Kedves Fórumozók!
Örömmel tudatjuk veletek, hogy mindkét meghirdetett felelős pozíció a mai nappal betelt. Ennek fényében a karakterkereső ügyes-bajos dolgaival Machay Ábel Alexandert, míg az AMS tekintetében Dr. Halty. L. Zainát bombázhatjátok leveleitekkel.
Polgármesteri és Játékvezetői pályázataitokat természetesen továbbra is várjuk a határidő végig!
A frissen felavatottaknak jó munkát kívánunk,
A NAVigátorok!
Kedves Fórumozók!
Perge Vanessza a mai nap lemondott házvezetői posztjáról, így a kékek vezető nélkül maradtak... De csak egy időre. Egyeztetve Szentmihályi L. Izabellával és mérlegelve a lehetőségeinket úgy döntöttünk, hogy erre a tanévre kinevezzük Moon Jang Geum tanárnőt!
Vanesszának köszönjük szépen az eddigi munkáját és Levitáért tett erőfeszítéseit, utódjának pedig sok sikert kívánunk az új pozíciójához!
A NAVigátorok
Kedves fórumozók!
A bagolykő életében határozottan elemi helyet foglal el a kviddics, éppen ezért szeretnénk is feléleszteni a sportot. Újra játékvezetői pályázatot hirdetünk Nektek! Hogy mik a teendőid? Ha szeretnéd betölteni ezt a nemes, egyedülálló posztot, küldj bármelyik navigátornak egy baglyot, amiben a következők szerepelnek:
1. Álmodó bemutatása
Szeretnénk, ha mesélnél kicsit magadról. Miért érzed úgy, hogy alkalmas lennél a poszt betöltésére, mik a motivációid? Milyen posztokat töltesz, vagy töltöttél már be a fórumon, és mik a tapasztalataid ezek alapján? Mennyire ismered a szabályzatot és a játékot magát?
Figyelem! Kikötésünk, hogy a múltban legalább egy teljes idényben nyoma legyen, hogy részt vettél játékosként. A idei nyári kviddics nem számít ebbe bele.
2. Karakter bemutatása
2.1. Új karakter esetén
A multikarakter sablon alapján várjuk a karakteri bemutatást, amelyben az ott leírtakon kívül szerepeljen: mik a karakter motivációi, miért szeretne a tanoda falain belül munkálkodni, valamint milyen kviddicses tapasztalattal rendelkezik?
Kérünk ebben az esetben azt is tüntesd fel, teljes értékű multikarakternek szánod-e (ebben az esetben felhasználható a karácsonyi akció, annak szabályai alapján), vagy kizárólagosan játékot vezetni hozod (ebben az esetben az ő aktivitását nem vesszük számba további multikérvények során, viszont a Kviddicsarénán kívül, más, szerepjátékos témákban nem lehet jelen!).
2.2. Már meglévő karakter esetén
Amit kérünk: a karakter rövid bemutatása, mik a karakter motivációi, miért szeretne a tanoda falain belül munkálkodni, valamint milyen kviddicses tapasztalattal rendelkezik?
3. Tervek
Az utóbbi időben több változáson is átesett a rendszer. Szeretnénk látni, mik a te terveid: a jelenleginél maradnál, vagy újítanál, frissítenél? Írd le a gondolataid, hogy szeretnéd alakítani a rendszert, min változtatnál vagy éppen hagynál a jelenlegi formájában?
Az ünnepekre tekintettel pályázataitokat 2020. január 5. 23:59 - ig várjuk bagolyban, ahogy kérdéseitek is itt tehetitek fel.Make kviddics great again!
A NAVigátorok.
Kedves Fórumozók!Sokan érdeklődtetek betöltetlen posztok iránt, illetőleg akad még olyan felelősi feladatkör, ami idő közben megüresedett. Az alábbiakban mutatjuk, kiket keresünk, Nektek pedig lesz lehetőségetek megpályázni az alábbi tisztségeket!
FelelősökAMS felügyelőjeAz AMS tanulóit és oktatóit magában foglaló lista naprakészen tartása, átnézése, ellenőrzése - mindenki szerepel-e rajta, valamint levelet ír azoknak, akik nem, beírja őket.
Az egyetlen kikötésünk, hogy légy aktív tagja az oldalnak, valamint írj bármelyik navigátornak egy levelet, amiben a következők fognak szerepelni:
- mely karaktereddel szeretnéd a tisztséget?
- valamint miért szeretnél a téma felelőse lenni?
KarakterkeresőA Karakterkereső témát tartja karban, az inaktívvá vált karakterek hirdetéseit kiszedi, illetőleg egyeztet a hirdetőkkel, amennyiben szabálytalanságot talál a posztjukban.
Az egyetlen kikötésünk, hogy légy aktív tagja az oldalnak, valamint írj bármelyik navigátornak egy levelet, amiben a következők fognak szerepelni:
- mely karaktereddel szeretnéd a tisztséget?
- valamint miért szeretnél a téma felelőse lenni?
Bogolyfalva vezetésePolgármester és alpolgármesterWittner Erik Benjámin távozásával elapátlanodott a falu, ím hát várjuk a lelkes jelentkezőket eme tisztség betöltésére. A falu bővülése indokolja, hogy ne csupán polgármestert, hanem alpolgármestert is keressünk, mindkettejüknek ugyanaz a pályázati sablon az irányadó. Szeretnénk, ha figyelembe vennétek, hogy a rang ezentúl álmodói felelősséggel is jár majd: szeretnénk, ha a polgármester felpezsdítené a falubeli életet, eseményeket szervezne és aktívan jelen is lenne a közösségi életben. Illetőleg ami fontos: elkerülhetetlen, hogy a jelentkező(k)nek legyen politikai háttere, valamint vegyétek számításba, hogy húsz éveseket nem neveznek ki egy komplett falu élére!
A pályázat tartalmazza az alábbi pontokat:
- Álmodó bemutatása (röviden, fontos jellemvonások, eddigi tevékenység)
- Pályázó karakter bemutatása (előtörténet, jellem, eddigi pályafutás, pozícióalkalmasság)
- Miért szeretné az álmodó és a karakter ezt a posztot betölteni?
- Vannak tervei ezzel? Ha igen, mik?
Bogolyfalva Tanácsának tagjaiA polgármester személyének változása egy új Tanács felállítását is megköveteli. Úgy érzed, tudnál tenni a falu közösségéért? Van egy jó ötleted, amit megvalósítanál? Lehet beleszólásod! Légy a Tanács tagja, segítsd a polgármester munkáját ötleteiddel, szervezz és valósítsd meg a programokat!
A pályázat tartalmazza az alábbi pontokat:
- Álmodó bemutatása (röviden, fontos jellemvonások, eddigi tevékenység)
- Pályázó karakter bemutatása (előtörténet, jellem, eddigi pályafutás, pozícióalkalmasság)
- Miért szeretné az álmodó és a karakter ezt a posztot betölteni?
- Vannak tervei ezzel? Ha igen, mik?
Iskolai dolgozókVadőr(ök)Iskolánk környékén az erdősség, valamint a vadőrlak lakói és betérői, akik akár kicsi állatok, akár lények, de számítanak rá. Várjuk azt az elhivatott, lényekhez és állatokhoz értő személyt, aki képes ellátni ezen feladatot jelleméből, végzettségéből vagy más okból kifolyólag!
A pályázat tartalmazza az alábbi pontokat:
- Álmodó bemutatása (röviden, fontos jellemvonások, eddigi tevékenység)
- Pályázó karakter bemutatása (előtörténet, jellem, eddigi pályafutás, pozícióalkalmasság)
- Miért szeretné az álmodó és a karakter ezt a posztot betölteni?
- Vannak tervei ezzel? Ha igen, mik?
