Mindig látok a jövőben valamit. Néha tetszik, néha nem. XD

*csak úgy spontán megjelenik, mert érzi, hogy szükség van rá*

Meditáltam, de nagy volt a hangzavar, ami nem lett volna baj, de valami idehúzott. A fene se érti.
Hogy vagy?

Nem vagy lázas? *megsimítja a homlokát* Forró az arcod, meg nagyon piros vagy.

Éjkerti Csermely - 2016.09.16. 22:41


Akkor hát nem aggódom. Szép álmokat mindenkinek. *elvonul, de nem érti, hogy minek kellett idejönnie*

Ahogy felemeli a kis testet, hogy ellentmondást nem tűrően biztonságba helyezze, előbb a karjaiba, aztán a fotelbe, maga is meglepődik azon, hogy szinte semmi súlya sincs. Kicsit sem kell erőlködnie felemeléskor vagy cipeléskor, csak az ide-oda libbenő, kósza, vékony hajszálak okoznak gondot. Minden igyekezetét be kell vetnie, nehogy a szájában kössön ki az önálló életet élő hajzat. Miután már egy kicsit lehiggadt, azaz tud magára is figyelni, valamint a másikra, azon kívül, hogy agyon aggódíja magát, valami egészen fura és rendkívüli dologra lesz figyelmes. Elég közel van hozzá a lány, ebben a testhelyzetben, aurájuk szinte egymásba fonódik, nem is kell, hogy különösebben ráhangolódjon a rezgésekre, amik Csermelytől érkeznek. Amint leteszi, egy kissé távolabb húzódik víz beszerzés ürügyén, így már rálát az aurájára, ugyanis ahhoz kell bizonyos távolság. Jól sejtette, a látvány igazolja gyanúját, de egyelőre nem adja jelét a felismerésnek, miszerint a kis levitás aurája zöld és rózsaszín színekben pompázik, holott még az ablaknál ülve kék volt, bíbor-lilába hajlóan. Az ott rendben is lett volna. Olvasott, és így természetes, hogy az ötös, hatos csakra aktivizálta magát. Természetes a szellemi munkánál, hogy ezek a csakrák működnek, ám most...Persze az is oké, hogy van egy egyénre jellemző alapszíne az aurának, de Csermelynél ez a rózsaszín, némi zölddel...elgondolkodtató. Mikor az elejtett könyvet a kezébe adja, akkor sem tűnik el a gyanús szín, így Attilában egyre inkább eluralkodik a félelem. Fürkészve nézi az arcát, és még ha látná is a a céklás elszíneződést, akkor sem arra koncentrálna, inkább a megérzéseire hallgat.
- Igen, valóban nagy tudású bölcs ember volt, már-már zseni, sőt nyugodtan rá foghatjuk. - Mosolyt erőltet az arcára, és szinte lefagynak az arcvonásai. Verejtékezni kezd enyhén a homloka, mert ilyen helyzetben még soha nem volt. Persze, mindig is sündörögtek körülötte a lányok, de ...mivel ez az első év, hogy tanít, tanítványa még soha. Nem is nagyon tudja, mit kezdjen a helyzettel. Csak akkor változik újra a színösszeállítás, mikor az emlékeit kezdi mesélni. Annál a résznél teljesen bezöldül a körülötte kavargó energia tömeg. Ezt látva kicsit megnyugszik, de később kiderül, hogy korai még az öröme.
- Nekem Indiáról vannak kellemes emlékeim, az ashramról, ahol tanultam, az apám nevetése, ami igen ritka volt, az anyám illata, és a szantál füstölők szaga, amit illatként a mai napig használok. Sok finom zöldséges étel íze a számban, az elefántok, az eső illata...sok-sok foszlány. De szinte mindent lehet élvezni, sőt kell is, hiszen rövidek az életeink. - Igyekszik a hangját nyugodt hangszínben tartani, így az érzései is lenyugszanak lassan. Tudja mit kell tennie. A lehető legkevesebb kontaktusba kerülni a lánnyal. Ő az idősebb, neki kell irányítania.
- Ideje lenne lefeküdnöd a nagy ijedtségre! Szólok valakinek, hogy kísérjen el a hálókörletedbe. - Int egy, a közelben lebzselő másik lánynak, hogy lépjen közelebb hozzájuk.

A tömeges esküvő miatt, az éjfél elmaradt. Holnap ismét próbálkozunk.  

