Návay Viktor
Szabadnak éreztem magamat, és szinte már zavarba ejtően izgatottnak. Eddig olyan voltam akit még a legkisebb széltől is óvtak, mintha törékeny lennék, erre most itt vagyok, egy teljesen másik országban, egy házban ami csak az enyém. Mondjuk, ha jobban belegondolok, eddig kicsit furcsa is a helyzet. 3 napja vagyok itt, és mindegyik este félve aludtam el. Nem egy kicsi házról van szó, én pedig teljesen egyedül vagyok, ha akarnék se tudnék beszélni senkihez, bár ha megpróbálnám, és valaki visszaszólna azonnal elájulnék, úgyhogy inkább nem tettem rá kísérletet. Anyáéknak megígértem, hogy minden héten, de legalább 2 hetente fognak tőlem kapni egy levelet, hogy még élek, nem támadott meg senki, és minden egyes testrészem rendben a helyén van. Idegesítő ez az óvásmánia. Mondhatni felnőtt vagyok, úgy érzem tudok magamról gondoskodni, vagy ha kell, meg is védem magamat.
Mielőtt megérkeztem volna Bogolyfalvára, pár napot eltöltöttem Magyarország fővárosában is. Meggyőztem nagyit, hogy mindenképpen szeretném látni, sok jót hallottam róla. 3 napig voltam ott, ebből kettőn volt velem, az utolsón visszament anyáékhoz, és eleresztett, mehetek a saját utamra. Legalább volt egy napom, amikor azt csinálhattam amit akartam. Oké, nem mintha azt az egy napot csupa rosszalkodással töltöttem volna, de legalább kimozdulhattam egy kicsit. Aztán jött a nagy nap, utaztam tovább, és hát itt is vagyunk. Az egyetlen társaságom a kiscicám volt, aki jelenleg a nappalimban lévő fotelbe telepedett le, és horkolt. Úgy néz ki ma este se számíthatok rá. Felmásztam a hatalmas csigalépcsőn, majd belenéztem a ruhásszekrényemen lévő tükörbe. Odakint már kissé hűvös van ehhez az öltözethez, úgyhogy piros ruhámat egy egyszerű farmerra cseréltem, majd magamra kaptam egy fekete ujjatlan és egy bőrkabátot. Kifelé menet megsimogattam a cicát, majd elhagytam a lakást.
Hihetetlen milyen hamar sötétedik idekint! Jön a tél, ez már tagadhatatlan. Sosem szerettem a hideget, ha választanom kellene, mindig inkább a melegre szavaznék. Kezemet a kabát zsebébe mélyesztettem, majd elindultam a falu vége felé, ha jól tudom errefelé van egy kisebb tó. Tökéletes helyszín egy kis esti, nyugis kiruccanáshoz. Hamar oda is értem, természetesen sehol senki. Agyam azonnal azon kezdett el kattogni, hogy nemsokára egy baltás gyilkos fog előmászni a tóból, és lemészárol. Igen, ilyeneken is csak az én különleges elmém képes agyalni. Közelebb mentem a kis tavacskához, majd nem messze tőle leültem a fűben, térdemet a hasamhoz húztam, karommal pedig átkulcsoltam. Így üldögéltem, és bámultam a vizet, amiben gyönyörűen tükröződött a hold, és a csillagok fénye. Nem bántam meg, hogy idejöttem. Tényleg nem.