28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Karsa B. Bálint összes hozzászólása (24 darab)

Oldalak: [1] Le
Karsa B. Bálint
INAKTÍV


Önmaga legnagyobb paródiája, egy bögre kávéval.
RPG hsz: 48
Összes hsz: 140
Írta: 2012. október 8. 12:43 Ugrás a poszthoz

Széles Veronika;

Átmentem a vizsgán! Na persze, nem erőltettem meg magam olyan nagyon, de hát végül is mestertanoncként mit veszíthettem volna? Elsős vagy másodikos, a lényegen úgy sem változtat semmi. Másodikos lettem, de fura: ha jobban belegondolunk, akkor duplán vagyok az, tehát negyedikesként simán bemutatkozhatok. Haha.
Inni kéne egy kávét. Meg akkor már egy sütemény? A könyvet is el kéne már olvasni. Ilyen és hasonló gondolatok cikáznak a fejemben, úgyhogy nem állítom meg őket, inkább eléjük megyek. A gondolataim azért vannak, hogy megmutassák a jó irányt, ezek után miért ne engedelmeskednék nekik? Tényleg innom kell egy kis koffeint. Magamra veszek egy farmert, pólót, rá egy pulóvert, sapka ami alól csak pár szem göndör hajfürt kunkorodik ki és amiben olyan vagyok, mint egy frissen mosott elsős gimnazista aki éppen az első napját tölti az iskolában. A kakukktojás? Egyértelműen a szakáll. Nem is tudom, hogy miért növesztem: talán így akarok nagyfiúnak tűnni, vagy talán azért mert ennyire elhanyagoltam magam az utóbbi időben, hogy egyszer csak már az arcomon volt és integetett felém. Ki tudja, soha senki sem tudja, csak én. Én meg nem árulom el, helyette a farmerzsebembe dobom a pénztárcám, a kezembe meg felveszem a könyvet, amit már illene elolvasnom. Aldous Huxley: Szép új világ. Nem tűnik olyan rossznak, csak ide-oda repkedtem a vizsgák között és amit olvastam belőle egy-egy lopott percben, az is összekuszálódott a fejemben a festészet, a reformkor, és az önismereti jegyzettel együtt. Szétszedegethettem volna őket, hiszen már lenne rá mód, de hát eléggé hosszadalmas lenne, meg amúgy is. Úgyhogy inkább újra kezdem olvasni, és ehhez melyik hely is lenne a legalkalmasabb, mint a Czukorvarázs Cukrászda a faluban? Na ugye, hogy ez egy tökéletes helyszín! Ha a régi reneszánsz korban éltem volna (mert ugye hol máshol?!), akkor ugyanilyen cukrászda helyiség lenne a törzshelyem. Mindenkinek a kávézók azok, nekem a cukrászdák. Vannak különféle sütemények, még nagyobb választékban kávék, halvány barna falak ami mellesleg a kedvencem, egyedi képek és ábrák a falakon, a modern kereszteződése a régivel (még ha nem is eléggé feltűnő, akkor is ott van). Imádom.

Így lépek be az emlegetett helyre. Alig vannak még, de hát hétfő, háromnegyed egy van, így igen csak megengedett a kevés "nézősereg". Köszönök, mert megtanítottak rá kiskoromban, hogy ha bemegyek valahová, akkor hangosan és érthetően kell köszönni: ezt még nem vedlettem le, jó gyerek vagyok. Beülök a sarokba, az ablak menti asztalhoz. A könyvem az asztalra. Már tudom is, hogy mit fogok rendelni, így a pulóver levétele után el is kezdem szépen olvasni Aldoust. Most már jöhet is a kiszolgáló!
Utoljára módosította:Inedra Pote, 2012. november 12. 12:47
Karsa B. Bálint
INAKTÍV


Önmaga legnagyobb paródiája, egy bögre kávéval.
RPG hsz: 48
Összes hsz: 140
Írta: 2012. október 8. 13:33 Ugrás a poszthoz

Nem ülök sokáig egyedül, hiszen éppen hogy a kezembe veszem a könyvet, hogy akkor most elkezdek olvasni, felbukkan egy leányzó, hogy felvegye a rendelést. Ezt szeretem a cukrászdákban! Itt mindenki gyors, körültekintő, míg a kávézókban minden olyan lassan folyik, hogy az ember néha már beleőrül. Talán tudat alatt megvan írva egy szabály, hogy a kávézókban társasággal jó és érdemes menni, a cukrászdába pedig egy könyvvel. Tényleg így van. Pesten például alig ültem be kimondottan ilyen helyre, Szegeden viszont imádtam, itt meg ismét a törzshelyemmé vált. A Képző sok mindenben különbözik a Bagolykőtől: rengeteg mindenben másabb, és persze ez akár logikusnak is lehetne mondani, de egyáltalán nem az. Nem az emberek különböznek egymástól, hiszen ők túlságosan is egyformák is, hiába tagadnák: minden ember ódzkodik attól, hogy hasonló embert találjon, mint ő maga, pedig az utcán sétáló személyek közül minden második ugyanolyan. Beismerni nehezebb, mint észrevenni. Ha valamit észreveszünk, attól még nem is biztos, hogy beengedjük a tudatunkba és el is fogadjuk. Mint például most azt, hogy mit is rendeljek: észrevettem már, amit szeretnék inni, de nem vagyok benne biztos, hogy az elég jó lesz-e.
- Döntésképtelen lettem. Mi a napi ajánlat? - kérdezem meg, majd hirtelen eszembe jut, hogy a sapka még a fejemen van, így egy gyors mozdulattal lekapom a fejemről, és a mellettem levő ablakpárkányra vagy patkára dobom, vagy mi is a szokványos magyar neve. Nem vagyok jóba az ilyen egyszerű szavakkal, haha. Mogyorós macchiato, vagy erdei gyümölcsös banánnal a tetején frappuchino, vagy egy sima mezei cappuchino? Érzem, hogy melyiket kellene, csak nehéz beismerni, hogy tényleg azt szeretném-e egyáltalán. Lehet, hogy csak egy képzelet, amit gondolok, egy rossz mágikus képzelet, és amikor kikapom a rendelést, akkor rájövök, hogy tulajdonképpen nem is azt akartam. Smucig vagyok én ehhez, hogy csak úgy szórjam a pénzt; meg milliárdos sem vagyok. Ez csak egy kávé, na de két kávé amiből az egyiket nem ittam meg, de azért ki kell fizetnem?! Inkább agyalok előtte, mintsem így járjak!
Karsa B. Bálint
INAKTÍV


Önmaga legnagyobb paródiája, egy bögre kávéval.
RPG hsz: 48
Összes hsz: 140
Írta: 2012. október 15. 20:03 Ugrás a poszthoz

Veronka;
http://www.youtube.com/watch?v=gH476CxJxfg

A sapka levevése után, nem csak a hajam kuszálódott össze, hanem az agyam is: hogy miért? Ahogy meghallom a mai ajánlatot, rögvest arra gondolok, hogy összekeverni! Összekeverni mindent mindennel, nehogy már kicsit is unalmas vagy szokványos legyen. Manapság a nem normális a normális. Egy művész ne is legyen szokványos, hiszen ha az, akkor a hitelességével játszik - tudat alatt legyen más, mint a többiek, és akkor sínen van.
- És egy erdei gyümölcsös banánnal a tetején frappuchinohoz meg mellé egy nagy adag somlóihoz mit szól a kedves Czukrászda? - mély hang, azt hiszem ez jellemezz engem. Bárki, akivel életem folyamán beszéltem már, mind-mind a hangomról jegyzet meg: és azzal, hogy nem vagyok normális. Ezt nem én mondom, ők mondták, kedves hölgyeim és uraim, ők mondták mind saját önszántukból, bizony! Már megint jöjjek Dr. Nádori Pállal? Nem. Nincs is itt... vagyis persze, hogy nincs itt, de nem is érzem a jelenlétét, nem érzem hogy mit tenne és mondana ha itt lenne, és amúgy is, kit érdekel?! Enni akarok és olvasni. Közben figyelem a lányt, aki beszél és beszél, és közben ügyesen arra is van ideje hogy felvegye a rendelést. Mintha a sors is erre szánta volna: jó dolog ilyen helyen dolgozni, mert rengeteg embert ismersz meg, rengeteg történetet és sosem unatkozol. Remek munka, kivétel nekem - én nem lennék jó felszolgáló-pszichológus. Isten mentse azt a helyet, ahol én felszolgáló lennék! De ez a lány passzol. Mármint a helyhez. Mestertanonc? Mesélni? Te jó ég.
- Mestertanonc, igen. A kapkodós vizsga eredménye, hogy már másodikos mestertanonc - mintha büszkeség töltené el a szívemet, de a hangomat biztos, ahogy kimondom. Pedig mire is vagyok büszke? A másodikosságomra? Vagy arra, hogy itt vagyok? Vagy hogy egyáltalán sikerült, pedig össze-visszakapkodtam halál nyugodtan? Nem érzem, hogy büszke lennék. Akkor sem éreztem, hogy büszke vagyok, amikor felálltam otthon, és idejöttem, és akkor sem voltam büszke amikor megvolt az első divattervezői munkám és abból megtudtam venni a bogolyfalvi házat. A sajátomat, az első házamat, az enyémet. Amondó vagyok, hogy belőlem a büszkeség mint jelző és mint tulajdonság meglehetősen hiányzik. Dr. Nádori Pál azt mondaná, hogy csak nem ismerem be. Szerintem meg marhaság, hiszen azért nem ismerem be mert nem létezik; én mindent beismerek, ami valós és van. Ez nincs. Nem vagyok büszke, hiányzik belőlem az érzés. - Szívesen mesélek róla. De mit is? Kérdezz, és válaszolok a tanoncságról - "szívesen?", és "szívesen mesélek róla"?, meg "kérdezz és válaszolok?". Tudjátok mi nem tetszik, hogy már második éve vagyok itt? Az, hogy kezdek emberi lenni...
A lány közben elmegy, és meg kell vallanom, hogy nekem nem ismerős. De tanulónak kell lennie, hiszen ebben a nyavalyás faluban minden fiatal Bagolykőre jár. Hova is járna?! A vonatozás túl luxus... Visszajön, leteszi a rendelésemet, és kérdezz. A Ház. Arcom fapofa, egy érzelem sem látszik rajta, és még a hangom is nyugodt. Nyugodt és mély, c'est Balint.
- Örülök, hogy tetszetős a ház. Nekem is nagyon...király - azt akartam volna mondani, hogy szerettem, de nem jött a számra. Még szeretem, csak már... csak már mi? Kinőttem. - Éppen eladom vagy kiadom, még nem tudom. Nem érdekel?
Utoljára módosította:Karsa B. Bálint, 2012. október 15. 20:04
Karsa B. Bálint
INAKTÍV


Önmaga legnagyobb paródiája, egy bögre kávéval.
RPG hsz: 48
Összes hsz: 140
Írta: 2012. december 19. 17:21 Ugrás a poszthoz

LaFonde kisasszony.

