A kontinensen zajló játékok színhelye - a kezdő hozzászólásban jelezzétek, melyik országban is jártok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=743373#post743373][b]Frank Arie Martin - 2018.12.22. 20:41[/b][/url]

Némán és előre is bocsánatkérően pillantok a belépőre. Ariana, amikor utoljára látott, kapott tőlem egy ígéretet, egy legközelebbi találkozóról, amit mind a ketten tudtunk, hogy sosem fog eljönni. Csak udvarias csevej volt. A kezeimet a zsebeimbe dugva néztem ki inkább a hatalmas ablakokon. Nem értettem, hogy miért kell idejönnöm, de próbáltam még azelőtt elhárítani a gondokat, mielőtt Ariana ideérne. Mégsem sikerült, hiszen itt van.
Érzem a hátamon a kezet, elmerültem a gondolataimban, így engedelmesen indulok meg arra, amerre a férfi vezet, véletlenül sem nézve a másikra, engedve, hogy oda vigyenek, ahova csak akarják. Ebből én már nem jövök ki jól. Amikor a kényelmes székek előtt állunk, sem nézek rá a nőre, aki egykor a világom volt, csak megkerülöm őt, és kihúzom a székét. Ha pedig leült, engedelmesen én is helyet foglalok, ujjaimat szorosan összefonva magam előtt. Egyszerűen Ariana jelenléte mindig ezt váltja ki belőlem. Mindig törni és zúzni akarok a közelében, és mindig azt érzem, hogy képes lennék bántani őt. Pedig nem. Sosem akarok neki fájdalmat okozni. Ezért is lenne jó, ha az eddigi távolság meglenne közöttünk.
Nem tudok nem mosolyogni akkor, amikor az apja mindent megelőzve csendre inti, és inkább lepillantva a szőnyegre, oda szegezem a tekintetemet, nem akarok Arianara nézni, csak nem. Azonban az, ahogy az apja beszél vele, rákényszerít, hogy felpillantsak rá. Én magam nem ápolok semmilyen viszonyt a szüleimmel, de pocsék lehet, amikor az öreged az orrod előtt mondja ki azt, hogy elképzelhető, hogy nem lovácskázik már az unokákkal.
- Ez egy igen nagyvonalú gesztus, uram.
Sosem voltam képes arra, hogy tegezzem, pedig egy időben családtag voltam. Egy időben olyan volt nekem ez az egész "Payne-lét", mintha valóban lenne családom. Hirtelen nekem is lett rengeteg anyukám és egy apukám, sok testvérem, és őszinte, mély kapcsolataim. Hiányzik ez az egész, de nem mindenáron.
- Azonban, mint ahogy korábban édesapádnak is kifejtettem, vannak dolgok, amiket nem lehet helyrehozni.
Ennyi éven át, sosem tudtam meg, hogy miért nem maradtunk együtt, hogy mi volt az indok, amit nem lehetett orvosolni, hogy mit tettem, ami annyira szörnyűséges, hogy távol akart lenni tőlem.
- Én nem tartok igényt erre az ígéretre, uram, szeretném, ha Ariana inkább olyan férfi mellett állapodna meg, aki boldoggá tudja tenni őt. Ő egy nagyszerű ember, megérdemli, hogy boldog legyen, és úgy vélem, nem én vagyok az, aki ezt a tisztséget betöltheti.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=743395#post743395][b]Frank Arie Martin - 2018.12.23. 10:09[/b][/url]

Vártam valamiféle csattanást, felhördülést, valamit, ami tüzes, ami lángra lobbant mindent. Ariana és köztem mindig is ő volt az, aki dominánsabb volt, a hangadó, a véleményformáló. Én engedtem neki. Szerettem őt, tiszteltem, és imádtam. Élveztem, hogy az enyém lehet, és ezért nem akartam semmit sem tenni, amivel elveszíthetem. Mégis elvesztettem. Most pedig, alig pár héttel az után, hogy láttam, visszakaphatnám, csak úgy, egy csettintésre. Nem mondom, hogy nem fáj a látványa, a bőre illata, a mozdulatok, amikből tudom, hogy mit fog tenni a következő pillanatban. De azt sem, hogy én ezt vissza akarom kapni. Az ember, ha egyszer már megégette magát, akkor nem akar újabb csapdába esni.
Most azonban, ahogy nézem őt, elmarad a robbanás, kissé meglep, máskor ilyenkor már dacolt, ellenállt, harcolt. Nekem nincs jogom megbántani az édesapját, hiszen mindig kedves volt velem, és nagylelkű tőle, hogy nem szegné meg az apámnak tett ígéretét, de, mint már kifejtettem, nekem erre nincs szükségem. Én csak azt szeretném, ha kivonhatnám magam innen, ha a "jóból" ennyi lenne. Elvagyok én, intézem a pizzéria ügyeit, fél szemmel figyelem, hogy Luna dolgai jól alakuljanak. Csendes, remeteélet. Számomra most ez kell. Nem akarok reflektort az arcomba, nem akarok csodás ruhaköltemények között egyensúlyozni, azt előadva, hogy én ettől boldog vagyok. Nem lennék az. A saját életemet szeretném visszakapni, amiben nincs Ariana, nincsenek bonyodalmak. Olykor kifejezetten pihentető a szürke hétköznapok váltakozása. Aztán Ariana megszólal, és érzem, hogy ezzel a mondattal sugallni készül valamit. Azt, a valamit, amit sosem tudtam meg, ami megmagyarázná, hogy miért hagyott el annak idején. Mégis, ahogy rápillantok, nem akarom tudni, úgy vélem, hogy ártana mind a kettőnknek a titok. Milyen ember lennék, ha hagynám, hogy a belső marcangoláson túl még az apja előtt is felelnie kellene. Szerettem őt egykor, szeretném talán még most is, ha engedte volna. Ha a problémát ismertem volna. A tekintetem rajta tartom egy ideig, aztán lassan visszafordulok az édesapjához.
