesküvés-elméleteket gyártani, de valóban szükséges lenne? Na, szerintem sem.
Hagyja, hogy arcára kiüljön a megkönnyebbülés, ahogy a sötét fellegek eloszlani látszanak, és nyílt, bizakodó tekintettel pillant Martinra. Súlypontját kicsit előrébb helyezi, tartása immár nem olyan zárt, kevésbé védekező, mondhatni bizalmasabb.
- Nem nyúlok - bólint, és még kezeit is felemeli védekezően, mielőtt újra maga köré fonná őket. Szófogadóan bólint, a legártatlanabb jószándékkal a szemében... bár legszívesebben már odafent járna az irodában, távol a furcsa pasastól, és a(z immár) káoszos részlegétől.
- Reggel tűnt fel először - tesz eleget a kérésnek habozás nélkül, miután a férfi lemásolja az ő pozícióját. - Az ágyam kiugrott az ablakon, a kiskanalam szivárványszínben ragyogott a kávéban, a kulcscsomóm elásta magát, a székem mikor legutoljára láttam nyerített, az iratposta ugye lángba borult... - megvonja a vállát. Lehet folytatná a mondatot, valahogy úgy, hogy igen, valószínűleg az ő hibája nem a tárgyaké, de hagyja, hogy ezt a következtetést a férfi vonja le. Az eddigiek alapján úgy érzi jobban kijönnének ha a nő nem tesz úgy mint aki gondolkodik, és majd csak meglepetten bólogat, ha Martin elmélettel áll elő. Egyébként a férfi számára sem lehetnek annyira feltűnésmentesek a furcsaságok, legalábbis Sonja is hallotta már a pletykákat a reggel óta pink, levehetetlen cicafülekkel dolgozó kétajtósszekrény aurorról vagy látta azt a recepciósboszorkányt, akinek a füléből sivítozó denevérek laknak. Undi, tudom, és csak akkor maradnak csendben, ha fülzsírízű Bogoly Bertie drazsét kapnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Weiss Arion Ruben
well well
A felvágott nyelve nagyon jó helyen van ott, Ruben, te csak ne aggódj miatta. Az ideg mélyre mar a nő ösztöneiben, fúr, kutat, keresi a forrást amiből erőt merítve megszüntetheti a problémát. És szerencsére a vélamágia mintha csak erre várna, már kúszik is a felszínre, halk, csábító, alaktalan hangokkal kígyózva elő rejtekéből, elsimulva az elmén, átvéve a racionális gondolatok felett az irányítást. A sóhajnál már érzi, tudja, hogy győzött. Éhesen issza be az elgyengült szavakat, arcán levakarhatatlanul ragyog elégedett mosolya, ami nem halványul akkor sem, amikor a kéz az övére simul. Olyan odaadóan mozdul bele az érintésbe mintha összeszokott páros lennének, ujjai végigsimítanak a markáns arccsonton, elmélyítve az illúziót. Szerepet játszik, és ezt kényszeríti a másikra is, a jelenetből egyszemélyes bábszínház alakul ki ahol Sonja az előadó, Ruben az eszköz, s a körölüttök hömpölygő tömeg a nézőközönség. És hogy ki élvezi legjobban az előadást? Ó, a nő, persze, hogy ő, és ezzel pontosan tisztában is van. Jól is van ez így.

