A kontinensen zajló játékok színhelye - a kezdő hozzászólásban jelezzétek, melyik országban is jártok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=763286#post763286][b]Denis A. Brightmore - 2019.07.06. 20:50[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=763332#post763332][b]Denis A. Brightmore - 2019.07.07. 15:51[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=763454#post763454][b]Denis A. Brightmore - 2019.07.09. 18:36[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=764883#post764883][b]Denis A. Brightmore - 2019.07.24. 19:17[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=767610#post767610][b]Denis A. Brightmore - 2019.08.18. 17:41[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=773645#post773645][b]Denis A. Brightmore - 2019.09.17. 17:57[/b][/url]

A lelki béke és a düh olyan párhuzamát, olyan aranyközépútját keresem, ami segíthet az itt létemben. Otthon elkezdtem már lelkem egyensúlyát helyre rakni, mert tudom, ha nem kattannak a dolgok a helyükre, akkor elaltatják az erőmet, elveszik tőlem, a semmiért küzdöttem eddig. Nem fogom hagyni, így is túlságosan a bögyömben van már a Minisztérium a legilimencia vizsga óta. Lorin arca lebeg szemeim előtt, ahogy a rezervátumba vezető út mellett ülök a tisztáson. Ő a megnyugvásom kulcsa a gyógyszerek rendszeres szedése mellett. A napi adag meg volt, és bár remegek a nagyobb adagért, nem hagyom magam befolyásolni. Elég volt ebből, igenis ki fogok jönni a szarságból, és ha visszatérek, tudom kihez vezet első utam.
Lorin mosolyog, nevet, ami engem is mosolygásra késztet. Szívem lassan dobban, egyenletesen, megnyugtatóan. A távolról egy sárkány üvöltése hallatszik, ami még inkább szívem nyugodalmas verését idézi elő, mosolyom szélesebb lesz. A rezervátum vezetője, és a magizoológus, akinek kellek mindennap elengednek két órára, hogy gyakoroljak. Az ő érdekük is, ha engem akarnak, mert a tűz nélkül nekem sem egyszerűbb a sárkányok közelébe kerülnöm. Kezeimet oldalirányba kitárom, hallom, ahogy tőlem nem messze, lobban a láng. Kinyitom szemeimet és a fehér margaréta, aminek helyére a lángot képzeltem az enyészeté lesz. Táplálja azt, és lassan elég. Egy gondolatfoszlány elég, hogy a láng eltűnjön. Amióta itt vagyok - ami nem sok, valljuk be - mindennap kicsiben kezdem. Két liter víz bekészítve, és hamar elfáradok, ez tény, mivel túl régen használtam tudatosan az elemeket, de csinálom. Ma már nagyobb dolgokat akarok, nem elégetni egy margarétát, mert a legmagasabb szinten már csak többre is képes vagyok. Gyakorlat teszi a mestert, és talán egy hét már elég volt az apróbb dolgok eléréséhez, amik biztonságosan mennek már. A vizes palackot ajkaimhoz emelve iszom le a vízmennyiség felét. Ha meghalok, legalább ne itt tegyem azt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=773652#post773652][b]Denis A. Brightmore - 2019.09.17. 18:53[/b][/url]

Bár gondolatok százai cikáznak a fejemben, jelenleg nem olyanok, amik kizökkenthetnek ebből a kellemes, és igen meglepő, nyugalmi állapotból. Túl sokat szenvedtem ezért, hogy most adjam fel, hiába hallom vérem lüktetését a fülemben. Cortez jelenléte, aki ölemben gubózott össze, sokat segít, szinte ő az egyetlen, akinek most itt kell lennie. Hallom hangját, ahogy szinte dorombol. Simogatja dobhártyámat, kezeimet tarkómra téve koncentrálok a tőlünk balra lévő bokorra, ami rögtön kigyullad, majd elalszik. Szemeimet kinyitom, megdörzsölöm azokat, majd Cortezt a nyakamba téve pattanok fel. Kezeimet összecsapom, mélyeket lélegzem, hogy szívemnek ritmusa rendben legyen, senki és semmi ne zökkentsen ki.
Lehunyom ismét pilláimat. Kezeimet magam mellé helyezem. Érzem, ahogy ujjaim meg-megremegnek, miközben a szél körülöttünk felerősödik, szinte már orkánszerű. A szél adta erőből merítve minden koncentrációm - és komolyan úgy érzem, hogy lelkem egy darabja is - a tűzre koncentrálódik, ami rögtön megjelenik a forgószélben. Nem kell látnom ahhoz, hogy tudjam, érzem a hőséget, érzem magamban, hogy ott van. Felpillantok és a látvány olyannyira lenyűgöz, hogy egy otromba vigyor kerül fel ajkaimra, ahogy nézem a tűz és a levegő keringőjét a talajtól pár centiméterre. Fejemet ingatva mozog a kreálmányom is, és meglepő, de gondolnom sem kell már arra, hogy eltűnjön, egyszerűen szertefoszlik, mintha soha nem lett volna. Mennyivel egyszerűbb és könnyebb az erőkorlátozó karkötő nélkül, amit az iskolában kell hordanom. Itt nem kell félnem, hogy felgyújtok valamit, hogy rám szólnak, mert rajtam kívül három bejegyzett elemi mágus tartózkodik a rezervátum területén, és bármi gebasz lenne, futnak ide. Hát mi ez, ha nem szabadság?
Régen éreztem ilyet, és olyannyira feltölt, érzem a tűz pezsgését véremben, a levegő erejét a testemben. Kezeimet kitárom oldalra, majd tenyeremet összecsapom, és amikor két tenyerem találkozik, egy hatalmas dörgés hallatszik a kék színű égből, majd egy villám követi, ami pontosan lábaim elé csapódik be. Túlfűtöttségemre tekintettel mennék tovább, amikor megszólalnak a hátam mögött. Hitetlenkedő tekintetemet járatom körbe a környéken, hátha nem nekem beszél, csak rám néz. Véletlenül. Nincs ekkora szerencsém.
- Üdv Shayleen - vágom zsebre kezeimet rögtön. Cortez elhelyezkedik a nyakamban, hogy megint, mint olyan sokszor a segítségemre siessen; elaludjon. - Mi kéne? - emelem meg szemöldökömet kérdőn. Engem itt leginkább senki nem ismer, kivéve pár rezervátumi dolgozót, és ez így is van jól, úgyhogy nem feltétlen értem miről is tudnánk mi váltani pár szót.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=774456#post774456][b]Denis A. Brightmore - 2019.09.22. 17:42[/b][/url]

A hatalom érzése, ami átjár totálisan elenyésző ahhoz képest, amit az elemi teljes körű irányítása nyújthat vagy fog nyújtani nekem, mint érzés. Elég volt eljönni a rengeteg szarságtól és lelkem olyan mértékű nyugalomnak adott helyet, amit soha nem hittem, hogy átélhetek. Cortez segít, Niamey itt olyan szabad, aminek mindig is lennie kellett volna, és mindezek mellé Cath Lorinnal nyaral Párizsban, tudom, hogy biztonságban vannak mindketten. Ezek összessége hatással van a lelkemre, még hozzá olyan szinten, amit nem tudtam volna elképzelni eddigi életem során, talán már azzal is megbarátkoztam, hogy nem tudom irányítani; altassák el megint, mint ahogy gyerekkoromban megtették. Minden szebb volt, minden jobb volt. De itt és most, nem akarom, hogy ez megtörténjen, mert ha ténylegesen utat engedek a dühömnek, akkor a tűz teljes mértékben irányítható, jó alap, de a nyugalom mellé szükséges, mert a levegő anélkül nem működik. Elég volt két nap ahhoz, hogy éreztessék velem mire is vagyok képes igazából, a karkötő nélkül, felügyelettel természetesen, plusz amúgy is rajtam van, ha nem használom éppen az elemeimet. Rendben, most nincs felügyelet, de nem számítottam arra, hogy megzavarnak, ráadásul ilyen fasz módon, amiért éppen "tilosban" járok. Hah!
Szörnyet halni, amiért beszól nekem? Halkan felkuncogok, majd öklömet szám elé téve köhintek párat, ha egy módja van, akkor ne röhögjem pofán az előttem állót. Zsebemből kiturkálom a karkötőt, majd immár csuklómon csillog az ezüst ékszer. Na meg ne feledkezzünk meg a gyűrűről sem, amit Westwoodtól kaptam az elemi miatt. Igen, azt is hordom. Igen, tisztességgel. Igen, utálom.
- Áh, igen - veszem elő cigarettámat vidáman. Jobb kezem belső felét fordítom felé, hogy láthassa a zúzódásokat. Ujjamból felvillan a kis láng, cigarettám vége felizzik. - A hátam is így néz ki. Maradjunk annyiban, hogy az állat kicsit hevesebben fogadta a vizsgálatot, mint számítottak rá, amikor állítólag el van kábítva - lehunyom szemeimet. Minden egyes másodperc tisztán él még az emlékezetemben. Az első hivatalos napom volt itt, és tessék rögtön bekerültem a mélyvízbe. Balszerencse? Már leszarom.
- Beszélgetni róla? - emelkedik meg szemöldököm, miközben a cigaretta füst orromon keresztül távozik. - Pszichológus vagy? - ha tényleg beszélgetnem kell vele az esetről, akkor esküszöm elfutok. Rendben, nem elfutok, de egy biccentés kíséretében hátat fordítok neki és itt hagyom a picsába, ahogy azt illik. Minek erről beszélgetni? Megtörtént és kész.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=775703#post775703][b]Denis A. Brightmore - 2019.09.28. 10:36[/b][/url]

Két nap. Két nap telt el mióta elküldtem Arie-nak Niamey-t a levéllel, hogy legyen már szíves kitolni Walesbe a seggét, mert unatkozom - és ez nagyon fontos szempont - és lássa már hogy miféle fán terem is ez a Walesi rezervátum. Úgy tudom, nem olyan jól felszerelt, mint a Romániai, de az elemi mágusok nagyon értik a dolgukat, úgyhogy én nyugodt szívvel mondhatnám azt, hogy egy szinten vannak.
Tehát két nap. Két napja ülök a seggemen, csinálom a magizoológus helyett a kibaszott papírmunkáját, mert mint mindenhol itt is van ilyen, és nagyon is szükséges megírni őket, mert ha nem, jön a Minisztérium és bekopog, hogy mi a pálya? Különleges alkalom amiért megengedték, hogy egy ismerősöm és/vagy barátom kijöjjön hozzám. Nem meglepő, az igazgató élne-halna azért, ha itt maradnék, mint dimágus és segíteném a rezervátum működését, ám meg kell mondanom egyelőre, nincs különösebb oka annak, hogy itt maradjak. A szobatársam kurva idegesítő, nem véletlen beszéltem meg az igazgatóval, hogy amíg Arie itt lesz, addig mi a városban leszünk, maximum mutogatni jövök ide, mint egy turistacsoport vezető. Rábólintott, és meglepődtem, de megkönnyebbülést éreztem, amikor tisztázva lett. Azért ott már tényleg kell lennie valaminek, ha egy olyan ember, akit majdnem mindenki ki nem állhat, simán rábólint arra, hogy az egyik tanonckája lelép pár napra. Mert sajnos - és gyűlölöm ezt, utálom bevallani, gusztustalan -, de én itt senki nem vagyok, hiába vagyok legiliemntor, hiába tudok még ezzel is segíteni a dolgozóknak; ülj le, és írd meg a beszámolót. Megírom, te fasz... majd.
Mosolyogva, a pennát a papírlapokra hányva tolom hátra a széket, ami hangosan csúszik a kemény fapadlón. Cortez rögtön felemeli a fejét, majd lábam mellett csusszan ki boldogan a folyosóra.
- Takarodjunk, mert ha jól számolok Frank mindjárt itt lehet - karórámra sandítok, ahogy becsukom magam mögött az ajtót. - Niamey ennyire nem türelmes típus, úgyhogy bármikor betoppanhat a haverunk - vigyorgok rá Cortezre, aki összeszűkülő macskaszemeit emeli rám, és tudom, hogy tudja mire gondolok. Bizony Chleo is jönni fog Arie-val, aminek Cortez nem örül, Niamey főleg nem fog örülni, ha visszaér, én meg imádom ezeket a helyzeteket.
Komótosan lépkedve indulok el a szobánk felé, ahol összeszedek pár cuccot, egy táskába gyűröm azokat, majd sietős léptekkel indulok el a rezervátum hopp-pontja felé. Közöltem Frankkel, hogy ide jöjjön, és ez a leggyorsabb megoldás. A kandallóval szemben támasztom hátamat az egyik tartóoszlopnak, cigarettámat türelmesen meggyújtom, fejemet hátradöntöm, az oszlopnak támasztom, amíg várom haverom érkeztét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=776199#post776199][b]Denis A. Brightmore - 2019.09.30. 19:35[/b][/url]

