Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Nincs annál megalázóbb, mint mikor családostul vonul az ember egy új hely felé, ahol aztán éveket húzhat le. Ja, de mégis. Ha család két férfi tagjáról egyenesen lerí, hogy nem szeretnék, ha bárki is szerencsétlen friss hús közelébe keveredne.
Erik viselkedése nem kicsit meglep. Azt hittem, mellettem áll, de nem. Pedig ő ismer a legjobban.
- Egyenesen a portréig kísérd - hangzik a parancs apánktól, még csak rám se néz közbe, csak a tesómat figyeli. Nem bízik bennem, még most sem, pedig az utóbbi időben nagyon azon voltam, hogy visszanyerjem, de nem tűnik úgy, hogy megenyhült volna. Anya megölel, ami ebben a frusztrált helyzetben nagyon jól esik, ahogy az is, amit alig hallhatóan suttog a fülembe.
Minden rendben lesz.
Én ezzel tisztában vagyok, ő is... épp csak két másik csökönyös emberrel kéne ezt megértetni, az viszont nem ma fog megtörténni.
Apa nem ölel meg, még csak puszit se ad, ahogy azt más szülő tenné, csupán a vállamon simít végig egyet, mielőtt anyával együtt köddé válnak. Igen, ez nála annyit jelent, hogy szeret és vigyázzak magamra, vagy hogy figyeljek oda, mert mindent lát. Ebben a pillanatban nem tudom eldönteni, melyik helytállás lenne a valósabb.
- Kösz - lököm oda morcosan Eriknek, még a kezem is összefonom a mellkasom előtt, ahogy szembe fordulok vele.
- Miért is lenne mellettem az egyetlen férfi az életemben? - teszem fel a költőinek szánt kérdést, teátrálisan az égnek emelve a tekintetem, aztán már rá is kerül a vigyor az arcomra.
- Na mibe, hogy ebben a pillanatban azt kívánja, bár maradtam volna Kanadában? - nem szép tudom, de jól esik. Ahogy jól esett látni a megütközést is apánk arcát, mikor szembesült a ténnyel, hogy ebbe a koedukált iskolába sokkal több hormontúltengéses kamasz fiú jár, mint abba a magánsuliba, ahonnan csak úgy kiráncigált, hogy idetoloncoljon.
Aztán a röpke jó kedvem el is múlik, ahogy megint a tornyokat nézem, amik olyan szépen ki vannak világítva.
- Itt nem tapostad ki előttem az utat.... nekem kell - aminél rosszabb érzés nincs is. Mármint maga a tudat, hogy Erik most nem fog rám várni a menza előtt, vagy nem hoz nekem lattét, vagy nem készül beverni egyetlen potenciális pasijelöltem képét, bár az utóbbiban nem vagyok biztos. Ha ilyen lenne, a nyakam rátenném, hogy pillanatok alatt teremne mellettem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Tudom én, hogy nem ez a legjobb mód arra, hogy kiadjuk a gőzt, főleg ha az első évemet taposom itt, de... én nem cuki gólyaként tértem ide, az az időszak nálam már leköszönt, és ha nekem valaki azt mondja, hogy dobjunk be egy vajsört, nem kezdek ellenkezésbe.
Ezért is indulunk meg a falu felé Tányával. Olyan apróságok, hogy szabad-e, meg takarodó, meg szabad hétvége, engem nem igazán érdekelnek, a mellettem lépdelő ugyanis prefektus, ha megbüntet, feldobom. Na jó, azért azt nem, de biztos nem viszem el egyedül a balhét. Na de, ennyit az esetleges rossz érzésekről a kialakult pillanattal kapcsolatban.
- Te kérd ki jó? Még kiskorú vagyok - ami egyébként nem látszik meg rajtam. A külsőm mindig is előrébb tartott, de sose bántam. Vagyis hát... nem volt annyira mérvadó, hogy ilyesmivel törődjek.
Persze, az ember első ránézésére azt hinné, ahogy belépek a csárdába, fordulok is ki, de ez nincs így, finnyás vagyok a legkevésbé, és a prűd megnyilvánulások is távol állnak tőlem.
- Addig lenyúlom azt az asztalt, mielőtt más tenné meg, oké? - bökök fejemmel az egyik üres asztal felé, aztán ha Tánya is rábólint, be is foglalom azt. Nem akarok már az első alkalomkor  vitatkozni, főleg úgy nem, hogy már egy hónap sincs, mire betöltöm azt a kritikus kort. Annyit nem ér meg az egész.
Kezembe kerül az itallap, azt kezdem vizslatni, magamban mosolyogva csak a hezitáláson, mikor valaki megáll mellettem. Továbbhalad aztán, és erről nem feltétlenül tehetek én. Anya szerint van egy karizmám, ami az ilyen esetekben nagyon jól tud jönni, na nem mintha nem lennék képes megvédeni magam. Egy likvidátor apa mellett? Ugyan már.
Tekintetem azért sűrűn siklik Tánya felé, mintha csak attól tartanék, meggondolja magát, és itt hagy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Kellemetlen, de nem annyira, hogy maradandó nyomot hagyna bennem, vagy bárkiben, aki jelenleg lát minket. Ahogy lelépnek a szüleink, Erik két keze közé bújok, fejem a nyakába hajtva, ami jól is jön, mert így el tudom rejteni azt a jól szituált grimaszt, amit a szavai varázsolnak az arcomra. Igen, tudom... és valahol még jól is esik az a túlzott törődés... érzem, hogy fontos vagyok és szeretnek, de túlzásba esnek... sokszor.
- Nem bízik bennem. Sokkal könnyebb lenne, ha bízna - sóhajtok fel, mert jelen pillanatban tényleg úgy érzem, tehetek én bármit, az nem fogja megváltoztatni az álláspontját. Egyszer már eljátszottam, és visszaszerezni azt nagyon nehéz. Na de nem adom fel, az azért távol áll tőlem.
Elhajolok tőle, hogy a szemébe tudjak nézni, mert érzek egy furcsa lejtést a hangjában.
- Szerettem ott Erik. Nem volt pocsék sulis évem, te is láttad, mennyien szerettek, és most ott hagytam őket... el fognak felejteni - amit nem szeretnék, és naivan azt hiszem, hogy a velünk történtek miatt ez nem is fordulhat elő. Hálás vagyok azért, amiért nem én vagyok az, akinek megnyomorították a sulis éveit, sőt.
- Kezdhetek mindent elölről - emelem égnek a tekintetem. Nem várom tőle, hogy megértse. Ő nem volt mindig velem, és igen, van pár dolog, amiről még ő sem tud, de ez természetes. És nem hiszem, hogy itt is ugyanolyan lenne. Annyira szerencsés egy ember se lehet.
- Tudom... - biccentek, hisz ebben is teljesen biztos vagyok, aztán elvigyorodok.
- Foghatod megint a hajam hányás közben - nem ez a legkellemesebb közös emlékünk, de sose felejtem el neki, hogy akkor nem üvöltözni kezdett velem, pedig még én magam is belátom, talán kicsit korán tapasztaltam meg az élet azon árnyoldalát.
- Hagyj már... mit kezdjek én egy papuccsal? - horkanok fel elégedetlenül. Semmi szükségem nincs egy bólogatós kutyára. Igen, volt mikor tetszett, ki is használtam, de hosszútávon marha unalmas tud lenni.
- Amúgy sem  pasizni jöttem, vágod, hogy ez egy iskola ugye? - bököm oldalba játékosan, majd visszahajolva a nyakához, adok egy puszit rá. Csak mert megszokás.
- Mehetünk? - bökök a kastély irányába, de olyan fejjel, mint akinek épp a fogát húzzák.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

- Van valaki, akiben igen? - költői a kérdés, mert anyánk talán az egyetlen. Mondjuk azért erre se vennék mérget. Dorian már sok mindent látott és élt meg, talán még természetes is, hogy óvni akar engem... minket, csak nem a jó módszerrel teszi ezt. Engem nem lehet bezárni és Eriket se.
- Nem élhetem az egész életem mögéd bújva Erik, kell hogy legyen sajátom - komolyan nézek a szemeibe, mert ezt így még sose mondtam neki. És tudom, hogy neki az lenne a legjobb, de nekem nem. Kell az önállóság, hogy elkövessem, majd kijavítsam a saját hibáim. Hiába nem úgy neveltek, ha mindig elintézi más helyettem a dolgaim, előbb utóbb már elvárnám, nem akarok olyan lány lenni. És nem is leszek, abban azért biztos vagyok. Ami már megvan bennem, azt nem tudják elvenni, és hálaégnek van egy csomó tök jó tulajdonságom, csak még alkalmam nincs kibontakoztatni őket.
- Tudom, majd lesz valahogy... - elmosolyodok, de nem annyira őszintén. Ha hisztizésre szántam volna magam, akkor az az a nap lett volna, mikor közölték velem, hogy lelépünk. De még akkor sem tettem, közöltem az ellenérzésem, megpróbáltam meggyőzni őket, hogy gondolják át, és vegyék figyelembe azt is, hogy az én életem ott van, és hát.... ennyire sikerült. De tudom, hogy valahogyan biztos lesz.
Ökölpacsizok vele, mert ez már inkább jellemző ránk, mint az ezelőtti pillanatok, de ha még vele se tudnám megosztani azt, mai a fejemben van, megzakkannék. És ő nem hülyéz le, vagy mert a testvérem, vagy mert tényleg nem lát annak. Ez részletkérdés.
- Nem kell mindet leírni, csak akad közöttük legalább egy, akit nem reggelizek meg... - forgatom meg a szemem, mert tény, a fiúk... nos, nekem teljesen más elvárásaim vannak velük szembe, és ez az, amit nem fogok kiteríteni senkinek. Megvan a saját mércém, aszerint döntöm el, kivel kerülök közelebbi viszonyba. Csak hát, az a mérce magas, és eszem ágában sincs alább venni belőle, inkább kivárok.
Ahelyett, hogy elmennék, belekarolok és mellette haladok. Attól, hogy átlépünk egy küszöböt, még nem fogom nem azt mutatni, hogy ő a legfontosabb ember számomra. Aztán, ha röhögnek? Kapnak egy maflást max. Nem, nem áll távol tőlem, hogy behúzzak valakinek, épp csak nem sűrűn teszem meg.
- Megadjam a jelszót? Be akarsz lógni? - pislogok fel rá, egy cinkos mosoly kíséretében. Nem akarom úgy elengedni, hogy ne legyen teljesen tisztában vele, minden oké lesz velem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