December van. Úgy suhan bele a gondolataim közé ez a felismerés, hogy majd elszédülök a súlyától. Olyan gyorsan elteltek a napok, fel sem ocsúdtam még az október harmincegyedikéből, máris kezdhetem elölről a megszokást egy új hónappal. Tél van. Havazik, és hideg van. Az emberek, főleg a lányok, kacagva futkorásznak a havas udvaron, sipítoznak és örülnek, én pedig már a téli szünetet részesíteném előnyben: legalábbis, ha akkor csend honolna végre. Decemberben szürrealista vagyok, és szentimentalizmus-központú. Vagy csak viccelek? Sosem tudhatod, mindenesetre a nyakamba aggatom a fényképezőgép-masinámat és meg sem állok egy szál pulóverben, sálban, sapkában, kesztyűben, és természetesen nadrág is van rajtam nehogy bele tudjatok kötni, a faluig. A fotózás mugliknak való hobbi, én pedig az vagyok, töredelmesen bevallom, de még felszegezett fejjel is totálisan büszkén. Az első fizetésemből vettem, nem profi, de tökéletes: a gép csak eszköz, a fotós és az alanyok a lényegesek, hogy mit hoznak ki a képből, amit megörökítésnek szánnak.
Lassan lépegetek le a lépcsőfokokon, és az egész kastély kihaltnak tűnik. Hány óra lehet, kilenc, nyolc? Arcom rezdüléstelen, az érzelemmentes faarcot rólam koppintották le. Tudod, ha nem mutatod ki az érzelmet, attól még van... csak jó mélyen, mint karácsonykor a fehér hó.

Leér az ajtóhoz, kilincs koppan, nagy dörgedelemmel nyílik, majd nagy robajjal záródik, s hirtelen tök sötét lett. Semmi sem szállingózik, hóhiányában nem világít a fehérség, mégis érződik a levegőből az, hogy tél van. Nem csípős, nem hideg, kellemes. Az utcán mindenhol egy-két ember jön szembe, beszélgetnek, nevetnek, vagy ugyanúgy egyedül sétálnak. Már messziről látni a kivilágított teret a Boglyas téren, már messziről hallani a fiatalos hangzavart. Korcsolyapálya. Fogja magát, lezseren odasétál a pálya széléhez, a korlátnak dőlve picit, majd előkészítette a nyakában lógó masinát és kattintgatni kezd. Örökítsük meg az idiotizmusos népséget.

Kattintgatok. Ilyen-olyan pillanatokat, ilyen-olyan embereket. Néha eltanyáznak, néha fent maradnak, néha csúszkálnak, néha táncolnak közben, de mindegyikükben egy a közös: boldogok, nevetve kacarásznak. Egy arc vagyok, egy kívülálló: nem nevetek, fotózom a nevetést. Mint egy jó biztatás, hogy csinálják csak, közben pedig nem mutatok semmit. Egy lány feltűnik a korlát végénél, bólintok felé nem vagyok én bunkó, oké dehogynem, de ez most nem azaz idő. Egy bólintás, ezer kattogás a pályán levő életről. Mintha egy külön világ lenne, mintha külön világot alkotnának és kizárnák azt, aki a korlát mögött van. Paparazzi vagyok, lesz ne mulass! De inkább csak egy kívülálló, egy arc a tömegből, aki előttük halad, mégis a háttérben egy masinával a kezében. Előttük haladva.
Katt, katt, katt.
A legjobb időtöltés. Pulóverben flegma.
 
Utoljára módosította:Karsa B. Bálint, 2012. december 19. 17:24
Karsa B. Bálint
INAKTÍV


Önmaga legnagyobb paródiája, egy bögre kávéval.
RPG hsz: 48
Összes hsz: 140
Írta: 2013. január 25. 17:05 Ugrás a poszthoz

P.CSka

Azt beszélik, vannak rejtélyes helyek a faluban. Azt is beszélik, hogy vannak rejtélyes helyek a faluban, ahol hógolyózni lehet. Meg azt is beszélik, hogy vannak rejtélyes helyek a faluban, ahol hógolyózni lehet és cigarettázni egyszerre, mindenkinek háttal. Gondoltam utánajárok ezeknek a híreszteléseknek, de igazából ezek nélkül is útra keltem volna. Egyik lábamat teszem a másik után, és arra gondolok, hogy amire gondolok miért éppen arra gondolok én. Ilyen dalszöveges napom van, elveszve a mennyország kapujában valahol, miközben Luficer csokoládés-nyalókát osztogat. Elveszem, elkapom, elfogom, felnevetek. A kastély szent légköre már-már túl csendes volt, és kiborító: a mestertanonc-torony még mindig nem a zűrzavarról, és a tömegnyomorról híres. Bár ha arról lenne, akkor újabb házat vennék magamnak... Vennék? Ezt se adtam még el, csak kiadtam, vagy kiadnám, vagy esetleg lehet, hogy kiveszik, de még semmi sem biztos. A biztos dolgok el vannak ásva, és most egy tűzoltói létrán csúszunk lefele. Elkapnak? Leérünk? Mindig leérünk. Mint ahogy minden út Rómába vezet, jelen esetben minden út a temetőbe.

Hatalmas telek. Fehérség. Ropogás. Láthatatlan lépések. Alacsonyság. Kerítés. Messziség. Szürkület. Havas. Temető.

Úgy rémlik, még soha nem voltam itt. A hátam mögé lesek, ott a hatalmas, havas nagy rét, amin szerencsésen átgázoltam. Mikor és hogyan? Ilyen kérdésekre csak a tesztekben tudok felelni, a való életből mindez kimarad. Dr. Nádori Pál szerint alapjáratban elmegyógykezelt, de hősiesen feltámadó jelenség lennék. Néha voltak bókjai. Néha nekem is.

Előre megy. Fehér kövek lerakva, így beleillik a havas látképbe, amit az időjárás rendelt éppen ide. Mindenhol sír. Mindent látsz, téged mégsem látnak. Előresétál. Felvesz egy havat, a tenyerébe fogja, labdává alakítja és eldobja: hógolyózás a temetőben? Mégis kiállna ki, ki lenne itt?

Harsányan felnevetek hirtelen, és továbbsétálok. Igen kedveseim, újból ráálltam a vicodinra. Ma reggeltől.
Utoljára módosította:Karsa B. Bálint, 2013. január 25. 17:07
Karsa B. Bálint
INAKTÍV


Önmaga legnagyobb paródiája, egy bögre kávéval.
RPG hsz: 48
Összes hsz: 140
Írta: 2013. április 1. 18:52 Ugrás a poszthoz

Raven;

Ki hinné az ember, hogy imádom a bolondok napját. Dr. Nádori Pál azt mondaná, hogy csak az bolond, aki annak érzi magát - én meg erre felröhögnék, hogy még jó hogy, hiszen szép is lenne, hogy aki annak érzi magát, de nem lenne bolond, viszont aki nem érzi annak magát bolond lenne. Attól eltekintve, hogy kezdek lassan belezavarodni, no way, szuperül érzem magam. Bolondok napja van, csináljunk bolondot, felfordulást, hatalmas party-lázt! Emlékszem tavaly...tavaly mi is volt? Mégsem emlékszem. Mintha Pesten lettem volna, hatalmas kacarászás az utakon, összegyűlt barátok, valahonnan hangos lufik szállingóztak, ja meg volt vodka is. Vagyis narancslé citromos vízzel. Egészséges, fogyókúrás recept. A lényeg, hogy mégsem emlékszem, pedig vicodin józan voltam bizony, na jó a bolondok napi mókázás az lesz, hogy kedves leszek. Mindig kedves vagyok, de ma rendkívül kedves leszek.
- Hé te, húzzál innen! - ennyit a kedvességről... Gyorsan a semmilyen tekintetet felváltja a vigyorgás, elkezdek úgy vigyorogni, mint egy őrült eridonos, akik tényleg azok, bár mindenki őrült, aki meg nem, az hazudik...vagy tuti nem százas. Vigyorgok, legyintek egyet a levegőbe, és inkább tovább indulok az úton, ami kijuttat a rétre. Azta milyen régen voltam itt, ezt se nagyon hiszem el, hogy most mégis, biztos csak álmodok. Megcsípem magam, erre nekem jönnek. Mégsem álmodok, az emberek meg még mindig figyelmetlenek.

Tömeg, napsütés, felhőtlen nevetések, idegbeteg nevetések, szócsaták, mozdulatok, cigaretta... Ó egy cigaretta, csak egy pici füstgumó, az nem ellenkezik a kedvesség és jóság mai szabályával sőt. Az inspirálja! Így Bálint, ahogy sétál az úton, előveszi, előbányássza, előkotorja tartóját és öngyújtóját, mert varázslat ide vagy oda, de öngyújtó kell. Meggyújtja, visszarakja, száll a szájban, ki-be fújás, levegővétel, sétálás, füst, száll és hejj. Napsütés, fák, illatok.

- Hello kedveske! Kérsz egy szálat a kávéd mellé? - kezdek el elindulni a fa irányába, ahol egy lány álldogál. Tuti mestertanonc, amilyen szerencsém van. Ez meg eléggé kedves köszöntés volt? Én ám igyekszem, tényleg lássa lelkem, a szemeimet meg az arcom fapofaságán még valahogy dolgozom, de hát a hang, a hang az mély tud maradni.. de majd valahogy igyekszem.
Karsa B. Bálint
INAKTÍV


Önmaga legnagyobb paródiája, egy bögre kávéval.
RPG hsz: 48
Összes hsz: 140
Írta: 2013. augusztus 20. 00:21 Ugrás a poszthoz