- Nem indulunk el? - búgja közelebb hajolva, miközben a feszültség lassan áramlik ki tagjaiból, hogy helyére a kihívás jelentette izgatottság kúszhasson. Már csak játszik, már nem ideges, elengedni viszont nem akarja megbabonázott áldozatát. Ki tudja, hogy reagálna miután leoldozza róla a férfi hülyesége önnön vonzotta béklyóját... így még most, amíg könnyű dolga van, és a markában tartja szeretne eltűnni a kíváncsi muglik elől. Majd odakint, a bolt mögötti lámpafények rajzolta ívek szélén meglapulva tervez kámforrá válni, amikor a férfi épp nem pillant felé. Volt, nincs, eltűnik, mint egy rossz álom, s nem marad más mögötte csak a zavartság, a kétség, az értetlenség és a düh. Ó igen, kár, hogy nem láthatja majd, ahogy lassan eltűnik tekintetéből a tompa fény, s visszaköltözik belé a dacos tartás... - Hazakísérnél? Kérlek! - nyújtózkodik, bájába csavarodva húzódva közelebb Rubenhez. A szemérmetlen meghívás miatt nem zavartatja magát, ő ismeri terveit, a férfi úgysem ellenkezhet, mások meg nem is igen hallhatják az elsuttogott szavakat. Törleszkedik, az eszét akarja venni, hogy Ruben teljes megadással kövesse, annak reményében, hogy így a kedvére tehet majd. Bűntudat nélkül, sértettségére támaszkodva szórakozik a másikkal, kiélvezve befolyását amivel térdre kényszerítette a férfi belsejében üvöltő vadállatot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Weiss Arion Ruben
well well
Hazugság lenne azt mondani, hogy a nő nem élvezi ezt, még ha tudja is, hogy a férfi szemében csillogó csodálat csupán bűvölet, s nincs mögötte valódi érzés. Mégis ösztönösen simul bele az ölelésbe, engedi, hogy karok határozottan fonódjanak köré, s háta finom, kecses ívbe húzódik, hogy minél jobban idomuljon a másik alakjához. A kocsi keltette apró csattanást kizárja, üdvözli a férfi átforduló érzelmeit, a néma, megbéklyózott vágyat. Nem lenne szabad ezt csinálnia, tudja, csakhogy kivételesen nem érdekli. Úgysem ismeri itt senki. A férfi sem fogja tudni ki is volt ő, és nem is találkoznak soha többé. Azonban még mielőtt eltűnne, felszívódna haragos értetlenséget hagyva maga után, még megenged megának egy apró szórakozást. Mert ez most az számára, bár nem szereti kihasználni képességét, minden porcikája azt sikítja, hogy ez a bunkó alak most megérdemli, és mivel később úgysem lesz belőle baja a férfinak, max egy kis önszégyen és értetlenség... Játssz velem!
Csak halkan felnevet - nem kuncog, nem az a típus - az elrebegett kérdésre, a finomkodó, alázkodó szavakra. Így, hogy a másik már nem küzd, nem is akkora kihívás, Sonja egyre nyugodtabban veszi a levegőt, már kezdi is eleszteni az érdeklődését. Megkapta amit akart, kiélvezte, azonban érzi, hogy ha nem vigyáz, hamarosan feltör belőle a bűntudat, és megsajnálja a másikat. De ó, ne szaladjunk előre.
Jobb lába már épp meglendülne hátrafelé, hogy az ölelésből kibontakozva elinduljon, amikor a férfi közelebb hajol, s száját a nőére tapasztja. Azonnal kapcsol, ujjai határozottan csúsznak a fürtök közé, ajkai elnyílnak, reszkess Ruben, a saját gondolataidat egyszer már elnyomta benned a mágia, most ezeket a frisseket, újakat is el akarja a csók, s a mellette új életre kelő bűvölet. Az érzésbe belesóhajtva támad fel újra a kíváncsiság a nőben, a megkísértő játék bizony hatással van rá is, és ismét visszadobja oda ahonnan indultak - újra a férfi fejének elcsavarása a célja. A tarkón megfeszülnek a hajszálak ahogy végül elhúzza magától, s somolyogva, ellentmondást nem tűrően bontakozik ki a karokból.