- Legyen vajsör - kezdésnek legalább is. Bírom Tányát, halál laza annak ellenére, hogy prefektus. És vele már az első napomon megtaláltuk a közös hangot, nem is titok, hogy nagy köze volt ahhoz, hogy ne temessen maga alá a depresszió. Az már csak hab a tortán, hogy vevő az ilyen lazulós estékre, és tojik a korkülönbségre.
Felnevetek, mikor látom, hogy a csapos srác egyből flörtölni próbál vele, és még akkor is vigyorgok, mikor visszakerül mellém.
- A számodat legalább elkérte? Hmmm... nem is olyan rossz, megérne egy ajtócsapkodást - oldalra döntött fejjel vizslatom a fiút. Jó, én biztos, hogy nem vállalnám be, nálam a dolgok nem így működnek, de Tánya hátha vevő rá. Megint felnevetek, mikor látom, annyira néz ide, hogy a pohár mellé csapolja a sört. Amatőrnek tűnik szegény innen, vagy csak ennyire az eridonos hatása alá került.
- Kész, lenyűgözted - dőlök hátra elégedett mosollyal az arcomon, és Tánya arcát vizslatva kortyolok a kikért italból. Pedig a múltban történtek után kerülnöm kellene az ilyen helyeket, de nem vagyok a múltban ragadós típus, és nem nyalogatom a sebeim. Megtörtént, elfogadtam és túlléptem rajta, mert ez tűnt a legjobb megoldásnak, na meg... nem hagyhattam, hogy bárki sejtsen bármit is, akkor már zárdában lennék.
- Rozsdás patkányok - olvasom le a plakátról, aztán pislogás nélkül meredek a lányra, mert hátha neki mond ez valamit.
- Jó, ha nagyon gáz lesz, átmegyünk a PUB-ba, ott legalább van karaoke - készítem is a B tervet, és hát... jó én szeretek karaokezni, nem foglalkoztat, hogy mások is hallanak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Egész gyorsan belerázódtam ebbe a sulis életbe. Tény, más mint amiben eddig voltam, de hamar találtam barátokat, akik nem mulasztják el a régiek hiányát, de segítenek abban, hogy ne süllyedjek depresszióba. Nincs szó itt mély barátságokról, épp csak együtt lógunk, hogy ne legyünk egyedül, aztán meg még jól ki is jövünk.
Épp ebédidő van, mikor röhögve lépünk be a nagyterembe, elfoglalva a helyünk - mert hogy már olyanunk is van -, miután padtársam kiebrudalta onnan a gyámolatlan gólyát. Jó, nem mi vagyunk a példamutatás mintaképe, de nekem ilyen indíttatásaim sose voltak. Példának marha rossz lennék, bár ha ezt vesszük az ellenpélda is az, nem?
Sose törődünk a körülöttünk lévőkkel, most sem érdekel minket túlzottan, hogy a fáradtnak tűnő népséget mennyire irritálja a mi felhőtlen jó kedvünk. Ugyanúgy hangosan cikizzük az asztrológia tanárt, vagy épp a GYNT-s pockot.
- De tényleg olyan, hogy így felfújja az arcát - a csaj még meg is mutatja, mire én majdnem kiköpöm a narancslevemet, úgy nevetek fel.
Csak percek múlva tűnik fel, hogy a teremben lévő légkör megfagyott, mintha legalább is dementorok jöttek volna be. Hallok olyat, hogy "atyaúristen", "ezmostténylegvisszajött", meg "afrancba", és ez az, ami miatt felvont szemöldökkel pislogok a bejárat irányába. Tekintetem egyből kihívóvá válik, mikor meglátom a személyt, akiről ezek a megjegyzések szólhatnak.
- Ez ki? - ahelyett, hogy a társaimmal együtt, én is próbálnék eltűnni a perifériájából, kihúzva magam dőlök hátra a széken.
- Ne... te ezt nem akarod tudni, csak ne vond fel a figyelmét... nem jó az - igen, padtársam észrevette a reakciómat, bár elég szembeötlő lehet, mikor még a jobb karom rá is helyezem a mellettem lévő szék táblájára, egy amolyan lazaságot kölcsönözve az egész kisugárzásomnak.
- Nem ismersz - elnéző mosolyt küldök felé, aztán megint a lányra tekintek. Megértem, hogy másban megfagyassza az ereket, nekem ez viszont édes kevés.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Egy utolsó kattintás a küldés gombra, aztán egy ásítás kíséretében teszem le a telefont. Megdörzsölöm az orrnyergem, mielőtt még erőt veszek magamon, és felkászálódok az amúgy nagyon is kényelmes ágyamról.
A jegyzeteim mellettem, de megint inkább mással ütöttem el az időt, ahogy általában mindig. Viszont jól esett kipanaszkodni magam, amit az új suli ténye okozott. Nem, minden látszat ellenére sem vagyok kibékülve ezzel a hellyel, csak próbálok az adott lapokkal játszani, és megtalálni itt a helyem... ami nem annyira nehéz, mint amilyennek elsőre hittem.
Otthon már megkaptam, hogy irreálisan sokat lógok a neten és hasonlók, de könnyen a kanadai barátaimra tudtam kenni, így még csak lövésük sincs arról, hogy voltaképp olyat teszek, amit szerintem még Erik se nézne jó szemmel. De kell, tényleg lehet valami abban, hogy az ember sokkal jobban megbízik egy idegenben, mint valakiben, akinek naponta látja az arcát. Persze Ang kivétel, ő az egyetlen, aki még erről a kisiklásomról is tud, és ha még ő se nézi jó szemmel, el kellene gondolkodnom azon, hogy leállok. Egyszerű lenne letiltani, és tovább lépni, párszor meg is kíséreltem már, mikor hagytam, hogy a józan ész felül kerekedjen rajtam, aztán meg... visszatáncoltam.
Most meg a konyhába táncolok, mert hogy kávéra van szükségem. El kéne olvasni a jegyzeteimet, hogy a holnapi napon legalább annyival képben legyek, miről volt szó, de ma még ez is komoly érvágásnak bizonyul.
Az agyam ezer felé zakatol, többek közt Csenger rejtélyes zaklatóján, akit már igencsak szeretnék megtalálni, hogy elmagyarázzam neki, miért nem teszünk ilyet. A bátyám és Farkas afférján, ami egyszerűen nem fér a fejembe, mármint oké, ezer éve ismeri, oké mellette volt meg minden, de tudja, hogy milyen Erik... és azt hiszem tényleg féltékeny vagyok rá, nem tehetek róla, de nem akarom a közelében... a közelünkben tudni.
- Ohh szia - nem tudom, mikor sikerült kinyitnom az ajtót, meg hasonlók, de visszarázódok a valóságba, most hogy tudom, nem vagyok egyedül.
- Egy kávét... három cukorral, köszönöm - helyet foglalok a fiúval szemben, még most is ügyelve a helyes testtartásra, pedig ez az a pillanat, mikor lazán felengedhetnék, de nem megy... belém nevelték és ez nem kopik ki csak úgy.
- Lekésted a vacsit? - nézek rá együttérzőn, mert tudom, hogy az milyen, bár én otthon bepótoltam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Valószínűleg engem jobban irritál az egész helyzet, mint az alanyt, aki elszenvedi, de ez van. Ha kedvelek valakit, ösztönösen veszem fel a problémáit, és kezelem sajátomként, ez pedig egy elég nagy probléma.
Eleinte tényleg én is csak egy sulis tréfának hittem, de mára már jóval túlmutat azon, és egyszerűen nem lehet a szőnyeg alá söpörni, én meg nem is fogom.
Napok óta agyalok azon, hogy akadhatnék a nyomára, még Eriket is bevontam, ami nem biztos, hogy szép dolog, de ő a bátyám, és ilyesmit nem fogok elhallgatni előle, főleg akkor nem, ha még segíthet is nekem.
Először a PUB elé megyek, megvárni míg Csenger végez. Most nem megyek be, alapból túl feldúlt vagyok ahhoz, hogy megpróbáljak bárkivel is normálisan kommunikálni, van pár dolog otthon, ami felzaklat, ezt pedig tetézi egy újabb cetli felbukkanása. Első blikkre már majdnem gyűröm össze, de aztán észbe kapva, rakom zsebre, hogy majd oda tudjam adni Eriknek. Nem, nem olvasom el, mert tudom, hogy az még csak tetézni az indulataim, már pedig... nem ártana lenyugodni.
- Helló szépfiú - elővarázsolom a legszebb mosolyom, mikor meglátom kilépni. Próbálok olyan ábrázatot kölcsönözni magamnak, mint aki abszolút rendben van, és nem készült felrobbanni másodpercekkel ezelőtt.
- Sétáljunk - bökök a fejemmel egy irányba, kezeim pedig a bőrdzsekim zsebébe dugom, és ha a srác beleegyezik, meg is indulok vele a tó felé.
Nem beszélek talán percekig, csak élvezem, ahogy a levegő lassan tisztítja ki a fejem, visszatoloncolva a ködöt... legalább is egy időre.
- Nézd... gondolkodtam... szép dolog, hogy megpróbálunk nem tudomást venni erről az egészről, összegyűjteni a cetliket, és kidobni, mintha sose kapnál újakat, de ez nem egy járható út. Szóval... beavattam a bátyám... én nem tudom, mi a te titkod, nem is várom el, hogy beavass ebbe, de ez már kezd egyre súlyosabb lenni, amit nem vehetünk félvállról. El kell kapnunk azt a barmot, oké? Különben lehet, sose áll le - a tavat nézem, lévén elég hamar oda lehet érni a PUBtól, aztán csak utána pislogok Csengerre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Azért azon meghökkenek, hogy egyetlen szó nélkül vágja le magát, az ellenszenvem meg csak tetézi, ahogy a lánnyal viselkedik, bár... a nem túl empatikus énemnek ez a cselekedet nagyon is az ínyére van. Viszont megígértem, hogy az az énem ott marad Kanadában, de ez is olyasmi, amit nem lehet egyik napról a másikra elnyomni. A többiek várnak valamit, mindenki rám néz, így talán meg is botránkoztatom őket azzal, hogy egy szívélyes mosolyt varázsolva az arcomra, nyújtom előre a kezem, tenyérrel felfelé, ezzel is, mint egy invitálva közénk a lányt.
- Csak nyugodtan - még a hangom is meleg, és mikor látom a megütközött tekinteteket, csak a fejem csóválom.
- Mi aztán senkit nem diszkriminálunk, főleg nem olyas valakit, aki így sem túl közkedvelt, ugye skacok? - csak biccentésekre futja, amivel nem is igazán törődök, hisz ez csak amolyan mellékshow volt. Szemem le nem veszem újdonsült társunkról, a mosoly még akkor is az arcomon játszik, mikor kortyolok a narancsléből.
Aztán az asztalra teszem a kezem, fejemet a tenyeremen pihentetve, hiába nem illő könyökölni.
- Nem vagyok szívbajos típus - reagálok azért a megjegyzésre, és tényleg nyugodtan közlöm mindezt. Szemöldököm összevonva, pislogok rá.
- Szóval ide vissza, mi? Merre jártál? - nem, nem a nevét kérdezem, az annyira cliché, nem mellesleg, sejtem, ha innen kikerülök, percek kérdése csak, és meg fogom tudni.
- Mi vezérelhet valakit, hogy ide vissza térjen? - látszólag a többiekben is felkeltette ez az érdeklődést. Bizalomgerjesztő mosolyt eresztek meg - tudva, hogy ezt már csak végignézni is mennyire irritáló lehet -, némán jelezve, hogy itt bizony befogadó fülekre talál.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Eszméletlenül jól szórakozom az előttem lejátszódó jeleneten, és el is könyvelem, hogy a pasik itt is olyan gyámolatlanok, mint otthon. Mert igen, nekem az államokban van az otthonom, ezt valószínűleg sose fogom annak tekinteni.
- Egy szerencsés ember vagy... én ráfüggtem, bár... csak így tudom az otthoniakkal tartani a kapcsolatot, szóval azt hiszem, ez enyhítő tényező, nem? - döntöm oldalra a fejem, kicsit el is mélázva is ezen. Otthon is megértették, hogy csak azért lógok olyan sokat a neten, mert Angnek annyi mondanivalója van, és mikor apám egyszer velünk töltött öt percet - csak hogy megbizonyosodjon róla, tényleg azért lógok fent -, nem is értette, hogy tud az a lány ennyit beszélni, de még azt sem, hogy én hogy vagyok minden szavával teljesen képben. Az a pillanat tetszett, akkor... tényleg az az értetlen, belenyugvó apa volt, akit még szeretni is lehet. Csak hát, ezek a pillanatok a legritkábbak.
- Szerintem meg csak ritkán lát jó nőt - vonom meg kecsesen a vállaim, mert pedofilnak egyáltalán nem tűnik számomra. Tényleg csak olyan kis szerencsétlen, akit az ember általában megszán.
- Az... - nevetek fel a fejem rázva, aztán kortyolok egy újabbat az italból, teljesen megdöbbenve a tényen, hogy egyre többen lesznek itt.
- Én is... a bátyám ugyan nem díjazza, de a zuhanyrózsa egyenesen imádja a hangom - vigyorodok el jó kedvűen, mert tetszik, hogy Tányával még ilyet is lehet csinálni, tudtam én, hogy a legjobb embert fogtam ki.
- Láttam a plakátot a suliban, és marhára nincs kedvem fent poshadni. Szóval, ha most az üknagyanyák gospel kórusa lenne, akkor is itt csücsülnék - jó, elég képtelen példa, de na.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