ECV<3

Az egész olyan, hogy megszöksz a megszokásból, hogy a még megszokottabba essél bele, de ezt akkor még nem is érzékeled, csak menni akarsz onnan, ahol a mindennapjaidat töltötted. Ez is valami hasonló. Kiszakadni az egyik otthonból a másik kedvéért, bár egyik sem szeret igazán. Fura dolog ez a többlakiság, és azt hiszem, igen minden bizonnyal, ezt már tizenéveskorom óta tapasztalom. Szeged, majd az elmegyógyintézet, aztán Pest, újból Szeged, ismét Pest, Mátra, Pest, Mátra, Pest, Mátra. Váltakoznak a helyszínek, csupán az emberek maradnak mindig ugyanazok - néha helyszínt cserélnek, beutazzák a világot, áttérnek egyik térből a másikba, de megmaradnak. Mindig megmaradnak, mintha követnének minket, vagy mi követjük őket tudat alatt? Képtelen vagy kötődni, mert amikor kötődtél, elszakadtál, elszakítottad a láncot, hogy jó messzire mehess, s ezzel csalódást okozva mindenkinek, akihez kötődtél. Vándormadár vagy. Vándorolsz, amíg bele nem döglesz, vagy amíg le nem nyugszol, esetleg meg nem öregszel hogy csak bottal tudsz majd járni, de az is benne van a pakliban, hogy elfogy a vicodin. Bár utóbbi eléggé lehetetlen, hál isten. Tudja, az a legnagyobb baja, hogy folyamatosan csak magával törődik. Ha kicsit is képes lenne kimutatni amit mások iránt érezz, és most csak a pozitív érzelmekre gondolok, egy új világ nyílna meg az ön számára, kedves Botond. Meglepődne. Dr. Nádori Pál szerint elviselhetetlenül énközpontú vagyok, vagy voltam, nem is tudom biztosan, hogy hogyan magyarázzam ezt a mostani viszonyunkat - ő néha mondd valamit a fejemben, néha elég szépen el is társalgunk, aztán elillan, mintha sosem bukkant volna fel a képzeletemben. Az anyám szerint bolond vagyok. De hál isten, az ő véleménye érdekel a legkevésbé.
- Jó estét, szép lányok! Egy szokásos, 'Pokol Tüze' pizzát szeretnék, köszöntem! - libbenek be a Gyorsétterembe, ami hetek óta, oké lassan egy hete, a törzshelyemmé vált. Szeretem, hogy a pesti hangulatot idézi fel bennem, bár nem is tudom miért, talán a pizza teszi, mert hogy itt végre élvezni lehet ezt a bizonyos tésztát. A kiszolgálók igazán jófejek, s ez az én számból de még a gondolataimban is nagy szó, bár amióta visszajöttem ide legutóbb, eléggé sokat fejlődtem kedvesség terén. Ki tudja mi ennek az oka; azért nem kell megijedni, nem viszem túlzásba.
- Igen? Jaa... állítólag valami lazacképű nézte ki magának a kérót, én még nem láttam, de ha nem is lesz százhúszszázalékos, akkor nem is fogom. Nem érek én rá a 'lehet' kategóriásokra - a most lévő kiszolgáló, ki a pult mögött áll, s éppen a rendelésemet várjuk, hogy kész legyen, az eladó vagy kiadó házamról kérdezz. Vannak olyan különleges kiválasztottak, akik tisztában vannak azzal, hogy már nem kell s meg szeretnék szabadulni tőle, bár ez nem éppen a megfelelő szó rá. Még mindig fontos nekem, csak már nem úgy, ahogy akkor, amikor beköltöztem. Talán soha nem kellett volna megvennem, tutifix, hogy el van átkozva azaz épület.
- Ja, nekem mondod!? Rengeteg hibbant járkál itt, pedig azt hittem, hogy Pest után már nem érhet meglepetés. Hát tévedtem - grimaszt is vágok, meg vigyorgok is egyet, a pizza időközben elkészült, tálcára fel, fizetek, tálca el, köszönés, s hely keresés. Hétvége van, vasárnap este, s mivel a holnapi hétfő még a hosszú hétvégébe beletartozik, így vannak vendégek szép számmal. Ó!
- Na mi van, Vane, veled is össze lehet futni a faluban? Mondd, hogy hiányoztunk! - a sok párnás helyen ül, s a mellette levő szintén párnás hely szabad, így gyorsan becsusszanok oda. A legjobb hely a Gyorsétteremben! Fenék a párnára, tálca az asztalra, baloldalon az eridonos, Bálint szeme a pizzán. Végre! - Imádlak! - érzelemmentes mély hangszín, ami éppen szerelmet vall a pizzának, igen, that's me. Bevalljam? Van bennem egy kis vicodin, na, nem tehetek róla, beleszállt a számba csak úgy magától, hihetetlen, mi? Én is így néztem, de hát makacs jószágok ezek a bogyók, bizony!
Na együnk, Botond.
Utoljára módosította:Karsa B. Bálint, 2013. augusztus 28. 23:52
Karsa B. Bálint
INAKTÍV


Önmaga legnagyobb paródiája, egy bögre kávéval.
RPG hsz: 48
Összes hsz: 140
Írta: 2013. november 3. 11:00 Ugrás a poszthoz

HALLOWEEN, 3. csapat;

Valami őrületes nagy homály veszi körbe a jelentkezésemet meg az ittlétemet, de itt vagyok, mi vagyunk a harmadik csapat. Érdekes, név szerint nem is tudtam behatárolni senkit, aztán arccal hirtelen minden összeállt. Szocializálom magamat. A gyülekező pontnál már mindenki a helyén, csak én késtem el, szokásosan volt egy kis gyors elintézni valóm, de már be is mutatkozom, egyszerre mindenkinek; az ikrekkel kézfogás, a szintén mestertanonc pedig kap egy kis hátraveregetéses üdvözlést, az egyetlen nő köztünk meg egy kézcsókot. Udvarias lettem és szociális, mit tartogat még a nap, kezdek félni.

Séta, séta, Gyorsétterem. Kezdek éhes lenni egy jó nagy, hatalmas hamburgerre és sült krumplira. Na de Bálint! Nem rendelünk, én sem, hanem az asztalunkhoz leülünk, feladat, körbemenő papír és penna, és írni kéne. Három sor és zene. Gitározik.
- Én meg szavalok - jelentem ki a gitárjára, a szokásos Bálint-módon, aztán belevigyorodom mint valami tökfaragó aki éppen az eredményhirdetést várja, és írni kezdem a három sort. Zene a témakör.
Karsa B. Bálint
INAKTÍV


Önmaga legnagyobb paródiája, egy bögre kávéval.
RPG hsz: 48
Összes hsz: 140
Írta: 2013. november 21. 15:00 Ugrás a poszthoz

Blaskovits.

Ha szombat, akkor együnk hamburgert. Mert a szombat hamburger nélkül olyan, mint a péntek két pizza nélkül, a napok vicodin nélkül, az ünnepek alkohol nélkül, a születésnap hamburger és két pizza és vicodin és alkohol nélkül. Tehát szombat van, méghozzá este, egy rakat kreatív feladat után a kandalló melletti szobában, ideje lenne újból a faluba költözni, de a lényeg, hogy szombat este van, nem ettem még hamburgert, rám is fér, muszáj is, öltözzünk és menjünk! Az egész talán Pesten kezdődött, mint ahogy minden, ott a lakástól két percre lévő pizzéria volt a főhely, ahová a csóró művészdiákok összegyűltek. Most pedig minden szombaton a falatozó gyorsétterem, igazán nyerő páros: én meg a kaja, vagy az étel meg jómagam, hogy ilyen előkelően fogalmazzak. Meglehetősen más a helyszín, és mégis ugyanaz; a hangulat, a vicceskedő kiszolgálók, az emberek akik csupán enni szeretnének s magukban a kérdőjeleket felkiáltójelé tenni, igen, az étel minden problémára megoldás. Egy ruhakollekció megtervezése úgy jött létre, hogy éppen az egyik pesti étteremben ettem, néztem az arra betévedő és az ablak előtt elmenő embereket, a színeket, a hangulatokat fogadtam be a fejembe, s hirtelen a semmiből, mint derült égből polly, megszületett a terv. Siker lett. Dr. Nádori Pál azt mondaná, hogy ne szerénykedjen Karsa, úgyse áll magának jól. Én meg erre vállat vonnék, hiszen ki szerénykedik? A képmutató, a hazug, a mindent mástól elváró emberi lény, én nem. Amit tudok, tudok, amit pedig nem, nos igen, azt is meg fogom tudni.

Ing, sál, farmer, zakó, cipő. Egyszerűség mintapéldánya vagyok szombat este, a szokásos és még tipikusabb hamburgerhez sietve. A falu egyik része kihalt, másik részén megtelt zsúfolásig embertömeggel. Ki érti ezt, s kinek számít az értelme. A falatozó gyorsétteremben nincs tömegnyomor, alig-alig vannak, többnyire egyedül ülnek egy asztalnak kávét iszogatva és valamit eszegetve hozzá, miközben az életen, az itt látható személyeken morfondíroznak, vagy a munkájukon, esetleg az óráikon. Nekem kéne az előadás kapcsán is agyalnom, ja tényleg, nem elég napközben, még most is, mert hajjaj. A pulthoz megyek, már mint régi ismerős köszönnek nekem, nem is kell mondanom mit kérek, már kapom is pár perc múlva. Addig kérdezgetnek, egy kis hülyéskedés is belefér, egy kis komolyság, újfent felmerül a ház, A Ház, meg minden egyéb. Jó ez a környék, jó ez a hely. Kész a hamburger, mindennel együtt, még szívjuk egymás vérét a kiszolgálókkal, aztán megfordulok, hogy helyet keressek magamnak, és rögvest kiszúrom hátul a kandalló melletti kis üres helyet. Falnak dőlve, édes asztal, kandalló oldalt, minden tökéletes. Odasétálok, érzelemmentességnek köszönhetően pont nem érdekel ki és mi van a helyiségben, lecsücsülök, előtte tálcát le, zakót le, kényelembe helyezem magam, előhúzom a könyvemet, Grecsó Krisztián: Mellettem elférsz című könyvet, ami éppen három nappal ezelőtt érkezett egy borítékban egy levél mellett, a pesti Lilitől. Szokásunk könyveket ajánlani a másiknak, meglehetősen én jelenleg csak mágikus könyveket tudnék küldeni, de azért szerencsésen feltalálom magam. Ez a könyv pedig...ez a Grecsó...hát mit ne mondjak... bár inkább még nem mondok semmit, majd az elolvasása után, úgyis megírom a kis Lilikének az összegző véleményt, ez a szabályunk, olvasunk és kritizálunk.

A világ kiszakadt, a hamburger ízes.
Karsa B. Bálint
INAKTÍV


Önmaga legnagyobb paródiája, egy bögre kávéval.
RPG hsz: 48
Összes hsz: 140
Írta: 2013. december 14. 03:48 Ugrás a poszthoz

Téli kirándulás - Bécs;


