A kontinensen zajló játékok színhelye - a kezdő hozzászólásban jelezzétek, melyik országban is jártok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=831430#post831430][b]dr. Hollóvölgyi Zsófia - 2021.05.18. 19:22[/b][/url]

Magam sem hittem volna, hogy eljön a nap, amikor ilyen ruhában parádézok majd, ám tessék, most itt vagyok, és csinálom. Másoknak ez akár egy hétköznapi megjelenés is lehet, azonban nálam ez nagyon nem így van, nekem ez kihívás, de  pont ezért kellett, hogy hitelesebb legyen a drámai kétségbeesésem, mivel akkor amikor kimondom majd az átkokat, biztosnak kell lennem. Tudok mindent, hogy mit hogyan szeretnék, és majd az öltözetem miatt leszek pánikba, arra koncentrálok, hogy hogyan nézek ki, mert akkor az elemem nem akar majd lebuktatni, nem fogok elpirulni, nem fogok önkéntelenül felgyújtani dolgokat, sem a környezetem nem fog felforrósodni. Tudom szánalmasnak hat, de hidd el, kedves olvasó, Zsófi értékrendjébe nagyon ritkán férnek bele ezek az összeállítások.
- Fel.
Mondom olyan határozottan, ahogy még talán nem is hallott beszélni. A közelben lévő kukára pillantok, balomat hirtelen mozdítom felé, ezzel a benne lévő szemét meggyullad, de még nem ad annyi fényt, hogy mások megláthassanak minket. Ezt követően azonban kizárok mindent, és csak arra koncentrálok, amit most tenni fogok. Fontos a jó sorrend, és az idő, ő igen, az idő nagyon fontos.
- Lentis nebula.
A hályog-átok, hiszen nem kell tudnia, ki átkozta meg, és nem szeretném, ha erre az eseményre valaha is emlékezne. Csak nem, csak ne legyenek előtte a mozdulataim, ha a hangomat hallja is, ne riadjon meg a jövőben a mozdulatoktól.
- Labia Clausa.
És ne is beszéljen, most ezt is különösen fontosnak találom.
- Sanguen fontanus. Ossa maximum. Deglubo vivatus.
Láz, csontnövesztés és elevenen megnyúzás. Olyan dolgok, amiket meg tudnak állítani, mégsem engedik ki azonnal, legalább egy éjszakát bent kell töltenie, olyannak kell lennie, amiről azt hiszik, hogy nem kel majd miattuk fel éjjel, de tudjuk, hogy nem így lesz.
- Flagellum maxima.
Ezt az átkot azonban nem rá, hanem magamra mondom ki, hiszen milyen támadás az, amiben te magad nem sérülsz? Gyanús. Felszisszenve, nyögve az átok súlya alatt, ráirányítom a pálcát, a másikra, aki már így is eléggé szenved, de muszáj teljesnek lennie.
- Sectumsempra.
Ha erre valaki rájön, képtelenek leszünk kimagyarázni, így nagyon jónak kell lennünk. Előbb azonban ketté töröm a pálcát, és a tűzbe dobom, ahogy Elektra felé rohanok, és elkapva őt, rohanni kezdek vele a kórház felé, ahova szó szerint a vérétől csatakosan esünk be, nem kis sokkot okozva az ott lévőknek.
- Segítsenek! Megtámadtak minket... kérem... mentsék meg.
Mivel az átok még hat, nehezen beszélek, fel-felsikítok fájdalmamban. Nem biztos, hogy ilyen estére számítottak, de azonnal odaugranak hozzánk, hogy ellássanak mind a kettőnket, de amíg nálam csak egy rontás van, nála több minden, egy egész csapat dolgozik rajta, én pedig bőgve felpillantok, kiszúrva a gyógyítót, aki a lényeg. Hát itt van, de... hogyan tovább?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=831439#post831439][b]dr. Hollóvölgyi Zsófia - 2021.05.18. 20:58[/b][/url]

Nyilvánvalóan én könnyebb helyzetben voltam, alig pár perc kellett ahhoz, hogy elmúljanak a fájdalmak, csupán csak vész esetére tartottak bent, és azért, mert egy olyan mondat hagyta el a számat, amit nem akartam, viszont ösztönös volt. Azóta pedig a helyzetünket a perverz szó állandó motyogásával tudom ismételni. Ez az egész szörnyen perverz, és érzem, hogy majd megfojt a tudat, hogy ebben a szobában kellene aludnom. Képtelen vagyok, így a minimális fényben, ami ebben a szobában van, járkálok, és bármennyire is nem illő, és nem nőies, az ujjaim melletti bőrt tépem a fogaimmal, egészen addig, míg a fájdalom, és a vér fémes íze nem kerekedik felül a kétségbeesésen. Nem tudok arra nézni, mégis bámulom őt. Bámulom. Mint, aki bármelyik pillanatban felkelhet. Én pedig nem tudom, hogy minek örülnék jobban, ha megtenné, vagy, ha nem. Nem biztos, hogy hallani szeretném azt, amit mond.