- Jós vagy? - jön egy jól szituált horkantás valahonnan, amivel egyébként teljesen egyetértek. Leszámítva a horkantás részét, de az már egyéni probléma. A négy fal között bármikor, egyébként meg... nem szabad. És akarva akaratlan figyelek arra még itt is, hogy mit csinálok, na mindegy.
- Nem törvényszerű, felesleges már most ilyen jóslatokra hagyatkozni - vonok kecsesen vállat, mert részemről ennyi is. Nem, nem mondom, hogy ők lesznek azok, akikkel aztán még évek múlva is bestek leszünk, de nem kizárt. Sose agyaltam ilyesmin. Mármint az emberek mellőlem jöttek-mentek, nekem meg sose volt időm arra, hogy miértezzek, vagy épp választ találjak rá. Elfogadtam, aztán mentem tovább a fejem után.
Itt van például ez a lány is, valószínűleg a víz leverne, és felpattannék, hogy hagyjam megfulladni a saját világában, ha nem lenne annyira ismerős nekem ez a viselkedés. Az a baj, hogy a háttérben megbújó okokról is bizonyosságot nyerek. Mármint azon, hogy vannak okok, az már nem túlzottan foglalkoztat, hogy mik. Nem vagyok pszichológus... még.
- Hmmm... legalább egy jó tulajdonságod van - biccentek, mert mi mást mondhatnék? Felejtsem el, hogy egy vad idegenről van szó, aki még nem is szimpatikus, és nyújtsam a vállam, hogy sírja ki csak magát nyugodtan? Nem. Vannak emberek, akikkel osztozok a problémájukon, de nem mindenkivel. Pont.
- Nem rég jöttem, nehéz lenne ilyen szavakkal dobálózni egyelőre... te viszont annál inkább élvezheted, ha visszahúzott a szíved - oldalra döntött fejjel, mérem végig. Nem, nem tűnik úgy, mint aki annyira lelkes lenne. Sokkal inkább az járhat a fejében, hogy lehetne rosszabb is. De a témát nem feszegetem, minek? Jó eséllyel most látom először, meg utoljára... ebben a kastélyban azt mondják, ez sem lenne újdonság.
- Esetleg némi jó tanács? Tudod... köcsög tanárok... és a többi - maradjunk a felületnél, ez még biztonságos is. Beleharapok az almámba, és csak biccentek, mikor a többiek lassan felállva, szállingóznak el tőlünk, mondván órájuk lesz. Mondjuk... lehet, hogy nekem is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Fogalmam sincs, ő miként élheti meg ezt. S noha a problémáját átérzem, ennyi. Nem tudok teljesen azonosulni vele, mert ha velem tennének ilyet... nos, nekem van kitől segítséget kérnem, már rég le lett volna állítva az illető, vagy illetők. Nem hagytam volna ennyire elfajulni a helyzetet, amennyire azt Csenger tette.
És tényleg meg kell vele ezt beszélnem, ami nem is akkora gond. Amúgy is szeretek vele lógni, és én lennék a legboldogabb, ha nem ez lenne a fő téma köztünk, pedig mostanság másról sincs szó, de én csak aggódom érte. Ez nem normális dolog, már megfogalmazódott bennem az is, hogy a hivatalos szerveket is be kellene vonni, csak valamiért úgy érzem, ennyi azért nem lenne elég nekik, ők is csak egy ártatlan sulis tréfának fognák fel. Arról nem is beszélve, hogy így Csenger kénytelen lenne kiteregetni a szennyest, amit meg szintén nem szeretnék. A titkok azért titkok. Nehéz ez, az én tizenéves fejemnek mindenképp, de... nem vagyok az a belenyugvós fajta, szóval biztos vagyok benne, hogy ki fogok találni valamit.
- Nem volt kedvem - vonom meg vállaim, aztán aprót rázok a fejemen is, ezzel választ adva a másik kérdésére.
Jól esik ez a séta, még a csend is, mert szabad utat tudok engedni a gondolataimnak, aztán mégse vagyok egyedül. Azt sose szeretek, szerintem annál rosszabb nincs, mikor magányos valaki.
A kérdésére kapom fel a fejem legközelebb, pedig tudom ám, hogy az egészet én kezdeményeztem, egyszerűen csak a figyelmem most nincs a toppon. Mondom, túl sok minden van.
- Egy feleekkora helyen is ugyanez lenne. Sajnos, emberi baromság, ha valaki nem illik a szalagsorra, elkönyvelik selejtnek. A selejtekkel meg tudod, mit szoktak csinálni - forgatom meg a szemem. Tudom, hogy ez egy nagyon undorító dolog, de azt is, hogy kevés vagyok ahhoz, hogy fellépjek ellene, így most is csak a csendes belenyugvást választom, és azokra asszociálok, akik a közvetlen közelemben vannak. A világot úgyse válthatom meg.
- Dehogy van... egy csomóan imádnak téged, és biztos, ha tudnának erről az egészről, ők sem néznék csak úgy végig - nem emelem meg a hangom, de kellően határozottan ejtem ki a szavakat, végig társam szemébe nézve. Nem szeretném, ha egy pillanatig is megfogalmazódna benne ilyen, vagy hasonló gondolat.
- Megteszel nekem valamit? Innentől ne dobd ki a cetliket, oké? Add nekem, meg bármit, amit kapsz... kellenek, hogy el tudjunk indulni valamerre - bármennyire is szörnyű, én ezt élvezem. Talán családi hagyaték, ez is jött a génekkel, de cseppet sem bánom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Amúgy is bírom a bulikat, legyen ez bármilyen. Valószínűleg egyetlen ismerőst sem ér majd meglepetésként a felbukkanásom, még az sem rettent el, hogy a toronyból senkit nem tudtam megfűzni, hogy jöjjön velem. Micsoda punnyadt bagázs.
Mire a tóhoz érek, már vannak páran, szerencsére ezt az utat meg még jól is ismerem, így eltévedni esélyem se volt. Egyből kiszúrok pár embert, akik noha nem háztársak, de vannak közös óráink, így oda is csapódok hozzájuk. Mondom én, hogy nem lesz itt gond. Még a fogadtatás is jól sült el, legalább is, nem küldtek el a francba, mai azért pozitív dolog. Talán egy óra is elmegy, míg megosztják velem a történéseket, meg a random pletykákat, aztán körbe is nézhetek.
- Na skacok, én megszomjaztam... - azzal oda is libbenek az egyik asztalhoz, szépen megköszönve a segítséget, amire egyébként nincs szükségem. Mivel korán van még, egy puncsot veszek csak el, aztán nézem meg, mit sütögetnek itt.
- Hmmm a rellonos HV kötényben, ez már megérne egy képet - tudom, hogy ki ő, vagyis láttam már, ezért is merem megszólítani, nem tűnt pokróc alaknak még az évnyitón sem, sőt... ahogy láttam, még a folyosón is képes lepacsizni pár diákkal, ami egy tanártól merően új számomra. Nem ehhez vagyok szokva. Egyébként meg tetszik ez a lazaság, már ami az egész kastélyt körbelengi, a kutya nem kíváncsi arra, mikor mit csinálok, bár szerintem ennyi embert számon tartani lehetetlen... mindenesetre mégis csak jó helyre kerültem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Engem ezek az alkalmak éltetnek, de komolyan. Érzem, hogy feltöltődök a feszültségből, amit a jó hangulat okoz, és a közvetlenségem is az eget verdesi. Tény, sosem voltam az a távol állok mindenkitől, és próbálok észrevétlen maradni, hátha valaki mégis megszán. Nem várom a sült galambot, és megismerni valakit is úgy lehet, ha megszólítod. Pedig az ember azt hinné, hogy egy ilyen családból származó lány, amilyen az enyém, ilyesmire sose vetemedne, de sose hagytam, hogy a szüleim vagy a bátyám neve határozzon meg engem is.
Felnevetek, tetszik ez a közvetlenség, meg a tény, hogy nem egyből büntit oszt, csak mert nem adtam meg azt a tiszteletet, amit a tanárok tök feleslegesen elvárnak.
- Ez egy burkolt célzás volt, hogy még csak eszembe se jusson belógni? Hatásos, nem szívesen végezném nyársra tűzve - persze, én is csak viccelek. Noha érdekel, mi történhet a pincében, elfogadtam, hogy nekem ott semmi keresnivalóm nincs, és ezt észben tartva, nem is próbálok azon kísérletezni, hogy bejussak oda.
- Segítsek? A többiek úgy nézem, már kezdenek hangolódni - nézek a társaság felé, és megint felnevetek, mikor ketten próbálnak legyűrni egy valakit. Én viszont még nem érzem magam késznek erre, szóval, ha már lejöttem, akkor akár hasznom is vehetnék itt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