Természetesen, én vagyok azaz ember, aki pontban 07:00kor érkezik meg a megbeszélt helyre. Se korán ott lenni, se későn érkezni nem a szívemcsücske, úgyhogy marad a kimért pontosság. Egy hátizsák félvállon cipelve, lezser farmer, meg a többi meg a többi, végtére is kirándulni megyünk, vagy mi a fene. Az érzelemmentes kis idióta az emberek közé megy több napra összezárva; kérek egy nagy tapsot, köszönöm. Betoppanok, s ki hinné, már mindenki szép sorjában ott van, így nem marad más, mint egy hangos és erős 'jó reggelt' megszólalás, miközben megállok tisztességes távolságra a többiektől. Jé, egy Blaskovits! Jé, egy Egerszegi! Jé, egy tanbá'! Meg itt van a levitás leányzó is; jól van, azért vannak ismerősök, a többség még ártatlan és érzelgősnek sem néz ki, úgyhogy nem lesz itt gond. Rövid beszéd. Indulás. Ikres csatlakozás. Kandalló. Cél. Loveguard kisasszony ismét szót kér, amikor mindenki megérkezik, én meg a falnak dőlök, miután egy-két leporlás következett az utazási körülmények miatt, majd tüzetesebben kezdem el szemlélni az embertársaimat. Tündérszállás; ez az? Remek, remek, itt leszünk pár napig, nincs rajtunk kívül senki, ne tegyünk semmit és viselkedjünk jó kisfiúsan. Bukta. Mármint nekik, nekem aztán nem. Én még, ha alszom sem vagyok józan, ember! Mondjuk viselkedni tudok, mint a színészek a színpadon általában. Figyelem a reakciókat, míg rajtam semmi sem látszik. Pillantások, némelyikük kíváncsi és lelkesen hallgatja a beszédet, többségük már menne szobára, s vannak olyanok is, akik legszívesebben most rögvest elkezdenék a szabadprogramot. A nevem hirtelen elhangzik, a szememet a hölgyre emelem, aki kimondta, biccentek, mintha tudnám mire teszem e mozdulatot, aztán ismét tovasiklik a szemem a többiekre. Blaskovits megváltozott. Hogy miben, senki ne kérdezze, de megváltozott; azért kedvessé remélem nem varázsolta át magát, bár ebben a ruhában eléggé... á, kétlem. Mert azért az már tényleg mindennek a teteje legyen, hogy. A hang hirtelen abbamarad, megtörtént minden, a tömeg hol felsóhajt, hol vágyakozással néz elébe a folytatásnak. Mindenkit figyelve, követem az én kis csapatomat, mármint szoba terén. Ajtó. Hölgyek be, a srácok kint mint valami őrök várakoznak.
- Ugye, van ki cigarettázna egyet jelen pillanatban, kedves Uraim? Természetesen, mint a kisasszonyt hallották, a tizennyolc éven aluliak ne is figyeljenek e kérdésemre - színtelen, mély bariton, ki füstölni vágyik a hideg levegőn. Felmérni a társaságot, ez így vajon még normális? Végtére is, jócskán elmúltam ahhoz, hogy kiskorú legyek. Ha válaszolnak egy érdemleges válasszal, előbb akkor is a bejutás a fő, hogy a hátizsákot lepakoljam az ablaktól baloldalon található fönti sarokágyra. A lepakolás jelenleg feldobás, mert fel nem mászok a lépcsőn, majd elég lesz este. Vagy hajnalban. Á, egy hang; Noel. Aha. A kettes szoba gyönyörei.
- Pedig nevek nélkül milyen mókás lett volna! - a mély bariton szárnyra kap - Bálint.
Menjünk már.
- Nohát, akkor jön-e még valaki levegőt szívni, vagy itt marad mindenki a találkozóig?
Utoljára módosította:Karsa B. Bálint, 2013. december 14. 11:26
Karsa B. Bálint
INAKTÍV


Önmaga legnagyobb paródiája, egy bögre kávéval.
RPG hsz: 48
Összes hsz: 140
Írta: 2013. december 16. 00:58 Ugrás a poszthoz

Kiva Faraday - 2013.12.16. 00:36
Tárátátátáááááá! Szülinapom van! *____* És a csaj tegnap elkérte a személyimet mikor vettem 3 doboz sört, mondván hogy 14 évesnek nézek ki. ^^" Éljen, hogyan romboljuk le mások önbecsülését powaa. xD

De amúgy majd nagyon szép napot mindenkinek, meg szorítsatok, hogy ne vágjanak meg a beszámolón, különben csúszok egy szemesztert! Cheesy Kiss



Boldog születésnapot, Faraday kisasszony! Smiley   a többin nagyon jót kuncogtam így hajnali egy fele, a beszámolón meg egy kalappal és tutifix a siker!

Karsa B. Bálint
INAKTÍV


Önmaga legnagyobb paródiája, egy bögre kávéval.
RPG hsz: 48
Összes hsz: 140
Írta: 2013. december 18. 01:44 Ugrás a poszthoz

Téli kirándulés || Bécs || Reggeli.


Úgy érzem magam, mint egy kirakatbábú, akit jó alaposan megnéznek az emberek, mikor a kör legszélére áll. Bár a kör itt most csak jelképes és csupán elméletben van jelen, már-már képletesen, a bábú szó attól még a leghelytállóbb, mint valaha. Manapság talán egyre gyakoribb, Dr. Nádori Pál erre azt mondaná, hogy 'mint oly sok mindent, ezt is csak beképzeli magának.' Mennyire lenne igaza? Ő elhinné, s ott és akkor, csak ez számítana a többi embernek. Talán ő alakította, formálta azt a Karsa Bálintot, aki jelenleg is vagyok - aki itt áll érzéketlenül, figyelve, üres tekintettel, és arra várva, hogy elinduljanak a téli kirándulásra, hogy aztán ne is mutasson ki semmit azon kívül, hogy a kiszemelt ágyra feldobált táskája után, cigarettázni menjen ki a friss levegőre. A friss, jéghideg, csípős levegőre. Igen, lehet más nem is érdekli igazán, vagy csak egy jól irányított álarcként viseli önmaga tiszta paródiás énjét. Igen, minden lehetséges, mindent elképzelhetnek róla, rólam, mert soha életemben nem kértem magamnak ki semmit, nem mondtam azt, hogy ez nem igaz, mert oly hidegen hagyott, amit mások gondoltak arról a személyről, akit talán még csak öt perce ismertek. Sosem foglalkoztam, sosem adtam más emberek véleményére. Dr. Nádori Pál ezt mindig arra vezette vissza, hogy pocsék kapcsolatom volt a szüleimmel, ha egyáltalán azt a valamit, kapcsolatnak illik nevezni. Magára sosem fogott semmit. Viszont mindig Bécsről beszélt, tudniillik, itt végezte el (is) a pszichológiai szakot az egyetemen, idekötődik a legjobban, saját elmondása szerint, olyan ez a város számára, mint nekem Szeged. Össze vannak kapcsolva, szétszakíthatatlan, s közben mégsem lenne képes az ember az egész életét ott leélni, ezért keres egy másodrendű várost, hogy ne kötődjön, csupán éljen. Ez jutott eszembe, amikor kiszálltam a kandallóból és elmondták hol vagyunk; ez járt a fejemben, amikor cigarettával álltam a szobánk közepén azt kérdezve, hogy kijön ki szintén füstölni, mire a drága tan bá' benyit, bejön, s áldását adva mosolyogva jelzi, hogy csak nyugodtan. A tiltást, a szabályokat jobban kedvelem, mert plusz löketet ad arra, hogy áthágjam őket, hogy kitűnjek a sorból s ne változzak olyanná, mint a többi ember. Ezért kell olyan kérdéseket is feltennem, hogy Na és a tanár bá' nem jön ki velünk cigarettázni?, s olyanokat is, amiket néha nem lehet leírni, mert nem bírná a nyomdafesték. Szükség van őrültségre, hogy valami életben tartson. S kávéra, természetesen, így a kinti jégszoborrá váltás közepette, végeztem a füstölés károsszenvedélyével, s még pont időben ahhoz, hogy odaérjek a gyülekezés helyszínéhez. Apraja-nagyja. Blaskovits és Egerszeginek csak egy biccentés jár, bár Blaskovitsnál mintha jobban kiérezném azt, hogy kezdi unni ezt a fokú nagy, szóval nagy semmit - talán könnyebb dolgom lesz elcsábítani a városba, csupa jó dolgokat művelni. A jó az alappillérem... a megfékezhetetlen szabadsággal karöltve.
A kávé pedig minden jó eleje, közepe és vége; nélküle egy nap sem kezdődik el, egy nap sem folytatódik, s egy igazi beszélgetés sincs nélküle. Így hát a csipet-csapat elindul a hozzánk csapódó férfi kíséretében oda, ahol a svédasztalt találjuk. Van, aki rögvest elfoglalja a helyét, s van, aki - mint én is - , rögvest az asztalhoz sétál. Kényelmes vagyok, nincs rohanás, nincs kapkodás. Odaérek, s már töltöm is egy bögrébe a friss nedűt, az illatok illatát, a kávét. Mikor e csekély, de annál fontosabb feladatot befejeztem, visszafordultam az asztalokhoz, s a szokásos semmit-sem-mutatok-ki arccal egyszer csak ismerőst látok. Áhá! Odasétálok, lehuppanok, a csésze az asztalra kerül, a mély bariton pedig megszólal a baloldalamon helyet foglaló Blaskovits kisasszonynak címezve önmagát.
- No, mi a helyzet, kishölgy? Ön itt? - körbenézek, a többieknek, a már kezembe kerülő csészével biccentek, majd belekortyolok a nedűbe. Ez lesz a végzetem, persze, ha előbb nem a vicodin tart majd rám igényt. Az ember sosem lehet elég óvatos. Az idővel nem törődöm, valahogy már ebben a huszonhárom évben az idővel olyan kapcsolatba kerültünk, hogy tudat alatt is tudja, hogy sehová sem érkezem korábban vagy későn, hanem egészen, másodpercre pontosan akkor, amikor meg van beszélve a találkozó. Most is így lesz. Kilenckor a buszon fogok ülni, minden nálam van: tárca, cigaretta, öltözet, mi kell ennél több? Ja igen, a nyakamba lóg egy fényképezőgépmasina, hobbim, Bécs belvárosában meg majd lehet használni, mert muglik között leszünk. Mily fura kimondani, hogy muglik, mikor ám én is... ugye? Ugye.
- Mondja csak, tud biliárdozni? S a vízzel hogy áll? - fordulok hirtelen Blaskovits felé, aki egészen biztosan érti a 'víz' szót is, meg amúgy is, okos lány ő. Majd míg várom a válaszát, kortyolok egyet a kávémból. Csak nyugodtan, nyugodtan. Másoké is a terep, nem harapok. Azt hiszem.
Utoljára módosította:Karsa B. Bálint, 2013. december 18. 01:45
Karsa B. Bálint
INAKTÍV


Önmaga legnagyobb paródiája, egy bögre kávéval.
RPG hsz: 48
Összes hsz: 140
Írta: 2013. december 18. 11:49 Ugrás a poszthoz

Karácsonyi Bál || Blaskovits.