- Nem minden hozható helyre, uram. Évekkel ezelőtt ártottam a lányának, ezt nyilván ön is érzékelte. Számára nem volt megfelelő a kapcsolatunk alakulása, szenvedett benne, én pedig ezt nem vettem észre. Egyszer már bátor volt, kiállt önmagáért, ne kényszerítse, hogy ez még egyszer megtörténjen, kérem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=743662#post743662][b]Frank Arie Martin - 2018.12.25. 09:58[/b][/url]

Fel se fogom, hogy mit teszek, csak ahogy Ariana támadó helyzetbe helyezkedik, úgy kapok utána, és helyezem az egyik kezem a vállára, a másikat a derekára, hogy ha kell, akkor magamhoz rántsam őt. Nekem se kellemes, sőt nem is tetszetős a helyzet, amit felvázoltak itt, de nem akarom, hogy hülyeséget csináljon. Haragszom rá, nagyon, de nem tudnám elviselni, hogy rossz döntést hozzon. Az apja bőszíti, hergeli, de nem engedi, hogy robbanjon, pontosan tudja, hogy mikor kell ahhoz távozni, hogy ne legyen a lányának lehetősége a támadásra.
- Apád... bezárt minket?
Nem szeretem azt, amivel a bezártság jár. A nyomást a tüdőmben, a torkom hirtelen jött szárazságát, azt, hogy érzem, a homlokom hamarosan gyöngyözni kezd. Nem akarom, hogy ez megtörténjen. Lassan eresztem ki a levegőt, elfog a páni félelem, ahogy a gyűrű minduntalan a látószögembe kerül. Ránézek Arianara, csak most fogom fel, hogy a kezeim még mindig rajta vannak. Elhúzom őket, zsebre teszem, és inkább az ablakhoz sétálok. Magamat nyugtatom. Nincs baj, nincs. Nem bezárva vagyunk, csak régi ajtó, tiszteletre méltó kort élt meg, és ezért a csukódása másabb, mint lennie kellene. Csak ennyi. Semmi több, csak ennyi.
- Tavaszig hosszú idő van.
Jutok végül döntésre, nyilván, nem kívánok tovább maradni, és nyilván, nem fogok itt több időt eltölteni a szükségesnél. Sosem láttam még ilyennek az apját, és ez megrémít. Furcsa, hogy engem láthatóan jobban aggaszt, mint Arianat, akinek nyilván még nem higgadt le a vére.
- Ria.
Szólítom meg végül egy olyan becenéven, amit régen, még a kapcsolatunk elején használtam, és amire tudom, hogy felfigyel.
- Anyud nem mondott semmi olyat, hogy apád esetleg... haldoklik.
Oké, kimondtam, nem akartam erre terelni a beszélgetést, de kint van végre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=743863#post743863][b]Frank Arie Martin - 2018.12.26. 12:53[/b][/url]

- Csodás.
Húzom el a számat kelletlenül. Érzem, hogy gyöngyözni kezd a homlokom, de amikor észrevétlenül megérintem, nincs ott semmi. A képzeletem játszik velem. Helyette inkább továbbra is kitekintek az ablakon, azt képzelve, hogy nincs közöttünk akadály, hogy nincsenek falak, hogy nem vagyok rab. Félek fogoly lenni, mindig is féltem a bezártságtól, féltem attól, hogy korlátoznak. Sosem gondoltam bele, hogy miért, pedig annyira egyértelmű.
- Mondjuk, akinek ennyi gyereke van, az drasztikus.
Felelem teljesen nyugodtan, még mindig nem nézve Arianara. Ki akarok szabadulni innen, elmenni messzire, és ha az kell hozzá, hogy elbohóckodjunk néhány hónapig, akkor elbohóckodunk néhány hónapig. Nem kell vele több időt töltenem, csak mint amennyit a család megkövetel. Közben meg nagyon ajánlom, hogy megoldódjon ez az egész. Figyelek közben rá, de nem akarok rá nézni, azonban, amit kiejt a száján, az keserű nevetésre kényszerít.
- De. Éppen az elrendezett házasság épül hazugságokra. A legnagyobb hazugságokra.
Nem nézhetem mindig a tájat, valamikor rá kell emelnem a tekintetemet. Egy pillanatig habozok, aztán döntök. Megfordulva nem Arianahoz, hanem az apja székéhez megyek, és gátlástalanul, gondolkodás nélkül beleülök, és nem törődve azzal, hogy illendő-e vagy sem, elkezdem átnézni őket.
- Segíts, valaminek lennie kell itt, ami megmagyarázza, hogy apád miért tesz ilyeneket. Nem mondott semmit, hogy ezt miért csinálja?
Nem ilyen volt, emlékszem rá élénken, most viszont, ahogy eltorzult az arca, éreztem, hogy komoly oka van annak, hogy ezt teszi a lányaival. Közben nem tudom levenni a tekintetem a gyűrűről, ami még mindig ott van az asztalon. Felemelve Ariana felé nyújtom.
- Legalább nem vagyok idegen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=746808#post746808][b]Frank Arie Martin - 2019.01.19. 09:33[/b][/url]

Nézem, ahogy az ujjai között forgatja a gyűrűt, majd végül megteszi, és felhúzza. Tökéletesen illik az ujjára, és valóban, ahogy elhelyezkedik az amúgy igazán csodálatos példány az ujján, kattan a zár, és feltárul a szabadságunkhoz vezető út. Elmenekülhetnénk, de nem, nekünk ezt most meg kell oldanunk. Ariana kiszalad, én pedig egyre inkább érzem, hogy eluralkodik rajtam a pánik, holott már van kijárat, már nem érzem azt, hogy bezártak, már nem kellene rettegnem. Azt hiszem, a klausztrofóbiám nem a zárt szobától van már, hanem a gyűrűtől, ami az ujján van. Nem akarok benne lenni. És nem azért, mert gyűlölném őt, hanem mert egyszerűen nekünk nem hiszem, hogy valaha is működne már az a bizonyos együtt. Viszont nem fogom cserben hagyni, az nem én lennék.