Túl sok izgalom volt ez egy napra, és én megint azon kapom magam, hogy a könnyeim megállíthatatlanul hullanak. Én, aki nem szoktam sírni, most zokogok, újra és újra. Azt mondták, Elektra rendben jön, csak kell egy kis idő, és utána mind a kettőnknek, de főleg neki, részt kell vennünk egy pszichológussal való konzultáción, csak utána térhetünk vissza a munkába. Remek, ezt én el fogom tudni intézni. De mit csinálok a másikkal? Azzal, ami a szoba másik felében van.
- Cseszd meg, cseszd meg, cseszd meg.
Nem tudom, hogy hányadszorra mondom ki, de mégis megteszem, újra és újra, és ha lenne lépésszámláló, vagy olyan lenne a padló, akkor csodálatosan kikoptattam volna, miközben a számláló kiakad abban, amit csinálok. Órák óta járkálok, a testem üvölt a fájdalomtól, az agyam viszont képtelen arra, hogy kikapcsoljon. Kórházi hálóinget kaptunk, így legalább nem azokban a ruhákban vagyok, amin Elektra vére a bőrömhöz tapadt. Ó, hogy az a bánatos. Nem hiszem, hogy Elektra így gondolta volna, amikor azt mondta, hogy megveri az élet. Óóó a francba is. De, amikor megláttam, akkor nem tudtam mást tenni, nem tudtam kontrollálni magam, kimondtam a nevét, azt, hogy ismerem, azt, hogy keresem, hogy keresem őt. Ez a büntetés azért, mert megátkoztam Elektrát, egészen biztos vagyok benne. Szentséges úristen! Amikor a hátam mögül megszólal a nő, majdnem spontán máglyahalált rendezek a kórterem közepén, és szinte reszketve, lassan lépek közelebb hozzá, megnézve, hogy tényleg ő szólt-e, és nem... a másik.
- Jól vagy?
Teszem fel a kérdést halkan, miközben reszketve, kiloccsantva a vizet, töltök neki, és összeszedve magam, próbálom megitatni. Valószínűleg a félhomályban is látszik, hogy mennyire fehér vagyok, és riasztóan ideges. Jesszusbasszus, mindenki az lenne a helyemben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=831451#post831451][b]dr. Hollóvölgyi Zsófia - 2021.05.19. 07:26[/b][/url]

- Igen, egy kicsit, lehet, hogy két átokkal kevesebb is elég lett volna.
Így is elég beteg a tudat, hogy vagy fél napon át a tökéletes átkokat, és a tökéletes sorrendet elmélkedtem ki, és igen, mindezt azért tettem, hogy ártsak valakinek. Bekuckózós óráimban elkapott a láz, és elkezdtem a OUAT sorozatot nézni, szóval biztos vagyok benne, hogy az én fénylő szívem most már több helyen is koromfekete, és eddig nem is láttam megoldást arra, hogy a szív megtisztuljon, gondolom ahhoz egy másikfajta mágia kell, meg olyan klisék, hogy a jó elnyeri jutalmát.
- Hát ez egy vicces történet.
Dünnyögöm, mert valljuk be, nem így terveztük, és nekem nem kellene itt lennem, de néhány nem várt körülmény hozzájárult ahhoz, hogy a terv megváltozzon, és nem is tudom, hogy milyen irányba. Aggodalmasan pillantok a másik fekvő felé, még mindig erősen él bennem a képzelet, hogy felül, és üveges tekintettel kezdi el darálni a dolgokat, majd a végén megátkoz minket, és visszahanyatlik, de remélem, hogy nem így lesz. A testhelyzete totálisan mozdulatlan, bár most azt mondták, hogy a következő szintre lépnek vele, nem tudom, hogy akarom-e.
- Életben van?
Nem tudom, hogy honnan tudja, de az a nagy helyzet, hogy jelen pillanatban ennek csak örülök, mert, ahogy a másik fél kinéz... Merlinre mondom, annál még a halál is jobb. Kényszerítem magam, hogy ne nézzek oda, helyette inkább Elektra arcát pásztázom újfent.