Évnyitó, Éjkerti Csermely

A felkérés meglepetésszerűen érkezett, egy órával az évnyitó előtt. Félig felöltözve állt éppen a tükör előtt és azon gondolkozott, hogy a dísztalárja alá, ami úgyis mindent eltakar, milyen színű inget vegyen. A nyakkendőjéhez kellett, hogy színben passzoljon, mivel a nyaktekerészeti mellfekvenc gyűjteménye, csak két darabból áll. Abból az egyik Mikulásos, az pedig nem megy az alkalomhoz. Mikor végül döntött, akkor kopogtatott az ablakon a beste madár. Úgy megijedt, hogy majdnem kiugrott a nadrágjából, de végül beengedte az állatot. Olvasás után egy nagyot sóhajtott, tehetetlen volt. Hogyan is mondhatna nemet erre a kérésre? Fellángolt a lelkiismerete, és bár a legkisebb porcikája is tiltakozott ellene, meg a vészjelző is megszólalt benne, ettől függetlenül igent mondott. Gyorsan befejezte a készülődést, kedvenc illatával beillatosította magát, majd elindult a Levita torony irányába. A bejáratnál találkoztak. Attila kicsit csodálkozott, hogy miért pont ő kell, hogy elkísérje Csermelyt, hiszen ott van a házvezetője, vagy valamelyik diáktársa, de a levitás nagyon logikus és hihető választ adott. Ilyen hirtelen senki nem vállalta el, illetve sokakat nem tudott elérni. A tanár úr így kicsit kényszerhelyzetbe került, de nem volt mit tennie, karon fogta a lányt, hogy a Nagyterembe navigálja a nagy tömegben. Ez az első évnyitója itt, sőt mint tanár, először vesz részt rajta. Nem tudja még, mire számíthat, de ez mégsem egy Mágustusa, nem kell sárkányokkal küzdenie, ezért az esélyeket sem térképezte fel semmilyen jóseszközzel. Merész lépés Tanár úr, de már nincs mit tenni. A levitás lányt elkíséri a kékek asztalához, segít neki leülni, majd a tanári asztalhoz indul sietős léptekkel. Mintha egy égető érzés tüzelne a hátában, de nem néz vissza, nehogy kővé váljon, vagy meghaljon, mert az biztos, hogy valami rettenet történne. Háromszor is leveri a víz, mire a tanári asztalig verekedi magát, ám nem a megerőltető út volt rá ilyen hatással, hanem valami más, aminek még a gondolata is elkeseríti. Leül az asztalhoz, és maga elé mered bamba tekintettel. Ennyi telik ki tőle most.

Éjkerti Csermely

"Szóra sem érdemes" Mondja a szája, a teste azonban élénken tiltakozik a feladat ellen. Nem tudta, mikor belépett az iskola kapuján, hogy fel kell adnia a reményeit, miszerint a szerelmes pillantások elkerülik majd, illetve azt gondolta, jobban fogja kezelni azokat. Ha őszinte magához, örülhet, hogy eddig még csak most vett észre ilyet, de ez annál kellemetlenebb volt, és be kellett ismernie, hogy nem tudta megőrizni lelke nyugalmát, sőt a rá jellemző általános derű is eloszlott róla. Érzi, hogy a lányka kötődése több, mint amit természetesnek találna, de a helyzetet megoldani egyelőre nem tudja. Még azt is rezignáltan fogadja, mikor az igazgató úr belekezd a szokásos beszédébe. Italát kortyolgatja, a felé nyújtott poharakkal koccint, de fogalma sincs róla, hogy kit üdvözöl így és kit nem. Biztosan van, aki számára nem szimpatikus a lénye, de nem szeretheti mindenki, ezzel tisztában van. Persze a szerelem az kicsit más tészta, azzal nem számolt. Nehéz eldöntenie, hogy melyik a rosszabb, bár hajlik arra, hogy az utóbbi. Az igazgatói beszéd, párhuzamosan pereg a fejében lévő gondolatokkal, és nem is igazán érti, hogy mit mond a diri, csak neve említése zökkenti ki agya zakatolásából. Meglepi a cím, hogy ő lett az Év tanára, annak ellenére, hogy csak egy éve tzanít itt. Megelőzte a régebbi kollégákat, ezért minden bizonnyal néhány irigy pillantást is bezsebelhet majd. Egy röpke percig foglalja csak el ezen eszmefuttatás, aztán máris visszatér a nagyobb problémához. Mintha állandóan magán érezné a lány pillantását, habár tisztában van vele, hogy nem lát. Még ha így is van, a gondolatai biztosan rajta járnak, ezt valahogy nagyon intenzíven érzi. Nem mer a Levita asztalok felé nézni, de anélkül is tudja, amit nem akarna tudni. Igyekszik elterelni a gondolatait, kevés sikerrel, mert mintha a Világ, élén az igazgató úrral, is összeesküdött volna ellene. Próbál fókuszálni a jövő tanév kihívásaira, és már éppen sikerülne is, de akkor a lány neve újra visszatereli a tiltott témára. Nagy sóhajjal, de most kénytelen arra nézni, amit eddig elkerült, hogy megtapsolja az újdonsült iskolaelsőket. Mindketten levitások, így nincs mese, arra kell fordítania a pillantását. Tapsikol egy sort, aztán a tányérját fixírozza. Jöhetne már a vacsora, legalább lenne mivel lefoglalnia magát végre.

