A kontinensen zajló játékok színhelye - a kezdő hozzászólásban jelezzétek, melyik országban is jártok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=808913#post808913][b]Jason Henry Payne - 2020.05.19. 17:01[/b][/url]

dzsem kisasszonyén itt sem vagyok | grizzlyme

Jó volna bedurrantani suttyomban egy kis akusztikus jazzt, abból a mennyei fajtából, tudod, ami úgy szól, hogy még az ember hátán is meredezni kezdenek a szőrszálak, ó, apám, igen, intézhetnék egy kis Fever covert, hiszen a sarokban nagyjából azóta porosodik ott a gramofon, hogy én itt aláírtam, és az akkori igazgató legnagyobb örömére, ha ha, rögtön meg is piszkáltam a kicsikét. Ahelyett azonban, hogy a pálcámat ráemelném, csak fájdalmasan felsóhajtok, és bocsánatkérően küldök felé egy csókot. Kár, kár, jahm, de most télleg nincs szükségem plusz feltűnésre, így sem volt egyszerű úgy belopakodni Carolina irodájába, hogy az az égvilágon senkinek ne tűnjön fel. Nem mintha amúgy nem akkor jöhetnék be ide, amikor kedvem szottyan hozzá, meg mondjuk épp van is valami enyhén retardált indokom, hogy átlépjem a küszöböt, de...
- Bzzzűűűm... - közvetlenül a hűtőben állva indul meg belőlem az orkánerejű szóáradat (amiről aztán elég hamar kiderül, hogy nemcsak vége, de igazából eleje sem nagyon van), azzal egy időben, mikor meghallom a nem várt női hangot. Daaaaaamn', hogy itt még kaját lopni se lehet rendesen!, forgatom meg lemondóan a szemem, míg a polcokon sorakozó ételeken kívül senki más nem láthat. Aztán pókerarccal a hang irányába fordulok, és bár a számból valamelyest még kilóg két tökéletes, aranybarnára sült cukkini, balommal egy laza mozdulattal rátámaszkodok a hűtő ajtajára, és a zöldségeket beszippantva, kérdőn nézek az érkezőre. - Szájkányoszat. Te vaty asz új titkáj? Me' esz na'on nem asz asz ijoda.
Szüttyögős csámcsogósan szólalok meg újra, és közben a szomszédos iroda felé mutatok. Arról mondjuk fogalmam sincs, hogy a bögyös vörös felmondott-e már, de remélem, elég magabiztosnak tűnök, és megúszom ennyivel. Jaj, és míg el nem felejtem, vetek egy alig észrevehető rimánkodó pillantást a plafon felé, Merlinkém, lécci, lécci, add, hogy Carolinának ne most jusson eszébe visszalibegni valami irtófontos pergamenkötegért! Ismétlem: lécci, lécci.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=827124#post827124][b]Jason Henry Payne - 2021.03.04. 17:56[/b][/url]

Azt hiszem, nem különösebben esne nehezemre egy örökkévalóságon keresztül játszani ezt; éjszakás műszakot követő hajnalban betörni odabent mókolni az irodájában és a hűtőjéből kölcsönvett kinder maxikinggel a számban kibogarászni abból a jólértesült, mindent is kurvára tudó naptárjából, hogy mely nap mely órájában éppen hol kell lennie - és ha valaki, hát ő az esetek kilencvenkilenc százalékában ott is van. És ha valaki, hát én az esetek kilencvenkilenc százalékában nem ott vagyok. Így a legtisztább. Már ha óvodás vagy, esetleg az érzelmeit nem tökéletesen értő és kezelő harmincéves meglett férfiember - mint mondjuk én. Akkor ja, mondhatni, így a legtisztább.
Másfél hete tudom, hogy jön az éves csapatépítőre. Öt napja tudom, hogy úgy amúgy, egyáltalán csapatépítő lesz, méghozzá amolyan tipikus fajta-féle, amin a megjelenés nem kimondottan kötelező, csak hát... elvárt és ajánlott. Közel egy hete minden áldott nap, annak bármely szakában, tanítás, vacsora, ugrálókötelezés, de még dédilátogatás közben is eszembe jut, hogy ott lesz és elkerülhetetlenül találkozni fogunk. Kirakóztunk, mikor, hála annak, hogy minden gond nélkül a fejembe lát, dédi egyszer csak azt mondta: Kisfiam, dehát ez csak egy nő! Meg kell hagyni, csinoska, de... mégis mi bajod lehet? Megesz? Még az is lehet, legszebbek legszebbike. Felemészt egyetlen pillantásával.
Ehh, nyögnék fel fájdalmasan, mikor meglátom Carolina nevét a kezembe nyomott listán, amin a csapatom tagjai szerepelnek, nevük mellett borzasztó előnyös arcképpel, gondolom, hogy tuti megtaláljam őket, mintha nem ismerném a saját munkatársaimat. Ember, ha tudnád, hányszor kapartuk már le együtt a bakancsunkra száradt sárkányszart!
- Nem szükséges pórázra kötni az elemem, egy ideje már csak mutatós, szőke nők közelében virgonckodik, amúgy egész ártalmatlan - vigyorgok a balesetvédelmis srácra, aki úgy tűnik, az elemistákkal külön foglalkozik, és láthatólag kezd zavarba jönni tőlem meg attól, hogy kínosan hosszú percek óta kifogásolom már az erőszabályzó karperec kinézetét. Sajnos, feleli időhúzó kérdésemre, bőrből nem készült, de semmiben sem fog akadályozni vagy zavarni...
Mnyeh, adom meg magam végül, és balomat engedékenyen felé nyújtva megvárom, hogy csuklóm köré igazítsa a hideg fémet. Még egy aláírás az érkezési listán, azután megkapom a nyakba akasztós, névreszóló beléptetőkártyámat - nanáhogy arcképpel ellátott -, és elindulok vele a papírom szerinti első helyszínre, a fkin királyul felszerelt, szemet gyönyörködtető falmászó terembe.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=827265#post827265][b]Jason Henry Payne - 2021.03.08. 06:03[/b][/url]

