36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolKülföldi helyszínek
Európa - Adam Kensington hozzászólásai (13 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. április 7. 20:44 | Link

Saragob Kíra
Fekete erdő, Németország

Belépek a Kins&Kensbe és megállok a kinyitott ajtóban. Kezem a kilincsen. Tulajdonostársam odanéz rám a pult mögül, és már éppen köszönne, ám észreveszi mozdulatlanságom. Csak meredünk így egymásra pár hosszú pillanatig. Aztán se szó, se beszéd, köddé válok. Egy légáramlat és a lassan becsukódó ajtó marad utánam csupán. Kinsey vállat von és folytatja eddigi ténykedését.
Kíra ismét bajban van. Érzem a rémületét, a halálfélelmet. Sebesen száguldok át a legváltozatosabb vidékeken, mígnem elérkezem Németországba. A lány az erdőben rohan. Megállok egy bő kilométerrel előtte és innen a távolból nyerek tanúbizonyságot arról, amit sejtettem: nincs veszélyben. Ő abban érzi magát, de nincs abban. Akárcsak a Rollright köveknél. Ott is úgy vélte, sötét árnyak leselkednek rá. Hogy eljönnek érte. Pedig nem jött senki. Akkor sem és most sem. Kérte, hogy segítsek. De mégis hogyan segíthetnék? Megpróbáltam kikutatni az emlékeit. Rájönni, mitől lett ilyen. Mitől vesztette eszét. Ha tudnánk, akkor talán tehetnénk valamit. Így azonban nincsen más, csak a reménykedés, hogy képes uralni az őrületét és megőrözni önmagát. Ahogy azonban itt állok és várom, hogy a semmi elől való lélekszakadt futásával ideérjen hozzám, egyre kevesebb esélyét látom már annak, hogy ezt önerejéből képes legyen kezelni. Laza terpeszben, magam mellett lógatott karokkal állok az erdő fái közt hosszú, bőrdzsekis, bakancsos alakommal.
- Kíra... - szólítom meg szelíd baritonomon, ahogy hallótávolságon belülre ér, készen állva rá, hogy kitérjek az átok elől, ha pálcát rántana rám; vagy hogy elkapjam, ha megijedne tőlem és megbotlana. Kiszámíthatatlan, hogyan fog reagálni rám. A lány úgy, ahogy van, kiszámíthatatlan.

###
Szál megtekintése

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. április 8. 20:45 | Link

Saragob Kíra
Fekete erdő, Németország

Búsan figyelem csak a lányt, aki mintha egy háború kellős közepén állna zajban, füstben, porban, halálban, kétségbeesésben, ám ez a csata egyedül az ő fejében zajlik. Ez az egyszemélyes műsor még komikus is lehetne, ha nem volna olyan végtelenül szívszorító. Hiszen Kíra elveszett. Mikor rám néz se lát meg hirtelen. Sok időbe telik, mire beazonosít, és mikor még így is tesz, akkor sem áll be semmilyen változás. Ugyanúgy káosz veszi körül.
Nem érdekel a rám szegezett pálca és nem érdekel az, hogy elküldene vagy feladná. Csak állok ott tovább a sötét erdőben, le sem véve róla tekintetem. Akkor sem, mikor egy fentről érkező támadást próbál kezeivel hárítani, majd elvetődik előle. De nem ugrott rá semmi. Nem fenyegeti semmi. Csak saját maga.
Odasétálok hozzá, bakancsom talpa alatt gallyak törnek el. Mikor odaérek, csak pislogok rá lefelé egy ideig, majd leereszkedem mellé. Leülök a földre és nagy kezemet karjára teszem.
- Amíg itt vagyok, nem bánthatnak téged. - közlöm a lánnyal mély hangomon, megerősítve őt ezzel hallucinációiban, ám úgy gondolom, jelenleg ez a legjobb, amit tehetek. Ha bizonygatni kezdeném, hogy csak képzelődik és mindaz, ami ilyen rémületet és fájdalmat okozott neki, nem létezik, szerintem csak magamra haragítanám és még inkább összezavarnám. Különben pedig igaz, amit mondok. Amíg mellette vagyok, nem bánthatják a démonok. Se külsők, se belsők.
Szál megtekintése