A levél rövid volt és lényegre törő. Baszki, még azt is beleírtam, hogy esélye sincs, mert Niamey addig nem jön vissza hozzám, amíg nem látja, hogy Arie elindul a hopponálási pont felé minden cuccával. Táskám a lábamnál huppan, Cortez a nyakamban foglalja el méltó helyét, és szinte érzem a belőle áradó vibráló feszültséget, mintha tudná, hogy ki fog jönni. És valószínűleg érzi is, hogy egy olyan személy, akit ki nem állhat, és itt most nem Frankre gondolok. Niamey napok múlva ér csak vissza, így Cortez nem számíthat még jó ideig a védelmére, mint ahogy eddig mindennap számított rá és meg is kapta. Na igen, nem véletlen él még az én drága elemi állatom, mert Niamey állandóan ott volt és kimentette a szarból, amikor a többi és sokkal nagyobb elemi állat éppen azon volt, hogy véletlen meghaljon. De madaramnak hála ez nem történt meg.
Türelmetlenül sandítok órámra, mélyet szívok blázomból, majd ismét az órára pillantok. A másodpercek, mintha csak vánszorognának, és elképzelésem sincs mégis mi a faszom tarthat eddig. 14:01 és Frank sehol, én pedig érzem magamon a pillantásokat, mert itt túl gyorsan terjednek a hírek a dolgozók között. Nem olyan, mint egy falu, hanem sokkal rosszabb, mert amint megkaptam a szabadságomat, kezet ráztam az igazgatóval, már mindenki tudta, hogy az egyik kis semmitérő tanonc elmehet két napra minden ok nélkül. Az mondjuk ne érdekeljen senkit, hogy ez alatt a kilenc nap alatt kétszer annyit dolgoztam, mind terepen, mind az irodában, mint ők az eddig eltöltött itteni éveik alatt, mert ugye ez kurvára nem fontos és ezzel senkinek nem kell foglalkozni.
Cigarettámat kiveszem ajkaim közül, miután mélyet szívtam belőle, a füst az ég felé száll, amikor meghallom Frank hangját. Szám szegletébe biggyesztem a cigit, majd kegyetlen mosolyomat felé küldve lököm el magam a faltól, felveszem a táskámat, és indulok meg felé.
- Niamey-jel jól kijöttetek? - hunyorogva nézem Frank állát, de a vigyoromat lehetetlen nem észrevenni közben, és nagyon-nagyon rákérdeznék, de úgy vagyok vele, hogy jobb, ha nem tudom. Lehet az egyik domina, akit éppen sikerült összeszednie túlságosan ledominálta, és ezek pontosan olyan részletek és információk, amiket nem akarok tudni. Tartsa meg magának, és ha kell dobjon már nekem egy telefonszámot.
- Az a meleg, aki egy levél miatt átutazza fél Európát - nevetek fel hangosan, ahogy elindulok felé, és vállára téve kezemet fordítom vissza a hopp-pont felé. - Megyünk tovább, haverom, ne örülj. Foglaltam nekünk KÜLÖN szobát egy hotelben, szóval ne bomolj, de éjszaka átjöhetsz - kacsintok rá szemtelenül, majd cigarettámat kiköpve égetem el a levegőben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=776339#post776339][b]Denis A. Brightmore - 2019.10.01. 16:14[/b][/url]

- Akiket eddig összeszedtél, vele jártál a legjobban - nevetek fel önfeledten. Kérdezhetném, hogy miért mondd ilyet Niamey olyan aranyos és kedves, de ez nem lenne igaz, ámbár mellette szóljon, hogy embert még nem bántott, és pont nem hiszem, hogy Arie-val kezdi, de ezt magyarázd el egy olyan embernek, akinek az elemi állata állandóan teszi-veszi magát neki, és bármelyik pillanatban vacsi lehet belőle, ha túlfeszíti a húrt. Szóval annyira nem jöttek ki jól, de legalább a levelet megkapta és végül is itt van, hogy kimentsem az unalom által ásott kibaszott mély gödörből. Már második napja görnyedek a papírok felett és második napja nem láttam a magizoológust, akinek elvileg dolgozom. Mondjuk nem is baj, mert tenyérbemászó képe van, és inkább a dolgozóktól tanultam eddig, mintsem tőle.
- Valóban? - emelkedik meg szemem a hopp-pont előtt. - Hát mi miatt? Valld be, hogy hiányoztam, Frank, nem kell a rizsa - ámbár csak kilenc nap telt el, de én úgy érzem, mintha kilenc évet lehúztam volna már itt, mert baszki, nagyon fárasztó mindenkinek megfelelni, és teljesíteni azt, amit a nyakadba varrnak reggelente, amikor a csipa még lóg a szemedből.
- Ah, pedig reméltem, hogy tovább tart rájönnöd - forgatom meg szemeimet látványosan. - Tudod, hogy szeretem húzni az agyad édesem - simítom meg vállát akár egy fogyatékos, mert hallom a visító gondolatokat a hátunk mögül, amik végre eltituláltak melegnek. A gyűrű helyére sokan - leginkább nők - rákérdeztek, de soha nem adtam választ, és most kérem, már nem is kell, mert végre megtudják; az újonc hiperszexi tanonc bizony meleg. - Nehogy szívinfarktust kapj, csak néznek minket és imádom ezt - mosolyogva tekintek előre felé, mintha lenne ott valami különleges, direkt nem tekintek Arie-ra, mert az túl feltűnő lenne.
- Itt a cím, ott tala - lépek be a már táskámban lévő Cortezzel a szép ívesen kidolgozott kandallószerű tököm tudja mibe, hogy végül a hotellel szembeni - érdekes - sikátorban kössek ki, és megvárjam Arie-t, aki végre csatlakozik hozzám. - Pf, azért mert végig dugod a tanulókat még nem leszel kielégítve - veregetem meg vállát egy kegyetlen mosoly mellett, majd indulok el a hotel irányába, ami szerencsére elég mágusbarát, csak a megfelelő jelszót kell mondani hozzá, innen is kösz, idegesítő szobatárs.
- Ebben, kérlek - mutatok az öt csillagos hotel felé drámaian. - Remélem megfelel a formás seggednek - teszem óvatosan vállamra táskámat, mert most kivételesen nem felejtettem el, hogy Cortez benne van, majd megvárva, amíg Arie mellém ér indulok el ismét a bejárat felé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=776357#post776357][b]Denis A. Brightmore - 2019.10.01. 17:57[/b][/url]

Felnevetnék, azon, ami a fejében jár, és azon is, amit gátlástalanul küldd felém, de ugye mi most éppen egy nagyon szerelmes meleg pár vagyunk, így kapja be mindenki és megpróbálom visszafogni magam. Nem nevethetek azon, hogy azt hiszi Niamey tényleg elevenen felfalná, bár megfordult néha a fejemben, hogy azokat, akik idegesítenek csak elé dobom, azzal a felkiáltással "Vacsora!", de ugye nem tehetem meg, és hallottam már olyan pletykát, amiben bizton állították; márpedig Denis Albert Brightmore emberhússal is eteti a hárpiáját. Hogyne, még meg is szoktam neki párolni, hogy még jobban megmozgassa az ízlelőbimbóit.
Persze, mert ebben az egész helyzetben tényleg a feleség a legnagyobb probléma, Frank, baszod, megbontod az elmém az ilyen gondolatokkal, fejezd már be, hát mi van veled, ember? Ott meg kellett volna állnod, hogy férfi vagyok, nem pedig tovább vinni, hogy feleségem is van, aki éppen Párizsban issza a kávéját pár croissanttal és a húgommal az oldalán, tuti valami párizsi szerkóban és mondjuk... hm... fehér hajjal. Az olyan párizsos, el is tudom képzelni Cath-ről, hogyha Párizs, akkor megtiszteli egy teljesen más hajszínnel.
- Majd mesélhetsz, ha leültünk végre vedelni - kíváncsi vagyok mi történt Arie-val azóta, amióta nem beszéltünk, mert az utolsó információfoszlányom annyi, hogy szakított vele a nő, konkrétan szó nélkül, és elég szar lehetett, de valahogy soha nem volt alkalmunk ezt rendesen megbeszélni. Úgyhogy csináltam neki alkalmat. Nincs mit, Frank!
- Miért? Ki vagy? - sandítok oldalra, miközben elindulok az úton keresztül a hotel bejárata felé, ahol rögtön elénk áll a girnyó, akinek fülébe súgom a jelszót meg a nevemet, as szobaszámokat, végül elvéve tőlünk a csomagokat mutat a bár irányába. Bólintok neki egyet, zsebre dugott kézzel indulok el a bár felé.
- Honnan tudod, hogy áll neki? - vigyorgok rá vállam fölött szemtelenül, szemöldököm kicsit megemelkedik. - És igen, téged akartalak - volt már arról szó, hogy azt fantáziál Payne-ről, amit csak akar, mert ugye semmi nem változik attól még, hogy a feleségem lett, és ezek szerint nem is rest hasznosítani a fejében lévő kisfilmeket, bár ha ennyi csaja van, akkor mi a fasznak?
- Ebben a kemény kilenc napban, többet güriztem, mint akik évek óta ott basszák a rezet - vonom meg vállaimat, miközben belököm a bár ajtaját és elindulok egy hátsó box felé, ami körül senki nem ül. - És az igazgató szeretné, ha maradnék, szinte bármit megtenne érte - éééés ennyi. Más oka nemigen volt ennyire kedvesnek lenni, mert nem loptam be magát a szívembe azzal, hogy már az első nap nem istenítettem, mint a többi ott dolgozó. Ez a különbség, srácok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=776931#post776931][b]Denis A. Brightmore - 2019.10.05. 12:00[/b][/url]

