Nem tartott sokáig, hogy visszaaludjon, mégpedig mosollyal az arcán, mert az, ahogy Seth szavak nélkül próbált beszélni, egyszerre volt nagyon aranyos és vicces is. Érdekes volt számára megismerni ilyen apróságokat, és bár nem mondta volna, egyre csak gyűjtögette őket, mint bizonyítékát annak, hogy tényleg jó ember mellett szeretne lenni. Mit számítottak a dührohamok? Hiszen tudta, hogy miért történik, és még ha nehéz is volt ezek, vagy a tompaság mögött meglátni az embert, villanásokra mégis megmutatkozott, ahogy időnként találkoztak. Csak egy fél gondolattal adózott annak, hogy Seth illata még mindig ugyanolyan, még ha ölelni kicsit más is, de hát legutóbb még csak tizenhat volt, természetes, hogy változott. A közelsége neki is nyugtató volt, az utolsó cseppjéig kiélvezte, és még jobban esett neki, hogy a másik is átkarolta. Nem emlékezett rá, mikor aludt utoljára így valakivel, hogy nem volt semmi más és mégis összebújtak. Talán valamikor gyerekkorában, a testvéreivel.
Nem igazán tudta, hogy mennyi idő telt el, mire felébredt, de odakintről már beszűrődött a nappali fény. Pár másodpercig még nem mozdult, legalábbis addig, amíg újra tudatosította, hogy hol van és kivel, aztán meg már azért nem, mert akart még lopni magának pár perc nyugalmat vele. Csak csendesen figyelte, hogy ahogy a mellkasa emelkedik és süllyed, ilyen közelről még a szívverését is hallotta és majdnem vissza is aludt az ütemtől, de aztán inkább egy kis helyezkedés árán felnézett, hogy lássa, Seth felébredt-e már. Mikor összetalálkozott a tekintetük, Avery elmosolyodott.
- Jó reggelt – köszöntötte halkan, és most még azt sem bánta, hogy valószínűleg csupa fekete maszat a szeme, mert sminkben aludt el, hajnalban meg eszébe sem jutott ilyesmi. Tök mindegy.
- Fel akarsz kelni? - érdeklődte aztán és a választól függően feküdt tovább vagy mászott ki a takaró alól és hagyta a másikat is felülni.

Neki egyelőre tökéletesen megfelelt ez a helyzet. Meleg is volt, kényelmes is és nyugodt, ráadásul végre nem úgy ébredt, hogy egymaga lesi a plafont a lakásában. Seth tekintete megült rajta ő pedig nem bánta, bár az ezt követő kijelentéstől felnevetett, arcát egy pillanatra újra a fiú pulcsijába fúrva.
- Nem baj, a pandák aranyosak - jegyezte meg, aztán újra felfelé kukucskált, mígnem megkapta a választ arra is, hogy mi legyen. Seth szavait hallva önkényesen úgy döntött, hogy ezt úgy veszi, hogy még maradhatnak összebújva kicsit, úgyhogy vissza is helyezkedett és szusszant egy nagyot.
- Utálok felkelni - mormolta az orra alatt csak úgy mert jólesett, ráadásul rájött, hogy Seth valószínűleg nem is igazán bánja, hogy ölelik egymást, ez pedig melengette a lelkét.
Eltelt pár perc, mire képes volt rá, hogy elengedje a fiút és nyújtózzon egy nagyot. Régen aludt már úgy, hogy az ennyire jólesett neki, szóval most igazán kipihentnek érezte magát, hajnali kutyasétáltatás ide vagy oda.
- Lefőzöm a kávét - tette aztán hozzá, hogy mi az úticélja, mikor felkelt a kanapéról és elindult. Alig tett meg pár lépést, amikor meglátta Seth pálcáját, aminek volt annyi szerencséje, hogy nem gurult teljesen az út közepére, mert akkor lehet, hogy rátaposott volna, mikor a kutyával szerencsétlenkedett. Megfogta hát az eszközt és lerakta szépen a dohányzóasztalra a puzzle mellé, Sethre bízva, hogy most mi lesz, majd ment is tovább a konyha felé.
Odakint könnyen feltalálta magát, és amíg a kávé főtt, tett egy rövid kitérőt a mosdóba is arcmosás céljából, és csak akkor vette észre, hogy Seth a konyhaajtóban áll és figyeli őt, mikor már visszajött.
- Most már nem vagyok panda - mosolygott rá, miközben keresett két bögrét. Az asztalra téve nem sokára beléjük töltötte a kész kávét is, de szinte bizsergette a hátát Seth pillantása, ahogy nézte. - Nem vagyok egy konyhatündér, de azért remélem tűrhető lesz - fűzte a mozdulat mellé, amivel a saját italát megcukrozta, mert úgy érezte, hogy a másik talán nem bízik a képességeiben. Még egy fordulat, csak amíg megnézte, hogy nem volt a hűtőben tej, aztán visszatért a bögrékhez, és a két egyforma közül az egyiket Seth kezébe adta.
- Egészségedre! - adott mellé reggelinek egy újabb mosolyt is, majd belekortyolt sajátjába és...
A keserű szörnyűség grimaszba húzta az arcát. Összecserélte a bögréket.

Nem sűrűn volt szokása zavarba jönni, de most akaratlanul is ezt hozta ki belőle a figyelő szempár. Kicsit mintha kezdtek volna apró kis gátlások tűnni fel az eddig sima és akadályok nélküli cselekedetek sorában, ahogy elkezdte őt érdekelni, hogy Seth mit lát belőle és hogyan ítéli meg. Ennek lett az eredménye az is, hogy összecserélte a kávéjukat.
Az első korty után már képtelen lett volna megpróbálkozni egy újjal, egyszerűen csak lerakta a bögrét az asztalra és levegőért kapkodott.
- Cseréljünk. - Szinte hörögte a kérést, aztán ha sikerült megszereznie a saját bögréjét, akkor gyorsan ivott belőle, hogy elfeledtesse az ízlelőbimbóival az előbbi traumát. - Iszonyú, amit iszol. De komolyan - csóválta a fejét nem kicsit hitetlenül, mikor képes volt újra normális beszédre.
A fiú arcára nézve viszont végül ő is elmosolyodott, egy pillanattal később pedig már elnevette magát, mert azért megvolt a helyzetnek a maga humora.
- Na ha ettől a sokktól nem ébredtél fel, akkor semmitől - mondta még, majd újra belesett a hűtőbe, ez úttal már valamilyen reggelinek való élelmiszer után kutatva. Egy adag kínai még volt, de az nem éppen az a kategória, ami jólesne ilyenkor, úgyhogy kérdő tekintettel fordult vissza a fiúhoz.
- Reggelit akarunk? - érdeklődte. Nem volt benne teljesen biztos, hogy a másik hogyan tervezi a továbbiakban a napját, ráadásul a vendégszeretetével sem kellett volna visszaélnie, de ha őszinték akarunk lenni, akkor Averynek nem igazán akaródzott még hazamenni.

- Azt hiszem az nekem is jól jönne - állapította meg Avery a zuhany kapcsán. - Már ha nem gond. De haza is hoppanálhatok akár - ajánlotta fel, mert kezdte úgy érezni, hogy első látogatáshoz képest visszaél a másik vendégszeretetével.
Az órára pislogva kicsit felvonta a szemöldökét, aztán megállapította magában, hogy tulajdonképpen nem is kelt annyira sokkal később, mint ami számára a kényelmes szokott lenni, de inkább nem tette szóvá, mert a másiknak nyilvánvalóan ki kell vakarnia magát reggel az ágyból ha órákat is akar látogatni. Igaz, amit eddig látott, abból úgy tűnt, hogy néha a fiú talán le sem fekszik éjjelente, de ezt csak tippelte.
- Akkor inkább ebéd lesz - döntött végül. - Még van egy adag kínai, de a másik szerintem megromlott a polcon, úgyhogy ha szeretnél, elmehetnénk bevásárolni - mondta, miközben gyorsan számba vette fejben a lehetőségeket. Mint legutóbb kiderült, egyikük sem egy főzőzseni, úgyhogy talán a legjobb lenne beülni valahova és megkajálni, vagy esetleg választani valamit, ami mindkettejüknek ínyére van.
- Nem sokat lehettek ebben a lakásban - zárta vissza a hűtőt, ami egyébként tényleg vészesen kongott.
Közben az ő kávéja el is fogyott, mert tej nélkül nem volt annyira oda érte, hogy sokáig szórakozzon vele, úgyhogy odalépett a mosogatóhoz, hogy gyorsan elöblítse a bögréjét. Úgy szokta meg, hogy lehetőség szerint azonnal mosogasson, mert nem is volt otthon sok edénye, ráadásul vakarni sem szerette róluk a rájuk száradt dolgokat. Ennek köszönhetően éppen nem szemben állt Seth-tel, mikor a kérdés jött, azonban ennek most tulajdonképpen örült.
- Fel akart téged kelteni - felelte könnyed hangon, mintha nem is most ismerte volna el, hogy igenis odafigyelt arra, hogy a másik jól aludjon és eleget. Egyebet nem is igen fűzött hozzá, mert volt egy olyan sanda gyanúja, hogy talán nem kellene egyből reggelről piszkálni az este történteket, már ha egyáltalán szóba kerül még valamikor.
- Megittad? - kérdezte aztán a fiúra nézve, és ha igenlő választ kapott, akkor elkérte tőle a bögrét, hogy ha már úgyis belenyúlt a vízbe, akkor azt is elmossa. Igen, meg lehetett volna ezt oldani egy egyszerű bűbájjal is, de ő a lelke mélyén még most is abszolút muglinak érezte magát, meg úgy őszintén, eszébe sem jutott, hogy ezt tegye.
Miután végzett, megtörölte a kezét és megállt Seth előtt.
- Na, hogy legyen?

