A kontinensen zajló játékok színhelye - a kezdő hozzászólásban jelezzétek, melyik országban is jártok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=710140#post710140][b]Aiden Ward - 2017.12.20. 23:26[/b][/url]

A legkevésbé sem vagyok oda a csiricsáré, túlértékelt ünnepekért, és mégis, épp a világ egyik legnagyobb csődületének – a.k.a. londoni karácsonyi vásár – közepén igyekszem megőrizni hidegvérem a folytonos lökdösésben. Az idióta csilingeléssel túltolt, gyomorforgatóan nyálas zenei aláfestés, az ezt szüntelenül túlharsogó izgatott csevegés, a teljesen váratlan pillanatokban arcomba nyomott kapucniszőrmék, és a lábfejemen oly’ természetességgel átgázoló óvodáscsoport (kerek kettő, anyjuk által sietősen rángatott kölyök). Ez mind a kontra listához tartozott, és emlékeim szerint egyetlen érv sem szólt amellett, hogy mégis miért érné meg nekem unokatesóstól a lehető legzsúfoltabb helyen hódolni a nyomorult vásárlási kényszernek. És lám, mire kettőt pislogtam volna, bugyuta holmik itt, totál haszontalan vacakokkal roskadásig pakolt bódé ott, persze mind pofátlanul túlárazva. Blöeh.
Unottan lépdelek, becsmérlően végignézve a standokat, amik mellett elhaladunk; nem telik bele húsz percbe, hogy szem elől tévesszem kuzinékat, úgyhogy telefonom előhúzva gyorsan gépelem be az üzenetet, hogy mikor és hol találkozzunk, aztán zsebre vágott kezekkel kanyarodom le jobbra, kihúzódva ezzel a tömegből.
Amint túlélek öt másodpercet anélkül, hogy oldalazva kéne kikerülnöm valakit vagy nekem jönnének, előkotrok a zsebemből egy szál cigit, és a következő forraltborosnál lehorgonyzom. Ha van valami jó a karácsonyban, az a túlfűszerezett, túlcukrozott, túlfőzött gyümölcsökkel megspékelt vásári forraltbor. Látványosan grimaszolva sorolok vissza a kényelmesen sétálgató áradatba, szinte azonnal védekezőn mozdulva, hogy kikerüljek néhány gyereket, akik megfelelőbb helyet nem is találhattak volna a fogócskához. A forró ital jó része a kezemre löttyen, de a fogaim közt szűrt szisszenés szinte nyomban bent reked, mikor felnézve egy túlságosan is ismerős barna szempárba ütközöm. Épp csak egy pillanatra nézünk egymásra, és talán el is bizonytalanodnék, Őt láttam- e, hisz… úgy megváltozott. Aztán villámgyorsan elkapja tekintetét és hátat fordítva menekülőre fogja. Vigyorogva kortyolok bögrémbe, és felmérve, merre tart, egy bódé mellett elslisszanva nyerek egérutat.
Jóval előrébb kerülök a tervezettnél, tökéletesen látom, ahogy tétován a válla fölött hátrales; mikor a következő standnál megáll nézelődni, mellé lépek.
 - Ah, igen, ez határozottan pofás kis ajándék lenne Kevinnek, jó választás – emelek fel egyet a nagyobb kupacból ítélve trendinek minősülő önismereti-önsegítő könyvből, majd mintha komolyan elkeserednék, ciccegve rakom vissza. – Bár lehet, hogy már megvan neki. - Pislogok ártatlanul, mosolyomat a bögrével elrejtve, ahogy a gőzölgő italba szürcsölök.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=710146#post710146][b]Aiden Ward - 2017.12.21. 00:30[/b][/url]

