Kedves Diákság!
Különös hírek kaptak szárnyra az iskola suttogó festményei között. Állítólag Huszthy professzor megbolondult. Nos, a hír igaz, bár nem ilyen egyszerű. Az említett tanár úr, néhány ádáz tanítványa hálójába került. Az óvatlan tanerőt egy furcsa bájitallal itatták le. Ennek hatására a prof, minden vizsgalapra, még az üresre is, réveteg mosollyal írja rá a K-t. Előfordulhat, hogy idén egyetlen bukás sem lesz, sőt mindenki megtáltosodik és a legmagasabb osztályzattal zárja az évet. Sokan kihasználják a lehetőséget, a furfangos gazfickók pedig gondoskodnak róla, hogy az ital hatása nem múljon el a vizsgaidőszak alatt.
//Ha nem "Iskolaelső" vagy "Évfolyamelső" babérokra vágysz, és csak a vizsga megúszása a célod, akkor nyugodtan küldd el üresen a vizsgalapod Jóslástanból, megkapod rá a K-t! Ennek oka a fent leírtakban keresendő. //
Bővebb leírás a Mesélőtől:
Mesélő - 2019.08.30. 01:03
Véget ért
a szavazás, aminek eredményeként
Vajda Eszter mostmár a Navigátorok sorát gyarapítja. Gratulálunk neki! Üdvözlünk a Staff csapatában!

Mostantól tehát nyugodtan fordulhattok hozzá is a legkülönfélébb ügyekben, de hogy pontosan mikben, annak itt olvashattok utána:
PÖCCJó munkát kíván új Navigátorunknak a Staff nevében,
Adam Kensingtonalapító
Kedves Kavicsok!Arra gondoltunk, hogy találkozhatnánk Budapesten, és erre hirdetünk is egy jó programot.
Időpont: 2019. szeptember 15. vasárnap
Helyszín 1: Play VR (12:00 - 13:00 között)
Helyszín 2: Társa's Játék Bár (14:00 - tól)
Program:Az első helyszínen 1 óràs VR élmény vár mindenkit, aki el szeretne menni, ez Budapest legnagyobb VR jàtszótere a Corvin negyednél.
A második helyszín a Társa's Játék Bár mely már több ízben is bizonyította nekünk, hogy tökéletesen alkalmas számunkra. Nagyon jó kis hely, ahol lehet forrócsokizni, limonádézni miközben különféle társasjátékokat próbálunk ki együtt. Mivel a helyszín közel van a Westendhez, így előtte és utána is el tudunk ugrani oda enni, illetve a gyülekező is itt lesz, itt találkozik össze a két csapat
Gyülekező időpontja: 2019, szeptember 15. (vasárnap) 13:40-13:50
Gyülekező helyszíne: a WestEnd Főbejáratánál.
Természetesen mint mindig, aki szeretné, most is kimegyünk elé, és visszaszállítjuk a megadott helyre.
Anyagiak: A VR rész nem olcsó 5500-6000 forint/ fő/ 1 óra
A társasozáshoz a belépő 800 Ft, amiből 400 Ft lefogyasztható. Ezért az árért 4 órát játszhatunk.
A vidékről érkezőknek az utazás megtervezésében szívesen segítünk, kikalkuláljuk úgy, hogy a legkevesebb bkk jeggyel kelljen számolni.
Jelentkezés:A Varázslatos találkozók topicban vagy bagolyban,
Sárkinál. Kérjük azt is írjátok meg, hogy mindkettő vagy csak egyik talirészre jönnétek-e, illetve ha csak társasozni szeretnétek, de előbb Pesten vagytok, akkor mivel üssük el az időt.
Várunk Titeket szeretettel!
Kedves Bagolykövesek;úgy alakult, hogy az utolsó utáni pillanatban az
Átváltoztatástan tantárgy egészében is gazdátlanná vált, ám eddig nem tudtuk meghirdetni. Gyors tanácskozás mellett úgy döntöttünk hát, hogy a következő napokban, azaz
szeptember 6-án 23:59-ig várunk levelet azoktól, akiket esetleg érdekelne ez most októbertől! Ha megtörténik a továbbiakról és a pályázásról bagolyban egyeztetünk!
Amennyiben nem érkezik több pályázat, vagy új a tanári posztért, következő tanév végén, februárban kerül ismét meghirdetésre, addig a tárgy szünetel!
Érdeklődéseiteket, leveleiteket és türelmeteket köszönjük;
a Navi-Aligátorok
Kedves Kavicsok,
Kérünk titeket, vegyétek szemügyre a
Vajda Eszter által küldött
pályázatot és
voksoljatok, szeretnétek-e őt Navigátornak! Részletek:
ittÜdvözlettel a Staff nevében,
Adam Kensingtonalapító
Kedves Mindenki!
A mai nap történtek miatt szeretnénk néhány dolgot tisztázni, illetve új változásokról értesíteni benneteket. Az első és legfontosabb: a kalandkiadóba írás egy szabadon választható, nem kényszer hatására történő cselekedet. Az oda beíró személy felelős tudatában kijelenti, hogy karaktere sorsának alakulását a mesélői gárda kezébe adja, akik ezért cserébe időt, energiát, kreativitást fektetnek abba, hogy a kéréseket színvonalasan tudják teljesíteni.