Csendben ülök le az asztalhoz. A pincér rögtön ugrik, és még ki sem mondtam mi kell - egy üveg whisky -, de már készségesen hozza, mintha erre várt volna egész életében. Arie és az ő kibaszott okfejtései fognak engem a sírba tenni egyszer. Még hogy nem csak papíron... de, Arie, csak papíron és ennek márciusban vége szakad. Ő megy balra, én megyek jobbra, ő éli az életet, amit megérdemel, én meg meghalok két sárkány kereszttüzében. Ha meghalhatnék. De ugye, nem tudok meghalni a tűztől. Még a kurva meghalás sem megy, baszki! Mi ez, ha nem kicseszés már, de tényleg?
Szóval Arie sok mindent lát, ahogy én is. Szeretem Payne-t, és sok időmbe telt bevallani magamnak, hogy mindkét nőt szeretem, de ez más. A Payne iránt érzett szerelmem valami olyan mély dolog lehet, hogy nem kérhetem tőle; horgonyozzon le mellettem, akinek bármelyik pillanatban felrobbanhat az agya, kiszámíthatatlan, és soha nem volt alkalmas arra, hogy tervezzenek vele. Önzőség lenne, és Cath az utolsó, akitől ezt elvárnám, hiába akarnám magam mellett tudni örökre. Mert azt akarom, hogy mindig mellettem maradjon, mindig engem szeressen, mindig engem lásson és akarjon. Olyan nagy kérés ez?
- Bah - húzom fel felső ajkamat, ami alól kivillannak kissé fogaim. - Túl sok minden bánt, Frank, de végre sikerült őket elnyomnom, aminek köszönhetően teljesen uralom az elemeimet. Lenyugodtam. És talán a drogról is leszoktam - vonok vállaimon egy aprót, miközben beszélek. Lecsavarom a whisky-s üveg tetejét, töltök mindkét pohárba, egy gyönyörű adagot, majd Arie poharának koccintva sajátom kortyolok bele. - Legalábbis már csak a nyugtató adagom dupláját szedem, szóval félsiker - búcsúznánk valóban? Nem véletlen hagytam figyelmen kívül a kijelentést. Ó, de még mennyire, hogy nem véletlen. Nem hittem, és nem is hiszem, hogy búcsú lenne ez, mert nem szeretnék maradni, akármennyire jó, hogy kellek valakinek, hogy tartozhatnék valahova. Ott van Payne, Lorin, és már Arie is Bagolyfalván van. Bár Pécsre járok egyetemre immár, de nyilvánvalóan visszafogok járni. És ha Payne-t el is vesztem a gyűrűs affér után, akkor Lorin miatt.
- Nem hiszem, hogy búcsú lenne ez - rázom meg a fejem, még egy korty után. - Nem az, mert nem fogok maradni, Arie, bármennyire ez az álmom. Szeretem Payne-t, és ha már nincs is rám szüksége, nekem igenis kell ő, ahogy Lorin is - vonom meg vállaimat lazán, majd zsebemből kitúrva cigarettámat biggyesztem a számba a kikandikáló szálat. Mind az öt ujjamból fellobban a lángocska, aminek hatására Cortez felugrik az asztal alól a padra, majd játszani kezd vele. Cigarettám vége felizzik, majd Arie felé dobom a dobozt.
- Amint lejár a gyakorlatom visszamegyek - szívom meg a cigarettát. - Bár lehet ráhúznak még két hetet - dörzsölöm meg szemeimet gondterhelten. Jól hangzik ez a két hét, csak mégsem az annyira. - Cath így is haragszik rám, ami annyira nem jó dolog - pöccintem le a hamut az asztal közepén álló hamutálba, majd a lángokat eltüntetve intek Corteznek, hogy menjen máshova randalírozni. Itt biztos, hogy senki nem fog meglepődni rajta.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=777534#post777534][b]Denis A. Brightmore - 2019.10.08. 18:34[/b][/url]

Talán elhamarkodott kijelenteni, de akkor is megteszem; a kötelező adagokon kívül nem nyúltam eddig a gyógyszereimhez. Nincs rájuk szükségem, állandóan le van kötve a figyelmem, és talán annak tudható be, hogy túléltem a sárkánnyal való összetűzést is. Képzeljük el, ha be vagyok állva. Mennyi lett volna az esélye annak, hogy túlélem és nem csak pár zúzódással sétálok el onnan, ha az agyam teljesen homályba borul? Az elemeim teljes irányítása mentett meg, és nem más. Nem a dolgozók ordibálása egymással, amit alapból sem hallottam, egyszerű hangfoszlányok jutottak el a legtöbb sebesülthöz, mert úgy sípolt a fülünk, mintha muszáj lenne neki. A szél mentett meg attól, hogy a kerítés felnyársaljon, mert volt annyi lélekjelenlétem és reflexem, hogy tompítsam a saját és egy másik gyakornok esését. Ha a gyógyszer elkábít... ha elkábít, akkor lehet már nem élnénk, de élünk. Még inkább megerősítést nyertem, nem kell a porrá őrölt nyugtató, nincs rá szükségem. Arra van szükségem, hogy az elemeim meghajoljanak az akaratomnak, és azt tegyék, amit elképzelek. Mint a villám. Csodálatos volt, és éreztem, ahogy a tűz ereje átjárja testemet és szívemet egyaránt, éreztem, ahogy eggyé válunk, mintha mindig is erre lettem volna rendeltetve.
- Mi? - emelem megilletődött tekintetem a nőre. Kissé megrázva a fejemet próbálom felvenni ismét a fonalat. - A sárkány el volt kábítva, csak nem kellő mennyiségű bájitalt használtak hozzá, szóval az állat úgy döntött, hogy félig bebaszva körbe néz - kissé megvonom a vállaimat, mert bármelyik dolgozóval előfordulhat. A legtöbb itt dolgozó, mivel sokkal kevesebben vannak, mint kellene lenniük egy ilyen felelősségteljes munkakörben, nem nyolc, hanem mondjuk tizenkét órát dolgozik. Mind agyilag mind fizikailag nagyon megterhelő ez. Bennem is az elemeim irányítása utáni vágy tartja a lelket, mert most, hogy kiderült ezen a szinten, és tisztán, mire vagyok képes még többet akarok. A meditálás már nem csak elképzelt, nem csak a fejemben történő dolgok, hanem, mint az legilimencia vizsgán használom is, annak érdekében, hogy a vizsga sikeres legyen. Nem fogom a saját balfaszságom miatt elveszteni őket, amikor ennyit haladtam már velük.
- Ha nem vagy az, akkor nem értem mit keresel itt - emelem meg egyik szemöldökömet kérdőn, ahogy elpillantok a lányról. Cortez hasa alá nyúlva szedem le a nyakamról az állatot. - Menj, vadássz magadnak valamit - intek neki türelmetlenül, miközben cigarettámat szám szegletébe biggyesztem, majd mielőtt válaszolnék szívok belőle egy kiadósat.
- Nem, nem akarok - mosolyodom el gonoszan. - De érdekel, hogy lettél mégis pszichológus, annak ellenére, hogy mégsem vagy az - pár lépést hátrálok, majd hátamat egy fának vetve kezdem el kiturkálni zsebemből a Dustintól kapott, és az alapvetően szükséges karkötőt, hogy végül mindkettő csuklómon kössön ki. Még mindig kell. Még mindig szükségem van rájuk. És ha már nem? Pillantásom a karkötőre esik, amit Westwoodtól kaptam. Legalább ezt biztos, hogy megtartom, ha másért nem is, de emléknek nem lesz rossz. Tekintetemet ismét a lányra emelem, egy halovány mosoly kíséretében, mélyet szívok cigarettámból, aminek füstje az ég felé száll. Csodálatos.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=779581#post779581][b]Denis A. Brightmore - 2019.10.31. 20:41[/b][/url]

A hülye is láthatja, hogy a mi barátságunk Arie-val... nos, meglepően furcsa. Denis Albert Brightmore egy olyan cukorka emberrel barátkozik, mint Arie? Hát ember! Arie a neve, érted? Ki ad ilyen nevet a gyerekének, bassza meg? Mindegy, szóval ő hipercukkancs, én meg köztudottan egy fasz vagyok, így a barátságunk - már csak külsőleg is - elég vicces, de akik külső szemmel figyelnek minket, nem tudják mi van a mi kapcsolatunkban. Ariet hoppon hagyták, megelégelte az egészet és most olyan életet él, amit én éltem, amióta az eszemet tudom, és mennyire jól teszi! Ha úgy tetszik szerepet cseréltünk, mert ő falja a nőket, én meg hősiesen kitartok a kamu feleségem mellett. Akit szeretek, mégis el kell, hogy engedjem. Aki azt hiszi, szexelni jöttem el egészen Walesig. Nevetséges.
- Mert talált egy kétgyerekes családapát - vonom meg vállaimat nem törődöm stílusban. - És neki az megfelel - magasra emelkedik a szemöldököm, ahogy Arie száját elhagyja a következő mondat, és most jönne az a rész, hogy gondolkodás nélkül útjára engedném a dühömet, a démonjaimat és Arie feje az asztallapban landolna, de nem teszem. Mert a barátom, és bármennyire fájnak a szavai, mert én ezt teljesen máshogy látom, még lehet igaza. Másik nézőpont.
- Így is felfoghatod, de én inkább azt mondanám, hogy nem láncolom magamhoz - annyira. De természetesen ez a mondat az istenért sem hagyja el a számat, mert neki nem kell tudnia. - Figyelj, nem egyszer megfordult a fejemben a gondolat, amíg itt voltam, hogy megkérem a kezét. Mármint úgy, ahogy a normális emberek, de bejött az apuka és ez van - tárom szét a karomat halkan nevetve. - Valószínűleg vele úgyis jobban járt - poharam köré fonom ujjaimat, és meglepően sok energiát felemészt az, hogy próbálod nem összeroppantani a poharat, hogy érezhesd a fájdalmat, amit a tenyeredbe fúródott szilánkok okoznak. Különben elveszted a kontrollt az agyad felett, és már nem te ülsz többet a legjobb barátoddal szemben. Mosolyogva kortyolok bele a pohárba, ami még épségben a kezemben van, nincsenek szilánkok, mert nem lehetnek. Csak az lebeg a szemem előtt, hogyha itt felsülök, akkor nincs Cath, akkor nincs Lorin, akkor nincs elemi vizsga, akkor nincs semmi, én meg megbaszódhatok, bármit is szeretnék elérni az életben. Önmegtartóztatás?
Cortez szinte mosolyogva játszik a lángokkal, ilyenkor meg tudnám zabálni olyan kis édikeh, de nyilvánvalóan nem fogom, mert az esetek 99%-ban meg egy paraszt, plusz, ha Niamey nem lenne talán már egy halott paraszt lenne. Túl fontos nekem ez a kék kis köcsög, hogy elveszítsem. Arie lila szörnyecskéje - mindig elfelejtem a nevét - borzasztó vadászpózban araszol Cortez felé, aki mintha semmit nem venne észre belőle, de mindenki tudja, hogy ez nincs így. A lila hercegnőre emeli tekintetét, majd a farkában lévő tüskét kezdi el villogtatni.
- Fejezd be! - lobbantom nagyobbra a lángokat, hogy azzal legyen elfoglalva, és ne fenyegessen másokat. Rendben, elég képmutató ezt tőlem hallani, de Frankről van szó, meg a kis lilaságáról. - Ja, pedig eléggé hari van - vonom meg ismét vállaimat, fejemet a pad háttámlájának vetve bámulom a plafont. A füst orromon távozik, miután mélyet szívtam cigarettámból. Lehunyom pilláimat, de Frank kérdése annyira meglep, hogy akaratlan biccen előre a fejem, felvéve a szemkontaktust.
- Őszinte választ vársz? - emelkedik meg szemöldököm kérdőn, de mielőtt válaszolna, halovány, féloldalas mosollyal válaszolok. - Payne mellett. Akárhol is van - nemrég felbontott testhelyzetemet veszem fel ismét, annyi különbséggel, hogy másik kezembe a whiskys pohár kerül, melynek tartalmát egy húzásra eltüntetem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=780972#post780972][b]Denis A. Brightmore - 2019.11.16. 11:33[/b][/url]