Szinte már el is felejtettem, milyen végtelenül egyszerű a levitást felbosszantani. Talán puszta jelenlétem is elég lenne hozzá, de mivel mind tudjuk, hogy képtelen vagyok befogni, főleg, ha ekkora lehetőség adódik bárminemű beszólásra, eszem ágában sincs magamba tartani a kritikát. Tudni illik, ebből építkezhet az ember.
Miközben Shay megpróbál visszavágni, tekintetem az arcán időzik. Megváltozott. Úgy értem, a bosszús szájpréselés és az egész biztosan nem a hideg levegő okozta halványpiros árnyalat teljes mértékben a régi, és mégis olyannyira más. Nagyon rég találkoztunk utoljára, feltehetőleg került, és remekül csinálta, a bogolyfalvai látogatásaim alkalmával sem futottunk össze. Fényévekkel kiegyensúlyozottabbnak tűnik, mint valaha, élettelibbnek és boldognak. Már nem most, nyilvánvalóan, utálja, hogy a sors ilyen marha ironikus, hogy abban a kis porszemnyi faluban nem találkoztunk, és itt, a legnagyobb tömegben pedig…
Egy másodperccel később fogom csak fel szavai értelmét – a haját is levágatta –, mikor a következő stand felé lép. Halkan felnevetve követem, a legkevésebb figyelmet sem szentelve a reflexszerűen felemelt karácsonyi dísznek.
 - Ennyit a naaaagy, elmés visszavágásról – görbül lefelé ajkam, mintha valóban sajnálnám; végül is, majdnem sikerült megérintenie ezzel a… wait. Nem. Mégse. – Egy tízkötetes sorozat se lenne elég ahhoz, hogy belefoglalja ezt mind – mutatok végig magamon. – És amúgy is, pontosan ezt szereted bennem, ne is tagadd.
A hatalmas kontrasztot kihasználva fenséges lényem és …Kevin közt, épp újra szóbahoznám valami „mi a különbség Kevin és egy hegyi troll közt” kezdetű viccel, de Shay megelőz. Egyetlen röpke pillanatra őszinte meglepetés fut át arcomon; fel sem tűnik, milyen szinten tudsz mindent mindenkiről az iskolában, míg ki nem kerülsz a körforgásból. Arról meg már említést se tegyünk, hogy Adrian milyen ügyesen hallgatta el ezt az információt.
 - Nocsak – a jól ismert tenyérbemászó, féloldalas mosolyom villan. – Szóval nem vált be a kigyúrt selyemfiú. Pedig úgy láttam, nagyon is jól működik a dolog.
Felvonom fél szemöldököm, némi kérdő élt adva mondandómnak, bár nem is kifejezetten számítok magyarázatra, nem vagyunk abban a helyzetben. Mindenesetre máris egy arzenálnyi beszólás várakozik a fejemben, hogy tovább pocskondiázhassam az eridonost, mégis mi sülhetett félre a kapcsolatukban. Vagy épp mi nem…

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=710167#post710167][b]Aiden Ward - 2017.12.21. 20:25[/b][/url]

Az időközben teljesen kihűlt gejl ital maradékát is felhörpintem, majd fintorogva hagyom az üres bögrét a mellettünk lévő magasított asztalon, amihez padok nem járnak. Néhány pillanatra nekidőlve figyelem, ahogy a lány apró kezébe veszi és halvány mosollyal tanulmányozza a soron következő pavilon termékét. Ellököm magam támasztékomtól, vigyorogva hallgatom, ahogy kifejti gondolatait velem kapcsolatosan, közben hanyag mozdulattal túrok hajamba, hogy a hó áztatta tincseket visszaparancsoljam a rendezett káoszba, majd kurtán felnevetve csóválom meg fejem.
 - Ó, ha csak a nők… - ez a tény rendkívül kettős érzéseket kelt minden alkalommal; egyfelől tovább fényezi egómat, másrészről meg eléggé kiábrándító. Milyen szerencse, hogy nincs alkalmam komolyabban a témára fókuszálni, mivel Shay olyasmit jelent ki, ami azonnal minden mást eltaszigál gondolataim útvesztőjéből, és egy challange accepted vigyor és tesemgondoltadkomolyan szemöldökhúzás egyvelege váltja fel az épp terebélyesedni látszó undorodó grimaszt. Hogy szinte azonnal idegesítő, mindettudó mosollyá szelídüljön. – Hát persze, hogy nem tartozol közéjük…
Alsó ajkam sarkát harapva próbálom visszafogni a gúnyos röhögést, és a jobbnál jobb beszólásokat, amiket az emlegetett eridonossal kapcsolatban el tudnék sütni – remélem csuklik. Tekintve, hogy pontosan ismerem a körülményeket, már a lány egészségügyi állapotával kapcsolatban, egy önelégült-lesajnáló horkantásban kimerül a dolog.
 - Szóval te ejtetted a partit, mhm. Szegény Kevin – elgondolkodva bólintok. Indokolatlan elégtétellel tölt el ez a lényegtelen információ, hanglejtésemből szinte ordít, mennyire sajnálom a gyereket. – És igen, a szingli lét örömei… - bólintok vigyorogva, holott pontosan tudom, ez kettőnknek mennyire mást jelent. Egy túl hosszúnak tűnő pillanatra elhallgatok, minden eddigi cinikus él eltűnik arcomról, ahogy kezembe veszek valami kézzel készült izét, és bár szórakozottan méricskélem, feltehetőleg könnyedén leolvasható tekintetemről, hogy teljesen máshol járok, meg sem próbálom elrejteni.
 - Örülök, hogy jól vagy – halkan szólalok meg, az őszinteséget nem lehet nem észrevenni, teljesen elüt az eddigi szarkazmustól csöpögő hangnemtől. Elég vérszegény jelzése annak, hogy igenis feltűnt, és jó így látni a lányt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=710174#post710174][b]Aiden Ward - 2017.12.21. 21:54[/b][/url]