Ha valaki nem érzi száz százalékosan, hogy ő bármilyen élethelyzetet el tudna fogadni, akkor a két fél nyugalmának megóvása érdekében nyomatékosan kérjük az illetőt, hogy ne kérjen mesét. Akik egy szerepjátékos oldalon játszanak mind rendelkeznek annyi kreativitással, hogy saját maguk megoldják karaktereik életét.
Ezenkívül ami még változás:
A mesélői gárda egyöntetűen kíván élni újra a "Fekete lista" létezésével. Ezt a megoldást az új felálláskor elvetettük, ám ismét bebizonyosodott, hogy szükség van rá. A lényege, hogy a mesélői részen belül egy listában gyűlik azok neve, akiknek a gárda egy-egy tagja, vagy kollektíven az egész gárda nem kíván mesélni. Ilyenek azok, akik rendszeresen feszültséget generálnak, nem lehet nekik megfelelő mesét írni, rombolják a közhangulatot. Mivel a mesélők is emberek, nekik is vannak határaik, melyeket ma több személy több ízben is átlépett. Így a nyugalom helyreállítása érdekében visszavezetésre kerül ez a rendszer. Amennyiben egy álmodó minden tagnál felkerül a fekete listára, úgy felé írásban jelezzük, hogy nem kívánunk a továbbiakban mesélni neki.
A megértéseket köszönjük.
Amennyiben a témába vágó véleménykifejtéssel kíván valaki élni, a mesélő karakteréhez várjuk az üzeneteket.
Üdv:
Mesélői gárda
Házvezetői pályázat tudnivalói
Kedves fórumozók!Korábban sok újdonsággal szolgáltunk már nektek, köztük azzal, hogy Házvezetői pályázatot már csak minden februári időszakban hirdetünk, amennyiben nincs lemondás közben. Egyre kevesebb pályázat érkezik és a fél év néha kevés a lelkes és aktív HV-knak arra, hogy igazán kihasználják a lehetőségeiket. Tehát minden őszi-téli (augusztusi pályázat) időszakra csak azt a házat hirdetjük meg, ahol lemondás történik. A tavaszi-nyári (februári pályázat) időszakra pedig mindig egy teljes évre nyújtható be minden házra, lemondásoktól vagy maradási szándéktól függetlenül pályázat.
Mindezekkel megkerestük a házvezetőket, és boldogan jelentjük be, hogy nem is marad egy ház se árván, senki nem mond le vagy távozik az álmodók közül az esetleges házvezető-helyettesi vagy más változásokról majd a tanárok bejelentő hírében értesülhettek, ám szeretett felvigyázóitok nem mennek sehova.
Továbbra is igaz, hogy a házvezető-helyetteseket, prefektusokat és más felelősöket a házvezető (és helyettese) dönti el.
Tanári pályázat
Kedves fórumozók!Eljött az ideje, hogy kihirdessük a 2019/20. ősz-tél tanévére vonatkozó tanári pályázatot. Örömmel várjuk az oktatók jelentkezését bármilyen általatok alaposan ismert, már létező, vagy bármilyen új tantárgyra.
Szabadon vannak:- ragálytan
- álomfejtés
- gyógynövénytan
- szellemtan
- rúnatan
- mitológiák és vallások
- vámpírológia
- számmisztika
- bűbájtan
- sötét varázslatok kivédése
- jóslástan
- asztronómia
- asztrológia
- mágiatörténet
- varázskörök (amennyiben érdekel a képesség oktatása is, nézd meg a képességoktatói pályázati sablont is)
- illúziómágia (amennyiben érdekel a képesség oktatása is, nézd meg a képességoktatói pályázati sablont is)
- bármely más, kimaradt, de szerinted elképzelhető, amihez ötleted és időd van
Ha egy régebben létező tantárgy anyagát szeretnéd felhasználni, keresd fel az érintett tanárt, és kérd engedélyét vagy keress minket! A kapcsolat megteremtésében a Navigátori gárda szívesen közreműködik, de előfordulhat hogy nincs anyag, vagy nem engedélyezi korábbi tulaja! Ilyen kivételt képez például a szellemtan, sárkánytan melynek anyagai biztosan nem használhatóak fel az oldalon megjelent formájukban.
A tanári pályázat pontjai:
- Álmodó bemutatása
- A tanári karakter bemutatása. (Új karakter esetén ez feleljen meg a multikarakter kérvényminta kívánalmainak; ha régi karakterrel kérsz új tárgyat, a karakterről elég rövidebb leírás, de mindenképpen szerepeljen benne, hogy honnan van képesítése az állás betöltésére.)
- Kívánt tantárgy neve, tanított évfolyamok - ha te magad találsz ki tantárgyat, annak részletes leírása.
- Részletesen lebontott tanterv
- Legalább két próbaóra - melyek közül egyik sem bemutatkozó óra.
A pályázatokat
bagolypostán várjuk
2019. szeptember 1. 23:59-ig. A tárgyban jelöljétek meg, hogy milyen állásra (tantárgy) pályáztok. A határidő után beadott pályázatokat nem fogjuk elfogadni!