Robbanás
Mindenki, aki jelen van

Nyugtalanító érzés keríti hatalmába, ahogy élvezve a hangtompító bűbáj jótékony hatását, egy izgalmas témájú kísértet históriát próbál olvasni. Minden hiába azonban, minduntalan ijesztő képek úsznak a tudatába, amire kénytelen felfigyelni. Ellenkezik ugyan néhány pillanatig, ám a képek erősebbek az akaratánál, ezért inkább enged a legkevésbé sem szelíd erőszaknak. Leteszi maga mellé a kinyitott olvasmányt, vesz egy mély levegőt és átadja magát az elkerülhetetlennek. Ráncok redőznek lassan izzadtság cseppekkel pöttyözött homlokán, szemeit szorosan összezárja, testét fájdalom és rémület járja át. Tudja, hogy ez nem belőle származik, azt is tudja, hogy valami nagyon közeli dolog, és a pontos helyet is látja. Nem véletlen, hisz látnok. Megszokta már valamelyest ezeket a felzaklató képeket, helyén is tudja kezelni, így ha már infókat kapott a képessége által, kötelessége azt a tudása szerint legjobban hasznosítani. Bár tagjaiban szúrásokat és fájdalmat érez, az ajtóhoz lép. Igyekszik függetleníteni magát a fizikai érzésektől, maradjanak csak a képek, és lenyomja a kilincset. Az ajtó zárja enged, de abban a pillanatban a kinti káosz összes borzalmával találja magát szemben. Végignéz az összegyűlt tömegen, majd a sűrűje felé indul. Tudja, hisz látta, hogy mi történt, ám ő kevés ahhoz, hogy megnyugtassa a kedélyeket. Még épp látja, ahogy egy fiúcska elterül a földön, hozzá siet, hogy felemelje. Egy név üti meg a fülét. Számára ismeretlen, de újabb képeket löknek az elméjébe az említett egyénnel kapcsolatban. Talán ezért is, de elkésik a mentőakcióval, a fiút egy hölgy már húzni kezdte kifelé. Ha nem bír vele, akkor ő is megragadja a másik karját, közben másik kezével élénken hadonászik beszéd közben.
- Mindenki nyugodjon le! Ne legyen pánik! Azzal nem megyünk semmire. Mindenki lépjen hátrébb, veszélyes lehet itt tartózkodni! -

Seth, Evena, Aaron és Mindenki


Kicsit tanácstalanul toporog Seth közelében, miután az elengedte a karját és átvette a mentés irányítását. Hátra pillant, de a védvonal jól működik, ráadásul jönnek még kollégák, akik elterelik a kíváncsiskodókat. A lesifotós is biztonságba kerül végre valahára. Aaron pillantásából pedig átjön mi futott át az agyán, de nem haragszik, amiért az nem nézte ki belőle, hogy van seprűje. Jól is bánik vele, bár a varázslógolf nem seprűs játék, de attól még nem veti meg a jószágot. Épp nyílna ajka, hogy szóljon a tévedés miatt, mikor befut Noxen kisasszony. Még az átváltozás utolsó pillanatait is látja, így jogosan, felmerül egy ötlet benne. Sethez fordul.
- A kisasszony -mutat Evenára - gond nélkül berepülhetne a Levitába. Holló alakban kis helyre is be tudna hatolni, és könnyebben is mozogna odabent -
Most a hölgyre emeli kérdő tekintetét, aztán vissza a férfire.
- Mit szólnak hozzá? - A seprű lomha és esetlen egy madár röptéhez képest. Bárki ember súlya megterhelné az omladozó falakat, amikor bemászna az ablakon vagy hasadékon. Egy apróbb madárnak több esélye van bejutni, de kérdés, hogy a nő vállalja-e a veszélyes küldetést. Attila jól ismeri a benti körülményeket, hisz látó lévén részletes infója van róluk, amit képek és hangok formájában kapott. Ezt is előadja a hallgatóságnak, ha érdekel bárkit is.
- Tudom, hogy sok a füst bent, lángok nyaldossák az egész Klubhelyiséget, de csak kisebb sérüléseket láttam. Eddig nincs komolyabb, életveszélyes sebesült, de nincs sok időnk. A lángok és a füst komoly bajok forrása lehet. - Nem akart okoskodni, de meg kellett osztania a többiekkel a látott képeket, amit azonban anélkül is lehetett sejteni.

Masának mosodája van. XD

Mindent tisztára mostok? XD

Lenne néhány pár zoknim. Jöhetnek?

*int a zokniknak, hogy maradjanak még az ágy alatt*
Csak veletek fogok mosatni. Addigra gyűjtöm az alsókat is. XD Szóljatok!

Némán mossátok a szennyest.

Inkább fogkrémmel próbáld vagy áztasd tejbe!

Még ki sem nyitott.

Maja tudja? :O

Sorstársak! *pacsi*

Nekem meg most kezdődik még csak majd.

Köszönöm. Jól esik az együttérzés. XD

Charlotte Elisabeth Felagund - 2019.08.30. 10:27


A NAVigátorok?!