29. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Megjelent az Edictum legújabb száma! 🖋️
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Metzner Boróka összes hozzászólása (5 darab)

Oldalak: [1] Le
Metzner Boróka
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 8. 09:51 Ugrás a poszthoz

Zsolt


Szörnyen indult a mai reggelem. A fejem szinte majdnem szétrobbant, mikor kikeltem az ágyból, tudtam, nálam ez csak akkor jelentkezik, hogyha nem tudtam magamat kialudni. Pár percig csak sétálgattam, új szobámban, nézelődtem, és ráeszméltem, hogy milyen rendetlen is vagyok. Nekiálltam összepakolni, majd mikor végeztem, bementem a fürdőbe és rendbeszedtem magamat. Meglepően hamar végeztem, majd mikor kijöttem, körülnéztem, és egy gyors de halk mozdulattal kislisszantam a szobából. Odabent még mindenki aludt, pedig már nem is volt olyan korán. A kastély lakója vagyok, már lassan több mint egy hete, de még szinte semmit sem láttam. Hogy őszinte legyek kicsit féltem. Új hely, új emberek. Sosem bírtam az ilyet, mindig ideges voltam. Sokat gondolkodtam azon, hogy mi lenne ha egy teljesen más Borit mutatnék az ittenieknek, mint amilyen valójában vagyok. Ismerjenek meg ők másnak, ne úgy mint ahogyan az emberek otthon ismernek. Azt a Borit én se szeretem olyan nagyon. Egy félénk kislány. Változni szeretnék, hiszen ahogy ránézek a korombeliekre, mindegyikük olyan pörgős, sokmindenhez értenek, élvezik az életet. Ennek ellenére, én mit csinálok? A szobában fekszem, és...lusta vagyok. Kissé elgondoltam sétálgatás közbe, és mire "felébredtem" már azt se tudtam, hogy merre vagyok. Annyira még emlékeztem, hogy lementem egy lépcsőn. Talán a földszinten lehetek, vagy tudom is én. Tettem még egy pár lépést, majd amint körbenéztem, feltűnt, hogy meglepően kevés diák van ilyenkor a szobáján kívül. De legalább van egy-kettő, ez is több mint a semmi. Továbbmentem, majd mikor oldalra pillantottam, valami jót pillantottam meg. Arrafelé vettem az irányt, majd kiléptem az udvarra. Nem is inkább udvar, ez nagyobb volt annál, rétnek mondható. Gyönyörű zöld volt a fű, a virágok is teljesen egészségesnek tűntek. Odahaza sokat foglalkoztam virágokkal, a szobám szinte már olyan volt mint egy botanikus kert. A nap sütött, kicsit fújdogált a szél, ezért is nem volt nagy kánikula. Egyre beljebb és beljebb sétáltam, mígnem észrevettem egy padot, majd mikor odaértem hozzá, leültem. Szeretek reggelente a friss levegőn sétálni, ettől legalább feléledek kicsit. Örülnék társaságnak is, csak egyszerűen...ilyen vagyok. Ha valaki hozzám jön ide, akkor szívesen ismerkedek, de én egy lépést se teszek más felé. Mindegy is, ez egy megérthetetlen dolog velem kapcsolatban. Rákönyököltem a padra, majd egy percre behunytam a szememet. Próbáltam élvezni ezt a szép időt, a madarak csipogását, a szellőt, ahogyan a hajamat dobálja. Nagyon belefeledkezhettem ebbe az egészbe, mert egyszer csak azon kaptam magamat, hogy se kép se hang. Gyorsan kapcsoltam, majd kinyitottam a szememet, ásítottam egy nagyot, és nézelődni kezdtem, van-e még valaki rajtam kívül idekint. Valójában csak arra voltam kíváncsi, látta-e más is a "majdnem elaludtam" című műsoromat, de szerencsére nem. Nem bírnék ki még egy megaláztatást. Bár, ha jobban belegondolok, már hozzá vagyok szokva..
Metzner Boróka
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 8. 13:21 Ugrás a poszthoz