Nagyjából sikerült megbeszélniük, hogy mit is szeretnének, miközben lassan peregtek a percek. Avery jól érezte itt magát, még akkor is, ha az történt este, ami, mert mindent összevetve kicsit kezdett lazábbá válni az egész légkör.
- Pékség, remek! - vidult fel. - Lángosos nincs véletlenül? - érdeklődött Seth-re nézve, mert még azóta sem jutott hozzá, hogy vegyen magának. Kicsit aztán elgondolkodott közben, aztán rájött, hogy az egésszel lesz egy apró probléma. - Megfelel, ha varázspénzben odaadom neked az összeget, amivel jövök majd? Nincs forintom. - Jó régen volt rá szüksége utoljára, úgyhogy nem volt neki kéznél magyar valuta, de ezek után valószínűleg váltani fog az első adandó alkalommal.
- Nem mentünk két méternél távolabb az ajtótól, szóval módja sem volt rossznak lenni - ingatta meg a fejét kicsivel később a mosogató mellett állva. Részben a hajnali időpont volt az, ami miatt esze ágában sem volt rendesen megsétáltatni az ebet, részben pedig a kutyáktól való ódzkodása, de igazából senkinek nem lehetett egy szava sem az eljárás ellen, mert Feather pisilhetett, Seth alhatott, ő meg tíz percen belül visszakerült mellé a kanapéra. Bár tény, ami tény, ettől az akciótól nem nőtt jobban a szívéhez a négylábú jószág, de ezt nem állt szándékában közölni a másikkal.
Miután végzett, megérdeklődte, hogy mi legyen a következő programpont, Seth pedig hamar döntött.
- Tökéletes! - nyújtózott egyet, aztán vetett egy pillantást az előszoba felé, azon gondolkodva, hogy kell-e neki bakancs most egyáltalán. - Honnan tudok a legközelebbről hoppanálni? Nincs kedvem felöltözni - fordult aztán Seth-hez, aztán ha megkapta az instrukciókat, akkor hamarosan már a saját lakásában állt neki a reggeli tisztálkodás teendőinek.
Ezúttal nem szenvedett sokáig a tükör előtt, és inkább kényelmesen, semmint divatosan öltözött. A fekete farmer maradt, hozzá egy sötét, kötött pulcsit húzott fel, haját pedig egyszerűen szabadon hagyta szállni. Gyorsan végzett, úgyhogy vissza is hoppanált a kiindulópontra, a bejárati ajtó elé, reménykedve benne, hogy nem pont egy mugli család elé fog megérkezni.
Mivel kapott egy kölcsön kulcsot, hogy ne kelljen az ajtó előtt álldogálnia, ha Seth még a zuhany alatt lenne, mikor visszaér, így könnyedén be tudott menni a lakásba.
- Megjöttem! - jelezte hangosan, hogy ki érkezett, mert a tegnap este után úgy érezte, hogy ez a minimum, hogy ne hozza a frászt a másikra és ne torkolljon megint katasztrófába valami. Nem tudta volna egyébként a szemére vetni, teljesen érthető volt, hogy a fiú miért ingadozik ennyire, egyszerűen csak jobbnak látta akkor már alkalmazkodni hozzá.
Nem hallott mozgást a fürdőből, úgyhogy el is indult a szoba felé, közben végig magyarázva.
- Hoztam neked könyvet. Számítógépes alapismeretek - mondta, miközben lerakta a kötetet a konyhaasztalra. - Kicsit bonyolítja a helyzetet, hogy angolul van, szóval ha magyar programjaid vannak a gépen, akkor lehet, hogy itt-ott fordítgatni kell majd, de csak ez van nekem a témában, még akkor találtam a lakásban, amikor odaköltöztem - csevegte, miközben bekukkantott a szobaajtón, aztán azzal a lendülettel be is fogta a száját.
Seth még nem vette fel pulóvert, csak ing volt rajta, ez viszont látni engedte, hogy mennyire le van soványodva. Tényleg nagyon. Meg merte volna kockáztatni, hogy ha levenné a ruháját akkor ki lenne a bordája, és úgy egyébként is, ez így nagyon nem tűnt jó helyzetnek. Csendesen lépett oda a fiúhoz, aztán megállt előtte, finoman futtatva végig az ujjait a mellkasán és az oldalán, szigorúan csak a saját ujjaira nézve és nem Seth szemébe.
- Jobban oda kellene figyelned, hogy eleget egyél, még ha nem is esik jól - mondta halkan. - És nem szép dolog kétszer akkora pulcsit venni fel, csak hogy ne látszódjon, hogy mennyire lefogytál.
Csak tippelt ugyan, hogy ez történt, de hasonló esetben valószínűleg ő is ezt tette volna, úgyhogy meg merte kockáztatni, hogy Seth-nél is ez a helyzet. Homlokát egy pillanatra a fiú vállának döntötte, azon gondolkodva, hogy vajon nem mondott-e a kelleténél többet és hogy most mi legyen a következő lépés, de aztán elengedte, és rámosolygott. Ő maga sem tudott róla, hogy mennyi gyengédség bujkált abban az egyetlen görbében.
- Egyezzünk meg. Mostantól ha én eszek, amikor együtt vagyunk valahol, akkor neked is kell, legalább pár falatot. Rendben? - Csak remélni merte, hogy nem hajtják el a fenébe azzal a lendülettel, hogy ezt kimondta. Talán még jogos is lett volna, mert igazából semmi köze hozzá, mit csinál a másik.

Mihael //Aki most egy szőke nőszemély//

Eléggé meglepődött a levélen, amit egy bagoly hozott neki nem is olyan régen. Nem gondolta volna, hogy ilyesmi miatt megkereshetik, de tény és való, ahogy jobban belegondolt, akkor eszébe jutott, hogy hallott már ilyesmiről. Na meg persze az újságírók legendás szemétségéről is, legalábbis abban az értelemben véve, hogy nem hagyják békén a kiszemelt alanyukat. Úgy vélte ennek a megmutatkozása az is, hogy a családját is emlegeti a nő a levelében.
Végül belement. Nem csak azért, mert őket akarta megvédeni egy éles nyelvű firkásztól, hanem azért is, mert legyezgette a hiúságát, hogy interjút kérnek tőle. Ezzel együtt is, úgy volt vele, hogy jobb lesz, ha óvatos lesz. Nem volt róla meggyőződve, hogy nem csapda-e az egész, de a nyomjel adott annyi biztonságot neki, hogy meg merjen kockáztatni végül egy találkozót.
Szokásos fekete, elegánsan lezser ruháiban jelent meg, a szeme feketével kiemelve, haja szabadon, fél fülében hosszú, tollas fülbevaló. Nem örült a helyszínnek, mert a csárdában azóta nem járt, hogy még escort korában naponta ellátogatott ide, de megint csak - ha baj lesz, úgyis segít a nyomjel. Esetleg később meg is kérheti a hölgyikét, ha túl hosszan akar diskurálni, hogy válasszanak egy másik helyet, mondjuk a Falatozót.
- Üdv! - köszönt rá az újságíróra, mikor megállt végül az asztalánál és illemtudóan megvárta, hogy a nő nyújtson előbb kezet. - Avery Lyall vagyok - mutatkozott be, még ha nyilvánvaló is volt a kiléte.
- Nincs sok időm, úgyhogy ha gondolja, akkor kezdjünk is bele - mondta, miközben helyet foglalt a firkásszal szemben és várta, hogy mit is akar kihozni ebből az egészből.

Mihael/Hella - Interjú

A nő lejátszotta az udvariassági köröket, amiket megkívánt a helyzet, ő pedig produkálta a saját részét mellé, mert az kéne csak, hogy a médiában valamilyen bárdolatlan bunkónak tüntessék fel. Miután leült, berögzült, szinte láthatatlan pillantással mérte fel a szemben lévőt, aki kétségtelen, hogy előnyösen festett, azonban igazából nem mozdított meg benne semmit.
- Úgy legyen - bólintott rá a megjegyzésre, aztán Hella el is kezdte az interjút vele.
Meglehetősen szokásos kérdéseket kapott, csupa olyasmit, amit már ezerszer olvasott az újságokban és valami ilyesmire számított eleve, amikor megkapta a levelet, bár valójában nem volt elragadtatva tőle, hogy ennyire átlagosan kezdődik a dolog. Akkor a többi része sem lesz valami izgalmas.
- Szerintem Ön ennek már utánanézett, mielőtt idejött volna. Sőt, valószínűleg már az előtt, hogy elküldte nekem a meghívást, nem de? - villantott egy tipikus Averys mosolyt Hellára, miközben előredőlt és állát összekulcsolt kezeire támasztotta, mialatt az asztalon könyökölt. Alapvetően nem tudta volna megmondani, hogy mi is az a több, amit egy ilyen interjútól várna, de teljesen feleslegesnek érezte felsorolni korai gyermekkorának állomásait olyannak, akinek az a dolga, hogy kutasson utána.
Aztán meg a penna. Már hallott ezekről a tárgyakról, és nem találta őket túl megbízhatónak.
- Tulajdonképpen bánom - dőlt újra hátra. - A pulicer penna köztudottan kiszínezi, amit a másik fél mond és könnyen kihozható vele olyan válasz, amit az újságíró vár, nem pedig az, amit az alany mondott - felelte. - Jobb lenne, ha valami más megoldás után nézne, kisasszony, ha megoldható - mosolygott újra rá, roppant megnyerően, de a mozdulatban ott volt a fenyegetés is, hogy "ha nem teszi, már itt sem vagyok". Legjobban valamilyen hangfelvételnek örült volna, amelynek a másolatát ő is megkaphatja, mert valószínűleg a hatóságok is találkoznának a cikkel, akkor pedig nem kellene bele olyan részleteknek kerülni egy firkász miatt, amik gondot okozhatnak neki.

