Runa
- előbb a Bagolykő, majd Szlovákia

Szép idő van ma. Nem az a rettentően meleg, rekkenő hőség, a tegnapi nagy eső tett arról, hogy most ne legyen annyira forró a levegő, hanem egy kifejezetten kellemes, ámbár még egy kicsit felhős időjárás a mai. Teljesen tökéletes, bármi is fog ma velünk történni.
Reggel 7 van, de már talpon találhat a lelkes érdeklődő. Halkan dudorászva kezdem meg az öltözködést, kíváncsi vagyok, hogy mi fog majd kisülni ebből a napból. Egy térdig érő farmer, egy nem túl csicsás rövidujjú, zokni. Kész is. Egy simogatás a cicának, egy a rókának és lehet is menni a fürdőszobába kicsit tollászkodni. De ez igazából kimerül egy arcmosás-fésülködés kombóban nálam, nem viszem túlzásba a dolgokat. A dúdolás még mindig kitart, sőt, új dallam kezdődik, mikor a konyhába érve nekiállok reggelit gyártani magamnak. 3 szelet pirítósnál áll meg a tudomány, ennél többre csak szakácskönyvvel vagyok képes, nálunk Manda az agytröszt a fakanál mögött. Nem baj, ez is bőven elég lesz, lehúzok még egy pohár tejet mellé, aztán összepakolok két szendvicset, hogy ne akarjak éhen halni út közben, meg betárazok egy kis üveg vizet is a kistáskámba. Nagyszerű, gyakorlatilag készen is volnék. Még egy gyors kis firkálás a pultra a lányoknak, hogy ma ne keressenek, és minden príma. Cipő a lábra és lehet is indulni.
Az utam a kastélyba, vagyis pontosabban az erdőbe vezet. Annak is egészen a mélyébe. Runának is azt mondtam, hogy ide jöjjön, ha nem talál meg minket, akkor majd elmegyek érte. Amíg nem figyelt, lenyúltam tőle pár hajszálat, tökéletes szagminták. Bent a susnyásban nem nehéz ráakadni egy nem túl nagyra nőtt hippogriffre, ha az ember füttyent is neki, ő meg érti a jelet, akkor meg aztán pláne nem. Sheli gyorsan előkerül a fák közül és üdvözöl, én meg nekiadom azt az útközben talált szarvasbogarat, amit annyira szeret. Miközben nyammog, várjuk lelkesen a Levitást.

Runa
- előbb a Bagolykő, majd Szlovákia

Kicsit bűntudatosan vándorlok beljebb és beljebb az erdőbe, mert nem mostanság voltam itt utoljára megnézni, hogy mi is van a griffel. Pedig az enyém. Vagyis hát papírom nincsen róla, úgyhogy hivatalosan ő egy szabad lény, de kétlem, hogy elhagyna. Eléggé ragaszkodó típus, Grétát is szereti, valószínűleg a szakértelme meggyőzte Shelit, hogy jó ember és segíteni akar neki. Én meg... Én meg ugye az első "értelmes lény" vagyok, akit életében először meglátott, valószínűleg az anyjának hisz, vagy valami hasonló. Egy ideig tényleg ilyen funkciót töltöttem be, de miután ki lett téve ide az erdőbe lakni, azóta a maga úrnője, én nem szólok bele az életébe. Eljövök és meglátogatom néha, ha van rá időm, Gréta hasonlóképp tesz, ő talán kicsit gyakrabban a körmére néz az állatnak.
Néhány perc után hathatós zörgésre figyelünk fel mindketten, Sheli pár lépést hátrál, hogy láthassa rendesen, mi történik, majd némi ágropogás és recsegés után előkerül egy alak is a bozótosból, egyenesen elém. A griff kissé idegesen tárja szét a szárnyait, de intek neki, hogy semmi gond.
- Nem maradtál le semmiről, épp felkészülünk az utazásra - mondom és segítő jobbomat nyújtom a földön fekvő felé. Ehm, igen, Runa nem a legjobb mozgáskoordinációval megáldott ismerősök közé tartozik. De ügyesen kezeli az elemét, azt meg kell hagyni.
- Messzebbre. Ja igen, ő itt Sheli, ő lesz ma a szállítónk, ismerkedjetek meg. Tanácsolom, hogy nézz a szemébe, és közben lassan hajolj meg előtte - adom ki az instrukciókat. Enélkül nem fogunk tudni elindulni, szóval megvárom, hogy megtörténjen a dolog, majd kissé feszülten a bestiára pillantok, aki merőben gondolkozik, hogy vajon mit tegyen, de végül viszonozza a meghajlást. Kicsit megkönnyebbülten sóhajtok, majd összecsapom a két tenyerem, és felugrok a hippogriff hátára. Elkapom Runa karját, és őt is felrántom magam mögé, majd egy "kapaszkodj!" instrukcióval elindulunk egy kicsit kijjebb az erdő sűrűjéből. Amint világosabb lesz minden, és megritkulnak a fák is, megkísérelünk egy felszállást. Nem tudom, mennyire fogja bírni, sosem vitt még két embert a hátán, de elméleti síkon van már olyan idős és erős, hogy mindkettőnket elbírja. Jelt adok a griffnek a felszállásra, ő pedig nekifut, és néhány lépés után a levegőbe emelkedik. Hasonlóan nagyszerű érzés griffháton repülni, mint seprűn, ugyanúgy megvan a szabadság jóleső érzése.
- Segíts neki egy kicsit - fordulok hátra a Levitáshoz. - Kavarj levegőt a szárnyai alá, így nem fog olyan gyorsan elfáradni, mintha csak a saját erejéből vinne minket. Ha meg fázol itt fent, szólj.