- Hmmm, lehet akkor mégis lemerészkedek... érdekesnek tűntök - nem gondolom én ezt teljesen komolyan, de ki tudja, mit hoz még a jövő. Lehet, egyszer talán én is inkább sárkányok közé való leszek, bár azt azért szeretném elkerülni.
- Különben nem ajánlottam volna fel... tudom, hogy első ránézésre nem úgy tűnik, de nem okoz gondot, ha foltos lesz a ruhám - forgatom meg a szemem mosolyogva, aztán oda is állok a grillhez. Kicsit eltanácstalanodok, lévén én így még nem kerültem ilyen közel egyetlen forró tárgyhoz sem, azonban igyekszem leplezni, hogy lennének ilyen hiányosságaim, pedig mennyi van.
- Csak ha te is... tudod fő az óvatosság - eresztek meg egy kihívó mosolyt, holott van némi igazság a dolgok mögött. Az incidens óta, nagyon körültekintően bánok a dolgokkal, amikkel kínálnak engem.
- És nem hiszem el, hogy nem éheztél meg közben... melléjük meg kell az energia, szóval... - bökök fejemmel a lurkók felé, hisz sejtem, mennyire nehéz toppon lenni mellettük. Aggódom is kicsit amiatt, hogy milyen fába vágtam a fejszét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

A vér meghűl az ereimben, mikor meglátom a masztiffot. Nem egy elterjedt patrónusalak, ezt pedig még álmomból felkelve is le tudnám rajzolni.
- Francba - morgom, majd hagyom ott az értetlenül utánam pislogó bagázst, és röpke két perc leforgása alatt kötök ki a toronyban lévő szobámban, és vedlek át "sulis" szerkóra. Hirtelen jött, de ebben már rutinom van, mait az évek alatt szedtem fel. Apám megjelenése sose jelent jót, így érthető a gyomorgörcs. Nem létezik, hogy ilyen hamar tudjon a kis kihágásomról, a hülye tanárnak még esélye nem volt megírni azt a baglyot, és nem szándékosan törtük be azt a nyamvadt trófeás szekrényt, egyszerűen csak így alakult. Mindennek ellenére mégis higgadtságot erőltetek magamra, mert nem kell egyből az ördögöt festeni, és tényleg érdekel, miért van ő itt. Nem mellesleg, ha ő nem keresett volna, én keresem őt, hisz van valami, amit neki is tudnia kell. Ő legalább komolyan vesz, ha meg mégsem, akkor is az apám.
- Szia, hát te? - halvány mosolyt eresztek meg, de ez mégis lágy, olyasmi amit nem sokan kapnak tőlem. Igen, rengetegszer mosolygok, de csak azok tudnak két mosoly között különbséget tenni, akik ismernek... ezen a helyen pedig kevés olyan ember van, vagy lehet, nincs is.
- Jó is, hogy itt vagy... ezt alá kellene írnod, feltéve, ha hagyod, hogy szabad hétvégén én is lemehessek a faluba - nem, nem tetszik, hogy ehhez is a beleegyezése kell, de már így is csak hetek kérdése, mire nagykorú leszek, annyit már kibírok, még ha kellemetlen is.
- Nem mondod, hogy anya rá tudott venni, hogy vegyél egy új inget - vigyorodok el, majd letéve a padra a papírt, megyek oda hozzá, hogy megigazítsam a gallért.
- Így ni... - motyogom, aztán az őzike szemeimmel pislogok fel rá, mert hát... én azért örülök, hogy látom, még ha ezt kimondani nem is tudom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