Izgalmasabb, mint várta, bár kezdi érdekelni milyen lenne, ha levenné róla a kábulatot, ha különleges mágiájának apró, mérgező csápjai visszahúzódnának bőre alá. - Gyere - szól ismét, s ezúttal már fordul is, kivezeti magukat az üzletből. Léptei szaporák, s a férfit is erre kényszeríti, de ahogy végre kiérnek, lassít. - Erre - csalja tovább a kis molylepkét a láng felé, ellentmondásosan a sötétbe, s ahogy az épület sarka mögött befordulnak, szemepördül vele. Bűbája változatlan, a hold sápadt fényében arca szinte világít, száján fényesen csillan meg korábbi csókjuk. Vacillál, levegye róla az ábrándot mielőtt eltűnik? Látni akarja a férfi arcát, ahogy az magához kezd térni, s mégsem biztos benne, hogy jó ötlet...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Weiss Arion Ruben
well well
Érzi a szándékot, a köré lopakodó jelenlétet, ami utánanyúl, s magával akarja ragadni, húzni, taszítani a mélybe, olyan mélyre ahová a nő lökte őt nem is olyan régen. Felemelt fejjel zökken a támfalnak, a hűvös éjjeli kő ruháján átszűrődik, bőre is kap belőle valamennyit, ugyanúgy ahogy Ruben lehelete égeti ajkait. A pillanatot elnyújtva csap át önnön mágiája feje fölött, elégedetten, kéjes élvezettel simul bele a pillanatba, a karokba, talán az érzés az, ami most ad neki ennyit, hogy elvesszen cseppet a pillanatban. A halk hangok ott dobognak benne ahogy az előbbi csókok méltó folytatásukra találnak, de teljesen nem tűnnek el, csupán Sonja nem vesz tudomást róluk pár bűnös, röpke pillanatra. Aztán változik a szél, a kedv, a hangulat, talán sose derül ki mi volt az ami volt és most hirtelen nincs, a józanész felülkerekedik a lányon, s immár tettének teljes tudatában csókol vissza, őrületbe kergetve a másikat. Csak még egy kicsit had játsszon.
Kiszakad a pillanat elragadó varázsából, nem, egészen pontosan kiszakítja magát, kezei a másik vállára siklanak, ujjai remegtető vonalakat húzva fonódnak a tarkóra, s egy utolsó, törleszkedő pipiskedés után oldalra siklik. Mintha táncolna, valami csúf, mégis kecsességében gyönyörű táncot járna, mint a higany, folyik ki az ölelésből, hogy aztán megálljon a férfi háta mögött.
- Ne mozdulj - suttogja bűbájosan, jobb keze ismét a tarkóra tapad, megakadályozva, hogy Ruben megforduljon. - Háromra olyan ajándékot kapsz, amit most el sem tudsz képzelni - búgja a másik fülébe, és kivár, reméli a megadó, beleegyező sóhajt, bólintást. - Egy... - kezd bele, mielőtt a férfi bármit is mondhatna, abban reménykedik, hogy ezzel felkelti kíváncsiságát, nem engedi magához térni, márpedig neki pontosan ez a célja, hogy sodorgassa még, sodorgassa egy kicsit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Weiss Arion Ruben
well well
Élvezi, ahogy a másik belefagy a mozdulatba, ez egész tartásán látszik, álla felbiccen, háta megfeszül, határozott alakjának még árnyáka sem remeg meg a seszínű betonon. Ujjai a tarkót cirógatják, míg másikja a vállra siklik, bár nyomatékos kérése is elegendő rá, hogy Ruben szót fogadjon, sosem lehet tudni. Márpedig, mivel Sonja nem ismeri a férfit, nem teheti meg, hogy csak úgy a szeme láttára felszívódik. Habár... csábító a gondolat, hiszen arra is kíváncsi lenne milyen arcot vágna, ha egyszercsak meglepetésként engedné, hogy magához térjen.
De nem, a játéknak vége, a nő nem akar ennél jobban belegabalyodni a helyzetbe, éppen itt az ideje elegánsan lelépni. Mint apró kolibri a virágok felett, szinte mozdulatlanul vár, s csak halkan, mosolyogva hümmög kérdőn a férfi sürgető szavaira. Ó hiszen mindenképen, leesett ám neki, hogy Ruben őt szeretné, csupán azt nem tudja a másik amit ő igen, hogy ennek a fele tréfa, a maradék meg kábítás, ámítás és szemfényvesztés. - Sietek, ne aggódj - nevet fel végül, csak nem bírja ki, hangja még bájos-lágyan kígyózik közéjük, sarka megcsikordul, ahogy arrébb mozdul. Feje félrebiccen, számolni kezd, de a türelmetlenje ezt sem bírja végigvárni. Vajon ha tudná, hogy a számolással a nő indulását gyorsítja, akkor is így sietne? Igen. Rá kell döbbennie, hogy ha tudná, hát a mágiát is tudhatná ennyi erővel, és bizony a boltban látott csupa ideg másik énje pontosan siettetné a pillanatot, mikor elválnak útjaik. Hümmögve húzza végig hát körmét tompán a nyakszirten, egészen a hajvonal alatt, miközben feje rosszallón oldalra biccen.
