Konstantin

Meglepte, mikor a férfi felajánlotta, hogy kísérje el a tárgyalásra, de nem sokat gondolkodott azon, hogy menjen-e vagy sem. Igaz, Gareth véleményét kikérte róla, hogy mennyire is veszélyes visszatérnie Angliába, de egyelőre csitulóban volt a helyzet, és ha nem feltűnősködik, akkor nem is lehet baj. Jared márpedig jó volt abban, hogy hogyan tűnjön el mások szeme elől.
A tárgyalás maga kíváncsivá tette. Nem maradt rejtve előtte az ok, bár a véleménye megvolt róla, de elég tárgyilagosan tudta kezelni az egészet, és kerülte azt is, hogy beszóljon útitársának, amiért ennyire meggondolatlan volt. A teremben jó pár ismerős arcot látott, de senki sem figyelt egy hivatalsegédre - jórészt apjának üzletfelei, akiket inkább csak képekről ismert. Garethnek sokkal veszélyesebb lett volna itt lennie. Mindenesetre, "megnyugtató", hogy miféle emberek ülnek a kormányzatban.

Nem sokat beszélt az úton a vasútállomás felé. Nem volt dolga megítélni, hogy a másik mennyire mondott igazat, vagy hogy miért veszélyeztette ennyire a pozícióját az után, hogy olyan nagy ügyet csinált pár véletlenül meglátott emlékképből is a legutóbb.
- Nagyon kicsin múlott, remélem tudja - válaszolta. Egyértelmű volt, hogy nem árt ha lát ilyet, pláne ha egy ideig a minisztériumban szeretne dolgozni, kár lett volna ragozni. - Legközelebb nem fognak ennyire engedékenyek lenni. Az a Dorian minden áron ki akarta csinálni magát - jegyezte meg. Nem mellesleg Konstantin erre magától is rájöhetett, mert a szavazás után az említett diplomata mérgében kivágtatott a teremből.
Kicsit távolabb állt közben, mert nem szerette a cigifüstöt, de azért közben odafigyelt a másikra.
- Semmi különös. Nem ráznak meg az ilyen helyzetek, sőt, kifejezetten érdekes volt nézni, hogy még egy ilyen per alatt is milyen hatalmi játszmákat játszanak ezek egymás között.
Nem tudta, hogy érdemes-e megemlítenie, hogy ismert néhány tagot, de végül úgy döntött, hogy ha már Konstantin munkát ajánlott neki és előzékenyen bánt vele, akkor adhat neki néhány tippet.
- Montgomery csak tettette, hogy a maga pártján van - mondta egykedvűen. - Fekete mágiával foglalkozó boltja van a Zsebkoszközben. Nem tartom valószínűnek, hogy különösebb érdek nélkül egy "jófiú" mellé álljon.

Konstantin

- A másokban való kételkedés sohasem okozott problémát - eresztett meg egy félvigyort Jared, miközben követte a másikat a vonatra. Hosszú zötykölődés várt rájuk, de nem bánta, mindig is szerette nézni a tájat, ahogy elmaradnak lassan az ismerős helyek.
Leült, szemben Konstantinnal, és könyökével az ablakpárkány előtti kis asztalra támaszkodott. Kifelé bámult, mikor a következő kérdés jött, és mivel számított rá, hogy felmerül, hogy miért tud ezekről az emberekről ennyit, már kész válasszal állt elő.
- Itt nőttem fel. Naponta jelennek meg ezek az emberek az újságokban.
A másik azonban gyanakodó maradt, így a következő kérdést hallva Jared éles pillantást vetett rá.
- Jared Nightingale, legilimentor - nyomta meg a szót, hogy tudatosítsa a másikban, hogy ez mit is jelent. Igaz, valóban nem a képességét használta arra, hogy ezt megtudja, de Konstantinnak halvány gőze sem lehetett arról, hogy a tanulás melyik fokán áll, hiszen már eleve nem lehetett besorolni a többi diák közé a kora miatt. Remekül bizonytalanságban lehetett tartani bárkit. Mindenesetre az álca fenntartása fontos, de így sem érezte elhibázott döntésnek, hogy megosztotta az információt a férfivel.
- Mint már említettem, olvastam újságokat. Montgomery már kétszer került címlapra kétes ügyek révén, de mindkétszer kiderítette a nyomozás, amit egy "független" csoport vezetett, hogy hamisak voltak a vádak, de gondolom erről maga is tud. Kíváncsi voltam rá, hogy tényleg azok voltak-e.
Megdönthetetlen magyarázat. Nem mondott olyanokról semmit, akiknek külső szemlélő szerint nem lehet vaj a fején, pedig ó, de még mennyire tudott volna! Lehet, hogy őt kihagyta az apja az üzletelésből, és fiatal is volt még a társasági élethez, de a fülét nyitva tartotta, főleg, mert nem szerette volna, ha egyszer ezek az emberek döntenek a feje fölött valamiről.

Konstantin

Vigyorog. Kivételes eset, de komolyan vigyorog azon, ahogy előkerül a falubeli találkozásuk. Meg sem próbálja elrejteni, hogy még mindig mókásnak tartja, ami történt, de hát mi oka is lenne rá? Már akkor a férfi tudtára hozta a véleményét, ilyen-olyan módon.
Viszont utána némi magyarázkodásra került sor, és Konstantin mintha nem hitt volna neki teljes egészében... Nem baj. Valójában a gond már onnan indult, hogy  nem volt benne biztos, hogy nem néznek utána az emberek hátterének, mielőtt felvételt nyernek a hivatali állásokra. Valójában, ha túl sok lesz a kérdés, vagy túl mélyre próbálnak nyúlni a múltjában, akkor vissza fogja végül utasítani a dolgot. Nem csak a saját ügye függött ettől.
- Nekem megfelel - biccentett ennek ellenére a kijelentésre. - Tizenkilencedikén töltöm a tizenötöt, utána már hivatalosan is vállalhatok munkát.
Igaz, szülői engedéllyel. Esetükben ez gyám lesz, Agatha néni, aki nem látott kivetnivalót az ötletben, amennyiben a fiúra esik a választás.
- Katherine, igaz? - nézett a férfire, keresetlen őszinteséggel mondva ki, amit az nem akart. Fél szemöldökét felvonva várta a helyeslést vagy tagadást. Nem fog vájkálni a másik magánéletében, de ettől még meg lehet róla a véleménye.
- Az igazolás jól fog jönni, köszönöm - mondta aztán.
Csend. Jared kifelé bámult az ablakon egy darabig, azon tallózva, hogy kérdezzen vagy sem, míg nem az előbbi mellett döntött.
- Azért én kíváncsi lennék, hogy mi vitte rá, hogy falazzon valakinek a saját előmenetelét kockáztatva, amiért legutóbb még annyira odavolt.
Nem volt benne biztos, hogy Konstantin megosztja vele a választ, igazából nem is nagyon tartozott rá, másrészt viszont tőle sem várható el, hogy valaha őszinte legyen, ha a másik sem szavaz bizalmat.

Konstantin

- Rendben van, ahogy óhajtja - bólintott a fiú, hogy jelezze, megértette a kérést. Egy darabig eltöprengett azon, hogy mi is lesz majd annak a beszélgetésnek a vége, hiszen elég sok kimenetele lehet a dolognak. Jó esetben csak aláírnak egy szerződést, rosszban akár elég komoly kutatásba is fordulhat a dolog. Kicsit hazárdjátéknak érezte ez az egészet, de a kedve megvolt hozzá, és akárhogy is nézzük, nem lapíthat örökké, néha kockáztatni is merni kell.
- Nem probléma, a találkozóra elviszek minden szükséges papírt, a gyám engedélyével együtt - válaszolta. A jegyeivel nem lehetett probléma, mindenből a legjobbat kapta, ami nem nagy kunszt úgy, hogy ezeket a tantárgyakat már régen magasabb szinten űzte, mint amit elsőben itt elvártak tőle. Néha már-már úgy érezte, hogy túl könnyű dolga van, de azért elbízni nem akarta magát, hiszen előbb-utóbb eljutnak addig, amit még nem tanult, és akkor lesz igazán értelme büszkének lenni, ha jó jegyeket kap. Most még nem nagy dolog. Igaz, Gareth könyveiből folyamatosan tanult, mert a bátyja épp azon az évfolyamon volt, amit neki kellett volna végeznie.
- Áldozathozás valakinek az érdekében. Értem - bólintott a fiú roppant mód lecsupaszítva a gondolatmenetet. Ebben az esetben azonban egyelőre jó döntésnek érezte, hogyha megjátssza a távolságtartót. - Nem szokásom szoros kapcsolatokat kialakítani - felelte hát, nem térve ki arra, hogy mire is érti. Mert ez a mondat teljesen helytálló volt, amíg nem a testvéréről volt szó, onnan fogva viszont abszolút a visszájára fordult. Gareth fontos volt neki, a legfontosabb.
- Nekem ilyet hallva mindig az jut eszembe, hogy vajon a másik fél is megtenne-e ilyesmit a szenvedő alanyért - vetett fel egy újabb gondolatot. Nem kellett Katherine-re vonatkoztatni, nem ismerte a lányt, de általánosságban véve mindenképp megfontolandó volt, hogy ki, mikor és kinek tesz ilyen szívességet. Az emberek hajlamosak túlzásokra.
- Szerintem nem lenne rossz ötlet, ha egy darabig nem mutatkoznának együtt - javasolta végül. - Még a végén valaki összeesküvést fog sejteni a dolog mögött, nem pedig intim kapcsolatot. Főleg, ha a lány esetleg neves családból való.
Erről sem voltak információi, de a tárgyalás úgyis sok mindenre fényt fog deríteni.