Mihael/Hella - Interjú

Megérezte a hirtelen feszültséget a levegőben, de a mosolya épp olyan tökéletes volt továbbra is, mint annak előtte. Várható volt, hogy ilyesmi fog történni ha keresztbe tesz egy tipikusan mágusvilágbeli gyakorlatnak. Ezzel jócskán ki lehetett borítani jó pár varázslót, bár a hölgyike becsületére legyen mondva, egész jól hozta továbbra is a pókerarcot.
- Kössünk alkut - javasolta végül, miközben a zsebébe nyúlt. - Ön használhatja az emlékeit, én viszont bekapcsolom ezt - mutatta fel a rúnázott mobiltelefonját, melyen pár mozdulattal kikereste a diktafont. - Bizonyára megérti, hogy ez kényes téma, nem bízhatom egy idegen lelkiismeretére, hogy mi jelenik meg - küldött felé egy olyan mosolyt, amilyet azok szoktak használni, akik közös titkon osztoznak. Avery játszott, elemében volt és felhasználta a tudását, hogy pontosan azokat a gesztusokat használja, amelyek a mondatai mellé passzolnak. Csakhogy közben odabent egyre kattogott az agya és valamit nem talált rendben. Nem először beszélt újságíróval, de még a legrövidebb, két perces beszélgetés is azzal kezdődik ilyen esetben, hogy megmutatják a sajtós igazolványt, ez viszont most nem történt meg. Nem tudta, hogy gond van a nővel vagy csak gyakorlatlan, de úgy döntött, hogy jobb lesz, ha óvatosan bánik vele.
Aztán rátért a válaszadásra.
- Természetesen nem közölhetek Önnel konkrét neveket és szervezeteket, hiszen mint azt bizonyára tudja, vádalkut kötöttem a Mágiaügyi Minisztériummal. Azonban hogy ne kelljen üres kézzel távoznia, annyit megoszthatok Önnel, hogy gyakorlatilag az összekötőkapocs voltam a kereslet és a kínálat között, már ami a fekete mágiával átitatott tárgyakat, különféle bájitalokat vagy éppen különleges régiségeket illeti. A megrendelőim elmondták, hogy mit szeretnének, én pedig a megfelelő csatornán keresztül megszereztem nekik - mondta, gondosan ügyelve arra, hogy ne ejtsen ki egy szóval sem többet a száján annál, mint amit egy kis kutatással amúgy is fel lehetne göngyölíteni. Ha a nő azt hitte, hogy egy cikk kedvéért majd átadja neki ugyanazt az infót, mint amit elmondott az auroroknak, akkor rossz ajtón kopogtat, mert Avery nem volt hülye, ráadásul azt is tudta, hogy nem ér annyit a médiahírnév, hogy kockára tegye érte a kérkedéssel a szabadságát - vagy akár az életét is.

Megjelenés

Nem az első bál volt, amelyen részt vett, de mégis ideges volt egy kicsit, miközben készülődött. Ezúttal elegáns ruhát választott az alkalomhoz illően és mert meg akarta tisztelni vele Seth-et, hogy tökéletes külsővel jelenik meg az oldalán. Elbíbelődött a hajával és néhány kiegészítőt is kiválasztott, hogy azért ne hazudtolja meg önmagát, a végén pedig olyan lett az eredmény, amivel tökéletesen meg volt elégedve.
Miután a faluba hoppanált nem kellett sokáig várnia a tanárra, aki felkísérte a kastélyba. Ehhez a megjelenéshez már engedélyt kértek, végül pedig Seth házvezetője volt a szerencsés, akinek a be nem álló szájával megismerkedhetett fölfelé menet. Nem bánta igazán de csak félig figyelt rá, mert furcsán izgatott módon dobogott a szíve és folyton azt leste, hogy mikor érnek már el a fiúhoz.
Aztán az ajtóban elbúcsúzott a tanártól, aki további jó szórakozást kívánt neki, majd pedig elindult a Nagyterem irányába. Nem volt nehéz dolog, ő ide járt, ismerte az utat.
Nem sokkal később pedig meglátta Seth-et. Szó szerint a földbe gyökerezett a lába, úgy ledöbbentette a látvány, hiszen évekkel ezelőtt egy hasonló eseményen éppen így látta meg először a másikat. Még az ajkai is elnyíltak kissé, úgy nézett rá, újra és újra végigfuttatva a szemét a ruháján, az alakján, mindenén, mielőtt odalépett volna hozzá. Ujjait végigfuttatta a karján, mint aki el sem hiszi, hogy tényleg azt látja, amit, aztán felnézett Seth-re, arca pedig csupa mosoly volt, szeme izgatottan csillogott.
- Szia - köszönt, miközben még egyszer végigsimított az öltöny ujján. - Hihetetlenül jól nézel ki - dicsérte, végül kézfejét is érintve egy pillanatra. - Ez pont olyan, mint akkor... ugye? - kérdezte, de aztán más is eszébe jutott. -Nem késtem? Jó fej a tanárod, de mintha dupla annyi időbe telt volna felérni, mint egyébként, annyira sok szót sűrített bele az útba - mondta, egy pillanatra oldalra nézve, mintha Radúz még mindig ott lenne és beszélne.

Összekapcsolódott a tekintetük, míg az embereket kerülgetve odament Seth-hez, de az után sem tudta levenni róla a szemét, hogy már előtte állt. A múlt egy darabja idéződött meg előtte, valami, ami egy olyan döntést szült, ami miatt most egyáltalán itt lehetett, még ha összetettebb is volt ennél a dolog. Ahogy Seth ujjait érezte a bőrén és újra a szemébe nézett most elemi erővel csapott le rá az érzés, hogy meg akarja csókolni, de nem mozdult, mert még nem volt itt az ideje. Helyette a másik mosolyokat kapott, és amikor Seth megszólalt, csak akkor váltott Avery arckifejezése is egy kicsit másmilyenné, évődővé.
- Megtartom a titkod, de csak ha elárulod, hogy kinek a kedvéért - felelte hamiskás mosollyal, szintén lehalkítva a hangját, miközben egy picit talán közelebb hajolt hozzá.
Ahogy telt az idő egyre közelebb érezte magához Seth-et, és minden találkozással megismert belőle egy újabb darabot. A fájó részeken túl most már látott mást is, és sok apróság lenyűgözte - mint ahogy most is a mosolygó szemek, amik jókedvről árulkodtak. Órákig el tudta volna nézni ezt a pillantást.
- Ott a pont - nevetett fel aztán a görényes megjegyzésre. Tényleg szerencséje volt, elvégre el is utasíthatták volna a kérést, hogy megjelenjen a bálon, még akkor is, ha ugyan bizonyos keretek között, de szabad ember. Így viszont most itt állhatott Seth-tel szemben és nem tudta megállni, hogy ne fogja meg egy kicsit a kezét, csak szótlan mosolyogva rá pár másodpercig, miközben az arcát figyelte. Avery most boldog volt, azért, mert itt lehet, mert vele lehet, és mert a másik ilyen dolgokkal örvendezteti meg, mint az öltözéke.
Közben odabent elkezdődtek a műsorok, amik őt annyira nem érdekelték, úgyhogy nem is szorgalmazta túlságosan, hogy menjenek már most be, helyette inkább oldalvást helyezkedett el a fiú mellett, még ha arra nem is vetemedett, hogy ebben a ruhában a hátával támassza a falat, de ebből a szögből jól rálátott a tömegre, amely ki és be áramlott folyamatosan az ajtón.
- Remélem jól táncolsz - pillantott fel Seth-re kicsit csipkelődve. - Te fogsz vezetni, és nem szereti a lábam, ha más is azon jár - vigyorgott továbbra is a másikra, mert nehezen tudott hosszabb időre elszakadni attól, hogy nézze őt.

