Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Kedvenc, bordó sapkáját húzta fejébe, aminek a tetején vígan pattog a bojt, miközben ütemesen lépked a találka helyszínére. Az utcán sétálóknak nem tűnik fel szórakozott vigyora, hiszen őszi sálát oly módon tekerte nyaka köré, hogy abból bőven jutott orcájának nagy részére is. Gyakorlatilag Olive arcát jelenleg egy hatalmasakat pislogó szempár alkotja. Nem egy fázós típus, de ha hűvöskés szél befurakodik a nyakához, akkor hajlamos túlzásokba esni, és a hattyú halálát játszva szétkürtölni, hogy egyrészt mínuszok vannak, másrészt durván mínuszok vannak. Így hát - "jobb a békesség" alapon - már szeptembertől komplett őszi szerelésben rója az utcákat.
Indokolatlan gumicsizmája kissé nyikorogva, klaffogva vonja magára a tekinteteket, de hősnőnk ezzel nem törődik, hiszen minden gondolata az étkezés körül forog. Amikor csak ideje engedi, kész rituáléként tömi hasát. Gondosan előkészíti a megenni kívánt falatokat, gyakorta úgy, hogy a tányéron szelektálja szét a színben egyező étkeket. Krumplipüré és kukorica mehet balra, borsó, sóska (fúj) alulra, és így tovább. Csak egy dolgot utál jobban annál, ha a hűvös szellő befúj a nyakához: ha nem egyszerre fogynak el tányérjáról a különböző ételek. Egy drámai emlékű karácsonyon az egész rokonságát sikerült kiborítania azzal a patáliával, ahogyan nem túl finoman jelezte, hogy ha 3-szor annyi a köret, mint sült hús, akkor ő ezt nem fogja tudni "normálisan" elfogyasztani.
A színek és az arányok rendkívüli fontosságán töpreng, mikor ráfordul a megbeszélt étkezde utcájára. Néhány lendületes lépést követően kiszúr egy kapucnis alakot az egyik padon. Oldalról nézve akarki lehet, mégis szinte biztos benne, hogy az illető rá vár. Öntudatlanul kihúzza magát, de ügyel rá, nehogy feltűnően gyorsabb tempóra kapcsoljon. Hogy nézne már ki, ha sprintelve érkezne meg? Ahogyan elképzeli ezt a béna jelenetet, egyből vigyorra húzodik a szája, és ezzel egyidőben meg is érkezik a célszemély periférikus látásába:
- eeoo ! - köszönne, ha a sál nem tompítaná ezirányú törekvéseit.
Kinyújtóztatja nyakát, ezáltal leomlik a kötött darab az arcáról, és újra:
- Na! Hello! Meghalok éhen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Kicsit kellemetlenül érzi magát, mikor felfedezi, hogy egy hangyányit talán túlöltözött. A rá váró fiún nincsenek hegymászáshoz is megfelelő kötött ruhadarabok. Feltett szándéka volt kicsomagolni magát a felesleges göncökből, miután beértek a helyiségbe.
Hamar be is indulnak az étkezdébe, miközben partnere megnyugtatja, hogy nem fog éhség általi halált halni, amiért a lány rendkívül hálás. Odabent valóban nagyon meleg árad szét, és máris meg is kezdi az ehhez való idomulást. Sapka le, ettől a haja 300 felé száll. Sál is le, és bedugványozza őszi kabátjának ujjába. Egyidőben helyezi a ruhacsomagot a támlára a sráccal. Kedvesen, amolyan "ezzel megvolnánk, most pedig EGYÜNK" mosolyt villant társa felé, majd még mielőtt leülne, sapiját is a székre biggyeszti.
A vele szemben ülő kissé kócos hajú egyed megjegyzi, hogy isteni illatok terjengenek, és Olive ekkor ejti meg az első, de korántsem utolsó hatalmas szippantást.
- Mmm, valóban fantasztikus! De én ennél már nem tudok éhesebb lenni. - somolyog jókedélyűen, és tekintetét az előtte kitáruló étlapra szegezi.
Millió féle pizza, tészták, húsok, zöldségek, és DESSZERTEK. Morajlás hallatszik az asztal túloldaláról, amire felkapja tekintetét, és látja, hogy partnere már döntött. Ahogyan a gyomra is.