Iskolai gyógyító(k) és javasasszony(ok)Fontos az iskolában élők egészsége, jóléte. Sajnálatos módon két gyógyító is távozott iskolánk falai közül, az ő helyükre szeretnénk lelkes, aktív gyógyítókat, javasasszonyokat, illetve segédeket! Ennek tükrében várjuk a végzettségben megfelelő karakterek jelentkezését!
A pályázat tartalmazza az alábbi pontokat:
- Álmodó bemutatása (röviden, fontos jellemvonások, eddigi tevékenység)
- Pályázó karakter bemutatása (előtörténet, jellem, eddigi pályafutás, pozícióalkalmasság)
- Miért szeretné az álmodó és a karakter ezt a posztot betölteni?
- Vannak tervei ezzel? Ha igen, mik?
(Iskola)pszichológus(ok)Mind a faluban, mind az iskolában történhetnek olyan események, amik indokolttá teszik, hogy ne csak fizikai, hanem lelki segítséget is kérjünk. Szükségünk volna olyan szakemberekre, akik segítenek átvészelni az életvezetési kríziseket, feldolgozni a traumákat, kezelni a már meglévő betegségeinket. Amennyiben úgy érzed, hogy Te vagy a megfelelő ember képzettséged és motivációid okán, várjuk jelentkezésed!
A pályázat tartalmazza az alábbi pontokat:
- Álmodó bemutatása (röviden, fontos jellemvonások, eddigi tevékenység)
- Pályázó karakter bemutatása (előtörténet, jellem, eddigi pályafutás, pozícióalkalmasság)
- Miért szeretné az álmodó és a karakter ezt a posztot betölteni?
- Vannak tervei ezzel? Ha igen, mik?
Tanulmányi ügyintéző(k)Egy iskolában rengeteg feladat van, titkárok és titkárnők, tanulmányi ügyintézők, pályázati felelősök számára, amik mind nyitott pozíciók jelenleg és hiányban szenvedünk belőlük.
A pályázat tartalmazza az alábbi pontokat:
- Álmodó bemutatása (röviden, fontos jellemvonások, eddigi tevékenység)
- Pályázó karakter bemutatása (előtörténet, jellem, eddigi pályafutás, pozícióalkalmasság)
- Miért szeretné az álmodó és a karakter ezt a posztot betölteni?
- Vannak tervei ezzel? Ha igen, mik?
DefenzorFontos, hogy a kastély lakói védelem alatt álljanak. Néha külső, néha belső veszély fenyeget, diákok verekszenek a folyosón vagy csínytevők osonnak iskolánk falai közé. Kell valaki, aki móresre tanítja a rendbontókat! Noha a falu aurorjainak száma megnövekedett, a Tanodán belül is meg kell erősítenünk védvonalainkat. Amennyiben alkalmasnak érzed magad arra, hogy fenntartsd az iskola rendjét, ne habozz jelentkezni, elegendő csupán egy friss erkölcsi bizonyítvány és aurori vagy tanítói tapasztalat!
A pályázat tartalmazza az alábbi pontokat:
- Álmodó bemutatása (röviden, fontos jellemvonások, eddigi tevékenység)
- Pályázó karakter bemutatása (előtörténet, jellem, eddigi pályafutás, pozícióalkalmasság)
- Miért szeretné az álmodó és a karakter ezt a posztot betölteni?
- Vannak tervei ezzel? Ha igen, mik?
A pályázatokat folyamatosan várjuk, de legkésőbb
2019. december 22-ig! Ha az idő nem volna elegendő, januárban ismét lesz lehetőségetek jelentkezni. Ezen kívül fontos információ, hogy
a multiakció keretein belül is hozhattok a meghirdetett posztokra karaktert! Éppen ezért indulhat a sürgés-forgás, várjuk a jelentkezéseket!
Addig is további jó játékot,
A NAVigátorok
Kedves Fórumozók!
Nem múlhat el a karácsony ajándék nélkül, így mi sem érkezünk üres kézzel: idén ismételten multiakciót hirdetünk! Mivel jelenleg sok karaktert hiányolunk a repertoárból, így az akciókat ezekre fogjuk kiterjeszteni, a feltételekről pedig lentebb olvashattok.
Kiket hozhattok akciósan?
Amint azt látjátok, ritkul a diákság a Bagolykőben, így elsődlegesen diákokat és mestertanoncokat keresünk. Emellett természetesen tanulhat a karakter az AMS-en vagy a Grosserlieb Művészeti Iskolában, de fontos, hogy elsődlegesen a tanodát bővítsük.
Ezen kívül szükségünk volna aktív és lelkes felnőttekre (művészetis oktatók, AMS oktatók, különböző szakmák képviselői), s hogy ne maradjanak munka nélkül, bizony alvilági emberekre, szélhámosokra és bűnözőkre is. Jelenleg a világunk ezen része nincs részletesen kidolgozva, noha szárnypróbálgatások érkeztek ezzel kapcsolatban korábban. Fontos, hogy észben tartsuk, Magyarország egy kicsi ország, nem reális, hogy párhuzamosan húsz szervezet vagy gyülekezet dolgozzon, tehát amennyiben csatlakoznál vagy létrehoznál egy komolyabb hálózatot, keresd azokat, akik már gondolkodtak hasonlóban. Ezen kívül egyáltalán nem tilos külföldi szerveződések tagjaként például Magyarországra keveredni - hogy mi okból, azt a fantáziátokra bízzuk. Pörgessük fel az életet!
Mik az akció feltételei?
Alapvetően a multiakció lényege, hogy az általános szabályoktól eltérően lényegesen megengedőbbek vagyunk. Éppen ezért az aktivitást csak annyiban figyeljük, hogy a meglévő karaktereitek nem vesztettek avataralanyt - tehát fél év alatt legalább 6 hozzászólást írtatok velük. Ezen kívül fontos, hogy rendelkezzetek Haladó ranggal, illetve ne álljatok multikorlát alatt - ide tartozik a kikötés, miszerint x ideig nem hozhattok multit vagy próbakarakterrel rendelkeztek aktivitásotok okán.
Sokatoknak lehet épp akkor jár majd le a két multi közötti ideje, amikorra az akció időpontja esik. Végül úgy döntöttünk, hogy ez nem lesz akadály az akció kihasználásának tekintetében, azzal azonban számolnotok kell, hogy a rendes és az akciós multi miatt a következő karaktert csak két hónap múltán adhatjátok be - illetőleg amennyiben két vagy három hónap lenne a várakozási időtök, két multi között, akkor amennyivel előbb kapjátok meg az akciósat a rendes mellé, annyival tovább kell várnotok a következőre. Reméljük, hogy ez mindenki számára kellő lehetőséget biztosít majd arra, hogy kihasználja az érkező lehetőséget.
Figyelem! Az emlékkarakterek is részei lehetnek az akciónak, de a kihozásukig szükséges időtartam lejártáig nem hozhattok majd az akciós után multikaraktert!
Az akció csak a készlet erejéig érvényes!
Kérünk Titeket, hogy az akciós multikat 2019. december 22. 23:59-ig adjátok le, hogy lehetőleg valóban karácsonyi ajándékként az ünnepek alatt adhassuk ki Nektek - illetve nekünk is legyen időnk elbírálni őket. Ha kicsúsztok a határidőből, az akció nem lesz érvényes rátok!
Ne feledjétek, hogy a kérvényeket a megszokott módon, a multisablon szerint várjuk. A hiányos vagy nem megfelelő kérvényeket nem tudjuk elfogadni - ez természetesen nem vonatkozik arra, ha nekünk akad kérdésünk az új karakter kapcsán.