Konstantin

Összehúzott szemmel nézett a férfira, amíg az megosztotta vele a meglátásait. Titkon egyetértett vele, de az volt a véleménye, hogy erről neki egyáltalán nem kell tudnia. Nem pajtások voltak, még ha valamilyen szintű bizalom elkerülhetetlen is, de egyelőre nem volt még teljes mértékben meggyőződve róla, hogy mennyire is működhet ez a férfival, hiszen alig ismerte. Ennek ellenére is el tudta éppen képzelni, hogy ha úgy fordul a helyzet, akkor beavassa néhány jelentéktelenebb dologba, de ez nem most lesz, és semmiképp sem egy vonaton. Így hát csak annyit felelt:
- Akkor is, ha vannak ilyen kapcsolatai, hiszen a rosszakarói kihasználják. Maga sem ment volna most tárgyalásra, amin a jövője függött, ha nem húzta volna ki a bajból az egyik közeli kapcsolatát. Nem igaz? - Nem szemtelenkedni akart, pusztán csak megpróbált rávilágítani, hogy az éremnek két oldala van, és hogy mindkettejüknek van némi igaza.
Ettől függetlenül is lenyűgözte, hogy mennyire biztos volt a férfi abban, hogy Katherine ugyanilyen áldozatot hozna érte. Jared a korából adódóan nem tudta teljes mértékben átlátni, hogy mennyire is lehet erős kapocs és szövetség egy romantikus viszony, de nem volt dolga megítélni a lányt, sem annak elkötelezettségét.
A feladat körülírására bólintott egyet.
- Természetesen. Viszont szükségem lesz még pár információra, hogyha nagyjából reális képet szeretne kapni. Olyanokra gondolok, hogy például lehetnek-e a kisasszonynak ellenségei a tárgyaláson, előfordulhat-e, hogy valaki ismeri az önök kapcsolatát, illetve hogy mi lenne a reális döntés egy ilyen ügy esetében, hogyha senki sem akarná károsan vagy pozitívan befolyásolni.
Hirtelen ennyi jutott eszébe, de ha valami még felötlik benne a beszélgetésük során, akkor mindenképpen szóvá fogja tenni, hiszen komolyan vette a feladatát. Mivel egyelőre még nem volt otthon a minisztériumi berkekben, nem tanult sohasem jogot, így szükséges is volt az útmutatás.

Konstantin

- Az a baj, hogy így még csak ki sem lehet deríteni, hogy ez kinek jó. Ha minden lépését figyelik, akkor nem kutakodhat, mert még a nem feltűnő lépéseket is észreveszik - felelte, majd elgondolkodott egy kicsit. - Lehet, hogy nem kellett volna magával hoznia a tárgyalásra. Így már nyilvánvaló, hogy a fennhatósága alá tartozom, én sem igazán nézhetek körbe - jegyezte meg. Nem mintha egyébként minden vágya lett volna a karhatalom után szaglászni, sőt, kifejezetten nem bánja, ha ez a tevékenység csak a tárgyalóteremre korlátozódik, de nem tudta nem átgondolni a dolgot hasznosság szempontjából. Igaz, ha nem jön el, a férfi azt sem tudhatta volna, hogy megbízhatóan dolgozik-e.
- Most az vetődött fel bennem, hogy miért Angliában tárgyalták ezt az ügyet? Az állampolgárságuk angol? - kérdezte aztán. Logikus lett volna, hogy ha két ember Magyarországon él és dolgozik, akkor a magyar bíróságon kell megjelenni, azonban mindjárt más a helyzet, ha mindketten Angliához tartoznak hivatalosan.
A fiú aztán a beállt rövid szünetben kipillantott az ablakon. Egyre távolabb kerültek Londontól, gyorsan távolodva régi otthonától, és ezzel együtt lassan felengedett benne az a szorító érzés is, amit ottlétük alatt végig érzett. Aggódott, hogy olyan emberekbe futhat bele, akikbe végképp nem kellene, de a neve és a tény, hogy minisztériumi ember segédje, megmentette minden gyanútól, vagy legalábbis egyelőre így tűnt. Aztán meglátjuk, ki tudja mit hoz a következő tárgyalás...
Figyelmesen hallgatta aztán a férfi szavait, néha bólintva egyet, hogy jelezze, megértette, amit mond. Nem volt egyszerű ez az egész eset, néhány ponton még kicsit homályos is volt számára, de úgy vélte, hogy minden kellő információt megosztottak vele, így nem tud többet, mint kellene. Ez jó dolog, mert noha ő csak egy névtelen diák, ha valaki rossz szándékból elkezdene utána turkálni, abból nagy bajok lennének, és nem csak ő lenne gondban.
Konstantin közben a mondandója végére ért, a fiú pedig összehúzott szemmel nézte a láthatóan éppen az összeomlás felé tartó embert, mikor kimondta az ítéletet.
- Nyugtassa a tudat, hogy nem biztos, hogy ennyire pártatlan bíró fog abban a székben ülni. Könnyen lehet, hogy valakinek még a hasznára lenne a kisasszony az erejével, akkor pedig nem fogják megöletni.
Gyenge vigasz, de Jaredtől ennyire telik.

Seth és Mesélő
Anglia - október 2.

"The sound of the wind is whispering in your ear.
Can you feel it coming back?
Through the warmth, through the cold, keep running 'til we're there.
We're coming home now, we're coming home now."

A hajnal már otthon érte. Apja, akit Angusszal szó szerint elraboltatott az elmegyógyintézetből, most megkötözve ült egy széken a hall végében, míg Jared a szemben lévő falnál ücsörgött egy kis asztal mellett és a kakaóját kavargatta. Néha felnézett, hogy vajon felébredt-e már az öreg, de nem úgy tűnt, hogy egyhamar fel fog eszmélni, addig pedig semmi dolga nem volt vele.
Ahogy nézte az alélt embert újra és újra undorodva fintorgott. Gyermekkora megkeserítője és egy rakás szerencsétlenség egyben, legalábbis az ő szemszögéből nézve. Hiszen te jó ég, még a saját tinédzser fia is elbírt vele! Kár, hogy utána Seth nem fejezte be a munkát, amit elkezdett.
A Selwyn-ház elég nagy volt, három emelet, sőt, négy, ha a pincét is beleszámítjuk. Az alsó szinten volt a konyha, a gyakorlószoba és a hall, ahol a vendégeket fogadták valaha, egyel fentebb a nappali, a dolgozószoba és a könyvtárszoba, valamint a szüleik hálója, odafent pedig az övék és két másik vendégszoba. A berendezés tipikus aranyvérű ízlésről tanúskodott, bár apjuk, miután elítélték, minden bizonnyal leredukálta a tárgyak számát, hiszen nem lett volna tanácsos továbbra is fekete mágiára utaló díszeket hagyni kint.
Most sötét volt és csend. Még nem kelt fel a nap, de mindegy volt, mert a sűrű, sötét felhőkön át úgysem látszódott volna belőle semmi. Jared a tenyerébe támasztotta az arcát és elgondolkodva leste a szürke kinti világot. Mennyire hiányzott neki Anglia! Igaz, járt itt azóta párszor, hogy elszöktek, de az nem volt ugyanaz. Neki ez a ház kellett, a lépcsőkorlát ismerős simasága, a türkiz cserepek a tetőn, a fák a ház körül. Ha nem érezte volna teljesen magához méltatlannak, hogy ilyen gyengeséget mutasson, akkor talán azt is lehetett volna mondani, hogy honvágya volt.
Viszont ahogy újra az apjára pillantott egy pillanat alatt elfeledte az előbbi gondolatokat. Ujjai megfeszültek, ahogy a férfi moccant egyet, de még mindig nem ébredt fel, amit Jared egyre inkább bánt.
Mikor ideértek és Sacheverellt már biztos helyen tudták, akkor Angusszal védővarázslatokat helyeztek el a ház körül. Ha Seth utána jön, akkor azonnal észre fogja venni, ráadásul ha a másik fiú átlépi a varázslatok határát, akkor remélhetőleg meg fog dermedni, időt adva Jarednek arra, hogy felkészüljön és megtegye a további lépéseket. Szerencsére a házon még mindig rajta volt a védelem, ami biztosította, hogy a valaha magántanuló fiúk nyugodt szívvel varázsolhassanak a falak között különösebb következmény nélkül, de a birtok határán kívül nem mehetett, ezért biztosabb volt itt lennie, mikor Seth megérkezik majd. Ráadásul amúgy is az volt a célja, hogy végre hazacsalja a bátyját.

Seth és Mesélő
Anglia, Selwyn-birtok, Október 2.