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. április 9. 18:18 | Link

Saragob Kíra
Fekete erdő, Németország

Ahogy mondja. Nem leszek mindig itt. De a közelében lehetnék. Lehettem volna. Ha nem ment volna el. Vagy ha most visszajönne Bogolyfalvára. Félreértés ne essék, nem baj, hogy nekivágott a világnak. Örülnék neki, ha továbbra is barangolhatna, amerre kedve tartja. Azonban ilyen állapotban ez sokkal inkább öngyilkosság, semmint egy jó kaland. Ez így nem mehet tovább.
Figyelem, ahogy feláll és pár hosszú pillanatig csak nézek utána, ahogy elindul az ingóságaiért. Ülök a földön és némán meredek megviselt alakjára, elgondolkozva, szomorkásan. Azon töprengek, mit tehetnék érte. Azon töprengek, kihez fordulhatnék. Ki tudna segíteni? Úgy hittem, hogy én. Ám hiába láthatok bele a halandók fejébe, át nem érezhetem, ami ott zajlik, így pedig a megértés is nehezebb. Bár ha végre megtalálnám, mi volt az pontosan, ami ilyenné tenne, akkor könnyebben meglelhetnénk a gyógyírt. Ismét bele kéne tekintenem a gondolataiba.
Felkelek végül. Leporolom nadrágom és csatlakozom Kírához. Hosszú lépteimmel hamar beérem őt. Már látom is, merre hagyta a holmijait. Beletelik még egy kevés sétába, mire eljutunk oda. Addig is, oldalvást pillantok le olykor a lányra, közvetlenül mellette lépkedve az erdő fái közt.
- Megpróbáljuk ismét, hogy... - kezdek neki egy kérdésnek, amit szóban nem fejezek be, de hosszú ujjaimmal a saját szemeimre mutatok, majd az övéire. Igen, a gondolatolvasásra célzok. Fekete szemöldökömet finoman megemelem, és várom válaszát, miközben lassan elérünk az eldobált cuccaihoz.
Szál megtekintése

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. április 11. 15:48 | Link

Saragob Kíra
Fekete erdő, Németország

Megforgatom szemeimet, és lemondóan engedem le kezemet arcomtól. Aprót sóhajtok. Igen, szeretném, ha kiszúrnánk egymás szemét, hiszem már olyan régen csináltuk. Te jó ég. Kezeimet csípőre téve nézek konokul a földre, majd lassan újra a lányra. Hiába az idétlen feltételezése, úgy hiszem, végső soron pontosan tudja, mire akartam utalni és arra ugyanilyen választ adna. Nem akarja. Hát rendben.
Csak állok így a közelében és figyelem, ahogy szórakozik a holmijával, majd úgy tesz, mintha most érkezett volna erre a remek, barátságos kis helyre és éppen készülne tábort verni. Röpkén megnedvesítem ajkaimat és lesütöm a szemem. Így hallgatom, amit mond. Kérdése nyomán aztán visszatekintek rá, ám fejemet nem nagyon emelem fel, így hajam kissé belóg arcom elé.
- Éreztem, hogy félsz. - felelem csöndesen, egyszerűen. Ezek után fejemben még a szokásosnál is gyorsabban cikáznak át a gondolatok, mérlegelések, következtetések, mígnem mindössze pár másodperc alatt eljutok egy végső döntésre. Szemeim ekkorra már egészen megrendülten csillognak.
- Kíra... - szólítom meg lágyan.
- Szeretném, ha beszélnél valakivel. Valakivel, aki esetleg a segítségedre lehet abban, hogy megszűnjenek a lidércnyomásaid és hogy... ismét önmagad lehess. - közlöm vele szelíden, de kertelés nélkül, tisztán és egyértelműen. Kezeimet leengedem csípőmről és magam mellé lógatom, hogy kevésbé fessek úgy, mint egy apa, aki a kislány rendetlen szobájának küszöbén áll.
Szál megtekintése