Bármilyen kérdés-kérés felmerül, keressetek bizalommal, addig is jó játékot kívánnak,
A NAVigátorok
Kedves diákok, mestertanoncok!A diákönkormányzat tagfelvételt hirdet, mivel eléggé megcsappant a létszám, így szükségünk van pár lelkes segítőre ismét. Nincs határidő a jelentkezésre, amikor megjön a kedvetek tevékenykedni jelentkezhettek az elnöknél vagy helyettesénél. Egyetlen kikötés van, diák vagy mestertanonc légy, mindegy hogy mennyi idős vagy, mi a nemed vagy éppen haladó vagy kezdő vagy-e éppen.
Célunk elsősorban az, hogy fellendítsük az iskolai életet, a diákok számára élvezetes programokat szervezzünk és bonyolítsunk le. Amolyan kis közösségként kivegyük a részünk az iskola mindennapjainak irányításából.
Hogy mit is nyersz ezzel?
- Egy hangulatos csapattagságot
- Nyitott füleket és szemeket az ötleteidre
- Segítő kezeket ezek megvalósításához
- Házpontokat a lelkes és aktív munkáért
- Esetlegesen ajándékokat a szerepjátékos munkáért
- Nevet, hiszen a DÖK-tagokat szinte mindenki ismeri
Ha felkeltettük az érdeklődésed, kérdéseiddel, jelentkezéseddel írj baglyot nekem, vagy helyettesemnek Nérel Dankának!
Mihail V. Sztravinszkij DÖK elnök & Nérel Danka DÖK elnökhelyettes
Kedves fórumozók!(egy újabb hír, igen, igen, sorry-sorry)Az igazán szemfülesek már észrevehették, hogy bizonyos okokból kifolyólag a fórum felelősi gárdája némi vérfrissítésen esik épp át, viszont még közel sincs minden poszt betöltve, ahogy, ebből kifolyólag, a
lista sem teljes. Aggodalomra viszont semmi ok, hiszen folyamatosan fogadjuk és iktatjuk munkába a jelentkezéseket, erre az időre viszont a türelmetek szeretnénk kérni. Amennyiben kérdéseitek támadnának egy adott témában, de nem találnátok a megkeresendő személyt, vagy épp még nincs is ilyen, természetesen bármikor fordulhattok a navigátori gárda bármelyik tagjához.
További szép estét,
a NAVik.
Kedves Fórumozók!Mint azt olvashattátok az Ötletek témában, némiképp változni fog a multihozás.
Az alapokon nem változtattunk, tehát az első három multikarakter tulajdonképpen "ingyenes", nem nézünk aktivitást, illetve a későbbiekben is három hónapos időintervallumban ellenőrizzük azt. Ami változás lesz, az az aktivitás fókusza, tehát hogy mi szerint tekintünk valakit aktívnak.
Úgy gondoljuk, hogy
jelenleg az aktivitás nem a közösségi tevékenységek függvényében bírálandó, hanem a szerepjátékos jelenlét alapján. Amikor új karaktert adtok be, számunkra
az a döntő, hogy a meglévő karaktereitek valóban kihasználtak-e. Természetesen minél több karakteretek van, annál nehezebb megugrani az aktivitási elvárásokat, melynek oka, hogy jelenleg is sok olyan kari van az oldalon, akik szerepjátékosan meg sem jelennek, emellett avataralanyokat foglalnak. Mivel nem szeretnénk, hogy sötétben tapogatózzatok, így
irányadónak álljanak itt az alábbi információk:
- minden karakterrel havonta 5-6 hozzászólást kell produkálni;
- figyelembe vesszük az RT hozzászólásokat is, azonban pusztán RT játékok nem helyettesítik az NRT-t. (éppen ezért kérünk Titeket, hogy az RT hozzászólásokat külön tüntessétek fel a kérvényetekben, ha szükségesnek érzitek)
Természetesen
egy kari inaktivitását ellensúlyozhatja a többi aktivitása, tehát e tekintetben rugalmasan kezeljük a kérdést, azonban ha huzamosabb ideig egy multival nem születik elegendő hozzászólás, valószínűleg jelezni fogjuk azt és akár egy új karakter is múlhat rajta. Bizonyos karakterek túlteljesítésével összesen 3 hónapnyi nem megfelelő aktivitást lehet ellensúlyozni, például:
Ha van valakinek 4 karaktere, akkor összesen 12 havi aktivitást néztünk (hiszen karakterenként 3 hónap), ebből 3 hónapban maradhat az elvárt alatt a szám annak feltételével, hogy a többi hónapban van túlteljesítés.
Felmerült korábban, hogy a behozott multik fényében lesz egy korlátozás arra vonatkozóan, hogy milyen névvel adhattok be újat. Noha az előző gárda ezt az elképezést támogatta, mi nem üdvözöljük a lépést. Aki úgy érzi, hogy problémás lehet a választása, az nyugodtan megkereshet egy más, a nevet birtokló álmodót, azonban mi ilyen és ehhez hasonló ügyekben nem kívánunk döntést hozni. Természetesen ez vice versa is működik, aki problémásnak ítéli, hogy már meglévő karakter nevével regisztráltatja magát valaki, az keresse az illetékes álmodót, ezeknek az egyéni konfliktusoknak nem kívánunk mediátorai lenni.
További jó játékot kívánnak,
A NAVigátorok
Kedves Mindenki!
Ismét lesz lehetőség pályázni elemi mágus tanoncnak és ezzel elnyerni a képességtanulást. Először is azzal kezdeném, hogy nem évfolyamokhoz, hanem korhoz kötött a pályázat; valamint aktivitáshoz, így idősebb karaktereknek, esetleg már végzett, de érdeklődőeknek szintén lehetőséget tudok nyújtani, hogy szerepjátékosan valami pluszt vihessenek az életükbe. De lássuk is:
Lehetőség van monomágusként (egy elem birtokosa) tűz, víz, levegő és föld elemű pályázatra, mivel az elmúlt években ritka volt ez, így külön kiemelem, hogy BÁRMELYIKRE érkezhet, és akár egy elemhez TÖBB embert is fel tudok venni.
Az elemi mágia tanulásával nemcsak a képesség és jogok, de felelősségek és kötelességek is járnak, hiszen a képzés 3 szintig (álmodóilag ez minimum 9 hónap/vagy külön egyeztetéssel több/) tart, de meg is lehet bukni, vagy inaktívság esetén elveszteni a lehetőséget. Az évlépésért ugyanúgy meg kell dolgozni, mint a többi tárgy évfolyamlépésénél, de itt az év közbeni munkán van a hangsúly. A 3. szint végén a végzősöknek gyakorlati vizsgát kell tenniük, melyre nem csak egy mód van. Ezekkel mind számolnod kell, ha beadod a pályázatodat.
Lássuk a pályázat fontos szabályait:
1. A pályázó személy 16 és 29 éves kor között van.
2. Bagolyban várom, minden részt kitöltve a pályázatokat, hiányos vagy késve beérkezett munkák azonnal elutasításra kerülnek, valamint a képesség komolysága és használata miatt, figyelembe veszem, hogy az illető haladó szintű játékos-e (nem kell ranggal rendelkezni, ha a játékán/próbahozzászólásán ez látszik, de a döntési jogot fenntartom ebben). Tárgyat adjatok a bagolynak!
3. Megfelelő pályázatok esetén több tanonc kezdheti meg tanulmányait a pályázat lejártával.
4. Minden pályázó esetében figyelembe lesz véve, hogy az álmodó vele mennyire aktív és mennyire van a birtokában más fontos plusz adott karakterrel. Ha már volt elemi mágusod, az nem hátrány, de nem is feltétlenül előny. a pályázatod úgy bírálom mint bárki másét.