Minden kapott bagolyra igyekszünk reagálni, így ha valaki 1-2 nap után se kap válaszlevelet, megeshet, hogy elkallódott a madara, ez esetben keressen meg minket, hogy megkaptuk-e!
Képességoktatói pályázat
Kedves fórumozók!A tanári pályázathoz hasonlóan kihirdetjük a 2019/20. ősz-tél tanévére vonatkozó képességoktatói pályázatot is. Nagyon várjuk az oktatók jelentkezését bármilyen általatok alaposan ismert, már létező, vagy bármilyen új tehetséggondozásra szoruló képességre.
A jelenleg szabad képességoktató helyek listája:- illúziómágia
- animágia
- varázskörök
- bármely más, kimaradt, de szerinted elképzelhető, amihez ötleted és időd van és persze belefér a keretekbe
Amennyiben egy régebben létező anyagát szeretnéd felhasználni, keresd fel az érintett tanárt, és kérd engedélyét vagy minket és egyeztess velünk! A kapcsolat megteremtésében a Navigátori gárda szívesen közreműködik, de előfordulhat hogy nincs anyag, vagy nem engedélyezi korábbi tulaja! Ilyen kivételt képez például a varázskörök, ami kidolgozásra szorul, mivel anyagunk igen kevés van.
A képességoktatói pályázat pontjai:
- Álmodó bemutatása
- Az oktató karakter bemutatása. (Új karakter esetén ez feleljen meg a multikarakter kérvényminta kívánalmainak; ha régi karakterrel kérsz, a karakterről elég rövidebb leírás, de mindenképpen szerepeljen benne, hogy honnan van képesítése az állás betöltésére. Amennyiben még nem birtokolja a képességet, a kérvény is szükséges hozzá!)
- Képességgondozó megnevezése, részletes leírása
- Részletesen lebontott tanterv (Itt, amennyiben aktív képességoktatónak érkezel csak /vagy annak és rendesnek is/ kérnénk egy átfogó leírást az általad elképzelt képzési rendszerről pluszban, ami bemutatja, hogy a tanoncoknak miként lehet elsajátítani, milyen keretek között és mennyi idő alatt az adott képességet; valamint, hogy ebben neked miként és mennyi szereped lenne.)
A pályázatokat
bagolypostán várjuk
2019. szeptember 1. 23:59-ig. A tárgyban jelöljétek meg, hogy milyen állásra (tantárgy) pályáztok. A határidő után beadott pályázatokat nem fogjuk elfogadni!
Minden kapott bagolyra igyekszünk reagálni, így ha valaki 1-2 nap után se kap válaszlevelet, megeshet, hogy elkallódott a madara, ez esetben keressen meg minket, hogy megkaptuk-e!
Sok sikert kívánnak;a Navi-Aligátorok
Mélyen tisztelt Kollégák és szeretett Diákok!Két tanév után el kell, hogy búcsúzzunk egymástól, azonban mielőtt még elmennék, kiraktam a vizsgákat, a tőlem megszokott rendszerben. Aki nem szeretne vesződni vele, egyszerűen
megírhatja, milyen jegyet szeretne és megkapja rá! Azonban felhívnám a figyelmet rá, hogy
az így szerzett K nem számít bele az iskolaelső/évfolyamelső összesítésekbe, szóval aki nagyon hajt a kekszre, az kénytelen lesz az opcionális feladatok valamelyikét megoldani.
Mindkét tárgyról lemondtam, így aki fontolgatja, hogy pályázna SVK-ra vagy BBT-re, elkezdheti írni a munkáját. Az általam írt és az elődeimtől örökölt tananyagok szabadon felhasználhatóak, láthatóvá tettem valamennyit az egyszerűség kedvéért.
Aki szeretne még elköszönni vagy kérdése lenne, irányítsa baglyait
Seth-hez, ha megkérhetem. Sikeres vizsgaidőszakot és kellemes további játékot!
Madarász Gergely, aka Greg
//Disclaimer: senkivel semmi bajom
pusztán a karakter nem jött be és az élet bekavart. Utólag is bocs az elfuserált játékokért, röstellem. //
Kedves diákok és tanárok! Mivel vészesen közeleg a tanév vége, vele pedig a vizsgaidőszak is, így ideje egy kis emlékeztetőnek az időpontokkal, fontosabb eseményekkel kapcsolatban.
Tanév vége: augusztus 14. 23:59
Vizsgaidőszak: augusztus 15. 0:00 – szeptember 15. 23:59
Szünet: szeptember 16. 0:00 – szeptember 30. 23:59 A szünetben lehetőségetek van hazautazni, pihenni, Bogolyfalván múlatni az időt. Ezt érdemes kihasználni, mert utána ismét jön a hajtás, az iskolai mindennapok!
A legfontosabb határidők iskolaszinten a következők:
Augusztus 14. 23:59: A tanév vége. Eddig adhattátok le a szorgalmikat, az ez után érkezett munkákat a tanáraitok nem fogadhatják el. A házak belső pályázatainak eddigre véget kell érnie, kivételt csak az képez, amire a VB engedélyt adott.
