A kontinensen zajló játékok színhelye - a kezdő hozzászólásban jelezzétek, melyik országban is jártok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=735716#post735716][b]Catherine Hope Payne - 2018.10.01. 17:15[/b][/url]

Annyi a Payne a suliban, hogy fel sem tűnik, ha én egy kicsit nem vagyok ott. Oké, Willnek azért hízelegtem egy sort, hogy nézzen rá Chrisre, és ha rosszalkodna, akkor kösse ki. Komolyan. Kösse ki. Úgy, hogy kitisztuljon az agya, mert amikor visszamegyek, akkor beverem a csinos kis pofikáját, ha butus, és mert hát imádom, ha szív. A szervezet tisztulása pedig nem kicsit szívás.
Ezek tudatában pakoltam hát be, mert az nem mondtam el, hogy mégis hova lesz a móka, de főleg a praktikus dolgokkal kezdtem, mint például a zsebeimbe és a táskámba vándorolt gyógyító fiolákkal, amiket olyan szinten körbecsomagoltam, hogy egy robbanást is túlélnének. Aztán jöttek a kötelek, egy bilincs, amiről nem szeretnék beszélni, de valamiért úgy érzem, hogy még jó hasznát veszem, és hát mágikusan meg van bűvölve a hátizsákom, szóval elfér. Meleg holmik, a csodafésűm, ami nélkül nincs élet, egy százas csomag hajgumi, mert azok mindig elvesznek, kötszer, extra zoknik. Olyan, mintha tényleg a világ megváltására készülnék, és nem is könnyű. Amúgy eléggé rákészültem erre az egészre, rendesebben futottam mint eddig, és odafigyeltem a megfelelő táplálkozásra is, persze csak azóta, hogy tudtam, jövök, szóval leginkább halottnak a csók, de a tudat csodákra képes.
Mivel hamus utazás volt, ezért nem engedhettem meg magamnak, hogy úgy nézzek ki, mint ha hajléktalan lennék, így a mosdó felé vettem az irányt, letisztogattam magam, megigazítottam a pilláimat, és újrakentem a számat, mert aranyszabály, hogy egy jó rúzzsal csodára képes az ember. Imádom ezt a nude árnyalatot, van egy enyhe arany csillanás benne, de tényleg csak nagyon minimális. Egyszerre természetes és észvesztő. Nekem ez fontos na. Szóval amikor úgy egyben éreztem magam, akkor léptem csak ki, és ahogy befordultam a találkozási pontra, el is ütötte a felet az óra. Drámai belépés dadadadaaaaam.
- Sziasztok! Csókolom!
Az utóbbit Ms. Stone felé intézem, akivel felületesen ugyan, de ismerjük egymást, mivel a bátyámhoz elég sokszor bejárok, amikor éppen ő is dolgozik. Mindig viszek egy nagy adag kávét, meg némi aprósüteményt, szóval szívtunk már egy levegőt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=735888#post735888][b]Catherine Hope Payne - 2018.10.02. 16:20[/b][/url]

- Szeretem a drámai hatást.
Az még jobb lett volna, ha a konyakszőke tincseket, amiket a kalandra kreáltam még a szél is fújja, de nem baj, jó lesz így is. Megvolt az, amit akartam, elismerés és a nagy pillanat. Ráadásul nem a kandallón berobbanós, kormos orrú változatban. Pontosan tudom, hogy mit jelent egy ilyen kandallós utazás, nem véletlenül jöttem előbb, nekem kell az a tíz perc - háromnegyed óra -, amíg elfogadható leszek saját magam szerint is.
- Hellóka.
A füstös szagú fiút azért úgy megnézem magamnak, van egy olyan érzésem, hogy vele fogok a legjobb ellenni, mert olyannak néz ki, mint én, és kéremszépen én vagyok a verhetetlen kiakasztós liba a családban, szóval vannak dolgaim. Ha rám néz, még integetek is neki egy aprót cicás mosoly kíséretében. Várunk, és eszembe is jut valami nagyon frappáns vicc, hogy minek is nézünk mi így ki, de mire kinyitom a számat, berobban hatoskánk is, így aztán ennyi is volt a móka mára, apa szidás, és kulcsok.
Amíg várakozunk egy közeli fotel karfáján foglalok helyet, és nézem a többieket. Eléggé szimpatikusak vagyunk mi így együtt, szerintem ez egy jó buli lesz, már most élvezem. Egészen addig, amíg a kiosztás után el nem kezdenek elszivárogni az emberek. A kulcsot, ami nálam landol, Emerald felé nyújtom, mert én még nem biztos, hogy aludni szeretnék, elvégre még csak hét óra lesz. Otthon ilyenkor megyünk vacsorázni.
- Öhm... ennyi?
Kérdezem meg egy kicsit csodálkozva, hiszen ketten is elszállingóztak kapásból. Hát ez így lélekrombolás.
- Inni valaki?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=735945#post735945][b]Catherine Hope Payne - 2018.10.02. 23:14[/b][/url]

Csapatoska
Kinézetem

- Zoknifétised van?
Bukott ki belőlem a kérdés, még mielőtt nyeltem volna egyet, na nem mintha zavarna, csak van az a tipikus, hogy a beálló csendben bírod megkérdezni a kellemetlen dolgokat. Esküszöm, sosem láttam még pasit, akit ennyire lázba hozott volna a zokni tudata, de az már egyszer biztos, hogy ha ezt túléljük, karácsonyra küldök neki egy kézzel készített zoknicsomagot. Van egy idős néni, aki isteni téli zoknikat köt. Olyan, mint az álom.
- Nem gáz ám, nekem is vannak fétiseim.
Legyintek is hozzá egyet, aztán meg eszembe jut, hogy lehet, hogy nem kéne három perccel a kezdés után így kitárulkozni. A bilincset inkább meg sem említem, hiszen itt az emberek aludni mennek. Egy pillanatig. Aztán érkezik egy reakció, amire hosszú pilláimat megrebegtetem Denis felé.
- Tíz perc, Albert?
Biztos vagyok benne, hogy nem ezt a nevét használja, de hát ez van, nekem tetszik. Olyan, mint egy arisztokrata, aki tisztességesnek tűnik, de igazából az egész életét elnőzte és elkártyázta masszív alkoholizmusa alatt.
- Ám legyen. Tíz perc.
Mondjuk ha már ennyi van, akkor én is beléptem a szobánkba, és amíg Emerald zuhanyozott, áthúztam a ruhámat valami partiképesebbre. Hát csak nem gondolja senki, hogy ugyanabba megyek majd, mint amiben jöttem. Eszemben sincs. Így a tíz perces időkorlát nyolcadik percében robbanok vissza - kellett nekem már gyorsan helyszínt elhagyni - és kabátom zsebébe rejtve a kezeimet várom a többieket.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=736013#post736013][b]Catherine Hope Payne - 2018.10.03. 21:31[/b][/url]

- Kellemetlen.
Na ő nagyon nem érezné jól magát a családomban. A rengeteg gyerek, az nagyon sok láb, sőt rengeteg láb, így hát nem igazán érzem azt, hogy el kellene invitálnom egy Payne féle hat feleséges partira. A családom fura. Kint meg nincs meleg, de a szépségért szenvedni kell. Azért igyekszem hozzászokni a jóval hűvösebbhez. Kell egy ital, vagy kettő, azzal biztos kiolvadok. Utána jöhet minden más.
- Mindenkit foglalkoztat a pincérlány Denis.
Az Albertre nem nézett olyan szépen, pedig tudtam volna még hova fokozni. De majd remélem lesz alkalmam, és annak nem az lesz a jutalma, hogy lelök egy szikla pereméről azt kiabálva, hogy ez itt Sparta. Az érkezők közül Scar reakciója megmosolyogtat. Sejtem én, hogy azt hitte, majd én leszek az, aki "csak" öt percet késik.
- Párszor gyorsan kellett lelépnem.
Adom meg a választ nyugodtan, mert nem tagadom, de legalább nem is állítom, hogy olyan nagy erkölcs csősz lennék. Sőt, éppen ellenkezőleg, én az élvezeteket és az egyszer élést támogatom. A kis mancsaimat fázósan dugom a zsebemben és nézek a többiekre.
- Nekem mindegy, hogy hova megyünk, csak legyen bent normális hőmérséklet.
A pincérnőt is feledni tudom, ha Marcsi nénje tud inni adni, van valami zene, és esetleg kicsit jobban összeszokhatunk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=736102#post736102][b]Catherine Hope Payne - 2018.10.04. 22:12[/b][/url]

Fiúk előre, lányok hátra. Nem újkeletű ez, van, aki azért megy előre, mert így védi a nőket és van, aki azért, hogy megmutassa mekkora rajkirálycsávó. Nagyon remélem, hogy a szívem nem törik darabokra, és derül ki, hogy az előbbi igaz. Szóval a hely nem nagy szám, de nekem tetszenek az ilyen kis egyszerűbbek, megvan a maga hangulata annak, ha az ember csak be akar ülni. Le is dobom a kabátom, ami amúgy is csak dísz volt, és mire elkezdem felmérni a terepet, már van is kit méregetni.
- Egy whiskey gyömbért és egy vodkanarancsot kérek.
Az a helyzet, hogy nem tudom, melyikre vágyom, leginkább mind a kettőre, és ez így jó alap is lesz ahhoz, hogy kommunikatívabb legyek, de nem annyira, hogy minden kis mocsok titkomat kifecsegjem. Mondjuk, ha mindent elmondanék, valószínűleg a felét sem hinnék el, szóval nem lenne olyan kínos, de azért ne kockáztassunk.
- Szeretem halmozni az élvezeteket.
Vonom meg a vállam, de azért úgy, hogy a pilláim mögül azért némi szemkontaktust kialakítsak vele, és halvány cicamosoly jelenik meg a szám sarkában, amit viszonoz is, mielőtt elindul az italokért.
- Kár, hogy inkább rád indult be.
Pillantok Scar-ra, majd a tekintetem arrébb siklik a legvilágosabb tincsűhöz. Imádom a színét és nekem is kell. Pont.
- Dicsőségért, új kapcsolatok építéséért, hogy ne a suliban legyek a tesóim közelében, hogy ne állítsanak be ostoba tyúknak, meg amúgy is őrült vagyok, szóval nekem ez belefér.
A felsorolás végén azért nevetek is egy kicsit, mert hát tényleg, amikor meghallottam a dolgot, le is csaptam rá, de nem akartam elmondani senkinek. Willnek azt mondtam, hogy apának akarok ajándékot intézni, és vigyázzon Chris-re, ne nagyon engedje olyan helyre, ahol árthat magának, Chrisnek meg azt, hogy muszáj elmennem anyagokat vásárolni, mert Helena megkért, hogy varrjak neki egy ruhát. Mivel pedig ők nem beszélnek egymással, kizárt, hogy visszajut, bár Ariana veszélyes pont lehet még az életemben.
- Amúgy, én halálosan izgulok azon, hogy mi lesz, meg hogy lesz, meg leginkább, hogy mennyire bírom, meg mennyire tudok majd együttműködni ms. Stone-nal.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=736253#post736253][b]Catherine Hope Payne - 2018.10.07. 12:06[/b][/url]