Oh, ma... ssshut.
Tagjaimban abban a szent momentóban megindul az élet, ahogy meghallom a hangját. Nem emlékszem, mikor hallottam vagy láttam őt utoljára, de most a fülemben dobban visszhangot zsibongó vérem, és mintha a testem legmélyéről, a csontjaimat körbeölelő tömör, de annál finomabb felépítésű izomrostok belsejéből indulna a hidegrázás. Különös és a lehető legritkább érzés, mikor a lelked fizikai formát ölt, és te ennek tanúja vagy. Megmozdul benned valami, minden, egyszerre és külön-külön is. Lélegzetvétel és felderül a létezés. Elég hozzá egy tekintet, egy ismerős illat, egyetlen érintés - csak az kell, hogy az a megfelelő legyen.
Hát itt vagyunk, tessék, megérkeztünk ismét, és gyorsan elejét vettük a félreértéseknek. Ha azt is hittem volna, hogy nincs így, a pillanat bebocsátást engedett az élet igazságába: a helyzetem továbbra is stabil és változatlan, úgy is mondhatnánk, megingathatatlan. Hála Merlinnek, most már ezt is tudjuk, ami valahol nagyon vicces, és talán emiatt is fordulok nevetve Carolina felé.
- Amúgy nem kapnak véletlenszerűen lángra körülöttem kisebb erdőcsoportok vagy lássuk csak... - gondolkodást mímelve kezdem homlokom ráncolni és talán még hümmentek is egyet, mielőtt folytatnám - ...ja!, persze, apám garázsa - fejezem be derűtől ragyogó tekintettel pillantva a másik felé, és eszembe jut apa sokmilliós kocsiszíne, amit bő fél évvel ezelőtt néhány rosszkor feltett kellemetlen kérdés miatt kellett újra felhúzatnia. Szeretem és tisztelem őt, de ha kényszerít, megesik, hogy dolgok porig égnek. Carolina erről nem tud, mint ahogy ezer más esetről, percről, pillanatról sem, amik azóta történtek, hogy kerülni kezdtem őt. Már éppen elfordulnék, de még pont elkapom szemtelen pillantását, mire válaszul sérült szemöldököm magasra szalad, és némi provokációs szándékkal, hangosan nevetni kezdek. - Hahaha, megnézem, öt perc múlva ki fog elégedetlenkedni. A helyedben vetnék egy pillantást arra a papírra, amit olyan csinosan tartasz, és megkeresném rajta az első helyszínt.
Jóízűen kuncogok, és ha bevallani nem is fogom, azért titkon már most alig várom, hogy lássam Carolina reakcióját, mikor meglátja a két méteres gyakorlófal öt-tíz méteres nagytestvéreit. Nem tartom valószínűnek, hogy meghátrál vagy hogy hisztikézni fog, főleg, hogy itt vagyok, és versenyhelyzetbe került, de azt tudom, hogy az arca minden knútot megér majd. Látni akarom a vonásait meghatározó erőlködést, a bizonyítani vágyást, és találkozni a pillantásával, amikor az előny után, amit udvariasságból adtam neki, széles vigyorral és őszinte medvenevetéssel megelőzöm.
- Másztál már falat? - kérdezem később, a teremben készülődve, mikor a pulcsim után pólómat is magam mellé dobom. Nem emlékszem, hogy valaha is téma lett volna közöttünk ez a mágusok körében épp csak mostanság népszerűsödő muglisport.