5. Ha nem érkezik megfelelő pályázat, előfordulhat, hogy nem lesz új/egynél több tanonc!
Lássuk a pályázati sablont:
I. Álmodói motiváció, miért szeretnéd a képességet és az aktivitás
[Nem kell komoly indok, tanulhatod mert kell a kihívás vagy mert kell a karakter jövőjébe, csak győzz meg. Az aktivitásodnál szeretném látni, hogy az adott karakterrel az elmúlt 2-3 hónapban mennyi hozzászólásod volt. Csak számosítva, RT-ket is feltüntetheted, csak különítsd el a rendes posztoktól! Friss karakter esetén mutathatsz be a többivel aktivitást.]
II. Karakteri motiváció, miért az adott elemet választottad? Mik a pluszaid!
[A „mert ez a kedvence”, vagy az, hogy „szeret úszni/gyújtogatni/ásni/szélben sétálni” nem megfelelő feleletek. Az is lényeges, miért éppen ezt választottad, milyen a karakter viszonya az elemmel? Ezen kívül kérlek tüntesd fel hol helyezkedik el a karaktered elemi mágikus jegye. HA nem vagy képben mi is ez, írj nekem beszélünk róla!
Valamint a tananyagok közt szereplő hátrányokból is válassz az elemedhez kettőt és ide írd be! Ha nem találod, szintén írj bátran!]
III. Próbahozzászólás az elemed megjelenésének esetéről!
[Szeretném, ha ez kifejezetten arra irányulna, mikor a karakternek először megjelenik az eleme. Azt az élethelyzetet, érzelemvilágot, szituációt próbáld meg visszaadni a karakterrel. Fontos szempontjai lesznek ennek az elemi mágia tananyagi részeinek megfelelő felhasználásai, a következetesség, a kreativitás, és természetesen maga a fogalmazás és helyesírás.
Ha valaki még nem tanulja az elemi mágiát, de pályázna és nincs információja, az keressen meg és szívesen megmutatom a megfelelő anyagrészeket.]
*Tökéletesen egyező jellem kell az elemhez?
Nem. Természetesben nagyon általánosak a tananyagban feltüntetettek, ellenben vannak erőteljesebbek, amit az elembirtokos azok közül magán visel, ami oda köti őt, amiért nem lehet bármelyik másik az eleme.
A beküldési határidő 2019. december 22. 22:22, Dustin Axel Westwoodhoz - azaz hozzám - bagolypostán.
Döntés és hír, valamint az új tanonc/ok/ bekerülése várhatóan a határidő után nem sokkal meg is lesz. (Karácsonyi csomag!) A határidő vége előtt nem fogom senkiét egészében átnézni és bírálni, együtt fogom az összessel.
Mindenkinek sok sikert kívánok! Ha elakadtál, vagy kérdésed lenne, keress bátran bagolyban!
D. A. Westwood
Kedves Mindenki!Ismét alkalom adódik pályázni
animágus tanoncnak és ezzel elnyerni a lehetőséget egy karaktert színesítő készség megszerzéséhez. Először is azzal kezdeném, hogy nem évfolyamokhoz, hanem korhoz kötött a pályázat; valamint aktivitáshoz, így idősebb karaktereknek, esetleg már végzett, de érdeklődőeknek szintén lehetőséget tudok nyújtani, hogy szerepjátékosan valami pluszt vihessenek az életükbe. De lássuk is, mi fontos:
Információk;
Jó ha tudod:
¤ A pályázás nem csak jogokkal, de kötelességekkel jár, a tanulásnak vannak kötelezően megoldandó elemei és szerepjátékos aktivitást követel meg.
¤ Van kibukási, szerepjátékosan elbukási lehetőség inaktivitás esetén, erre készülj fel.
¤ A pályázattal már induló pontokat szerezhetsz, így érdemes maximálisan odafigyelni.
¤ A tanoncok száma korlátozott, de szeretnék legalább minden tanévben egyszer pályázatot hirdetni, így ennek mérten veszek fel tanoncokat. (3-4 simán adódhat)
¤ A pályázat minősége miatti tanoncelutasítás jogát fenntartom.
Lássuk a fontos szabályokat:
¤ A pályázó személy elmúlt 16 éves; felső korhatárt nem szabok, beszéljük meg, miként jövök a képbe.
¤ Bagolyban várom, minden részt kitöltve a pályázatokat, hiányos vagy késve beérkezett munkák azonnal elutasításra kerülnek, valamint figyelembe veszem, hogy az illető haladó szintű játékos-e (nem kell ranggal rendelkezni, ha a játékán/próbahozzászólásán ez látszik, de a döntési jogot fenntartom ebben).
¤ Tárgyat adjatok a bagolynak!
¤ Megfelelő pályázatok esetén több tanonc kezdheti meg tanulmányait egyidőben.
¤ Minden pályázó esetében figyelembe lesz véve, hogy az álmodó vele mennyire aktív és mennyire van a birtokában más fontos plusz ADOTT karakterrel. (Az, hogy más karaktereddel mi a helyzet nem rám tartozik.)
¤ Ha nem érkezik megfelelő pályázat, előfordulhat, hogy nem lesz új/egynél több tanonc!
¤ A pályázat egésze érkezhet documentum formában, de az utolsó pontot mindenképpen abban érdemes küldeni, csak töltsd fel drivera és adj egy megosztott olvasható linket hozzá!Pályázati rész;
Nos, a pályázati sablon:
I. Álmodói bemutatkozás, motiváció
Nem kell komoly indok, tanulhatod mert kell a kihívás vagy mert kell a karakter jövőjébe, csak győzz meg. Miért szeretnéd a képességet ÁLMODÓILAG tehát? Ki vagy te? Az aktivitásodnál szeretném látni, hogy az adott karakterrel az elmúlt 2-3 hónapban mennyi hozzászólásod volt. Csak számosítva, RT-ket, kviddicset is feltüntetheted, csak különítsd el a rendes posztoktól!
II. Karakteri bemutatkozás, motiváció, miért szeretnéd, hogy animágus legyen a karaktered?
Rád bízom a formát, a mennyiséget, de illeszd bele a karakter életébe, látszódjon valami cél. Itt mindenképpen rajzolódjon ki az, hogy miként képzeled el KARAKTERESEN a befektetett munkát, hogy illik bele a mindennapokba. Miért?
III. Melyik állat bőrébe bújnál, és miért?
A választott állat megnevezése és indoklása kerüljön ide. Nyilván ezt még nem tudod az első átváltozásig szerepjátékosan, álmodóilag azonban előre meg kell határozd. Jellemmel, viselkedéssel és konkrétumokkal a legkönnyebb körbeírni a döntésed.
IV. Állatismereti esszé - (20 ponttal indulhatsz tanoncként megfelelő esetén)
Az állatról készített kutatómunka, amivé változni fog, szeretném ha álmodóilag képben lennétek, sokat segít. Minimum 1,5 A/4-es oldal, szokásos kritériumokkal (times new roman; 12 pt; normál sorköz, sorkizárt).
A beküldési határidő 2020. január 6. 20:00, Mikola Keve Áronhoz - azaz hozzám - bagolypostán.Mindenkinek sok sikert kívánok! Ha elakadtál, vagy kérdésed lenne, keress bátran bagolyban!
MKÁ
Kedves fórumozók!
Örömmel jelentjük, hogy a meghirdetett felelősi pozíciókból kettőt már el is foglaltak! Mostantól a Karakterek iskolái témával kapcsolatban Csepreghy Pétert kereshetitek, míg a fórum témáinak listáját Zhippzar Mária Stella egyengeti majd. Ha bármilyen észrevételetek van, ne habozzatok keresni őket!
A mestertanonci lista felelősét még nem találtuk meg, tehát aki szívesen jelentkezne, ne habozzon, várjuk a tollasokat!
További jó játékot kívánnak,
A NAVigátorok
Kedves fórumozók!
Catherine Hope Brightmore lemondott a karakterek iskolái téma igazgatásáról - eddigi fáradalmas munkáját ezúton is köszönjük.