- Ú-ú, te mit eszel? Én, asszem valami tészta-félét. Aztán persze sütit!
Nyugtázza, hogy mindketten jóízű kajálásnak néznek elébe, majd elégedetten hátradől. Most már csak várni kell a szervírozásra. Gyorsan körbefuttatja pillantását a gyorséttermen, és megállapítja azt is, hogy milyen kellemes kis hely. Bár Olive szerint minden hely kellemes, ahol ehet. Korábbi, mugliknak való sulijának menzáján is majdnem ő volt az egyetlen, aki unott pofa helyett érdeklődve tekintett a behatárolhatatlan élelemre. Minden menzás ebéd egy-egy új kaland.
- Láttad a korcsolyázós plakátot? - szólal meg hirtelen. - Mármint nem a plakát korcsolyázik, bár itt még ez is elképzelhető lenne... Idefelé jövet többet is kiszúrtam. Nem nagyon tudok korizni, de szerintem elnézek majd, hogy azokon vihorásszak, akik szintén nem tudnak, mégis rámerészkednek a jégre. Anya szerint egy "Vigyázat, rendkívüli kárörvendő" kitűzőt kéne hordanom.
Egyetlen pillanatra les át a szomszédos asztalhoz, ahol már nagyban falatoznak. Az étel látványa elbűvöli, de szerencsére étvágyánál kíváncsisága még mindig nagyobb, ezért hamar visszafordul a fiúhoz, hogy a korcsolyázásról hallgassa. Hirtelen átsuhan az agyán, hogy milyen szeleburdi küllemű ez az illető, mégis milyen jólnevelten ücsörög a túloldalon. Roppant módon kedves látványnak találja ezt a jelenséget.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Lendületesen lépdelek az utcán. Levágott ujjú kesztyűmről szedegetem a fantomszöszeket, hogy még véletlenül se kerüljek szemkontaktusba senkivel. Remek kedvem van, és nem kockáztatok, hogy bárki bármivel kizökkentsen ebből az állapotból. A tegnap estére terelődnek gondolataim. Úú, az elég jó volt. Bolondos félmosoly suhan át az arcomon az emlék hatására. Tisztában vagyok vele, hogy akár azt is megtehetném, hogy továbbgondolom az eseményeket, és a női észjárás tökéletes példájaként esetleges jövőbeni történéseket fantáziálok hozzá. De nem. Most csak lazán ellibegek az ajándékként kapott jókedvemmel az utcán a játszótér felé.
Odaérve eresztem le kesztyűs kezemet, hiszen itt már nincs szükségem védőfalra. A játszótéren senki nem fog zaklatni a tanulással, az időjárással és egyéb felesleges témákkal. Tekintetem célirányosan a hinták felé szegeződik, hiszen mikor kitaláltam, hogy ide jövök ábrándozni, konkrétan arra gondoltam, hogy a hintában ücsörögve vigyorgok majd magam elé.
Mi? Foglalt a hintám. Az én hintám. Amelyiknek az a kellemesen dallamos nyikorgása van. És az hagyján, hogy foglalt, de egy magam-fajta, játszótéri outsider lány ücsörög benne. Színes haja pajkosan libben, miközben löki magát a hintán. Önkénytelenül is összehúzom a szemem. A koncentrálás számlájára írható ez a mozdulat. Fürkészőre vált a pillantásom, és ebben a minutumban hasít belém a gondolat, hogy lehet, hogy most úgy nézek ki kívülről, mint egy vadászó T-Rex. Inkább magamra erőltetett "mindenmindegy" lazasággal átsétálok a kőpadokhoz, szemem sarkából figyelve a trónbitorlót. Egy másik helyzetben kifejezett szimpát tápláltam volna irányába, de ma akaratlanul is egy tervemet törte derékba. Mondjuk azzal, hogy pont az én hintámat találta ő is tetszetősnek. Ez megint egy pont a javára. Micsoda ellentmondások egy szimpla játszótéren.