"Hold your memory for a moment with a blind hand
Write some stories for tomorrow
From the bottle of amnesia
Find instructions, to salvation, to oblivion, supreme"

Sok idő telt el, amíg a bátyjára várt, de közben remek szórakozást talált magának - ugyanis a drága édesapjuk volt olyan kedves, hogy időközben felébredt. Sajnos azt nem tudta, hogy ki ő és hol van, mert hát emléke az nem sok maradt, de Jaredet ez nem akadályozta meg abban, hogy ne parancsolja meg Angusnak, hogy minden egyes alkalommal, amikor a férfi megpróbál megszólalni, küldjön rá valamilyen hatásos átkot, csak úgy a poén kedvéért.
- Új ötletem van! - pattant fel aztán egy idő után, mert elunta a várakozást. - Ugye lehet addig kínozni valakit, hogy attól visszatérjenek az emlékei? - nézett Angusra megerősítésért, miközben közelebb sétált az apjához. Tulajdonképpen a választ se várta meg, hiszen tudta ő azt jól, csak valamiért nagyon jó volt szavakba önteni a dolgot. Talán mert a kínzás szótól a széken ülő férfi összerezzent.
- Bizony, bizony - guggolt le, hogy felnézve megkereshesse Sacheverell tekintetét. - Amíg Seth nem ér ide, addig kénytelen leszel velem beérni. Na meg persze Angus barátunkkal. De ne aggódj! Hamarosan emlékezni fogsz rá, hogy kik is vagyunk - adta elő csevegő hangon és mosolyogva, aztán visszasétált a helyére és kényelmesen elhelyezkedett, mint aki csak a mozifilm kezdését várja.
- Angus, kezdheted! - nézett a magas férfire, aztán hátradőlt és rezzenéstelen pókerarccal figyelte a lassan kibontakozó jelenetet.
Mondjuk azért nem bánta volna, ha Seth lassan megérkezik. Vagy talán mégis halálos lett volna az a bájital? Hiszen nem úgy reagált rá, ahogy kellett volna. Hm... Ki tudja!

Seth és Mesélő
Kaland

"Welcome to your life; there's no turning back
Even while we sleep we will find
You acting on your best behavior
But...
Everybody wants to rule the world"

Az apja felüvöltött, rajta pedig édes borzongás futott végig. Igen, ezt akarta hallani! Bár jobb lenne, ha emlékezne is a férfi, hogy miért kell ezt most elviselnie, akkor lenne igazán édes a bosszú, de nem lehet minden tökéletes - igaz, lehet, hogy hamarosan még az a pont is eljön, ahol visszatérnek az emlékei.
Mikor Angus megállt és közölte a hírt, Jared arcán mosoly jelent meg. Hát végre eljött! Mégis csak sikerült idecsalni, tudta ő, hogy nem hagyná annyiban ezt az egészet. Érdekes részlet lehetett volna, hogy miért teszi, mikor gyakorlatilag semmi oka nincs rá, hogy Jared után jöjjön, hogyha nem kér abból, hogy mellette is maradjon. Valószínűleg megállítani próbálja majd, mert olyan fenemód megmentési kényszere van és mert a szemében valószínűleg ő, Jared, éppen csak tévútra tért egy kicsit. Holott éppen hogy most találta meg az igazit.
A varázslatok minden bizonnyal megbénították a fiút, de azért Jared pálcával a kezében lépett ki az ajtón, biztos, ami biztos. Odakint szinte rögtön a testvérébe botlott.
- Örömmel látom, hogy életben maradtál, már kezdtem aggódni! - köszöntötte szinte vidáman. Tényleg megfordult a fejében, hogy véletlenül megölhette, azért nem jön. Kár lett volna érte mindenesetre, ő az egyetlen vérrokona, nem áll szándékában kárt tenni benne, ha nem muszáj, bár szeretetet azt éppenséggel nem érzett senki irányába. Valószínűleg azt is kitépte belőle a varázslat.
Egy darabig gondolkodott, hogy hogyan tovább. Ha most feloldja rajta az átkot, akkor megtámadhatja és mivel illúziómágus, nem is lenne nehéz dolga. Viszont ha nem oldja fel, akkor megint nem tud vele beszélni, aminek semmi értelme. Ha elveszi a pálcáját, akkor meg evidensen nem fogja tudni megtenni, amit kíván tőle.
Végül köztes megoldás mellett döntött. Először is varázslat segítségével bevitték Seth-et, majd le lett ültetve az apjukkal szemben oda, ahonnan eddig Jared figyelte a műsort.
- Nézd csak, micsoda előkelő vendégünk van! - biccentett az apjuk felé a fejével, míg rezzenéstelen arccal figyelte Seth-et. - Le fogom rólad venni a dermesztőátkot, de egy rossz mozdulat vagy meggondolatlan varázslat, és nagyon megbánod - közölte vele, mielőtt felemelte volna a pálcáját. - Egyetlen dolgot akarok tőled, aztán mehetsz Isten hírével - folytatta, mielőtt kimondta volna a varázst. - Öld meg.
Pontosan tudta, hogy ha a testvére megteszi, akkor képtelen lesz visszatérni az új életébe, és mellette kell maradnia. Akkor azzá válna, amivé nevelték. Viszont azt is tudta, hogy ez valószínűleg nem lesz ennyire egyszerű, hiszen miért tenné meg? Eddig is volt rá lehetősége, nem igaz? De talán most még elég eleven az emlék, amit Jared is megszorongatott. Talán elég. De ha nem, akkor van ott még, ahonnan ez jött.
- Finite incantatem! - lendült a pálca, majd a következő pillanatban már a testvére agyát fürkészte, erősen megkapaszkodva, hogy ne lökhessék ki, de egyelőre nem nyúlva semmifájdalmashoz. Viszont így talán kiküszöbölhető az, hogy illúziókat használjon.

Seth és Mesélő
Kaland

"Is it dark already
How light is a light
Do you laugh while screaming
Is it cold outside?"

Nem érte teljesen felkészületlenül, hogy a bátyja valamivel próbálkozik, hiszen Seth-nek még ha nem is tetszett a dolog, de pont úgy ott élt benne is a cselszövő, a taktikus mágus, mint benne magában. Sajnos azonban a bátyja ezzel együtt gyakorlottabbnak is bizonyult, mint ő maga, és túl hirtelen volt a hang, a füst, minden. A legilimencia iránya pár másodpercre megfordult, mert megzavarták a koncentrációt, Jared elméjéből pedig a közelmúlt emlékképei záporoztak Seth-re, könyvesboltostul, Angusostul, míg nem a fiú képes volt megszakítani a kapcsolatot. Ez volt az a pillanat is, amikor végül kirepült a kezéből a pálca.
Töredék másodpercre torpant csak meg, mert nem volt hirtelen ötlete a következő lépésre, de egy helyben nem maradhatott. Köhögve, fuldokolva vetette be magát az egyik komód mögé, ahol aztán volt pár másodperce arra, hogy elemezze a helyzetet. Angus láthatóan harcképes maradt és az apját használja barikádnak. Ha nem lett volna éppen eléggé szorult helyzetben, akkor Jared minden bizonnyal adózott volna egy elismerő mosollyal ennek a ténynek, mert ez valóban szép húzás volt. Így viszont kénytelen volt rádörrenni a férfire.
- A pálcámat! - adta ki a rövid utasítást, ami arra vonatkozott, hogy lesz szíves odaröptetni hozzá, vagy ha Seth időközben megszerezte, akkor elvenni tőle. - És támadj már, te szerencsétlen! - tette hozzá, mert a férfi csak lapult mint csótány a gazban.
Közben ő maga is újra támadásba lendült, mert hiába szabadították meg a pálcájától, nem ez volt az összes fegyvere és a rejtekhelye adott neki némi biztonságot a koncentrációhoz. Újra berontott Seth fejébe, igyekezve olyan fejfájást okozni neki, hogy még egy hét múlva is emlegesse, miközben ez úttal direkt igyekezett felé közvetíteni érzéseket. Haragot, mert megtámadta, csalódottságot, mert nem képes megérteni, hogy mindez az ő érdekében történik, és undort, mert Seth elárulta a saját vérét. Azzal a leplezetlen szándékkal tette mindezt, hogy érzelmi kínzással törje meg, vagy legalább zavarja a figyelmét.

Seth és Mesélő
Kaland

"There's no peace
Only war
Victory decides who's wrong or right
It will not cease
Only grow
You better be prepared to fight!"

Minden érzésre, amit közvetített a másik felé, ott volt a válasz is, Jared pedig élvezett minden egyes kínlódó rezdülést. Hogy tudott ennyire könnyen átcsapni a testvéri kötelék egy ennyire torz, furcsa valamibe, amiben ő kínoz és gyötör, és még jól is esik neki? Hogy lehet, hogy annak a lelkét marja, aki mindig védte, aki mellette volt, amikor szörnyűségeket éltek meg?
A gond ott volt, hogy ő ebbe valójában nem gondolt bele. Nem is tudott volna, mert az átok úgy csavarta ki minden egyes felmerülő gondolatát, hogy képtelen volt racionálisan nézni az emberekre. Seth most egy élő eszközzé avanzsált, valamivé, amit be kellene törni, hogy aztán a segítségére legyen. Ehhez pedig nem kellett gyengédség és belátás, szép szavak, csak az elme béklyói, amiket Jared egyre szorosabbra vont. Aztán a másik újra felépítette a falait, ő pedig elengedte egy időre, mert felesleges erőfeszítés lett volna tovább zavarni, főleg úgy, hogy a koncentrációját alacsonyan repülő székek zavarják meg.
Közben ráadásul Angus is megérkezett mellé. Jared lapulás közben észrevette a csótányt, aminél minden bizonnyal ott volt a pálcája is, máskülönben nem sok értelme lett volna idejönnie, úgyhogy suttogva szólt hozzá.
- Változz vissza és kérem a pálcát! - mondta, aztán amennyiben megtörtént, újra a tenyerébe vette a sima fát. Egy pillanatra megállt, próbálta kitalálni, hogy mi legyen a következő lépés. Ő maga nem akart egyelőre harctérre lépni, de úgyis jobb ötlete támadt.
- Próbálj mögé kerülni, vagy legalábbis lefoglalni egy kicsit - címezte ismét Angusnak. - Nekem kell még egy kis idő.
De nem lendült rögtön mozgásba, megvárta, hogy Angusnak sikerül-e valamit kezdenie Seth-tel, mivel ő most szeretett volna az apjukhoz kerülni közelebb, de az túl nyílt terep. Arra gondolt, hogy ha eléri, hogy az öreg emlékezzen, akkor ő majd úgyis addig generálja a feszültséget Seth-nél, hogy az neki ront végre.