- Megfelel - egy határozottat bólintok, mielőtt folytatnám. - De ha nem is felelne meg, attól még az ő döntése, amit tiszteletben tartok. Nem szokásom könyörögni senkinek semmiért Frank - különös nem? Frank az első, akinek erről beszélek, akinek simán kiadom magam és az érzéseimet. Salvatore-nak csak megemlítettem, hogy gebasz van, de nem válaszolt még, pedig Niamey még aznap visszatért hozzám, ami nem csoda, tekintettel, hogy egymás mellett vagyunk a faszival. Mindegy. Arie tud erről egyedül. A belső vívódás, ami bennem zajlik, annyira már nem is vívódás, mint inkább már csak a pro és kontra érvek tényként való felsorolása. Elfogadtam, belenyugodtam, Payne azt csinál, amit akar, akivel akar, mert nincs hozzá közöm, és nem is lehet soha. Márciusban mindennek vége, és bár az ötlet nagyon cuki és kedves volt tőlem, hogy megkérem ismét a kezét, azon a napon, amikor válni kéne, de hamar lemondtam róla. Bejött a képbe a férfi. Gondolom ő a férfi, ha a lány simán képes két gyerek mellett csinálni bármit is a pasival, vigyáz a kölykökre, és a többi, és a többi, akkor megéri a határozott névelőt.
- Félrekacsintgatni? - összeráncolt szemöldökkel tekintek Arie-ra, mert nem értem. - Mi az, hogy félrekacsintgatni? Én nem dugtam félre sem itt, se máshol - ha Ivanara céloz, akkor az nagyon övön aluli húzás. Mindenki tisztában van azzal, hogy Ivana egy teljesen más lapra tartozott, na meg már, mit aggódik érte bárki is? Megszületett a gyermek, Ivana boldog anyuka, én leszoktam a drogokról, hát mekkora heppi end, nem? Ivana teljesen más volt, hiszen őt szerettem. Belé szerelmes voltam, és tudtam, hogy életem végéig az lehetnék belé, de máshogy döntött, más kellett neki, így elváltak útjaink. Szomorú történet, ennyit a boldog végről, de ha így kellett történnie - fasz sem hisz ezekben -, akkor így kellett történnie, én meg itt ülök Walesben; boldogan, tisztán, Arie-val és iszok. Milyen meglepő. Na kinek jött be az élet?
- Catherine nem a nőm, Frank. Soha nem is volt, és soha nem is lesz. Elvettem, mert nem akartam, hogy szenvedjen, de ennyi történt. Nem más és nem több - ismét megvonom a vállamat, miközben egy hatalmas - és minden bizonnyal gonosz - vigyort villantok haverom felé. Ez ilyen. Attól még, mert nem küzdök valamiért, vagy valakiért még nem feladtam, nem elengedtem, nem lettem kevésbé határozottabb, egyszerűen elfogadtam, hogy neki ez így jó, így szeretné, így jár talán tényleg a legjobban. A kérdésre bólintok egyet, mert valóban állandó. Én felbaszom az agyát, ő kiakad, röhögök, aztán úgyis a karjaim között köt ki, és hallom, ahogy mélyeket lélegezve beszívja az illatomat, egészen addig akár, amíg el nem alszik. Én erre vele miért nem vagyok képes? Ivana mellett más volt, vele meg tudtam ezeket tenni. Payne-el miért nem?
- Én ne csesszem el? - hitetlen nevetek fel, pár arc felénk is fordul. - Baszódj meg, Frank! Mindent magamra vállaltam eddig, mert tényleg elbaszott vagyok - cigarettámba mélyet szívva folytatom. - De azt nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy szerinte azért vettem le a gyűrűt, hogy mással kúrjak Walesben, mert bárhol megtehetném, nem kell eljönnöm idáig - értetlenül tárom szét karjaimat. - Amikor elmondtam neki, hogy nem, nincs szó ilyesmiről, egyszerűen vigyázzon a gyűrűmre, mert nem akarom elhagyni. Mi olyan kibaszott bonyolult ezen? - szemöldököm kérdőn megemelkedik, és észre sem vettem, hogy a hangom megemelkedett, mire a mondat végére értem, kissé fel is emelkedtem ültömből. - Mindegy, leszarom. Ez így most nekem teljesen jó - elnyomom a csikket, majd Arie-ra nézek. - Tényleg jó. Szeretek itt lenni, megnyugtat - rendben, az előbb nem úgy tűnt, de értitek, ugye? Tényleg a rezervátumnak köszönhetem, hogy leszoktam, hogy rengeteget tanultam, pedig pár hete vagyok itt, hogy kivisznek terepre dolgozni, nem érdekli őket, hogy nemrég jöttem és csak gyakornok vagyok. Gondolataimból Cortez óvatos mozgása ébreszt fel, a lángok eltűnnek, majd végül nyakamba ugrik, fejét arcomnak dörzsöli, majd elhelyezkedik a nyakamban. Érzi, hogy gebasz van, és mivel Niamey nincs itt, így az ő feladata segíteni lehiggadnom. Kösz, haver!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=781053#post781053][b]Denis A. Brightmore - 2019.11.17. 13:01[/b][/url]

Máshogy értelmezik? Rendben értelmezze máshogy, kurvára nem érdekel, de ne a másik fél kárára. Márpedig valamiért minden egyes húzásom, ami Cath-nek nem tetszik az én káromra van írva, hogy én mekkora bunkó vagyok. És mint egyedüli férfi ebben az egészben - pf, hogyne - ezekkel a szarokkal egyedül maradtam, mert még az előttem ülő is teljes mértékben megérti. Remek, tehát mindenki megérti a női gondolkodást, mindenkinek milyen pöpecül jár az esze, csak nekem nem, így megint felsülök és iszom a levét annak, hogy őszinte voltam Cath-tel. Fasza. Akkor igazából mit is basztam el? Mit kellett volna másképp csinálnom? Nem is felelek erre az egészre, csak hátradőlök a padon, pár mélyet sóhajtok. A whiskys üveg pillanatok alatt tölti tele a poharamat, pontosan azért, hogy egy húzásra megigyam. Cortez ficereg kicsit a nyakamban, hogy ne veszítse el egyensúlyát, amiért hátravetettem a fejemet, de ez hamar megoldódik, így ismét Arie-ra emelem pillantásomat.
- Persze, hogy szeretne, mert szerelmes, Frank - forgatom meg szemeimet látványosan, hogy rakja már össze a dolgokat. Vagyis elvileg még szerelmes, gyakorlatilag pedig jött az apuka, hogy boldogan éljenek, amíg meg nem halnak. Én meg pont azért vettem el, hogy ne kelljen egy negyven éves fasszal összeállnia, erre tessék! Önkéntesen megy bele egy kétgyerekes családapa keringő felhívására. Remek, megelőztük a problémát, hogy egy újabba csöppenjen, ahonnan már nem fogom kiszedni, mert ő szerette volna. Az ő döntése volt, amit elmondott nekem, tiszteletben tartom, és ha ő a férfi mellett érez boldogságot - rajtam túl -, akkor áldásom. Eddig sem okozott problémát, hogy valaki nélkül éljem az életemet, ezután sem fog, és pontosan az az énem tért vissza, amit Cath miatt dobhattam el. Welcome back old Denis!
- Leginkább mindent - vonom meg vállamat, amíg kicsit összeszedem a gondolataimat. A hirtelen témaváltás most meglepett. Még mindig Cath körül forognak a gondolataim, és nem csak az miatt, mert mennyire dühös vagyok rá, hanem mert mennyire hiányzik az, ahogy rám néz, megérint, hozzám szól reggelente a reggeli rekedtes és álmos hangján. Lehunyom pilláimat, ismét tele töltöm a poharat, de most csak egy kortyot iszok. Miután kinyitom szememet folytatom. - Túlságosan örülnek annak, hogy elemi mágus vagyok, így mindenhova is engem akarnak küldeni - megdörzsölöm arcomat. - Ami nem rossz, csak kibaszott fárasztó. Ezért jöhettem el most pár napra, ami kurva jól jön tényleg - halvány mosoly kerül fel ajkaimra. - A magizoológust, akihez jöttem, szerintem az első napom óta nem láttam két percnél tovább, mert állandóan rángatnak mindenhova. Túl vagyok az első baleseten is, ami a második napon történt már. Szóval... - kissé elgondolkodom, majd egy széles vigyort eresztek meg Arie felé. - Minden király - bólintok egy határozottat, végül tekintetem megállapodik az előttem ülőn.
- Veled mi a pálya? - emelkedik meg szemöldököm kérdőn. - Mi van a szőke démonnal? - még az előzőnél is szélesebb vigyor terül szét arcomon, mert Arie megmutatta a nőt, és valóban nem rossz. Ráadásul a srác annyira szerelmes a nőbe, hogy kár lenne ezért az érzésért valami miatt elbaszni. Ajj, de szép dolog a szerelem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=781286#post781286][b]Denis A. Brightmore - 2019.11.19. 20:21[/b][/url]

Arie arcáról lesüt, hogy nem tetszik neki, amit mondok, és meg is értem. Nekem sem tetszene valószínűleg, ha fordított esetben lennénk, de nem tehetek róla. Az teljese mindegy, hogy én mit akarok, amikor tudom, hogy az Cathnek nem lenne jó. Lehet, hogy szerelmes, hogy velem akar lenni, de nem érdemlem meg úgy őt, ahogy ő elhiszi, és ezen semmi nem változtathat. Az apuka mellett sokkal jobban meg lesz becsülve, erre pedig idővel ő is rá fog jönni. Ha nem is holnap, de egyszer mindenképpen, amikor visszatekint ezekre az időkre, akkor mosolyogni fog, és hálát ad Merlinnek, hogy nem mellettem maradt, aki nagyon nehezen tud megülni a seggén, és bármit is megadni a nőnek, akit szeret, aki esetleg viszontszereti. Nem várhatok el Cath-től már olyat, amit régebben elvártam, és bár azért a szívem mélyén mindig is el fogom tőle várni, hogy szerelmes legyen, de ezt nem mondhatja egy ember a másik arcába. Nem így működik a világ. Sajnos.
- Úgy bizony - emelem meg a poharamat. Beletrafáltál, Frank. - Valószínűleg. Lorin miatt nem vagyok hajlandó messzebb menni. Az is túl messze van - ingatom a fejemet párszor, mikor végre megállok, és a dobozból elővarázsolva egy cigarettát meggyújtom azt. Amíg élek Lorin lesz mindenben az elsődleges szempont, és nem érdekel, hogy ki mit gondol. Lorin az egyetlen olyan ember az életemben, akiért bármikor tűzbe ugranék, meghalnék, megölném magam vagy másokat, teljesen mindegy. Csak neki legyen jó, csak ő legyen biztonságban és onnantól már semmi nem számít, semmi nem érdekel. Amíg ő a világon van, addig ki kell tartanom és erősnek kell maradnom, hogy ne egy balfasz bátyóval kelljen tetszelegnie, hanem egy olyannal, akire igenis büszke lehet.
- Szóval szakítottatok - emelkedik meg a szemöldököm. - Azért, mert a fejedbe látok Frank, még rá fogok kérdezni. Ha mindent a fejedből néznék ki, akkor nem lennél valami fasza beszélgetőpartner - rázom meg fejemet lassan, poharamat markomba fogom, kortyolok belőle egy jókorát. Tehát szakított vele a nő, és Frank meg gyűlöli érte, ami gondolom érhető, de azért ez a hasonlat valahogy sántít nekem, hiszen, ahogy eddig elmesélte nem hinném, hogy a nő a pénzre ment volna. De ízlések és pofonok, én meg amúgy is leszarom, hogy ki nyúlkál kinek a pénztárcájában. Az enyémben ne nyúlkáljon senki és akkor rendben vagyunk.
- Szerinted csak kihasznált téged? - nyíltan kérdezek rá. - Szeretett téged, ha nem szeret még mindig, ahogy te is őt - mutatok rá a tényre, mielőtt az utolsó kortyot is meginnám, majd újra tölteném Frank, majd a saját poharamat is. - Miért nem szerzed vissza? - szememben őszinte kíváncsiság csillan. Soha nem gondoltam volna, hogy érdekelni fog mások szerelmi élete, de Arie-nak sikerült elérnie, hogy érdekeljen mi van vele meg az aktuális csajával, és baszki! Tényleg segíteni akarok. Az sem utolsó szempont, hogy totálisan ledöbbent, hogy meg sem próbálta visszaszerezni a nőt. Különös, pedig azt hittem, Frank a kitartóbb emberek közé tartozik. - Egy próbát megérne - vonom meg vállaimat. Cortez állát megcirógatva biggyesztem cigarettámat szám szegletébe.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=788094#post788094][b]Denis A. Brightmore - 2020.01.06. 20:34[/b][/url]