A jó popójú pincért stalkolók gyülekezete

- Mert együtt dolgozik a bátyámmal, és tudom, hogy volt egy csomó súrlódásuk, és aki az én bátyámmal, aki egy reinkarnálódott buddha, súrlódik, akkor engem lelök arról a bizonyos szikláról.
Nem tudom, hogy a csapatban ki ismeri Willt, azt tudom, hogy Scarlett tudja milyen. Lehet, hogy más is találkozott vele, ki tudja, hány útitársamnak mániája a gyengélkedők pihenni, vagy kappás koncerteken csápolni. Viszont tény, hogy én nagyon más vagyok nála, és tényleg aggódom is emiatt. Nem tudok ugyanis nem önmagam lenni, és igazából nem is nagyon akarnám erőltetni. Ez a cukiskodós, olyan halkan beszélek, hogy nem is érted, de zavarban vagyok miatta, nem az én stílusom.
- Denisé jobb.
Vonok vállat, miközben halvány mosoly ül ki az arcomra a Hófehérkézés miatt. A srác, akit így megszólított, tippjeim szerint olyan tizenhét körül van, talán a legfiatalabb itt. Mondjuk annyira nem bánom, hogy nem én vagyok a legkisebb a magam tizennyolc évével. Így is vannak bajaim, mint a végzős évben kincskeresés. Mindenki más tutira már most görcsöl azon, hogy hogyan fogja azt a sok mindent megtanulni, én meg azon parázok, hogy egy felnőtt nem kedvel, hát hihetetlen, tudom.
- Lehet, hogy Denisnek hangosabb vendége lesz.
Kacsintok Scarlettre, és el is nevetem magam. Jó ez a társaság, már ezért a beszélgetésért megérte eljönni ide, és én tényleg remélem, hogy akár sikerrel járunk, akár nem, lesznek még közös élményeink.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=736598#post736598][b]Catherine Hope Payne - 2018.10.11. 07:00[/b][/url]

Csipet csapat

Eljön, majd el is múlik az éjfél. Hogy hova tűnt el az a pár óra? Jó társaságban? Kit érdekel. Nem ittam sokat, de ittam, spicces vagyok, és bátran kacérkodom, leginkább Denissel. Amióta a képességei napvilágot látottak, jobban lenyűgöz, mint előtte. Szeretem az olyan típusú hímnemű egyedeket, mint ő. Semmi feszkó, semmi idegeskedés. Nincsenek kötelező körök, nincsen illedelmesség, és nem kell másnak lenni, mint amilyen vagy.
Én magamról tudom, hogy nem feltétlenül vagyok egy szerethető személyiség - Vajda Eszti, innen tsókollak -, de most minden jó, most elvagyok, és igyekszem nem annyira központi, de nem is álszent lenni. Csak vagyok, önmagam. Tényleg nem tudom, hogyan telt el a sok óra, és mikor keveredett Denis ennyire közel, vagy mikor keveredtem én hozzá ennyire közel, de egyszer csak ott volt. Épp az éjszaka további opcióit súgnám a fülébe, amikor egyszer csak ott van mellettünk a pincérfiú, és hirtelen a szép sármossága átvált abba, amit az ember csak úgy hív "para". Parafejű lesz. Szép, de ne akarj tőle semmit, mert pszichopata. Nekem is rögtön ez a gondolat fogalmazódik meg a fejemben, és el is akarnék húzódni, mivel hozzám van a legközelebb, de abban a pillanatban, hogy én megindulok, elkapja a karomat, és ha nem égetne annyira az érintése, akkor egészen biztos, hogy megrúgnám a lábai között. Érzem a könnyeket, amik a szemembe szöknek, de nem először fáj valami, így azt hiszem, ezek inkább a rémület könnyei, ami egy ilyen szituációban teljesen jogos.
- Dögölj meg!
Kiáltok utána indulatból megrázva a kezem. Csak most, amikor már nem látom, veszem észre, hogy felálltam. Nem emlékszem rá, hogy mikor tettem ilyet. Az biztos, hogy mikor odajött, még ültem. Rendesen fáj, ahol megfogott, mintha Denis képességét érezném magamon. A másik kezem hideg ujjaival pihentetem, próbálom enyhíteni az égő érzést. Lepillantva, hogy megnézzem, mi is történt, és, hogy hagyott-e nyomot a tenyerén kívül, látom meg a jelet.
- Ez mi?! Megátkozott vagy most mi van?!
A hangom pár oktávval feljebb ugrott, és ijedt tekintetemet hol Northra, hol a kezemre fordítom. Na ne szórakozzunk már egymással, hogy itt kiderül, hogy kinyírnak még idő előtt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=736685#post736685][b]Catherine Hope Payne - 2018.10.12. 20:58[/b][/url]

Maradjunk annyiban, hogy ha volt is kisegér, nem nagyon jutott el a tudatunkig, és őszintén meg kell mondanom, nagyon jó döntés volt az esti sokk után Denisnél maradnom. Azonban eljött a hajnal, és van egy olyan szabályom, hogy én nem alszom senki mellett. Sosem volt még párom, nem is akarok elköteleződni, én amolyan ideig - óráig lány vagyok. Félek, ha bárkivel is olyat csinálnék, mint amit a párkapcsolatokban szoktak - ide tartozik az együtt alvás, vagy a fiú pólójában mászkálás -, akkor ingerenciám lesz rá, márpedig én ezt nem akarom. Van egy tudatosan felépített karriertervem, emellett pedig élvezem ezt a saját elvrendszert, amit felépítettem. Már hajnalodik, amikor Denis elpilled, így várok egy kicsit, mielőtt kiosonnék, át a saját szobánkba Emeralddal.
Ő ekkor még alszik, így macskaügyeséggel lépek beljebb, és veszem ki a neszesszeremet, hogy eltávolítsam a sminkemet. Ez persze nem sikerül, nem akarok nagy zajt csapni, így a pálcámhoz nyúlok, megfeledkezve arról, ami a kezemen van, ráirányítom a cipzárra... és hirtelen bumm. Jó nem nagy bumm, de az én kicsi szívem megáll egy pillanatra. Főleg mivel minden cuccom, az alapozóim, az összes csodás rúzsom, minden szemfestékem az arcomba robban. Nem fáj, de pontosan tudom, hogy van olyan, benne, ami egy percen belül leszedhetetlenre szárad. Egyből mozdulok, nem kell sok, és máris a fürdőben termek. szinte lerángatom magamról a ruhát, miközben megnyitom a vizet, és az se zavar, hogy forró, csak nem akarom, hogy egész nap vörös foltos fejjel mászkáljak.
Amúgy is le kellett zuhanyoznom, de nem pont ez a megszokott sorrend. A hajmosással új hajszínt is felviszek, hátha a fehéressel sokkal szerencsésebb leszek. Bár ameddig ez a hülye minta rajtam van, esélytelen. Mindegy, igyekszem valamit kitalálni erre a szerencsétlen helyzetre. A mai összeállításom sokkal visszafogottabb a tegnapinál, most hajra kéne gyúrnom, de minek, ha nincs mivel sminkelnem magam. Egyetlen dolgom volt külön, egy szemceruza, illetve a pilláim még mindig nagyok, így ennyi jelenleg, amivel kezdeni tudok valamit. Gyors öltözködés, aztán irány a külvilág. Láttam idefelé egy pékséget, és mivel eléggé keveset aludtam és feltételezem, hogy Denis se fog sokkal többet, mind a kettőnknek veszek kávét. Valahol itt kerülhetjük el egymást Scarral, ő ki, én be. Felsétálva a szobába a két papírpohárral, igyekszem némán közlekedni, de addigra már az előbb említett fél zuhanyzik. Leteszem a poharat, de nem ülök le, közelebb lépve az ágyhoz, elhúzom a párnát. Emlékszem, hogy volt itt valami, amit meg akartam nézni, és igen, ott is van.
- Hoztam kávét.
Mosolygok a kilépőre, majd intek neki, hogy jöjjön oda, és anélkül, hogy mondanék bármit is, rámutatok az írásra. Nem, hozzáérni biztos nem fogok, van nekem elég bajom így is. Utána ellépve a fotelhez sétálok, leülök, és megvárom, amíg Denis elkészül, nem akarok egyedül lemenni.
- Óóó nézd, alkottam.
Mert hát a pozitív hozzáállás a fő ebben az egészben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=736813#post736813][b]Catherine Hope Payne - 2018.10.14. 17:59[/b][/url]

Kardoskodók

Szóval lementünk Denis-szel. Mehettünk volna külön is, de valahogy nem szerettem volna azt, hogy a mai reggel után még a lépcső is beszakad alattam, eltűnök, majd ők meg várnak rám, aztán elhagynak. Amióta ez a hülye jel rajtam van - függetlenül attól, hogy én nőt csináltam belőle - valahogy semmi sem jön össze. Azt meg remélem senki se vágja el, hogy egyetlen szemhéjtussal fogom leélni itt a kardkutatást. Eleve most úgy nézek ki, mint valami nagymellű tizennégy éves, ami frusztrál, ehhez meg hozzájön az is, hogy egyszerűen szerencsétlen vagyok, ami szerintem még annál is jobban zavar, minthogy nincsen sminkem. Legalábbis vele egyenrangúan. Azért próbálok mosolyogni, mert nem csak rosszból állt ez az éjszaka. North beszéde alatt békésen iszogatom kávémat, mert én már úgy vagyok vele, hogy a beavatásom megvolt, ne a semmiért szúrjak ki magammal. Felfelé menet igyekszem úgy alakítani, hogy Scarlett mellett haladjak, előttünk is emberek, mögöttünk is. Iskolai kirándulásosan.
- Minden rendben van köztetek? Nem voltatok hangosak éjjel.
Persze nem akarok nagyon illetlen lenni - mármint de, pofátlan vagyok -, azonban nem tűnik most olyannak, aki nagyon vevő lenne a Cath-hatásra.
- Amúgy, nincs pár sminkcuccod, amit elhoztál, de nem használsz? Tudod, picit béna vagyok, és volt egy robbanás.
Először felemelem a kezem, majd mutatom, ahogy az összes csodás cuccom az arcomban végezte. Ezek után meg már a szobájukban vagyunk, és szépen le is csüccsenek a szőnyegre, törökülésbe.
- Persze, a nő az oka mindennek. Férfiak.
Fogatom meg a szemem, de persze eléggé érdekes, amit Emerald kapott. Nem biztos, hogy csak a jelentést kell vizsgálni, lehet kód is valami titkos társasághoz, vagy egy kód olyan helyekre, melyek nem a nagyközönségnek vannak fenntartva.
- Én nem kaptam semmit, csak egy átkot.
Teszem hozzá nyugodtan, felmutatva a nőcit, amit a kezemre rajzoltam, és amin ettől függetlenül eléggé jól megmutatkozik az a bizonyos jel ott az ujjaknál.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=736927#post736927][b]Catherine Hope Payne - 2018.10.15. 18:37[/b][/url]