Az élet viszont nem állhat meg, ahogy a téma sem, ezért a felszabaduló helyet most szabad rablásra hirdetjük - sok mással együtt!
Karakterek iskolái felelőse Dolga a témában jelentkezők listába vétele, a lista ellenőrzése, aktuálisan tartása Az egyetlen kikötésünk, hogy
légy aktív tagja az oldalnak, valamint írj bármelyik navigátornak egy levelet, amiben a következők fognak szerepelni:
- mely karaktereddel szeretnéd a tisztséget?
- valamint miért szeretnél a téma felelőse lenni?
Fórumos témák felelőseiÁtnézik a témák leírásában szereplő képeket, ahol hibás, jelzik a Navigátorok felé, új képet keresnek, aktuálisan tartják a témalistát, hogy az új témák mindig szerepeljenek benne, az archívak pedig kikerüljenek, új ötletek, vagy régi témákat újra aktívvá kívánók listába szedése, Navigátorok felé továbbítása.
Az egyetlen kikötésünk, hogy
légy aktív tagja az oldalnak, valamint írj bármelyik navigátornak egy levelet, amiben a következők fognak szerepelni:
- mely karaktereddel szeretnéd a tisztséget?
- valamint miért szeretnél a téma felelőse lenni?
Mestertanonci lista felelőseA mestertanonci lista naprakészen tartása, átnézése, ellenőrzése - minden mestertanonc szerepel-e rajta, valamint levelet ír azoknak, akik nem, beírja őket.
Az egyetlen kikötésünk, hogy
légy aktív tagja az oldalnak, valamint írj bármelyik navigátornak egy levelet, amiben a következők fognak szerepelni:
- mely karaktereddel szeretnéd a tisztséget?
- valamint miért szeretnél a téma felelőse lenni?
Határidőt nem szabunk, de szeretnénk minél hamarabb felavatni az új, friss és ropogós tisztviselőket, szóval ne habozzatok, bombázzatok azokkal a baglyokkal!
További csodálatos napot kívánunk,
a NAVik.
Kedves kirándulni vágyók, a mai naptól kezdetét veszi a téli kiruccanás, melynek helyszíne egy csodálatos cseh varázslótelepülés:
A kiruccanás elsődleges lehetőségeiről, a helyszínről és a kirándulókról a témák leírásaiban (NRT opciós kirándulás
itt és RT opciós kirándulás
itt) olvashattok!
A kirándulás
szerepjátékosan november 16-tól egészen november 30-ig tart, igen ez összesen két hét PIHI! Amit
álmodóilag november 15-től egészen január 10-ig bármikor kijátszhattok.
A játékok
szálazása a szokásos módon, mint minden témában, itt is
partnereitekhez történik.
Ha kérdésetek van, nem egyértelmű a leírás, az időpont, vagy ötletben nem vagytok biztosak,
írjatok levelet a DÖK elnöknek vagy helyettesének és szívesen felelnek!
A DÖK csapata
Kedves diákok,az elmúlt két tanévben nem volt plusz lehetőség a tárgyamból a szorgalmikon túl, idén azonban három pályázattal is kedveskedem nektek, amik remélem elnyerik a pontot szerezni vágyók tetszését; vagy azokét, akik szeretnének szerepjátékosan a tárgytól valami különleges pluszt kapni (erről később).
A beérkezett műveket - persze a közreműködőknél feltüntetve az író nevét - megjeleníthetem az óráim között, ha olyan jól sikerültek!
I. Művészettörténet
Az alábbi témakörökből kell kiválassz, és akár képek kíséretében be kell mutasd, mintha egy lenne a tanórák közül. Lehet történelmi, érdekességeket felsorakoztató, különleges művészeti elemeken át bemutatott (festmény, zenei mű, színdarab...stb.), térségen át (Pl.: Egyiptom) vagy egyszerű elbeszélés róla.
- Őskori művészet
- Ókori művészet
- Keleti művészetek
- Középkori művészet
- Reneszánsz
- Újkori művészet
Maximum kettő mű küldhető be, a pontszerző karakterrel. Ha nem tanulod a tárgyat, akkor is járhat érte pont, csak kevesebb. Az elkészült munka kritériuma: minimum 1-1,5 oldal alap beállításokkal (sorkizárt, times new roman 12...stb.). Bagolyban várom a dokumentum linkjét, vagy ha nem tudod megoldani, írj egy levelet, egyeztetünk az eljuttatásról!
Határidő: 2019.12.31.
II. Modern művészetek
Az alábbi témakörökből kell kiválassz, és akár képek kíséretében be kell mutasd, mintha egy lenne a tanórák közül. Lehet történelmi, érdekességeket felsorakoztató, különleges művészeti elemeken át bemutatott (festmény, zenei mű, színdarab, freskó...stb.), térségen át (Pl.: Európa) vagy egyszerű elbeszélés róla.
- Konyhaművészet
- Harcművészet
- Táncművészetek
- Tetoválóművészet
- Graffiti
- Bármely más általad megnevezett, megmagyarázott művészeti színtér
Maximum kettő mű küldhető be, a pontszerző karakterrel. Ha nem tanulod a tárgyat, akkor is járhat érte pont, csak kevesebb. Az elkészült munka kritériuma: minimum 1-1,5 oldal alap beállításokkal (sorkizárt, times new roman 12...stb.). Bagolyban várom a dokumentum linkjét, vagy ha nem tudod megoldani, írj egy levelet, egyeztetünk az eljuttatásról!
Határidő: 2020.02.20.
III. Pontversenyes pályázat
A tárgyamból év végéig a három legtöbb pontot szerző diák pontjutalomban és vizsgamentességben részesül, amit a vizsgaidőszak első hetében fogok majd kihirdetni valamikor.
Pontozásról és jutalmakról
A szabályzat szerinti (
KATT
Az egy területre koncentráló pályázatok. (Egy témás./Egy kategóriás.)
Tárgyat tanuló diák esetén: Egy pályázatra egy diáktól maximum két munka érkezhet, minden további szerepjátékosan honorálható csak (vizsgamentességgel például). A megszavazott első, második, harmadik helyezett (50-40-30) a pontokat megkaphatja, valamint a további művek 15-20 pontot.
Tárgyat nem tanuló diák esetén: Egy pályázatra egy diáktól maximum két munka érkezhet, több nem értékelhető. A megszavazott első, második, harmadik helyezett a szokottnál kevesebb (25-20-15) pontokat megkaphatja, valamint a további művek 10 pontot.
)
értékelést végzem én is. Ezesetben a beérkezett művek rangsor szerint pontozódnak majd, amit minőség, tartalom és összetettség alapján döntök el.
Ezen felül lesz(nek) kiemelt mű(vek), ami(k)nek tulajdonosa(i) szerepjátékos jutalomban részesülnek, ami azt jelenti, hogy kortól, nemtől, szaktól függetlenül "megtanultnak" minősítem náluk a mestertanoncok számára, vagy csak művészetiseknek oktatott varázslatokat. Illetve lesz két művészetekhez kapcsolódó varázs"tárgy"nyeremény.
DAW
Kedves diákok, felnőttek, iskolában oktatók és nem oktatók, előkészítősök!A DÖK megújulásának megünneplése gyanánt szeretnénk nektek egy igen különleges alkalommal és élménnyel egybekötött
kirándulást szervezni a Sněhová vločka nevű csodálatos síparadicsomba Csehországba, ahol rengeteg lehetőség van különböző programok és sportok kipróbálására, megismerésére.
A programok között szerepel a síelés, a snowboardozás, és ezek megbűvölt variáció, a szánkópálya - különböző szinteken való - kipróbálása, szán túra a hegységben, korcsolya lehetősége a tükörjégen, mely alatt színtisztán látszódik az alatta elfekvő vízivilág.