Karsa B. Bálint uraság


Végre itt a nyár, a jó idő. Tény, hogy friss levegőn vagyok, de még is, olyan vagyok mint egy szobor. Ücsörgök a földön egy fa alatt, az emberek pedig csak elmennek mellettem. Mondjuk, az is elképzelhető, hogy csak egyszerűen tojnak rám, az újonc kisgyerekre. Mindig is irritált ha kislányként kezelnek, könyörgöm, nem vagyok már 5 éves! Tudom, otthon a szüleim még mindig annak tartanak, ezért is kicsit meg vagyok könnyebbülve, hogy most nem is kevés ideig leszek távol tőlük. A szellő lágyan fújdogált idekint, én pedig egy percre behunytam a szememet, hogy kiélvezzem a pillanatot, majd felpattantam a földről, és visszasétáltam a kastélyba. Alig tettem meg 3 lépést, már meg is hallottam a gyomrom, szinte már könyörgő korgását. Komolyan, olyan volt, mintha már sikított volna egy kis táplálék után. Még mindig nem nagyon ismertem ki magamat a kastély falain belül, útbaigazítást pedig eszem ágában se volt kérni, ezért elindultam arra, amerre vitt a lábam. Általában jó helyekre szoktam velük eljutni, úgyhogy most is bíztam bennük. Fel a lépcsőn, aztán végig a folyosón, de semmi. Újra fel a lépcsőn, végig a folyosón, aztán...Konyha! Nem voltam abban biztos, hogy használhatjuk-e mi, diákok, de jelen esetben nem nagyon érdekelt. Hajlamos vagyok elájulni, hogyha túlságosan is éhes vagyok, azt pedig nem akartam megkockáztatni. Óvatosan és lassan benyitottam, majd körbenéztem. 3 manó szorgoskodott bent, észre sem vettek. Vagy nagyon halk voltam, vagy őket se nagyon érdeklem. Kezdtem már picit aggódni! Itt vagyok már egy ideje, de egy lélekkel sem beszéltem. Mi lesz ha a hangszálaim emiatt bekrepálnak? Olyan hosszú ideig nem használom őket, hogy mikor megszólalnék, nem jön ki egy árva hang se a torkomon! Na jó...azt hiszem megőrültem. Köhögtem egyet, amire az összes manó felkapta a fejét, de csak az egyik jött oda hozzám, megkérdezni, hogy ki vagyok, mit akarok, miért jöttem, miért vagyok aki vagyok. Egy apró mosoly jelent meg az arcomon, majd csak egy szendvicset kértem. Jelenleg az is tökéletes lesz. Körülnéztem, majd a sarokban lévő asztalkához sétáltam, és leültem. Néha csak bambultam magam elé, néha pedig a földet bámultam, miközben várakoztam. Igen...De hát most végül is, mit kellett volna tennem? Sóhajtottam egyet, mire az egyik manó szúrós pillantást vetett rám, majd továbbhaladt. Csak fáradt vagyok, bár gondolom ő úgy vélte, hogy a türelmetlenségemet akartam jelezni ezzel. Inkább nem szóltam semmit, csak hátradőltem a széken, és folytattam az izgalmas semmittevést.
Metzner Boróka
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 9. 09:45 Ugrás a poszthoz