Leülök a padra és gyorsan körbepásztázom a terepet, hátha akad még itt valami rendellenes. Ami nem úgy van, mint ahogy én ezt elképzeltem. Ó, anyukám mindig mondja, hogy leszokhatnék arról, hogy makacsul ragaszkodok az elképzeléseimhez. A játszótéren minden más megszokott. Így visszatér tekintetem a lányhoz. Pillantásunk összetalálkozik. Furcsa módon nem kapom el a fejem, és még egy "jó ez a hintázás, mi?" - féle együttérző, halvány mosolyt is megeresztek felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Nekem köszönt? Merül fel bennem a kérdés. Ha most egy filmben lennék, tutira körbenéznék magamon. Mindenesetre biccentek felé, mint az öregek. Kicsit ilyen kimondatlan cinkostársi köszönésnek érzem, ahogy a két "nagylány" összefut a kislányok területén.
Ebben a pillanatban önti el hirtelen melegség a bal fülemet, és a világ is azonnal homályosulni kezd... Az utolsó éles kép egy elém satnyán lehulló laszti képe. Valamennyire még összerakom az ok-okozati összefüggést, miszerint valószínűleg valaki izomból fülberúgott egy labdával, miközben arccal csöppet sem óvatosan érintem a játszótér pázsitját. Milyen puha a fű. És mégis milyen élesen vágodik az arccsontomhoz. A fülem korábbi melegségét lassan kezdi felváltani egy zsibbadó érzés. Szememet lehunyom, mert már esés közben is zavart a homályos és forgó látvány. Tompulnak a hangok. Hallom, hogy közelednek, de nem tudom kivenni a szavakat. Utoljára akkor tapasztaltam ilyet, mikor leájultam a seprűről 2 éve. Akkor sem estem nagyot, hála Noel gyors reakcióképességének, de a világ és a köztem lévő kapcsolat ugyanígy megszűnt. Az élet még nem pereg le előttem, pedig mindig kiváncsi voltam, hogy ez hogy zajlik. Csak a fontos részleteket mozizom végig olyankor, vagy olyanokat is, amiket már elfelejtettem? Mindegy. Már nem tudok gondolkozni. Átadom magam a pázsit illatú sötétségnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Szivárványos vattacukor felhőn ülök. Nem valami kényelmes, mert valahogy keményebb, mint ahogy az emberlánya elképzeli a felhőket, de legalább jó a kilátás. A távolban egy csodaszép izlandi táj, zöldellő mezők, szinte érzem a fű friss illatát. Oly' sokszor jártunk ide a családdal, mikor még kicsi voltam. A legközelebbi sziklán egy magányos hegyikecske legelészik. Kicsit elmerengek rajta, mikor pont rámnéz. Elindul felém, felfelé baktatva a kopár csúcson. De aranyos! - gondolom, és kezemmel kapálózó mozdulatokat téve, megpróbálom közelebb úsztatni a felhőmet.  Épp karnyújtásnyira kerülök a jószágtól, mikor az hirtelen felszökell mellém, és csontos koponyájával az arcomba bök. Naa! Elnevetem magam, mert nem érzem tolakodónak a közeledtét. Megint fejel, ezúttal kicsit határozottabban, majd megszólít! Azt kérdezi, minden oké-e. Mi a fene? Megdöbbenek. Pedig nem kéne, mert egy felhőn ülök épp. A szemöldökömet ráncolom, és ezzel egyidőben hasít fülembe a fájdalom. A kecske képe egyre homályosabb, mögötte egy lány arca sejlik fel. Lassan, nagyon lassan áll össze a szitu arról, hogy valójában nem Izlandon vagyok, hanem a játszótér talaján. A fülem ismét lángol, zsibbad és lüktet egyszerre. Pislogni próbálok, hátha tisztulnak a körvonalak.
- Hhhh. - Fejtem ki rendkívül bőven, hogy élek.
A lány arcán átsuhan a megkönnyebbülés, tehát kezdem magam is elhinni, hogy valóban élek. Összeszedem maradék energiámat még egy mondatra, hátha ezúttal hasznosabb információval szolgálhatok a világnak.
- Jól vagyok. Öö, ura vagyok a helyzetnek! - hazudom.
Kifújom tüdőm összes tartalmát, és megpróbálok felülni, hogy egy hangyányit kevésbé tűnjek kiszolgáltottnak.
- A fülem még a helyén van amúgy? - érdeklődök, remélve a legjobbakat.