Seth és Mesélő
Kaland

"I'm dirt, I'm ice
Is that wrong?"

Amikor a komód mozgásba lendül, akkor Jared is kénytelen ezt tenni, amennyiben nem szeretné, hogy a bútordarab a falhoz préselje. A következő rejtekhelye egy asztal lesz, ami sajnos nem olyan jó, mint a másik volt, de legalább közel van - és közelebb van Sacherevellhez is.
Mivel közben megkapta a pálcáját, így a továbbiakban nem volt kérdés, hogy támadjon vagy sem. Talán nem a világ legjobb ötlete, de Angusra bízta azt, hogy kezdjen valamit a bátyjával. A csótánynak elmondta azt, hogy a testvére illúziómágus, így hát nem érheti meglepetésként, hogyha valami furcsa történik, ráadásul ennek tudatában harcolni is könnyebb lesz ellene. Volt egy olyan érzése ugyanis, hogy erre, ami most zajlik, sor fog kerülni, még ha remélte is, hogy megússzák a harcot, és szép nyugalomban mellé áll Seth.
Angus pedig tette is a dolgát. A másik fiút igyekezett sarokba szorítani, viszont valami furcsa volt - Seth nem adna ennyire egyszerűen támadási felületet saját magán. Jared a legilimencia segítségével igyekezett hát rájönni, hogy hol a hiba, aztán mikor nyilvánvalóvá vált számára, hogy mi történik, akkor Angus felé kiáltott.
- Az nem az igazi!
Majd a továbbiakat ráhagyva újra az apjuk felé fordult. Nem volt sok ideje gondolkodni, hogy mit tegyen vele, úgyhogy az egyik leghatásosabb kínzó átkot vette elő a fegyvertárából. Egyszerűen kellett, hogy Sacherevell tudja, hogy ki ő, és azt is, hogy meg fog halni!
- Inguis laceratio! - hangzott hát a varázs, aztán Jared igyekezett felmérni, hogy a másik kettő éppen mit is csinál.

Seth és Mesélő
Kaland

"And the scars that mark my body, they're silver and gold
My blood is a flood of rubies, precious stones
It keeps my veins hot, the fires find a home in me
I move through town, I'm quiet like a fire."

Az apja felordított, Jared hátán pedig újra végigszaladt az az elégedett kis borzongás. Eredetileg nem akarta vele bepiszkolni a kezét, ezért küldte rá Angust, de most volt szerencséje megtapasztalni, hogy sokkal érdekesebb, ha ő maga varázsol.
Igaz, majdnem bajba került miatta, mert Seth ezt a pillanatot használta ki arra, hogy rátámadjon. Annyira jól sikerült neki, hogy Jared csak úgy tudott kitérni, ha ténylegen is odébb mozdul a helyéről, arra már nem volt lehetősége, hogy varázslattal válaszoljon. Kezdett eldurvulni a helyzet, ami pedig nagyon nem volt ínyére, ezért úgy döntött, hogy ideje véget vetni annak, hogy Seth önállóan tud mozogni.
- Everte Static! - ejtette hát ki a varázslatot abban a pillanatban, mikor a másik azzal volt elfoglalva, hogy Angusra borítsa a komódot. Igen, küldhetett volna rá sóbálványátkot, vagy bármi mást, de ezek után, ahogy a bátyja viselkedett vele, ahogy harcolt ellene, egyszerűen csak meg akarta alázni. Reménykedett benne, hogy hason fog csúszni előtte a varázslat hatására. Ne képzelje azt a másik, hogy valaha is ő lehet kettejük közül a főnök, itt most Jared parancsol.

Seth és Mesélő
Kaland

"Someday miraculous spread will forgive
every cowardly thing that you’ve done"

valóban nem számított arra, hogy testvére fizikai támadást intéz ellene - ráadásul túlságosan is lefoglalta, hogy azt figyelje, amint földet ér. Ajkairól akkor hervadt le a mosoly, amikor a lábát rúgás érte és elvesztette az egyensúlyát. Hirtelenjében még egy hályogátokkal próbálkozott, de nem talált, úgyhogy megpróbálta magát olyan gyorsan összeszedni, ahogy csak bírta. Sajnos nem volt szerencséje, Seth egyértelműen erősebb volt nála, úgyhogy nem volt kérdéses, hogy ki győz, ha egyszer lecsap rá. Ha volt rá ideje, akkor gyorsan felült, ennyire telt, de nem többre.
Éppen ezért lőtt ki egy újabb átkot.
- Lentis nebula! - Ha sikerült, akkor Seth ez után semmit sem látott szinte, csak a könnyei folytak a szeméből. Jared megpróbált menekülni, hátha így a másik nem találja el, hogy merre kellene utána vetnie magát, de nagyon úgy tűnt, hogy egyre kevesebb esélye van arra, hogy megszökjön előle. Azt már tudta, hogy Angusra sem számíthat most, de képtelen volt feladni, ha a másik tényleg elérte, akkor megpróbált pusztakézzel harcolni ellene. Ennyire könnyen egyszerűen nem győzheti le!

Seth és Mesélő
Kaland

"There's a room where the light won't find you
Holding hands while the walls come tumbling down"

Az agyába mintha villám hasított volna, úgy szaladt végig idegein a fájdalom. Felordított, próbálta szemei elé kapni a kezét, hogy legalább a fény ne bántsa, de azt sem tudta hova nyúl - pálcája kiesett a kezéből, amint a húr elpattant, aztán hirtelen semmi sem maradt, csak nyakán a szorítás és az ütések fájó sajgása. Nehezen kapott levegőt, de arra sem tudta rávenni magát, hogy megpróbáljon tenni ellene, csak hagyta, hogy a bátyja szinte fojtsa. Abban sem volt biztos, hogy mennyire szándékos, hiszen az érzéketlen keze volt a nyakán, de bőven kiérdemelte volna azt is, hogy direkt szorítsák így.
Maga mellé ejtette a kezeit és csak feküdt egy darabig, mint valami rongybaba, akár ütötték közben tovább, akár nem. Hirtelen minden helyre zökkent, de mégsem volt rendben semmi. Amiket elkövetett, azok szörnyű dolgok voltak, iszonyatosak és alig bírta visszafogni a rátörő hányingert, megszólalni sem mert, csak a levegőt kapdosta, míg szeme valahova oldalra meredt.
Ezt nem tudta ennyire egyszerűen feldolgozni. A feje olyan volt, mint amiben ezernyi darázs zümmög, és újra meg újra visszatértek azoknak a gondolatoknak az emlékei, amiket nem olyan rég még igaznak érzett. Csupa rettenet, és ő volt az, aki teljes természetességgel bántotta a testvérét. Hiszen megmérgezte! És... De nem akart végigmenni rajta gondolatban, talán most nem is bírt volna.
Elég sok idő eltelt, mire képes volt némileg elcsitítani az odabent zengő zűrzavart, akkor viszont a bátyjára nézett. Könnyezett, láthatóan fájt a szeme, és ezt az ő átka okozta.
- Finite Incantatem! - mondta halkan, de jó darabig nem szólalt meg újra.
Vívódott. Szóljon, hogy most már önmaga, vagy inkább hagyja, hogy Seth megbosszulja rajta ezt az egészet? Egy pár pillanatig erősen hajlott erre, de aztán rájött, hogy nem teheti meg a másikkal, hogy még ezzel is, még így is bántsa, úgyhogy végül erőnek erejével kipréselt magából pár szót.
- Már elengedhetsz. - Nem volt benne biztos, hogy meg is fog történni, de úgy őszintén, nem is érdekelte, mert ebben a pillanatban sokkal inkább lefoglalta az, hogy mit művelt a testvérével.
Viszont ha elengedték, akkor lassan felült és összehúzta magát. Bocsánatot kellene kérnie, de hogyan tegye? Erre nincsen elég jó szó. Ez az egész, ami történt, túl sok volt.
Nagyot nyelt. Még mindig érezte torkán a másik fiú markolásának nyomát, de ez a tény teljesen eltörpült a lelkiismeret furdalása mellett.
- Nagyon sajnálom... - suttogta szinte alig hallhatóan végül, mert egyszerűen képtelen volt többet mondani.

Mindenki
Kaland

"Take me down to the river bend
Take me down to the fighting end
Wash the poison from off my skin
Show me how to be whole again."