Jeremy


Már vagy egy órája csak sétálgatok fel-alá a folyosón, nézelődök, próbálom kiismerni magamat a helyen, hiszen épp itt az ideje, hogy hozzászokjak a kastély falaihoz, mivel nem kis időt fogok én itt eltölteni. De hogy őszinte legyek, nekem eddig mindegyik folyosó ugyanolyan volt, tehát nem nagyon jutottam előre. Tettem még pár lépést, azt hiszem a második emeleten lehettem, majd leültem az egyik ablakpárkányra, és kinéztem az ablakon. Olyan sokan voltak odakint, talán nekem is   ki kellene mennem. Pár percig még gondolkoztam majd felálltam, és elindultam. Lementem a lépcsőn, majd egyenesen tovább, a kastély egy másik szárnya felé. Mikor beértem, hangos kiabálásokat, szurkolásokat, és gépek csattogását hallottam, valamelyik ajtó mögül. Megkerestem, majd kicsit kíváncsiskodni kezdtem, és benyitottam. Odabent mindenki sportolt, súlyt emelt. Becsuktam magam mögött az ajtót, majd leültem a mellettem lévő üres padra, és nézelődni kezdtem. Egy picit furcsán is éreztem magamat, hiszen mindenki sportruhákban volt, és keményen dolgoztak, és természetesen 90%ban csak fiúk voltak, én meg itt ülök, szép ruhában, és csak lustálkodva figyelem őket. Egyszer csak egy dulakodásra lettem figyelmes. Idősebbek kötöttek bele, egy kb. velem egykorú fiúba. Komolyan mondom, egy kicsit még vicces is volt. Olyan volt, mintha harcba hívták volna őt, a nagymenők, pedig az én véleményem szerint, semmivel sem különbek mint bárki más ebben az iskolában. Hülyeség. Más esetben soha nem léptem volna közbe ilyen dolgokban, de most valamiért nagy kényszert éreztem, segítenem kellett neki. Kissé idegesen, de odasétáltam hozzájuk, majd egy picit a srác elé álltam. Vettem egy mély levegőt, majd határozottan megszólaltam.
- Értem én, hogy idősebbek vagytok, és azt hiszitek ezzel mindent elérhettek, de én úgy gondolom ez egy olyan terület amit bárki használhat, akár idős, akár újonc. Hagyjátok békén őt. Mondtam, majd egy percre lepillantottam a földre, de utána rögtön fel is kaptam a fejemet. Nem akartam, hogy azt higgyék elgyengültem. Még most sem hiszem el, hogy mibe keveredtem. Csak néztem a hatalmas "monstrumokra" majd nyeltem egyet, és a mögöttem álló fiúra pillantottam, és suttogni kezdtem.
- Bocs, tudom, lehet most neked nagyon gáz, hogy pont egy lány jött ide segíteni, de..végülis, ha gondolod elmehetek.Mondtam egy apró, de bátortalan  mosollyal az arcomon, és vártam az idősebbek ítéletét. Csak nem fognak megütni. Egy lányt?! Ugyan.. Sok ilyen idiótát ismertem otthon is, de attól még, hogy egoisták, nem erőszakosak. Annyira..
Metzner Boróka
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 9. 20:04 Ugrás a poszthoz

Jeremy


Csak álltam, bámultam a velem szemben lévő kis menősrácra, és nem tudtam felfogni mit is csináltam. Sosem volt ahhoz elég bátorságom, hogy közbeavatkozzak ilyen szituációkba, sőt, másokhoz se mertem szinte soha még csak szólni sem! Büszke voltam magamra nagyon, szinte már majdnem elmosolyodtam, de az egy kicsit érdekesen sült volna el, biztosan furán néztek volna rám. Ezért is inkább csak álltam, és mikor a monstrum szóra bírta magát, végighallgattam, majd kuncogtam egyet. Mikor már épp válaszoltam volna, a mögöttem ácsorgó kis védencem elém ugrott, és szinte átvette az irányítást. Akkor gondolom már nincs sok szükség rám. Épp mentem is volna, mikor a fiú visszatért hozzám, bemutatkozott, majd meghívott, hogy segítsek neki játszani. Szinte gondolkodás nélkül rábólintottam, majd mikor rákérdezett, hogy ismerem-e a szabályokat, kicsit bizonytalanul megvontam a vállamat.
- Boróka. Szólíts Borinak vagy Boo-nak, kérlek. Mondtam, majd egy másodpercre elgondolkoztam. Soha nem sportoltam olyan sokat, mindig csak játszottam úgy ahogy tudtam. De itt már nem tehetem ezt, hiszen ezek valamilyen szinten profik! Azért megalázni magamat nem akarom, sőt, azt sem, hogy balhé legyen abból, hogy netán csalással vádolnak. Kinézem ezekből a fickókból. Vettem egy mély levegőt, majd végighallgattam Jeremy tervét, hogy hogyan is kellene lebonyolítanunk ezt a játékot, rábólintottam, majd a pályára sétáltam. A szívem hevesen dobogott. Nagyon béna vagyok mindenben, biztos voltam benne, hogy elszúrom, és Jeremy is meg fog utálni, még úgy is, hogy nem is ismer engem. Mindenki felállt a pályára, majd meghallottam a srác hangját.
- Kezdhetjük picikéim? Mondta, mire én egy szúrós pillantást vetettem feléje, aztán bólintottam egyet. A háttérben ülő másik fiú füttyentett egyet, majd elkezdődött minden. Két srác azonnal Jeremy felé rohant, mire én kapcsoltam és a harmadik felé vettem az irányt, és egy laza mozdulattal kikaptam a kezéből a labdát. Ez igen, nem is vagyok olyan rossz! A fiú felhorkant, mire én nevetni kezdtem, de haladtam a labdával Jeremy felé. Már csak egy akadály volt. A két idősebb fickó, közvetlen a kis védencem körül. Nem voltam benne biztos, hogy sikerülni fog, ezért is egy picit lelassítottam. Nem. Visszavettem a normális tempót, majd rohanni kezdtem ahogy csak bírtam. Csak sikerült átadnom a labdát...
Utoljára módosította:Metzner Boróka, 2013. július 9. 20:04
Metzner Boróka
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 11. 10:31 Ugrás a poszthoz