- Óóó, akkor ez természetes.
Jó hát én nem nagyon tudom a tisztán rellonos párok szokásait, mert olyan isten nincs, hogy én elhiggyem, hogy a bátyám és Norina igazán rellonosak. Szóval akkor ezen nem fogok fennakadni, ez náluk megszokott. Szépen leülök, elmondom a részem, és rápillantok Denisre, akivel összekacsintunk. Hát most na, mondom én, hogy nem unatkoztunk nagyon éjjel. Nem tudtam én, hogy ilyen jó lesz a buli, oké, a kocsmázás végét kihagyhattuk volna, meg azt, hogy a képembe robbannak a legtutibb és legdrágább csókállók evör, de hát na, valamit valamiért. Szóval elvigyorgok én, és tudom, hogy ez így nekünk jó. Azért persze nem szabad ennyire csendesnek lennem - még a végén idiótának néznek, hogy itt elvigyorgok békésen -, meg amúgy se erényem a hallgatás, szóval jól ki is mondom, amit gondolok, és talán egy kicsit hangosabban is, mint ahogy először terveztem.
- A történelemben a pletykák a legérdekesebbek.
Tárom szét a karjaimat, amikor North a mondandója végére ér. Lehet, hogy mindenkinek az első rész tetszik, mindenki csak egy irányba menne, és én leszek az egyetlen, aki egy #team_ginevra fankodással rohangál a világban, de én akkor is úgy gondolom, hogy nagyon felelőtlen lenne ezt elengedni.
- Amit Emerald látott szerintem inkább passzol ahhoz, hogy a nő tette, és hát ugye már beszéltünk erről lent is...
Pillantok itt fehér hajú barátunkra megerősítésként, csak aztán folytatom a mondandómat.
- ... Ádám a szabálykövetés, Éva viszont a szabad akarat maga. Én nem a nőket védem, félreértés ne essék, hatalmas nagy dögök vagyunk mi, de azért elég sanszos, hogy a nő is benne volt, sőt, én biztos vagyok benne, hogy ő a hunyó. Bocs a rendes lányoktól, akik szeretik a rendet és a fegyelmet, nem akarok senkit megbántani. De miért nem vizsgáljuk párhuzamosan a kettőt, amíg az egyik valóban esélyesebbnek nem tűnik? Egyáltalán nem hiszem, hogy egy szerelmibájitalos talánboszi olyan ártatlan lenne.
Aztán persze megyünk amerre kell, maximum én mellékesen leszek rosszfiú.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=736946#post736946][b]Catherine Hope Payne - 2018.10.16. 06:48[/b][/url]

Végül is, akkor ellavírozunk a kettő között, ami nem rossz egyáltalán, mert ez a Ginevra sztori felkeltette az érdeklődésemet. Nem igazán hiszek a romantikában meg a nagy Ő-ben és társaiban, de azért eléggé lányos lány vagyok ahhoz, hogy kedveljem a romcsi dolgokat. Szóval jó az, ha megnézzük, mert így hirtelen lett millió meg egy kérdésem a sztorival kapcsolatban, meg aztán ott volt az, amit Emerald látott, és igyekszem is jól a buksimba vésni azt, amit Emerald mondott.
- Hm?
Emelem meg a fejem Denis felé, és egy kicsit talán túl gyorsan teszem, mert érzem, ahogy a nyakam roppan egyet. Aham, szóval ezért mondják, hogy az éjszaka alvásra való, átkozottaknak meg különösen ajánlott, mert addig sem halnak bele a hülyeségeikbe. Na szóval, csak semmi hirtelen mozdulat. De most azért egy pillanatra úgy érzem magam, mint csóró kölyök a szülőin. Anyukám mondott valamit a tanárnéninek, apukám támogatta anyukámat, mert hát nem ostobaság, amit mond, a tanárnéni meg feltételekkel kezel, mert tudja, hogy nem buta vagyok, csak szörnyen lusta és/vagy pofátlan.
Éppen ezért is érzek talán egy kicsinél erősebb élt abban, amit a szobatársnőm mond válaszul a felvetésre, hogy esetleg le is vehetnék az átkot. Ám ahelyett, hogy felpattannék és heves gesztikulálások között közölném vele, hogy akkor kenje a hajára a nagy tudományát, csak összepréselem az ajkaimat, és közben jó nagyot nyelek, mert inkább nem szólalok meg. Próbálom kivenni, hogy mit gondol a nő, de egyszerűen semmi, annyira egysíkú az egész viselkedése. Se érzelmek, se mimika, se hangsúly, se semmi. Oké, helyette itt vagyok én, élő érzelembemutatónak, de azért na, valami csak lehetne benne, nem? Szerintem ez a hűvösség iszonyatosan para, én biztos is vagyok benne, hogy vigyázni kell vele, mert észre se vesszük, és kinyír minket.
~ Ez lehet rossz ötlet volt. ~
Állapítom meg magamban, mert hát ugye a lelki szemeim előtt már az van, ahogy mind toljuk hullába, miközben Emerald kardozik, és ez nem egy igazán jó látvány meg jó elképzelés. Viszont amíg kimegy, meg kimegy Scar és North is, addig felkelve a szőnyegről besorolódom North mellé az ablakba, és most először, őszinte aggodalommal pillantok rá hosszú pilláimon át. Legalább ezek nem robbantak le az arcomról hajnalban.
- Nem tetszik nekem ez a nő. Mi van, ha ő átkozott meg? Csak ő nem jött velünk tegnap este, és az a pasi egy nő volt. Láttam, hogy nő volt. Mi van, ha százfűlé főzete volt, ami idő előtt elfogyott?
Oké, jó kicsit talán ráproblémáztam az esetre, de ki ne tenné, ha a másik fél azt mondja "ő dönti el", hát azért na. Ha valamit utálok, az az, ha megpróbálják szabályozni az életemet, ezt a szüleim is el tudják mondani, meg a testvéreim is, és azért az egy elég jelentős csapat. Kipillantok még az ablakon, mielőtt visszatér, és igyekszem rendezni a vonásaimat. Ezer éve nem jelentem meg emberek előtt smink nélkül, és nem, ki van zárva, hogy a műszempilla és a tusvonal öltöztet, még mindig azt látom, hogy úgy nézek ki, mint egy tizennégy éves. Aztán Emerald visszatér, és elkezd medálokat gyártani.
- Csini darab, köszi.
Itt már széles mosoly és aggodalommentes, kedves hang van. Nem tudom, hogy mennyire bízhatok benne, vagy bármelyikünk is mennyire, és oké, jó, majd azért meg kell vizsgálnom a másik oldalt is, de egyelőre még sok bennem a negatív érzés. Utálom, ha valaki olyan, mint egy szikla, annyira bosszantó és annyira nem szexi, és nem szeretem, ami nem vonz, mert nem tudok bízni benne. Anyámmal beszélnem kell erről, mielőtt még egy gyereket a világra hoz, vagy apámmal, mert nagy gebasz van bennem ilyen téren. Viszont betartom az utasítást, és a felső három gombot kigombolva teszem fel a medált, így látszik is, meg bőrön is van.
- Na, akkor partira fel. Ha elterelés kell, csak szóljatok, elég jó vagyok a botránykeltésben.
Ezzel a lelkesítő beszéddel pedig a magam részéről meg is indulok kifelé, hiszen jó lenne elindulni, és még a túra előtt körülnézni kicsit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=737100#post737100][b]Catherine Hope Payne - 2018.10.18. 20:55[/b][/url]

Tudom, hogy az lett volna a legjobb, ha sarkon fordulok, és kimegyek, mert hát meghitt pillanatok, és Istenem, bár én is tudnék ilyen lenni. Pontosabban tudok ilyen lenni, mert szerintem Denis nem panaszkodhat arra, hogy nem néztem rá szépen tegnap, csak nem az van mögötte, ami Scar pillantása mögött. Ő ezt komolyan is gondolja, nekem csak játék. És úgy, hogy én full romantikus vagyok ám, de tényleg. Leonak élnie kell, és hihetetlen, hogy Mia képes volt ennyi minden után otthagyni Adamet. De hát a hangja miatt kelt fel, aztán _lelépett_. Utálom az ostoba tyúkokat, és igazából én csak felbosszantottam magam mindig a Ha maradnék olvasása közben, de kell, ha igazán élvezni akarod a Hová tűntél?-t. Szóval egy szó mint száz, én az a bőgős-romantikus alkat vagyok, csak magamat nem tudom belehelyezni a sztoriba. Valahogy mindig én vagyok a rossz arcú lányok egyike, akinek megvolt a futballcsapat sztárja, miközben a szomszéd lány vágyott rá. Bevallom, a probléma ott kezdődik, hogy soha nem is akartam szomszéd lány lenni. De ez, ami közöttük van, ez szép, és tényleg nem akartam beletaposni, de beszélnem kellett valakivel, és bár eddig Denis jónak tűnt, most azért nem lóghatok mindig rajta.
- És ennek ellenére bevettél?
Jó oké, rossz vicc, mert azért nem vagyok se maffiózó, se tömeggyilkos, csak hát normális se nagyon. Egyszer megvádoltam anyámat, hogy apámnak túl közeli rokona, és azért vagyok zizzencs, de nem. Csak így sikerültem, meg Chris is, aki remélem, hogy életben lesz, akkor, amikor én hazajövök. Ha egyáltalán hazajövök. Na de megvan az intelem, amivel úgy nem megyek semmire, de van egy jó pont az egészben, az ajándék paletta. Hihetetlenül hálás vagyok, és itt jön ki, hogy milyen is a hétköznapi Cath, mert a következő pillanatban már Scar nyakában lógok, és nyomok neki egy nagy cuppanós puszit.
- Az tuti, hogy téged védeni fognak az égiek.
Remélem legalábbis, mert tök normális és rendes csajszi, de most már tényleg lépek is, és hagyom, hogy szerelmezzenek kicsikét, addig én némi burgundival egészítem ki a hullatini fejemet. Már majdnem olyan, mintha lenne valami haszna is a dolognak, ha szerzek egy alapozót még, meg némi spirált, akkor nem fogok frászt kapni magamtól.
Kint Denisre vigyorgok, amikor mondja, hogy botrányt csinálna velem, és a kis agytekervényeim be is indulnak, de North eléggé hamar leoldja a lelkesedésemet, és a vigyor átvált lekámpicsorodott szájba, majd megint fel vigyorra, és még egy kacsintást is megengedek. Útközben, meg sminkelés után azért összedobtam egy kis hátizsákot minden jóval, mint gyógyital, erősítő főzet, egyszerű mugli gézlapok, fáslik, aztán különböző krémek, a pálcám, amit egy termoszba tettem bele, hogy ne láthassa senki, és ne is szúrjon szemet. Nem fogok a tegnapiak után nélküle menni sehova. A hátizsák amúgy macskafüles, és van rajta egy rajzolt macskaarc is, mert hát cat(h). Szörnyen szellemes perceinket látták, hallották.
- Imádom a csoportképeket!
Lelkesen beállok a szőke herceg mellé, akinek lelkesen nyuszifület mutatok, mert nem is én lennék, ha nem, és közben vigyorgok, mint a vadalma, bizton tudva, hogy valaki velem ugyanígy jár el.
- Na akkor csapassuk.
Indulok meg lelkesen és kicsit leválva a többiektől, jobbra indulok a fal mentén, hátha látok valami szokatlant.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=737587#post737587][b]Catherine Hope Payne - 2018.10.24. 20:12[/b][/url]