Augusztus 20. 23:59: Eddig kell a tanároknak lepontoznia a beérkezett szorgalmikat. Amennyiben sok kijavítatlan szorgalmitok nem került pontozásra eddig, forduljatok a VB-hez bátran.
Szeptember 1. 0:00: A tanárok eddig tölthetnek fel vizsgát, ha eddig nem teszik meg, később már nem lesz rá lehetőség.
Szeptember 15. 23:59: Eddig van lehetőség a vizsgázásra, eddig tudjátok elküldeni a vizsgalapokat. A módosított, de el nem küldött vizsgalapok elküldésre kerülnek a rendszergazda által.
Emlékeztetőül a megírandó vizsgáitoknak legalább a fele plusz egy sikeres kell legyen! Mit is jelent ez?
Alapképzésen (1-4 évfolyam) és mesterképzésen (6-8 évfolyam) 0 vizsga esetén nem kell semmit tenned, 1 vizsga esetén az az 1 sikeres kell legyen, 2 esetén az a 2 sikeres kell legyen, 3 esetén 2 sikeres kell legyen, 4 esetén 3 sikeres kell legyen, 5 vizsga esetén 3 sikeres kell legyen, 6 esetén 4 sikeres kell legyen, 7 esetén 4 sikeres kell legyen, 8 esetén 5 sikeres kell legyen, 9 esetén 5 sikeres kell legyen, 10 esetén 6 sikeres kell legyen, 11 esetén 6 sikeres kell legyen és 12 esetén 7 sikeres kell legyen.
Jól látható, hogy az 5-es,
végzős évfolyam kimaradt a felsorolásból. Ott a VAV vizsga sikeres letétele kötelező, és mellé még legalább két, szabadon választott tárgy sikeresen. Nem számít mennyi lett felvéve.
Szeptember 21. 23:59: A tanároknak eddig kötelességük kijavítva visszaküldeni a vizsgalapokat. Kérjük, ne hagyjátok az utolsó pillanatra a javítást!
Ha esetleg valami egyéb, nem szorgalmiból származó pont (pl. házblog, belső pályázat, DÖK, Edictum stb.) még bent maradt, ez a végső határidő a kiosztásra, de kérünk titeket, ne halogassátok eddig. Ami nem kerül kiosztásra, következő évben megadható.
szeptember 30.: Azon diákoktól, akiknek nem sikerültek a vizsgái, álmodói problémáik akadtak, vagy más indokuk van, ezen napig, pontosabban 23:59-ig küldhetnek be évfolyamlépési kérvényt. (Erre főleg az 5. évfolyam diákjai figyeljenek, mert ugyan léptetni később is tudunk, de ha valaki a tablóra szeretne felkerülni, csak akkor lehet, ha időben kérvényezi ezt a lépést!)
Ha valami kérdésetek akad, gondotok az időpontokkal, egyéb kérésetek a határidőkkel, szóljatok bátran és találunk rá megoldást!
Mindenkinek sok sikert a vizsgákhoz!
a Navi-Aligátorok
CandyVal, a vándorfesztiválok királya!
Te is imádod a fesztiválokat? Végzős vagy vagy alapképzéses aki alig várja az első nagy bálját és rendezvényét? Unalmas neked a falu élete, amiben élsz és vágysz valami másra? Itt a helyed velünk!
A falu határára egy hosszú hétvégére igazi fesztivál költözött, amiért Candyland egy kihagyhatatlan élmény!
Az esemény alatt kereshetőek vagyunk bármilyen kéréssel, kérdéssel, ha van a Szervezői Mesélő karakterhez; vagy a DÖK vezetői Rhédey I. Pandora és Denis A. Brightmore! Sok sikert és jó játékokat kívánunk nektek,
a DÖK csapata
Kedves Mindenki!
Ismét lesz lehetőség pályázni elemi mágus tanoncnak és ezzel elnyerni a képességtanulást. Először is azzal kezdeném, hogy nem évfolyamokhoz, hanem korhoz kötött a pályázat; valamint aktivitáshoz, így idősebb karaktereknek, esetleg már végzett, de érdeklődőeknek szintén lehetőséget tudok nyújtani, hogy szerepjátékosan valami pluszt vihessenek az életükbe. De lássuk is:
Lehetőség van monomágusként (egy elem birtokosa) tűz, víz és föld elemű pályázatra, mivel az elmúlt években nagyon sok került elő és jelenleg is több aktív tanonc van levegő elemmel, azokra nem lehet most.
Az elemi mágia tanulásával nemcsak a képesség és jogok, de felelősségek és kötelességek is járnak, hiszen a képzés 3 szintig (álmodóilag ez minimum 9 hónap/vagy külön egyeztetéssel több/) tart, de meg is lehet bukni, vagy inaktívság esetén elveszteni a lehetőséget. Az évlépésért ugyanúgy meg kell dolgozni, mint a többi tárgy évfolyamlépésénél, de itt az év közbeni munkán van a hangsúly. A 3. szint végén a végzősöknek gyakorlati vizsgát kell tenniük, melyre nem csak egy mód van. Ezekkel mind számolnod kell, ha beadod a pályázatodat.