- Add!
Ahogy visszaér a vasért nyúlok, felpattanva feszegetni kezdem a zárat. Nem érdekel, hogy mekkora kárt teszek benne. Sejthette, hogy nem törődünk ebbe bele olyan könnyen.
- Mit akartál elmondani az előbb?
Az agyam egy hátsó szegletében megvan még az, hogy belekezdett valamibe, csak én a gyűrűvel megzavartam. El akart mondani valamit. Talán azt, hogy miért? Hogy miért hagyott el annak idején, amikor én úgy éreztem, hogy az egész kapcsolatunkban éppen a legszerelmesebbek vagyunk? Jó lenne, ha elmondaná, engem is érdekel, kifejezetten. Közben azért sikerül a felfeszítés egy éles, csattanó hang kíséretében a fiók kinyílik, és benne egy kupac papír pihen. Gyorsan kikapom őket, bele se gondolva, hogy mi van, ha meg van átkozva és az asztalra dobom őket.
- Levelek? Ezen mit titkol az ember?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=776189#post776189][b]Frank Arie Martin - 2019.09.30. 19:07[/b][/url]

Tisztelem Brightmore minden állatát, de azért most finoman bekaphatja, hogy éppen akkor, amikor hajnalban a legszebb álmomat álmodom jelenik meg az óriási madara az ablakomban. Mivel jó idő volt éjjel, persze, hogy nyitva volt az ablak, Niamey pedig nem ismeri a párkányhatár fogalmát, így amikor te arra kelsz, hajnali nééééégy órakor, hogy valaki néz, de tudod, hogy egyedül vagy, eleve beparázol.
Aztán azért hajt a kíváncsiság, meg, hogy kicsit megnyugodjál, hogy nincs akkora vész, nincs is ott semmi, csak hülyeséget álmodtál, akkor jön a második felvonás, hogy kinyitod a szemed, és egy hatalmas madár, hatalmas csőre és hatalmas szemei néznek rád. Aztán azt hiszed, hogy álmodban keltél fel, visszacsukod a szemed, és akkor rád vijjog, te meg ordítva ugrasz ki az ágyból.
Vagyis, csak ugranál, mert az éjjel azért szépet álmodtál egy szép lánnyal, és annyira bele vagy már gabalyodva a saját takaródba, hogy nem tudsz felkelni, csak szó szerint, leesni az ágyról, de úgy, hogy a lábad azért fent marad, te meg pofával előre érkezel a földre, és akkor adj hálát a lélekjelenlétednek, hogy az arcodat ösztönösen védted, így az nem sérül, csak a mellkasod, és első gondolatod az, hogy a széttört bordáid átfúrták a szíved, a tüdőd, és olyan mindegy már minden, nem zavar már a reggeli merevedés sem, mert halott vagy. Majd mire rád találnak, addigra úgyse lesz már belőled sok, mert Niamey úgyis felzabál. Tökéletes jövőkép egy tökéletlen ember számára.
Aztán persze nem halok meg, mert miért is lenne ilyen könnyű a dolgom, és Niamey se zabálhat fel csak úgy. Nem. Én, Frank Arie Martin, mint egy szerencsétlen nyomorult, félig a földön, lábaim az ágyon, fenekem az égnek meredve, nyögök, és próbálom eldönteni, hogy akkor most felfelé vagy lefelé jobb-e haladni, és ebbe a pillanatnyi gondolkodási időbe érkezik a megmentőm, Chleo, aki felüget a hátamon, ami alig megalázó, és néz szembe Niamey-jel, a levgőt rezegtetve a madár hangját utánzó visítást mímelve. Azt hittem, maga a tény, hogy nyomorult vagyok, nem lehet már kínosabb, de a fenekemen egyensúlyozó Chleo azért tesz róla. Köszi, édes vagy.
Ezek után, látva, hogy szerencsétlen Denisnek milyen életképtelen barátai vannak, csak kicsit szivat meg a levél megszerzésével, így majdnem, hogy barátok leszünk, de legalább semmiképpen sem ellenségek, és Chleo is életben van, bár egyszer a kis szőrpamacs vészesen közel került a csőréhez. De szerintem rájött, hogy túl hangos, túl idegesítő, és nagyon kevés rajta a hús, így inkább csak elengedte.
Szóval ez az előzménye annak, hogy most itt vagyok, a csempészett itallal a táskámban, felhorzsolt állal - a nagy része azért ép maradt -, napszemüvegben, mint valami igazi maffiózó, és lépek ki a csodás rezervátumban. Ennyi átszállással se hoppanáltam még, nem nem is fogok.
- Eljössz kicsit az asszonytól, és máris kiderül, hogy meleg vagy?
Teszem fel a kérdést, hogy ne azt kérdezze tőlem, milyen volt Niamey érkezése, és hogy mennyire ment zökkenőmentesen a dolog. Mert ha kell, akkor persze kitör belőlem a “bazd meg a hülye ötleteidet!” rész is, és nagyon nem kellene.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=776301#post776301][b]Frank Arie Martin - 2019.10.01. 10:09[/b][/url]

- Csodálatos volt. Életem nője.
Nem, hazudok, mert nem volt az, nem az, és nem is lesz soha az. Az államon a seb rendes lekezelésére se volt időm, mert inkább jöttem, minthogy komolyabb bajom essen még, amiért nem iparkodom. Nem kell nekem itt a feszkó. Meg a sebek, mert lehet, hogy macsósabbá tesznek, de nem értékelem.
- Nem a levél miatt jöttem.