A választ hallva egy pillanatra durcás arcot vágott, szinte felfújta a képét, de nem sokkal később már újra elnevette magát.
- Valakinek igencsak felvágták a nyelvét eme ünnepi alkalomból! - jegyezte meg, csillogó szemekkel figyelve Seth-et. Most valahogy sokkal felszabadultabbnak érezte magát, mint úgy általában, aminek részben maga a meghívás volt az oka, részben az, hogy most nem kellett árnyékban bujkálva közlekednie itt, de leginkább az, hogy úgy érezte, Seth is tényleg élvezi az egészet. De amúgy is, ő ilyenkor volt igazán elemében, mikor körülötte mozgott a tömeg, ő pedig részese lehetett valami izgalmas élménynek.
Egy darabig csendesen álltak, de aztán újra megszólalt, Seth válasza pedig ismét döbbenetet csalt egy pillanatra az arcára. Kellett egy másodperc, mire leesett neki, hogy mire gondol a másik, aztán robbanásszerűen tört ki belőle a röhögés, néhány közel állót arra késztetve, hogy feléjük kapják a fejüket.
- Most, hogy így mondod... de, meggyőztél - villant rá a szeme, amiben teljes mértékben ott volt a közös titok élvezete. Egy ilyen poénra végképp nem számított a fiútól, legalábbis nem most, nem az utóbbi hónapok után, de ezek után nem tudta, hova lehetne még fokozni a jókedvét.
Kicsivel később aztán Seth a karját nyújtotta, ő pedig belekapaszkodott és elcsendesülve belépett vele a Nagyterembe. Odabent egészen különös díszlet fogadta őket, mintha kicsit valamelyik mugli tinédzserfilmre emlékeztette volna, de ettől függetlenül is tetszett neki. A fellépők helyett inkább a plafon csillagait leste csendben, a DÖK-elnök beszéde meg éppen annyira érdekelte csak, hogy tudja, mikor kell nekik is elindulni a táncparkett felé. Amikor meghallotta Seth nevét, akkor újra széles mosoly terült el az arcán, ezúttal amiatt, mert ha ez a tánc nem lesz meglepetés a népnek, akkor semmi.
- Mehetünk? - nézett partnerére, és még ha akarná sem tudta volna letagadni, hogy hihetetlenül élvezi a helyzetet, egyszerűen olvasni lehetett az arcáról minden gondolatát. Ha pedig Seth megadta a jelet, akkor elindult mellette, hogy belekezdjenek a táncba.

A finom érintés hatására a mennyezetről újra Seth-re pillantott egy gyengéd mosollyal. Ő maga is meglepődött először, hogy mennyire jólesnek neki az ilyen apróságok, de kár lett volna tagadnia. Úgy érezte, hogy az, ami elindult közöttük, jó irányba vezet, ez pedig bizakodással töltötte el, még ha ennyi idő után néha meg is fordult a fejében, hogy talán jó lenne egy kicsit több. Mégis, ő tudott a kis dolgoknak is örülni és nem erőltetett semmit. Meglepően figyelmes tudott lenni, ha akart.
Nem sokkal később pedig már Seth balján tartott a táncparkett felé. Nem figyelte a tömeg arcát sem a zajaikat, hanem a zenére összpontosított, hogy eltalálja az első lépést. Evidensen kevesebbet táncolta ezt a szerepet, mint a vezetőt, de könnyen rátalált a ritmusra, mert Seth ügyes táncpartnernek bizonyult. Az első néhány taktus után már nem kellett görcsösen figyelnie, hogy merre lép, teljesen igazodott a másikhoz, míg könnyed léptekkel járta a keringőt.
Egy ponton összekapcsolódott a tekintetük, és míg őt szédítették, mosolyogva nézte a kékes íriszeket, újra elmerülve szépségükben. Seth haja néha meg-meg libbent egy kicsit, ő pedig ezt is látta, ezt is megjegyezte, ahogy a kezének a súlyát is a derekán. Teljesen megfeledkezett a környezetükről, és a mosoly lassan valamilyen más kifejezéssé olvadt az arcán, ami egyszerre volt nagyon boldog és merengő. Milyen lenne, ha ez után még nem egy, nem két, hanem sok táncuk lenne együtt? Vajon lehetséges, hogy így legyen?
De a gondolat amilyen gyorsan jött úgy is szaladt tovább az elegáns mozdulatok sodrásában, míg végül el nem halkult a zene és véget nem ért a tánc. Úgy érezte, hogy soha még ilyen tökéletes élményben nem volt része.

Mikor vége lett a táncnak elég gyorsan elhagyták a színpadot, viszont a miértjét csak később tudta meg. A kérésre bólintott és lecövekelt ott, ahova Seth vezette, majd pedig a távolodó fiú után nézett. Vajon mire készül?
Amit ezután látott, arra nem voltak szavai. Nem tudta, hogy a fiú illúziómágus, először nem is tudta hirtelen, hogy tényleg ő csinálja-e, mert nem látta sehol, de nem tudott más magyarázatot találni, mert különben nem rohant volna úgy el. A fényjáték, amit ámulva nézett végig, gyönyörű volt, annyira, hogy a körülötte a nézők között kavargó sötétségben nem is érdekelte, hogy arcára kiül minden gondolata. Ez művészet. Ez színtiszta, csodálatos képzelet, és a megvalósítása a mágia miatt lehetséges. Néha ilyen pillanatokban, mikor valami elképesztően szépet látott, vagy mikor éppen görénybőrben rakosgatta egymás után a pracliját, kénytelen volt arra gondolni, hogy talán még sem csak egy eszköz a varázslat, hanem a körülötte lévő emberek lényének a legmélye. Az életük. Talán az övé is.
Kinyúlt egy gyönyörű csillagdarabért, ami nyomot hagyott a bőrén - megmosolyogta, mert úgysem látta senki, aztán újra felnézett, szemével Seth-et keresve. A fiú az előadás végén előlépett, Avery pedig teljes erejéből tapsolt neki és a lánynak, aki még részt vett vele a produkcióban.
Amint Seth visszatért hozzá és Averynek módja volt rá, öleléssel bújt hozzá, kicsit sem foglalkozva az érdeklődő szempárokkal.
- Gyönyörű volt! Nem tudtam, hogy te képes vagy ilyesmire! - mondta, de arcát még rejtette egy kicsit. Teljesen belelkesedett, hihetetlennek találta az egészet, és mikor felnézett a fiúra éppen az a csillogás köszönt vissza a szeméből, mint akkor, amikor meglátta Seth ruháját az előcsarnokban. Valahol itt kezdett el gyökeret verni benne a gondolat, hogy nem lehet ennyire lemaradva mellette, legalább egy részét be kell pótolnia, ha tényleg részese akar lenni a fiú világának.
A kitörése után kicsit zavartan állt meg újra Seth-tel szemben, jobb híján a zakóját igazgatva.
- Ühm... most mi a következő programpont? - sandított fel rá egy félmosollyal.

Mihael női kiadása

- Mobiltelefon - javította ki, de mellé bólintott egyet. Az a helyzet, hogy Seth-en kívül elég türelmetlen tudott lenni az olyanokkal, akik nem ismertek bizonyos mugli eszközöket, mert a legtöbben kíváncsiság helyett elutasítással fordultak feléjük, így igyekezet is túllépni a témán, mert magyarázni nem akart. Személy szerint elég szánalmasnak találta, hogy egy médiában dolgozó és ebből következően elméletileg nyitott személyiség ennyire tudatlan.
Azonban a nő végül belement az alkuba és rátérhettek a beszélgetés érdemi részére. Averyt rendkívül mulattatta, hogy csupa olyan kérdést kap, aminél szinte már túl könnyű olyan választ adni, ami információértékét tekintve felért egy nagy nullával. Nem mintha egyébként tehetett volna bármi mást, de ettől függetlenül tetszett neki a játék.
Az élvezet lassan kiült az arcára is, ahogy előre hajolt és könyökére támaszkodva tenyerébe támasztotta arcát. Félmosoly, fénytelen fekete tekintet és kihívó vonások.
- A hatásköröm pontosan addig terjedt ki, ameddig szükséges volt - villantak ki hófehér fogai. - Ha hozzám küldték, akkor valószínűleg végzett előkutatást. Tisztában van a csempészet alapjaival, hölgyem? - fordította meg a dolgot és szegezte a kérdést a riporternek.
Igaz, még ha nem is csak szórakozni akart volna, a kérdése akkor is jogos volt. Egy idő után eljutott ugyanis arra a pontra, ahol neki gyakorlatilag a szobából sem kellett kimozdulnia ahhoz, hogy megszerezze, ami kell, nem hogy más országokba zarándokolnia. A hierarchia megadta neki ezt a kényelmet, mikor már elég magasra kapaszkodott.
- Nincsenek érdekes kérdései? - dőlt újra hátra, letörölhetetlen vigyorral az arcán. - Úgy érzem, csak vesztegetjük egymás idejét. Nem hiszem, hogy az olvasóit az érdekelné, hogy hány pecsét van az útlevelemben - fejezte be, miközben rezzenéstelen tekintettel figyelte a nőt és hogy mikor robban fel vagy tér rá a lényegre.