- Három hát - vonja meg vállát, elengedi, s mielőtt Rubi annyit mondhatna "na", már fordul is, a férfi hátához immár csak az éjszaka simulhat. Sonja megjelenik háza előtt, ahol végül jobb híjján tényleg a mosdókagylóba szórja virágait. Megpaskolja azért az egyik fejét, amolyan "sajnálom, én megpróbáltam" módon, de ennyi is, jobb elfoglaltság után néz.
Ott állsz, eltűnik a lágy kéz, a puha hang, a halvány almaillatot pedig mintha csupán képzelted volna. A vonzalom, amilyen könnyen jött, most olyan lassan kezd el oszlani, egy pillanatra talán még keresed, majd ahogy tisztul a fejed... ki tudja milyen gondolatok csúsznak ki szádon. Emléke csúfos vigyorral int és kacsint rád, a halk kuncogást viszont már csak a macskabagolyban lehetne hallani. Mosolyogj, Ruben. Nézd, milyen szép az este! Élvezd.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Ilián
Le Rouge et le Noir

Vörös és fekete. Csak ennyit lát, a két színt, ahogy lassan egymásba fonódnak, váltakozva, véget nem érően. Két álom, és egyszerre két valóság, egyszer hűvös, máskor forró, olyan forró, mintha egyenesen a bőre alatt égetnék. Vajon alszik egyáltalán? Olyan egyforma minden nap. A kéz, ami végigsimít ujjain, az ajkak, melyek lágy puszit nyomnak homlokára; ezeknek él, az apró mentőövek miatt nem őrült még bele börtönébe. Csak hallgat, és érez, saját légzésének, szívverésének gépiesen szabályos ritmusát, gyomrának korgását, fogainak csikorgását. Utóbbi kifejezetten idegesítő, mégsem tud ellene tenni semmit sem. Idegesíti önmagát minden neszével, mégsem tud tenni ellene.
De fájdalom? Az nincs. Érez, és mégsem. Szinte milliméterre pontosan meg tudná mondani, hogy hol fertőtlenítik a sebét, ahogy a vatta egy óvatlan mozdulattal felszakítja az éppen csak gyógyulásnak induló sebszélet, tudja, hogy fájnia kéne, de csak a húzódást érzi, a matatást, a kínt varázslatos módon nem. Ettől azonban csak még groteszkebb az egész. Sikítani akar, hogy valami nem jó, mégis hiába jön oda egy-egy fertőtlenítő illatú orvos vagy ápoló, némán vár, amíg elsétálnak, csupán fejben ordítja ki a bánatát tüdejének, szívének legmélyéről. Meg sem tud moccanni. Nincs ereje. Mintha egy feneketlen mély tó alján heverne sok tíz éve úszkáló eldobott műanyagszatyrokba csavarodva, béklyóit nem tudja ledobni, teste nem engedelmeskedik akaratának. Végighallgat, végigérez mindent amit mondanak körülötte, tesznek vele, érzi a bőre alá szúrt branült, de nem tud tiltakozni ellene. Nem tudja azt mondani, hogy majd ő iszik, nem tudja azt mondani, hogy majd ő eszik, mert egyikre sem képes. Nem tiltakozhat amikor egy-egy ügyes bűbájjal megtisztítják, mert se mosdóba, se zuhanyozni nem tud felkelni. Csak azért nem bántja jobban, hogy méltósága apró darabokban elszóródva hever a bogolyfalvi erdő vérrel borított talaján, mert a szégyen, amit ilyenkor érez, emlékezteti arra, hogy még nincs minden veszve. Még él, ha életnek lehet ezt nevezni. Egy jázmin illatú gyógyító néha imádkozik ágya szélénél, és azt suttogja, küzdjön. Sonja legszívesebben megmondaná, hogy ez rohadtul nem olyan nagy segítség mint gondolja.