Mondom teljes nyugalomban, mert valóban ez történt. Jöttem volna, de nem biztos, hogy olyan tempóban, hogy csak mindent odadobok Alexnek, hogy oldja meg, aztán én meg majd jövök, hanem szépen kényelmesen átadtam volna neki a dolgokat. Mégis, jó érzés itt lenni, jó érzés, hogy engem hívott, és jó érzés, hogy egyben van, mégiscsak a haverom.
- Nem kell itt kiemelgetni, hogy csak az ágyakat kell összetolni.
Vigyorgok rá, hogy még kicsit égessem a fejét. Az a meleg, aki ennyire nagyon hangoztatja, hogy nem meleg. Mi tudjuk, hogy nem vagyunk azok, de a kollégái egészen biztosan nem, így hát aztán csak még adok neki egy kis löketet, hogy érezze a törődést, meg azt, hogy egy kicsit pletyka legyen úgy is, hogy közben nincs is itt.
- Veled ellentétben, nincs hiányom.
Jelentem ki kényelmesen, miközben megtorpanunk a hopp pont előtt, és érzem, ahogy Chleo a nyakamon közelebb araszol Cortezhez. Nem tesz szerencsére semmit, csak nézi őt, aztán egy váratlan pillanatban úgy dönt, hogy inkább bemászik a mellkasomhoz, én meg az apró tappancsok hirtelen jött érintésével nem számolva felnyögök. A mellkasom is tiszta folt, mert akkorát sikerült esnem az ágyról.
- Na és milyen kis fogadóban rejtőzünk el a világ elől, nyuszikám?
Pillantok oldalasan egy mocskos és szemét mosoly kíséretében Denisre, mert igazán megérdemli, hogy ennyire nagyon kedves vagyok vele. Mindent, amit Niamey tett, rajta bosszulok meg most így szóban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=776351#post776351][b]Frank Arie Martin - 2019.10.01. 17:24[/b][/url]

Szeretnék ellenkezni vele, hogy azért nem így van, de eléggé tartok tőle, hogy mondjuk Niamey fülébe jut, és tényleg megesz, csak előtte nem halok meg, hanem mondjuk végignézem, ahogy lerágja a lábaimat meg a kezeimet. Oké, nem kellene több krimit olvasnom, mert kezdek totálisan becsavarodni. Helyette inkább csak  mondjuk alhatnék, vagy kitanulhatnék még egy szakmát, ez a szakács, meg pizzamester jó mulatság volt, aztán a muglik itt riogatják egymást, hogy megszűnik az okj-s képzés, még most kell jelentkezni olcsón vagy ingyen okj-ra, hogy szakmát tanulj. Mondjuk nekem még van egy ingyenes helyem, szóval simán csak meg kéne találni, hogy mi érdekel még. Vagy mondjuk a vendéglátáson belül maradni, és valamit még mellécsapni. De ezen nem most kellene agyalnom, amikor Denis Brightmore a fejemben mászkál és a külvilágban meg flörtölget velem.
~ Te egy seggfej vagy.~
Közlöm vele teljesen nyugodtan fejben, miközben kicsit sem húzódok el tőle, sőt, kezem a hátára teszem, és megsimogatom. Többet ne várjon el tőlem, mert hát szerethetem bármennyire is, ő egy férfi, akinek felesége van. Ez a két ok pedig bőven elég, hogy miért ne. Igazából már maga a tény, hogy férfi is bőven elég, de én tisztelem a házasság szentségét, akkor is, ha nekik ez csak egy rövid lejáratú szerződés, és semmi több. Bár csak egy hülye hiszi el nekik, hogy ez nem több, mert de, az.
- Rendben nyuszi, ott találkozunk.
Az udvarias férfi előremegy, vagy nem tudom, hogy ő most akkor a nő-e a kapcsolatunkban. Mindegy, elindul, én pedig megforgatom a szemem, mielőtt hátrafordulnék, és búcsút intenék a nézőközösségnek. Na ide se kell sűrűn mennem. Nincsenek jó emlékeim amúgy sem a sárkányrezervátumokkal.
- Nem csak diákok.
Javítom ki, mert bizony, hogy nem csak, sőt. Elég változatos életkorral bír a mostani látogatói köröm, a legtöbbön én magam lepődtem meg a legjobban. Mintha csak mert hivatalosan is ki lett mondva, hogy nincs senkim, máris olyan lennék, akinek meg kell ápolni a lelkét, és aki mellékesen szexre vágyik. Én meg valahogy mindig egy nő alatt térek magamhoz. Ki érti ezt.
- Amúgy meg mitől gondolod, hogy nem vagyok kielégítve?
Érdeklődöm, miközben a reszketeg Chleo kidugja a fejét a pólóm nyakánál, és hideg orrát a nyakamnak nyomja. Egész úton félt, minden átszállásnál, én meg szorosan öleltem őt, hogy nem lesz semmi baj, és nem is lett.
- Hm. Te biztos, hogy engem akartál idehívni? Nekem nem áll olyan jól a csipkebugyi, mint a nejednek.
Persze azért elindulok utána, de tény, ami tény, eléggé furcsán érint ez, hogy éppen én. Megható. de aggodalomra okot adó is egyben.
- Hogyhogy elengedtek?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=776368#post776368][b]Frank Arie Martin - 2019.10.01. 19:03[/b][/url]

- Nem panaszkodom.
Vonom meg a vállamat egyszerűen. Ariana után és Ophelia előtt nem volt senkim. Évekig kerestem a miérteket, nem tudtam megbízni senkiben, olykor-olykor volt egy lány, aki a második randiig eljutott, de tovább soha, senki. Nem ment. Mert összetörtem. Hogy most mi van? Vannak lányok. Olyan lányok, akikkel nem akarok tervezni, akiket nem akarok megbántani, akikkel minden könnyű. Vannak lányok, akikkel elszórakozunk, szexelünk, nevetünk, elköszönünk. De megint ott vagyok, ahol Ariana után voltam, hogy nem vagyok képes megbízni.