Ő is csendben ül. Én is csendben ülök. Mint a körülöttünk lévő táj. Csendben van minden, kint repkednek a mínuszok, csak néha-néha hallom, ahogy a közeli istállóból a lovak prüszkölnek egyet-egyet. Az ablakban állok jó ideje, ajtóm résnyire nyitva van, hogy anélkül mehessek ki, hogy nyikorogna. Mert még mindig nyikorog. Ugyanabba a szobába költöztünk, amikor megérkeztünk, automatikusan indultam az emeletre, Lorin pedig a saját lakrészébe, de ugye már mindenki tudja, hogy él, így megkapta azt a szobát, ahol akkor élt volna, ha velem nő fel. Csak erre nem került sor. Mélyet sóhajtva hunyom le szemeimet, amikor meghallom a jellegzetes ajtónyikorgást. Pontosan ugyanolyan a hangja, mint az enyémnek. A csikket elpöckölöm, még a levegőben foszlik semmivé, miközben elfordulok az ablaktól és az ajtóhoz indulok. Rendesen kinyitom azt, majd ki is lépek, figyelve arra, hogy a nyikorgó deszkára ne lépjek rá. Mosolyogva követem végig, ahogy a folyosó végére megy a telefonja fényének segítségével. Egész végig ott volt. Pár lépésre tőlem rejtegették előlem a húgomat. Anyámmal és apámmal a mai napig nem vagyok hajlandó beszélni a dologról, lehet mondani gyerekesnek ezt a viselkedést, de az ő érdekükben. Tudom, hogyha nagyon mélyen belemennénk a témába, ha ki lennének mondva az okok ismét, csak most az arcomba, nem bírnám türtőztetni magam. Hangtalan lépkedek húgom után, majd az ajtóban megállva, csendben nézem végig, ahogy elhelyezkedik, majd az ajtótól pár méterre direkt lépek rá egy recsegő deszkára. Arcát nyugalom szállja meg, így az én szívem sem ver olyan hevesen, pedig nagyon tiltakozott, hogy eljöjjünk. De nem volt rossz ötlet. Ez kellett neki. Elutaztunk.
- Tényleg nincs vattacukor illat – mosolyodom el halványan bajszom alatt, miközben beljebb lépek a szobába. – Megbántad? – csak remélhetem, hogy a kérdés nem szorul magyarázatra. Kellemetlenül érzem magam. Életidegen, mégis, mintha én is itt éltem volna éveket.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=788101#post788101][b]Denis A. Brightmore - 2020.01.06. 21:23[/b][/url]

Halványan elmosolyodom a válaszra. Ezek szerint mégsem rontok el mindent, ami a körülöttem lévőekkel kapcsolatos. Melegség jár át, behunyom a szemeimet pár pillanat erejéig csak, mert folyamatosan ide-oda jár a tekintetem, hogy mindent lássak, ami itt van. Itt élt éveken át, a tudtom nélkül. Pár lépésre volt csak tőlem, egyetlen egy szoba választott el minket egymástól, és nekem még csak sejtésem sem volt róla. Kékjeim a felém nyújtott kézre vándorolnak, óvatosan fogom meg a kezet, de nem ülök le mellé, csak mögé állok, kezét egy pillanatra sem engedve el. Kifelé bámulok, és ahogy az én szobámból is, úgy Lorinéból is - mert ez az ő szobája - csak a semmi látszik. Mert semmi nincs kint. Nincs szél, mozgás, hangok. Csak a semmi, amit a majdnem kiteljesedett hold fénye világít be.
Kikerekednek a szemeim, ahogy beszélni kezd, de végül csak a féloldalas mosoly marad meg ajkaimon. Emlékszem a lányra. Mennyi is lehettem? Tizennégy? És akkor még bőven kevesebb tetoválásom volt, mint most van, a lány barátnői meg állandóan frászt kaptak tőlem, pedig akkor egy gyerek voltam még. Mit gondolnának most rólam? Mintha érdekelne egyáltalán, mert a csaj tényleg a barátnői miatt dobott. Mélyet sóhajtok, ahogy jön a kérés. Meséljek. Mit mesélhetnék? Hogy milyen az egyetem? Hogy szívem szakadt meg, amikor elrohant a bálról? Hogy nincs senki az életemben rajta, Cath-en és Beliánon kívül? Hogy majdnem Olaszországba mentem? Hogy bármit megadnék azért, hogy normális bátyja legyen? Olyan, akit megérdemel, aki mindennap hercegnőként kezeli, sőt! Királynőként. Királynőként kezeli mindennap, mert annál kevesebbet nem is érdemel.
- Nem tudom mit mesélhetnék - felelem halkan kifelé bámulva az ablakon. - Nem megyek reggel lovagolni, mert... - mosolyodom el szélesen, ahogy kicsit rászorítok a kezére. - Mert arra gondoltam, hogy most mehetnénk - végül is, majdnem reggel van. Hajnali három, az valakinek már reggel, nemde?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=788109#post788109][b]Denis A. Brightmore - 2020.01.06. 21:52[/b][/url]

Megvonom vállamat, tekintetemben tudatlanság villan, mert tényleg nem tudom mit mondhatnék. Túl sok minden van bennem ahhoz, hogy azt valahol elkezdhessem, még akkor is, ha tudom, most lenne itt a lehetőség, hogy megbeszéljük azt, ami a bálon történt. Vagy előtte. Utána. Ez a lehetőségünk arra, hogy mint testvér a testvérrel kommunikáljunk egymással mindenről, ami bennünk van, amit érzünk, ami történt velünk, valamiért mégis képtelen vagyok szavakba önteni azt, így csak mélyet sóhajtok, miközben rászorítok jéghideg kezére és letérdelek mögé. Államat vállán pihentetem.
- Te és én - felelem a kérdésre, mert mégis ki más? Tökéletes idő van ahhoz, hogy egy kis éjszakai kiruccanást tegyünk a lovakkal, még akkor is, ha egyáltalán nem volt tervben. De mintha feketém megérezte volna, és erre fel a hangoskodása. - Nem vagy hátráltató erő. Egy lóval menjünk, vagy külön szeretnél? - másik kezem is mozdul, hogy átöleljem hátulról, miközben a szavak elhagyják ajkaimat. Mindkettőt bemerem vállalni, mert bár évek óta nem ültem lovon, így is biztos vagyok magamban, ha pedig külön szeretne menni, akkor is tökéletesen biztos vagyok a döntésemben. És ebben senki nem tántoríthat el.
Megemelkedik szemöldököm, ahogy hallgatom, kékjeim Lorin tükörképéről az ablakban tovább vándorolnak a holdra. Ismét. Cath csendben volt. Meglepő fordulat, ámbár ennek most cseppet sem tudok örülni, mégis elmosolyodom. Halványan, de ha nagyon jól megnézzük, akkor látszik az a mosoly. Oka van annak, amiért Payne csöndben volt, és én éppen az okot ölelgetem. Vagy kapaszkodom belé. Arcon csókolom, óvatosan megszorongatom, majd felpattanok.
- Öltözz fel melegen, lent várlak - csókolom még egyszer arcon, majd mutatóujjammal simítom végig arcát, hogy végül hátráljak pár lépést, végül hátat fordítva húgomnak lépjek ki a szobából, le a lépcsőn az előtérbe. Ott kapom magamra bőrdzsekimet, ami nem elég jó egy ilyen túrához, de most megfelel. Farmerem meg csak túlél egy alkalmat a lovon.
Ujjamból tör fel a láng, cigarettám vége felizzik. Az első füstfelhő a hold felé távozik, miközben várok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=788208#post788208][b]Denis A. Brightmore - 2020.01.07. 19:39[/b][/url]

Biccentek egy aprót arra, hogy külön, majd lerobogok, felöltözök és rágyújtok. Meglepően hamar ér ki húgom, a mondatára csak felnevetek, szám szegletébe tolom cigarettámat, ahogy vállánál fogva vonom magamhoz közelebb, és lassan indulok el az istálló felé. Mázli, hogy nincs messze, szinte már az ajtóban éreztem a szalma és széna megnyugtató illatát, de ahogy közeledünk csak erősödik, engem pedig megszáll a mérhetetlen nyugalom. Ahogy mindig is. Ahogy gyerekkoromban. A csikket az istálló előtt égetem el, majd elengedve Lorint feszülök az ajtónak, hogy elhúzzam azt, hogy végül a meleg megcsaphassa arcomat, beljebb terelem húgomat, végül behúzom magunk után az ajtót.
- Nem úszod meg, segítened kell – mosolyodom el, ahogy elhúzom az állás reteszeit, majd kitárom az ajtót. Frederick prüszkölve lépked kijjebb, fejét rázva lép oda hozzám, fejét vállamnak nyomja, míg én megcirógatom fülének tövét. Halványan elmosolyodom, majd Lorinhoz fordulok. – Gyere – indulok el a nyerges felé. Az ajtó még mindig szorul, egy nagyobb rántással nyitom azt ki, hogy bemehessünk, és mélyen beszívhassam az igazi bőr illatát. Mélyet szívok belőle, majd két kantárt lekapva nyomom azokat Lorin kezébe, végül a nyergek felé fordulok és kettőt egymásra pakolva emelem meg őket. Lovam felé lépkedek, aki türelmesen várja, hogy végre elinduljunk, fekete szemeiből süt az őszinte öröm, ahogy az enyémből is. Megbabonáz, nyugalma átragad rám is, attól függetlenül, hogy van bennem félsz amiatt, hogy Lorinnal lovagolok ki a sötétben, bármennyire is bízok benne. És most nem Lorinban. Az alsó nyerget a földre teszem, a felsőt dobom rá lovam hátára, és mielőtt bárki megijedne van alatta pokróc. Az összes nyereghez tartozik egy, automatikusan emeled fel a nyereggel. Eligazgatom, a hevedert meghúzom, majd húgom felé fordulok.
- Felteszed rá a kantárt? – mosolyodom el felé, majd magam elé terelem. Frederick érdeklődő pillantással pillant húgomra, lehajol hozzá, orrával böködi meg arcát, majd visszaegyenesedik. A szárat füle mögé teszem, majd óvatosan, de határozottan kezdem el lefelé húzni, hogy Lorin elérhesse. Mögé lépek, majd megfogva jéghideg ujjait segítem beleigazítani a zablát a ló szájába, végül a fejére húzni a szíjakat. Beállítok mindent, visszalépek a nyereghez és még egyet húzok a hevederen. Hah, meg vagy te kis fasz! Nem baszol át megint, hogy laza legyen a heveder, és essünk-keljünk ismét. Túl jól ismerlek.
- Jó lesz – pillantok Lorin felé mosolyogva, odalépve hozzá simítom meg arcát. – Készen állsz? – ha nem, akkor sincs baj, Frederick éppen türelmes hangulatában van, én sehova nem sietek, így jelenleg a világ összes ideje a mienk. És amennyire Lorinnak szüksége van, addig fogunk itt állni, mert ha nem érzi magát késznek, akkor nem megyünk. Ez ilyen egyszerű.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=788719#post788719][b]Denis A. Brightmore - 2020.01.12. 16:26[/b][/url]