Valahol a tudata mélyén, melyet újra elnyomott valami, ez úttal folyamatosan ott kaparászott az, hogy ő ezt nem akarja. Furcsa volt a létezés is, de mégis emlékezett minden percre, minden átkozott, sötét pillanatra, ami alatt újra az apjukkal voltak. Megint vele... Félelmetes volt ez az egész, iszonytató és hátborzongató, ahogy a keze magától mozdult, ahogy Seth fejét a vízbe nyomta, ahogy takarított és térdelt, ahogy mindeközben legbelül üvöltött, de semmit sem segített, mert az átok nem hagyta felszínre törni ezt az egészet. Az ő akarata nem volt elég erős ehhez.
De a harag így is egyre inkább eluralkodott rajta. Pattanásig feszültek a rákényszerített nyugalom alatt valahol a mélyben az idegei, már nem sok kellett hozzá, hogy megkínzott lénye összeroppanjon egy ponton, mert ki tudja azt ép ésszel elviselni, hogy elveszik tőle előbb önmagát, aztán egyszerre tódul vissza minden, majd megint kényszerítik? Ő pedig mindeközben rettenetes dolgokat tett.
Aztán hirtelen valami történt. Zaj volt és por, villanó fények, végül pedig, mintha csak fullasztó ködből tudta volna végre felemelni a fejét, kitisztult minden.
És ott állt Ő.
A gyűlölt, ezerszer halálba kívánt... Aki miatt bántotta a saját testvérét. Aki miatt a mellette lévő szenvedett, aki az egész életét elragadta tőle, mert annak, ahogy felnőttek, örökre nyoma marad. Nem magát sajnálta, Seth miatt gerjedt éktelen haragra, és most, egy rövid pillanatra, valami tényleg megpattant a fejében.
Gondolkodás nélkül irányította pálcáját az apjára, aki mozdulatlanná merevedve nem is lehetett volna ennél jobb célpont, és azzal a határozott szándékkal rontott rá, hogy ő most megöli.
- SANGUEN FONTANUS! - kiáltotta, és noha pontosan tisztában volt azzal, hogy aurorok állnak körülötte, egy cseppet sem érdekelte.
Meg akarta bosszulni, véget akart vetni annak az embernek, aki elvette mindenük, aki tönkretette őket és az életük.
Seth ebben a pillanatban kapta el a kezét és rántotta a föld felé. Az átok a padlóba csapódott, Sebastian pedig nem akart viaskodni így is elkínzott testvérével, úgyhogy nem rántotta el a karját. A vörös köd oszlani kezdett.
Aztán Seth összeesett, és akkor már egyáltalán nem érdekelte a fiatalabbik fiút, hogy mi történik Sacherevellel. Bármi is következett ezután, nem volt hajlandó elmozdulni testvére mellől.

Greg
Anglia - Selwyn birtok

A birtok határán varázslat akadályozta meg, hogy bárki is hoppanálással közelítse meg a régi Selwyn házat, és ez alól Sebastian sem volt kivétel, mióta - lassan már egy évtizeddel ezelőtt - varázslat befolyása alatt olyan dolgokat vitt itt végbe, amelyek az egész családján nyomot hagytak. Nem sok esély volt rá, hogy ismét ilyesmi történjen, de jobb az óvatosság, így most rá is gyaloglás várt.
Nemrég még fel sem merült volna benne a gondolat, hogy Greggel az oldalán fog ellátogatni a Fordwitch-i otthonukba, de miután Seth-tel eldöntötték, hogy célt akarnak találni a helynek, szükségszerű volt a ház állapotának felmérése csakúgy, mint a környéké.
Nem vált el élesen a telek határa az erdőtől, de mugli szemek elől elrejtették az út további részét - ők egy szakadékot láttak maguk elől, és maximum csak akkor lett volna hatalmas meglepődés, ha valaki a mugliriasztó bűbájok ellenére is épp itt próbálja meg a mélybe vetni magát, de erre Selwyn-emlékezet óta nem volt példa. Az út maga a varázslatokon átlépve lényegesen rosszabb állapotban volt, mint a nyilvános oldalon, és bár valaha elég széles volt ahhoz, hogy akár egy hintó is végighajtson rajta, most mindenütt átvették a növények a terepet és inkább csak a fák növéséből lehetett tudni, hogy hol érdemes haladni.
Sebastian nem igazán törődött vele, hogy a koradélutáni esőtől még nedves levelek a nadrágja szárát simogatják, sötét foltokat hagyva mindenhol, hiszen fogalma sem volt róla, hogy esetleg a háznál milyen állapotok várják.
- Lehet, hogy seprűt kellett volna hozni… - mormogta, de természetesen nem takarítani akart, csupán gyorsabban haladni, de ezen a ponton már nem sokat tehetett az ügy érdekében. - Szerintem először nézzük meg a házat, utána elég lesz átverekednünk magunkat a növényzeten - nézett útitársára kérdőn, hogy egyetért-e a tervvel.

Greg

Nem számított rá, hogy a másik felelni fog a félhangos megjegyzésére, de ettől függetlenül is pirosabbá vált egy kicsit a füle hegye, mert elszégyellte magát, hogy ennyire figyelmetlen volt.
- Igaz. Sajnálom - mondta hát, bár nem úgy tűnt, hogy Greg különösebben magára vette volna, hogy elsiklott a problémája felett.
Greg eszmefuttatásában jócskán volt igazság, de Sebastian nem csak a varázslatokat akarta felmérni a területen.
- Elsőként megnézném, hogy van-e egyáltalán olyan állapotban a ház, hogy érdemes legyen tovább dolgoznunk - magyarázta, hogy miért vette az útját az ódon épület irányába. Mivel nem járt itt azóta, hogy az aurorok rájuk robbantották az egyik falat, fogalma sem volt róla, hogy esetleg mostanra nem omlott-e össze az egész ház a kár nyomán. Márpedig, ha épület nincs, akkor kicsit azért más a leosztás.
Azonban ahogy haladtak már átviláglott a lombokon a tető halvány körvonala, Sebastian mellkasában pedig egy pillanatra összeszorult valami. Nyelnie kellett egy nagyot, de fogalma sem volt, hogy ez a furcsa, szomorúsággal vegyes izgalom mit is akar jelenteni. Némi fáziskéséssel fogta csak fel azt is, hogy Greg tovább beszélt hozzá.
- Mi..? - kérdezte elsőre, de egy-két másodperc után feldolgozta az agya, amit a másiktól hallott, és elvigyorodott. - Persze, mert a legjobb megoldás a lesből gyilkolásra, ha megmondod az áldozatnak… - felelte a második kérdésre, és csak utána ugrott vissza az elsőre. - Egyébként meg logikusnak tűnt téged hívni, kellően sok közös bizniszünk volt már ahhoz, hogy ismerjem a hozzáértésedet - vont vállat. Nem szokott felesleges dicséreteket osztogatni, de ezt komolyan gondolta. Persze Seth is el tudta volna végezni a munkát, és mivel egy alkalom aligha lesz elegendő, így később rá is szükség lesz, de ha őszinte akart lenni, akkor Sebastian nem igazán állt még készen arra, hogy a testvérével kettesben térjen vissza ide. Úgy érezte, hogy előbb el kell magában rendeznie, hogy mit is gondol a helyről, hogyan reagál rá, ha látja, és ehhez kellett, hogy teljesen a saját érzéseire tudjon figyelni. Ezt persze nem mondta volna el Gregnek, mert nem volt különösebben lelkizős természetű a viszonyuk, talán a másik körbe is röhögte volna, de Sebby ettől még a brit auror munkájában teljesen megbízott.
Abban mondjuk kevésbé, hogy esetleg nem próbál meg elcsenni ezt-azt, de ezzel kapcsolatban úgyis csak visszaindulás előtt lesz dolga.
- Szükséged van valamilyen extra infóra a munkához a helyről, vagy elég, amit már tudsz? - kérdezte aztán.

Greg

- Nem szükséges mindig mindenkinek mindent tudnia - vont ismét vállat kicsit felhúzva az orrát a szinte már kritikának is beillő megjegyzésre és méregetésre. Seth egyébként sem valószínű, hogy ne tudná kitalálni, hogy ki jött Sebby-vel, ha nagyon akarná.
Ahogy tovább haladtak némán nézett fel újra a tetőre, elmerengve azon, hogy vajon mimindent szívhatott magába ez a ház? Nem tudott rá gonoszként gondolni, pedig lett volna realitása, hiszen komisz dolgok alakították az évszázadok során. Igazából most először merült fel benne a kérdés, hogy vajon az apjuk mit élt át itt gyerekként, és annak vajon lehetett köze ahhoz, hogy olyan ember lett, amilyen? És az előtte itt élő Selwynek? Nem tudott velük különösebben empatizálni mindeddig, de most megütötte a régi idők szele. Vajon mások is szenvedtek itt és szabadulni akartak? A ház mit akarna mindezt látva? A lázadozók hatása volt erősebb vagy a gonoszság? Sebby tudta, hogy neki nagy szerencséje van, hogy az aranyvérű beltenyészet “csupán” zárkózottá tette és visszavágta az empátiáját, de a családjától nem állt messze az őrület. Ez mit okozhatott?
- Ha beérünk készítek neked egy sematikus rajzot - bólintott aztán, kiszakadva gondolatai közül, ismét Gregre pillanatva, ami egy pillanat alatt ki is rántotta őt melankólikus hangulatából és hangosan felröhögött. - Rád fog férni némi leporolás - jegyezte meg, ugyanis a másik mellkasa és nadrágjának eleje csupa-csupa zöld volt az anyagba ragadt apró fűmagvaktól. Nem volt kétsége afelől, hogy ő maga is Shrek-szerű színeket kezdett ölteni, de ez semmit sem vett el a hirtelen támadt jókedvéből.
Mire elértek a növényzet széléig és kibukkantak a ház közvetlen közelében húzódó rétre, ami valaha konyhakertként is funkcionált, újra rendezte sorait, és elgondolkodott, hogy mivel segíthetne még Gregnek.
- Igazából csak feltételezés, de majdnem biztos vagyok benne, hogy lesznek a birtokon jelöletlen sírok - jutott aztán eszébe egy régi megérzése. Szolgálók, útban lévő családtagok vagy épp vetélytársak véletlen eltűnése nem volt szokatlan a családi krónikákban, és elég logikusnak tűnt, hogy Selwyn-ék egyszerűen eltették láb alól a problémás embereket. - Nem vagyok benne biztos, hogy az aurorok találtak-e ilyesmit, mikor szétnéztek a terepen. Tényleg, sikerült belenézned az akkori feljegyzésekbe? - kérdezte Greget, akinek korábban javasolta, hogy ha van rá módja, akkor keresse ki a tíz évvel ezelőtti kutatási anyagot a minisztériumban.