Mihael

Ahelyett, amit várt, nevezetesen, hogy a kis firkász majd feladja a próbálkozást és egyszerűen befejezi vele az interjút, egy egészen másfajta végkimenetelt kapott. Szóval utca? Nem kell a tömeg? Ide a rozsdás bökőt, hogy a nő nem is újságíró, hiszen igazolványt sem mutatott neki.
Avery szeméből még mindig nem lehetett volna kiolvasni egyetlen érzelmet sem, de az ilyen kis beszélgetéseket már jobban ismerte, mint tenyerét. Hátsószándékok, szemfényvesztés... Össze is állt a kép, kezdve a levél szövegével, egészen addig, hogy miért kérdezett ennyire lagymatag, újságíróhoz nem méltó kérdéseket a másik.
Két lehetősége volt. Az egyik, hogy kimegy vele és meghallgatja, a másik pedig, hogy itt marad és nem foglalkozik vele. Azonban a nő már a levélben is a családját emlegette, Avery pedig továbbra is azon a véleményen volt, hogy őket nem akarja semmibe se belekeverni, úgyhogy nem sok út maradt nyitva előtte. Ha kimegy, akkor ad egy lehetőséget a dolog csendes elrendezésére, amennyiben viszont a másik rátámad, az aurorok úgyis pillanatokon belül megjelennek. Csak egy másodpercre hunyta le a szemét, de mikor újra a nőre nézett, addigra már határozott.
- Rendben. - A telefonjáért nyúlt és bár úgy tett, mint aki kikapcsolja a hangfelvételt, valójában nem tette, hanem úgy rakta zsebre a készüléket. Bizonyítéknak jó lesz, ha esetleg valami számára kellemetlen történne. Mellé viszont elővette a pálcáját és teljes mértékben nyugodt hangon, még mindig mosolyogva nézett a nőre. - Gondolom tudja mi lesz, ha egy rossz mozdulatot látok. Fáradjon előre, kérem - intett elegánsan az ajtó felé, miközben a másik kezében tartott pálcát szorosan a teste mellé húzta, hogy ne bámulják őket meg a csárdában. Ezután már csak néhány lépés volt, hogy az utcán találják magukat és még néhány, hogy bár az emberek látóterében maradjanak, de kémlelő fülek nélkül.

Mihael
Előzmények

Most már egészen nyilvánvaló volt, hogy valami nem kóser a nővel, főleg mikor a fa takarásába helyezkedett. Avery minden moccanását figyelte, a másik pedig valószínűleg érzékelte, hogy nem a levegőbe beszélt, amikor azt mondta, hogy gondok lesznek, ha hirtelen mozdul, mert végigkommentálta a cselekedeteit. Előbb a nagy, férfiruhák tűntek fel, amire Avery kíváncsian húzta fel a szemöldökét és gondolatban már elkezdte találgatni, hogy vajon kit rejthet a sikkes külső, aztán a szőke hajzuhatag szabadult ki a csat fogságából, végül pedig a test is visszaalakult - mégpedig egy olyan személlyé, akit Avery éppenséggel a háta közepére sem kívánt volna, nemhogy még beszélgetőpartnernek.
Nem tudta és nem is akarta elrejteni hirtelen támadt dühét, ahogy szemben találta magát Mihaellel, akivel a közös ismeretségük minden volt, csak nem kellemes. Nos... neki nem az. Fekete szeme ha egyáltalán képes volt rá, akkor még egyel sötétebb árnyalatot öltött mielőtt egy lépést hátrált volna, pálcáját most már nyíltan a másikra szegezve.
- Mit akarsz tőlem, Saint-Venant? - sziszegte a fogai között, miközben azon kezdett gondolkodni, hogy vajon hogyan szabadulhatna ebből a helyzetből hamar. Hoppanálni nem akart, az öccse múltkori akciója után kétszer is meggondolta, hogy érdemes-e úgy próbálkozni vele, hogy valaki a nyomában van, mert nem akart hullaként kerülni elő az utazás másik végpontján. Itt hagyja? Megtehetné, de ki tudja, mit akar. Könnyen lehet, hogy ha nem kapja meg, akkor  a következő megálló tényleg Avery családja lesz. Megátkozza? A probléma ugyanaz, csak a tetejébe jönnek az aurorok is... Bár talán ez lenne a legjobb. Végül arra jutott, hogy a legkisebb gyanús mozdulatra átkozni fog, ezzel idecsábítva az aurorokat. Muszáj volt vele várni, mert ha nem teszi, akkor egyelőre még ő lett volna beállítva támadó félnek.

Mihael

Az arcán őszinte undor suhant át, ahogy a másik szerelmesnek tettetett hangját hallotta. Szemét állat. Perverz dög. Undorító mocskos féreg. Fejében egyre másra visszhangoztak az ilyen és ehhez hasonló szidalmak, ahogy a nála cirka harminc centivel magasabb, háromajtós szekrénynek is beillő rellonost nézte. Ennek a találkozásnak nem lehet jó vége, hacsak nem talál ki sürgősen valamit. Mert jó, jöhetnek az aurorok, de megint kihallgatás, megint papírok és talán megint őrizet... Nem. El kellene kerülni ezt, de nagyon, mert semmi kedve hozzá.
- Nincs közöd hozzá - felelte a másiknak. Mintha bizony Mihael valaha is megérthetné, hogy mi játszódott le benne... Mögötte ott van a család. Neki meg mi maradt? Egy apró lakás meg a magány. Az embernek nem csak pénzre van szüksége az életben maradáshoz, csak erre sajnos Avery már túl későn jött rá ahhoz, hogy eleve bele se folyjon mindenféle kétes ügyletbe.
- Nem üzletelek. Nincs miről beszélnem veled, Saint-Venant. Azok az idők elmúltak - villantott felé egy félmosolyt, ami olyan hideg volt, mint a jég. Pillantása mellé szinte metszően éles; ha képes rá, ezzel már elnyeste volna Mihael torkát a viszontlátás örömére.
Rezzenéstelen tekintettel figyelte, ahogy a másik cigarettáért nyúl.
- Megspórolnád magadnak ezeket az erőltetetten lassú mozdulatokat, ha ideadnád a pálcád. - Szinte csöpögött a gúny a hangjából. - Ha úgyis csak üzletelni akarsz, akkor nincs rá szükséged, nemde? - villant meg a tekintete. A másik érthette, ahogy akarta. A mondat akár jelenthette azt is, hogy nem fog beszélni vele, amíg át nem adja a pálcáját, de azt is, hogy nem bízik abban, amit mond, pláne nem abban, hogy a következő mozdulata nem egy átokban végződik.
- Nézd, Mihael - lépett aztán közelebb egy lépésnyit. - Veled akkor sem kötnék üzletet, ha történetesen megtehetném. Veled többé nem - tett pontot a dolog végére. Haragja lassan csillapodott, most már újra hideg fejjel nézett a másikra, de ettől még nem volt tőle boldogabb, hogy látni kénytelen azt a rusnya pofáját.

Mihael

Mihael nem adta oda a pálcáját, de azért egy próbát megért. Na nem mintha újra fellángolt volna a pálcagyűjtő szenvedélye, de azért nyugodtabb lett volna, ha nem kell az este folyamán varázslattal szembenéznie.
- Hogy mi a problémám? - lépett ismét közelebb, a pálcája hegye már Mihael mellkasát érte. - Hogy mi a problémám?? - villant meg valami vészjósló a fekete szempár legmélyén. - Talán az, hogy nem erről volt szó! Cseszd meg, három év után sem tudom kiverni a fejemből a nyomorult szemétségeid! Az egyetlen ki**szott mázlid, hogy nem te vitted a pálmát, mert istenemre mondom, mostanra már alulról nyalnád a bakancsom talpát!
Sziklaszilárdan állt szemben a másikkal, hangja fenyegető volt és dühös, de nem tett semmit. Még csak nem is kiabált, sőt, meglepően halkan beszélt, mert nem lett volna szerencsés, ha magukra vonják az utcán a figyelmet, de túl mérges volt ahhoz, hogy egyszerűen otthagyja a másikat. Azoktól, akik tényleg bántották, félt, de Mihael viszont az a kategória volt, aki simán csak annyira idegesítette, hogy szíve szerint leátkozta volna némely becses testrészét a helyéről.
- Most pedig, nem vagyok köteles tovább hallgatni téged - közölte, miután kiadta a felgyülemlett dühe egy részét és már képes volt arra gondolni, hogy távozzon, ahelyett, hogy Misi fejét szerette volna szétkenni a mögötte lévő fa törzsén. - Felejtsd el az üzletet és engem is, ne keress többet, mert nem vagyok hajlandó egy magadfajta miatt kockára tenni a szabadságom - mondta ki meglepően őszintén, miközben lassan elhátrált a másiktól, de a pálcáját továbbra is rászegezte. Nem lett volna biztonságos, ha ő indul elsőnek, mert a hátába kaphatott volna mindenféle csúnyaságot, úgyhogy a fejével intett az utca felé, hogy a másik véletlenül se érthesse félre a dolgot.
- Takarodj.