A hatalmas fekete ló szemében megértés csillan, ahogy Lorin arcához érinti puha orrát, én pedig elmosolyodom. Megérti. Nagyon helyes, sok dolog vár még rájuk ma, így ez csak jól jöhet, ha kooperatívan szeretném, ha együtt dolgoznának. Csak pár másodpercig nézem őket, majd ahogy a zabla lovam szájába kerül és irányítom lovam kezét, meghúzom a szíjakat, végül a hevedert ismét, majd Lorinra emelem pillantásomat.
- Felőlem lovagolhatsz minden nélkül is – vonom meg vállaimat, de agyam már azon kattog, hogyha ezt szeretné, akkor hova az anyám kínjába tehették a voltizshevedert. Anélkül csak nem engedem el, nem vetemednék rá, kell egy biztos pont a lovon, amibe kapaszkodhat, ha az nem a sörénye. Szerencsére Fredericknek nem áll ki a gerince, hogy esetleg feltörje húgom fenekét, így emiatt sem kell aggódnom, de… hol az a kurva voltizs? Végül csak vállat vonok és ellépek húgomtól, hogy szabadon mozoghasson. Még egyszer leellenőrzöm a hevedert, elégedettet szusszanok, majd Lorinra pillantok.
- De – bólintok egyet. – De amíg én összerakom Stormot – lépek mögé, hogy hónalja alá nyúljak és fellendítsem a hatalmas feketére. – Addig ti sétálgattok kicsit – engedem el húgomat immár a lovon, majd innenső lábát a nyereg elé téve állítom be a kengyelt, hogy utána ugyanezt megtegyem a másik oldalon is. – Így jó? – pillantok fel rá, majd ha igen, kezébe adom a szárat, ha nem, akkor igazgatom még egy kicsit a kengyeleket, és csak utána nyújtom felé a vezető szárakat. Amint megfogja azokat, elindulok az istálló ajtaja felé, hogy kitárjam azt, és nem kell hátra néznem ahhoz, hogy tudjam, Frederick követ. Lassan mozog, óvatosan, mintha lábujjhegyen közlekedne ez a robosztus állat. Elhúzom az ajtót, a hideg levegő berobban az istálló melegségébe, majd lovam előtt állok meg, hogy kezemet orrára tegyem, és fejemet pár másodpercig az övének döntsem.
- Ha balra húzod a szárat, balra megy, ha jobbra, akkor jobbra – állok neki magyarázni húgomnak az alapokat, amik most kellenek csak neki. Nem fogom éppen most kioktatni lovaglásból, ráérünk még arra, hogy megtanulja rendesen, ha egyáltalán megszeretné. – Ha megütögeted a sarkaddal az oldalát, gyorsít; ügetés, majd vágta, de elég ha mondod neki, megérti – szemöldökömet ráncolva szólalok meg újra. – De inkább ne csinálj ilyesmit. Frederick nem hülye, valószínűleg amúgy sem engedelmeskedne, de ne kísértsd a sorsot – mosolyodom el halványan. – Indulhattok – intek nekik egyet, majd mint aki jól végezte dolgát indulok vissza az istállóba, hogy felnyergeljem a másik delikvenst. Storm szinte kirobban az állásból, izgatottan toporog, amíg rárakom a nyerget, majd a kantárt, hogy végül fellendüljek rá. Seggem még nem is éri a nyerget, amikor a ló már elrugaszkodva ront ki az istállóból. Na, már értitek a nevet, ugye? A szárat magam felé húzva igyekszem megálljt parancsolni neki, míg végül pár erőltetett ügetéses kör után sikerül megállnunk Lorinék mellett.
- Oké – szusszanok egyet megpaskolva a ló nyakát. – Mehetünk?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=788884#post788884][b]Denis A. Brightmore - 2020.01.13. 10:01[/b][/url]

Talán senkinek nem meglepő, ha azt mondom, mennyire bennem van az ideg. Százszázalékosan megbízom a lovamban, nem erről van itt szó, de mégis csak a húgom ül rajta, aki életében először ül lovon. Vagy egyáltalán bármilyen állaton, így szerintem érthető, hogy bennem van egy alap félsz, és pontosan ezért nyergelem fel olyan gyorsan Stormot, amennyire csak tudom, hogy végül kirobbanjunk az istállóból. Bah, soha nem fog megváltozni ez a bunkó, még Frederickkel sem volt ennyi gondom csikó korában, mint ezzel a két éves ördögfajzattal. Felbasz amúgy.
- Dehogyis – legyintek egyet Lorin felé, majd elmosolyodom. – Storm csak… fogyatékos. De nem lenne képes ártani neked vagy nekem, egyszerűen kilométer hiánya van mindig – vonom meg vállaimat, miközben ismét megpaskolom a ló nyakát, jobb kezembe fogom a szárat, hogy másik kezemmel Lorin kezéért nyúljak és megfogjam azt. – Majd lehiggad, nyugi – szorítom meg kezét bátorítóan, egy halvány mosolyt is megengedek magamnak, majd végül az istálló felé fordulok. Storm engedelmeskedik, meglepően nyugodtan – lesz ennek még böjtje -, és az istálló ajtaja mellé lépegetve, kissé noszogatva a lovat húzzuk be azt. Ezt nevezem én csapatmunkának. Tökéletesen látom Lorint, ahogy olyan mereven ül a lovon, mindjárt elnevetem magam, de egy visszafojtott mosolyt engedek csak meg, majd visszaügetünk melléjük. Nem tudom, hogy utolsó mondatom vajon kiről szólt leginkább. Lehet Lorinnak címeztem, hogy Frederick hátán aztán valóban nem kell idegesnek lennie, vagy tényleg Stormról volt szó, aki türelmetlenül topog alattam, és győzi kivárni amíg megindulunk. Hát nincs benned semmi empátia, baszod?
- Akkor hajrá – szorítom meg lábammal a lovat, ki készségesen indul meg, Frederick pedig követi, de nekem ez így nem tetszik. Egyáltalán nem tetszik az, hogy a hátam mögött vannak, így kissé jobbra húzva a szárat állítom meg magunkat, hogy besoroljak mögéjük, és egy elégedett sóhajjal mosolyodjak el. Na, így azért sokkal jobb a lelkemnek, hogy látom őket, már csak azért is, mert hátulról Lorin merevsége még viccesebb.
- Engedd el magad – hangom megemelkedik, hogy biztosan meghallja. – Hagyd, hogy Frederick lépései mozgassanak téged is, hidd el, sokkal kényelmesebb lesz – szemöldökeim ráncba szaladnak. – Neked is és neki is – nevetek fel halkan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=790698#post790698][b]Denis A. Brightmore - 2020.01.26. 17:04[/b][/url]

Gyerekkorom legjobban és legszebben eltöltött időszaka volt, amikor lovon ülhettem. Mindegy, hogy egyedül, vagy csatlakozott hozzám anyám, olykor-olykor még apám is felkerült egy hátasra, pontosan ugyanolyan mereven, mint Lorin. De a legszebb napjaim voltak. Órákat képes voltam a birtokon caplatni, amikor elkapott a hév, reggel indultam és sötétedésre értünk haza, bejártuk az egész környéket, felfedeztünk új ösvényeket, az eltévedés nem volt opció. Az, hogy ebből Lorin kimaradt, pedig neki is ugyanúgy egy lovon kellett volna ülnie, amikor mi tettük, megszakasztja a szívemet. A család része volt, de mégsem. Túl sok mindenből kimaradt, én pedig nem tudom, hogyan hozhatnám be az elpazarolt éveket, úgy, hogy közben felnőtt. Anyámék nem segítenek sokat, egyszerűen elfogadták a tényt, hogy a gyermek, akit titkoltak előlem éveken át, felnőtt. Persze, hogy elfogadták, mert ők nem maradtak ki az élete elejéből. Ott voltak neki, amikor kellettek, amikor szükség volt rájuk, míg én? Kint rugdostam a pöttyös labdát mit sem sejtve, hogyha bemegyek a szobámba átöltözni, egy szobával arrébb kuksol a halottnak hitt húgom. Egy karnyújtásnyira, pár lépésre, és én mit sem sejtettem.
Megrázom a fejemet, ahogy rápillantok, mert visszakérdez, majd elmosolyodom, kékjeimet emelem rá. – Kicsit ketyós, de nincs vele baj – paskolom meg az alattam lépkedő állatot. – Jó ló ő is, ez csak egy szófordulat arra, hogy több odafigyelést igényel, mint Frederick – azzal a lendülettel, ahogy mögéjük kerültem ügetek be melléjük, mert ha ezt szeretné, akkor megkapja. Valamit elrontottam a bálon, aminek még mindig nem jöttem rá a miértjére, de talán már nem is fontos, soha nem is fogom megtudni az okot. Nem baj, nem kell. Most nem engedhetem meg magamnak, hogy bármit is hibázzak, mert ha gondol egyet és elindul visszafelé a hatalmas fekete hátán, lehet nézek bután. Nem kockáztathatok.
- Komolyan Lorin – sandítok oldalra széles vigyorral. – Csak engedd el magad, mintha egy fotelbe ülnél bele, aminek van masszázs funkciója is, azért mozog – vicces nézni, ahogy igyekszik megtenni, amit kérek tőle, de nemigen megy neki, csak amikor leszáll a lóról, olyan merev lesz mindene megmozdulni sem fog tudni, és ezt szeretném elkerülni. – Vagy nem is kell a fotel, mintha egy egyszerű széken ülnél – legyintek egyet végül, mert ne bonyolítsuk, már az is haladás lesz, ha nem totálisan mereven ül szerencsétlen lovon, hanem egy pöppet elengedi magát. Vagy ha nem, akkor majd leszedem a merev tagokkal valahogy az állatról. Vicces lesz, előre látom.
- Olyan vagy most, mint apád… - halvány mosollyal ajkaimon közlöm a tényt, ahogy ismét eszembe jut az emlék. Ugyanígy mozgott a lovon, bár ő húsz perc után kezdte érteni a lényeget és már nem volt probléma. Vajon Lorin is ilyen lesz? Kell egy kis idő, amíg feloldódik? Lehetséges, időnk rengeteg van éppenséggel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=791321#post791321][b]Denis A. Brightmore - 2020.02.02. 10:51[/b][/url]