Greg

Az inges megjegyzésre csak a szemét forgatta, mert tudta, hogy sokan szívesen élcelődnek a ruhatárán, de már messze nem hordott annyira csiricsáré dolgokat, mint tinédzserként, vagy legalábbis ő így gondolta.
- Nem vagyok róla meggyőződve, hogy minden felmenőmnek lett volna ennyi esze. Belterjesség - jegyezte meg elhúzva a száját, de szerencsére csak a távoli múltból tudott volna felhozni konkrét példát. Már ha nem számítjuk az apja elmebetegségét
- Hát… - gondolkodott el aztán Greg kérdésén. - Valójában szerintem alaposan átejtette a minisztériumot. Úgy tudom, hogy a sérülését, ami miatt úgy vélték, hogy képtelen precizitást igénylő varázslatokra, ő maga okozta, hogy hihető legyen az utolsó pillanatos átállása a háború idején, viszont azt már nem verte nagydobra, hogy egyébként kétkezes pálcahasználó volt. Kevés olyan dolog lehetett, amiben ténylegesen akadályozta őt a keze. Azt viszont már alaposabban megkérdőjelezném, hogy mikor is és mennyire ment teljesen vakvágányra az elméje. Mióta az eszemet tudom erőszakos és uralkodó természetű volt - foglalta végül össze.
Az apján kívül nem igazán volt még ember, akinek igazán rosszat akart volna, de azt már nagyon várta, hogy mikor fog az öreg búcsút venni az élet siralomvölgyétől. Valahogy nem tudott eltávolodni attól a gondolattól, hogy amíg él, veszélyt jelent - hiába volt ebben a pillanatban is az Azkaban vendége.
- Hmhm - nyugtázta a másik válaszát, mindenféle további kommentár nélkül, mert hamar leesett neki a mögöttes értelem.
Mikor fellépett a tornácra, nagyot nyikordult a deszka, majd a második lépésnél a legnagyobb meglepetésére az egyik lába bokáig eltűnt a lecek között.
- Az istenit! - szisszent fel, mielőtt mérgesen kihúzta volna a lábfejét a lyukból, és kiszedett egy szilánkot a nadrágjából. Szerencsére a bőrét épp csak megkarcolták a deszkák, ellenben a kis közjáték épp elég volt ahhoz, hogy Sebastian sündisznóként töffögjön a kört.
Útját nem az ajtóhoz vette, mivel nem akart zárnyitó varázst sem használni, hanem végigment a ház elejénél és oldalra befordulva megkereste az aurorok által ütött lyukat. A fal hevenyészett módon le volt ugyan zárva, szorgos kezek vékony deszkákat erősítettek a sérülésre, de az egész tákolmány kellően szellős volt ahhoz, hogy némi nekifeszüléssel könnyedén embernyi lyukat hozzanak létre.
- Ez a rész nagyon rossz állapotban van - állapította meg a nyilvánvalót Sebby, miközben félredobott egy korhadt fadarabot. - Csoda, hogy nem dőlt le itt semmi. - Azonban miután bemásztak újra Gregre pillantott. - Látsz bármi érdemlegeset? - kérdezte, elsősorban arra utalva, hogy haladhatnak-e tovább, vagy a ház belseje máris látható veszélyeket rejt.

Greg

- Melyik? - kérdezte, mert azért egy pár brit aurort már volt szerencséje megismerni, és igen kíváncsi lett volna, hogy ki volt az a heves vérmérsékletű idegen, aki kissé túllőtt a célon. Igaz, az illetőnek igen impresszív a mágiája, talán érthető is, hogy már-már dicsekszik vele.
Hunyorogva próbálta mindeközben kivenni a benti szoba körvonalait, de a távolabbi sarkak sötétségéhez még nem szokott hozzá a szeme. Nehéz emlékek rohanták meg, ahogy az ismerős bútorok lassan formát öltöttek, és mély sóhajjal lépett át a törmelékeken, hogy bentebb is megszemlélje a helyszínt. Szerencsére nem szakadt be újabb deszka alatta, de vészesen nyikorogtak minden óvatos lépésnél.
- Nem hiszem, hogy bárki feltételezte, hogy ekkora lyuk után egyben marad a ház - jegyezte meg Sebastian.
Mondjuk az aurorok fejében akár még az is megfordulhatott, hogy a Selwyn kúriáért nem nagy kár, nem kell különösebben védelmezni a falakat, vagy simán csak nem akaródzott nekik a minimálisan szükségesnél több időt itt vesztegetniük.
- Azért hoztalak magammal, hogy az ilyeneket kiderítsd, nem? - replikázott aztán incselkedve Sebby a másik kérdésére. - De egyébként volt itt minden… a végén kis híján kinyírtam az öreget, akár ezt is érzékelheted - jegyezte meg semleges hangnemben, pedig messze nem tudott az egész helyzet iránt ennyire semleges lenni.
Az, ami akkor történt, ahogy az apjuk elbánt velük és az az iszonyatos harag, ami Sebastianban lobbant fel, azóta is hagyott neki gondolkodnivalót. Sebby nem volt vérszomjas alak, igazából nem szeretett bántani másokat, de ha akkor Magnus nem hárítja az átkát, most valószínűleg az Azkabanban ül, de az apjuk legalábbis biztosan nem jutott volna el a tárgyalásáig.
- Nos, mesélj, tünde szemed mit lát? - pillantott Gregre, idézve az egyik nemrég olvasott mugli könyvből.

Greg

- Hmm... van is egy sejtésem, hogy ki lehet - felelte Sebby némi töprengéssel a hangjában, de közben elég világosan felsejlett előtte Nathaniel... valami alakja. Sajnos a vezetéknevére nem emlékezett.
A ház állapota nyilván hagyott kívánni valót maga után, de egyelőre úgy tűnt, hogy kiállta az idő és Nathaniel próbáját. Persze ki tudja, hogy a fentebbi emeleteken mit találnak.
- Meg ha az ő örökségük és nem másé - jegyezte meg a szőke kelletlen hangnemben. Mert akárhogy is nézzük, ez a ház az örökségük volt, és még ha volt is idő, amikor ő maga is örült volna, ha leomlik az egész és elfelejtheti azt is, hogy valaha létezett, ezen már túl volt, és furcsa ragaszkodás alakult ki benne. Végül is, most épp ez volt az oka annak, hogy itt voltak.
Greg szavai viszont ismét mosolyt csaltak az arcára, bár nehéz lett volna leolvasni, hogy pontosan mit gondol a felszín alatt.
- Nos, a bérezésed nyilván a teljesítményedtől függ majd, de biztos lehetsz benne, hogy nem fogom jutalom nélkül hagyni a segítségedet - felelte, látványosan nem nézve Gregre, semlegesen, de szándékosan olyan szavakat választva, amiket akár félre is lehet érteni, ha valaki nagyon szeretné.
Persze ettől függetlenül is tervezte, hogy ténylegesen kifizeti a másik fáradalmait és a házra fordított idejét, hiszen ez igazán nem jelentett gondot, de előre nem egyeztek meg semmiben.
Mikor azonban a másik elemezni kezdte a szobát és a helyben történt varázslatok nyomait, a szőke érdeklődve kezdte figyelni a tevékenységét, várva a választ. Úgy tűnt, hogy Greg élvezi a munkát és a kihívást, Sebby pedig biztos volt benne, hogy hasonlóból még akadni fog néhány.
- Talált, süllyedt - bólintott rá aztán az elemzésre. A valaha hirtelen felindulásból elkövetett átok csak azért nem talált célba, mert az érkező auror megvédte a védelemre cseppet sem érdemes apjukat, de utólag nézve talán jobb is, hogy így alakult.
Greg szavait bólintással nyugtázta, aztán követte őt az egyik sarokban álló asztalhoz, majd a pálcája segítségével térképet rajzolt a házhoz az asztallapra.
A Selwyn-ház elég nagy volt, három emelet, sőt, négy, ha a pincét is beleszámítjuk. Az alsó szinten volt a konyha, a gyakorlószoba és a hall, ahol a vendégeket fogadták valaha, egyel fentebb a nappali, a dolgozószoba és a könyvtárszoba, valamint a szüleik hálója, odafent pedig az övék és két másik vendégszoba. A berendezés tipikus aranyvérű ízlésről tanúskodott, bár apjuk, miután elítélték, minden bizonnyal leredukálta a tárgyak számát, hiszen nem lett volna tanácsos továbbra is fekete mágiára utaló díszeket hagyni kint.
- Ha tippelnem kellene, akkor a hallban és a mi szobánkban leginkább kémvarázslatok fordulhatnak elő, sőt, akár még a szülői hálóban is elképzelhetőnek tartom. Ahol állunk az a gyakorlószoba, de mint említetted, az itteni nyomokat kellően legyalulták az aurorok ahhoz, hogy biztonságos legyen, szóval ez pipa. A többi részen úgy vélem, hogy akármi is előfordulhat. A pincébe pedig annak idején én sem nagyon járhattam le, így annak a térképét nem tudom most megrajzolni - magyarázott, miközben a rajzon kezével mutatta is azt a területet, amiről beszélt. - Mivel szeretnéd folytatni?