Jóízűen nevetek fel a riadt arckifejezésre, amit Shay produkál – fogalmam sincs, miféle gondolat döbbentette le ennyire, de nem is szándékozom belemenni a témába, talán ez az aprócska megjegyzés is több volt, mint szükséges lett volna, nem pont most szeretnék Coltonra gondolni. Máskor sem, fúj.
Az elvörösödő arc bőségesen elegendő alátámasztása a nagy tagadásnak, így nem fűzök hozzá semmilyen kommentárt, csak jókedvűen mosolyogva hümmögök egyet. Hogy ez most éppenséggel a rajtakapásnak tulajdonítható, vagy terelném a témát az amúgy nagyon is jól ismert stílusom kritizálásáról, esetleg fel sem fogtam a duzzogó szavakat, amiket hozzám vágott, azt majd a levitás eldönti.
 - Is-is – vallom be nemes egyszerűséggel. Tudvalevő, hogy nem kedvelem az említettet, ha más nem, az ominózus verekedésünk az egyik eridon-rellon meccs után igazán nyilvánvalóvá tehetné véleményem. Bár most, hogy kikerült a képből és főleg el Shayleen közeléből, határozottan kevésbé antipatikus a bamba feje, és… nem, mégse.
Mindegy, én megpróbáltam.
Kérdőn emelkedik magasba szemöldököm, ahogy a lány megszólal, szinte azonnal értetlenül megrázom a fejem. Sajnálja? Mégis mit?
 - Az égvilágon semmit sem kéne sajnálnod, én… - lennék az, akinek bocsánatot kellene kérnie. De bent reked, egy az előzőhöz hasonló, annál azonban jóval enyhébb fejrázással fordítom tekintetem a tömeg felé először azóta, hogy megláttam a lányt. A következő pillanatban kattan az öngyújtóm, a füstöt a csillagtalan égboltra nézve fújom ki; nagyon rég volt, és még mindig szörnyen élénken él az emlékeimben, ahogy az élettelen testet gyógyítók távolinak tűnő hangjának kavalkádjában helyezem az egyik ispotályi ágyra, hogy aztán remegő kezekkel az üres folyosón eszméljek.
A hangja ránt vissza a jelenbe, kábán pislogok kettőt, mire felfogom szavait, amik szokás szerint mosolyra késztetnek, és ahelyett, hogy válaszolnék, megragadom a kezét, és finoman húzni kezdem a vásár kevésbé zsúfolt szeglete felé.
 - Forraltbor és süti mellett. Addig gondold át, nem érünk rá egész nap. De ha elfogadsz egy javaslatot… az elején – mellékelem némi magyarázatként, hova is ez a nagy sietség, de már láthatja is a vásár szélén elhelyezkedő különböző ételeket kínáló bódékat és az asztalokat. A féloldalas mosoly és hangom is egyértelművé teszi, hogy csak a megszokott cukkolásról van szó, bár valóban nem lenne elegáns egy padra dermedve eltávozni az élők sorából – aztán majd kuzinékat is össze kéne kaparni, illetve Shaynek is biztosan dolga van.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=744784#post744784][b]Aiden Ward - 2019.01.02. 17:33[/b][/url]

Átlagos, húsz perces kis rutinmelónak indult a dolog. Hittük mi, legalábbis. Aztán a mellém beosztott srác nem hallgatott rám és még alá is becsülte a szituációt. Így történhetett meg az, hogy egy elátkozott objektumnak köszönhetően a fájdalomtól elhomályosult tekintettel csak annyit fogok fel, hogy hoppanálunk. Talán. Valahogyan utaztunk. Vagy huzamosabb időre elvesztettem az eszméletem, mert a következő, amit eltompult érzékeimen túl felfogok, hogy a helyszín jóval sterilebb, és emberek vannak körülöttünk. Sokan. Az átriumban lévő páciensek és hozzátartozóik rémülten, aggódva fordulnak felénk, a gyógyítók pedig azonnal kézbe veszik a dolgot.
Valami bénító és brutális fájdalmat generáló átok lehetett, elsőre nehéz megállapítani, hogy valódi fizikai ingerektől van konstans ájulás közeli állapotban, vagy mentális eredetű a tárgy mágiája keltette hatás. Szemhéja félig lecsukódva, néha megremeg, ahogy küzd azzal, hogy nyitva tartsa a szemét. Egész teste görcsösen feszül az őt átjáró kínoktól, hol erőtlenül nyög, hol zihál, hol egész konkrétan artikulálatlanul ordít.
Tompán, messziről hallom az ismerős hangot; a saját hangomat. Mindenem lángol, szúr, olyan, mintha ezer kicsi karom marcangolna apró miszlikre, nyúzná a bőrömet, a húsomat különös kegyetlenséggel. Megint el fogok ájulni. Homályos minden. Fehér plafon, egy köpeny szegélye, szőkés tincsek, aggódó barna szempár… Shayleen.
Elveszíti az eszméletét.
Az átok a gyógyítók számára valószínűleg nem ismeretlen és nem is a legbonyolultabb művelet megszabadítani az ex-rellonost kínjaitól. A testét ostromló mágia fájdalomsokkot okozva közvetetten le is bénítja az áldozatot; brutális dózissal indít és ciklikusan gyötri a szervezetet, gyors közbenjárást igényel, a keringési rendszert rövid idő alatt teljesen kicsinálja, oxigénhiányos állapotot idézhet elő, a központi szerveket érintve végzetes kimenetelű is lehet. A fiatalember legnagyobb szerencséjére a mágikus orvoslásban minden eszköz adott a megfelelő kezeléshez, és a társa is időben kapcsolt.