Magában válaszol a kérdésekre, amik elhangzanak, köszön Iliánnak, de talán ez a legfájóbb, hogy nem szoríthat rá a férfi ujjaira. Nem kelhet fel, nem ölelheti meg, nem nyomhat csókot az arcára. Nem kérheti, hogy meséljen, mondjon valamit ami nem róla szól, vagy támadójáról. Nem, nem, nem. Minden csak nem, ami normális lenne, minden csak nem. Mi az amit szabad?! Csak fekszik. Csak hallgat, és nézi a vöröset, amit a nappal hoz, csukott, mozdulatlan szemhéján át beszűrődő fényt, majd az estét, a feketét. Vörös és fekete.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Ilián
Le Rouge et le Noir
Könnyes remegés. Még a leggondosabb szülők sem téged akarnak, amikor eldöntik, hogy gyerekük lesz, számukra is meglepetés, mi sül végül ki az egészből. Persze, valamennyire formálnak, nevelnek, azonban személyiséged magját, azt, aki igazán, mélyen legbelül vagy, nem tudják - vagy csak nagyon komoly áron tudják megváltoztatni. A testvérek egymás mellé születnek, egymást cibálják a helyes irányba, mintha még csiszolatlan kirakós darabjai lennének, mind idomul kicsit a másikhoz. Hol ez törik meg és enged, hol az, míg végül össze tudnak állni valamivé ami már működik, aminek már van értelme, látszik a lényege. Ha különbözők is, megtanulják szeretni egymást, ha másfelé megy is az útjuk, vissza-visszatérnek oda, ahol elváltak. Sonja most úgy érzi, mintha az ő széleit simára, gömbsimára csiszolták volna. Hiába ül mellette Ilián, hiába tudja ki ő, hiába szereti és ismeri pontosan minden szokását, nem tud szólni hozzá. Nincs kapcsolat. A nő magát hibáztatja, ostorozza, szidja, amiért gyenge, amiért bárhogy szidja izmait, azok gúnyosan mozdulatlanok maradnak.
Hogy ne emlékezne? Nagyon is jól emlékszik milyen sokszor jött el az a pillanat amikor száját durcásan összeszorítva elvonult, hogy inkább ne is lássa, ahogy bátyja Ábellel foglalkozik. Marakodás, civakodás, nos, a két fiatal Machaynál nem a kedvenc játék, inkább a figyelem volt az, ami beindította a küzdőszellemet. Nem, még most sem hiszi el, hogy egyformán lennének szeretve, de mit számít ez most? Azzal is kibékülne, ha Ábelt szeretné jobban, csak ölelhesse meg őket. Érzi a keze mellé borult fejet, a tincseket, s hallja, hogy más mélységet kap Ilián hangja. Szinte tapintani tudná a másik fájdalmát, szíve beleszakad, hogy itt fekszik, s mégsem tehet semmit. Képtelen megmozdulni, felemelni a karját, hogy megsimogassa, letörölni könnyeit, egyáltalán... hiába bőgne üvöltve; néma, s kifejezéstelen marad. Még a légzése sem gyorsul fel, egészen olyan mintha nagy egy kőtömbből faragták volna. Szoborszerű alakján azonban rontott a művész, a sebek, hasadások, forradások megtörik a tiszta, fehér bőrt.