Én mindig azt hittem, hogyha valaki lóra ül, akkor automatikusan tudja, hogy hogy kell rajta elhelyezkedni, hogy nincs más dolga, csak követni a ló mozgását. Apámnál dőlt meg ez az elméletem még gyerekként, mert valahogy ő inkább mereven ült, aztán húsz perc múlva engedett fel, és mintha mi sem történt volna ült ugyanúgy a lovon, mint én vagy anyám. Bár ennek lehet az az oka, hogy legelőször a csávó határozottan kijelentette, hogy ő márpedig Storm apjára fog ülni, akinek a személyisége ezerszer elviselhetetlenebb volt, mint a fiáé. Aztán zuhant. Jaj, de még mekkorát, hogy aztán seggre érkezzen a puha fűre és földre, elpoénkodja, mi meg kinevessük. A vége az lett, hogy lovat cserélt anyámmal, és nem féltem, hogy ő leesik. Ó, de még mennyire, hogy nem, esélye sem lett volna az állatnak, mert anyám kisugárzása mindig helyre tette, ha vele ment valahova. Mint én és Frederick. Szoros kapocs, amit senki nem érhet meg, és vehet el tőled.
- Sok mindenben hasonlítasz apádra – mosolyodom el oldalra, hogy pont elkapjam azt, mennyire koncentrál. Talán ezért mondják azt, hogy nem lehetünk testvérek. Ég és föld. – Én semmiben, anyádtól is csak a szemét kaptam meg – vonom meg vállaimat. Ez a téma engem nem érint annyira mélyen, mint a szülőket, esetleg más gyerekeket, azok testvéreit szoktak. Én elfogadtam, hogy nem hasonlítok egyik szülőmre se, mert Lorin ezt megteszi. Olyan, mint apánk, de pontosan olyan gyönyörű mellé, mint anyánk. Tökéletes kombó, szóval engem fogadtak örökre.
- Én sem tudom – hunyom le tekintetem egy pillanatra, majd visszafordulok Lorin felé. – Bár elképzelésem sincs mit gondoltak akkor, mert ugye – szusszanásnyi szünetet tartok, mielőtt folytatnám. – Én semmit nem tudtam, azóta sem beszéltem velük erről. Nem akarok – vonom meg vállaimat, mert remélem, hogy ennyi elég ahhoz, hogy lezárjuk a témát. Mégis mit beszéljek velük erről? Hogy azért tanulok és tanultam is egész életemben, hogy azért foglalom le az agyamat mindig valamivel, amíg össze nem esek a fáradtságtól, hogy kordában tartsam a démonjaimat? Nehezen mondod ezt a szüleidnek. Nem is értenék meg. És ahogy oldalra sandítok húgomra, aki durcásan hagyott faképnél a bálon, tényleg nem akarok róla beszélni. Túl szép és túl jó, most minden. Szólásra nyitnám a számat, de megelőz. És ahogy egyre előrébb és előrébb haladunk a történetben úgy ráncolódik a szemöldököm, úgy kerekednek ki a szemeim, úgy engedem a szárat, hogy csak lovam sörényét szuggerálva haladjunk előre. Hogy damfír legyen, mert az megkönnyíti, akkor is meghal, ez tény, de csak kicsit, hogy aztán sokkal könnyebben és boldogabban éljen tovább. Baromság. Nem-nem-nem és nem!
- Hogy… hogy juthat ilyen eszedbe? – állítom meg a lovat, Frederick automatikusan megtorpan. – Normális vagy?! Persze, hogy kiakadtam! Jézusom, Lorin! – homlokomnak támasztom jobb kezemet, ahogy Lorin és az erdő között zizeg tekintetem, mert nem tudom, hogy melyik lenne a könnyebb nekem; a szemébe nézni és elmondani, mekkora baromság, vagy egyszerűen úgy tenni, mint aki meg sem hallotta, menni tovább, beszélgetni arról, hogy mennyire hasonlít a Brighmore-ok fejére. Lehunyom kékjeimet, megszorítom orrnyergemet, majd összeszűkült szemekkel, összeráncolt szemöldökkel tekintek húgomra.
- Nem kérhetsz emberektől olyat, hogy adják oda a vérüket, mert nem vagy többé ember! – hangom remeg, az agyamban folyamatosan kergetőznek a rémesebbnél rémesebb képek. Hogy jutottunk el idáig? Tekintetem gyűrűs ujjamra esik, ahol az arany karika kacsint vissza rám. Payne, te tudsz erről? Megforgatom az ékszert ujjamon, majd mélyet szusszanva fúrom tekintetemet Lorinéba.
- Utálhatsz most, ki nem állhatsz, megvethetsz majd, de nem fogom hagyni, hogy ez megtörténjen, vagy egyáltalán megforduljon a fejedben még egyszer – egy pillanatra sem engedem el húgom tekintetét. – Nem voltam jó bátyád, mert fogalmam sincs, hogy kell annak lenni, felnőttél közben, pedig éppen hogy csak visszakaptalak gyermekként még. Sok mindent nem tudok Lorin, de abban biztos vagyok, hogyha valaki hozzád ér, akkor megölöm – hangom elmélyül a végére, tekintetemet a mondat befejezte után pár másodperccel szakítom el húgoméról, majd elindulunk megint. Frederick óvatosan kezd el lépegetni, én pedig Storm sörényét bámulva ismét meredek magam elé. A könyvtár, mi?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=793190#post793190][b]Denis A. Brightmore - 2020.02.11. 19:05[/b][/url]

Bárki mondhat bármit, de az biztos, hogy Lorinban Brightmore vér csörgedezik. Ha nem is a személyisége miatt, de a külseje csak arra engedhet következtetni, hogy Lionel és Daisy a szülei. Én ezzel nem dicsekedhetem, valahogy Lorin kapta meg a fasza géneket a szülőktől, nekem pedig be kell érnem azzal, amit apai öreganyámtól kaptam, mert hogy én elvileg rá hasonlítok. Persze, hasonlíts te egy szottyadt öregasszonyra, akinek az volt a legnagyobb nyűgje, hogy a vége felé nem tudott elmenni a lóversenyre, ezért csak még jobban utált mindent és mindenkit maga körül. Apám szerette egyedül, kénytelen volt, hiszen mégis az anyjáról beszélünk, és amikor először meghallottam, hogy a mamára hasonlítok, örültem neki. Gyerekként különlegesnek érzed azt, hogy nem a szüleidre, hanem a nagymamádra hasonlítasz, majd ahogy nőttem fel, többet találkoztam azzal a szipirtyóval, úgy kezdett ez sértéssé válni. Maradjunk annyiban, hogy apám hamar leszokott róla, hogy felemlegesse.
És a boldog visszaemlékezés nagyjából itt szakad meg. Mert bármennyire nevethetnének lenne a Lorin által mondottakon a felvilágosításról, a hang a torkomon akad, a levegő is hirtelen mintha sűrűbb lenne, és nem tudok megszólalni. Hitetlen tekintek húgomra, pillantásom ide-oda zizeg íriszei között, és próbálom kiolvasni belőle azt, hogy nem gondolja komolyan. Csak viccel, egyszerűen látni akarta a reakciómat, kicsit meg akart botránkoztatni, hogy utána jót nevessünk azon, mennyire kiakasztott hajnalok hajnalán, de hiába fürkészem arcát, bármilyen apró jelet keresve, ami erre utalhat, hoppon maradok, mert halálos komolyságot látok a sápatag arcon. És nem akarom elhinni. Megrázom fejemet mondandóm előtt, amikor a gyűrűről beszél. Leszarom, hogy ki mit szokott csinálni, amikor ideges, mert éppen arról beszél a húgom, hogy egy olyan... lény lesz, aki mások vérén él, de legalább él. Nem, ezt nem hagyhatom, és ha meg is utál miatta onnantól, akkor sem fogom hagyni. De legalább Payne nem tud róla, mert még egy csalódás nem fér bele, hogy tudta, de nem mondta el. Mint a lovon ülő lányt, aki él. Halkan felnevetek, miközben ismét elindulunk és Lorin mellettem lépked. Önző vagyok. Az lennék valóban, amiért nem akarom, hogy a húgom teljesen másként haljon meg, ha eljön az ideje, mint ahogy eddig élt? Lehet. Legyek az, tartson annak, meg tudok vele birkózni, másból sem állt eddigi életem, minthogy az önzőségem nem hagyott sok mindent. Akkor most se legyen ez másképp, vigyorogva állok elébe.
- Tizennyolc évet ráhúztál a sztereotípiákra, ne gyere nekem azzal, hogy holnap meghalhatsz - sandítok oldalra óvatosan, majd tekintetem előre szegezem. - Nincs kivel leélnem az életem, és az, ha sajnáltatod magad, nem vezet sokra. Eddig is mindent túléltél, nem vagyok hajlandó hagyni, hogy ez megváltozzon és egy olyan utat válassz, amit most könnyebbnek gondolsz - mert egy egész életet feladni azért, hogy végül teljesen más emberként ébredjünk, nem megoldás, főleg, ha azt hisszük ezzel megkönnyítjük magunknak. Mert nincs így. - És ha már azt nézzük, hogy önző vagyok, akkor belegondoltál abba, hogy a körülötted lévők ezt hogy élnék meg? A barátaid? Vagy csak nézd Cath-et - szigorúan előre nézek, tekintetem le nem véve a széles ösvényről, amely előttünk kanyarog. Sok mindent tudok, amiről azt hiszik elrejthetik. Sok olyan dolog van valóban, amiről nem beszélünk, és nem feltétlen mindig azért feltéve, akkor arra a bizonyos polcra, mert az én érdekeim ezt diktálják. A legtöbb polcra feltett dolog azok közé tartozik, amikről tudok, de nem beszélek róluk, mert nem érzem szükségét. Elég, ha tudom, de ha a másik is meg tudja, az nekem miért lenne jó? Felesleges vitagenerálás helyett, csak elraktározom magamban az információt.
- Brightmore vagy - tör ki belőlem a nevetés hangosan, kicsit meggörnyedve hajolok rá Storm nyakára, hogy kinevethessem magam, és amikor végre ismét kapok levegőt, nagyot szusszanva fordítom fejemet Lorinra. - Te tudhatnád a legjobban, hogy nálam az érzelmi manipuláció semmire nem vezet - vonom meg vállamat immár csak vigyorogva, mert a nevetés alább hagyott, de jókedvem nem száll el vele. Szinte már büszkén pillantok Lorinra, ahogy mellettem lépkednek a hatalmas fekete lóval. - De ügyes próbálkozás volt, büszke vagyok rád - vigyorom mosollyá szelídül, majd fejemet ismét előre fordítom.
- Fotográfia - ismétlem el halkan. - És érdekel is vagy csak SOS-ben választottál valamit? - ha a második, akkor rögvest falnak megyek, de ugye, egy felnőtt nő van mellettem, így ebbe - legalábbis - aligha lehetne beleszólásom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=798632#post798632][b]Denis A. Brightmore - 2020.03.15. 22:29[/b][/url]