Igazából nem is tudom, hogy mit keresek. Valami feliratot, valami nyomot, hogy hahó, itt a kard, most akciós, a lelkedért neked adom. Vagy valami ehhez hasonló, na nem mintha az én lelkem egy másik, ártatlan testet ne emésztene el egy pillanat alatt. Eléggé romlandó vagyok, de így szeretem. Igazából már az is eléggé nagy csoda, hogy a küszöbön nem égtem porrá. A borzalmasabbnál borzalmasabbnál gondolatok közé érkezik Scar, akinek a viselkedése egyetlen pillanatától levágom, hogy mi most nem ismerjük egymást.
- Óóó, imádom a géped, nekem is hasonló van, isteni vloggereknek és blogger ének is.
Rápillantok, ahogy egész közel áll hozzám, és a szám halvány mosolyra húzódik.
- Bízz bennem, a legjobbat kapod. Kicsit feljebb az állad.
Ahogy fotózok, úgy mérem fel a terepet is, hogy kiket kell kiiktatni, és Kacsintok rá egyet.
- Szerintem lőttem neked egy új profilképet.
Adom vissza a kamerát, és kihúzva magam, elindulok határozottan Denis felé, de közben kicsit kitérek Emerald irányába is, és bár nem a legokosabbat cselekszem meg, de a nyakamból leveszem a láncot, a tenyerembe rejtem, és szinte mellette lehajolok egy pillanatra.
- Bocsánat, ezt el tetszett ejteni.
Nyújtom felé a tenyerem, benne a medállal.
- Oltári szép, ez égy Westcon modell?!
Fejezem ki a tetszésem, miközben a tenyérébe ejtem a védelmemet. Valamit valamiért. A társaink keresztnevét gyorsan, de számára remélem érthetően fejezem ki.
- Imádom az ott, de most kollekcióját. Illik önhöz.
Jegyzem meg még vidáman, mielőtt továbbindulok, most már tényleg Denishez.
- Nem érdekel az anyád, Henry, ez a hely szerintem nagyon semmilyen.
Hangosan kezdek el beszélni hozzá, a csípőm úgy ring, mint akinek nem keveset költöttek az alkatrészekre.
- Tökre nem lehet ezt feldobni strasszokkal. Te meg mit csinálsz, imádkozol?!?!?
Nevetek fel hangosan, hogy magamra termeljen a lehető legtöbb ember figyelmét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=737879#post737879][b]Catherine Hope Payne - 2018.10.25. 20:54[/b][/url]

Bujkáló mosoly jelenik meg a szám szegletében, mert szinte biztos vagyok benne, hogy ma este Valerie meglátogatja Henry-t. Technikailag mi elterelünk, így annyira nem érzem a veszélyt, az ilyesfajta játék azonban egyre inkább a véremben van. Már látom is magam előtt, milyen is Valerie. Harmincas évei elején jár, a haja mindig szigorú copfban, a ruhája egyszerű, konzervatív, és szinte biztos vagyok benne, hogy a munkához szemüveget használ. Remek lesz, és tudom, hogy Denis is élvezni fogja.
- Attól még, mert én csak a titkárnőd voltam, nem vagyok ostoba. Ha ostoba lennék, most nem néznénk esküvői helyszínt. De ez nem kell, kopár.
Az anyámra tett megjegyzésére csak olyan tipikus fintort ejtek meg, az orromat felhúzva, elfordulva, magam előtt összefonva a karjaimat. Meg vagyok sértve, hogy azt a szent asszonyt, aki nyilván rávett, hogy a ficsúrral összekeveredjek szidja. Az én anyukám nagyon is jól tudja, mi a jó nekem. Vagyis, hogy mi a jó Valerie-nek. Éppen nyitnám a számat a következő taktust előadva, amikor megjelenik mögöttem az őr. A mondandója végett lassan fordulok felé, kimérten végignézek rajta.
- Elnézést kisasszony és uram. A sorrendben a nő előrébb jön a férfinál. Udvariasság, illedelmesség, a nők iránti tisztelet... maga se gyakran tölti az idejét hölgytársaságban, jól sejtem? Attól még, hogy nem bírunk el egy fél fát, még mi is emberek vagyunk, képzelje!
A végére kicsit megemelem a hangomat, és érzem, ahogy könnyek szöknek a szemembe. Odabenn persze más játszódik le. Arra gondolok, hogy a legújabb ruhadarabjaimat szétszaggatják, meg arra, hogy a cipőimet valaki baltával aprítja fel. A könnyekkor egy gyönyörű, piros lábbeli esett áldozatul, amit fekete csipke tesz különlegessé. Kegyetlenség!
- Te... meg... nem... csinálsz... semmit?!
Minden szavamat megnyomom, a végén szinte sziszegek a fogaim között, de nem Denisre nézek, nem tudnék komolyan haraggal nézni rá, inkább a fülének szegezem a kérdést, és meg se várom a választ, már folytatom is.
- Ez a baj, tudja? Hogy nem képes nemet mondani anyucinak, mert az aztán egy akkora szent, az, meg, hogy én másállapotban lejárom a lábam, megnézek ilyen ósdi helyeket, mert mekkora ebben a romantika, az senkit sem érdekel. De most komolyan, maga el tudja képzelni a helyet bájos púderrózsaszínnel, amit finoman arannyal szőnek át? Látja a lehetőséget arra, hogy itt ötszáz fő jól érzi magát? El tudja képzelni? Maga szerint eszénél van az, aki itt házasodik?
Miközben beszélek, igyekszem minél inkább magamra fordítani az őr figyelmét, belekarolok, és elfordulok vele - reményeim szerint legalábbis - úgy, hogy háttal legyünk a többieknek, és mutogatok, felfelé, hogy ne nézze a velünk egy szinten történő eseményeket. És persze hangos vagyok, nagyon hangos, és érzem, hogy ha kell, akkor most még ki is borulok, de úgy igazán.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=738869#post738869][b]Catherine Hope Payne - 2018.10.28. 23:30[/b][/url]

- Henry, baby, én adtam neked időt, de ha tizenhárom és fél másodperc alatt nem nyitod ki a szádat, akkor nem akarsz szóhoz jutni, és tudod... ez gáz.
Valahol a tipikus gettós ribi és a neked mindent szépen lassan magyarázok el, mert úgysem fogod fel között lebegek, fogalmam sincs amúgy, hogy mennyi ideig kell amúgy elterelnünk, arról nem beszélt senki. Mondjuk nagyon időnk se volt, de azért igyekszem. Amikor az őr megjegyzésére felszólal, hálásan Denis karjára teszem a kezem, és felpillantok rá, mintha ő lenne az én hősöm, aztán bumm, megint váltunk egyet, mert anyáink szidása jön, úgyhogy a pillanatnyi "mi vagyunk a legnagyobb szerelmesek" után, jön a következő kör felcsattanás, annyira látszik, hogy ez nekünk ettől függetlenül is menne, körülbelül ilyen intenzitással, és tudjuk, hogy mi lenne a vége.
- És anyádnak micsoda egy lélekemelő ötlete volt!
Csapok a homlokomra olyan hirtelen, hogy még én is meglepődök. Nem hittem volna, hogy ennyire jól sikerül ez a csapás. Aucs. Na mindegy, most szerepben kell maradni, mert most már mindenki minket néz, de ezért azért majd kell egy homlokpuszi, és remélem, hogy ezt meg is kapom.
- Már nem azért Henry, de valljuk be, még a saját bevallásod szerint is, anyádnak hulla unalmas ízlése van. De komolyan, volt bármi olyan pont ennek a helynek az életében, amire azt mondhatjuk, hogy különleges? Komolyan, ha volt, elismerem, hogy a drága mama nem egy savanyú szipirtyó.
Ezt a kérdést a már ott lévő őrnek címzem, mert hát sosem tudhatja az ember, hogy mikor mondanak egy olyan dolgot, ami nincs benne a kiadványokba, mondjuk, hogy van itt egy kard, ami eléggé híres.
- HENRY! Ha most kimész azon az ajtón, akkor itt vége van! Érted?! Akkor közöttünk vége, és akkor sosem kapod meg a birtokot a papától! Tudom, hogy neked csak az a lényeg.
Szinte sírok a végére, elkámpicsorodott szájjal nézek az érkező őrre, aki konkrétan lekövérez. Jó, hát mellben dinamikus vagyok, az tény, de hát azért egyből közölni velem, hogy terhes hasam van, na ez olyan, ami miatt tényleg elkezdek sírni. Azonban, nem Denis felé indulok, mint, ahogy annak normális esetben történnie kellene, hanem a kedvesebb biztonsági őr puha pocakjához bújok.
- Én nem akartam ezt az esküvő előtt, de féltem, hogy nem jön hozzám, ha nem teszem meg neki, és most képes lenne elhagyni, csak mert dagad a bokám, hogy lehet ilyen szívtelen, amikor én tökre szeretem őt?
Nem engedem az őt, és közben folyamatosan a másikhoz beszélek, majd mint akinek tényleg hormoningadozása van, megsimogatom a másik őr arcát.
- Maga olyan kedves, hogy azt mondja, gyönyörű vagyok. Szeretném, ha boldog élete lenne, mert ilyen férfi, mint maguk, már nincs is a világon, de tényleg. Mit kell tennem ahhoz, hogy hat után is bejöhessek ide és férjhez menjek? Én nem lehetek egyedülálló anya, nem tudom, azt hogyan kell csinálni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=739577#post739577][b]Catherine Hope Payne - 2018.11.03. 20:23[/b][/url]