Mihael

Tényleg szeretné, ha szabadulhatna ebből a helyzetből, de ő is érzi, hogy ez nem lesz ennyire egyszerű. Vajon hányszor fog még hasonlóba keveredni, mielőtt azt mondhatja, hogy tényleg maga mögött hagyta a múltját? Egyáltalán lesz olyan valaha?
- Hiába emlegetsz itt nekem mindenféle kemény embereket - rázta meg a fejét. - Tájékoztatásul közlöm, hogy amint megtámad valaki, egy csapat auror terem a helyszínen. Szóval ajánlom, hogy légy te is óvatos - vetett a férfire egy újabb undorodó tekintetet. Aki persze erre csak azzal tudott jönni, hogy üzleti érzés és a többi. Ez két ötletet adott neki. Az egyik az volt, hogy felhívja a figyelmét a próbaidő lényegére egy tökön rúgással karöltve, mert már rohadtul kezdett belőle elege lenni, hogy nem fogja fel, amit beszél neki, a másik pedig az, hogy talán meg kéne hallgatni a mondanivalóját, mert ha bármi történik vele vagy a családjával, akkor annál több bizonyítékra lesz szüksége, hogy a másik üzletet ajánlgat, a telefon pedig még mindig vette az egészet a zsebében.
Végül úgy döntött, ötvözi a dolgokat. Mély, fáradt sóhajt hallatott, miközben leengedte a pálcáját, látszólag, mint aki megadta magát a kísértésnek, de a mozdulata pontosan kiszámított volt és bármely pillanatban visszacsinálható.
- Rendben. Legyen - felelte magára öltve a szokásos pókerarcot. - Meghallgatlak, de most figyelmeztetlek, hogy annak az esélye, hogy bármi infót kikönyörögsz belőlem erősen közelíti a nullát, mert veled ellentétben én normális életet kívánok élni. Nem fogom a két szép szemedért kockára tenni a próbaidőm - mondta a másiknak, miközben láthatóan várakozó álláspontra helyezkedett. Valójában egy kicsit sem érdekelte, hogy mégis milyen üzletet ajánl a férfi, ez most már csak taktikai húzás, hogy ő legyen előnyben vele szemben.

Mihael

- Nem vagy túl szép vöröslő arccal, igazán kár lenne megtenned - vágott vissza kissé egykedvűen. Kezdte unni ezt a játszmát, mert láthatóan nem jutottak egyről a kettőre, ellenben neki még mindig itt kellett állnia és egy Saint-Venant képét bámulni. Még ha legalább a nővére lett volna, nem Mihael, akkor talán nem az undor kerülgetné, miközben nézi. Szörnyű.
Aztán a másik a telefont említette, Avery pedig felröhögött. Hát, kár, hogy Mihaelt sem ejtették a fejére, nem lett volna rossz, valami remekbe szabott kis bizonyítékot szedni össze ellene a biztonság kedvéért, de ez van. Kicsivel később a nevetés elhalkult, helyette viszont egy annyira tipikus Averys mosoly ült ki a fiú arcára, ami egyszerre tükrözte azt, hogy ezen a ponton talán mégis csak elkezdett szórakozni a férfin, és azt, hogy na akkor most lesz szíves és elmegy a fenébe.
- Nahát, Mihael, nem bízol bennem? - szegezte neki a kérdés, a hangjából pedig csöpögött a gunyoros jókedv. - Lehet, hogy akkor nem én vagyok a te embered. Hogy is adhatnék ki bármilyen infót olyannak, aki ennyire kételkedik az informátorában? - villant meg a szeme vidáman, majd közelebb lépett és a pálcáját a magasabb alak mellkasára szegezte. A hegye a felsőjét érte.
- Tudod, az van, hogy rossz ember után jöttél. Nem ajánlom, hogy még egyszer megkeress, mert könnyűszerrel rád küldhetném a Selwyn fivéreket. Ezt bizonyára te sem akarod - vigyorgott rendületlenül. Valószínűleg jócskán túlzás, hogy a két srác elintézné Mihaelt, de a hírnevük megvolt hozzá, hogy talán elriassza tőle a férfit.
Bár a gondolatai közt felmerült, hogy feltételként szabja, hogy a családjának sem eshet baja, de végül mégsem tette hozzá, mert azzal elárulta volna, hogy érdekli őt a sorsuk. Valószínűleg ezzel még nagyobb veszélybe keverte volna őket.
- Van még valami mondanivalód vagy nem raboljuk tovább egymás idejét? - kérdezte aztán. Még mindig nem akart hátat fordítani Mihaelnek, úgyhogy értékelte volna, ha az lép le előbb a színről.

Viktor

Hogy mi vitte rá, hogy éppen a faluban időzzön? Egyszerűen csak a kedvese technikailag analfabéta öccse, aki egészen kétségbeesetten hívta fel, hogy valami van a telefonjával, segítsen már neki. Miután ezt letudta, úgy döntött, hogy éppenséggel még egy sörözés is beleférhet Viktorral, ha már úgyis beszéltek róla legutóbb. Így került a csárdába teljes valójában, és csak annak örült, hogy a pultos azóta már régen más volt, mint valaha, és ezen a viszonylag korai órán még a régi kuncsaftjai sem tűntek fel igazán. Már ha túlélték az utóbbi valahány évet, ami az állandó részegség fényében talán nem is annyira valószínű.
- Szökj meg, lépj le, és akkor van vége, amikor te akarod - felelte lazán egy korty után, aztán csak elvigyorodott mégis, mert tudta, hogy a másik valószínűleg nem követné a példáját ezen a téren. - Vagy csak írj minden dolgozatra egyest, és akkor nem kell elolvasni őket - javasolta még, már csak azért is, mert amúgy sem volt szokása sokáig csukva tartani a száját.
A megállapításra hümmögött aztán egy sort, miközben azért még a biztonság kedvéért körbepillantott a helyiségben, de nem, még mindig nem nézett rá senki, úgyhogy kicsit lazábban dőlt hátra végül a széken.
- Felmerült, hogy költözünk - felelte. - Mármint ide. Ha Seth megkapja a bűbájtant, akkor kényelmesebb lenne neki, mint Angliából járni be minden nap - ráncolta a homlokát, miközben körbeforgatta a korsót a két keze között. - Nem mondom, hogy szétvet a kastélytól a boldogság, de azért jó lenne neki egy rendes állás, ahol nem valami vérszívó a főnöke - fintorgott, mert a vámpírokat mindenestül utálta, félt tőlük, és a világ összes kincséért sem maradt volna meg a közelükben. Avery szerint a hulláknak a sírban a helye, és annak is biztos, hogy van valami difije, aki szeret a közelükben tartózkodni.
- Mi most a helyzet a suliban? Még mindig olyan komor és unalmas, mint régen? - kérdezte aztán Viktorra pillantva.

Viktor

- Diák mindig lesz a nyakadon - vont vállat, miközben az éppen kinyíló bejárati ajtóra pillantott. Nem volt azért teljesen nyugodt, nem szerette volna, ha valaki beléjük köt, de szerencsére csak egy ismeretlen alak érkezett.
- Nem is fér teljesen a fejembe, hogy miért akartok ti kölykökkel dolgozni, akiknek egy jó részét talán annyira sem érdekli az egész, mint annak idején engem - tűnődött el hangosan, majd előre dőlve a tenyerébe támasztotta az állát. - Ráadásul egy ilyen helyen, ahol ennyi baleset történhet, felelősséget vállalni gyerekekért... - tett egy olyan mozdulatot a szabad kezével, ami hűen leírta, hogy mennyire nagy talány ez az egész a számára. Futólag eszébe is jutott, hogy annak idején rá csak egyetlen egy tanár figyelt oda, és az is csak azért, mert már nagy baj volt és egymásba futottak, viszont előtte egyáltalán nem érdekelt senkit, hogy mi történik. Még az sem tűnt fel senkinek, hogy napi szinten szökött le a faluba, többnyire éppen ide. Nosztalgikus. Ha-ha.
Utána viszont a téma a kastélybeli életre terelődött, és érdeklődve hallgatta, hogy mit mesél a másik. Nem tartotta vészesen rossz ötletnek azt sem, ha ismét az ódon falak között kellene laknia, mert mint mindenben, ebben is meglátta a lehetőséget, nevezetesen, hogy lényegesen könnyebb lenne egy iskolán belül szedni magára a még szükséges tudást, de afelől azért voltak kétségei, hogy engednék-e neki, hogy ott éljen Seth-tel. Na de ez még a jövő zenéje.
A minisztérium emberei kapcsán viszont szinte rögtön hamiskás mosoly jelent meg az arcán.
- Ó, igen, a felügyelők. Hallottam a hírüket - csillant meg a szemében a jókedv. Mondjuk úgy, hogy volt mit hallgatnia velük kapcsolatban az ifjabbik Selwyntől. A pincés megjegyzésen pedig már valóban felnevetett. - Hát most mit csináljon az ember fia, ha egy dohos helyiségbe dugják be penészvirágnak? - tette fel a költői kérdést, majd meghúzta a vajsört. - Mennyire jellemző egyébként, hogy munkaidőn kívül is zavarják a tanárokat? - kérdezte aztán, mert arra azért igencsak kíváncsi volt, hogy vajon mennyire kell attól tartania, hogy beférkőzik a magánéletükbe az iskola.