Runa

- előbb a Bagolykő, majd Szlovákia

Runának mindig hatásosak a belépői, kitűnőeket tudok rajta derülni, mikor éppen utánam jön gyakorlati órára, és gyakorlatilag átrepüli a küszöböt, úgy esik keresztül rajta. Rendkívül mókás egy jelenség a lány, és amennyit eddig elcsíphettem a tudásából, abból rájöhettem, hogy mindazok ellenére, hogy miként közlekedik és sorra csinálja a ballépéseket, ügyes aeromágus. Csak épp önbizalma nincs túl sok. Ma igyekszünk ezen változtatni.
Halk, alig hallható sóhajjal nyugtázom, hogy most sem sikerült meghazudtolnia önmagát, és szó szerint a lábam elé borult, pedig nem emlékszem, hogy lett volna ilyen irányú kérésem felé. Mindenesetre felkaparom talajszintről, annyira nem vicces a kissé sáros földön hemperegni huzamosabb ideig. Most jön az utunk elkezdésének egyik legnehezebb feladata: a Levitásnak el kell magát fogadtatnia Shelivel, ami nem minden esetben a legkönnyebb dolog. Makacs és nő, adjuk össze eme két tulajdonságát a hippogriffnek, máris jobb rálátásunk nyílik arra, hogy miért féltem egy kicsit magunkat. Nem nagyon szereti, ha valakin érzi a félelmet és a bizonytalanságot, ezért is izgulok kicsit, hogy vajon hogy dönt. Végül számunkra kedvező állást sorsol a gép, mehetünk is. Gyakorlott mozdulattal ugrok fel a 140 centi marmagasságú állatra, olyan, mintha egy kisebb növésű ló lenne. Runát is felhúzom magam mögé, majd kifelé vesszük az irányt a susnyásból. A felszállást mondhatjuk zökkenőmentesnek, ahhoz képest, hogy a fiatal állat soha nem vitt még két embert a hátán, egész jók vagyunk. Örömmel veszem tudomásul, hogy nem kell kétszer kérnem a Levitást, hogy segítse szegény Shelit. Ha nem jönne velem, valószínűleg a határig sem tudnánk eljutni. Aranyos, hogy még mennyire a kézmozdulataira támaszkodik, régen én is ilyen voltam, de mára már meg kellett tanulnom pusztán az akaratommal irányítani a tüzet. Néha még akarás nélkül is megy sajnos...
- Minden okés? Pihenj nyugodtan, már nem vagyunk olyan messze - pillantok hátra, hogy ellenőrizzem, minden rendben van-e. Már csak néhány kilométer, és célt fogunk érni, innen Sheli egyedül is elbírja, amilyen sokat segített neki, biztos hogy maradt még ereje.
A Magyarországot és Szlovákiát elválasztó határt könnyű felismernem, repültem már el errefelé nem egyszer seprűvel, mikor rám jött a zizi és hajtott a vérem. Igazi zöld határ, majdnem 2 kilométeren keresztül csak erdők. Továbbrepülünk a határon, és egy majdnem 3 kilométeren elterülő, üres szántóföldön hajtunk végre leszállást. Előbb segítek leszállni Runának, majd én magam is lemászok a hippogriff hátáról. Előveszem a zsebemből a bónusz szarvasbogarat, nekiadom, majd egy igen tisztes csapással a farára, arra biztatom, hogy szaladjon el messzebbre.
- Hát, köszöntelek az egykor magyar földnek számító Felvidéken. Ha pontosan tudni szeretnéd, valahol Nemesradnóttól nyugatra vagyunk. Balra és jobbra is legalább 2-2 kilométerre lehet innen életet találni, szóval bízom benne, hogy nem teszünk kárt senkiben - magyarázom a széltől kivöröslött pofával, de mosolyogva. Idén vagy nem vetették be a területet, vagy már betakarították a veteményt, így tényleg remélem, hogy nem adódik semmi bajunk.
- Mutasd meg, hogy miket tudsz eddig! - kérem a Levitást. Fogalmam sincs, hogy milyen szinten áll az ereje majdnem egy év után, jó lenne tudni, hogy miket csinálhatunk.