Fontos tudni, hogy diákok közül, aki betöltötte a 18. életévét saját felelősségére eljöhet, azonban, aki 18. életévét még nem töltötte be annak szülői engedély szükséges a kiránduláson való részvételhez, melyet a szervezőknek kell átadni.
Aláírás hamisítás nem játszik, úgyis rájövünk. A programokon való részvétel nem kötelező, mindenki kedve szerint dönti el, hogy éppen merre szeretne elcsászkálni, mit szeretne kipróbálni, mi érdekli éppen.
Előkészítős diákok nektek is itt a lehetőség, hogy kicsit elszakadjatok a mindennapos rutintól és ismerkedjetek másokkal, természetesen szülői engedély mellett.
Senki ne aggódjon, nem marad le az anyagban! Ez idő alatt iskolánkban is pihenőidő honol, amiért
innen is köszönet új Igazgatónknak, Rothman Antonnak!Jelentkezéseteket bagolyban várja
november 15-ig; Balić András Dorián DÖK elnök, vagy
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij, DÖK elnökhelyettes, aki
tényleg nem olyan rossz, mint amilyennek tűnik.A kirándulás
november 16-tól egészen november 30-ig tart, igen ez összesen két hét PIHI!
A kiruccanásra mindenkit várunk nagyon sok szeretettel!
Bandi&Mihail
-
- Érdeklődés hiányában, vagy alacsony szám mellett a szervezők fenntartják a jogot, hogy a kirándulás lemondásra kerüljön. A kirándulást biztosan megtartjuk, de az eddigi jelentkezők várják további társaikat!
-
- Előkészítős, bagolyköves, mestertanonc vagy akár egyetemi tanárok jelentkezését várjuk felügyelőknek a kirándulás ideje alatt! Őket is kérjük, hogyha szívesen jönnének a DÖK elnöknek, vagy helyettesének küldjenek baglyot!
-
//Álmodóilag november 15-től - január 10-ig tart majd, ez idő alatt lehetőségetek lesz RT és NRT keretein belül is kijátszani a kirándulás nektek tetsző részeit barátaitokkal, új ismerőseitekkel, tanáraitokkal és aki még ott lesz! Kérünk mindenkit, hogy jelentkezését előszándéknak tekintse a kirándulós játékra, eszerint készülnénk nektek a programokkal.//
Kedves Fórumozók!Először is örülünk, hogy megkaptuk tőletek a bizalmat, igyekszünk mihamarabb felzárkózni és mindenben a segítségetekre lenni innentől!
Nem is késlekedünk, ugyanis máris van két dolog, amiről jó, ha tudtok.
- Multikarakter kérvényezése esetén igényelhettek fajt és képességet is. Míg a fajt teljes egészében a NAV bírálja el, addig a képességek esetén megkérünk mindenkit, hogy mielőtt kérvényt adna be, keresse meg az illetékes képességoktatót. Nyilván, ha új képességet dolgoztok ki, ilyesmire nincs szükség, azonban ha már létező, a fórumon oktatott, akár veleszületett, akár tanulható képességet szeretnétek, kérlek írjatok a tanárnak és egyeztessetek vele! Ők tudják, mit várnak el a birtokosoktól, tőlük tudtok anyagot kérni és ők fognak tudni válaszolni a specifikus kérdéseitekre is.
- Mivel az utóbbi időben problémák akadtak a prefektusi munkavégzéssel, visszavezetésre kerül a Dicséretek és megrovások téma. Ahogyan a szorgalmas prefektusok tudnak jutalmat szerezni, úgy azok, akik többszöri figyelmeztetésre és felszólításra, vagy arra sem végzik a teendőjüket, megrovásban részesülnek. Három megrovás a prefektusi rangtól való megfosztást eredményezi, de bízunk benne, hogy ilyesmire nem kerül majd sor.
Ezen kívül készülünk még Nektek egyéb ötletekkel, amiket hamarosan hír formájában is olvashattok a fórumon!
Jó játékot kíván Nektek,
Eszter, Henrik és Dante
A NAV
A tegnapi napon lezárultak a szavazások, melyek keretében
Ambrózy Henriket és
Weiler Dantet (leánykori nevén Dia) Navigátornak választottátok. Gratulálunk nekik és üdvözöljük őket a Staff csapatában!
Noha van már gyakorlatuk hasonló területeken, a tisztségükbe való belerázódás, a fonalfelvétel némi időt vehet igénybe, tekintettel arra is, hogy harmadik, őket köszöntő társuk,
Vajda Eszter is viszonylag új még a szakmában. Türelmeteket kérjük tehát a kezdeti ügyintézéseknél, miegyebeknél. Azonban minden további nélkül forduljatok hozzájuk bizalommal! Hogy például mikkel kapcsolatban tehetitek, arról
ITT olvashattok.
Jó munkát kívánok új Navigátorainknak a Staff nevében,
Adam Kensingtonalapító
Kisebb és nagyobb Fórumozók;a halottak napjára méltón megemlékezve inkább nem akkor nyírtuk ki a morált, hanem így utána. Az a helyzet, hogy felgyűltek olyan problémák, meglátások, emberek, helyzetek és ügyek, valamint jövőbeni változások, amikkel együtt, és amikért nem szeretnénk a jövőben tenni. A hozzáállás és környezet, amit tapasztaltunk már nem motivál minket, nem tudunk és akarunk ebben tevékenykedni, és az időnket, ami akad, így inkább tényleg olyanba fektetjük, amit szeretünk. Összedugtuk a fejünket (Maja, Lewy valamint Mei) és lemondunk kötelességeinkről, és fórumozói jogainkkal élve folytatjuk a tevékenységeinket - amik maradnak - az oldalon.
A hír címe vicces reflektálás a félreérthető Játékvezetői hírünkre, de mi mókásnak találtuk, így nem lett javítva, hogy pont így jött ki a lépés. Voltak élvezetes pillanatai a fórum navigálásának (hihi), szerettünk világot alkotni, segíteni, válaszolgatni és együtt dolgozni. Köszönjük Kami... Esztinek a közös munkát, azt hisszük, mi lepődtünk meg legjobban (már mind a négyen) azon, mennyire gördülékenyen ment egy-egy dolog, vagy éppen hogy szerettük megbeszélni a látásmódjainkat. Neked sok sikert kívánunk és jó munkát a továbbiakban!
We can be heroes everywhere we go
We can have all that we ever want
Kedves fórumozók;A karakterek hivatása téma, - melyet az Álmodói részleg Karakterek alfórumában találtok - egy amolyan önjelentkezéses munkahelyfoglaló. Jelenleg sokan nem szerepelnek rajta, mivel nem írtak be oda, hogy megtegyék ezt. Arra kérünk titeket, nézzetek be, és ha a karakteretek a felsorolt helyek közül valahol megtalálható, és szívesen rá is kerülnél, egy posztban küldjétek be oda!
Új posztokkal is frissült a téma, az egyik az Egészségügy, ami kapcsán nem csak a faluban lévő rendelő, de más helyekre is fel lehet iratkozni. Ezt megtehetitek Lewynél levélben vagy a témába posztolva.
a Navi-Aligátorok
Kedves mindenki;úgy sikerült a dolog, hogy nem kell tovább rettegésben élni, hogy elveszik egy fontos szabály vagy segítség, amire a nap folyamán vágynátok, ugyanis a mai nappal végére értünk a témák rendezésének, frissítésének és lecsökkentésének.
A célunk az volt, hogy a frissen érkezők valóban a fontos alapokkal találkozzanak elsőre a világleírásban, minden más az érdekességek részben kap helyet a jövőben. Ezen kívül külön Álmodói és Karakteri részre szedtük, hogy segítsük az eligazodást. Sokszor fordult elő még velünk is, hogy hirtelen kellett a téma, de végigjártuk őket, hol lehet. Most próbáltuk logikusan úgy rendezni, hogy ami a karaktereitek számára a legfontosabb legyen egy csokorba, és ami a fórum működését, álmodói tevékenységeiteket érinti egy másikba.