Greg

Greg felháborodott válaszát hallva előbb csak felhúzta a szemöldökét, majd finoman kinyújtózott elméjével a másik felé, mert gyanús volt neki ez a kijelentés. A gondolatmenet második felét még épp elcsípte, így hát nem kellett hozzá sok, hogy kitörjön belőle a röhögés.
- Pfff... látom elköteleződtél a fizetség természete mellett - vigyorgott a másikra vidáman. - De nem bánom, ha tényleg gyors és alapos munkát végzel, akkor egyezkedhetünk- tette hozzá, mielőtt némi fejcsóválással kísérve visszatért az eredeti elfoglaltságukhoz.
Az auror egész pofás kis 3D-s modellt készített a házról Sebby vonalai nyomán, így hamarosan már mindketten a legideálisabb útvonalakat keresték.
- A konyhához tartozik egy kamra is, azt kihagytam - állapította meg Sebby a vonalakat figyelve, majd gyorsan kijavította a rajzán a hiányzó részt. - Így már jobb.
Igyekezett végiggondolni, hogy hol lehet még bármiféle csapda a házban, de a nyilvánvalókon kívül csak egy hely jutott eszébe.
- Apám dolgozószobája is problémás lehet, bár azt valószínűleg az aurorok is alaposan átnézték - tette hozzá. A kút neki egyébként nem is jutott az eszébe, pedig logikus rejtekhely lenne, de hát pont ezért hozott magával egy profit. Ezt a megnevezést pedig most tényleg nem rajta idézőjelbe.
A gyakorlót elhagyva elindultak a hall felé. Kissé szokatlan volt ez a sorrend, de ha már a ház oldalán léptek be és véletlenül sem egy ajtón, akkor talán érthető. A szobából kilépve jobbra volt a tényleges bejárat, balra pedig az emeletre vezető lépcső. Egyenesen előre haladva pedig a konyhát érhették el, aminek az ajtaja a lépcső takarásában volt az irányukból nézve.
- Itt kétlem, hogy különösebben veszélyes varázslatok lennének, elvégre fenn kellett tartani a látszatot a látogatók elől - elemzett Sebby, de a végső szót ez esetben mindenképp Greg tisztje volt kimondani.

Greg

Ahogy őt magát, úgy Greget sem túl sűrűn lehetett vigyorgáson kapni, de néha a legképtelenebb helyzet szüli a legvidámabb pillanatokat. Figyelmük viszont hamar átterelődött a munkára, és módszeresen álltak neki a ház felmérésének.
- Alig jártam ott, a berendezését sem tudnám felidézni - jegyezte meg Sebby, mikor a dolgozóra terelődött a szó. - De valószínűleg igazad van, ott tényleg minden mást megtalálhattak már az aurorok, ha volt is valami.
Vicces módon egyébként Sebastian még olyasmit is el tudott volna képzelni, hogy a lépcsőkorlátba rejtettek halálfaló varázspálcákat, vagy Merlin tudja milyen furcsaságokat, de talán ilyesmire mégsem kellett számítania a minisztérium beható tanulmányozása után. Vagy mégis..?
Mikor Greg szólt neki a diktálás kapcsán, gyorsan észbe kapott és elővette a zsebéből a noteszét és a ceruzáját, amit épp hasonló céllal hozott most magával. Ahogy előre haladtak érdeklődve figyelte a férfi mozdulatait, mert egészen lenyűgöző volt a látvány, ahogy céltudatosan mérte fel a terepet.
- Angolok vagyunk, természetesen teával - nézett kicsit értetlenül Gregre Sebastian, Aztán gondolkodott egy kicsit, kutakodva az emlékeiben, és egy kicsit kiegészítette a válaszát. - Illetve még whisky-vel. Miért kérdezed? - ráncolta a homlokát, megoldás után kutatva fejben. Szerencsére csak a sajátjában. - Gondolod, hogy valamiféle különbséget tett köztük..? - dobott fel egy ötletet, ami logikusnak tűnt, de nem gondolta tovább, inkább hagyta a másiknak, hogy elmesélje a saját meglátásait.

Greg

A becsüs említésére Sebby csak a szemét forgatta, mert nagyon is jól el tudta képzelni, hogy Greg mégis milyen becsüsöket ismer. Persze semmi jóra és legálisra nem számított, hiába volt auror a mellette álló - eddigi ismeretségük minden napja arról árulkodott, hogy a másik ott talál kibúvót a törvények alól, ahol csak lehet.
Az italokkal kapcsolatos magyarázat viszont annál jobban érdekelte.
- Ismerem a szokást, de nem gondoltam, hogy apám alkalmazta volna - szaladt ráncokba a szemöldöke. - Bár valójában nagyon is rávall.
Ezután kezdett csak el foglalkozni a jelenben nagyon is égető kérdéssé vált problémával, nevezetesen, vajon mi lesz, ha nem kap Greg egyik feltételezett italból sem. Az első röpke gondolata az volt, hogy bizonyára van még a házban whisky és némi molyos tea is, hát kever valamit a másiknak belőlük, de aztán eszébe jutott, hogy alkoholt nem ihat a másik. Persze az alkohol a kisebb probléma, attól meg lehet szabadulni.
- Mindegy, hogy milyen italt kapsz, vagy egy bizonyos típusnak kell lennie? Ha igen, akkor szerinted lehet még belőle a házban..? - Majdnem megkérdezte, hogy merre kéne keresnie, de eléggé furán jött volna ki a saját birtokán. - Vagy hogyan lehet kikapcsolni ezt a védelmet? - kérdezte még, egy következő gondolatra ugorva. Végül is ő is Selwyn, lehet, hogy meg tudja szüntetni a varázslatot. Most azért nagyon bánta, hogy nem igazán szentelt figyelmet a múltban a hasonló típusú mágiának. Seth sokkal jobb volt a védelmi varázslatokban, viszont ha tudott volna erről, akkor azért valószínűleg figyelmezteti. Vagy nem... hiszen nem szólt Gregről.
Mennyire is lenne kínos most felhívni telefonon a bátyját..?

Greg

- Ha "bitang nehéz" lesz megszabadulni tőle, akkor azért az is kérdéses, hogy használható-e a ház egyáltalán bármilyen célra - szaladt ráncba Sebastian szemöldöke. Nem számolt efféle nehézséggel, mikor új értelmet akartak adni a ház létezésének. A magyarázat közben egyébként is egyre azt mérlegelte fejben, hogy vajon mikor érik meg rá az idő, hogy valóban felhívja a bátyját némi telefonos segítségért. Végül mikor a másik a medimágia tudása után érdeklődött, akkor adta fel teljesen.
- Semennyire - felelte, miközben már a zsebében kereste a nem annyira kedvelt kis szerkezetet, majd feloldotta és kikereste a testvérét a nevek közül.
A beszélgetés viszonylag gyorsan lezajlott, Sebby meg is tudta, amit szeretett volna, viszont ez nem akadályozta meg, hogy Seth utolsó odaszúrása hallatán ne váltson enyhén vörös árnyalatúba a feje. Na nem a harag, inkább a túlságosan is ismerős "én vagyok a kistesó" érzés kerítette hatalmába, mint régen, mikor a nálánál idősebb testvére evidenciákat magyarázott neki, vagy zavarba ejtő témákról kérdezett. Mély lélegzetvételekkel nyugtatta hát meg gyorsan kissé csapzott idegeit, és visszafordult Greghez.
- Mennyit hallottál? - kérdezte, mert szerette volna tudni, hogy milyen mélységekben kell elmesélnie a beszélgetés tartalmát. Azonban mivel a telefonja meglehetősen hangosra volt állítva, Greg valószínűleg gond nélkül hallotta a javát, különösebb fülelés nélkül is. Mindenesetre, ha szükséges volt, akkor gyorsan vázolta a részleteket, majd a következő napirendi pontra ugrott.
- Szerinted ha megtaláljuk az italt és kiforralom belőle az alkoholt, akkor meg tudod inni? - érdeklődte a másiktól, mert feleslegesen nem akart dolgozni, sem az időt húzni. - Erősen kétlem, hogy a hatásán változtatna, hacsak nem ment már eleve tönkre - tette hozzá. Volt benne némi rizikó, hogy ezer éves (na jó, inkább tíz) italt akar itatni a másikkal, de talán még mindig jobb verzió volt, mint megvárni, hogy reptében távozzon az ajtón át, vagy kiderüljön, hogy nem is zavarja annyira a házat a jelenléte és tényleg az elveszett unokatestvére.