Hiányzik a szerelem érzete, hiányzik az, hogy szerelmes leszek. Ideig-óráig megvan a lány, és vannak olyanok, akik szinte plátói szinten a szerelmeim, de nem vagyok képes, nem tudom rávenni magam arra, hogy valóban elköteleződjek. Mert mi lesz? Jön valaki, jön valami, és vége. Megint elhagynak, és újra, és újra. Olykor már elgondolkozom azon, hogy talán Abigailnek kellene azt mondanom, hogy legyen enyém a gyereke, felnevelem vele, szép család leszünk, de amikor meglátom, sosem tudom kimondani. Mert arra az emberre, aki én vagyok jelenleg, nem lehet jövőt alapozni. Valljuk be, az élvhajhász mögött nincs más, csak egy megtört ember, aki a saját árnyékától is fél, mert nélküle magányossá válik. Miért nem omlottam össze teljesen? Azt hiszem, azért nem, mert ott van Chleo. Vigyáznom kell rá, és ő vigyáz rám. Mintha a gyermekem volna, mintha óvnom és védenem kellene őt. Ez is a helyzet. Miatta vagyok egyben, hogy ő ne szenvedjen. Az elemi mágia legjobb hozadéka ő volt. Ő a mindenem. A múltban csak Luna volt, de Luna most házas, babázik, nem fekhetek üveges tekintettel a kanapéján, mert megint volt egy nő, akire azt mondtam, hogy az igazi, hogy tökéletes. Végül neki lett igaza, amikor megmondta, hogy nem az, hogy vigyázzak. Igaza volt, de nem tudom, hogyan is állhatnék elé, hogy ezt megmondjam. Annyira kötöttem az ebet a karóhoz.
- A feleséged. Tudom, hogy nem csak papíron az. Én nem vagyok ebben az egészben benne, kívülről látlak titeket, és sok mindent látok.
A vendéglátás egyik legnagyobb előnye, hogy megtanulsz észrevenni apróságokat. Egy érintést, egy lábállást, egy tekintetet, egy sóhaj tökéletes jelentését. Én kívülről látom az embereket, a kapcsolatokat. Látok mindent. Szerelmeket kibontakozni, szíveket megszakadni, embereket, ahogy azt hazudják, hogy nincs baj, és a másik elhiszi, mégis szinte üvöltenek egy ölelésért vagy azért, hogy kimondhassák a fájdalmukat. Én figyelek és megértek mindent és mindenkit.
- Gondolom akkor ez a mi búcsúnk.
Elvégre miért ne maradna itt? Mindent megtesznek, hogy az övék legyen. Kiváló, amikor már fiatalon kapkodnak érted, de pont ilyenkor nem szabad, hogy elszaladjon veled a ló. Kicsit ki kell használni, de adni is kell cserébe. Leginkább magadat. Ő pedig eljött két napra velem, vagyis maradni fog. Ez nagyon sok mindent megmagyaráz.
- Elmondod, hogy mi bánt?
Kérdezem csendesen, miután leadtuk a rendelésünket, és összefont ujjakkal nézek rá. Nem mást hívott, hanem engem. Egy olyan embert, akinek elmondhatott bármit, nem adta tovább. Nyilván most is ez fog következni. Elmondja, meghallgatom, talán tanácsot is adok neki, ha tudok. Chleo fészkelődik, a hasamhoz csúszik, és ott dorombolva húzza össze magát, hogy elaludjon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=778547#post778547][b]Frank Arie Martin - 2019.10.20. 11:09[/b][/url]

- Valóban az.
Állapítom meg néhány fejbiccentéssel a dolgot. Az első alkalommal nem hittem volna, hogy valaha kedvelni fogom Denist, mostanra mégis a legjobb barátommá vált. Bátran ki merem mondani, hogy szeretem őt. Nem úgy, de majdnem. Mintha a testvérem lenne. Két elfuserált vagyunk, akik valamiért jól érzik magukat együtt. Megosztanak komoly titkokat a másikkal, segítséget kérnek, és nem nem érzik magukat emiatt kellemetlenül. Sosem volt fiú testvérem, vagy legalábbis nem tudok róla, hogy lenne, de ha lehet választani, akkor én mindenképpen Denis-t szeretném, mert vele a rossz is jó.
Máshogy látunk nagyon sok mindent, és hiába mondjuk el, mind a ketten kellőképp makacsok vagyunk ahhoz, hogy ne fogjuk fel azt, amit a másik mond, csak akkor, amikor már késő, amikor már nem lehet visszacsinálni. Ő is efelé halad, mert hiába mondom neki, hogy cselekedjen, mondja ki, zárja le, és kap egy viszonylag nyugodt, boldog életet, nem teszi. El fogja veszíteni a lányt, aki szereti őt, és ki tudja, hogy valaha talál-e még egy ilyen kapcsolatot. Nekem lehet, hogy Ophelia volt életem szerelme, elveszítettem őt, nem is harcoltam érte úgy, ahogy kellett volna, de ez nem jelenti azt, hogy ne lennék boldog majd egy nővel, akit nem tudok olyan intenzitással szeretni, de akivel olyan életem lehet, amilyenre vágyom. Csak át kell gondolni mindent, alaposan.
- Miért gondolod, hogy nincs rád szüksége?
Kérdezem, de ezzel egyszerre, ahogy az utolsó szót kimondom, pillantok a kezére, és látom meg a gyűrű helyét. Lassan, de biztosan kezd eltűnni a nyoma, hogy valaha is viselte, és pedig némán időzök el ott, nem is nézek rá, amikor a kérdésnek szánt mondatot kijelentésként teszem meg.
- Szóval simán csak átadod a másik pasasnak.