- Ne... eszetekbe ne jusson ide is befészkelni magatokat - ez hirtelen reakció, lerí róla, hogy reflexből jött, és még csak át se gondoltam, úgy csúszott ki a számon. A megbánás is megmutatkozik egyetlen kósza pillanatra, de büszkébb vagyok annál, hogy hagyjam ezt tovább fajulni. A kapcsolatunk nem épp a legfényesebb, és hiába próbálkozom az egyik lépéssel, egy másikkal adok neki huszárvágást, mert ilyen vagyok...
Ahogy az egyik pillanatban, hűvösen, távolságtartón méregetem, úgy a másikban enyhülök meg, és mutatok valamit abból a kislányból, aki imádta az apját. Szeretem, csak máshogy, másképp... és támogatásra van szükségem, arra, hogy mellettem álljon, nem arra, hogy óvjon. Azt hiszem ez az, amit még sosem sikerült tisztáznunk.
- Megértem... a gyümölcsös ruci már nem divat - biccentek, teljesen komolyan, és tényleg úgy pislogok rá, mint aki mindent ért.
- Segítsek eltüntetni? - csillan fel a szemem, mert így hátha rendeződik valamicskét a helyzetünk. Naiv gondolat, tudom, de azt is, hogy a titok az, ami képes nagyon összekovácsolni két embert, még ha jelenleg csak ilyen ártatlan is, és nem olyan, amit már évek óta hordozok, és amiről még magamnak se vagyok hajlandó beszélni.
- Az engedély... nagyon szeretném, ha aláírnád - teszem még hozzá, hátha tudok ezzel hatni rá, bár amilyen makacs... az csak úgyis akkor menne, ha ő is akarná, így lényegében teljesen felesleges a próbálkozásom, csak hát... én is makacs vagyok. Nocsak, a végén kiderül, hogy van némi közünk egymáshoz, ugye apu?
- Abban bízok, ha átlépem azt a kort, lazul kicsit a gyeplő... tudod, mit csinálnak sokan manapság ilyenkor? - sóhajtva ülök le mellé, térdeim összezárva, kihúzva magam és a kezeim összekulcsolva ejtem a combjaimra, pontosan úgy, ahogy az neki és anyának köszönhetően belém nevelődött.
- Megbízhatnál bennem... egy kicsit... - ezt már halkabban ejtem ki, és felettébb esetlenül is, mert hogy... talán most vevő rá, bár tudom, hogy a hely sem alkalmas erre.
- A labdázás helyett inkább önkénteskednék. A minap beszéltem Everett úrral, és szóba került, hogy kellene kisegítő az előkészítőbe én meg... tudom, hogy meg kellett volna kérdeznem előtte, de elvállaltam. Igen, tudom... a különórák az egyetemen, a sajátjaim... ez így sok, de csak gondolj arra, hogy így annyival kevesebb időm lesz arra, hogy olyat tegyek, amit nem szeretnél - játékos mosoly kúszik az ajkaimra, igen, próbálom elviccelni a helyzetet, csak hogy a saját feszültségem enyhítsem. Nem törődök a megütközött tekintetekkel.
- Nem mondod, hogy ő a faterod? Lex azta.... - sem ezzel, amit a srác intéz felénk, aki épp a kviddicsedzésről tart a kastélyba, és aki csak azért nem áll meg, mert a társai úgy látják, hogy jobb, ha nem... És mennyire jól látják.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

- Az nagyon menő lehet. Mi a bátyámmal nem bíbelődünk ilyennel, ha látni akar jön, ha én akarom, megyek - vonok vállat, nem téve hozzá, hogy egyébként a mi viszonyunk korántsem olyan idilli, hogy ilyen varázslatokra szükség legyen. Persze, már lényegesen kevesebb a veszekedések száma, de lényegesen kevesebbet vagyunk is együtt, és hát... jó ez így.
- Nem, erről mi sose tehetünk - egy biccentés kíséretében értek vele egyet, kicsit rá is játszva a megjegyzésemre, de Tányának is leeshet, hogy ez csak vicc, és nem vagyok ennyire egoista.
- Szerintem bírnak téged... milyen menő már egy ilyen nevelővel lógni... én mit nem adtam volna azért, hogy a tanáraim otthon ilyen lazák legyenek - sóhajtok fel, mert azokról minden elmondható volt, ép csak a lazaság nem, na mindegy. Most itt vagyok, és ez a hely igazából még tetszik is.
- Egyértelmű, hogy mi. A gospel unalmas és altat... mi simán csak röhejesek lennénk - tettetett komolysággal vágom mindezt a fejéhez.
- Simán, csak ha én is csinálhatok, és fellőhetem instára... muszáj közölnöm, hogy fél Kanada gyönyörködne a pofidban - és nagyon remélem, hogy ez nem rettenti el, szóval miután sikerül nekem is hülye fejet vágnom, ellövöm én is a sajátom, ami aztán pillanatok alatt köt ki a világhálón. Nem, nem tudok lemondani róla.
A zenekar pedig belekezd, és én fájdalmas képpel hallgatom úgy három percig.
- Szerintem ez nem a mi terepünk. Pub? - lassan állok fel, és miután meg is kaptam azt a biccentést, amire vártam, Tányával karöltve hagyjuk el a helyet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

Nem tudom, hogy mire vállalkoztam, de a tény, hogy apa rábólintott, adott nekem egy löketet. Mindig is tartottam a kis gyerekektől, mert egyszerűen úgy gondolom, mi még nem találtuk meg a közös nevezőt, de elértem azt a kort, hogy megpróbáljak ezen változtatni, és Everett úrnak sem árt a segítség.
Ezért is haladok az előkészítő felé, amint vége az óráimnak. Ma még az egyetemre se kell mennem - hála égnek, mert azt már igencsak nehezen viselem -, szóval az egész délutánom rászánhatom a lurkókra. A múlthéten voltam már itt egy pár órát, csak felmérni a helyzetet, meg úgy igazán megtekinteni, hová is csöppentem, és bár akkor pozitív csalódás ért, nem kergetek hiú reményt afelől, hogy ez mindig így lesz.
Viszont vannak szüleim, van egy anyám, aki mindkettőnket felnevelt. Tökéletesek vagyunk? Nem, de határozottan életképesek, és ez a mai világban már elég kell hogy legyen.
- Prücsök, hát te? - pislogok összevont szemöldökkel az udvaron lévő fiúcskára. Nem, nem maga a tény váltja ezt ki belőlem, hogy az udvaron van, sokkal inkább az, hogy más nincs.
- Nem kellene bent lenned, vagy valami? - teszem le a táskám a földre, majd szépen le is guggolok a fiúhoz, hogy egy vonalban legyünk. Apa is folyton ezt csinálja velem, és igen, úgy sokkal könnyebb társalogni vele... vagyis, az alaphoz képest, de az öreggel társalogni sose könnyű. Olyan, mintha azelőtt tudná, mit fogok mondani, mielőtt ténylegesen ki is mondanám azt, s bár próbálok a gondolat felett szemet hunyni, ignorálni azt, azért olykor eszembe jut... igen, mikor van némi saram.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Sokszor nem tudom mire vélni. A szülő ilyenkor kiakad, mert neveletlen a gyerek, meg hogy beszél már vele... ő mégis mintha ebben a pillanatban még elismerő is lenne a tekintete - bár nem zárom ki, hogy csak hallucináció -, és az a mosoly.... Én tudom, hogy ilyen vagyok, és vélhetően ő is, mert hogy jócskán van köze hozzám, a viselkedésemhez.
- Tudod, mi volt az első dolog, amit tanultam tőled? Nincs olyan, hogy lehetetlen... pusztán kicsit több időbe kerül megvalósítani - vállat vonok, mintha csak egy tea melletti csevejről lenne szó, holott... nem szoktunk ilyen mélységekig eljutni, van egy pont, ahonnan visszatáncolok mindig, és gyanítom, ha nem is ez az a pont, a következő lesz az. Hiába idill, nem tarthat sokáig... nekünk nem.
Az instrukciót hallva lemerevedek. Amúgy is fáradt vagyok, ez a nap nem tartozott a könnyebbek közé, és a kijelentés meg egyenesen mellbe vág. Mármint olyan feszítően, fájdalmasan, hogy még a fejem is le kell hajtanom. Erőt kell gyűjtenem, de közben az emlékek megtámadnak, így megrázom a fejem, mintha csak megnyugtatni készülnék őt, és nem elkergetni a rémképeket.
- Ilyesmi nem fordulhat elő - szokatlan, hogy még a hangom is elfúl, és nem is teszem hozzá, hogy soha. Szeretném hinni, hogy egyszer majd tényleg lesz erőm arra, hogy saját családom legyen, de amíg saját magam elől is próbálom elrejteni a történteket, addig nem hiszem, hogy bármi ilyesmi előfordulhat.
- Sejtem, mit feltételezel rólam, de apa... én nem olyan vagyok - bökök fejemmel az egyik lány felé, aki viszont nagyon is olyan, és ez első ránézésre le is rí róla.
- Szeretném, ha teljesen megbíznál... azt hittem... ha ideköltözök veletek, lesz rá lehetőségem, hogy kiérdemeljem, de te itt is a munkába temetkezel, és... - nem tudok mit mondani. Hogy szükségem van rá? Persze, hogy van, de tudom, hogy nélküle is boldogulok. Hogy szeretnék többet vele lenni? Kinyírnánk egymást. Vele is pont úgy vagyok, mint Levivel, nem szabad sokat együtt lennünk, különben az idill katasztrófává változik. Anya az egyetlen, akivel bármikor bármennyit el bírok lenni.
- És azt hiszem, nézik is az egyetemi jelentkezésnél... Ha komolyan anya nyomdokaiba kell lépnem, muszáj valami ilyesmi - igen, ezt már lebeszéltük, és bár engem még mindig jobban vonzanak a bájitalok és a mérgek, inkább ez, mint egy érdekházasság.
- Egész jó. A tanárok itt nagyon lazák, mármint... nem olyan karót nyelt alakok, akiktől a víz lever. Az órákat érdekesen tartják, sem hajnalban, sem éjjel nem érzel kényszert az alvásra közben. A bájitalos terem kissé ósdi már, de a célnak megfelel, az egyetemi meg amúgy is modern.... hmm... és igen, vannak barátaim, vagyis olyasmi, és vannak ők - mutatok egy nagyobb társaság felé -, akik pusztán azért kapnak még levegőt, mert Isten túl jóindulatú. Próbálok tiszta lappal indítani, nem hagyni, hogy bekebelezzenek a falak, és elfogadni a tényt, hogy itt a nevem nem mond semmit - a végén halkan elnevetem magam, elvégre Kanadában azért másmilyen volt a felállás.
- Angievel viszont minden nap beszélek, és lehet, hogy a szünetben majd el is jön... lehet, ugye? - ha már témánál vagyunk, akkor miért is ne. A lány legalább annyira családtagnak minősül, mint Farkas, és ő is lóghat nálunk bármikor.
- És lenne itt még valami... kényelmesen ülsz? - muszáj ezt, zsigerből jön, és én viszont teátrálisan felállok.
- A segítségedet szeretném kérni... van egy barátom, akinek meg van egy nagy titka, olyasmi, amit tényleg nem tudhat bárki - utólag belegondolva igen csak furcsa elképzelni Csengit halfarokkal, de hát... ezen is túllendültem.
- Na, valaki mégis megtudta, és és most zsarolja meg fenyegeti vele. Igen, először én is csak sulis poénnak gondoltam, de ez már túlmutat rajta, a cetlik is egyre agresszívabbak, és nem egy ember zaklatta már... meg akarom találni, ki áll ezek mögött.... - és minimum eltörni az ujjait, hogy legyen ideje átgondolni, kinek, mit írogat... na, ezt azért csak nem teszem hozzá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