'Pereg a film, s vele száll az idő, vissza a múlt sosem kérhető' sálállá. A pesti Anna ódákat zeng erről a levelében, hogy ő aztán mennyire oda és vissza van tőle, nekem meg egészen Pestig kell majd utaznom, hogy meghallgassam. Majd hétvégén, addig csak ezt az egy sort dúdolom magamban, főleg, hogy valamit dúdolgassak, amikor olyan dolgokat teszek, amire ezer éve nem volt példa. A bál felé tartok. Igen, ez engem is ugyanígy sokkolt, ahogy sokkolja a festményeket az iskola falain, s suttogva - suttogva? - összesúgnak - súgnak? -, hogy éppen a nagyterembe tartok. Rég találkoztam már szellemmel is, azt hiszem, kezdek túl hétköznapi lenni. Talán ezért döntöttem úgy - döntöttem? -, hogy lenézek egy kicsit ünnepelni. Gondolom étel és ital van, akkor rossz már nem lehet ez az egész. Egyszer voltam még csak ilyen helyen itt, három éve lassan azt hiszem, azóta se, s gondoltam nem is fogok, hogy nem vesznek rá még egyszer ilyen badarságra, de jól szembeköptem magam azzal, hogy saját magamat vettem rá, hogy 'na fiam, Bálint, lemész a bálba, kiiszod a vezetőséget a vagyonukból, s még jól is fogod magad érezni! Oké, de csak egy darab vicodin szabad, világos? Túl józannak kell maradnod az eseményekhez, hogy aztán másnap mindent megbánj. Öltözz és menj, nincs ellenvetés! Mondom, nincs!' Ilyen és hasonló módon zajlott a meggyőzés a mestertanonci szobába, ahol csak én voltam és Dr. Nádori Pál, bár ő most nem is beszélt, tehát én voltam önmagammal, a legjobb társaság, de tényleg. Nem vagyok őrült. Egy kicsit sem, oké, talán egy kicsit, de aki nem az, az kikészít a túlságosan nagy normalizálásával. Az ember azért ember, hogy őrült módjára szaladgáljon, hiszen ha nem ezt tenné, mi oka lenne arra, hogy a majmokhoz hasonlítsa önön magát? Majmok az őseink, a muglik néha nagyon gyerekesek tudnak lenni, csak mert látták a Tarzant. Ugyan már, kérem, s ha én víziló akarok lenni, akkor az már nem is lehet a hősöm-ősöm? Oké Bálint, remekül kezdenek menni már megint a szóviccek, ideje lesz, hogy megállj. S megállok a nagyterem ajtaja előtt, a lépcsőnél, körbelesek olyan semmilyen tekintettel, noquestion c'est moi, mert várom a rellonost. Azért olyan elvetemült nem vagyok, hogy egyedül lépjek be azon az ajtón itt szembe, persze még csak az kéne, aztán lehet ez is olyan, mint a Kívánságok terme s akkor rám zúdulna az, ami a fejembe van, visszatérne minden, vagy lehet épp a pokolbugyrába sétálnék bele, hogy boszorkány módjára tüzes fadarabokkal dobáljanak meg, de az is lehet, hogy ufók közé kerülnék, akik mindenáron azt akarnák, hogy énekeljem el egy szál rózsaszín tütüben a hello kittyt. Na nem, én aztán nem teszek próbát, ezért is mondtam Blaskovitsnak, hogy siessen szépen ide a nagyterem elé. Hogy miért pont ő? Hogy miért pont vele? Egyszerű és mindent elsöprő tény: ő se a legjobb haverja Kittynek, csupán a goodbyenak. Én már így választok. Választok? Ez elég...egyszerű heteroként hangzott; kezdek hétköznapi lenni és tipikus hímpéldája a világnak, így elkezdem szórni a pénzt, amint belépek az ajtón, és hangosan flörtölök majd minden nőneművel csak azért hogy, és azt fogom sugallni, hogy ki-ha-én-nem.
Oké, kezdek unatkozni, jó lenne, ha Blaskovits befutna már.
Utoljára módosította:Karsa B. Bálint, 2013. december 18. 12:06
Karsa B. Bálint
INAKTÍV


Önmaga legnagyobb paródiája, egy bögre kávéval.
RPG hsz: 48
Összes hsz: 140
Írta: 2013. december 20. 00:22 Ugrás a poszthoz

Egyelőre, Blaskovits helyett Philips kisasszony;




Igazából, mókás ez a helyzet. Itt állok, oké, ülök a lépcsőn, nézem a nagyterem zárt ajtaját, s már-már olyan emlékképek jönnek elém, mintha csak álmodnám őket. Az eszem tudja, a logika is tudja, hogy megtörténtek, mégis...mégis olyan hihetetlen felfogni mindazt, amit a tudat alattim, az emlékezetemben lévő egyik kulcsra zárt fiókja most elém tesz, mint valami svédasztal. Csupán az a baj, hogy itt nincsen pálinka, se tequila, se vicodin, se sütemények, se zsíros kenyér vöröshagymával. Elfelejtettem a mai adagomat bevenni. Megesik az emberfiával ilyen; velem akár többször is, mint az átlaggal, talán ez egy jel arra, hogy el kéne kezdenem egy józanabb életet. Egy józanabb, tisztább, szociálisabb életet. Ugyan fiam, hiszen képes lenne rá! Csak nézzen magára, és a környezetére. Valamilyen megmagyarázhatatlan okoktól eltekintve, az emberek első találkozás után már bíznak önben. Ki kéne használnia, hogy van kisugárzása. Nem kéne bezárkóznia az önön lévő cinizmusába, egoizmusába, kemény hidegségébe csak azért, mert rosszul végződött a családi élete. Valami hasonlót mondott nekem ott és akkor, az irodájában, Dr. Nádori Pál. Harsányan kinevettem. Most, ahogy eszembe jut, miközben egy múltban történő emlék játssza le magát a szemeim előtt, nem teszek semmit. Kívülről csupán azt látni, hogy ülők, nézem az ajtót és az erre járókat; tipikus mintapéldánya annak, hogy. Hirtelen megjelenik egy árnyék előttem, fölém tornyosulva, aztán megszólal, én pedig a fejemmel felnézek, a szememmel pedig a másikéba.
- Nos, te nem Blaskovits vagy - jelentem ki a szokásos mély, színtelen, érzelemmentes baritonon a nyilvánvaló tényt. Ő nem az, aki Bécsben is ott volt, és akivel inni lehet, nem is keveset. Nem, ő a nagymenőlány, aki cigarettázik, és bármilyen meglepően ecsetelte szabadságom végét azzal, hogy nem az üvegházban gyújtottam rá, hanem kisétáltam a levegőre, ő is kisétált a levegőre. Nem bírom a szélsőséget, mert én is az vagyok. S amíg itt kimondtam a nyilvánvaló tényt, miközben a ruháját - ruha? - vettem szemügyre kerek egy másodpercre, mert jó, divattervező lennék én, de ez aztán már nagyon feltűnő és kittys ruhadarab, ami rajta van, valaki nagyon készülhetett a ma estére, meg kell hagyni. Ezt sem bírom. Tehát amíg meg volt a saját dolgom, ő valahogyan bevitt a nagyterembe, hogy a nagyterem közepén térjek magamhoz. Azta kutya mákos Istenit, lehet, hogy mégis csak eszetlen dolog volt elfelejteni a vicodint.
- És? Nem vagyok végzős - jelentem ki teljesen magától értetődően, gondolkodás nélkül, Philips kisasszonyra sem nézve, míg kiszabadulok karjaiból, kezeimet a nadrágom zsebeibe téve, s nagy lazán megállva körbenézve a feldíszített, túl csicsázott teremben. Minek ekkora cécó? S a célozgatásokat mindig is rühelltem. Nem fordulok vissza az ajtó felé, nem is izgulok, mert minek? Blaskovits okos, képes arra, hogy bejöjjön, ha nem éppen kint talál meg. Ilyenkor kéne mondjuk egy mobiltelefon, mint anno a pesti egyetemen, hogyha valami gáz van, csak írjunk a másiknak egy sms-t, hogy jó-jó, szép is az öltözködés, de siessen. Ebbe az egy mondatba több volt a mugli életem bemutatása, mint ahogy az illendő lett volna. Amúgy meg, egyszer táncoltam ilyen bálon, pont ebben a helyiségben, pont ilyenkor; egyszer és utoljára. Van elég emlékem, nem kell több, köszönöm szépen. Erre a belső mondatomra, mintha csak biccentenék magamban annyival, hogy most a leányzó felé fordulok hirtelen, s vigyorogva, mégis színtelenül mélyen kérdezem meg az ebben a percben a legelvárhatóbb kérdést.
- Kér puncsot ön is? - aztán az asztalok felé sétálok. Túl józan vagyok ehhez a helyhez. Még.
Utoljára módosította:Karsa B. Bálint, 2013. december 20. 00:53
Karsa B. Bálint
INAKTÍV


Önmaga legnagyobb paródiája, egy bögre kávéval.
RPG hsz: 48
Összes hsz: 140
Írta: 2014. június 29. 01:55 Ugrás a poszthoz

Westbrook.

Szétmegy a fejem, s elfogyott mindennemű segítségem ahhoz, hogy elmulasszam, tehát vagy szenvedek tovább a mestertanonci toronyban lévő szobámban az ágyban morogva, vagy a szenvedés mellé felpattanok és bejárom a kastély zugait. Az utóbbi mellett döntöttem, de csak a nyugati szárnyon található konyháig jutottam. Ha jól sejtem, ezer meg ezer éve nem ettem a kastélyban már, valahogy mindig a faluban kaptam be ezt meg azt, ha éppen rám jött az éhség. Talán ezért ismernek már fel a Pubban is?  Mondjuk oda nem csak a finom ételért járok, bár ez meglehetősen lényegtelen most. Hallottam olyan mendemondákat, hogy a konyhában bizony egy perc nyugta se lehet az embernek, mert állandóan körülrajongják a manók a betért vendéget, amihez igazából így kifejezetten tisztán, semmi kedvem sincs, de amíg ez eljut a tudatomig, már ki is nyílt az ajtó és már bent is vagyok a... az üres helyiségben. Sehol egy éjjeli bagoly, itt most az emberekre utalok, s sehol egy árva manó se. Fellélegzem. A nagy asztal mellett elsétálok a pulthoz, ahol a kávé van, s elkezdem magamnak összedobni a jó erős koffeint. Legalább valami legyen bennem, mert félő, hogy a fejfájás a már három napja tartó józanságom tünete, s ez nagyon nem jön be. Viszont három napja nem hallom Dr. Nádori Pált se a fejembe, ami kifejezetten nem én vagyok, szóval...
- KOFFEINT - fejezem be ordítva a magamban mondott mondatot, mire gyorsan körbenézek a tejes izével a kezemben. Pár másodperc némaság, mozdulatlanul bámulok az ajtóra. Aztán hirtelen, váratlanul megrázom göndör fürtjeimet, bár ez meglehetősen nem hangzott túl férfiasan és a következő rész sem fog, de a göndör hajam megrázódik a fejemmel együtt, s már folytatom is utána a kávé készítést. Lehet táncolni is kéne. Egy jó kis klasszikus kortárs illene az egész helyzethez, a tangót kizárt dolog, hogy ilyen... ilyen normális, emberi állapotban előadjam. A tangóhoz hallucinálás kell, magadról nem tudás, repülés! De egy kortárs, hm, az már csábító.
- yebat' - morgom magam elé, káromkodni mégis csak jobb külföldiül, természetesen leírva 'ебать', magyarul pedig b*ssz*m*g, amikor a tej magamra és a padlóra öntése hozz vissza a jelenbe. Pompás dolog éjfélkor úgy kinézni, mint egy huszonhárom éves csecsemő, aki éppen kibüfizte az anyatejet. De, mint az elvárható, ennyivel le is tudom, most csak kávé kell, szóval folytatom az ügyködésemet a dologgal kapcsolatban és igyekszem nem elbambulni, ami úgy körülbelül addig sikerül, amíg a kávé már a kezembe nem kerül jó forrón... hogy addig mi történt? Ne engem kérdezzetek, köztudottan közveszélyes vagyok a konyhában.
Utoljára módosította:Karsa B. Bálint, 2014. június 30. 01:00
Karsa B. Bálint
INAKTÍV


Önmaga legnagyobb paródiája, egy bögre kávéval.
RPG hsz: 48
Összes hsz: 140
Írta: 2014. június 29. 02:24 Ugrás a poszthoz