Lássuk a pályázat fontos szabályait:
1. A pályázó személy 16 és 29 éves kor között van.
2. Bagolyban várom, minden részt kitöltve a pályázatokat, hiányos vagy késve beérkezett munkák azonnal elutasításra kerülnek, valamint a képesség komolysága és használata miatt, figyelembe veszem, hogy az illető haladó szintű játékos-e (nem kell ranggal rendelkezni, ha a játékán/próbahozzászólásán ez látszik, de a döntési jogot fenntartom ebben). Tárgyat adjatok a bagolynak!
3. Megfelelő pályázatok esetén maximum kettő tanonc kezdheti meg tanulmányait a vizsgaidőszakban.
4. Minden pályázó esetében figyelembe lesz véve, hogy az álmodó mennyire aktív és mennyire van a birtokában más fontos plusz. Ha már volt elemi mágusod, az nem hátrány, de ha most van karaktered, akivel bukdácsolsz inaktívság miatt más képességgel, az igen.
5. Ha nem érkezik megfelelő pályázat, előfordulhat, hogy nem lesz új/egynél több tanonc!
Lássuk a pályázati sablont:
I. Álmodói motiváció, miért szeretnéd a képességet és az aktivitás
[Nem kell komoly indok, tanulhatod mert kell a kihívás vagy mert kell a karakter jövőjébe, csak győzz meg. Az aktivitásodnál szeretném látni, hogy az adott karakterrel az elmúlt 2-3 hónapban mennyi hozzászólásod volt. Csak számosítva, RT-ket is feltüntetheted, csak különítsd el a rendes posztoktól!]
II. Karakteri motiváció, miért az adott elemet választottad?
[A „mert ez a kedvence”, vagy az, hogy „szeret úszni/gyújtogatni/ásni/szélben sétálni” nem megfelelő feleletek. Az is lényeges, miért éppen ezt választottad, milyen a karakter viszonya az elemmel?]
III. Próbahozzászólás az elemed megjelenésének esetéről!
[Szeretném, ha ez kifejezetten arra irányulna, mikor a karakternek először megjelenik az eleme. Azt az élethelyzetet, érzelemvilágot, szituációt próbáld meg visszaadni a karakterrel. Fontos szempontjai lesznek ennek az elemi mágia tananyagi részeinek megfelelő felhasználásai, a következetesség, a kreativitás, és természetesen maga a fogalmazás és helyesírás.
Ha valaki még nem tanulja az elemi mágiát, de pályázna és nincs információja, az keressen meg és szívesen megmutatom a megfelelő anyagrészeket.]
Tökéletesen egyező jellem kell az elemhez?
Nem. Természetesben nagyon általánosak a tananyagban feltüntetettek, ellenben vannak erőteljesebbek, amit az elembirtokos azok közül magán visel, ami oda köti őt, amiért nem lehet bármelyik másik az eleme.
A beküldési határidő 2019. augusztus 15. 20:00, Dustin Axel Westwoodhoz - azaz hozzám - bagolypostán.
Döntés és hír, valamint az új tanonc/ok/ bekerülése várhatóan a határidő után nem sokkal meg is lesz. A határidő vége előtt nem fogom senkiét egészében átnézni és bírálni, együtt fogom az összessel.
Mindenkinek sok sikert kívánok! Ha elakadtál, vagy kérdésed lenne, keress bátran bagolyban!
D. A. Westwood
Kedves Kavicsok;Hónapokkal ezelőtt több ötlet is érkezett, hogy egyszerűsítsük a fórumozók és a moderátorok dolgát is, akkor meg is egyezett a navigátori gárda, hogy bizony el fogjuk hagyni a kötelező terhet rovó káromkodások besorolását és cenzúrázását. Ennek fényében pedig átalakultak a tartalmi követelményekre vonatkozó szabálypontok!
A lényeg: Egy hozzászóláson belül 4 káromkodásig nem kell lenyíló és csillag sem, afelett dupla lényílóba kell az egészet tenni. Hasonlatosan a "18 éven aluliaknak nem ajánlott" hozzászólások formázásához.
Mindezt
ITT találjátok!
További jó játékot kívánunk;
A Navi-Aligátorok.
Lezárult
a szavazás a beérkezett pályázatot illetően és egyöntetűen megszavaztatott, hogy
Mei Watts elnyerje a Navigátor tisztséget.
Gratulálunk! Örülünk, hogy a Staff csapatban üdvözölhetjük!

Mostantól tehát hozzá is fordulhattok a különféle ügyekben. Hogy ezek egészen pontosan micsodák, arról itt tájékozódhattok:
PÖCCJó munkát kíván a vadiúj Navigátornak a Staff nevében,
Adam Kensingtonalapító
Kedves Játszók és Játszani vágyók! Szeretnék egy emlékeztetőt hagyni, hogy
a medenceparti a réten, már csak a héten elérhető, azaz
július 28-án 23:59:59-kor a víz elpárolog, az óriási medence pedig
leeresztődik. A nap első sugarai pedig a már visszaállított rét képével találkoznak. Kérlek titeket, hogy megkezdett játékaitokat eddig zárjátok le. A rendezvény végét záró hozzászólással rögzítjük.