- Az - forgatom meg a szemem, mert jelenleg mindennek érzem magam, épp csak mázlistának nem, és nem vagyok hajlandó tagadni, hogy ennek a fő oka pontosan ez az ember. Mennyivel könnyebb lenne, ha tényleg arra a gyerekére fordítaná az idejét, akiben lát potenciált, engem meg csak úgy hagyna. Jó, tudom hosszútávon ez sem lehet járható út, most viszont nagyon szeretném. Kamaszkor? Lehet.
A következő mondata meg csak tetézi ezt a vágyat. Nem akarok beszélni róla, még csak hasonlóról sem, és ezt nem is tudom helyesen kezelni. Szerencsére legalább nem firtatja, pedig látni rajta, hogy bizony észrevette a hangulatom változását.
- Olyan, mintha már rég levetted volna rólam a kezed. Ezzel egyébként nincs is gond, csak akkor közöld velem, és én se strapálom magam, hogy idilli család legyünk... sose leszünk - ha már annyira akarta tudni, szemrebbenés nélkül közlöm ezt vele. Arcomon megjelenő érzelmek pedig tükrözik is a szavaim. Megbánásnak nyoma sincs, egyszerűen beletörődés és elfogadás. Meg a néma közlés, hogy ne várja, hogy mintaapaként tekintsek rá, hiába kapok meg mindent, amit meg lehet venni, ha elvette tőlem azt, amire talán szükségem lenne. Én sem tudom sokszor többnek látni egy beszélő ATM-nél.
És ez végtére is nem érheti meglepetésként, hisz ő is pontosan ilyen. A franc gondolta volna, hogy pont én fogom örökölni ezeket a becses tulajdonságokat, Erik kezében bizonyára nagyobb hasznuk lenne, de nem. Viszont nem bánom, nem akarok mai tini lenni, akinek minden fáj, és az egész élete kilátástalan meg a többi. Szeretem magam, így ahogy vagyok, azzal pedig nem lehet gond.
- Eszemben sincs - hiába a figyelmeztető él, az én hangom nyugodt. Úgy éreztem, muszáj tudatnom vele, hogy a nevelésembe nem úszott gikszer, hogy tökéletes munkát végeztek anyámmal, és annak ellenére, hogy saját magam is tettem szert tulajdonságokra, még nem tűntek el azok, amiket ők neveltek belém.
- Azt sem tudom, mivel veszítettem el. Igen, motorháton jöttem haza, igen, nem mondhatom el az illetőről, hogy annyira ismerném, de a ruhám rajtam volt, a hajam kontyban és tudnotok se kellett volna róla, ha nem jöttök előbb haza. Tudom, hogy állsz a fiúkkal, megértem, ha nekem egyszer lesz egy lányom, én is foggal-körömmel védeni fogom, de.... adok esélyt arra, hogy ő döntsön afelől, mi a jó neki. Hagyom, hogy elkövesse a saját hibáit, hogy aztán majd ő maga mondja el, és ne kelljen fél életét titkok között leélni, csak mert attól retteg, hogy nem lesz ugyanaz a család szemében... - sóhajtok fel, de nem nézek rá. Sokkal könnyebb így kifakadni, mint a fejéhez vágni nyíltan, mit szúrt el, és szúr el a mai napig is.
Az viszont sokkol, hogy tud még meglepetéseket okozni. Márpedig a következő szavai okoznak rendesen, kell is idő, míg megemésztem a dolgot.
- Nem tudom, mi lesz. Nem a jövőn agyalásról vagyok híres, az se biztos, hogy akarok komolyabban foglalkozni a bájitalokkal. Most érdekelnek, mert érdekesek, de jövőre lehet már más fog. Nem tudhatom, de örülök annak, ha arra kerül a sor, dönthetek - az már más kérdés, hogy az én döntésem, mennyire lesz jobb. Talán mire eljön az ideje, fel is növök a feladathoz, most még mindig nagyon azon vagyok, hogy ne hagyjak ki egyetlen alkalmat, vagy lehetőséget se, nem akarok még egyszer megbánni valamit.
- De annak bizonyára jobban örülnél, ha magam keresném meg a cipőim árát, mi? - játékosan lököm kicsit oldalba a vállamra, elvégre ő az, aki az én hóbortjaim finanszírozza. Sose panaszkodik, sose mondja azt, hogy elég, szóval akkora problémát ez mégse okozhat neki.
- Nem hiszem, hogy valaha is kikötök azon az oldalon. Annyira elceszett csak nem lehetek - sóhajtok fel, megvonva a vállam, mert hogy nem látok a jövőbe, és fogalmam sincs, évek múlva milyen Lexa fog itt ülni.  
- De jó, ezt majd megmondom neki - a tény, hogy Ang szabad utat kapott, nem kicsit felvillanyoz, mégis kontrollálom magam, van ennél fontosabb dolog is.
- Nem, dehogy. A srác... nos, nem túlzottan ember - harapok az ajkamba, mert ennyi az, amit mondhatok. Nem akarom még én is elárulni Csengit, főleg miután ő megbízott bennem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Hát még van pénzem. Annyira nem ismer a családom, hogy szerintem Levente már számolja vissza a napokat, mikor lépem át megint a küszöböt. De... nem vagyok ostoba, abból a sokból is tudtam félrerakni, nem minden ment ám el a rucikra, és az se jut eszébe senkinek, hogy az ajándékokra se kérek pénzt, mert az milyen már.
Nem baj, igazság szerint túljutottam a dolgokon, és bár belátom, hogy rosszul kezeltem a helyzetet, nem gondolom, hogy ez annyira rossz lenne így. Mármint elvagyok. Hála égnek teljesen életképesnek bizonyulok, és hiába hallottam, amit, tudom, hogy apám sose venné le rólam a kezét. Pedig fájt, amit mondott, de hallottam az indulatot és a fáradtságot, de akkor is büszkébb vagyok annál, hogy csak úgy hazaállítsak.
Betérek a cukrászdába, feltankolok a finomságokból, csak aztán megyek a hivatalba, ahol Ervin melózik.
-  Azt hallottam, hogy itt a recepciósok nem nézhetnek Family Guyt a gépen, ez tökre elkeserítő. Menjünk tüntetni - mire a végére érek, be is megyek a pult mögé, és be is foglalom a másik, üres széket. Tudom, hogy a nagy főnök nincs itt, Ervint nem rúghatják ezért fenékbe, meg amúgy is, ez egy tökre unalmas hely, nem hiszem, hogy bármi is történhet.
- Jöttem feldobni a délutánod -  vigyorogva rakom le a tálat, veszem le róla a fóliát, hogy láthassa, mit is szereztem.
- Mondd, hogy szeretsz - pislogok rá nagy szemeimmel, persze csak viccelődve. A helyzet az, hogy az erkélyes találkozáskor annyira megtaláltuk a közös hangot, hogy Ervin utána már hozzám jött, és nem csak keresett valakit, hanem engem, és ez igazából marha jól esett. Én meg azóta nem először vagyok itt, nem is vagyok annyira megszeppenve, mint akkor, mert tartott nekem kiselőadást arról, mikor szabad jönni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