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. április 13. 19:50 | Link

Saragob Kíra
Fekete erdő, Németország

Számítok erre a reakcióra. A felháborodásra, a magának kikérésre. Szusszanok egyet és szememet lesütve hallgatom mindazt, amit rám szór. Persze nem fogom erőszakkal elrángatni magammal valamilyen ispotályba vagy szanatóriumba. Egyáltalán, semmit nem fogok vele tenni, amire nem önként és dalolva vállalkozik. Pedig nyilvánvalóan kéne. Keménynek kéne lennem, ám inkább úgy vagyok vele, hogy ha nem akarja, hogy segítsek, nem segítek. Most pedig az az állás, hogy csak így tudnék segíteni. Egy harmadik személy bevonásával. Ha viszont neki jó így, ahogy jelenleg állnak a dolgok, és úgy véli, képes lesz kezelni, hát rendben.
- Ha akarod, nem jövök többé, mikor úgy érzem, bajban vagy. Láthatóan csak felbosszantalak. - ajánlom fel csöndesen, tekintetemet visszaemelve az erdő talajáról Kírára. Végigpillantok csapzott alakján, kusza tincsein, nyughatatlan valóján.
- A kutyád visszajött Bogolyfalvára. - váltok témát egyszerűen.
- Jól van. Néha kap enni valakitől, különben meg az erdőt és a környéket járja. Értem persze továbbra se rajong. - bólintok és körbenézek a magas fákon. Kezeimet zsebembe csúsztatom közben. Úgy szemlélődöm, mintha egy kellemes, éjszakai kiránduláson lennénk, nem pedig arról lenne szó, hogy a lányt az előbb még a saját démonai üldözték, én meg siettem hozzá országokon át, ahogy tudtam.
Szál megtekintése

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. július 15. 13:21 | Link

Saragob Kíra
Fekete erdő, Németország

Miközben az én szeleburdi kis ex-beszerzőm csak magyaráz nagy hévvel, magának teljesen ellentmondva, addig én áthatóan fürkészem őt. Újra és újra végigmérem. Szemeimben nyoma sincs haragnak, sértettségnek vagy neheztelésnek. Pedig -valljuk be- bőven lenne rá okom. Akár azért, hogy csak úgy ott hagyott engem pár hónapja, akár azért, hogy azóta csak akkor látom, ha bajban van és támogatásra szorul. Igaz, nem kérte ő ezt tőlem, teljesen önszántamból sietek mindig hozzá. Azonban a fogadtatás gyakran hagy kívánni valót maga után. Akár csak ha a mostani viszonyokat nézzük. Hogy akkor ennek ellenére miért szemlélem őt ilyen barátságos, jóleső nyugalommal, csaknem szerelmesnek tetszőn? Mert kedvelem. Mert kedvelem úgy, ahogy van. Ilyen őrülten, ilyen helyesen, ilyen kiszámíthatatlanul. Talán pontosan ezek miatt tetszik nekem annyira.
Társalgunk még kicsit a kutyájáról a jóval fontosabb ügyek helyett, aztán csakhamar búcsúzunk egymástól. Jobban mondva Kíra bejelenti, hogy fázik és meleg helyre akar menni, aztán ezzel a lendülettel már hoppanál is. Azt hiszem, a négylábú társaságát is valahogy így hagyhatta el. Sóhajtok csak egyet, a lány hűlt helyét nézve, majd hazatérek Bogolyfalvára.
Szál megtekintése