Istenem, valahogy úgy érzem, hogy ezt a drámát sosem fogom lemosni magamról, soha többet nem jöhetek ide vissza, most már tuti. Remélem, apám nem találja ki, hogy ide hoz minket egyik nyáron, mert akkor sírógörcsöt kapok. Mondjuk, ahhoz előbb életben is kellene maradni. Felnézek Bobra, majd látom Scarlett-et, látom, hogy valamit tenni akar, és legalább odáig eljutottam a tanévek és Chris önpusztítása alatt, hogy szájról megtanultam olvasni, így tudom, hogy mit akar, és átölelve Bobot, tudok vele kommunikálni. Lehunyom picit a szemem, ahogy békésen ölelem a férfit. Szívesen Bob. Közben persze olyan dolgokra gondolok, amiket nem bírok elviselni, például bántalmazott állatokra, és érzem, ahogy a vér lassan kifut az arcomból, így amikor újra felnézek Bobra, már enyhén émelygek is.
- Azt hiszem... nem igazán... vagyok jól...
A térdem is megremeg, ahogy lejjebb csúszok, nem tudom megtartani magam. Ez az a tökéletes pillanat, amikor Scarnak cselekednie kell. Most, vagy soha. Hogy mi lett, azt nem tudom, mert egy pillanatra valóban elvesztem az eszméletemet. Oké, ezt nem terveztem, mert, ahogy hirtelen magamhoz térek, nem tudom azonnal megmondani, hogy milyen nevet is használtam Denisnél, így kimondom azt, amit megfogadtam, hogy csak tényleg akkor fogom kimondani, amikor komolyan is gondolom:
- Szerelmem!
Erre tessék, most történik meg, és bevallom őszintén, még én is megijedek azon, hogy ezt a szót az én hangomon, az én számból mondom ki egy srácnak, akit nem ismerek huszonnégy órája sem, viszont ennyi idő is elég volt ahhoz, hogy tudjam, jók vagyunk együtt az őrült tettekben. Ezt viszont nem nagyon akartam megtenni, de szerencsére a riadalom beleillik az eseményekben.
- Kérlek, menjünk ki innen, kérlek. Levegőre van szükségem. Nem akarok veled veszekedni, nem akarlak elveszíteni. Sajnálom, de kérlek, menjünk el innen, nem érzem jól magam.
Közben kinyújtom a kezem, és ha visszalép hozzám átölelem Denis nyakát, megkapaszkodva a felsőjébe, és bármit is tesz, engedelmesen vele mozgok. Kiérve összébb húzom magam, átfogva a testem, elindulva arrébb a bejárattól, kerülve Denis pillantását egy kicsit. Vannak dolgok, amiket nem tudok jól kezelni, és a szerelemmel kapcsolatos kijelenések éppen ilyenek.
- Eszünk egy fagyit? Én fizetek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=739754#post739754][b]Catherine Hope Payne - 2018.11.05. 17:56[/b][/url]

Áldott állapotúak

Kijöttünk, de még mindig nem vagyok az igazi, megvárom, amíg arrébb megyünk, és Denis letesz. Nem indulunk tovább azonnal, előbb leülünk kicsit, és életemben először olyan teszek, amit nem hiszem, hogy hittem, hogy fogok, főleg nem egy még egy napja sem ismert sráccal szemben.
- Nem.
Pillantok rá őszintén, és közelebb csúszva hozzá odabújok a mellkasához. Ez most nem Bobnak meg nem is a másiknak szól, hanem annak, hogy tényleg megijedtem, és félek, hogy a tegnapiak miatt volt. Karomat, melyen a jel egy női alak ujjaiba van rejtve - a reggeli művem -, a képpel felfelé teszem a combjára és egy hosszú pillanat után felpillantok rá.
- Csak el akartam sápadni. Kiskutyákra gondoltam, akiket bántottak. Egyszer találtam egy cicát, akinek a szomszéd kisfiú levágta a farkát. Nagyon kicsi cica volt.
Sokan nem gondolnák rólam, hogy van érzelmes oldalam is, pedig rengeteg és nagyon nagy részemet teszi ki. Sokan nem néznek a felszín alá, megelégednek azzal, hogy Cath egy laza lány, akinek semmi sem árt. Pedig, elég sok minden, én nem úgy születtem, mint amilyen most vagyok, hanem sok kritika juttatott el oda, főleg anya szavai és sóhajai.
- Mi van, ha ez a jel veszélyesebb. Most csak egy kőpadló volt, de mi van, ha legközelebb egy szakadék széle? És igazából, mi itt kint vagyunk, ők meg bent, és nem is tudjuk, hogy sikerrel jártak-e, vagy sem.
Tárom szét végül a karjaimat, mert hát ez az igazság, nem tudunk semmit, csak csináltuk egy pontig, aztán történt valami, amiről egyikünk se tudja, hogy mi volt, és most itt ülünk, mint akik tényleg élvezik a napsütést. Közelebb hajolok hozzá és egy puszit nyomok az arcélére.
- Köszönöm, hogy ott voltál velem, Denis. Egy pillanatra nagyon féltem, mert azt hittem, meghalok. Nem akarok meghalni.
A végét már csak csendesen teszem hozzá, nem tudom elmondani neki, hogy mennyire jó, hogy tényleg ott volt, hogy mennyire féltem abban a pillanatban, és mennyire megnyugtató volt, hogy átölelhettem, hogy éreztem az illatát és a bőre melegét. Kicsit most úgy érzem, hogy sosem akarom elengedni őt, mert félek, hogy mi lesz, ha nem lesz ott mellettem. Őrültség, igaz?
- Megijedtél?
Kérdezem mosolyogva, kicsit megnyugodva azon, hogy fogja a kezem. Apró kuncogás is elhagyja a számat. Nem szeretem kimutatni a gyengeségem, és ő most megtapasztalhatta egy szeletét a felszín alatti világnak.
- Biztonságban érzem magam melletted.
Mosolygok rá őszintén Denisre, közben ujjaimat az ujjai közé csúsztatom, és gyorsabb tempóra kapcsolva indulok el vele, menet közben megkérdezve egy járókelőt, hogy merre van a legtökéletesebb fagyi a környéken. Tényleg legyen valami jó is a napban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=739947#post739947][b]Catherine Hope Payne - 2018.11.07. 19:25[/b][/url]

Boldog békeidők. Idő, másodpercek. Már kezd színem is lenni, mikor is kitalálom, hogy narancsos csokit kérek, méghozzá duplát, mert imádom, ha valami fanyar, és úgy nézem, ez valódi étcsokoládéból készült. Tudom, ironikus. Rápillantok Denisre, amikor nem felel, hogy ő mit kér, és akkor látom meg MJ-t is. Ja, hogy ezért nem. Valamit mutat neki, így gyorsan kifizetem a fagyim, amíg ők diskurálnak, és csak akkor lépek el velük. Kell a fenének, hogy bárki is utánunk jöjjön. Mondjuk a fagyi ott maradt, de most ez mindegy is.
- Ez nekem nem tetszik.
Mondom, de hát olyan mindegy, hogy mit mondok, mert Denis már intézkedik is. Ez amolyan férfias bevetés lesz, de nekem egyáltalán nem tetszik, hogy elválunk egymástól. Sosem szerencsés, de nem késlekedhetünk.
- Ne engedd, hogy Scarlett vagy Emerald hozzáérjen valamihez.
Súgom még neki riadtan, mert nagyjából ez a sor maradt meg bennem a cetliről, ami még most is a kezemben van, amikor ők elindulnak. Ijesztő, hogy így egyedül maradtam. Ránézek a srácra, majd elkerekedett szemekkel a fagyira, és visszalépek hozzá.
- Ne haragudj, a srácot éppen kirabolták. Borzalmas, hogy valaki egy némától lop, szegény, még kiabálni se tudott.
~ Beszélni sem... de eddig beszélt...~
Ez nem szerencsés, nagyon nem. Hiába szólnék utánuk már, nem látom őket a tömegben. Azt hiszem, ez a kinti lét rosszabb, mint a benti, ráadásul senkibe se kapaszkodhatok. Viszont lehetetlenség, hogy én addig ne csináljak hasznosat. A táskámból előhalászok egy füzetet meg egy tollat, és a telefonomat is, majd fotózni kezdek, így egyre közelebb érve az egyik, látszólag éppen pihenő idegenvezetőhöz. Naná, hogy férfi, mi más is lenne, de nem bánom. Széles mosoly, bájos hang.
- Szia, ne haragudj, zavarhatlak egy kicsit? Lekéstem az idegenvezetős tárlatvezetést, de lenne egy beadandóm, amit extra gyorsasággal meg kéne írnom, nem válaszolnál nekem pár kérdésre, mondjuuuk, egy fagyiért cserébe?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=740087#post740087][b]Catherine Hope Payne - 2018.11.08. 19:51[/b][/url]

Amikor rám pillant megrebegtetem a pilláimat, olyan bűbájosan, amennyire csak lehet. Volt már dolgom a fajtájával, örülne, ha hozzájutna valami máshoz is, túl a távkapcsolón meg a papírzsepin, és most bármit, de tényleg bármit megtenne. Hogy én is megtenném-e? Nem vagyok benne biztos. Viszont itt hagytak, egyedül, úgyhogy valami hasznosat is kellene csinálnom.
- Eléggé szeretem a sötét sarkokat.
Állapítom meg butuska kacarászással, amolyan tudom, hogy mire gondolsz a magán tárlatvezetés alatt, de még egyelőre inkább játszadozom vele. Közel, egészen közel, szinte hozzásimulva állapodok meg, és nézek fel az apátságra, mint aki nagyon elgondolkozik, de közben igazából azt várom, hogy a többiek felbukkanjanak. Egyelőre a térdemmel úgy játszom, hogy simogassam a térdét.
- Szóval, elég sokan választották a csoporttársaim közül Arthurt, de azért abban semmi kihívás nincs, én pedig eléggé szeretem a rázós helyzeteket.
Ajkaim közé fogva a tollat, finoman simogatom vele azt, miközben erre a nagyon elmés megállapításra jutok magammal szemben. Rázós, lehet inkább izzasztót kellett volna mondanom, de mondjuk szerintem nagyjából detökmindegy neki, mert abból is kikövetkezteti azt, amire az előbb úgy felcsillantak a szemei.
- Szóval úgy döntöttem, hogy én inkább Ginevráról írnék, de nem a szokásos sallangot, hogy volt, koholt vádak, megcsalás blablabla, mert ezt mindenki ismeri, inkább valami olyan történetet gondoltam, amit még nem kutattak. Állítólag Ginevra szíve különleges mágiával bír, és hogy-e falak között őrzik. De nem tudom, van ennek valami alapja? Meg az előbb két néni beszélt nekem valami szoborkertről, de sehol sem találtam ezeket a prospektusokban. Annyira szívás, hogy lekéstem ezt a tárlatot, mert nagyon elveszettnek érzem most magam.  
Emelem fel a bejáratnál szerzett kis kupacomat, tudtam, hogy jók lesznek még valamire. Felpillantok rá, barnám tudásszomjtól csillogóak és egyben kérlelőek is.
- Valami nagy sztorit szeretnék, de lehet, hogy nagyon rossz nyomon vagyok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=740655#post740655][b]Catherine Hope Payne - 2018.11.13. 20:41[/b][/url]