Teljesen jó ez így nekem. A családdal ellentétben, én tudtam, hogy nem fogok hazamenni, vagy ha mégis, nem egy hét után. Ami azt illeti, még most sem érzem úgy, hogy át bírnám lépni azt a küszöböt. Annál büszkébb vagyok. És legalább van időm magamra, el tudtam rendezni magamban a dolgaim, igaz ahhoz az is kellett, hogy a világ hálón is offline legyek. A telefont se vettem fel, a kötelezettségeim számát pedig a minimumra csökkentettem. Nem tartott ez tovább három napnál, szerencsére még mindig bennem van a készség, hogy nem állok le sebet nyalogatni. Igen, beláttam, hogy voltak helyzetek, mikor másképp is cselekedhettem volna, de nem fogok eléjük állni és bocsánatért könyörögni, mert egyszerűen nem akarom azt, hogy minden a régi legyen, hisz az nem volt jó. Nekik is jót tesz, hogy kicsit külön vagyok tőlük, megélhetik azt az idillt, amire tulajdonképp vágynak, én meg élvezem, hogy saját életem van.
Nem estem kétségbe, egyszer sem tettem fel magamnak a mi lesz velem kérdést, mert ismerem magam, és ahelyett, hogy leálltam volna, például munkát is találtam. Nem kell nekem a pénzük, sose vágytam teljesen azokra a dolgokra, de ha már lehetett, hülye voltam nemet mondani. És nem, nem fogom a szám jártatni azért, hogy megmagyarázzam ezt nekik, láthatóan teljesen felesleges, mert ők már elkönyveltek így.
- Lili, hagyd Eperkét is játszani a labdával - a lányra kicsit erélyesebben szólok, mikor megint ellöki kisebb társát, aki sírva fakad, mert többszöri próbálkozás után se kaphatja meg az áhított játékot. Lili szemében pedig látom a dühöt, ami belőlem egy elégedett mosolyt csal ki, be nem vallanám, de egyszerűen imádom a csajt. A labda pedig oda is kerül a loknis kislányhoz, Lili meg rájön, hogy van ott a homokozónál pár lány, akik szívesen hallgatják meg, mennyire utál is ő engem.
Mosolyogva csóválom a fejem, mikor odajön hozzám a nő, és közli, segítenem kell valakinek. Igen, mostanság előléptettek R1-sé, aminek nem örülök túlzottan, de szó nélkül hagyom ott őt a gyerekekkel, és lépkedek az előcsarnokba. Közben a zsebemből előhalászom a noteszem, nem ártana tisztában lenni vele, hogy röpke két óra múlva, hová is kell mennem.
- Jó napot, miben segíthetek? - s csak ezután pillantok fel. Az arcomon egyetlen röpke pillanatra fut végig a megütközés, aztán marad is az egész testtartásom is a hivatalos három lépésnél. Elvégre már nem az apám, ezt a pár szót még tisztán hallottam a nyitott ablaknak köszönhetően.
- Ohh játékok, remek, kérem kövessen, megmutatom, hol teheti le - azzal hátat is fordítok neki, majd magabiztos léptekkel indulok meg a folyosó végén lévő ajtó felé, majd  nyakamból előhalászva a kulccsomót, megkeresve az egyik kulcsot, nyitom ki azt.
Bent már a plafonig érnek a játékok, szólni is fogok Thomasnak, hogy nem ártana növelni kicsit a teret, mert neki a heppje, hogy apránként kell odaadni nekik, mert mind hamar tönkremegy.
- A gyerekek imádni fogják, köszönjük - még azt a hivatalos báj mosolyt is megeresztem, amit naponta többször is az arcomra kell varázsolnom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

Hogy furcsa-e ez a helyzet? Mindenképp, de inkább legyen ez, mint hogy megint egymás nyakának ugorjunk. Nem számítottam rá, hogy felbukkan itt. Tudta, hogy itt is segíthetek, bárkit küldhetett volna maga helyett, és ez azért jól esik, még ha látszólag nem is érdekli a létezésem ténye. Tudom, hogy nem így van, mert itt van, ez ilyen egyszerű.
- Hozhattad volna az enyémeket is, hallottam, hogy el akarod ajándékozni, és van itt pár gyermekotthonos, akik többször hordanák két alkalomnál -  ezt tényleg komolyan közlöm, mert ha már tényleg erre vetemedik, akkor erre a célra tegye, és áldásom rá. Nem, nem ér érvágásként, sőt azt se érzem, hogy a bőröm nyúznák, azok csak ruhák. Többségüket talán fel se vettem, mert dühömben vásároltam meg, és igen… ez az, amiről próbálok leszokni. A költözéskor jó párat ideinterváltam a kastélyba, szóval nem szenvedek belőlük hiányt, így belegondolva, az én méretes ruhásszekrényem tele van csupa haszontalan gönccel.
Biccentve veszem át a borítékot, miután bezártam az ajtót, és hagyom elmenni. Vagyis azt hiszem.
- Nem kérsz egy teát? - szelíden teszem fel a kérdést, vagyis kiáltom utána, még mielőtt kilépne az épületből.
- Van mentás is - teszem még hozzá inkább ezt, semmint, hogy közöljem vele, nagyon ráfér.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

Nem tudom, hogy volt-e olyan alkalom, mikor az apám így állt előttem, és ez megrémít. Ő meg én vagyunk azok, akik gondosan kerüljék az ilyen állapot látszatát, és ha már arra sincsen kellő energiája, az már semmi jót nem jelent. Összeugrik a gyomrom, megszólal bennem a lelkiismeret, hogy ennek a kiváltó oka, megint csak én vagyok, és pont emiatt tartom még jobb ötletnek azt, hogy külön vagyok tőlük. Nem akarom őt még egyszer így látni.
- Fogytál… - szinte suttogom, ahogy végignézek rajta. A szavak ugyan eljutnak hozzám, de most jobban lefoglal a férfi látványa, akit mindenkinél jobban szeretek. Igen, mindennek ellenére, de úgy vélem, ez a helyes. Én sose mondtam volna, hogy nincs apám, az én számból ez a kifejezés sose fog elhangozni, még akkor sem, ha nagyon mérges vagyok rá.
- Mindig van rád időm, tudod? - próbálom megtorpanásra késztetni.
- És sose iszod meg az egész kávét, két korty után mindig a cserépben landol - mert ez az, amit megfigyeltem, ez is azok közé tartozik, amiket tudok róla, mert figyelek, még ha nem is tűnik úgy, talán soha.
- Az udvaron megvannak nélkülem, az órák folynak, a tanári itt van egy köpésre, neked meg már nagyon eleged lehet a négy falból, ha már hordárkodásra vetemedtél - erre tudok csak tippelni, még a fejem is oldalra döntöm, kérdőn vonva fel a szemöldököm.
- Vettem somlóit, kaphatsz abból is - szakítom meg pár lépéssel a távolságot, hogy aztán némi hezitálás után belekarolva, haladjak vele, már ha tudok hatni rá.
- És itt még úgyse vágtam fel veled… - mosolyodok el halványan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

- Tudom - biccentek, meglepően lágyan mondva ki ezt az egy szót. De tényleg, vajmi kevés dolog van, amivel újat tudna mondani, vagy mutatni. Vagy azért, mert látom tőle, vagy azért mert bennem van, és már mindenki megbizonyosodhatott róla, hogy a többséget tőle örököltem. Sokszor gondolkodok el azon, hogy mennyivel lenne jobb, ha Levente kapta volna ezeket, én meg szimplán olyan szeretetre méltó lennék, mint anyu, de az élet nem ezeket a lapokat osztotta.
- Azért még mindig te vagy Sárközi Dorián - rázom meg a fejem hevesen, mert ebben nem értek vele egyet.
- akin nem tudnak akkora sebet ejteni, amekkora már nem forrna össze - teszem mindezt hozzá, mert tudja ő is, hogy ez így van, hogy ezek a jelzők egyáltalán nem alaptalanok.
- csak most olyanok vannak, amik lassabban forrnak, nagy ügy - az előkészítő rám nyomja a bélyegét, olyan kedvesen nézek rá, és ejtem ki szavakat, mint a kicsiknek, mikor elesnek. Még egy puszit is adok az arcára, mielőtt benyitnék a tanáriba, aztán kihúzok neki egy széket, pillanatok múlva meg már elé is teszem a forró italt.
- szeretem, hogy ezt megörököltem tőled… hogy nem állok le sebet nyalogatni - ülök fel az asztalra, miután Thomaséra raktam a borítékot. Bár meg sem fogalmazódik bennem, hogy bárki felnyitná, lévén rajta van a neve, azért egy bűbájt mégis teszek rá, mert ide bármikor bekontárkodhat pár rakoncátlan, vicces kedvű kölyök.
- Akarsz róla beszélni? - most meg mintha anyámat hallanám, de csendesen teszem fel a kérdést, ki tudja, hány év óta most először. Vagy… kérdeztem én ilyet egyáltalán?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