- A mit keresek én itt-re válaszolva. Megengedték, hogy megvárjam, amíg ellátnak, én pedig úgy gondoltam, hogy ez egy remek alkalom arra, hogy kicsit körbe nézzek, bár nem is tudom, hogy mit akartam találni, csak jött egy megérzés... aztán megláttam Otíliát, és mielőtt gondolkozhattam volna, hogy ez talán nem egy jó ötlet, felkiáltottam, hogy: Az a nő az másodunokatestvérem! Persze egyből rám vetették magukat, vért vettek, manát nyertek ki belőlem, mert van valami új eljárás, amit kipróbálnának, és most egy szobában vagyunk vele. Ő pedig hetek óta lebeg élet és halál között. Azt hiszem, az élet tényleg elintézte.  
Jegyzem meg egy kicsit halkabban. Beszéd közben a kapott ruha szélével játszom. Nem szeretem az anyagát, nem érzem jól magam benne, de ez legyen a legkisebb bajom, az egyik nő mesterséges kómában van, a másikat a halálból hozták vissza, nekem meg viszket a bőröm az anyagtól, hát tényleg Zsófia, szedd össze magad.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=831460#post831460][b]dr. Hollóvölgyi Zsófia - 2021.05.19. 12:32[/b][/url]

Sohasem éreztem magam olyan elveszettnek, mint itt, ebben a szobában. Magabiztosan meneteltem előre, mindig megoldottam valahogy a legnehezebbnek tűnő kihívást is. Számomra nem volt lehetetlen, ha kihívással találkoztam, nevetve vetettem bele magam. Mégis itt, az óráknak tűnő percek lassú haladásával, a szuszogás hallgatásával, a csendben, úgy éreztem, zuhanok.
Az ujjaim elfehéredtek, ahogy a nyakamba lógó keresztre szorítottam, ajkaim némán mozdultak, imádkoztam. Nem teszem túl gyakran, nem is vallom magam jó kereszténynek. Ahogy mindenki, úgy én is, becsülettel jártam gyerekként misére, ám túl azon, hogy ott is a hittel megáldott aranyvérűek között ültem, mint egy lelenc, nem nagyon tettem mást. Nehezen boldogulok a nem reális dolgokkal, csodatételekkel, még akkor is, ha boszorkány vagyok, és a mágia önmagában valami nem éppen földhöz ragadt dolog. A személyiségem szereti a tényeket, a kézzel fogható, bizonyított dolgokat. Istent sok féle módon ábrázolják, William P. Young szerint néger nő, így nem olyan, amit én el tudok fogadni. De most, amikor itt ülök csendes magányomban, mégis imádkozom. Sok mindenért, hogy jól süljön el ez az egész, hogy Hege is, Otília is maradjon életben, hogy Elektrában se hagyjon maradandót. Ez az egész olyan messze áll tőlem, hogy mindezidáig fel sem fogtam, és akaratlan is arra gondolok, hogy mi van, ha minden hiábavaló volt, nem azért, mert Hege nincs jól, hanem mert tényleg volt lehetősége újrakezdeni, és élt vele. És gyűlölöm a gondolatot, hogy ilyen az eszembe juthat egyáltalán.
A helyzet azzal, hogy Elektrával közlöm a tényeket, ő pedig feláll, nem változik, én továbbra is a széken kuporgok, és csak távoli zajként érzékelek minden egyes hangot, de értem, amit mond, és valahol elborzaszt az a gyűlölet, ahogy viseltetik iránta. Belegondolni se tudok, hogy Otília mit tett, hogy mi volt az, ami arra kényszerít embereket, hogy ennyire megvessék. Nem tartom ártatlannak, óóó nem, egy fél pillanatig sem, elborzaszt az, hogy mit milyen ember lehetett, amiért ezt érdemli. Távoli rokonok vagyunk, semmit sem jelentettünk soha egymásnak. Andris bácsi és Otília édesanyja az unokatestvérei az én anyukámnak, így a főbb családi eseményeken, esküvőkön és temetéseken egy közegben voltunk. Habár életkorunk közel van egymáshoz, stílusunkban teljesen mások voltunk, így sosem lehettünk jóban. A tényt pedig, hogy rokoni szálak fűznek minket egymáshoz, eddig nem nagyon fejtettem ki senkinek, de jobb, ha tőlem, és nem mástól halja a nő.