Jeremy


Egyre feszültebb lettem, szinte semmiben sem voltam biztos, viszont mikor Jeremy sikeresen átvette tőlem a labdát, kicsit megkönnyebbültem. Csak figyeltem, és szurkoltam neki, majd mikor bedobta a kosárba, felugrottam egy hangos éljenezés kíséretében. Az egyik srác ezután ismét megkaparintotta a labdát, és rohanni kezdett vele csapattársai felé. Jeremy ismét csak rám bízta a labda megszerzését, és nagyon reménykedtem benne, hogy ismét olyan sikeres leszek, mint legutóbb. Ahogy láttam, csapattársamnak már van is egy taktikája. Miközben felém rohant 2 idősebb srác, ő a háttérben felugrott, majd a nevemet kiáltotta, nekem pedig gyorsan kellett cselekednem. Ahogy csak tudtam, a velem szembe futó srácnak futottam, és már magam sem tudom, hogy hogyan, de egyszer csak azon kaptam magamat, hogy a kezemben van a labda. Nem volt rá sok időm, hogy azon agyaljak mi és hogy is történt, gyorsan kapcsoltam, és futni kezdtem Jeremy felé. Mikor felugrott, felé hajítottam a labdát, és mikor elkapta, imádkoztam, hogy be tudja dobni. A fiú elkapta a labdát, majd a kosár felé hajította. A labda gyönyörű ívvel repült, majd mikor beesett a kosárba, azt hittem sikítórohamot kapok. Rettenetesen örültem, majd Jeremy felé rohantam. Magam sem tudom miért, de a nyakába ugrottam, majd mikor elengedtem őt, ránéztem, és zavaromban csak annyit tudtam kinyögni, hogy:
- Jók vagyunk! Mondtam, majd már így, hogy 2-0 az állás, lassan odasétálgattam a "főnök" sráchoz, pár másodpercig csak bámultam rá, karba tettem a kezemet, és megszólaltam.
- Van kedvetek még játszani, vagy így, hogy nagyon le vagytok maradva, elment a kedvetek? Mi azt is megértjük. Mondtam, egy apró mosollyal az arcomon, de mélyen legbelül abban reménykedtem, hogy feladják, és elmennek. Sosem szerettem harcolni, de most muszáj volt, valamiért kényszert éreztem, hogy segítsek Jeremynek. Viszont tény, hogy nagyon jók vagyunk együtt, egy csapatban! Sosem sportoltam, nem az én világom, ezért is voltam annyira meglepődve, ezeken a mozdulatokon, trükköken amiket csináltam. Igazából majd kiugrottam a bőrömből, de azt kívántam minél hamarabb legyen vége. Hiszen, mi van ha ezek az állatok bedühödnek, mert képtelenek veszíteni, és még valami balhé lesz? Abban már nem szívesen vennék részt. Talán még egy menetet elviselek, és ha azt is megnyerjük, tipli van. Visszasétáltam Jeremyhez, majd mellé álltam, és vártam az idősebbek döntését.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Metzner Boróka összes hozzászólása (5 darab)

Oldalak: [1] Fel