Aniella. ^^

Az egész napot ismételten a faluban töltöttem egy jó könyv és ital társaságában. Ne nézzetek rám ilyen csúnyán, teát ittam, semmi mást, a pillangóvarázsban. Nyitástól-zárásig, biztos imádtak. Viszont a könyv az jó, Kaffka Margit egyik szerzeménye, a kezemben is lóbálom éppen, s mivel még nem akaródzik a szobába bevackolni magam, s mivel nincs már meg itt a házam, így a temető felé veszem az utam. Tök logikus, mi? Ha nincs házad a faluban, irány a temetőbe este! Könyvet kéne írnom a leglogikusabb ötletekről, amik csak eszébe jutnak az embereknek... Dr. Nádori Pálnak ajánlanám, pedig már lassan három napja nem is hallottam a hangját. Rémisztő a tudat, hogy mi van akkor, ha egyszer végleg eltűnik az életemből, úgy hozzám nőtt. Így, eféle gondolatokkal sétálok a sötétben, a pislákoló fényekben, amikor is váratlanul megérkezem a célállomáshoz. Továbbsétálok a fákkal körülvett szakaszon, ahol mindenhol sírok találhatóak. Inspirációs környezet, legszívesebben hazaszaladnék a rajzfüzetemért aztán vissza ide, hogy rajzolhassak csakúgy, csakúgy mindent, ami éppen ki akar szabadulni belőlem csak még én sem vagyok teljes tudatában, hogy mi is, de túl lusta vagyok szaladni. Arról nem is beszélve, hogy igazából nem is az otthonom, nem is tudom, hogy miért mondtam ezt, hogy "hazaszaladni". Bár azért mégis csak az otthonom.
Reccs. Felnézek, a félhomályban egy árnyék sétálgat nem messze tőlem.
- Hello! - kiabálok oda, aminek köszönhetően az üres, csendes térnek, visszhangzik a mély baritonom, így tízszer annyira ijesztőbb vagyok, mint általában. Na jó, nem vagyok ijesztő, csak udvarias és tiszta. JÉZUSOM, erre még gondolni is szörnyű, szóval grimaszt vágok a saját gondolataimra és elkezdek továbbsétálni, balra fordulva. Jobb ha ilyen állapotban nem beszélek senkivel, a végén még... kedves leszek?
Karsa B. Bálint
INAKTÍV


Önmaga legnagyobb paródiája, egy bögre kávéval.
RPG hsz: 48
Összes hsz: 140
Írta: 2014. június 29. 02:55 Ugrás a poszthoz

Westbrook.

A konyha az valamilyen labirintus; nem olyan, hogy eltévedsz benne és csak nagy nehézségek árán találsz ki, hanem agyi-labirintus. Ott állsz benne, csinálsz valamit, de hirtelen agyilag, a tudatod beleképzel egy másik helyszínre, helyzetbe téged, s onnantól kezdve el vagy veszve, egyszerűen fogalmad sem lesz, hogy mi zajlik a valóságban, a konyhában. Csinálod amit csinálsz, de agyilag nem azt látod, amit csinálsz. A konyha egy hallucinációs központ, csupán erre túl veszélyes rájönni, s ha rájönnének, bezáratnák. Akik pedig ezt hangosan ki is mondják, azok meg szép sárga csekkel, mennek is a legközelebbi elmegyógyintézetbe. Bár az én apám már nem fizetne; nem mintha megengedhetnénk magunknak ezt a luxust, nem is értem akkor ez hogy sikerült, jó a nagyapám talán, de hát na, tuti bankrablás van itt a háttérben, és ha tényleg, akkor az apám hirtelen a kispontból elkezdene közepes ponttá nőni a szemembe. Jó-jó, ennek kevés esélye van, még a kevesebbnél is kevesebb, körülbelül annyi, hogy a következő öt percben besétál ezen az ajtón Marilyn Monroe és Jim Morrison kézen fogva.
- Ordibálás nélkül nincs tökéletes kávé. Különben is, az ordibálás egészséges, a koffein pedig szükséglet - jön ki a mély bariton a számon, amire én csodálkozom a legjobban, s ennek hatására felnézek az ajtó irányába és jé, egy ember, jé egy azt hiszem mestertanonc, mintha. Bár jelenleg azt sem tudom már ki diák és ki nem, annyira össze van kuszálódva itt minden; és még a házam sincsen már meg! Na jó, ezt a hozzátoldást csak szemétség lett volna kihagyni, mire most Dr. Nádori Pál azt mondaná, hogy függő kényszerbeteg, Karsa. S mint a kényszerbetegek általában, ön sem fog tudni ebből kigyógyulni, hacsak nem ás le jó mélyen önmagában. Ne legyen bőr, csak csont! S csodálkoznak az emberek, a szüleim, oké ők annyira nem is, szóval csodálkoztak valakik, hogy elszöktem erről a helyről? Az orvosok nyírnak ki téged, nem te saját magadat.
- Á, ez fehér cukor... hol lehet a barna?! - hogy mondod? Ez sem túl férfias? A francba. A bögre a pulton, én meg őrült módjára elkezdek mindent pakolgatni a barna cukor után, és nem azért iszom csak barnával, mert rasszista vagyok és csak a földön bírom a fehéreket, amúgy meg mindig színeset fogyasztok, hogy hamar elfogyjon. Ez nincs így, egyszerűen csak egészséges életmódot folytatok. Igen, egészségeset. Igen, én. S jó, akkor most valami férfiasat; eléggé macsó vagyok így a cukor után kutatva, mint valami Sherlock Pitt, akinek a beceneve csak Bruce.
- Megvan! Ez az! Mindenfajta káromkodás Jahvéja, köszönöm néked! - három napja tök átlagos vagyok, tiszta, mint a hó, amikor télen leesik az égből a földre, és ilyenkor mindent kimondok lelkesen, már-már boldogan, és kedvesen? Nem, szerencsére a mély bariton még ilyenkor sem képes kedvesnek tűnni, inkább szarkasztikusan vagy cinikusan vagy...vagy ja, hasonlóan. Visszafordulok, a kávét beleöntöm először a bögrébe, aztán a barnaság, majd már a kezembe is van. Kortyolás, kortyolás, finomnak mondható, bár igazából sose ittam cukorral a kávét.
- Az a szendvics milyen? - ezt kapd ki, beszélgetni akarok. Ez már egy súlyos betegség közepe.
Utoljára módosította:Karsa B. Bálint, 2014. június 29. 03:14
Karsa B. Bálint
INAKTÍV


Önmaga legnagyobb paródiája, egy bögre kávéval.
RPG hsz: 48
Összes hsz: 140
Írta: 2014. június 29. 03:11 Ugrás a poszthoz

Aniella. ^^

Lehet, hogy ilyen állapotban ki sem kéne mozdulnom a szabadba. Lehet, hogy a négy fal igazából arra való, hogy megvédjen saját magamtól. Most ez úgy hangzik, mintha közveszélyes gyilkos lennék, pedig csak közveszélyesen kedves, ha rendesen működöm. Sose értettem, hogy ki akar önszántából kedves lenni a másik emberhez. Egyáltalán mi értelme? De ilyenkor megtapasztalom, a saját bőrömön, hogy ez igencsak a lelked legmélyebb zugából jön, és hagynod kell, hogy csinálja a dolgát. Mármint még mindig a kedvességről beszélek. Még akkor is, amikor nekem jönnek, s a könyv hangos csattanással leesik a földre. Szuper. Biccentek a lány felé, miközben lehajolok Margitért, s megnyugszom, amikor újból a kezemben fogom. Nem tudom, én ilyen különleges lélek vagyok, akit megnyugvással töltenek el a könyvek. Még mindig kedvem lenne rajzolni. Kiegyenesedek.
- Te tudsz rajzolni? - jön ki a számon a felettébb fura kérdés, mármint nekem nem, de gondolom a szemben álló leányzónak az lesz, mint ahogy mindenkinek az lenne, aki nem ismer engem. Általában nem is ismernek, főleg most, hogy lassan csak a falu lakókkal találkozom mindennap. Lassan lehet indulnom is kéne a Polgármester címért. Na az... azt még meg is tenném ilyen állapotban csak azért, hogy bebizonyítsam magamnak, így is tudok magam irányítani. Ilyen és eféle gondolatok járkálnak a fejemben egy esernyővel, mert magamban zuhognak a kérdőjelek a szavakra, de kívül csak egy könyvet cipelő a sötétben sétáló mestertanonc vagyok, aki néz a lánykára s kíváncsian várja a válaszát. Kíváncsian meg kedves? Úgy néz ki, ma este a K betű alkotja meg abálintot, aki mindig többen van, még akkor is, amikor nem.
Utoljára módosította:Karsa B. Bálint, 2014. június 29. 03:12
Karsa B. Bálint
INAKTÍV


Önmaga legnagyobb paródiája, egy bögre kávéval.
RPG hsz: 48
Összes hsz: 140
Írta: 2014. június 29. 03:38 Ugrás a poszthoz

Westbrook.

Eléggé mókás, ahogy már-már tudat alatt úgy viselkedem, mintha ez az egész helyzet maga lenne a normalitás. Beszélek, válaszol, megtalálom az addig alig használt cukrokat, kávézom hajnalban, és beszélek. S normálisnak gondolom az egészet. Dr.Nádori Pál most azt mondaná, hogy csak be akarja csapni magát Karsa, hogy azt hiszi normális, pedig csak önmaga jelenlegi énjétől menekül. Nem merne most egy tükörbe sem belenézni, mert retteg attól, hogy egy idegent látna maga helyett. Ahhoz képest, hogy nem hallom a hangját, a mondatai visszhangoznak a fejemben az én hangomon. Oké, a koffein tényleg tökéletes ötlet volt.
- Szerinted van itt valahol egy tükör? - s ahogy ráeszmélek, hogy kimondtam, már folytatom is, ami eléggé botrányos; folytatok valamit, hogy megmagyarázzam? Tejószagú. - Na nem megnézni akarom magamat, mekkora kúlmájerpopcsávóvagyok, hanem inkább csak a kíváncsiságom hajt valami felettébb őrültség miatt. Tudtad hogy, amikor az ember tök normálisan viselkedik, belül valami mégis azt mondja neki, hogy menekül a saját képétől is? Meglehetősen röhejes feltevés, hogy a tükörképünk megoldás lehet mindenre - a mély bariton csak szárnyal és szárnyal, a szünetekben vagy a befejezés után pedig a baritonhoz tartozó test a kávét kortyolja. Lehet kicsit... nem is tudom.
- Egy áfonyás-lekváros jöhet. Előtted a lekvár, a legfölső polcon. Mustárt kérsz hozzá? - és már a mögöttem lévő tárolóhoz is lépek, hogy elővegyem az emlegetett isteni ízt, természetesen a bögrével a kezemben, ami szerencsésen... a kezemben is maradt. A másikban pedig a mustár, hogy aztán visszafordulva letegyem az asztalra, amin a mestertanonc, nem érdekel, mától nekem már csak A Mestertanonc lesz, szóval az asztalra rakom a cuccot, amin a mestertanonc éppen nagy gonddal rakja össze a szendvicseit. Éhes lehet.
- Á! Egy spagettis-nutellás palacsinta? - csóró egyetemistaként ilyeneket ettem Pesten. Zseniális dolgok ezek, ha kilépsz a komfortzónádból.
Utoljára módosította:Karsa B. Bálint, 2014. június 29. 11:42
Karsa B. Bálint
INAKTÍV


Önmaga legnagyobb paródiája, egy bögre kávéval.
RPG hsz: 48
Összes hsz: 140
Írta: 2014. június 29. 15:19 Ugrás a poszthoz

Losonczy.

