DávidKomoly tekintettel, de közben mosollyal az arcomon figyeltem, hogy mit készül mondani. Tudtam, hogy elég bonyolult náluk otthon a helyzet, és kényes a téma, mindent elmondott még akkor. De ahogy levettem a hanglejtéséből, és az arckifejezéséből, a helyzet talán még rosszabb lett. Próbáltam bátorító mosolyt küldeni felé, és kicsit jobb kedvre deríteni. Bár addig sajnos nem tudok semmit tenni, amíg nem tudom miről is van szó pontosan. Az igazat megvallva, lehet, hogy utána sem, talán a legnagyobb segítséget azzal tudom nyújtani neki, ha meghallgatom, és beszélgetünk róla. Csak nem tudom milyen kedve van. Ha magamból indulok ki, néha nagyon jól esik, ha kiadom a dolgokat magamból, de néha meg az ilyen emberek, akik segíteni akarnak csak az őrületbe kergetnek. Tudom, tudom... nagyon hangulatember vagyok, az a probléma.
- Akkor látom még mindig nem javult a helyzet. De hát hogy küldhetett ide? És anyukád mit szólt erre? Hosszú sztori, na akkor egyre jobban az az érzésem, hogy nagyon gyorsan le kell ülnünk beszélgetni. -Húztam fel a szemöldököm. Nem akartam nagyon belemenni itt a témába, inkább csak felszínesen megtudni, hogy mi a helyzet. Jobb lett volna valami csendesebb helyen, nyugodt körülmények között, ahol mindössze ketten vagyunk. Bár ebben az iskolában még a falnak is füle van, ez az egy dolog, amit nagyon utálok benne. Ha valami pletyka van, fél órával később az iskola fele tudja, a következő tíz percben meg már az egész.
- Nem ismered? Ó, ne már, miért?-nevetek fel halkan.
- Na, akkor az attól függ melyik házban vagy.-Mosolyogva nézek rá fel a lépcsőről, de ő nem ül le. Inkább csak várom, hogy válaszoljon, hogy melyik házban van. Amikor pedig meghallom, hogy Rellon, a vigyor rögtö szétterül az arcomon.
- Na neee, komolyan? Én is ott vagyok. Micsoda véletlenek. Akkor mi lenne, ha elmennénk a Rellonba, és esetleg megmutatnám, hogy hol van az újak szobája. És akkor vagy ott vagy az én szobámban megbeszélhetnénk mindent... Vagy ahogy neked jó. -Ajánlok fel neki pár lehetőséget, csak tud már választani közülük egyet. Bár ha csak a kastélyt szeretné felderíteni, abba is benne vagyok. Csak az a lényeg, hogy vele lehessek, és megoszthassunk mindent, ami az elmúlt két évben történt velünk. Mondjuk azigazat megvallva, nekem is van mit mesélnem, mert ha azt vesszük az életem 180°-os fordulatot vett az elmúlt két évben, és nem biztos, hogy a jó irányba. Válaszként rögtön bele is egyezik, hogy akkor menjünk el a házunk klubhelységébe, és keressük meg a szobáját, így pár percen belül már csak a törött bögredarabok jelzik, hogy az imént még voltak ott valakik.
mi újság errefelé? 
Háremet? Hmm, ha megyek milyen kiváltságokat kapok?