A padláson lakásra azért megemelkedik a szemöldököm. Viszont nem vágok közbe, nem szólok semmit, csak kortyolok a teából, kivételesen végig is hallgatva őt. A lelkiismeretem meg megint feltámad. Tényleg elég lett volna ennyi? Várni még pár pillanatot, míg magától megosztja ezt a családdal? Akkor lehet igen, de utána mi lett volna? Minden vissza a régi kerékvágásba, én meg lehettem volna az elkényeztetett hercegnő, aki megint a családja agyára megy, csak mert…. mert haragszik rájuk, amiért iderángatták? Nem, teljesen jó ez így még mindig így látom.
- Tudom - biccentek, miután a forró folyadék végigcsúszott a torkomon.
- Két nappal utána is tudtam, de… elég volt. Jól mondtad, nekem kell ez. Ez az idő, amit távol tölthetek tőletek. Sok minden történt. Kiragadtatok a világomból, idetoloncoltatok, csak mert elég volt Kanadából, de apa nekem az életem ott van. Hiába éltem itt is, arra az időre nem emlékszem, nincsenek maradandó élményeim… semmi. És honvágyam van, mert erre a helyre nem tudok otthonként tekinteni, hiába történt az, ami… nekem akkor is az az otthonom. Egyszerűen nem akarok mindent előröl kezdeni, mert nem vagyok rá képes. Sajnálom, lehetetlenül viselkedtem az utóbbi időben. Minden alkalmat megrakadtam, hogy pokollá tegyem az életeteket, és mondhatjuk, kifordultam magamból. Annyira jó volt adni azt, hogy a világon semmi nem érdekel, hogy már-már azt hittem, tényleg lehet így élni, közben meg észre se vettem, hogy a családom apránként utál meg. Haragudtam, amiért ott volt egy kis lány, érted? Egy kis lány, mintha csak burkoltan közölted volna velem, hogy rám már tényleg nem tartasz igényt, hisz találtál helyettem valaki mást, akivel előröl kezdheted. Büszkeségből léptem le, és nem mentem haza, de aztán… rájöttem, hogy ez így jó. Sok minden történt, veletek is, velem is, hagyni kell időt magunknak, hogy mindenki megeméssze magában. Levinek segít Farkas, neked ott van anya, én meg úgyse tudnám, nem is akarom senkivel megbeszélni ezt, mert egyszerűen az én dolgom. De, így akarod neki meghálálni? A férfinek, aki az életét adta, csak mert jobban tudja, mennyire szükségünk van rád, mint te magad? Az a kis lány még fiatal, az, hogy ez történt vele, még nem fogja rányomni a bélyegét az életére, neki mindig lesz egy apja, akire hősként tekinthet, miközben boldogságban nevelkedik fel, és még az is lehet, jobb élete lesz, mint ami jutott volna. De mi? Álljunk sorba egy amnéziátornál, hogy törölje ki belőlünk az emléked? Fel sem fogod, mekkora űrt hagynál magad után. A többiek nevében nem beszélhetek, de én el nem bírnám képzelni nélküled az életem, jobban szeretlek saját magamnál, és igenis szükségem van rád, még ha ezt kimutatni talán sose leszek képes. Te ösztönzöl, te segítesz abban is, hogy két lábon járjak a földön, hogy feltaláljam magam még a leglehetetlenebb helyzetben is. Miattad tudom azt, hogy nincs olyan mélység, ahonnan ne lehetne felkapaszkodni, és annyi mindent kaptam már tőled… többet, mint a göncök, amik a szobámban tornyosulnak. És el sem hiszed, mennyire erős vagy. Ha nyugodt arccal képes vagy állni azt, ahogy a lányod minden lehető módon képes fájdalmat okozni, akkor ezen is túl fogod tenni magad, és meg is kell tenned. Nem magad miatt, miattunk. Mert nekünk még hatvan évesen is szükségünk lesz rád, nekem pedig még rengeteg mindent kell tanulnom tőled - nem tudom, beszéltem-e hozzá valaha is ennyit, vagy hogy így. Most képes vagyok rá, mert az idő jót tett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

- Tudom, hogy késő már. Tényleg sajnálom, amit tettem - most kivételesen könnyen megy. Pedig nem szokott, nagyon nem. Hányszor próbáltam, de amíg én magam is feszült voltam, és némileg kétségbe esett, nem ment ez ennyire őszintén, mert nem is éreztem. Haragudtam rá, haraggal meg nem lehet bocsánatot kérni.
Elmosolyodok, jól esik apám érintése, jobban, mint bármi, de tudom, hogy azért, mert ez nálunk ritka. Legalább is mostanság, és igen, tudom, hogy főleg miattam. De ki tudja, lehet most jött el az idő az új lapra. Nem merek mondjuk ebben a hitben élni, de legalább a késztetés megvan. Vissza akarom őt kapni.
- A statisztika hülyeség, és sokszor nem is valós. Na meg… te ritka vagy úgyis, mint a fehér holló. Apa, miért gondolkodsz ennyit a halálon? Baj van? - mert hirtelen már csak erre tudok gondolni. Nem szokott, és nem is szabadna még ezeken gondolkodnia, annyira nem öreg. És kit érdekel, ott van a kéne, de nem az, hála Merlinnek.
És belekezd, és az én arcomból kiszökik a vér. Nem tudom, kész voltam-e erre, de nem állítom le. Kivételesen nem kelek ki magamból, és közlöm vele, hogy én ezt már csak elfelejteni akarom. Tudom, hogy nem fog menni, hogy valószínűleg életem végéig elkísér.
- De… hogyan? Nem mondtam… nem…. tudhattad - zavartan, és halkan beszélek, a fejem is megrázom, és inkább kortyolok a teámból, mert ez egyre zavarosabb. Honnan tudhat ő egyáltalán erről, mikor Angien kívül senki se? Ő meg biztos, hogy nem mondta el.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

Meglepődök, hogy itt van kint, azon meg még jobban, hogy ez senkinek nem tűnik fel. Pedig ahogy elnézem, már szépen elrendezkedett maga körül, így nem pár pillanatról van szó. Na, szép.  Először kicsit meg is illetődök, mert fogalmam sincs, mit kéne tennem. Förmedjek rá, hogy ezt nem szabad? Küldjem vissza terembe, aztán állítsam sarokba? Azt én is nagyon utáltam, így csak szimplán levéve a pulcsim, leterítem a földre, és leülök mellé. Én még úgyis ráérek, gondolom, csak az órák után kell úgyis kezdenem.
- Nagyon szépen rajzolsz – hajolok oda kicsit, hogy megnézzem, mit alkotott éppen, és tényleg meglep, hogy nem kriszkrakszokat, meg pálcikaembereket látok, hanem valamit, amit még értek is.
- Jobb ezt itt kint? Szekálnak bent a társaid? – halkan kérdezem meg, mert hát… még mindig arra próbálok rájönni, miért nincs a többiekkel.
- Nyugi, én nem doblak fel – kacsintok rá jó kedvűen, ennyit csak megtehetek, nem? Nem tanerőnek vagyok itt, csak valakinek, aki segít, meg vélhetően kávét főz. Azt meg senki nem mondta, hogy nem lehetek jóban a gyerekekkel, bár azért kicsit még mindig tartok tőlük.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

- Azt sose hagynám. Ha én szenvedek, szenvedsz te is barátom - forgatom meg a szemem, aztán el is vigyorodok. Hamar megkedveltem Ervint, ő pontosan olyas valaki, akit nem zavar, ha túl közvetlen vagyok, aki nem hisztizik, nem vár semmit, egyszerűen csak örül nekem, meg én is neki. Ilyen pasiból miért nincs itt több, de tényleg?
- Hát mi tart vissza? - tárom szét a karom. Jó persze, lehet ezt poénnak venni, sőt remélem, annak is veszi. De a valóság az, hogy engem őszintén nem mozgatnak meg ezek a párkapcsolati dolgok - talán, mert nekem sose volt -, és most, hogy olyasmi felé kallódok én magam is, egyszerűen fogalmam sincs, mi az, amit még szabad, és mi az, amit már nem.
Mondjuk nem is lovagolok ezen sokáig, mármint... emberek... kijelentette, hogy valaki másba szerelmes. Hát akkor legyenek boldogok úgy együtt. Én meg leszállok a témáról, meg úgy róla is, hát nem kell ez nekem. És főleg nem fogok olyas valakivel versenyezni, aki elvileg még a barátnőm is, sőt... igazából marhára senkivel nem fogok versenyezni, szóval ez a Kirill téma nálam amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ült is el, mert... elfogadtam. Ennyi. És most a továbblépés jön, ami már jóval könnyebben megy ám.
- Nyugi... ezek csak sütik - nevetve rázom meg a fejem, szemeim meg egyből a monitorra tapadnak, hisz én meg mozizini jöttem. Sokan nem is képzelik, hogy azokból, amiket mi itt néha látunk, simán össze lehetne vágni egy laza két órás vicces videót. Még nézettsége is lenne, az tuti.
- És adtál, ugye? Mondd, hogy nem táncoltál vissza - nézek rá, levéve a szemem a kis kockákról, mert ez most valahogy izgalmasabbnak hangzik.
- Kijelentette, hogy Tányába szerelmes.... érted... miután ő meg én... és csak így a fejemhez vágta - tömök magamba egy zserbót, miközben megosztom vele ezt az intim részletet. Tény, most már sokkal könnyebb róla beszélni.
- Pukkadjon meg - még a vállam is megvonom, bár ez a laza érdektelenség is csak látszat, ami nagyon jól megy, a világért nem vallanám be, hogy valahol mélyen azért még mindig fáj. Majd elmúlik.
- Azt hiszem, nem akarom, hogy közöm legyen ezek után egyetlen pasihoz is... Miért van neked nőd? Elvehetnél - játékosan lököm kicsit oldalba, csak hogy érezze ezt a frusztrációt, amit én egyébként. Az a vicces, jelen pillanatban még hozzá is mennék, amennyire nem vagyok a toppon.