Meglehetősen jól keltem fel, jó nem most, hanem úgy... hanem úgy már korábban, az órát nem néztem, de éppen a pár napos szokássá vált második kávém után vagyok, még mindig teljesen tiszta emberi átlagos tudattal, szóval kedvesebben, mint általában, tehát nagyon gyorsan fel kell mennem Pestre, hogy bezsebeljek öhm csuda jó dolgokat, amik számomra életbevágóan fontos, hogy visszaadják az eredeti és hamisítatlan személyiségemet. De mivel az utazás nem ma lesz és nem is holnap, így még koffein-túladagolást terveztem és egy kis kastélybeli sétát. A Kaffka Margit könyv most is a kezemben; letehetetlen. Van az úgy, hogy egy könyv letehetetlen, s mindenhová cipeled, hátha egy másodpercnyit is tudsz majd belőle valahol olvasni, de általános tény, hogy ilyenkor mindig történik valami, ami miatt képtelen vagy megállni. Ez most a sétálás. Nem is tudom, mikor sétáltam itt ennyit, a falak között. Nyugodt és hűvös. S orbitálisan hatalmas. Kaffka imádja a színeket, a legkülönfélébbtől a legunalmasabbig, és talán ennek hatására talál meg egy piros, már-már rikító ajtó. Nem szokásom gondolkodni a tetteim előtt, főleg nem ilyenkor, ilyen négynapos normális állapotban, túlságosan ember vagyok ahhoz, hogy tudatmentesen cselekedjek, tehát kinyitom az ajtót, belépek, az ajtó becsukódik, én pedig ottmaradok a víz alatt. A vízben. Megrázom göndör fürtjeimet, de semmi víz. Száraz vagyok egy akváriumban; pompás helyszín. Észreveszek egy kanapét, gyorsan befoglalom, én voltam itt előbb stipi-stopi mindenki! Befoglalom a helyet, lábak keresztben, könyv elő. Akváriumban Kaffkát olvasni egy piros ajtón túl. Igazán mesébe illő.
Bálint Csodaországban.
Karsa B. Bálint
INAKTÍV


Önmaga legnagyobb paródiája, egy bögre kávéval.
RPG hsz: 48
Összes hsz: 140
Írta: 2014. november 9. 00:29 Ugrás a poszthoz

Mr. Szalai

Az a jó ebben a létben, hogy az egyik pillanatban még a kastélyban, a másik pillanatban pedig már Budapesten vagy. Az egész már annyira természetes, hogy fel sem kapod a fejed, hevesebben sem ver a szíved, gyorsabban sem veszed a levegőt, mert minek, ez már megszokás. Dr. Nádori Pál azt mondta a megszokásról, hogy csak egy múló szeszély, ami csak azért van jelen az ember életében, mert az ember retteg attól, hogy előrelépjen az újdonság veszélyes vizére. Állítása szerint, épp ezért vagyok az álszentség csúcsa: megjátszom önmagamat, mutatom a megszokások gyönyöreit, aztán meg igazából minden másodpercben azt keresem, hogy valami újba keveredjek bele. Az ember már a saját pszichológusába sem bízhat. Az ember igazából senkibe sem bízhat. Főleg akkor nem, ha... Elfogok késni!

Budapest. Tömöttség, rohanó villamosok, száguldó metrók, érdekesebbnél érdekesebb emberek körülötted lézengve, arcodra fagyott hideg és meleg édes keveréke. Aztán a megérkezés a végcélhoz, ajtó kinyílik, az ember belép és megcsapja azaz önfeledtségtől telefűtött szag, amitől már tudni lehet, hogy az emberek az átlagosnál bátrabbak lesznek. Még be se léptél az ajtón, de már a negyedtömeg megtalál. Jönnek, köszöngetnek, kérdezgetnek, ölelnek, s elvárják, hogy tudd a nevüket, te pedig legszívesebben az anyukájuk mellé küldenéd őket vissza név nélkül, de hát nem teheted, így válaszolgatsz, próbálsz kedves lenni, már amennyire a személyiséged engedi, és igyekszel a legtermészetesebb maradni a legnagyobb pókerarccal az arcodon, ami létezik. Művészkörök. Megnyítók. Karsa B. Bálint neve beleivódott lassan ebbe a közegbe. A divattervező, éljen-éljen, a divattervezők Man Rayje! - olvasható a muglilapokból, jelen esetben meg úgy nézhetek ki, mintha egy közkedvelt politikus betért volna ebbe a kis kultúrától bűzlő pubba. Eléggé ambivalens két szó, tisztában vagyok vele, a közkedvelt meg a politikus együtt, de így legalább átadhatom, megmagyarázhatom, hogy itt és most hogy is áll a helyzet velem meg a többi ember között. Úgy tesznek mintha kedvelnének, mert azt hiszik, mennyire befolyásos tehetség vagyok és amúgy is, közben pedig a hátuk közepére sem kívánnak. Én viszont egy jó erős whiskyt kívánok. Úgyhogy kilépek a közegből, a pulthoz lépek, rendelek, természetesen megkapom, aztán elindulok a kiállításra, mert hát megnyitó van. A régi Képzőművészes csoporttársam kiállítása. Van itt egy képem is, eléggé pocsék, még az egyetemen adtam neki, aztán felhívott két hónappal ezelőtt, hogy kirakhatja-e, én meg mondtam, tegyen amit csak akar. És kitette. Hogy rühellem én az embereket. Még szerencse, hogy eltűnésben jó vagyok, bár ezzel a whiskyvel a kezemben, már eléggé elviselek mindenkit.

- Áhá. Már tudom miért törődnek itt velem ennyire. Ezek a képek pocsékak - jegyzem meg félhangosan a teremben az egyik kép előtt. Érzem az emberek tekintetét az arcomon, a hátamon, s felnevetek. Nem nézek senkire, mereven nézek két képet, egymás mellett szorosan, mintha ikrek lennének, közben pedig az egyik az enyém. Amit hangosan kimondunk, az sosem a teljes igazság, csupán várjuk, hogy kinek van annyi vér a szóval ott, hogy megmondja a véleményét velünk szembe. Dr. Nádori Pál idegesítő, kötözködő vakarcsnak hívott. Igaza volt. - Legalább a whisky finom - ma azt hiszem, részegre iszom magam. Nálunk így dívik.
Utoljára módosította:Karsa B. Bálint, 2014. november 9. 00:40
Karsa B. Bálint
INAKTÍV


Önmaga legnagyobb paródiája, egy bögre kávéval.
RPG hsz: 48
Összes hsz: 140
Írta: 2014. november 11. 23:47 Ugrás a poszthoz

Drné. Mácsai

Az unalom olyan, mint egy kiszámíthatatlanul jött párkapcsolat az életedbe, ami pont annyira volt váratlan ahhoz, hogy a hátad közepére se kívánd, és pont annyira volt váratlan, minthogy reggel bagoly suhogásra ébredj, mert levelet kaptál egy olyantól, akit szó szerint tényleg a hátad közepére sem kívánsz. Dr. Nádori Páltól. Az, hogy honnan tudja a tartózkodási helyemet, meg sem érint. Az, hogy hogy merészel írni, az már inkább megérint. De nem használtam el a káromkodásokat kimondásra, helyette bekaptam öt vicodint sorban egymás után, aztán felöltöztem, fogtam a levelet, és felsétáltam vagyis éppen sétálok a kastélybeli pszichológusi irodába. Dr. Mácsai Zójához. Állítólag ismerik egymást, én pedig ennek úgy örülök, mint a leszáradt brokkoli az útszélén. Meg egyáltalán, minek kerülök én a képbe? Dr. Nádori Pál mindig is egy idióta volt, de most már kezelhetetlenül szaladgál ostoba, ezeréves tettekkel a világban, le kéne sokkolóval állítani, amíg nem késő, én mondom. Igen, én. Pont én. Követni sem lehet az összefüggéseit, érteni sem lehet a mondatait, a gondolatai meg már nem is gondolatok, hanem valami földönkívüli luftballon halmazok. Azt kéri, mintha ezeréves barátok lennénk, mintha nem körülbelül tizenöt évvel ezelőtt szöktem volna el tőle és azóta nem is beszélve egymással, szóval azt kéri, nézzem meg Dr. Mácsai Zóját és írjam meg neki, hogy mit tapasztaltam. Nem értem ezt az embert. Mondjuk magamat sem értem, hogy miért teszem meg ezt, és miért vagyok már az ajtó előtt, de magamról legalább papírom van róla, hogy egy érthetetlen, beszámíthatatlan őrült vagyok. Na de neki mi a mentsége? Neki papírja van róla, hogy egy kitűnő emberismerő és minden helyzetben reálisan megfigyelő - döntő szakember: vagyis ezért kapta a diplomáját, hogy ez legyen, aztán... aztán az más kérdés, hogy szerintem mindenkit átvágott az egyetemen, meg az államvizsgán, ez most lényegtelen is, meg amúgy is. Jó ötlet volt ez az öt vicodin, egészen nyugodt vagyok tőle, mintha szárnyalnék és mégis egy óceán mélyén lennék a víz alatt. Mennyei.
Jajj.
kopp-kopp, kopp-kopp.
Azt, hogy mit fogok mondani, rejtély, nem is töprengtem el ezen, hiszen azzal mégsem kezdhetem a monológomat, hogy "Hello, Dr. Nádori Pál küldött, hogy nyomozzak kicsit utánad. Ugye nem bánod? Köszi!" Talán őrültnek tetetem magam, akinek kizénagyon szüksége van egy pszichológusra. Az úgyis megy. Mármint az őrült-szerep.
kopp-kopp, kopp-kopp.
Utoljára módosította:Karsa B. Bálint, 2014. november 11. 23:51
Karsa B. Bálint
INAKTÍV


Önmaga legnagyobb paródiája, egy bögre kávéval.
RPG hsz: 48
Összes hsz: 140
Írta: 2014. november 27. 13:47 Ugrás a poszthoz