Ez amolyan ennyi volt kijelentés, amit nekem is meg kell emésztenem. Néha furcsa. Rossz belegondolni a változásba, de a változás az élet része. Velem is történtek olyan furcsa dolgok, amikre nem számítottam, amikkel nem számoltam, és amelyek megleptek, mégis szükségesek voltak ahhoz, hogy kapcsolatokat értékeljek át, továbblendüljek egy-egy holtponton, vagy éppen megerősítsenek abban, hogy jó úton haladok, és jól csinálom azt, amit csinálok. Kellenek a negatív érzések és a pozitív megerősítések egyaránt. Denisnél is ez van most. Élete szerelme kicsit sem tisztelve őt, másnak szült gyereket, pedig a nőért képes volt hátat fordítani a biztos jövőnek is. Viszont az, hogy akarják őt itt, vagy bárhol a világ rezervátumaiban egy pozitív megerősítés. Lassan kortyolgatom a whiskey-t, miközben a fellobbanó tűzbe meredek. Észre se veszem, hogy közben Chleo az ölemből felkapaszkodik az asztalra, és a kis alig feltűnő - nagyon lila - lény, lassan kezd el araszolni a tűzzel játszó Cortez felé. Amikor már kellő távolságba kerül, popóját az égnek mereszti, és lompos farkával kezd el jelezni, hogy támadásra készül. Irtó bénán csinálja, és nem tudom, hogy Cortez erre mit fog reagálni, de a gyerekem, hagynom kell, hogy a saját hülyeségeit csinálja.
- Jaj neked, ha ő haragszik rád. Wales nem csúnya, szerintem jobban is jársz, ha kicsit még maradsz.
Nevetem el magam, miközben kihúzok egy szálat, és én öngyújtóval ugyan, de szintén meggyújtom.
- Ha nem itt, akkor hol lennél?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=780097#post780097][b]Frank Arie Martin - 2019.11.05. 07:41[/b][/url]

- Megfelel, vagy daccreakció?
Fogalmam sincs, hogy mikor csaptam fel pszichológusnak, de van abban valami különleges, ahogy a mi dinamikánk a kezdetektől fogva felépül. Az egészet ráfoghatjuk az elemi mágiára, de nem az volt a bizalmunk alapja, ami hihetetlen, hanem a Payne család. Maxwell, hogy egész pontosak legyünk. Mind a ketten belekerültünk egy szerepbe, mely szerint egy Payne-lány férjei leszünk, és együtt ülünk majd a végtelenített családi vacsorákon, amiken azt hallgatjuk majd, hogy mikor lesznek már gyerekeink, és amelyeken talán egymás jelenléte segített volna át minket.
A különbség kettőnk között az, hogy Denis önként vállalta ezt, noha kezdetben Arianat is elvette volna, pontosabban úgy nyilatkozott, hogy neki mindegy, melyik lány. Valóban mindegy volt, Denis? Végignézted volna, ahogy a lány, aki miatt többnyire kétszázas tud lenni a vérnyomásod máshoz menjen feleségül? Ezt nem nagyon tudom elhinni.
- Melletted elég kalandos az élet, de, hogy is mondjam, én is ezt tettem volna, ha fiatal és dögös nő vagyok, aki kell valakinek, míg a férjem inkább más felé kacsingat. Mindig sajnáltam azokat a nőket, akiknek meg kell tanulniuk félrenézni egy kapcsolatban.
Tudom, beszélhetünk arról, hogy ez egy érdekházasság, és hamarosan véget ér, mert márciusban jön majd a válás. De milyen válás jön? Csak lejár két év, senki se mondta neki, hogy el kell kötelezően válnia. Ha őszinték vagyunk, márciusban csupán annyi kötelezettsége van, hogy a középső ujját Maxwell felé tartva közölje, bekaphatja, innentől nincs hatalma felettük. Senki se mondta, hogy el kell válniuk, legalábbis nem láttam sehol ezt a kitételt, csak azt, hogy két évig házasnak kell lenniük, de ha utána még hetven évig együtt maradnak, hát akkor együtt. Denis okos, nagyon okos, de néha olyan nagyon tompának érzem, hogy már-már elkezdek aggódni ennek a nagy szerepcserének a hatásairól.
- Hm. Érdekes.
Az asztallapot vizsgálom egy ideig, gondolkozom, hogy kimondjam-e, ami a szívemben van, vagy sem, de végül úgy döntök, hogy ha megtartom magamban, biztos nem segítek, ha meg kiengedem, maximum megver. Voltam már megverve, és amúgy is, legalább kiadja a dühét. Van nekem is elemem, nem tud Darth Vaderesen megfojtani.
- Egy ideje már azon gondolkozom, hogy hová tűnt a haverom. Tudod volt egy ilyen világcsászára csávó, akinek eléggé irigyeltem a magabiztosságát. Ő biztos, hogy nem vonogatta volna a vállát, és gondolta volna azt, hogy a nője mással majd jobban jár. Nem, ő inkább azt mondta volna, hogy bassza meg, az én nőmet ne csábítgassa más. De hát változnak az idők.
És valljuk be, nekem ez az új Denis nem nagyon tetszik. Olyan minden mindegy, kis szánalmas vagyok, hagyjatok szenvedni típusú. Ez én vagyok, az én szerepem, én vagyok a csendesen szenvedő típus, ő meg az, aki azt mondja, hogy eddig volt vicces a dolog, innentől megállj van. Helyette magára haragít mindenkit, és eljön a világ végére szenvedni. Hát ember, komolyan, ez még tőlem is szánalmas lenne.
- Nálatok ez állandó, nem? Te bosszantod, az ő vérnyomása kétszázas, te nevedsz, ő tovább bosszankodik, de mégis együtt vagytok, mert összetart titeket egy csomó minden.
Azt hiszem, felhagyok a pizzasütéssel, és hivatalosan is life coach-nak állok, azt hallottam, az most nagyon megy. Diploma nélküli megmondó leszek, és majd osztom az észt mindenkinek. Még egy olyan hipster szemüveget is beszerzek hozzá, aztán csak nyomom az ipart és dől a lé. Ja, nem. A kérdésre, hogy őszinte választ várok-e, bólintok egyet, és megemelve a szemöldökömet hallgatom a választ.