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. december 29. 19:17 | Link

Eördögh Lars Tobias
délután | Raufarhöfn közelében (Izland) | x

A pubban megbeszéltük, hogy elmegyünk valahova. Jobban mondva, én felvetettem a dolgot, ő pedig koránt sem tiltakozott. Úgyhogy most itt vagyunk. Izlandon. Karácsony ötödik napja van. Köszönt és minden jót kíván öt szélkakas, négy nyafka macska, három veréb-zenész, két gerle, egy csíz a csupasz körtefán, valamint a nyúl és a róka, akik zsupszkulcs segítségével érkeztek a szigetre. Helyi idő szerint négy óra van. A nap már fél három körül lement és fel sem kel holnap délig. Mi mást kívánhatna egy vámpír, nem igaz? Jogosan merül fel a kérdés, miért nem ilyen helyen lakom. Nos laktam. Nem is egyszer. Ám az igazság az, hogy szeretek aludni. Ezt pedig csak nappal teszem. Ha sötét órák járnak, nem érzem magamon a fáradtságot, ami arra késztetne, hogy álomba szenderüljek. Nem nehezedik rám, nem nyom el semmi. Így pedig az ágyam is eléggé kihasználatlan marad. Mármint alvás szempontjából. Ez pedig, lássuk be, elég szomorú. Úgyhogy nem értékelem annyira a hosszú éjszakát, mint azt mások hinnék és elvárnák. Túl hívogató a puha ágy, ez ellen pedig nem nagyon tudok, és nem is igazán akarok mit tenni.
Raufarhöfn mellett kötünk ki tehát, Izland egyik legészakibb pontján. A kis halászfalu fényei barátságosan világlanak, a lábaink előtt heverve, ahogy ezen a nem túl magas dombon állunk a település fölött. Ahhoz éppen elég, hogy beláthassuk a hófödte vidéket és messze eltekinthessünk az óceánon a szürkületben. Idezsuppanásunkat követően hosszan figyelem a tájat, zsebre tett kézzel, hajamat a szél az arcomba fújja. Hallgatom a környék neszeit, magamba szívom a vidék hűs illatát és élvezem társaságom testének melegét egy lépésnyire mellettem. Szinte sugárzik az itteni mínusz négyben. Mondjuk ez nem olyan vészesen hideg. Csak Magyarországhoz képest ugye, ahol éppen csak fagy. Már ha teszi.
Szál megtekintése

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. december 29. 21:12 | Link

Eördögh Lars Tobias
délután | Raufarhöfn közelében (Izland) | x

Meglepő, két ennyire máshonnan érkezett, ilyen másként nevelkedett, ennyire különböző személy, más-más faj képviselője, hogyan érezheti ennyire ugyanazt. A hófődre vidéken állva, mintha nem volna más, csak a béke, az otthon. Mintha visszaérkeztem volna a kezdetekhez, és elértem volna mindennek a végére. Egyszerre olvad bele a múlt és a jövő a jelenbe, egyesülve alkotván meg az egészet. A mindenséget. Hiába állok bakancsomban a bolygó egyetlen, hideg szegletén, mégis látom a világot. Érzem minden apró rezdülését. Összes lakóját. Ott vagyok minden zugában. Hallom nyugodt légzését.
Hosszú perceken át állunk így egymás oldalán, majd ráérősen letekintek rá mellém, profilját fürkészve. A szél pirospozsgássá tette kissé arcát. Szemeibe könnyeket csalt. Vagy ez utóbbit talán nem csak a szél tette? Észre sem veszem, hogy milyen illetlenül sokáig nézem őt, mint valami ritka értékes festményt, a múzeum egyedüli, kiváltságos látogatójaként.
Márványszín ábrázatom ismét a falu fényei felé fordítom, majd kisvártatva oldalra nyúlok és megfogom a fiú kezét. Lágyan. Akárcsak ha egy szellő ölelné körbe. Tenyerem tenyerébe csúszik. Hüvelykujjam hüvelykujjára pihen. Szusszanok egyet és ismét rá pillantok, várva, hogy rám nézzen. Mikor pedig ezt megteszi, finoman biccentek a fejemmel, hogy jöjjön, és már lépek is, a falunak hátat fordítva.
Szál megtekintése