Viktor

Rávigyorgott a másikra válaszul, de azt már nem tette hozzá, amit gondolt, tudniillik, hogy ha valaki valóban elhivatott tanerő, akkor mit sem számít egy végzettséggel nem rendelkező okoskodó véleménye, nem de bár? Mindenesetre nem akarta barátját még jobban letaszítani a képzeletbeli tönkről, mert úgy festett a helyzet, hogy így sem élvezi a tanítást annyira, mint kéne.
- Nem véletlen nem jártam a kastély közelében idén - kottyantotta közbe. Még tartott a próbaideje, még ha nem is sokáig már, de azért nem kellett volna bajba keveredni, mert a maga részéről köszönte szépen, nem szeretett volna még jobban megismerkedni a cellák nem túl változatos világával, elég volt neki az előzetes is. Életében nem érezte még magát annyira ápolatlannak, mint amennyire ott kénytelen volt alább adni az igényeiből.
- Ugyan, kastély... - legyintett aztán. - Remélem nem gondolod, hogy az unatkozó diákok tényleg a falakon belül maradnak - mondta. Valahogy nem tudta elképzelni, hogy rapid módon csökkent volna a szabályszegők száma alig néhány év alatt, vagy éppen a diákok hozzáállása változott volna akkorát, hogy már nem szöknek ki, márpedig mikor ő idejárt, akkor nem ő volt az egyetlen, aki az estéket inkább a faluban töltötte.
- Nem szerettem ezt a helyet - szusszant aztán kicsit gondterhelten, mielőtt újra belekortyolt volna a sörbe. - De meg tudom érteni, hogy Seth-et mi húzza ide vissza - tette még hozzá. Hallotta már a történetet, tudta, hogy a fiúk a szökésük után itt találtak először igazi, hosszútávú menedékre, úgyhogy nem volt nagy rejtély, hogy kedvese miért jönne szívesen vissza a falak közé.
- Értem - bólintott még, mikor Viktor mesélt a tanári felelősségvállalásról. Annyira nem tűnt rossznak a helyzet, ha nem zavarják majd őket lépten-nyomon, akkor talán elviselhető lenne az élet itt is. - Láttad egyébként a legújabb videómat? - váltott aztán témát, némileg felderülve. - Éppen arról volt szó, hogy vörös hajhoz milyen színek és milyen ékszerek illenek - mesélte. Mióta beauty vloggerként kereste a kenyerét, már számos videót készített hasonló témában, hiszen a különféle bőrtónusok és hajszínek szinte kimeríthetetlen kincsesbányát jelentettek számára.

Viktor és Édes

- Helyes, helyes - bólogatott, mikor kiderült, hogy Viktor nézi a videóit. - Ha szeretnéd, akkor szívesen segítek kiválasztani pár remek ruhát és kiegészítőt, hogy igazán lehengerlően nézz ki. A kicsi Sebbyvel is csodákat műveltem utóbb! - jegyezte meg, mert párjának öccsét is elrángatta vásárolni, miután kiderült számára, hogy randikra fog járni. Azt pedig ugye nem lehet slamposan. - Nem láttam még a nyakörved... majd hozd el egyszer! - javasolta aztán, mert kíváncsi volt, hogy miféle holmikat rejteget a másik.
Igencsak megörült aztán, mikor feltűnt Seth a színen, arcára rögtön széles vigyor ült ki, ami csak még ragyogóbb lett a kézcsók után. Ha áll, akkor most minden bizonnyal pukedlizett volna viszonzásul, mert őt az egyáltalán nem érdekelte, hogy az női szokás, viszont nagyon ideillett volna, így viszont csak megvillant a kérdés hallatán, mint aki éppen remek szórakozást talált.
- Nem voltál elég konkrét, hogy jössz-e, szóval majd ha olyasmit mondasz, hogy jöttömre öt nap múltán számítsatok, vagy valami, akkor hűs nedűvel foglak várni, ígérem - játszott, és teljesen random módon Gyűrűk Urát idézett, csak mert éppen az jutott az eszébe. Pedig a vajsör elvileg alkoholmentes. Mindenesetre, mikor kedvese karja a háta mögé került, akkor kényelmesen hátradőlt és még fészkelődött is egy kicsit, mert ez a közelség igencsak a kedvére volt. A felkínált cigiből vett egy szálat, de még nem gyújtotta meg, mert ha Seth hajlandó rá, akkor az övéről szerette volna.
- Ha bankot akarsz rabolni, akkor másik görényt keress - jött máris a válasz, mikor Seth olyan hangon szólalt meg, hogy akár egy maffiózó is megirigyelte volna, de azért vigyorgott végig, még ha nem is tudta mi lesz ebből. - És mi lenne az az ötlet? - kérdezte hát végül, némileg elkomolyodva, mert a kíváncsiságát sem tagadhatta volna.
- Nem igazán, csak a kastélyról beszélgettünk - rázta meg aztán most éppen az eredeti színében tündöklő üstökét, miközben kicsit még közelebb húzódott Seth-hez és rábámulva várta a nagy javaslatot.

Seth és Viktor

- Ha gondolod körbekérdezek animágus körökben, ha már kandúrra vágysz – piszkálódott vigyorogva Viktorral, mert ez olyan magas labda volt, hogy igazán nem lehetett volna nem lecsapni.
Közben viszont befutott Seth is, kezdetét vette némi oda-vissza élcelődés, amiből persze Avery se maradhatott volna ki.
- Ez azért van, mert a görények elragadó társaság – szúrta közbe, mikor kedvese beleszívott a cigijébe, miközben egy „csak mondd, hogy nincs igazam” vigyort eresztett meg felé, majd ismét átadta a szót, mert ő sem akarta megvárni, hogy a kezében tartott szál egészen elégjen.
A nagy híreket ő már hallotta, szóval annyira nem lepte meg a bejelentés, inkább visszasüppedt egy időre abba a mély hallgatásba, amit a lehetséges költözés váltott ki belőle. Persze Averyről beszélünk, ő valószínűleg akkor se tudná hosszú távon befogni a száját, ha valaki összevarrná, szóval miután párja kifejtette, hogy mire is gondolt, rögtön felcsillant a szeme és ismét elkezdett belőle dőlni a szó.
- Nahát, nahát, rosszra csábítod az öcsikéid? Mit fog szólni Agatha, ha megtudja? – játszotta a műfelháborodott, de közben már a lehetőségeken agyalt. – Milyen mágikus játékokra gondolsz? Kinyitjuk a mágiatöri könyvet és ahányszor van benne egy évszám valaki iszik? – érdeklődte aztán kíváncsian. – Játszunk inkább sima pókert, vagy nem is tudom… monopolyt! – mondta, alaposan megnyomva a jelzőt, hogy érthető legyen, még véletlen sem arra gondolt, hogy tényleg egy natúr kártyajáték legyen a dologból. Hát igen, Ave javíthatatlan.

Seth
Anglia, London

Sosem volt az a korán kelő fajta, egészen addig, amíg meg nem tapasztalta, hogy mennyire kellemes érzés a csak neki fenntartott törzshelyen ücsörögni egy bögre kávé mellett olyankor, mikor a legtöbb ember csak elvitelre rendel egy adag éltető feketét és egy frissen sült croissant-t. Avery persze ilyenkor egyáltalán nem sietett, hiszen a saját kávézójában foglalt helyet, közvetlenül a lakása alatt. Neki ilyenkor általában már nem volt dolga, mert más vitte a helyet, ő legfeljebb a reggeli nyitásnál vagy este a kasszánál segédkezett. Esetleg, ha éppen úgy tartotta a kedve, akkor a konyhán volt és sütött egy-egy adag finomságot, de alapvetően nem zavarta az alkalmazottakat még a jelenlétével sem. Viszont a reggel az szent. A reggel az övé.
Szemben ült az ablakkal, lazán hátradőlve, és figyelte a reggeli fényeket. Porszemcsék lebegtek a fényben, könnyedén reppenve odébb, ha valaki kinyitotta az ajtót, hogy aztán a helyükre újak érkezzenek, ki tudja honnan. Kint forgalmas, de nem zsúfolt utca foglalta el a teret. Az emberek siettek, de néha egy-egy tekintet megakadt az ablak túloldaláról figyelő fekete szempáron, és Avery minden alkalommal rámosolygott az idegenre. Talán egy rajongó vette észre, talán csak valaki, akinek tudat alatt imponált a finom vonású arc és az azt keretező, félhosszú fekete haj, ki tudja. Nem is számított igazán.
Avery nem sokat változott, sőt, igazából annak, aki ritkán látta őt, talán úgy is tűnhetett, hogy megállt vele az idő, bár a szemében a korábban olyan sűrűn látott pajkos vidámság helyett most általában inkább komolyság játszott. Enyhén csupán, de egyfajta üzletember érzés sugárzott belőle, noha valószínűleg a munkájának vajmi kevés köze lehetett ehhez az apró, ám egyelőre nem csak vendégként, hanem állandó lakóként feltűnő változáshoz.
Harapott egyet a csokis süteményből, amit a kávéja mellé választott, aztán pillantása a kinti világról az újságja felé kalandozott. Maga sem tudta, hogy miért, de ragaszkodott a reggeli papír alapú újságjához, amit Janet hozott neki mindig munkába jövet. Igaz, talán maga kávézó régies stílusa váltotta ki belőle a vágyat a klasszikus megoldások irányába. Ma nem várt senkit, hiszen Seth már járt itt néhány nappal korábban, menetrendszerűen jelenve meg, hogy együtt reggelizzenek, így aztán csakhamar belemélyedt a gazdasági rovatba.