- Menj haza Denis, és ne cseszd el. Ti úgyis mindig együtt lesztek, csak nem mindegy, milyen hangulatban. A nő szeret, te szereted. Légy a régi, kérlek. Cseréljük vissza a szerepeinket, mert rossz rád nézni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=780979#post780979][b]Frank Arie Martin - 2019.11.16. 12:34[/b][/url]

Nem igazán rezzenek meg attól, hogy kiakad, vagy, hogy egy pillanatra felénk fordulnak, amikor hangosabban kezd beszélni. Mind elcseszettek vagyunk valamilyen szinten. Én például ezzel a nyugalmi állapottal. Életem során csak nagyon kevés ember hozta ki belőlem azt, ami most előttem van, azt, aki üvölt és igazán mérges. Életemben talán háromszor történt ez meg. Az első határozottan Lunával, amikor megtudtam, hogy táncol. Nyilván egyikünk sem akarta azt az életet, amit akkor éltünk, mégis, én voltam kettőnk közül a fiú, nekem kellett volna megoldanom az életünket, nem együtt. Neki nem kellett volna azt csinálnia, ha eleget kerestem volna akkor. Ezért kezdtem el kártyázni. A második Ariana volt, amikor csak úgy mellékesen közölte, hogy elvetette a gyerekünket. Tényleg jobb lett volna, ha nem mond semmit, ha sosem tudom meg, hogy miért hagyott el annak idején. Már éppen túllendültem volna, és akkor jött a csapás. Igazán csodás időzítést. Aztán Ophelia. A Nő. A minden. Róla még nem tudok beszélni, talán majd idővel fogok, talán sosem jutok el addig. Talán. Nem tudom. Nem is érdekel, és nem is foglalkozom vele. Nem zavar, ha unalmas ember vagyok, és az sem, ha életem végéig csak pizzát fogok sütni. Nagy összességében az életem nyugodt és boldog. Elvagyok.
- A nők máshogy értelmezik a gyűrű lehúzását, mint a férfiak.
Valószínűleg, ha lenne egy feleségem, aki szerelmes belém, és én hasonlóan járnék el, akkor ő is kiakadna, sőt, mi több, ott helyben adná be a válási papírokat, és dobna ki a házból. A gesztus szép, de egy közös tetoválással is jobban jártak volna, ha engem kérdez, mint ezzel. Vannak ma már ezek a varázstintás izék, hogy ha megsimogatod vagy megpuszilod a tetoválást, a másik megéri, hogy tudja, hogy gondolsz rá. Szóval egy nő, az mindenképpen drasztikus, nem kellett volna még drámásítani a helyzetet. De mi férfiak többnyire mindent elcseszünk, szóval talán bármit is tett volna, minden csak elcseszett lépés lett volna.
- Szerintem ő szeretne a nőd lenni. A franc hordaná a nyakában a gyűrűdet. Neki pedig mindig ott van, akárhányszor látom. Szerintem sosem veszi le.
Vittem már ki nekik pizzát is, amikor nem volt kedve főzni, és otthon is, amikor semmi oka nem lett volna rá, viselte. Ezek, amiket mond, nekem csak kifogásnak hatnak, de nem szólhatok bele, nem mondhatom, hogy ezt vagy azt csinálja, mert az, hogy én kívülről mit látok, és ő belülről mit érez, teljesen más, plusz nem én vagyok ebben a kapcsolatban, és talán már ő sincs benne. Mint ahogy az én példám is mutatja, nem lehet mindenkinek tökéletes élete.
- Akkor igyunk arra, hogy jó neked itt. Mesélj inkább az itteni munkádról, miket csinálsz?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=781111#post781111][b]Frank Arie Martin - 2019.11.17. 18:39[/b][/url]

Elhúzott szájjal hümmögök egyet, és inkább egy újabb szálra gyújtok rá, hogy ne kelljen felelnem erre. Igazából nem nagyon tudom, hogy mi mást várna még tőle, meg az egésztől. Vele akar lenni, bárhova is menjen a nő, de azt a tényt, hogy a nő is erre vágyik, hogy vele akar maradni, mint valami bűnnek fogja fel, legalábbis semmi kedves nincs abban, ahogy nyilatkozik erről az eshetőségről. Pontosabban nincs is eshetőség, mert, ahogy én látom, Denis döntött, és a válás mellett, a másik meg majd fejet hajt. Nos, így romlanak meg az ígéretes kapcsolatok. A gondolatra megemelem az újra töltött poharamat, és egy kis forgatás után egyszerre lehúzom. Emelem poharam, én megpróbáltam. Beleszólni ennél jobban nincs mibe, ha Denis így kívánja, hát legyen. Nem való mindenkinek, hogy olyan emberek vegyék körbe, akik érdek nélkül, önmagáért szeretik. Meg aztán, a hülye döntéseink mozdítanak minket előre. A hülye döntésekről meg aztán tudnék mesélni rengeteget.
Azért furcsa az egész, de már nem szólok hozzá a történethez, mert aztán lehet, hogy mindenkinek világos, csak én vagyok éppen gyengeelméjű, de belefér, elvégre az ital jó, a dohány jó, minden jól.
- Szóval ez igazából, hogy most itt vagy velem, egy udvarlási rituálé, hogy maguknak szerezzenek meg, főleg mivel sejtik, hogy te inkább másik hellyel szemezel. Románia fog nyerni?