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. december 30. 20:19 | Link

Eördögh Lars Tobias
délután | The Arctic Henge (Raufarhöfn , Izland) | x

Alig sétálunk egy keveset a hóban, és máris egy kőépítmény csoportnál találjuk magunkat. Amilyen ősinek tűnik elsőre, az Arctic Hange annyira mai. 2008-ban emelték, elrendezését a skandináv mitológiára alapozva. Hiába nem régi, a hely, az, ahol van és a szellemiség, amit képvisel, áthatja mindenét. Figyeljük kicsit, aztán haladunk tovább, be oszlopai közé. Komótosan lépkedünk a fölénk magasodó kőhalmok között, mikor is megállok, tekintetem felfelé emelve.
A kissé még szürkés, ám már csillagokkal tarkított égbolton különös jelenség kezd derengeni. Mozdulatlanul figyelem, fogva tovább a fiú kezét. Türelmesen várok, és mindezt koránt sem hiába. Ami a mennybolton kirajzolódik, nem más, mint maga a sarki fény. Aurora borealis. Zöldes, sárgás, lilás szalagok együtteseként tűnik fel, begagyogva a vidéket. Eszményi látvány.
Lélegezni is elfelejtek. Pedig szoktam. Csak úgy. Most azonban egyebet sem teszek, mint pislogok felfelé a tüneményre. Nem voltam biztos benne, hogy láthatjuk. Csak reménykedtem. Hiszen egyáltalán nem törvényszerű, hogy megjelenjen, hiába itt az egyik legnagyobb az esély rá. Kedves tőle, hogy eljött. Mintha csak megbeszéltük volna, hogy itt találkozunk. Ha ilyen pillanatokban nem nyílnak meg a kilenc világ kapui, akkor talán soha.

###
Szál megtekintése

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2016. január 9. 20:58 | Link

Eördögh Lars Tobias
délután | The Arctic Henge (Raufarhöfn , Izland) | x

Egy önfeledt nevetés és rám emeli tiszta tekintetét. A szemébe nézek, csodálva benne a gyermeki örömöt és a végtelen megkönnyebbültséget. Nem nyomja teher, nem takarja árnyék. Hiába a kietlen, havas mező, a hideg és a sötét, a káprázatos északi fény és a hely varázsa körbeöleli őt. Ahogyan kezem a kezét és lényem a lényét. Mind megnyugtatja. Mindben elveszik. Nem fogom vissza magam én sem. Hagyom, hogy befedjen. Hagyom, hogy átjárjon. Kizárom a nagyvilágot, miközben magaménak tudom az egészet.
- Az egyik fényszalag lekúszik hozzánk... - susogom mély hangomon, felpillantva az égre. Ezzel tárom ki közös tudatunk kapuját. Képzeletünkben, saját valóságunkban az aurora borealis egyik íve elhúzódik a többitől. Mintha csak észrevett volna minket. Célba vesz. Könnyeden hullámzik le hozzánk. Először az Arctic Henge kőtornyain, oszlopain kúszik át a légben, aztán körbejár minket. Csak állok a fiú mellett nyugodtan. Figyelem a jelenséget, amely végül belém merül. A mellkasomba bújik, mozdulatlan szívemre tekeredik és rászorít. Felfénylik és kiüt. Újraéleszteni próbál. Csak segíteni akar. Fújva nyögök, jobban Tobias kezébe kapaszkodva és várom az eredményt. Kíváncsi vagyok, mire jut. Vajon be tudja indítani több száz éve rezdületlen szívemet akár csak egy pillanatra?
Szál megtekintése

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2016. január 19. 20:04 | Link

Eördögh Lars Tobias
délután | The Arctic Henge (Raufarhöfn , Izland) | x

Az istenek kísérleteznek rajtam. Az ő kezük nyúlik le az égből. Talán ászok, talán vánok, talán egy közös tanács, amely Midgard különlegességeit figyeli, és amely most egy élettelen élőre akadt. Morfondírozva méregetnek, állva fölöttem, mint orvosok a műtőben és eszmét cserélnek a tapasztalatokról, miközben szerkezetük, a Fény dolgozik testemen. Meglepődve látják, hogy míg az aurora borealis önmagában nem jár sikerrel, egy halandó segédletével már képes rá: szívem megdobban.
Sápadt arcom kipirul, kezem felmelegszik. A csodálkozástól, a különös, már rég elfeledett érzéstől eltárom egy kissé számat. Hosszan tart ez a pillanat. Utána azonban össze kell szorítsam szemem ettől az émelyítő fájdalomtól, ami rám tör. Hiszen évszázadok óta halott belsőmbe úgy pumpál a vér, mintha egy már összepréselt palackba akarnánk vizet tölteni. Feszíti, bántja, erőlteti. Fogam összeszorítom, meggörnyedek és térdre hullok, közben a fiú karja után kapva, belé kapaszkodva. Fejem előre bukva, arcomat hajam függönye takarja.
Az istenek csalódottan ciccegnek. A műtét csak részlegesen sikerült. A fény kihúzódik belőlem, ám nem tekeredik vissza a mennyboltra, hanem körbeölel kettőnket. Simítón, őrzőn, nyugtatón ezután a kemény beavatkozás után. Az ászok és vánok pedig elvonulnak, magunkra hagyva minket, kitárgyalni a történteket.
Mi, midgardiak pedig maradunk itt az északi pusztán a hóban. Homlokom Tobias derekának nyomva, egyik kezem kabátja ujját markolja, a másik oldalába kapaszkodik. Szorításom lassan enyhül, ahogy szívem nem tesz tovább erőszakot rajtam. Újra mozdulatlan. Újra nyugodt. Megkönnyebbültet sóhajtok és lassan felnézek éjjeli társamra. Őrangyalként áll fölöttem, a fénytől karolva.
Szál megtekintése