Perverzkém

- Átok... minden nagy középkori arc azt hitte, hogy a megoldókulcsok kortalanok. Mint az igaz szerelem meg a tiszta szív.
Biztos vagyok benne, hogy ha van itt valami, amit tényleg fel kell oldani, akkor annak valami ilyen megoldása lesz, vagyis az új cél, hogy North és Scar életben maradjanak. Eléggé különleges az, ahogy a srác ránéz a lányra, szóval elhiszem nekik, hogy ők valóban nagyon szerelmesek egymásba. Oké, nem mondom, hogy most, vagy az elkövetkezendő tíz évben, de azért, ha egyszer beadom a derekam, az csakis egy olyan ember miatt lesz, aki így néz rám, mint, ahogy a West fiú. Ők nekem nagyon egyben vannak. Ha meg tiszta szív... akkor max a fehérhajúnak hiszem el. Nem rosszból, például Denis eléggé bejön, számos fronton, de ő se jobb, mint én, aztán meg az én szívem is olyan, hogy maximum szánalomból veszi meg az ördög.
- Elvitték? De kár. Pedig nagyon jó marketinget lehetne köré alkotni. Képzeld csak el, valaki megtalálja, kiállítjátok, aztán dől a lóvé, tutira visszajönnék megnézni.
Közben azért, mert szinte látom magam előtt, hogy neki vannak itt még szándékai, a maradék távot is lelopom, és igyekszem egyre nagyobb testfelületemmel hozzá érni, közben persze úgy csinálok, mint aki nem is érzékeli, hogy ez történik, és nézem az építményt.
- Talán ott van, ahol ez a szoborkert, vagy micsoda. A tanárom adott egy ilyen tájékoztatót a saját jegyzeteiből, de otthon maradt, aztán meg boszorkánynak kéne lennem, hogy ide-oda ugráljak a városok között.
Még nevetek is azon, hogy boszorkány volnék. Én? Ugyan! Maximum ilyen gonosz ki csábító boszi, akinek a keze valahogy elkezdi zavartalanul szedegetni a szöszöket, mintha valóban akarna is valamit. Információt, de azért az oda vezető útnak ára van.
- Gondolom, azon a helyen, vannak félreeső pontok, szívesen tárlatvezetődnék ott.
Pillantok fel rá vágyódva, hogy ha gondolja, elsétálhatunk arra, ahol ez a szoborcsoportos, kertes valami van, ami a papíron szerepel, mert az biztos, hogy erről nem szólnak a prospektusok, de úgy érzem, jelentősége van.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=741191#post741191][b]Catherine Hope Payne - 2018.11.19. 22:41[/b][/url]

Annyira béna ez az egész, mármint, tényleg, volt egy pont, amikor megilletődtem azon, hogy mit teszek és miért, és vajon ha arrébb megyünk, akkor elás-e, de most, ahogy megérint, annyira érzem, hogy csak szájkaratés. Egészen meg is sajnálom, mert hát nagyon oda kell tennie magát akkor, hogy valamire vigye egy lánynál, én pedig infókat akarok, és amennyire ő akar engem, még a végén lehet, hogy hasznos is lesz a dolog. Szegény pára, legalább egy jó napja legyen.
- Mondjuk elég sokan vannak, szóval gondolom visszajön a befektetés.
Teszem az alkarom a vállára, és rá se pillantva kezdem el egy kis idő múltán a tartóját simogatni, jelezve, hogy nem zárkózom el semmi egyébtől sem. Amikor azonban a szobornőket említi, nagyon oda kell koncentrálnom, hogy ne akadjanak meg a mozdulataim, mert az eléggé árulkodó lehet. Lazán vállat vonok, és csak most pillantok rá.
- Nem tudom, lehet, hogy együtt ittak a tanárommal, aztán akkor mesélte neki. Ne tudd meg, hogy mennyire isteníti ezt a helyet. Lehet részesedést kap, aztán annyira belejött a sztorizásba, hogy ez csak úgy kicsúszott a száján, de mondjuk eléggé jó lenne valami jó jegyet összeszedni, nem akarom, hogy meghúzzanak.
Az utolsó szónál pillogok párat az alsó ajkamba harapva, és igyekszem úgy nézni rá, mintha valami félisten lenne. Nem szeretném, ha éppen most állna neki gondolkozni, mert még a végén lebukunk.
- Nincs messze? De biztos akad út közben egy kapualj.
Mondjuk ez a markolás nem nagyon jön be, de most el kell mennem oda, valamiért úgy érzem, hogy lesz ott valami. Így is már bőven sok az információ, de tényleg, mert ha a város első embere is benne van ebbe, akkor el kell innen tűnni, de nagyon gyorsan. Ki tudja, ki mindenki, hétköznapi mugliknak kinéző alakok, aztán olyan barbár módon használják a mágiát, hogy azt elképzelni se merem. Mi van, ha csak a testük válik szoborrá, de a lelküket nem lehelik ki? Ha mondjuk most is, ebben a pillanatban is ott ver a szívük a megkövült testük alatt, ha látnak mindent, tapasztalnak. Ginevra szíve nem itt van, elvitték, de az, aki némává tette a szőke srácot, szándékosan akadályoztatott, tehát nincs olyan messze, vagyis, akár még ott is lehet a szív, lehet a kertben lévő női szobrok egyike is az, aki a megoldást jelenti nekünk. Nem kellene elmennem, mégis, segíteni akarok. A kezem, miközben pillogok felfelé, lejjebb siklik, majd néha játékosan feljebb húzom, de végül csak eléri az övét. Lélektani határ. Egy öv, ami külön választja a dolgokat.
- Nos, bolond lennék kihagyni egy ilyen alkalmat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=742236#post742236][b]Catherine Hope Payne - 2018.12.07. 11:15[/b][/url]

Egy puszival búcsúzom, legalábbis remélem, hogy megtörtént, mert ő egy igen szép gesztust tett felém, olyat, amilyet nem nagyon hiszem, hogy bárki is fog, és be kell, hogy valljam, egy pillanatig elgondolkoztam a dolgon. Észre se veszem, hogyan történt hát, hogy újra a kávézónál ülök, de senki mást nem zavar, hogy egyszer csak itt termettem. Halvány mosoly kúszik az arcomra, ahogy elképzelem, hogy visszasétálok hozzá, és azt mondom, legyen. Nem hiszem, hogy ez megtörténik, főleg a szobrok miatt nem, az én igazságérzetem nagyobb annál, mint, hogy elnézzem, ahogy ott állnak, arcukon a torz félelemmel, és halljam a hangjukat.
Monoton, kissé darabos léptekkel kelek fel, és kérek öt kávét elvitelre. Ötöt, hiszen Ms. Stone, ahogy kivettem a férfi szavaiból, már nem vesz részt a kutatásban. Ezekkel sétálok vissza a bejárathoz, közben figyelem, hogy a kis barátom ott van-e, de úgy tűnik, lejárt a műszakja, és most egy másik ráérős fickó csinál úgy, mint aki nem a négyesfogatot nézné.
- Itt vagyok.
Felelem nyugodtan North kérdésére, feléjük nyújtva a kávékat, rajtuk nem a szülők adta nevek, hanem olyanok, amiket én találtam ki. Így Jack és Rose nyilván North és Scar.
- Csak tippeltem, hogyan isszátok, de North olyan keserűen az igazi típus, Scar, téged meg titokban két cukorral, leheletnyi sovány tejjel képzeltelek el.
Ha még nem elég idegesek, akkor gondolom a haszontalannak tűnő fecsegéstől azok lesznek. Kortyolok is egyet a saját glames verziómba, ami tele van ehető csillámmal és karamell szósszal.
- A másik feketeség.
Tartom Denis felé, majd végül ránézek a fehér srácra.
- MJ, én benned bíztam, hogy te nyitottabb vagy az új dolgokra, szóval a tiéd egy Frappuchino, fehércsokis.
Engem ugye jól kint hagytak, így gyakorlatilag nem is nagyon kellett volna semmit sem csinálnom, de azért persze nem csak a kávé és fagyikészletet pörgettem végig. Leülve MJ mellé, magamhoz húztam a kezét, az ölembe fektettem, és óvatosan megvizsgáltam. A pálcámat úgy tartva, hogy senkinek se tűnjön fel, elkezdtem a helyrehozást. Először a Ferardoval lehűtöttem a kívánt részt, aztán egy kicsit rászorítok MJ kezére és végül Hippokrax-szal orvosolom a problémát, lezárásként pedig egy puszit nyomok az ujjára, remélve, hogy szebbé válik tőle az emlék.
- Mondanám, hogy ne nézzetek a hátatok mögé, mert figyelnek minket, de teljesen felesleges. Mindenki, akinek kötődése van a városhoz, minket néz és szemmel tart. Tudják, hogy miért vagyunk itt. Amíg bent voltatok, elmentem a szoborkertbe, és találkoztam az őrzővel.
A levelet, amit rám bízott előveszem a belső zsebemből és North felé nyújtom, elvégre, neki szól.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=742397#post742397][b]Catherine Hope Payne - 2018.12.09. 19:43[/b][/url]

- Oh.
El is felejtettem a nyakláncot, mármint, eléggé nagy bolond voltam, hogy csak úgy levettem, de végül is, még itt vagyok. Lélegzem és élek. Mondjuk, ha megmarad a nyakamban, lehet, hogy megúszom a szoborhangokat. Sosem fogom tudni elfelejteni azokat a fájdalmas segélykéréseket. Meg akartam menteni őket, tényleg hittem, hogy meg tudom tenni, hogy feloldhatom az átkot. Szomorú vagyok, amiért ez mégsem lehetséges.
- Ne aggódj Scar, ha North valamiért nem jönne haza, akkor keresünk neked egy Jacket.
Mondom teljes nyugalommal, úgy, hogy a fiú is hallja, sőt, még rá is nézek. Hihetetlen, hogy nem kedvesebb vele, értem én, hogy nagyon macsó, de azért ne már. Vannak olyan helyzetek - mint, amikor ügyesen rájuk nyitottam -, amikor  asrác hozzáállása Scarhoz irigylésre méltó, máskor meg még engem is bosszant. Viszont nem akarok én összeugrasztani senkit, szóval mosolygok is a kijelentésemhez, mint aki tréfálkozott. Pedig nem. Ha West itt hagyná a fogát, akkor bizony tényleg keresnék Scarnak egy kedves fiút, elvégre ő is kölcsönadta nekem a palettáját. Inkább azonban MJ bajával foglalkozom, elvégre jó lenne, ha mind egyben lennénk.  
- Eltapossam?
Kérdezem MJ-t, ahogy a másik kezét is kezelésbe veszem, itt előbb fontos, hogy kitisztítsam, azonban ezt nem a pálcámmal teszem, mugli módszerekkel. A táskámban elég sok minden van, így a lábaim közé véve kinyitom a cipzárt, és előkeresek minden szükséges eszközt.
- Egy picit csípni fog, de tudom, hogy nagyon bátor leszel.
Mondom neki olyan bájosan, amennyire csak lehetséges, hiszen azokkal az állatokkal szemben, akik magukat kedves néniknek és bácsiknak tartják, majd tövig lenyomják a fapálcikát a torkodon, én tényleg kedves vagyok, és szeretnék segíteni. A patkánynál meg komolyan mondtam, eléggé zavaró. Miközben próbálom helyrehozni, Denis is felszólal, menne már, megértem, de most szerintem vannak fontosabb dolgok is.
- MJ-től. Benne volt a levélben. Szóval mivel kint hagytak, odamentem egy őrhöz és azt mondtam neki, naggggyon hálás leszek, ha segít a beadandómban. Elmeséltem neki, hogy a tanárom odáig van a csodás szoborkertért, és azt mondta, elvisz oda.
Hogy miért mentem oda? Mert kint kávézgatva baromira hülyének és feleslegesnek éreztem magam, és reméltem, hogy valamivel hozzá tudok járulni ehhez az egészhez, túl azon, hogy kiválóan drámázok és játszom meg, hogy terhesen elájulok. De ezt persze nem mondom, nem is nézek rájuk, úgy teszek, mint aki minden idegszálával MJ ujjára koncentrál, pedig ez nem igaz, csak nem akarom, hogy lássák a tekintetemet, mert az árulkodó. Csak akkor pillantok fel ismét, amikor már teljesen készen vagyok, és már a kötést, amit közben készítettem sem tudom hova fokozni. Ekkor nézek szemet egy pillanatra North-szal, mielőtt a kezemre siklik a tekintete. Furcsa bűntudatot érzek, de ezt egyelőre még nem tudom hova tenni, így a szokásos, Cathes stílusban reagálom le.
- Ha így folytatom, még first lady lesz belőlem.
Tárom szét a kezemet vigyorogva, és ezzel le is kívánom zárni a témát. A férfit - a véleményével ellentétben -, nem tartom rossz embernek, megértem, hogy mit miért csinál, és elfogadom, csak nem szeretnék hullákkal tarkított távozást. Miközben haladunk, senki mellett sem megyek, inkább kicsit Denis mögött, de MJ előtt, a gondolataimba merülve. Az utasításra körbenéztem, és végül balra indultam el, de nem nagyon volt fogalmam róla, hogy mit keresek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=743010#post743010][b]Catherine Hope Payne - 2018.12.17. 17:26[/b][/url]