A legkiemelkedőbb változás a segítőinknél található, ugyanis elkezdtük növelni a navigátorok melletti felelősöket, akik újabb és újabb részeket vállalnak az oldal irányítgatásából, ezzel segítve a munkát. Ez tovább bővülhet, kerülnek meghirdetésre majd pozíciók is a jövőben. Stay tuned.
Sok helyen kerültek összevonásra témák, pontosítottunk leírásokat, kibővítettünk pontokat és át is fogalmaztunk olyat, ami értelmetlen volt addig, vagy gondot okozott. Voltak kérdések a bírálásunk kapcsán, így beleírtunk plusz dolgokat mintákba, fórumhasználatba vagy éppen a kezdő-haladó rangok részbe. Reméljük minden kérdésetekre, ami a régi kapcsán felmerült válaszokra leltek.
Kérünk minden gyakorlott, új és visszatérő játékost egyaránt, hogy nézzék át a fontosabb részeket, amik érinthetik őket (pontszerzés, foglaló, fórumhasználat, kérvényminták, házirend, segítők..stb.), biztosan ne maradjanak le a változásokról! Nagy horderejű újítás nem történt, ha lesz ilyen, arról természetesen a jövőben értesítünk benneteket!
a Navi-Aligátorok
Holnap itt a Halloween... A szörnyek éjjele, a csínyek ideje, amikor a kastélyban velőtrázó sikolyok riasztják fel a diáksereget, amikor minden otthon ablakain behúzzák a függönyöket... A farkasüvöltés megtöri a nyugalmas csendet, a szellemek ismét köztünk járnak, valaki figyel minket. A kastélyban, a Minisztériumban, az AMS-en...
Suttognak a falak között, valami készülődik. Senki sem sejt semmit, ugyanolyan nyugalommal fogyasztják a délutáni kávét, az esti vacsorát, gyanútlanul hajtják fejüket párnájukra... Mert még nem tudja senki. Még nem tudja senki, hogy a rémségek éjszakája a rémségek napja lesz, s hogy egyetlen jól szervezett csíny készül mindenki ellen. Vajon téged is sikerül átverni?
//Álmodói információk: Diákok, tanárok, egyetemisták, minisztériumi dolgozók! A manók egy össznépi csínyt terveltek ki Nektek, így a sütőtöklébe és a kávéba, amit oly nagy szeretettel fogyaszt mindenki, bizony egy különleges bájitalt tettek, minek hatására egyetlen napig valami vicces, vagy inkább rémisztő hatás éri a gyanútlan áldozatot. Ha készen álltok a meglepetésre, nincs más dolgotok, mint a Galád Halloween ideiglenes témába írni egy hozzászólást, amiben kéritek a csínyt. Figyelem! Vannak bevállalósabb csínyek is, aki nem riad meg tőlük, jelezze a kommentjében bátran!
Szerepjátékos időtartam: október 31. (Halloween napja)
Csínyadási időtartam: október 30. - november 5. (eddig várjuk a baglyokat)
Álmodói időtartam: október 30-tól kezdve ameddig időtök engedi //
Jó játékot kíván a Mesélői gárda!
Kedves kviddicsesek!Egy őrülten jó idényen vagyunk túl, aminek minden pillanatát élveztem (ahogy remélem ti is). Sokszor együtt izgultunk a hajtók és fogók épségéért, imádkoztunk a fogók gyorsaságáért, a terelők ügyességéért, a labdák jóindulatúságáért. De mint egyszer minden, ez is a végéhez ért; a tartalmas idény után búcsúznom kell. Köszönöm mindenki munkáját és elhivatottságát, a továbbiakban is hasonló izgalmakat kívánok.
Christiano Santos
Ahogy fent olvashattátok, 2019 októberétől újra felszabadul a Játékvezetői pozíció a Bagolykőben! A Játékvezető feladata, hogy összefogja az iskolában tanuló kviddicsjátékosokat, a csapatkapitányokat, neki kell levezetni az idény mérkőzéseit, ő a kviddics egyik fő felelőse a fórumon. Újíthat, ötleteket fogad és mérlegel, valamint igyekszik színesíteni az életet.
A mindenkori Játékvezető megújíthatja/átalakíthatja a kviddicsszabályzatot, az idény szervezésében pedig teljesen szabad kezet kap.
Pontokba szedett kérdések helyett felsorolunk néhány dolgot, amit szívesen olvasnánk viszont a pályázatodban;
- Mutatkozz be nekünk, meséld el a motivációd
- Kviddics tapasztalatok (mióta játszol, milyen formában vettél részt az idényekben, milyen pozíciókat töltöttél be és hol az oldalon stb.)
- Mennyire ismered a szabályzatot és a játékot magát?
- Vannak ötleteid, amiket szívesen megvalósítanál? Esetleg felsorolásszerűen elképzeléseid, mit lehetne tenni, ami fellendítené kicsit a dolgokat?
- Új karaktert szeretnél hozni? Jelezd kérlek, hogy milyen státuszba szánod/teljes értékű multikarakternek akarod-e stb.
Ezenkívül úgy győzöl meg minket, ahogy szeretnél. Fontos, hogy jól kommunikálj, hogy önálló, talpraesett és lelkes legyél.
A pályázat hosszának maximuma az van; 2 oldal. - Feltéve persze, hogy szövegszerkesztőben készíted. Egyéb formátumoknál csak hozzávetőlegesen kérünk mindenkit, hogy alkalmazkodjon ehhez a mennyiséghez.
Beküldés: bagolyban egy navigátornak.
Határidő: 2019.10.31.Bagolyban elértek minket, ha bármilyen kérdés felmerül!
Jó játékot és sikeres pályázatokat kívánunk;
NaviAligátorok
Kedves Kavicsok,
Igen, ez most egy másik
pályázat, méghozzá
Eszterházy Diána tollából. Kérünk, lessétek meg és
szavazzatok, szeretnétek-e őt Navigátornak! Részletek:
ittFontos: jelenleg nincsen felső határa a Navigátorok létszámának. Nem csak 5 tagból állhat a csapat, mint a korábbiakban. Úgyhogy ez most nem valami verseny, nem egy
Hegylakó játék a két pályázó között, nem
csak egy maradhat. Aki megkapja a kellő mennyiségű szavazatot a
szabályokban leírtak szerint, bekerül. Úgyhogy, ha mindkettejüket szeretnétek a Navik közt látni, bátran nyomjatok igent mindkettejükre!
Üdvözlettel a Staff nevében,
Adam Kensingtonalapító
Kedves Kavicsok!
Az utóbbi időben új jelenség lett megfigyelhető a Bagolykő berkeiben. Te is észrevetted már, hogy megvadult baglyok rontanak diákokra úton-útfélen? Ment már tönkre talárod a jól irányzott bagolyköpet vagy ürülék miatt? Ennek oka nem más, mint a postabaglyok munkanélkülisége. A környék lakói egyre kevesebbszer üzennek velük és inkább a mugli kommunikációs csatornákon (lsd. facebook, messenger, stb) keresik fel a navigátorokat ügyes-bajos dolgaikkal. A rend helyreállítása végett mindenkit nyomatékosan megkérünk, hogy Navigátori ügyekben az illetékes személyeket csak és kizárólag bagolyban keressétek fel! Így megkönnyítjük egymás dolgát és tán a tébolyult madarak is visszatérnek hétköznapi életükhöz.
