[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=479049#post479049][b]Catherine Alexis Rawen - 2015.03.19. 19:17[/b][/url]
Belgium - TomorrowlandA szünetben † A nagy meglepetés!
† Viselet
Ez az elkérős dolog eléggé viccesen zajlott le. A meglepetés, hogy Dorian fogta és idejött mikor, nem is tudta hol lakom, nos ez eléggé meglepett. Azért a meglepettség mellett volt öröm is bőven, habár mikor kijelentette, hogy tetszik az új szerkóm, akkor teljesen és végérvényesen is elpirultam. Behívtam, majd anyám letámadása után sikerült a társalgóba keverednünk ami jó pont volt. A beszélgetésük alatt nagyjából csak annyi történt, hogy próbáltam láthatatlanná válni és egy újabb sokk ért, mikor Mr. Green kijelentette, hogy ő aztán el fog engem vinni magával. Anyám rögtön belement, valószínűleg azért mert mióta hazautaztam még a szobám is alig hagytam el és magamba zuhantam. Végre nem kellett tartanom attól, hogy összefussak a fiúkkal a suliból, nem kellett félnem, hogy... ez az egész olyan bonyolult volt. De erre itt Ő. Az egyik, aki miatt törtem a fejem éjjel nappal és csak úgy elkért anyámtól. Örültem neki, szerettem volna vele lenni, de közben bűntudatom is volt és ilyenkor örültem volna, ha valaki fogja és arcon csap, hátha észhez térek... Amint anyám belement, mármint tényleg belement, akkor valahogy jókedvem lett. Boldog lettem, hogy elszabadulok itthonról, valakivel akit kedvelek. Ráadásul ő volt az első, akinek ez az eszébe jutott. Régen nem igazán voltak barátaim, sőt mondhatni egy sem Sierrán kívül, de ő egy macska. Amint befejezték az erről való beszélgetést, a mászókalakó olyat mondott, hogy piroslott a buksim, megint.
Cicám?! Úgy néztem rá, mint aki megint szellemet látott, de sajnos a fehér arcszín helyett teljesen vörös voltam. Hát, legalább illett a hajamhoz!
-
Oké! - sprinteltem fel a szobámba és összedobáltam magamnak pár göncöt, de a fiút nem hívtam fel, mert ezután még pár percem arra ment, hogy összeszedjem magam.
Ez a fiú teljesen kikészít néha... Ezzel a gondolattal sétáltam le a lépcsőn a cuccaimmal és amint ránéztem, már megint sikerült teljesen zavarba jönnöm csak attól, hogy néztem. Jó anyám is tehetett róla úgy negyven százalékban, mert úgy nézett rám, mint aki már elkönyvelte a fiút a leendő vőlegényemnek. Ő olyan gyorsan túljut egyes gondolatokon, hogy az embernek ideje sincs feleszmélni az egyik meglepetésből, mert rögtön jön a másik.
Persze tudott Dióról is, szóval.... Áh, majd megbeszélem vele ha hazahozott a fiú. A srácra néztem, majd egy boldog mosollyal sétáltam oda hozzá. a szünetben először, igazán boldogan néztem ki.
-
Szerintem megvagyok. - mondtam neki, majd a búcsúzkodás után el is indultunk. A vonatúton végig kifelé néztem és ezernyi gondolattal a fejemben próbáltam lecsendesíteni a szívverésemet. Akárhányszor lestem felé titokban, annyiszor éreztem ezt, így a végén próbáltam nem ránézni. Egy idő után elértük a célállomást, így kénytelen voltam újra rátekinteni. A leszállás után meg is jegyeztem neki, ami először az eszembe jutott. Mennyire tipikus!
-
Hát... elsősorban honnan tudtad hol lakom? - kérdeztem. Tipikus Cat dolog volt, elsőnek mindig kíváncsiskodjunk, aztán mondjuk meg a véleményünket. Van ami sosem változik, már ha rólam van szó. -
Tulajdonképpen azzal, hogy elkértél anyámtól! Olyan könnyen ment bele, hogy még engem is meglepett. Szerintem azt hiszi, hogy járunk... - világosítottam fel anyám gondolkodásmódjáról, majd a karszalagos és a pecsétes dolog után feltettem még egy kérdést. Na persze, ő rögtön grimaszolt, aztán meg egy plakátot mutogatott.
Nekem ez semmit sem mond.... Ahj Dorian! Zavartan néztem a fellépőket, de egyiket sem ismertem, így vállat vontam tanácstalanul.
-
Tudatlanabb lettem mint ezelőtt, mármint amikor megkérdeztelek. - mondtam beharapva az alsó ajkam és tovább szemléltem a plakátot. Erre megint a cicámmal jött, én meg újra elpirulva meredtem rá, pláne a gyíkos kérdése miatt.
Anya... Grimaszolva hagytam abba az alsó ajkam gyötrését és kinyögtem.
-
Félek tőlük... Hatévesen az egyik a hátamon mászott fel a ruhán, én meg futottam vele zokogva amikor észrevettem, míg apám el nem kapta a kezem utánam rohanva és le nem szedte. Azután megpróbált megbarátkoztatni vele, de sikítottam, elütöttem a kezét és végül zokogva rohantam anyámhoz, hogy apu egy szörnyeteggel akar barátságot kényszeríteni rám. Azóta ha gyíkot látok, akkor is elfutok, ha messze van tőlem és nem a ruhámon. - néztem rá végre összekaparva magam. -
De szerintem el akarta mesélni azt, amikor három napig nem mertem a szobámban aludni sem mást csinálni, mert láttam egyet. Apu kivitte, de én nem bíztam benne, sőt egy ideig minden nap felforgattam a szobám mielőtt aludni mentem volna. - sóhajtottam és nézelődni kezdtem.
-
Most hogyan tovább? - néztem őt, majd eltűrtem az egyik kósza tincsemet. Legalább van aki tudja mit kell csinálni, remélem. Nekem ez az egész teljesen új dolog volt.