Az
üdülő egészen a az új tanév elejéig, vagyis
szeptember 30-ig használható, kibérelhetik családok, baráti társaságok is. Az állandóan ott lakó fiatal házaspár, Marossy Petra és Péter felelnek azért, hogy az üdülőbe látogatók tiszta környezetbe érkezzenek, így nem kell aggódnotok akkor sem, ha előttetek egy nagyobb társaság bulizott ott.
Kellemes időtöltést kívánok!
Sárki daddy
Kedves Mindenki!Végre megérkeztünk hozzátok az új
"felelősségfelosztással", ami rendhagyóra sikeredett.
Mint tudjátok már, hónapokkal ezelőtt elkezdődött egy átalakulás az oldalon, aminek kereteiben az oldal Staff-ja kialakult. Ehhez igazodva, az új szabályokat és rendszert figyelve, átalakítva láthatjátok az utódot
ITT. Ebben a listában a "Navigátorok pontos feladatai és tevékenységei" alatt találjátok a kötelezettségeinket, melyekért mostantól felosztás nélkül felelünk.
Ha bármi kérdésetek vagy kérésetek lenne, keressetek minket bagolyban bátran!
További jó játékot kívánunk;a Navik
Kedves Bagolykövesek,
Kérünk benneteket, tekintsétek meg a
Mei Watts által benyújtott
pályázatot és
szavazzatok, szeretnétek-e, hogy Navigátor legyen! Részletek:
ittÜdvözlettel a Staff nevében.,
Adam Kensingtonalapító
Kedves Mindenki!A Mesélői gárda kis létszámban látja el jelenleg az oldal színesítésének feladatát amiben várják elhivatott, kreatív és tenni vágyó társak jelentkezését!
Érzel vágyat és szabadidőt rá, hogy mások életét feldobd apróságokkal? Itt a helyed!Feltételek:- Haladó rang megléte
- Szabályzat ismerete
- Tudj csapatban és egyedül is dolgozni
- Legyenek ötleteid
Amit szeretnénk kérni:Légy aktív, akkor vállald el, ha valóban tudsz tenni és segíteni a gördülékeny kalandmesélésben. Illetve, ha módod van rá, örülnénk, ha lenne messengeres elérhetőséged a gyorsabb megbeszélések érdekében.
Jelentkezés:Bagolyban kereshető és a jelentkezés leadható
Sárközi Norbert Doriánnál, Lewy Bojarskinál vagy Maja Bojarska-nál. Ha kérdésetek lenne is keressetek minket bizalommal!
A Navik és a Mesélői gárda
Kedves Bagolykövesek,
Előre bocsátom, ebben a hírben nagyon sok lesz a navigátorozás. Igazából szerintem nem lesz olyan mondat, amiben ne szerepelne a Navigátor. Dehát ez a poszt most ugyebár navigátori fontosságokról szól.
•
Keith Coltrane alias Mr. Colt aka Kifli a továbbiakban nem lát el navigátori teendőket az oldalon, ám a Staff tagja marad, mint az Ördög ügyvédje és Programszervezőként is ténykedik tovább.
Köszönjük eddigi navigátorkodását!
A felelősségi köröket a Navigátorok újraosztják a napokban és hamarosan tájékoztatnak benneteket, milyen ügyekkel kihez lehet fordulni az új felállásban.
• Megérkezett az új, csillogó-villogó
Navigátori pályázati sablon, amelyet továbbra is a
Kapcsolattartás a Staffal → Navigátor pályázás és beszámolók alfórumon érhettek el, a
Jelentkezés Navigátornak témában. Ugyanitt olvashattok a Navigátornak való jelentkezés feltételeiről és arról, milyen új szavazási rendszert vezettünk be.
Kérjük, szóljatok, ha bármi nem világos, meg főleg, ha akad valami javaslatotok, hogyan lehetne kicsit egyszerűbben leírni, hogyan is megy ez a navigátoros szavazatszámlálás!
Szóval, ha úgy érzed, szívesen tennél többet az oldalért, aktívan jelen tudsz lenni és különben is megfelelsz a feltételeknek, jelentkezz Navigátornak! Igazán klassz lenne, ha
Maja és
Lewy kaphatna még egy-két lelkes Navigátor-társat.
Várjuk baglyodat, kedves jövendőbeli Navigátor!
Üdvözlettel a Staff nevében,
Adam Kensingtonaki nem Navigátor, de Alapító
Kedves Diákok!
Különleges lehetőséget kínálok Önöknek! Egy pályázatot melynek segítségével -ha úgy döntenek- három legyet üthetnek egy csapással.
A feladat egyszerű. Válasszanak ki egy tetszőleges nemeskövet, melyet ismernek, szeretnek, vagy hallottak már róla valahol és nem szerepel évfolyamuk tananyagában. Készítsenek róla egy színvonalas prezentációt. Tehát itt a "kimásolom valahonna, elég az is" hozzáállás nem lesz elegendő. Térjenek ki a kő fizikai tulajdonságaira, mitológiai, vallási kötődéseire. Mutassák be részletesen gyógyhatásukat. Mindezt tananyag vagy óra, tehát hozzászólás formátumban.