Nem biztos, hogy tudja, de érdekel, hogy mi alapján hozza meg a döntését. Tudom, hogy sok minden játszik nála, és most tegyük félre a feleségét, vannak szülei és van egy húga, ráadásul egy nagyon beteg húga, akinek nyilván a közelében akar lenni, ha az állapota romlik. Ha esetleg úgy alakul, hogy már nem tud tovább élni. Az ő esetében tudom, hogy ez bármikor megtörténhet. A pontos diagnózist nem tudom, de agyilag annyit felfogtam, hogy mivel jár az ő állapota, és látszik is rajta, mikor van jobb és mikor rosszabb állapotban. Romániából talán könnyebben elengedik, ha eljön az idő, és ilyenkor minden perc számít.
- Gondolom jól van.
Vonom meg a vállam a kérdésére, és nem értem minek a vigyor, hiszen pontosan tudja, hogy mi van velem, a fejembe lát, de gondolom ez is olyan, hogy én kikényszerítettem belőle, hogy elmondja, mit érez a nővel kapcsolatban, aki minden veszekedés ellenére hazavárja, így úgy tisztességes, ha én is szóban fejezem ki az esetet.
- Nem passzoltunk. Persze sírt, és nem mondta ki rendesen, de hát ott volt minden a levegőben. Nem kellettek szavak, elég volt a rezgése, és tudtam mindent. Van más, aki jobb. Ritka az, amikor két ember valóban egymást szereti, és minden klappol. Mi is hárman voltunk ebben, vagy négyen, ha úgy vesszük, hogy mellettem egy másik srác nője is volt. Így kell jól csinálni, gondolom.
Mélyet szívok a cigarettából, és csak lassan fújom ki a füstöt, majd újra szívok, és itt most nem csak kifújom, hanem ijesztően szabályos karikákat eresztek ki az ajkaim közül. Bűvésztrükk.
- Igazából mondhatjuk, hogy szó szerint egy vicc volt az egész. Van az a vicc, hogy egy nőnek négy állatra van szüksége. Egy nerc a szekrényben, egy Jaguár a garázsban, egy bika az ágyban, meg az a marha, aki mindezt fizeti. Mi is valahogy így voltunk szerintem, csak a negyedik még nem jelentkezett. De mindenkinek megvolt a maga funkciója, a végzet asszonya meg úgy fordult, ahogy neki kedvező volt.
Vállat vonok, mintha nem érdekelne, de érdekel, hiszen akkor nevetnék az egészen.
- Most még gyűlölöm őt, de eljön a nap, amikor semmit sem fogok érezni, pont mint Ariana esetében. Addig pedig, nem beszélek róla.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=781322#post781322][b]Frank Arie Martin - 2019.11.20. 14:14[/b][/url]

- Érthető.
Elvégre hát a testvére, és szeretne minél több időt vele tölteni. Amíg még lehet. Nyilván hasonló esetben engem sem érdekelne az, hogy a karrierem hol ívelhet jobban felfelé, ha a testvérem bármelyik pillanatban itt hagyhat engem. Tudom, hogy ez egy merész kijelentésnek hat tőlem, hiszen össze se hasonlítható az én munkám Denis-ével, mégis az alap gondolatmenet érthető. Ilyenek ezek a testvérek, értük bármire készek vagyunk, és ez a normális is.
Sajnálom őt, meg a kislányt is, látszik rajta, hogy nagyon küzd, és nagyon szereti a testvérét, hogy közöttük az az őszinte, mély szeretet van. Persze, az ember ránézésre nem mondaná meg, hogy beteg, de, amikor már tud róla, máshogy kezdi el nézni őt, és meglátja a jeleket. Onnantól nem tudsz elvonatkoztatni tőle, hogy haldoklik. Egyszerűen ez egy emberi gyengeség, amivel van, aki megtanul együtt élni, míg más nem. Én úgy tűnik a gyengébbik fajtából vagyok, mert mindig mikor meglátom őt, beindul a megmentő-ösztönöm, és féltve őt, intézek mindent. Ne üljenek közel az ajtóhoz, de legyen szellős a hely, megfelelő környezetben legyenek, esély se legyen, hogy meglökjék, és hússzor is képes vagyok megkérdezni, hogy minden rendben van-e, pedig tudom, hogy nagyon idegesítő.
- Olyasmi. Igazából nem lett kimondva a szakítás. Ő sírt, én meg hallottam már a pletykákat egy másik férfiról. Volt szó közös hibákról, meg arról, hogy sajnálj, azt hiszem, de tényleg nagyon sírt, én meg csak álltam ott, és néztem őt.
A poharat nézem, aztán Denis-t, aztán megint a poharat, és végül egy mélyes szívok a cigarettámból. Úgysem ebbe fogok belehalni, már biztos vagyok benne, hogy egy nap engem a nők ölnek meg.
- Ariana jutott róla eszembe. Ő is szeretett, csak nem volt képes őszinte lenni velem. Csak véget ért, és hónapokkal később kiderült, hogy terhes volt, csak elvetette.
Az pedig baj, ha egy szakításban a másik jut az eszedbe, hogy megint egy olyan szituációban vagy, ahol nem érted, hogy mégis mi a bűnöd, de majd nyilván egy nettó három év múlva mellékesen majd odamondja, hogy mégis miért nem én, és miért a másik.
- Meddig szeret, Denis? Amíg jön egy másik, egy izgalmasabb, egy humorosabb, egy szőrösebb? Nem akarok a b verzió lenni, meg a hülye, aki csak mosolyog, és mindig tárt karokkal fogadja vissza, mert neki éppen arra van szüksége.
Szeretem Opheliát, szerelmes is vagyok belé, de nem, már tudok úgy tekinteni rá, mint a páromra. Már nem tudok megbízni benne. Ő csodálatos, de veszélyes, manipulatív, és ezért kell falat húznom közé és közém.
- Mert nem akarom.
Felelem végül nemes egyszerűséggel, és nézek rá őszintén. A fejemben pedig ugyanez van. Ophelia nem lehet az életem része, mert akkor örökké ennyinek érezném magam, valakinek, aki pótléknak jó, de többet akarok hinni magamról, mint csak annyit, hogy pótlék vagyok.
- Mit terveztél ebben a pár napban?