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2016. február 29. 20:31 | Link

Eördögh Lars Tobias
délután | The Arctic Henge (Raufarhöfn , Izland) | x

Zihálok, mintha bármit számítana. Csak megszokás. Hajam kissé ziláltan arcomban. Most kifejezetten törékenynek tűnhetek. Leigázhatónak. Szemeim fénye amilyen dús, egyben olyan elgyengült. Mindez persze csak illúzió. Valami, amit pár pillanatra talán még én is elhiszek. Elképzelem, hogy Tobias képes lenne uralkodni rajtam. Elképzelem, hogy erősebb nálam. Hogy képes lett volna megtartani, amikor térdre csuklottam. Meghatározhatatlan súlyomnál fogva ez lehetséges lett volna bár, a kiváltó ok és a magam elhagyása miatt viszont már kevésbé. Mindez tehát tünékeny képzet csupán. Olyan távoli, hogy még közös tudatunkban sem üti fel fejét, egyedül csak bennem egy kicsit. Nem mintha a fiú ne volna erős. Azonban akkor is halandó.
Kapaszkodom őrangyalomba, miközben hallgatom szívverését. Békével tölt el, hogy ez nem a sajátom már. Egy ember ettől rettenne meg, nekem ez hoz megnyugvást. Még ha csak álom vagy gondolat is, túlontúl bizarr, idegen, elfeledett ahhoz, hogy másként legyen. Még annál is furább, mint hogy a sarki fény lekúszott közénk. Igazából ez utóbbi ebben a szent pillanatban kifejezetten természetesnek tűnik. Vagy talán a szívverésem is az volt? Talán pont attól volt félelmetes, hogy ennyi évszázad távlatában is mennyire ismerős? Nem tudom. Nem tudom.
Szál megtekintése

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2016. március 11. 10:33 | Link

Eördögh Lars Tobias
délután | The Arctic Henge (Raufarhöfn , Izland) | x

Az Őrangyal a Földre száll. De nem leereszkedik. Nem éreztet hatalmat, nem méltóztatik, nem kegyeskedik, egyszerűen mellém szegődik. Le hozzám. Le a hóba. Szememet egy pillanatra sem veszem le róla. Tekintetem az ifjú, kellemes vonásokon csüng végig. Ott marad akkor is, mikor már kissé lefele kell nézzek rá.
Keze, amely nem az én kezemet fogja épp, megindul arcom felé. Míg hozzám nem ér, az a benyomása lehet, hogy egy szobrot simít majd meg. Bőröm márványszerű. Az északi fényben végképp annak tűnik. Érintésre azonban élő. Hideg, sápadt, de eleven szövet. Nem halott. Hogy volna az?
Ki tudja, milyen sokáig térdeplünk így közös tudatunkban, miközben Izland haván állunk kéz a kézben, az aurora boreálist vagy éppen egymást csodálva. Folytatjuk aztán sétánkat, csak olykor váltva szót. Többre nincs szükség. Hosszan, komótosan bandukolunk a kietlen, varázslatos vidéken, amíg csak tehetjük. Amíg míg a sötétség uralja a tájat és amíg társaságom halandó testre állja a körülményeket.
Végül eltűnünk, mintha sose jártunk volna itt. Pedig valójában örökké itt leszünk.
Szál megtekintése

Európa - Adam Kensington hozzászólásai (13 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolKülföldi helyszínek