Egy szinttel lejjebb

El merülve a gondolataimban haladok messzebb a többiektől. Valamit beszélnek, de valahogy nem figyelek, megérintett az, amit a férfi a búcsú előtt mondott nekem. Mi van, ha igent mondok? Ha nem megyek vissza vissza? Vagy egy nap visszatérek ide? Annyira egyszerű lenne. Búcsút mondani mindennek. Mégis, most, ahogy így ezen gondolkozok, folyton megjelenik valahogy Denis a képben. Nem tudom miért, esküszöm. Egy fél nap alatt sikerült bennem mindent felforgatnia. Sosem volt még ilyen, senki sem gyakorolt rám ekkora hatást, aztán jött ő, és amikor átölelt a lépcsőn, valamit felszabadított. Nem tudnék maradni, nem tudnám megtenni, úgy, hogy nem ismerem meg azt, hogy milyen közös utunk lehetne. Hiszem, hogy lehetne, mármint, van valami láthatatlan kapocs, amit érzek, amikor rápillantok. Azt hiszem, ilyen az, amikor az ember talál egy hozzá hasonlót, ilyen az, amikor lehetnének akár barátok is valakivel. Ezt még sosem tapasztaltam, de szeretném, ha lenne egy barátom, szeretném megtapasztalni, milyen az.
Valószínűleg, ha szánt szándékkal keresem, akkor nem lélek rá a bejáratra, de így, hogy kóborlás címén csak mászkálok, és az elmémben lévő megannyi kavarcot igyekszem helyre tenni, így evidens, csak nem túl kellemes. Hátrapillantok a többiekre, hogy miért vannak annyira egyedül, amikor egyszer csak már hiába lépek, nincs hova érkeznie a lábamnak. Tompák az érzékeim, így visszalépni se tudok, csak egy sikkantással elveszek a fűben. Innentől minden túl gyorsan történik, ami nem olyan rossz, hiszen így legalább nem fogom fel, hogy lépcsőkön gurulok végig, majd csapódik egy falnak. Oké, az utóbbi már megvan, hiszen az a fájdalom a legélesebb, a bal kezemben olyan fájdalom uralkodik el, amit nem tudok hova tenni, és ennek hangot is adok egy ízesebb káromkodás és némi nyögés hatására. Ami pedig a legszebb, hogy Brightmore lábai után a cigarettája is megérkezik, ami a pocsolyában landol, beterítve az arcomat koszos vízzel. Hát ezt komolyan nem szeretném elhinni! Ahogy feltápászkodok, úgy halad el mellettem North, és annyit se mond, hogy kakukk, együttérzés lvl 10.000. Felpillantok Denisre, vagyis, ami látszik belőle.
- Azok ott... az ujjai?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=744904#post744904][b]Catherine Hope Payne - 2019.01.04. 09:48[/b][/url]

Kicsit meglep North hirtelen mozdulata, ellenkezni se tudok, amikor konkrétan letesz a lépcsőre. Mondjuk értem én, hogy ő egy határozott férfi, meg azt is, hogy Scarnak bejön a durvulás, de nekem nem biztos. Szóval kicsit csodálkozva nézek rá, ahogy oda letesz, de azért bólogatok, és engedelmesen lehajtom a fejemet, karjaimmal takarva el a szememet. Nem. Nagyon nem szeretném, ha most meg az következne, hogy megvakulok. Persze előtte azért még rámosolygok Denis lábaira, és eszembe jut, hogy mennyire ellenkezett North, hogy hozzáérjen. Megnyugtathatom, egyáltalán nem kell attól félnie, hogy Denis ezt jelzésértékűnek veszi majd, és esetleg küld egy csábos kacsintást felé.
Lényeg a lényeg, hogy eltakarom a szemem, így nem nagyon látom, hogy mi történik, csak azt érzem, hogy az amúgy pocsolyától nedves, beeséstől amúgy is koszos, arcomra és hajamra most még egy illendő réteg por is került. Csodálatosan festhetek, mint egy malac. A hajam amúgy is katasztrofális, pedig amikor elindultunk még tök jó felfedezőnősben nyomtam. Mindegy, majd valahogy túlteszem magam ezeken, inkább szélesen mosolygok a tényre, hogy újra együtt vagyunk.
- Ejj, ejj Brightmore, mit is mondanak az olyanokra, akik minden lyukat betámadnak?
Szegény, biztos nagyon élveztem, hogy pont ilyen lehetetlen helyzetben ragadt bent, így közelebb menve pillogok rá kettőt, szépen, hogy azért egy kicsit jobb kedvre derítsem, és lopva, hogy mások ne lássák, megszorítom a kezét. Furcsa dolog ez az egész, ami ma így lezajlott közöttünk, nem az éjszaka, azt valahol borítékoltam, hanem az, hogy mennyire könnyen egymásra hangolódtunk a veszekedéskor, és, hogy mennyire különleges volt az a pillanat, amikor átölelt a lépcsőn. Ha össze kéne állítanom életem top öt pillanatát, az biztos, hogy az a pillanat benne lenne. Hazamegyünk innen, egyikünk jobbra, másikunk balra, ahogy eddig is léteztünk, de az a pillanat megmarad örökre. Kevés ilyen fontos pillanatom van.
- Ugye most csak szórakoznak velünk?
Kérdezem teljesen komolyan, téve egy lépést a víz felé. A legutóbb belelöktek egybe, szóval nem nagyon vicces.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=749040#post749040][b]Catherine Hope Payne - 2019.02.07. 11:13[/b][/url]

- Szerintem menjünk innen.
Szólalok meg határozottan, de úgy tűnik, hogy a szirén nagyobb befolyással van, mint én. Rossz érzésem van, és kezdek egyre jobban arra vágyni, hogy ne itt legyünk. Eljöttünk, jó buli volt, de ennyi. Csak menjünk el innen. A frusztráltság egyre jobban eluralkodik rajtam, ahogy Scar eltűnik a habok között, kis idővel később pedig North is megkezdi a járkálását. Egy ideig őt nézem, de annyira zavar, hogy inkább MJ és Denis között kezdem el járatni a tekintetem. Nemet kellett volna mondani arra, hogy Scar lemenjen. Nem értem, hogy North miért hagyta. Nem hiszem, hogy ez ennyit érne.
A barlang széléhez sorolva, a falnak vetett háttal ülök le, próbálom újra végiggondolni a szoborkert történéseit. A hangok még most is a fejemben visszhangoznak, ahogy könyörögnek a szívért, ami a labirintusban van. Nem tudom kiverni őket a fejemből, kudarcként élem meg, hogy nem tudtam megmenteni őket. De az a férfi... szorosabban fogom össze a pilláimat, nem szabad rá gondolnom.
~ Merlin átka. Ha nem a kardot akarod, nincs mitől félned.~
Mégis félek. Félek, hogy Scar nem jön fel élve. Mi van, ha így történik? Ha tényleg meghal? Ha a szobrok közé kerül, és oda tévedve az ő hangját is hallani fogom? Nem kizárt, hogy visszamegyek még oda, ha van rá lehetőségem, talán. De nem akarom Scart hallani ott. Nem akarom látni az arcát. Észre se veszem, de azon kapom magam, hogy imádkozom. Könyörgök azért, hogy hazamehessünk mind.
- A kripta üres volt?
Kérdezem végül csendesen, és fogalmam sincs, hogy kaphatok-e választ rá. A szív egy lepecsételt dobozban van a kriptában. De mi van, ha már nincs ott? Ha valaki már elvitte? Mi van, ha Northék kihozták? Alkutárgy lehetne Scarért. Nézem, ahogy North megindul, de megtorpan. Furcsa dolog ez a szerelem, én azt hittem, hogy minden akadályt képes legyőzni. Ezért nem űzöm ezt, mekkora csalódás.
- Csinálj valamit, Brightmore!
Nem tudom, miért éppen Denist szólítom meg, és miért idegesen, de úgy érzem, hogy Denis képes lenne rávenni North-t az elindulásra. Csak csináljon valamit, hogy menjen. És csinál. Mondjuk kicsit drasztikusabbat, mint hittem, hogy fog, legalább megtörténik. Nézem, ahogy a srácot elnyelik a habok, majd felpillantok Denisre.
- Bocs.
Nem, nem őszinte a bocsánatkérésem, ideges vagyok, és fogalmam sincs, hogy miért. Mintha a bőröm alatt lenne valaki vagy valami, ami hergelne. Szívem szerint most kitörnék a saját bőrömből. Telik ez a rohadt idő egyáltalán?!
Fogalmam sincs, hogy mennyi ideig várunk, hogy miért érzem, hogy lassan megfulladok. Mintha nem tudnék az idegességtől rendesen levegőt venni. Aztán egyszer csak, mikor már inkább a szabad levegőre mennék, megjelenik North, kezében az ájult Scarral. Sietve kelek fel és indulok meg feléjük, de az éles hang egy pillanat alatt megállításra kényszerít, fülemre szorított kezemmel, lehunyt szemmel próbálom tompítani. Valami közeledik. Erősnek kell lennem. Próbálok odaérni, és a kiérkezők valamint a valami közé állni, és olyan hangosan kiabálni, hogy meghallja.
- ELÉG LEGYEN!
~ Te is azért jöttél, hogy ellobd a kardot? Ha igen félj! Rettegj, mert az egész város, minden fa, fű, minden állat és minden tárgy azon lesz míg itt vagy, hogy megöljön. Ha pedig nem, nincs mitől tartanod. ~
Nem a kard miatt jöttem. Nem félek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=750575#post750575][b]Catherine Hope Payne - 2019.02.20. 20:20[/b][/url]