- Nem biztos, hogy szeretném, hogy bármilyen szinten közöm legyen hozzá. Eddig sem volt.
Ezután sem kell, hogy legyen. Megtettem, mert erre neveltek, és mert nyilván nem fogom azt mondani, hogy nem segítek. Akármilyen ember, mégiscsak ember. Nem volt mindig rossz, tudom, hiszen Marcell szerette, és azt mondják, már az is jobbá tesz, ha egy jó ember szeret. Tudom, hogy volt benne jóság, csak... valahogy félrementek a dolgok. Működjön, éljen, ne akarjon ártani. Élvezze ki az esélyt, amit ezáltal kaphat. Már ha kap. Egyelőre még csak kísérleteznek vele.
- Nem, amint megtudták, hogy én ki vagyok, nem foglalkoztak azzal, hogy te ki vagy, teljesen ráálltak arra, hogy segítsek Otílián. Azt mondták, hogy párkapcsolati bántalmazás áldozata lett, és, hogy csak úgy tudott elmenekülni, hogy leszúrta a tettest. De... ha el tudott menekülni, akkor nem értem, hogy került kómába. Miért éppen itt? Hiszen Magyarországon élt. Olyan, mintha kimaradt volna egy szereplő és nagyon sok részlet a történetben. Én mindenre bólogattam, nem kérdeztem sokat, nem akartam gyanús lenni. Azzal élt együtt, akivel Marcellt megcsalta, és ő valóban meghalt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=831467#post831467][b]dr. Hollóvölgyi Zsófia - 2021.05.19. 15:39[/b][/url]

- És tényleg.
De nem, én nem fogok cserébe semmit sem kérni, nem és kész, csak felejtsük el egymást. Azt nem kérhetem, hogy Marcellt felejtse el, hiszen a férfi első szerelme, az, aki a világot jelentette neki, és talán, ha úgy alakulna, jelentené is. Nagyon hasonlítunk egymásra, külsőre, ami ok arra, hogy ne akarjon tőlem semmit. Én nem szeretnék pótlék lenni, de félek, ha oda jutnánk, és ezt megmondanám a férfinak, nagyon megsérteném. Számos okom volt távol maradni, és azt hiszem, az lenne a legjobb, hogy ha ezt lezárjuk, akkor ugyanezt tenném.
Arra, amit mond, bólogatok, el akartam menni, reggel, amikor azt mondják, mehetek, ez nem is volt kérdés, mégis, megerősítve, hogy értem, amit mondott, bólogatok. Meglesz minden. Nem akarok lebukni, ennyi minden után nem akarok lebukni. A következő mondatoknál azonban felpillantok rá, nem hittem volna, hogy ilyen hatást keltek, vagy, hogy felmerülne benne, hogy bennem felmerült, hogy ezt gondolom. Merlinre!
- Biztos vagyok benne, hogy nem ő tette, de abban nem, hogy nem ő ölte meg a másik férfit. Nem féltékenységből, hanem önvédelemből, és, hogy megvédje Otíliát.
Szusszanva emelem az égre a tekintetemet, mert fogalmam sincs, hogy mi lehet a megoldás, tényleg nem áll össze a kép. Nem véletlenül nem, hiszen kellene egy résztvevő, aki elmeséli, hogy mégis mi a bánatos úristen folyik itt, hogy mi történt, de az egyik halott, a másikat halottá nyilvánították és eltűnt, míg a harmadik kómában fekszik. Csodálatosan lehetetlen helyzetben vagyunk, és félek, amikor hazamegyünk, akkor sem leszünk beljebb az esettel.
- Rengeteg vevőjük volt az évek alatt, együtt is, külön is. Bárki lehet az, aki odajár. Az is lehet, hogy teljesen új vevő, lehet, hogy ott hagyott egy követ megmunkálásra, és azért jár vissza, lehet, hogy tényleg gyilkos. Én... nem tudom. Azt hiszem, egy kicsit megzuhantam.
Ez sok volt, ez túl sok volt. Eddig is voltak hullámvölgyek az életemben, de azt hittem, az elemi mágiánál és az anyukám halálánál rosszabb nem igen jön. Hát. Jött. Én pedig ülök, és nézem az ágyat, nézem Otíliát.
- Amikor nem őrült, nagyon szép nő, még így is, smink nélkül. Nem csodálom, hogy Hege beleszeretett. Azt hiszem, ezért haragszom rá olyan nagyon, hogy egy normális férfi szerette, megadott neki mindent, és ő nem csak eldobta, de előtte összeroppantotta a szívét.