Hogy mit nyernek ezzel? Nos, ha örök dicsőséget nem is, de pontokat, a legjobb művek tananyagba névvel való felkerülését, és év végi minősítést mindenképp. Sőt, aki jelzi pályamunkáján, hogy szeretné, az versenybe szállhat a tanársegédi posztért is az idei és a jövő tanévre.
A beküldés bagolyban történjen. A határidő 2019.08.12. 23:59!
Sok sikert és jó kutatómunkát!
Anastasia Strakhova

Kedves Mindenki! Hogy ismerünk-e lehetetlent? NEM!
Éppen ezért, két programmal is készültünk nektek. A tavalyi évben nagyon nagy sikert aratott a medenceparti a réten, így idén is felfújtuk az óriás sárkányt, és szeretettel várunk titeket, ha csobbannátok egyet a hűsben. Kérünk titeket, hogy minden megkezdett játékot a
kezdőposzthoz írt utolsó hszhez szálazzatok!
Hogy mi van még?
Irány a szalamantoni üdülőtábor! Egy kis üdülést szervezünk nektek, hogy a sok benyelt füstöt friss levegővel kergessünk ki mindenki szervezetéből. A tábor ingyenes, teljes egészében az Eridon ház állja, de mindenkit szeretettel várnak, aki csatlakozna hozzájuk.
Ami tuti!
- Kapsz naponta háromszor enni.
- Van víz, tudsz pancsolni.
- Lesz tábortűz, rémsztorik és sütögetés.
- Faházak!
Várjuk szeretettel a felnőtteket is, akár külsősöket is, akik, mint felügyelők segítik az Eridonos kettős munkásságát.
Találd meg a programod, és érezd jól magad a nyáron!
Sárkiapu
//Mind a két játékfajta július 1 és július 28-a között zajlik a témákban. A tábor hivatalosan július 8 és 20 között van. Aki a táborban RT-zne, az megteheti a Bagolykőtől távolt RT-ben, míg aki a medencénél nyomna egy RT-t, az a Kastély RT-ben. //
Kedves diákok, tanerők, manók!
A Rellon hamarosan zárja kapuit. Kérünk mindenkit, akinek játéka van a házban,
július 8-ig zárja le azt! Eddig van lehetőségetek belátni és kicsevegni magatokat.
Karakterileg június 4-9. között zajlott a pincébe való lezárás, onnantól mindenki visszaköltözhetett a körletébe, a nagyok profin elhárították a bajt.
Minden emelet tiszta!Köszönjük a részvételt!
Sárkányok
Kedves bagolykövesek! Az utóbbi időben sok újoncka, visszatért vagy régóta küzdő karakter álmodója érte el a
Haladó szintet, figyeltük, sokszor bátorítással megadtuk nekik. Azonban több gond is felmerült, amik miatt úgy döntöttünk szigorúbban vesszük a szabályok ismerését, betartását és az alapvető fórumos tevékenységek (mint avi, aláírás, formázás, képességek és különleges karakterek kitalálásának megkérvényezése) megfelelő cselekvését.
Hogy senki ne gondolja a következetesség hiányát, a régi tagoknál szintén figyelünk, figyelmeztetést kaphatnak ezek megsértéséért prefektusoktól, házvezetési tagoktól és tőlünk is, ahogy játékminőség romlása, ez is elvezethet a H(aladó) visszavonásáig.
A szabályzatban sokszor akadnak lyukak és frissítésre szoruló pontok, amin próbálunk mindennaposan dolgozni, most például a
kérvénymintákat pontosítottuk, néhol lerövidítettük, máshol kiegészítettük. Lessetek be, ha éppen terveztek bármit kérvényezni.

Navigátorok
Kedves Kavicsok!
A három megüresedett helyre két pályázat érkezett, mind a kettő megfelelt a szabályoknak, így mától Sheela Lengrond és Vajda Eszter a tanoncok sorába álltak. Az egy üres hely jelenleg is fennáll, ha valaki kedvet kapna hozzá, keressen meg bagolyban.
Csók!
Sárkydaddy
Kedves diákok!
Ahogy azt az előző tanévben már tapasztalhattátok, a Navigátori csapat szívesen látja az oldal fejlődését, világunk bővítését! Mivel azonban a lelkesedés eléggé megcsappant az utóbbi években a világalkotásra, az
idei tanév teljes hossza alatt biztosítanánk egy kis motivációt:
minden beküldött műért 10-15 pont járna, kidolgozottságtól és minőségtől függően. Összesen legfeljebb 550 pont gyűjthető itt.
Főleg az alábbi témákban várnánk műveiteket: Gasztronómia; Bájitalok; szabadidő, sport, művészet; ismert személyek; A magyar mágusvilág helyszínei. Természetesen más témákban is lehet alkotni, ám ezekbe fokozottan szükséges lenne

Amennyiben érdekelne a dolog,
jelentkezz Lewynél bagolyban!
Jó munkát és további jó játékot kíván;
A Navigátori gárda
Sárkányok!
Charlotte Elisabeth Felagund helyére új prefektust keresünk!
Ha érzel magadban késztetést rá, hogy segíts nekünk, van egy kis időd álmodóilag és szívesen feldobnád a ház életét, jelentkezz!
Dobj egy baglyot nekem és leboltoljuk.