Szerintem simán csak hibbant vagyok, és fogalmam sincs, hogy mit remélek. A férfi a kertben azt mondta, nekem nem eshet bajom, hiszen én nem azért vagyok itt, mint a többiek, én nem a kardot, hanem az élményeket akarom megszerezni... mondjuuuk, az is igaz, hogy nem biztos, hogy ezt a tó hölgye is így gondolja. Oké, egy kicsit elszámítottam magam.
Fogalmam sincs, hogy mit kellene csinálnom, leblokkoltam, és megijedtem, azt hiszem. Nézem a felém közeledő valamit, a rántást csak tompán érzékelem, de nem ellenkezem, engedelmesen bújok Denis mögé, és azzal a kezemmel, amit nem Denis tart, karolom át a kezét, és reszketeg macskaként bújok hozzá. Letaglóz és ámulattal tölt el az, amit látok. Ahogy a tűz védelmet nyújt, forróságot érzek, nyugalmat, biztonságot. Csodálattal tekintem a falat, ami véd minket, és egy pillanatra elfelejtem, hogy hol is vagyunk, hogy félnem kéne, hogy lehet, hogy nem lesz olyan, ami miatt holnap is lenne okunk kinyitni a szemünk. Elengedem Denis kezének ölelését, ahogy érzem, hogy a keze lejjebb csúszik, tenyereink eggyé válnak. A többiek után futva indulunk meg mi is a kijárat felé, de hirtelen visszarántom, csak egy pillanatra, amíg a táskámat felveszem. Fontos lenne, hogy ne hagyjunk el mindent.
Az előbbi jelenet után a kinti hideg váratlanul csap meg, akaratlanul is reszketni kezdek, és összébb húzom magam. El kellene engednem Denis kezét, de jelenleg az egyetlen pont a testemen, amit biztonságban érzek, az az ő kezében van. Persze, ha ő elengedi az enyémet, akkor nem ellenkezem, de nem kezdeményezek, azt semmi esetre sem. Félek, de én Cath Payne vagyok, nem fér bele, hogy ezt ki is mutassam. Furcsa azonban, ha Denisre nézek, neki nem tudom megjátszani magam, ezért, természetesen, North figyelem.
- Mi a franc történt odalent?!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=751386#post751386][b]Catherine Hope Payne - 2019.03.07. 06:55[/b][/url]

- Valami nem jó.
Ujjaimat kibontva Denis ujjai közül, próbálok minél magabiztosabb lenni. Csak jussunk innen haza, csak éljük túl ezt, mert ez a fiú, nem tudom, hogy mit tesz velem, de meg akarom fejteni. Látta a gyengeségeimet, amiket sosem mutatok meg, és mellette védve érzem magam. Lehetetlen, hogy ilyen ember létezzen, és most mégis, ott áll tőlem pár lépésre. Eltávolodtam tőle ugyan, de visszapillantok rá, mintha a homlokára lenne írva a válasz, mitől lett alig huszonnégy óra alatt ennyire különleges nekem. Egy srác csak, olyan, mint a többi, és mégis, valahogy nem. Évek óta egy iskolába járunk, hallottam már róla, és most itt vagyunk, és... lehetetlen! Nem kötődhetek hozzá. Biztos vagyok benne, hogy csak a helyzet teszi. Lehet, hogy két perc múlva meghalunk, nem akarom magányosan tölteni életem utolsó két percét.
- Hol van MJ?
Kezd egyre jobban aggasztani az, hogy fogyunk. Először a nő, aztán a fiú. Vissza kellene menni érte, de épp csak teszek egy lépést - komolyan, nekem nem számít a saját életem? -, meglátom a két alakot, és a tegnapi események fényében, pontosan tudom, hogy ki a magas. Úgy iszkolok vissza Denis mögé, karjába kapaszkodva, mint valami rajzfilm figura, pedig alapból nagy szám van, de most igazán, de tényleg, nem sértődöm meg, ha nem engem átkoz meg. Nézem North-t, és már bánom, hogy nem olvastam el a levelet akkor, amikor lehetőségem volt rá, mert titkol előlünk valamit, ebben biztos vagyok, ám nem adok ennek hangot, hiszen elindulunk, és a többiek után, leghátul botorkálok. Kicsit haragszom a világra, és össze vagyok zavarodva. Ha visszamegyünk az iskolába, minden jó lesz. Minden. Megszűnik ez a furcsa kötődés, megszűnik az, hogy félek. Megszűnik minden ilyesmi.
- Mi áll a levélben?
Érzem a hely mágiáját, de én ezt korábban is éreztem, vagy ha nem is ezt, a kertét igen. A sok sikoltó, könyörgő nőét. MJ most ott van.
- A szoborkertben női alakok vannak, olyanok, akik a kardot akarták. Szobrokként. Könyörgő szobrokként. Te csak egy szobrot látsz, de belül nők vannak, akik könyörögnek azért, hogy az átok megszűnjön. Nem akarhatjátok, hogy mi is oda kerüljünk.
Ha valamit nem tudok elfelejteni, akkor azok a hangok, a szobrok könyörgése, és bár felajánlottak nekem ott egy másik "állást", valahogy nem lennék képes ott élni, és a könyörgésüket hallgatni.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=752872#post752872][b]Catherine Hope Payne - 2019.03.24. 12:22[/b][/url]

Évek óta abban a hiszemben vagyok, hogy nekem senki és semmi nem árthat, hogy erős vagyok lelkileg, hogy képes vagyok pillanatok alatt túllendülni a problémákon, hogy ha valami nem megy, akkor legyintek, továbblépek, majd ha elkap a harcig kedv, akkor "csakazértis" üzemmódba kapcsolok, és végigviszem a dolgot. Nem szeretem a lehetetlent, nem szeretek veszíteni. Szerintem nem is nagyon tudok, mert az anyám, meg az életemben ideig-óráig megjelenő gyökerek elérték, hogy ellenálló és győztes legyek. Győztes vagyok. Nem érdekel, hogy hogyan és mily módon, de nyerek.
Szinte már nyugodtan, lelki békémet megtalálva dugom zsebre a kezeimet, és nézem a napsütést, ami eddig fel sem tűnt, de nagyon hiányzott. Szeretem a napot, a meleg dolgokat, a fényt, a csillogást. Ki csodálkozik azon, hogy olyan emberekkel veszem körül magam, mint Vajdáék vagy Wittnerék? Nekem valahogy szükségem van arra, hogy a fény mindig ott legyen az életemben. Elveszek a napsütésben, meg a romantikában - mert bár nem vallanám be magamnak sem igazán - megvan bennem a fogékonyság a romantikára. Az a tipikus lány vagyok, aki kifelé csak a szemöldökét emeli meg az aranyos párokra, befelé meg azon gondolkozik, hogy melyik romantikus filmet tegye be este a lejátszóba. De ezt, sosem fogom elmondani, szóval elvagyok a gondolataimmal, mint pédául, hogy mennyire csodás és idilli kép lenne, ha még két egymást kergető pillangó is megjelenne.
- Az igaz szeretet mindent legyőz?
Pillantok vigyorogva Brightmore barátomra, mert hát az elmúlt huszonnégy órában volt már ő is minden nekem, ivócimbi, egyéjszakás, vőlegény borzalmas anyával, támasz, valaki, akinek beszólhatok, meg aki nekem is beszólt, meg úgy valaki, akit jól esett fogdosni. Ilyen drámai időkben sokat számít, ha van valaki, akivel összepillanthat az ember, és megállapíthatja, hogy ő sem jobb nála. Ez pedig a mi szintünkön bók. Te is öcsém pont olyan kis szemét vagy, mint én.
Aztán jön a hang, én meg Denisről átfordítom a fejem Scarlettékre, és csak nézem őket, meg a törött kardot, arcomon őszinte csodálkozással.
- Eltört?
Hülye kérdés száz forint, mert ha a hang nem lett volna elég, akkor azért a mellékelt ábra is ott van. Egy pillanatra úgy érzem, hogy mégsem vagyok eléggé erős, és a nagy döbbenetben el is feledkezem magamról, két kósza könnycsepp indul el a szemeimből. Denisre pillantok, még mindig csodálkozva, miközben ő röhög, és valahogy a nevetése engem is magával ragad, az egész napos feszültség belőlem kuncogást vált ki. Igyekszem persze moderálni magam, de valahogy tényleg a végét járom. Koszos vagyok, letört két körmöm, az egyik társunk csak úgy lelépett, mert fun, a másikat elvitte egy barom, aki tegnap megátkozott, majdnem kőszobor lettem, felajánlották, hogy beintegrálnak a köves családi bizniszbe, belöktek egy kútba, beestem egy lyukba, Denis hülye cigarettája összefröcskölt, majdnem kinyírt a tó asszonya, és akkor a kard, amiért az egész cécó volt, eltörtik. Nem is a kard, az excalibur törik el. Hát komolyan mondom, nem tudok nem nevetni azon, mennyire szerencsétlenek vagyunk. Aztán hirtelen torpanok meg, amikor rájövök, hogy egyedül maradtam középen, mert Denis elindul visszafelé, a többiek meg állnak.
- Várj, együtt kellene visszamennünk!
Szaladok utána, mert hát mégsem szeretném, ha most itt egyedül kellene visszajutnom.
- Ebből tuti, hogy óriási baj lesz, nem kéne most különválnunk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=779489#post779489][b]Catherine Hope Brightmore - 2019.10.31. 09:14[/b][/url]

Egy Beatles számot dúdolgatva sétálgatok a növények között, már tíz is elmúlt mire felkeltem, most már lassan egy óra van, és egyáltalán nem bánom, hogy így történt. Nem gondolkozom, ma először úgy érzem, hogy teljesen kikapcsolt az agyam. Nincs kávé, napok óta csak sima vizet és zöld teát iszok. Meditálok, nyugtatom az elmémet. Muszáj mindent lezárnom magamban, mert egyszerűen túl sok volt már ez az év. Ez pedig igazán akkor ijesztett meg, amikor az illúziómágiám nem működött rendesen.
Szerelmes vagyok a képességemben, és bármennyire is fájt és megviselt a tanulási folyamata, itt vagyok a végén, sikerült, és legyőztem mindent, amit csak legyőzhettem. Nem fogom veszni hagyni, nem fogom azt mondani, hogy akkor ennyi volt, csak mert érzelmileg nem vagyok rendben. Nem hagyhatok mindent veszni, így is eleget kockáztattam azzal, hogy mindenkitől időt és teret kérve, eljöttem ide, amíg a dédike Arianaval szervezkedik Bogolyfalván. Amúgy sem lennék a Dédim közelében, mert ő mindent tud, és mindent lát, rosszabb, mint Jason, szóval nagyon nincs szükségem arra, hogy még egy ember a vesémbe lásson. Szóval amikor azt mondta, hogy Bogolyfalvára helyezi át a székhelyét, felém dobta a kulcsát, és most itt vagyok, én vigyázom a házát. Tudta ő is, hogy ez lesz a legjobb megoldás mind a kettőnk számára. Csak kell egy kis pihenés.
Smink nélkül, fehér hajamat magas kontyba fogva, egy elnyűtt magasderekú jóganadrágban, fehér ujjatlanba, és egy hoszú, vastag, flamingószínű kardigánban sétálgatok, sprickával a kezemben, és fúkodok a virágokra. Imádom ezt a helyet, a fél gyerekkoromat és a tinédzser éveim jó részét is itt töltöttem. Csendben, nyugalomban, ahogy most is. Az illúziómágiám működik, sok kis képzelt tündér repked a teremben, olyanok, mint Csingiling a mesében, és csillámló port hagynak mindenhol maguk után. Nyugalom, csend és béke.