A legnagyobb törés azonban odabent van. Térdén ringatva magát, mint kisgyerek vihar alatt, szinte fülét fogja, nem, nem, nem, hallja a kínt, melyről könnyek, s maszatos szavak mesélnek, és sajátjaként érzi át. Nem mondhatja, hogy élj, nem mondhatja, hogy kelj fel és tedd amit mindig is szoktál, és... nem is akarja. Őszintén fél attól, hogy mégis bekövetkezik a nap, amikor egyedül marad a némaságban. Amikor ugyanazok az illatok veszik majd körül, és nem keveredik bele Ilián hangja, mert már nem jön el, vagy már csak ritkábban jön el, elvégre nem tud élni, ha reggeltől estig az ágy mellett őrzi húga soha véget nem érő álmait. Fél. Le sem tagadhatná. Fél, a gondolattól is sikít, hogy lesz olyan vörös, amibe nem keveredik már bele az ismerős hang. Legszívesebben letörölné a könnyeket, egyiket a másik után, megölelné, megvigasztalná, és mintha ujja is mozdulna, amikor a férfi rászorít. Mintha légzése sűrűsödne, mintha arca megrezzenne, mintha könny csillanna szeme sarkában. Mintha megremegne, ujjai csip-csip-csókára mozdulnának...
De nem, mindezt csak szeretné, ha megtörténne. Néma, szoborszerű, merev, mozdulatlan. Kettejük közül csak egyikőjük válláról vigyorog gúnyosan a könnyes remegés.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Ilián
Le Rouge et le Noir
Vannak pillanatok amik nem olyan rosszak. Pillanatok, amikor elfelejti mi történt, amikor épp egy a szokásosnál is mélyebb álomból ébred, és egy pillanatig elhiszi, hogy magától, saját akaratából mozdulatlan. Mint amikor az ébresztőóra csörgése előtt ébredsz, és érzed, hogy lassan meg fog szólalni, de most még jó, nem kell menni, nem kell készülni, még a szemet sem kell kinyitni... A rémálom akkor kezdődik el amikor tudatosul, hogy nem a madarak hanem az őt életben tartó gépek csipogását hallja, és az oly természetesen jönni akaró sóhaj bent reked, a szemek nem nyílnak ki, a kéz nem tud felemelkedni, hogy kitörölje az álmot a szemzugokból.
Aztán ott vannak azok a percek amikor magánál is van, és nincs is egyedül, illatokat érez, amik túlmutatnak azon a fertőtlenítőszagon, melyhez orra már amúgy is kezd hozzászokni. Makacsul nem akar hozzászokni. Hallja a lélegzetvételeket, és találgathat vajon ki ült oda mellé - de amíg nem tesz valamit, nem sóhajt, mozdul meg, vagy sodorja a lány felé jellegzetes illatát egy enyhe szélmozgás a hang bárkihez társulhat. Na és akkor ott a kérdés, vajon ki ez? Ilián, aki vigyázni jött rá? Egy nővér, aki... bár nem, ők nem ülnének le nem? Mi van, ha egy vadidegen? Ha a támadója? Vajon mit érezne a bátyja, ha tudná, hogy néha halálra rémíti a magatehetetlenül fekvő Sonját csupán azzal, hogy ott ül mellette némán? De most beszél vele, hozzá, most nem azért remeg belül mert azon gondolkodik mi baj történhetne, hanem azért, mert egy összetört, magába roskadt vallomást kell némán végighallgatnia. Anélkül, hogy segíthetne. Bár kérdés, hogy van-e olyan állapotban, hogy mások megsegítése miatt aggódjon...
DE MIKOR LESZ AZ? Legszívesebben sikítana. Mikor nyithatom ki a szemem? Mikor emelhetem fel a tenyerem? Mikor foghatok rá az ujjaidra? Mikor ölelhetlek meg? Mikor ülhetek fel az ágyban? Mikor simíthatom el arcomból a kósza hajtincseket? Mikor vakarhatom meg a karomon a szúnyogcsípést? Mikor köszönhetek jó reggelttel? Mikor kérhetek egy pohár vizet az infúzió helyett? Mikor köszönhetem meg, hogy itt voltál, hogy itt vagy mellettem? Mikor mehetek haza? Mikor derül ki, hogy elkaptam-e a kórt? Mikor mondják azt, hogy csak egy rossz álom volt az egész? Mikor lesz minden olyan újra, mint ezelőtt volt? Mikor ébreszt fel valaki?