Adok sütit.
Légyszi.
Apnyátok és anyátok (aki egyelőre távolról figyel)
Baj van, baj van!
Hozzánk költöznek az unikornisok, a főnixek, de még a szfinxek is!
Emlékeztek még a Navinés bulira, amin bájitalokkal üzleteltek, szétszórtak csillámporaikkal, körbetáncoltak afrikai népek násztáncát megszégyenítő módon? Mi is!
Még folyik a nyomozás, de feltehetően lázongó házimanóink csentek a veszélyesebb bájitalokból, melyeket a tornyok, felsőbb szintek szellőzőibe öntöttek. Ezekből terjeng ugyanis a füst, melytől már ketten gyógyítók kezei alá kerültek, többen pedig olyan furcsaságokat produkálnak, mint például a majomutánzás, kacsacsőr-növesztés, illetve buborékozó fül.
Annak érdekében, hogy minél kevesebben essenek áldozatul, a kastély nagy részét le kellett zárni és jelenleg is kommandósok keresik a baj forrását.
Az Eridon, Levita, Navine ház diákjai erre az időre az alagsorba költöznek, a Rellon diákjai látják őket vendégül. Természetesen mindenki kényelme érdekében a
három ház saját szobákat kap, a közös helyiség pedig némi tértágítással várják az ismerkedni vágyó, egymást elviselő gyerekeket.
Ezzel együtt a tanórák is áthelyezésre kerülnek, tanáraitok a faliújságon és hangosbemondón fognak értesíteni arról, hol és milyen körülmények között tágítják a fejeteket.
Ugyanígy az alagsorban kereshetőek az ügyintézők "irodái", a látszat ellenére nem piac, kérünk mindenkit, ha meghallja az "én olcsóbban adom a tandíjas papírt" felkiáltást két asztallal jobbra, ne álljon ki a sorból, intézze kitartóan, helyben a dolgát! (Nem,
a mosdók továbbra is a Rellon körleten belül találhatóak.)
Időpont szerepjátékosan: június 4-9., álmodóilag: június 4-30.Kérünk mindenkit, a dátumot figyelembe véve kezdjen játékba, mert az esemény mindenkire hatással van!
Keressetek játékostársat, maradjatok nálunk, élvezzétek a vendégszeretetet, csevegjetek!
Jó játékot kívánunk!
Kedves Diákok, Alkalmazottak, Falulakók!Idén ismét meghirdetésre kerül a legilimencia, mint képesség oktatása. Az elméleti legilimenciát bárki tanulhatja, a gyakorlatit azonban csak a sikeres pályázók.
Legilimenciát összesen hat fő tanulhat, jelenleg két vizsgázó, egy vizsgához közeli, egy inaktív és három aktív tanonc van a rendszerben, így összesen három fő pályázhat sikeresen. A szabad hely feltöltése nem kötelező. A pályázáshoz az alábbi feltételekkel kell rendelkezni:
- Betöltött 16. életév, vagy a tanév végéig történő betöltés.
- Az iskola tanulója vagy az iskola teljes értékű dolgozója vagy falulakó,
aki alkalmanként bebocsátást nyer az intézménybe, ha szükséges.
- Haladó ranggal rendelkezik
A képzés időtartama
körülbelül 1,5 tanév. (Ez az aktivitás miatt csúszhat)
Pályázatban a következők szerepeljenek:
- Álmodói bemutatkozás
- A karakter bemutatása
- Indoklás, hogy miért hasznos a karakter számára a legilimencia elsajátítása
- Próbahozzászólás
Megj.: Az oktatót nem zavarja az sem, ha a karakter nem legálisan használná a képességét, az indoklás a játékkörülményekhez kell.
A pályázatokat június 15-ig várom bagolyban, amelynek tárgya Legilimencia pályázat legyen. Eredményhirdetés június 16-án várható.
Mindenkinek sok sikert kívánok!
Sárközi Norbert Dorián
Kedves Mindenki,köszönjük a részvételt, a nem részvételt, az odafigyelést és a rendbontást. Egyszóval örülünk, hogy élveztétek és kihasználtátok a bulit, ami megadatott. Reméljük mindenki kellően elfáradt és megy, jól kipiheni. A mai nappal lezárult az álmodói időszak, amiben be lehetett látni a navinébe, így eltűnik térképetekről a ház.

Vigyázzatok, bármikor visszatérhetünk!
További jó játékot kívánunk,
a Navine csapata
Kedves Kavicsok!Ha épp avatar alanyt váltanál - vagy nem - akkor nézz be a
foglalási leírásba, mert történt egy-két változás. Kérdés esetén keresd nyugodtan az avatar felelősöket vagy a navigátorokat.
További jó játékot mindenkinek!
Kviddics népe!Köszöntsétek sok szeretettel és lelkesedéssel az új játékvezetőtöket, aki legalább olyan boldogsággal jön ide, mint amilyen szépen csillan a haja a napon! Ő pedig nem más, mint
Christiano Santos!
A részletekkel a megfelelő alfórumban ő következik, mi pedig sok sikert és kitartást kívánunk az elkövetkezendőekhez mindenkinek.
Jó játékot s kellemes időtöltést kívánunk!a Navik