Mr. Szalai

Igazából, ahogy állok a whiskys pohárral a kezemben a kép előtt, a lézengő tömeggel a hátam mögött, arra gondolok, hogy az ég miért kék, a fű meg miért zöld, s valójában mi a Jahve-t keresek itt. Nem tudom eldönteni, hogy miért jöttem el, de azt hiszem azért, mert nem volt jobb dolgom, s mert érdekelt, igen, meglehetősen égetett belülről a kíváncsiság, hogy a régmúltból felbukkant csoporttársam, az aki szökőévente egyszer járt el velünk szórakozni és akkor is kimondottan csak narancslét ivott, jó, kis vodkával kísérve, de szóval ez az ember miféle kiállítást szervezhet. A festészet a megélt, elkorcsosult, szürrealista tettekről szól. Azt tedd, amit akarsz, s megtedd azokat, amiket rettentő módon elítélsz. A festészet kockázat és önmagad tükrének kettőse. Emlékszem, amikor Erdődy József Attila tanár úr azt a feladatot adta, hogy álljunk a tükör elé egyik éjszaka, és csak rajzoljuk le minden gondolkodás és agyalás nélkül, amit látunk, ez a csoporttársam, akinek most a kiállításán vagyok, egy egész elcseszett nagyszobai csendéletet rajzolt. Önmaga nélkül. Még csak az árnyéka sem volt rajta. Bútorok, szőnyeg, és ennyi. Lélek nélküli rajz, a címe az volt, hogy 'Életem, röviden'. Mindenki arra koncentrált, amit először látott a tükörben, ami nyilvánvaló volt: a fáradt, elkarcolt önmagát, néhányunkon még az is látszott, hogy éppen részeg. De ő bútorokat rajzolt. A Tanár úr az ő rajzán keresztül szemléltette azt, hogy egy festőnek úgy kell ismernie saját magát, mint ahogy egy pszichológus se ismeri az embereket - és ezt kell visszaadnia. Nem szájbarágósan, nem mintha egy ovis csoportnak magyaráznánk meg Darwin-elméletét, hanem egyszerűen, simán, a valódit papírra. Utolsó év első felében volt a nagy áttörése, akkor rajzolt először olyat, hogy hűha. Fruzsina csak 'kései gyereknek' nevezte, még akkor is, amikor neki mondott valamit. Fruzsina bírta őt. A két ellentét mindig megérti egymást. Ahogy erre gondolok, kortyolok egyet a whiskymből, s közben feltűnésmentesen körbenézek, de nem találom. Egész este nem találtam Őt, pedig ha valakinek a csoportból itt kéne lennie miatta, akkor az Ő. S ekkor meghallok mellettem egy hangot. Mondatokat. 'A megnyitókon inkább bort vagy pezsgőt isznak...' Grimaszt vágok, és afelé nézek, ahonnan ezeket a szavakat hallom. Nem ismerős. Nagyon nem ismerős, szóval nem lehet rajongó, mert azok már a bejáratnál megtaláltak úgy, hogy alig kaptam levegőt, alig jutottam az italomhoz, pedig az eléggé nagy bűn lett volna.
- Közkedvelt politikus, az - végre elsüthettem szóban is a remek kis képzavaromat, igazán büszke vagyok magamra, a hangom persze fagyosabb az oroszországi télnél, a testtartásom meg olyan sziklaegyenes, mint a kifutókon loholó kőszobor férfiaké. Akik már nem férfiak, de ez más kérdés. - Amúgy meg honnan veszi, hogy nem egy olyan ritka különleges művész vagyok, aki utálja a bort, a pezsgőt, és csak a whiskyt vedeli temérdek számra? Végtére is, Bukowski se a borozási szokásairól volt híres... Ha jól tudom, persze - és persze, hogy jól tudom, mert miért ne tudnám jól, ugye. Inkább iszom... iszom? Innék, ha tudnék, de nem, nem tudok, mert elfogyott. Marde. Jobb kezemben a pohár, megfordulok úgy, hogy a hátam mögötti tömeget lássam, háh! Mily szerencse! Egy "jó barát".
- ANDRÁS! - csettintek a bal kezem ujjaival, üvöltök is hangosan, hogy meghallja, kit érdekel a tömeg, kit érdekel, hiszen ismernek, ez már csak így megy. András felém néz, én felemelem az üres poharamat, s a pult felé bólintok. Úgy néz ki megértette, mert sóhajtva igaz, de elindul az italkuckó felé. András jófej, bírom a buráját, főleg, hogy csak ilyenkor látom és konkrétan ennyit is szoktunk beszélgetni egymással, de hát ő egy nagyon menő kurátor, nem ér rá olyanokra, mint én, amikor igazgatókkal kell tárgyaljon... az időjárásról. Inkább az időjárás, mint ez a mocskos élet kibeszélése, nem? Dehogynem. Na de nem, amúgy kedves fickó, bírom. Mint aki jól végezte a munkáját, visszafordulok a kép irányába, ekkor ez az idegen már a festmény melletti táblát pásztázza. "Karsa B. Bálint". Ki a francom az. Ja én. De mivel ő szemlátomást nem tudja, én pedig imádok játszani, ezért pókerarc fel, s mint valami megjátszott sznob az üres pohárral, a mókázás beindul. Vagy valami olyasmi. Dr. Nádori Pál ezért gerinctelen, lelketlen féregnek tartott, aki lelkiismeret-furdalás nélkül űzi az emberekkel folytatott játékokat. Mindig azt válaszoltam erre, hogy ezekben a játékokban én nem hazudok, csupán belemegyek abba a szerepbe, amit a többi ember rám ad. Tehát nekem azért, mert nem hazudtolom meg a többieket, miért kéne, hogy lelkiismeret-furdalásom legyen? Az vagyok, akit csak akarnak, hogy legyek. Ennyire egyszerű.
- Nem ismerem, de ezzel a névvel biztos valami vidéki suhanc. Egyszer volt egy Bálint ismerősöm, az irritálóan magasról lenézett mindenkit. Olyan, "ki ha ő nem" típus, közben pedig igazán imádnivaló volt. Így van ez - a mély bariton külön életet él, nem is figyelek oda, miket ejtek ki a számon, csak állok ott egyenes derékkal, üres pohárral, alkotásra kész üres lélekkel, s nézem a szembelevő 'iker-festményt'. Röhejes ez az egész. Elvétve egy-két szín, közben meg az egészet a fekete-fehér valóság komolysága hatja át. Az egyetemen éltem ki a fekete-fehér szenvedélyemet. Mindent úgy rajzoltam, mindent úgy festettem, s így is írtam. Függője lettem. A tanáraim azt hiszem, a végére már beleuntak vagy megszokták, hogy itt van ez az elkorcsosult emberi fajzat, aki a valóság nosztalgiáját csepegteti ide, mindenféle színkavalkád nélkül. 'Engedjük át, és jók leszünk mindannyian!' Vagy csak ennyire volt hatással rám akkoriban a három betűs, L-lel kezdődő szavak gyöngye.
- Prága? Új... micsoda? - a szokásos érdeklődő, de összezavart fej és tekintet, amitől Fruzsina, de még Léda is nevetve hagyja ott a társalgást, otthagyva engem, mert egyrészt olyan jó fejek, hogy nem akarnak lebuktatni, másrészt mennek a következő italukért, mert állításuk szerint, józanon nem lehet engem kibírni. Aljas rágalom. - Új, ja, Művészet. Igaza van, nem ismerem, túl műveletlen vagyok én hozzá, én kis nyomorult politikuslélek, fúj-fúj, micsoda emberek vannak, micsoda lelkek vannak, fúj!
- Itt a whiskyd, te idióta, akivel beszélnem kell a kiállítás után! Van egy megbízásod vagyis nekem feléd, ha minden jól megy, szóval igyál még, hogy igent mondj - állít mellém András ezzel a szöveggel, az üres poharat elviszi, a telit itt hagyja, én meg a hátának fordítva grimaszt vágok, majd visszanézek a képre és belekortyolok a whiskymbe. Éget. Imádom.
- Emberek. Csak a baj van az összessel! - jegyzem meg színpadias sóhaj közepette, majd a terem másik végébe nézek. Nem töprengek sokat, odasietek, van ott egy polcos szekrény, nem most járok itt elsőnek, a földre teszem a poharat, a szekrényről lehalászok egy bazi nagy fehér lapot, valami ócska ceruza is leesik a földre vagy már ott volt? Mindegy lényegtelen is. Rajzolni kezdek a földön. Tömeg, rajz, és whisky. Az édes hármasaim. Egészen biztos vagyok benne, hogy megmaradt a társaságom; társaságra mindig szükségem van. Elcseszett mérleg vagyok, méghozzá halloweenes példány, szükségem van emberekre magam körül, hogy érezzem a zsenialitásomat.

Fekete-fehér vonalak a beszürkült fehér papíron. Égesd el az üres lelkedet, hogy kézen-fogva sétálgass majd vele egy kiállítás közepén. Égesd el a lelked. Égesd el a lelked.
Utoljára módosította:Karsa B. Bálint, 2014. november 27. 16:47
Karsa B. Bálint
INAKTÍV


Önmaga legnagyobb paródiája, egy bögre kávéval.
RPG hsz: 48
Összes hsz: 140
Írta: 2014. december 3. 00:40 Ugrás a poszthoz

HillaryD'Arc.
- ahogy mondá' vala: zárt. -

outfit.

Ítéletidő van. Hideg. Olyan hideg, hogy még az oroszok is azt mondanák, 'hú, az anyja!'. Sál, kabát, kesztyű, nadrág, mellény a kabát alatt, mellény alatt egy saját készítésű ing, mert iszonyatmód egoista vagyok. Vallják ezt többen, én meg akkor már csak azért is megmutatom, hogy ha ezt akartátok, akkor legyen, nesze. Mindenkinek azt adod, amit elvárnak, ahogy viselkednek veled; egy nyavalyás tükör vagy az egész emberség, az egész világ számára. Mindenki egy istenverte tükör, nem is emberi lény. Még hogy a majmoktól származunk, na persze. De tél van és csend és hó és halál.' Na jó, ebből jelenleg csak a tél igaz, a csend a faluban jelenleg ismeretlen fogalom. Karácsonyi Vásár. Ilyen-olyan standok, rénszarvasok, Betlehem, adventi koszorú, s mindezt összeköti az a hangos és hatalmas tömeg, ami itt körbevesz.

Hideg van, gondolataim sincsenek. Gondolataim sincsenek. Semmim sincs, hogy mindenem legyen. Elhagytam a kastélyt ma estére, hogy karácsonyi hangulatba kerüljek Bogolyfalva közepén. Pesten mennyire más minden. Szegeden mennyire másabb minden. Emberek, tömegek, bor.

Hideg van. Rendes gondolataim sincsenek, kéne valami. Olyan édes levelet kaptam alig pár órával ezelőtt, hogy azt hiszem, ez van még bennem. Meg más is. És most nem a vicodinra gondolok, hanem valami színesebbre. Nevetek. Nevetek Bogolyfalva közepén, karácsonyi hangulatban levő tömeg közepén, egyedül a standok között.

Hideg van. Gondolataim sincsenek, csak nevetések. Adventi koszorú, egy cseszett óriási adventi koszorú van közepén. Megállok. Felnézek rá. S csak nevetek, nevetek, hahotázok és úgy nevetek, hogy már a könnyeim jönnek ki a szememből. Csak legyintek, és továbbállok. Hirtelen, semmitmondóan. Hideg van. Gondolataim sincsenek, semmim sincs, csak a nevetés.

Standok. Tömeg. Kit érdekeltek ti, emberek, kit? Senkit sem érdekeltek! Azt se látjátok, ami az orrotok előtt van, csak mentek a jónak tűnő emberek után, s be sem meritek vallani a végén, hogy csalódtok. Idióták! - üvölteném legszívesebben, de nem tudok üvölteni, csak megyek a tömegben és nevetek. Nevetek. Nevetek. Boldog Karácsonyt.

Nevess, te örült.
- Nevess, te őrült! - mondom ki hangosan is, azt hiszem egy lánynak, aki pont elém került valahogyan, áll és néz valamit, ne nézz, csak nevess. Nevess!
Utoljára módosította:Karsa B. Bálint, 2014. december 17. 01:31
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Karsa B. Bálint összes hozzászólása (24 darab)

Oldalak: [1] Fel