Megértésetek és segítségetek köszönjük,
A Navi-aligátorok
//Sajnos a más platformokon való ügyintézés rengeteg kavarccal és elmaradással járt együtt, így a továbbiakban szeretnénk a hagyományos, bagoly útján küldött kérésekre hagyatkozni.//
Kedves Kavicsok,
Kérünk, vessetek pár pillantást az
Ambrózy Henrik által beküldött
pályázatra és
szavazzatok, szeretnétek-e őt Navigátornak! Részletek:
ittÜdvözlettel a Staff nevében,
Adam Kensingtonalapító
Kedves Bagolykövesek,
lezárult az illúziómágia képességpályázat, amire nagyon szép munkák érkeztek. Örömmel jelentem be, hogy mindkét pályázó sikerrel járt és megkezdhetik tanulmányaikat. Ők pedig nem mások, mint:
Lena Felagund
Balić András Dorián. Mindkettejüknek gratulálok, kitartást és fantasztikus illúziókat kívánok.
Perge "Vanimani néni" Vanessza
Kedves fórumozók,pár hónapja egy projekt keretében az akkori navigátorok átrágták a szabályzaton magukat, és rá kellett jöjjenek, hogy bőven aktualizálásra és javításra szorul. Részenként a nagyon fontos elemeket csinosították, ám megérett a váltásra és konkretizálásra, valamint egyszerűsítésre.
Mindezek fényében a holnapi naptól pár héten át előfordulhat hirtelen felbukkanó vagy eltűnő téma a szabályzatban; üres hozzászólások, átmeneti elneveződések, vagy duplikálások.... és ezekből eredő hibák. Szeretnénk arra kérni titeket, ha ez idő alatt nem találtok valamit, előfordulhat, hogy még nem került a helyére, írjatok nekünk bizalommal, és felelünk kérdéseitekre!
Türelmetek reméljük kifizetődő lesz, és az új szabályzati rész hasznosabban segíti mindennapjaitokat majd a jövőben.
Mivel mi sem vagyunk itt állandóan, kicsit hosszabb időt vesz igénybe, de szeretnénk november végére véglegesre nyilvánítani, így addig várhatóak ezek az állapotok maximálisan! (Ha elég ügyesek vagyunk, lehet befejezzük jóval előbb, igyekezni fogunk.)
NaviAligátorok
Kedves Bagolykövesek,
A tanoda iskolaújságjánál, az
Edictumnál mindig örömmel fogadjuk az új, lelkes, írni vágyó és tudó tagokat, erre pedig olykor emlékeztetünk is titeket, mint éppen most is. Tehát
ha úgy érzed, szívesen alkotnál minden hónapban valami klassz cikket, vagy éppen lektorálnád őket, és volna kedved csatlakozni szerkesztőségünkhöz, küldj baglyot Thomas Middletonnak vagy Catherine Hope Paynenek.Várjuk leveleiteket! Nagyon! Így:
Üdvözlettel,
cinnamon roll - Thomas
Kedves Álmodók! Idén is meghirdetésre kerül a
Secret Santa játékunk, melyben, mint már ti is tudjátok, a közösség vállalkozószellemű tagjai ajándékozzák meg egymást Karácsonykor.
Amit tudni érdemes az eseményről:
- Két kismanó Nárcisz, és Cath gondoskodik a jelentkezők összegyűjtéséről, kihúzásáról, és értesítéséről.
- A jelentkezési határidő után maximum 48 órával landol a karakteri, álmodói nevet és címet rejtő üzenet a bagolypostádban.
- A címeket bizalmasan kezeljük, illetlen kezekbe nem adjuk tovább.
- A csomagban tetszés szerint állíthatod össze az ajándékokat, de jó, ha van egy olyan tárgy benne, amit saját kézzel készítettél. (Lehet persze az összes, de ez csak egy javaslat)
- Mivel a posta megbolondul az ünnepek közeledtével, ezért célszerű, időben, december 5. körül postára adni a csomagot.
- Amennyiben mind a ketten jöttök rá, ajándékotokat a karácsonyi bálon is átadhatjátok.
- Ha bármilyen segítség kell a csomaggal kapcsolatban, bármelyikünkhöz fordulhattok bizalommal.
A jelentkezés során küldjétek el:
- Karakter neve
- Álmodó neve
- Cím, amire a csomagot várjátok
- Külföldi bagolyköves esetén vállaltok-e csomagküldést
Jelentkezni bagolyban tudtok bármelyik kismanónál. Jelentkezési határidő: 2019. november 01. péntek 22:00 Ajándékozásra fel! Karácsonyi Kismanók
Csokit vagy csalunk!Az ősz szellemei a színesedő falevelekkel együtt támadnak fel, az élet pedig megbolydul a kastélyban – különösen egy bizonyos éjszakán. Azt hiheted minden a legnagyobb rendben van. A vacsora a tányérodon illatozik, a díszítés rémítően
tökéletes (haha), a poharak hangosan koppannak az asztalokon. Egynél azonban szokatlan csend és nyugalom honol, ennek oka mégpedig nem más, mint az, hogy egy fia lélek sem ül körülötte. Bátortalan pillantások siklanak újra és újra az üres helyek felé, többféle gondolat is megfogalmazódik a fejekben. Talán írunk holnap valamiből, amiről megfeledkeztünk? Mit tudhatnak amit mi nem? Ilyen és ehhez hasonló susmusokkal telik meg a nagyterem, csendes csak a Levita asztala marad. Amit nem tudhatsz az az, hogy a kékek ma meg lettek "kérve kedvesen" (értsd: be lettek zárva, lol) hogy saját kis konyhácskájukban piknikezzenek. Még gyanútlanul falatoznak odafent, pedig valami már érződik, hogy készülőben van...
Ekkor egy lepedő-szellem vágja ki a bejárati ajtót, "ijesztő” rikoltásának hála egy pillanat alatt szegeződik rá pillantásod. Elrohan a tanári asztalig, és a vigyorukat leplezni próbáló felnőtteket hátteréül választva kezd bele mondókájába.
- Sziasztok! – kiált fel, és megvárja míg bátortalanul viszonozzátok a köszöntést. – Egy igazán érdekes dolog történt ma, délután ugyanis mikor a falak között repdestem megtaláltam a levita vezetőségét nagyban sustorogni! Nem mondom, meg is ijedtek tőlem, elvégre azért mégiscsak egy ijesztő szellem vagyok. Ugye ijesztő vagyok? Na mindegy, inkább ne válaszoljatok. Szóval találtam ott egy nagy kupac édességet, amit mind félreraktak maguknak! Talán észrevettétek de az asztalra sem kerültek most cukorkák, sütik, és ez bizony nem a véletlen, hanem a Levita műve. Hát hagyjátok ti ezt, vagy meglepitek őket, és bekopogtattok hozzájuk egy
haláli buliba? Aki szeretne befeküdni egy medencényi csokipénz közé az tartson velem, mutatom az utat!
Mondandója végeztével
Masa khm szóval a szellem megindul az ajtó felé, mögé csatlakozhat minden édesszájú, vagy izgalomra éhes kalandor. Akkor se aggódj, ha nem épp a legkényelmesebb cipellőd van rajtad, bár sokat kell majd sétálnod, nem lesz rád túl nagy.
//Ismét megnyitjuk előttetek a Levita házat, gyertek beszélgetni, játszani! A klubhelyiségben buli vár majd rátok, egy elsötétített teremben pedig rémítő filmek lesznek vetítve megállás nélkül. Van egy kis bibi is, ami egyelőre még titok... Hamarosan azonban arra is fény derül, miért nem találja senki a beharangozott nagy édességhalmokat.
A játék szerepjátékosan október 31-én este zajlik, csak ekkor van nyitva a ház este hattól hajnali egyig. Vigyázat, aki ezután nem tartózkodik a saját körletében, az bizony megbüntethető!
Álmodói idő: október 07. - november 30.//Jó játékot kíván:
A Levita vezetősége