Nem vagyok hajlandó meghallani, amit mondd. Lehetek gyerekes vagy a viselkedésemre ráhúzhatjuk az ostoba jelzőt, de akkor sem akarom meghallani. Még hogy a csodák nem tartanak örökké. Az én csodám éppen itt sétál mellettem lovam hátán. Nem tudom elfogadni azt, hogy esetleg elmúlhat, hogy megszűnhet létezni, ha kell, akkor meghalok én, csak ő éljen tovább. Odaadom neki mindenemet, feláldozom magamat érte, egyszerűen ő éljen tovább. Jobban megérdemli, mint bárki más, de nem vehetik el tőlem, amikor nemrég kaptam vissza, és ő a fény az életemben, ő az, aki életem csodájának van titulálva, még akkor is, amikor ilyen makacs és érzelmileg manipulálni próbál, ha haragszik, ha csalódottság csillan a szemében, mert nem olyan vagyok, mint ahogy elképzelte. Még ilyenkor is ő a csoda, és mindig ő lesz az. Nem vagyok és voltam jó bátyja, ezt mindenki tudja, köztudott tény lehetne, ha mindenki beleüthetné az orrát a dologba, de igyekszem minden tőlem telhetőt megtenni. És ha ehhez az kell éppen most, hogy csalódottság süssön felém tekintetéből, esetleg megvetés, vagy utálat, akkor állok elébe, utáljon. Utáltak és vetettek már elegen, hogy húgomtól éppen ne érintsen mélyen, mert mindezek ellenére ő nem szűnik meg az én csodám lenni, bármennyire is az a terve jelenleg. Hiába a negatív érzelmek felém tőle, ő attól még az én Hóvirágom marad, aki tökéletesnek látja a világot, aki tökéletesnek lét néha még engem is, pedig egyáltalán nem érdemlem meg. Aki időt akar eltölteni az elbaszott bátyjával, amikor leginkább mindenki menekülne tőle, és tudom, hogy ő is ezt tenné néha, mert elviselhetetlen vagyok, önző, bunkó, miegymás, de nem teszi. Mert szeret, feltétel nélkül szeret, és elfogadja, hogy ilyen vagyok. Ilyenné lettem az évek során, még akkor is, ha bármennyire igyekszem jó bátyja lenni, nem mindig jön össze. Meglepő lehetne a tény, de nem az. Mindent képes vagyok elbaszni, erre Payne, és már Lorin is a tanúm, még a legnyugodtabb pillanatban is történhet olyan, ami azt váltja ki, hogy robbanjak. Mert elmebeteg vagyok. Lorin viseli a család fizikai fájdalmát, míg én a szellemit. Nagyon jól össze lettünk rakva, azért remélem ezzel anyámék nem dicsekednek el. Az én csodámmal amúgy se dicsekedjen el senki.
Nem tudok értelmeset mondani arra, amik elhagyják a száját. Lemondóan sóhajtok egyet, miközben fejem előre bukik és Storm sörényét szuggerálom. Érzem hangjában a sértődöttséggel kevert csalódottságot, és a haragot, a jó öreg haragot, amit mindenhol felismernék, mert a dac most az, ami élteti Lorint. Hogy nem fogja fel a másik szemszöget, csak azt látja, hogy magának milyen jót tenne, de én nem akarok a temetőbe járni hozzá.
- Eleget jártam hozzád a temetőbe gyerekként - szólalok meg végül halkan, tekintetem ugyanúgy lovam sörényét szuggerálja. - Tudom, hogy nehezen hiszed, de ez nem csak neked volt nehéz. Nem tudom és már nem is akarom elképzelni nélküled az életem... képtelen vagyok rá - kissé jobban markolok rá a vezetőszárakra, ahogy a szavak elhagyják ajkaimat. - De én inkább meghalnék, minthogy hagyjam, hogy egy másik fajhoz tartozz - fejezem be végül a gondolatmenetet. Én itt ezt lezártnak tekintem és nem vagyok hajlandó többet beszélni róla. Innentől pedig Lorin döntése az, hogy megpróbálkozik vele, avagy sem, még akkor is, ha mindketten tudjuk, hogy elbukik. És nem azért, mert szerencsétlen lenne, hanem azért, mert ő is tudja, hogy innentől fokozottan fogok rá figyelni. Akár akarja, akár nem, akár idegesítőnek tartja, akár utálni fog érte. Nem érdekel. Vessen meg, de akkor sem fogom hagyni, hogy így fogja fel az életet, amit ahelyett, hogy kihasználna, amíg csodálatos az egész, inkább eldob magától.
- Értem - mi a fasz? Ez mikor történt? És én miért nem tudtam róla? Na igen. Ennyit akkor arról, hogy próbálkozom jó bátyja lenni, ugye? - Payne említette, hogy szeretnél egy kutyát - igen, ennél jobb tématerelés nem jutott eszembe, de ha már mindent megbeszélünk, akkor ez is belefér, nem? Úgyis kapni fog egy kutyát, és ha már a halála szóba jött akkor igenis terelhetem vidámabb mederbe a beszélgetést. Én mindent elmondtam, szerintem ő is, nem egyezik a véleményünk, ami aligha lep meg bárkit is, szóval tovább léphetünk. Lépjünk tovább.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=822545#post822545][b]Denis A. Brightmore - 2020.12.06. 11:51[/b][/url]

Négy napot terveztem itt tölteni. Na igen, én. Az egész úgy volt eltervezve, hogy megnézek maximum három lakást, kidobom kockával melyik legyen, elfogadom azt, amit az mutat, megveszem és a maradék három napban heverészek. Gondoltam ezt azelőtt, hogy Payne-nek elmondtam volna a terveimet, mert ahogy ujjainkat összekulcsolva sétálgatunk a tököm sem tudja hányadik lakás felé, eléggé lejött, hogy nem így fog történni. Hol lesz a heverészős napom? Mire odajutnék, már küldi a hülye baglyait a hülye igi, hogy menjek már, mert kellenék. Ebből nem lesz pihi, amit mindössze egy lemondó sóhajjal konstatálok, ahogy kilépünk a következő lakásból is, mert Payne elégedetlen. Mármint ezt úgy kell elképzelni, hogy mindennel az, én meg követem és bólogatok a szavaira, mintha muszáj lenne, de ha rajtam múlott volna, már az elsőt megveszem és továbblépek, mert most mit cécózzak? És akkor megint ott vagyunk, hogy ez az én elképzelésem volt, de drága ex-feleségem teljesen máshogy gondolja, szóval követem, még annak ellenére is, hogy valamelyik lakásnál majdnem eltörte az ujjaimat. Nem kérdeztem rá, nem akarom tudni, elkönyveltem magamban valami női megérzésnek.
- Ja - bólintok egy aprót, ahogy megérzem magamon tekintetét. Elengedem ujjait, vállára dobom kezemet és húzom magamhoz közelebb, hogy csókot nyomjak a fejére. - De már hozzászoktam - mosolyodom el tincsei között. Nem is lett volna más választásom. Valószínűleg ezért tűrtem csendben azt is, hogy berobbant egy fehérnemű boltba, én meg álltam ott a csipkék között, mint egy barom, és türelmesen vártam meg, amíg a megfelelő méretet végre megtalálja.
Túléltem ezt is, szóval előre fele pillogva battyogok a következő lakás felé, annak reményében, hogy ez már megfelelő lesz. Azt sem tudom, honnan szerzett ilyen rövid időn belül ennyi lakást, ami eladó. Megrebben szemöldököm a kérdésre, arcomra féloldalas mosoly ül, ahogy oldalasan lesandítok rá, miközben farzsebemből túrom ki cigarettámat.
- Nem, de felhívom a figyelmedet, hogy általában a meglepetéseket nem is szokták elsztorizni - pillantok ismét előre, hogy ajkaim közé biggyesszem a szálat, majd öngyújtómat elővéve gyújtsam meg azt. - Plusz, ha nincs köze az újonnan vett fehérnemű szettedhez, akkor nem is lehet olyan jó - ráncolt szemöldökkel gondolkodom el, végül szavaim megerősítéseként bólintok egyet, ahogy közelebb húzom magamhoz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=822801#post822801][b]Denis A. Brightmore - 2020.12.09. 20:13[/b][/url]

Zsigerből vágnám rá, hogy ex-feleség, ajkaim is elnyílnak, hogy kijavítsam, de ahogy kékjeim zizzennek arcára, a mosolyom lesz lágyabb és végül egy hümmentéssel elintézem. Ha neki ez így jobb, akkor nekem aztán teljesen mindegy, hogy hívja magát. A gyűrű még mindig az ujján virít, míg nekem leginkább a legfelső fiókom vendégszeretetét élvezi. Elmondtam neki, megkértem rá, hogy vegye le, hiszen már nem köti hozzám semmi, adjon esélyt magának a boldogságra, ahogy a bálon is megtettem, úgy után többször szintén, de nem teszi meg. Mosom kezeimet, én megpróbáltam, de ha jön a szőke herceg fehér lovon, akkor nem verheti le rajtam, hogy elszalasztotta egy karikagyűrű miatt.
- Merlinre, ki nem állhatom a meglepetéseket - húzom fel felső ajkamat látványosan. - Annál nagyobb átbaszás a világon nincs. Ha szar a meglepetés, akkor is örülnöd kell neki, szinte már komolyan kötelező, mert elvárják, hiszen meglepi. Gusztustalan - megborzongok, majd miután az ajkaimra érkező apró puszit, csak csendben tűröm, inkább cigarettámat ajkaim közé biggyesztve haladok előrefele tovább, mert minél előbb odajutunk, annál előbb végzünk, és végre lehet pár szabad órám. Amit valószínűleg tanulással töltenék el, igencsak rám férne, hogy átnézzem az utolsó pár előadás anyagát, de ahogy megfogan a gondolat, száll is tovább. Megtorpanok, ahogy elhangzik a szó, cigarettám lazán ficcen lefelé ajkaim közül, éppenhogy azok között maradva. Meredten bámulom Payne-t, mert elhinni sem akarom, amit mondd. Állát támasztja mellkasomnak, nemes egyszerűséggel hagyom figyelmen kívül, hogy integet valami fószernek, ahogy azt is, hogy nekem támaszkodik. Folytatja, én pedig nem akarom elhinni egy szavát se.
Rengeteg beszél, teljesen irreleváns információk hagyják el a száját, amikkel nem tudok, és nem is akarok mit kezdeni. A csikket a földre köpöm, hangosan taposom el ott, majd mielőtt az ajtó becsukódna lépkedek utána teljesen durcás fejjel. Gyűlölöm, ha a hátam mögött terveznek, ha a hátam mögött osztják be az időmet. Kurvára nem lenne időm leülni most és meghallgatni Lorin élménybeszámolóját azokról a helyekről, amiket eddig meglátogatott, de basszameg, a húgom, és meg fogom tenni, csak rohadtul nem így kellene történnie. Payne után lépek be a lakásba, szó nélkül megyek el a srác mellett, hogy körbejárhassam a szobákat. Van erkély. Egy pont a megcsalt faszinak, amiért legalább erre gondolt, ha már arra nem sikerült, hogy valami normális csajt szedjen össze. Vállam felett pillantok hátra.
- Mennyi? - mert ennek itt és most vége van. Meguntam az ide-oda mászkálást. Ennek van erkélye, egész nagy, így Niamey simán elfér rajta, Corteznek mindegy hol rombol, szóval, ahogy az előző huszonnyolcezer lakás is, úgy ez is teljesen megfelel. Teljesen a srác felé fordulok, szemöldököm kérdőn emelkedik meg. - Hallod, nem érek ám rá.