Greg

Először egy mély sóhaj a válasz, mert hát igen, a bátyja valóban "elbűvölő", viszont Sebby magában azért is hálát adott, hogy Greg volt annyira taktikus, hogy ne akarja az iménti beszélgetést mélységében elemezni. A kérdését is úgy dönt, hogy inkább komolyan veszi, semmit elkezdjen rajta morcogni, mert még nem volt ideje az előbbi kínos telefonhíváson sem túltenni magát.
- Szuper - könnyebbül meg aztán, mikor a másik beleegyezik, hogy inkább alkoholt keressenek, semmint hogy át kelljen vele lebbennie a küszöbön, arájaként tartva a karjaiban. - Jó terv, menjünk - bólint, mikor a másik felajánlja a hátvédséget. Talán tényleg ez a legjobb megoldás arra, hogy ne ingereljék a házat feleslegesen.
Hamarosan aztán az apja dolgozószobájába érnek. Sebby nem sokszor járt ebben a helyiségben, úgy meg gyakorlatilag abszolút soha, hogy lett volna lehetősége a holmikban turkálni. Láthatóan amúgy is megtette azt helyette más, mert a fiókok tartalmának a java az íróasztalon feküdt kusza kupacokban, a könyves szekrények üvegajtaja is javarészt tárva-nyitva. Az aurorok alapos munkát végeztek.
- Na nézzük... - guggolt le az íróasztal mögött, remélve, hogy az alsóbb szekrényekben rátalál arra, amit keres, de csak pókhálót markolt. Miután felkelt tűnődött egy kicsit körbenézve a szobában, míg végül megakadt a tekintete egy méretes földgömbön.
- Nem ilyenekben szokták az italokat tartani..? - mondta ki hangosan a kérdést, de inkább csak költői szándékkal, semmint választ várva. Hamar oda is lépett a lakkozott gömb mellé és felnyitotta.
Láthatóan itt is keresgéltek, a poharakból némelyik megrepedt vagy kicsorbult, mert nem a megfelelő helyre került vissza, de több üveg alkohol is volt a szekrényben. Sebastian egyesével kézbe vette őket, és némi helyett csinálva az asztalon kipakolta őket különszortírozva. Két bor azonnal kiesett a pixisből, mert ezeket nem szokás kinyitva tárolni, de minden alkalommal elfogyasztani egy-egy üveggel, mikor kedves vendég érkezik, kicsit overkill lenne. A másik oldalra egy szinte teljesen üres pálinkás üveg került, amit minden bizonnyal azokra az alkalmakra tartogattak, mikor az édesanyja családjához tartozó érdekeltségi kört kellett valamivel megkínálni. Ezen felül maradt egy fél üveg gin és egy harmadáig telt whiskey.
- Talán ezeknek lehet a legjobb esélyük. Mit gondolsz? - fordult Greg felé a kezében a két palackkal.

Greg

Fel sem veszi a másik beszólását, most fontosabb dolgokkal van elfoglalva, na meg egyébként sem szokatlan, hogy odamondogatnak a másiknak, ha alkalom adódik rá. Miután Sebastian rálelt két ígéretes üvegre, visszafordult a másikhoz, aki a mágiaügyi minisztérium alkalmazottjához méltó módon természetesen tartott magánál az egyik legjobb, mérgeket kimutató bájitalból. Vagy inkább csak Greg legendás balszerencséje lehet az oka az óvatosságnak..?
- Úgy tűnik nincs gond vele - állapította meg Sebby, miután az egyik italból töltött egy kevésbé poros pohárba. Mikor az italt a másik felé mutatta, hogy Greg is megbizonyosodhasson problémamentes mivoltjáról, akkor viszont a másik kissé félreértette a gesztust és elvette a poharat, amivel egy pillanatra úgy kizökkentette a szőkét, hogy oda is adta. A következő pillanatban már a saját csuklóján érezte a férfi karkötőjét, majd legnagyobb döbbenetére Greg beleivott az alkoholba.
- Még ki akartam forralni... az alkoholt...... - A végét már némi késéssel tette hozzá a mondat végéhez, mert közben a másik már a kezébe nyomta az üres poharat. Pár pillanat telt csak el csendben, miközben a szőke felocsúdva döbbenetéből azt figyelte, hogy mi fog történni ideiglenes útitársával, majd mikor már-már azt lehetett sejteni, hogy minden rendben van, akkor Greg egyszerűen összecsuklott.
Sebastiannak mindössze annyi ideje volt, hogy megakadályozza, hogy a férfi feje a padlón koppanjon, de a térdét jó alaposan beverhette.
- Hát te teljesen hülye vagy - közölte egyszerre mérgesen és némileg ijedten az eszméletlen másik féllel, miközben próbálta az oldalára fordítani, mert egy lenyelt nyelvvel nem igazán akart most megbirkózni. - Teljesen és kolosszálisan idióta - szidta Greget teljes stresszben, miközben a következő gondolta már ott járt, hogy próbálta felidézni, hogy mégis milyen varázslattal lehet valakit magához téríteni, majd miután az ég világon semmi hasznos nem jutott eszébe, jobb híján a pálcáját kvázi slagként használva lelocsolta a másikat, remélve, hogy ez felkelti.
Egyébként, miért nem tanítják, hogy mit kell csinálni valakivel, akinél beüt az epilepszia...?

Greg

Rémülete lassanként váltott át bosszankodásba majd dühbe, amikor látta, hogy a másiknak nem esett valószínűleg semmilyen maradandó baja. Először éberen figyelte az éledezést, persze rögtön abbahagyva a locsolást, miután Greg a pálca hegyét felé billentve az ő térdét is összevizezte, de ahogy egyértelművé vált, hogy csak idő kérdése, hogy ismét felbootoljon az auror elméje, az arcára is kiült, hogy legszívesebben agyoncsapná.
- Te teljesen meg vagy hibbanva! - jelentette ki, miközben felpattant a másik mellől, ahol eddig guggolt. - Ezt mégis hogy a fenében képzelted? Mintha nem közöltem volna előre, hogy ki akarom forralni az alkoholt az italokból, mielőtt megiszod!
Persze lett volna némi létjogosultsága a gondolatnak, hogy vajon a forralás okoz-e bármit a feltételezett varázslatokon, de Sebastian minden varázstani és bájitalfőző ismerete arra engedett következtetni, hogy nem kellett volna problémát okoznia a hőnek. Nem úgy, mintha egy epilepsziás alkoholt iszik.
Sebby vasvilla tekintettel nézett a másikra egy töredék pillanatig, mielőtt új levegővétellel folytatta.
- Arról már nem is beszélve, hogy szóltam, hogy nem vagyok otthon a medimágiában. Erre elkezdesz nekem itt kísérletezgeti?! És ha nem vagyok elég gyors és szétvered a fejed, akkor mit gondolsz, mit csináltam volna veled?? Ha már feltétlenül hazárdírozni akarsz, akkor legalább valami puha mellett tedd, te idióta, van itt elég kanapé!
A szőkének egészen kipirult az arca, mire mindezt a másik fejéhez vágta. Hirtelen nem volt több mondanivalója és nagyrészt kiadta a mérgét, úgyhogy jóval normálisabb hangnemben, de kicsit sem kedvesebben kérdezte:
- Megmaradsz?

Greg

- Pfff! - hallatja nemtetszését, mikor a másik egy tízpontos logikai bukfenccel eljutott addig a gondolatig, hogy tulajdonképpen elég furcsa lenne itt egy auror hullája Sebastian társaságában, és bizonyos kérdéseket vetne fel, mert a szőke kobakban ez csak másodlagos gondolat volt. Egyébként sem szeretné, ha valaki a szeme láttára purcanna meg, főleg nem úgy, hogy ő az egyetlen elérhető "orvosi" segítség közel s távol az angliai erdő közepén. Innen még hoppanálni is csak azután lehetne, hogy végigcipeli a nálánál nagyobb másikat a birtok határáig, úgyhogy nem, egyáltalán nem volt jó ötlet Gregtől az előző mutatvány.
A Stimulás megjegyzésre csak a fejében villant fel egy kis villanykörte, avagy "ja, tényleg, EZ az a varázslat...", de azon kívül, hogy még sötétebben nézett a másikra, és az arckifejezése tisztán elárulta, hogy vagy befogja most már, vagy mégis csak holttesté fog avanzsálni, nem kommentálta a hallottakat. Hát na, ő azokról az órákról hiányzott, ha jól rémlik neki épp az apját próbálta eltenni láb alól, ugye ez meg éppen a Stimula ellentéte. Senki sem lehet tökéletes.
- Mi? - zökkent viszont ki egy kicsit a puffogásból, mikor a Selwyn vérre terelődött a szó. - Még mindig nem vagy magadnál, vagy zagyváló átkot kaptál az italtól? - kérdezte, hangjában még mindig némi éllel, mert azért ennyire gyorsan nem tudta megbocsátani a másik felelőtlenségét. Nyilván mivel kellően zaklatott volt épp csak az imént, ráadásul mindeddig italokhoz és a házhoz köthető varázslatokról beszéltek, eszébe sem jutott, hogy esetleg vérmágia is lehet a dologban.