Seth
Anglia, London

Ma nem érkezett semmi különös hír, ami bármilyen szinten is problémát okozhatott volna a vállalkozás számára, bár ha teljesen őszinték akarunk lenni, akkor Avery egy kicsit tartott attól, hogy a Brexit miatt egy nap arra kel, hogy bostoni teadélután helyett Coquelles-i kávédélutánt tartanak majd a franciák, ő meg lesheti, hogy mikor ér be a következő szállítmány, ami a Csalagúton keresztül utazik a kontinensről. Igaz, akár haza is hoppanálhatna a megfelelő adag kávéval, de akkor mi a fenét csinál, ha kérik tőle a beszerzési papírokat? Homlokán gondterhelt ráncok jelentek meg, ahogy ez eszébe jutott, na meg arra gondolt, hogy mennyire, tiszta szívből gyűlöli a bürokráciát.
Nem is vette észre, hogy ismét nyílt az ajtó, hiszen ilyenkor nagy volt a forgalom, ő meg egész jól ki tudta zárni a zavaró zajokat, ha valamire rákoncentrált. Még arra sem kapta fel a fejét, hogy valaki a közvetlen közelében sétált el, de arra már picit felszaladt a szemöldöke, hogy az illető leült a mellette lévő székre. Igaz, valószínűleg hátul kevés már a hely... azért gyorsan csekkolta a másik tükörképét az üvegben. Seth?
Ave nem kicsit lepődött meg ezen, mert általában a szőke nem szokott megjelenni itt a megszokott időkön kívül, de ahelyett, hogy azonnal kérdezősködni kezdett volna, előbb visszavezette a tekintetét az újságra és elolvasta a megkezdett cikk végét. Nem volt oka kapkodni, még ha rögtön éberebb is lett, mint az imént. Vajon mit szeretne?
Újságját gondosan összehajtogatta és maga elé fektette az asztalra, mielőtt Seth-re nézett volna, fekete szemeivel vonásait kutatva.
- Mi szél hozott? - érdeklődte, miközben a maradék fél croissant a másik elé tolta, hogy ha megkóstolná, akkor bátran elvehesse a tányérról.

Seth
Anglia, London

Nem haragudott volna meg, ha a másik elutasítja az ételt, hiszen ez azért elég alaposan meg volt töltve csokoládéval, még ha nem is volt masszív cukormennyiség belenyomva a krémbe vagy a tésztába. Egy ponton még Sebastian hozta neki a receptet Arvidtól, és ezen Ave nem is mert változtatni, úgyhogy meglehetőségen kiegyensúlyozott ízek kerültek az asztalra.
Seth szavai pont úgy meglepték, mint a jelenléte, és ezt nem is igyekezett titkolni. Felvont szemöldökkel nézett a másik arcába, miközben az az egy gondolat járt körbe a fejében, hogy oké, de ő ezzel most mit kezdjen. Nem volt benne harag a férfi iránt, de elég keveset érintkeztek az elmúlt hónapokban, és Avery őszintén nem tudta, hogy hogyan kellene erre a bejelentésre reagálnia. Nem beszéltek róla, hogy Seth már van olyan jól, hogy ismét a munkavállalást fontolgatja, ahogy arról sem, hogy hol horgonyozna le, ha felfüggesztené egy időre az utazgatást. Nem beszéltek arról sem, hogy ők most tulajdonképpen hogyan is vannak egymással, és mi következik, ha egyszer Seth visszatér az ismerősei körébe. Így mégis mit lehet szólni ehhez az egészhez? Váratlan fordulat volt, és kivételesen cserben hagyta Averyt a legendás alkalmazkodóképessége, és jó ideig csak némán nézett a másikra.
Végül Seth kérdése törte meg a csöndet.
- A brexit és a gazdasági helyzet - felelte, miközben töprengve elkezdte gyűrögetni a lap szélét. - Bár most nem történt épp semmi említésre méltó - tette hozzá.
Pillantását ismét az utca felé fordította, aztán ivott egy kortyot a maradék kávéból, ami közben már félig kihűlt, de nem bánta, mert az ő kávéjuk akár hidegen is teljesen fogyasztható és vállalható maradt. Erre mindig nagyon figyelt az egész csapat, és Averynek még csak kérnie sem kellett, maguktól találták ki. Végül azonban újra megszólalt, és érződött a hanglejtésén, hogy nagyon meggondoltan igyekszik fogalmazni.
- Ez a terápia része? Vagy saját elhatározás? - kérdezte, hogy legalább annyi kiderüljön számára, hogy kérték a dolgot Seth-től, vagy saját ötlet. - És miért éppen a kastély..? - tette még hozzá, mielőtt újra csöndbe burkolózott volna egy időre.

Seth
Anglia, London

Azt sem tudta volna igazán megmondani, hogy mit érez, nem hogy azt, hogy hogyan kellene erre az egészre reagálnia. Valami lefagyott benne, mintha egy rozsdás fogaskereket próbálna mozgásra bírni a bejelentés, aminek egyrészt nagyon örült, hiszen ez azt jelenti, hogy Seth jobban van, másrészt viszont önző módon nem tudott nem gondolni arra, hogy alig hogy istenigazából megszokott egy ritmust, most ismét egy komoly változással áll szemben. Nem volt benne biztos, hogy minden kérdését a reggeli forgatagban akarja feltenni, hiszen egy részük akörül forgott, hogy ez mit jelent kettejükre nézve, és mit szeretne most Seth kezdeni a helyzettel, a másik része pedig a terápia részleteire vonatkozott.
A szeme egy pillanatra Seth-re villant, mikor az, mintha csak könyvből olvasná, az idő struktúrálásáról beszélt. Nem tudott szabadulni az érzéstől, hogy valahol valaki ezeket a mondatokat a szőke szájába adta, és Seth talán el sem hiszi, hogy képes rá, még ha evidensen ez valóban jó megoldásnak is számít. Csend telepedett rájuk, míg Avery forgatta magában a szavakat. Vajon mennyit segített a terápia? Kárt okoz, ha rosszul fogalmaz? Előjöhet a PTSD, ha nem elég óvatos? Csupa olyan kérdés, amire valójában csak Seth tudna válaszolni.
- Köszönöm, hogy elmondtad - felelte végül, lassan forgatva a kezei között a bögréjét. - Örülök neki, hogy már vagy annyira jól, hogy mindezt meglépd - tette hozzá, és a hangján tisztán hallatszott, hogy valóban így is gondolja. Aztán ismét csend következett, mert megpróbálta összeszedni a gondolatait egy legalább nagyjából átadható formába, de nem jutott dűlőre.
- Ráérsz este? Beszélgetni - vetette fel végül, ismét a mellette ülő felé fordulva. - Beülhetünk valahova, vagy felmehetünk hozzám vagy hozzád, rád bízom - mondta, Seth-nek passzolva a labdát. Egyszerűen időre volt szüksége, hogy átgondolja, hogy ő most mit is gondol erről a helyzetről és mit vár a változástól.

Seth
Anglia, London

Örült neki, hogy a másik azonnal beleegyezett, hogy máskor folytassák a beszélgetést. Nem akarta őt lerázni, de kellett neki egy kis idő, amíg átgondolja ezt az egészet. Nem gondolta, hogy Seth ennyire hamar eljut addig, hogy újra munkába álljon, és akár arra is legyen lehetőség, hogy ismét sűrűbben találkozzanak. Már ha egyáltalán tényleg lesz erre mód... Ki tudja? Sok megválaszolatlan kérdés lógott a levegőben, és most talán Avery-nek kellene kitalálnia, hogy egyáltalán melyiket érdemes kimondani. Mindenképp értékelte, hogy a szőke eljött szólni neki, a ruhájából ítélve gyakorlatilag rögtön azután, hogy megkapta az állást, de emellett valami furcsa, tehetetlen ürességet is érzett. Úgy tippelte, hogy talán csak automatikusan megpróbált távol maradni érzelmi síkon a helyzettől, mert tartott tőle, hogy sérülni fog. Azonban Avery nem az a fajta ember volt, aki hosszadalmasan kerülgetett nehéz beszélgetéseket, így nem véletlen, hogy csak pár óra halasztást kért.
Mikor Feather került szóba, könnyed mosoly szaladt át az arcán, és bólintott.
- Persze, hozd csak - bólintott. Egyrészt tudta, hogy Seth-nek szüksége lehet a kutyára, másrészt ő is örült a csupa vidámság barátnak. - Várlak este - tette még hozzá, és Seth csakhamar a távozás mellett döntött, ő pedig egyelőre nem marasztalta, viszont sokáig figyelte még az ablakon át azt a pontot, ahol a szőke eltűnt a szeme elől az utca forgatagában.

***
Az elmúlt pár óra egyszerre tűnt furcsán rövidnek, és szokatlanul hosszúnak, ami szörnyen zavarba ejtő helyzet. Avery viszont most nem igazán foglalkozott ilyen filozófiai témákkal, mert már nem sok kellett az este kilenchez, avagy a zárórához. Napközben kitakarított a lakásban és némi olasz kaját is beszerzett, hogy ha megéheznének, akkor legyen mihez nyúlni. Nem tudta, hogy Seth végül is inkább lent maradna az üres üzlethelyiségben, vagy szeretne fellátogatni hozzá, de Ave mindent megtett azért, hogy bármely megoldás nyitott legyen számukra.
Nem volt benne biztos, hogy mit is szeretne a másiknak mondani, miről fognak beszélgetni, de ezt egyszerűen nem lehetett kikerülni és nem is akarta.
Mikor mindennel végzett, akkor lement a kávézóba, hogy megvárja Seth-et, és együtt kitalálják, hogy hol is telepedjenek le.