A kontinensen zajló játékok színhelye - a kezdő hozzászólásban jelezzétek, melyik országban is jártok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=408719#post408719][b]Michelle Angelique Saint-Venant - 2014.10.24. 10:53[/b][/url]

Rendben. Ne vonjunk ne messzemenő következtetéseket abból, ami jelenleg folyik. A lényeg annyi, hogy az ég tudja csak, miért, de Michelle beleegyezett abba a förtelmes ötletbe, hogy Nemes Izabellával elmenjen vásárolni. Kezdjük ott, hogy utál vásárolni. Nincs megvetendőbb emberfajta a plázában kódorgó, pénzüket szóró, semmirekellő T-rexeknél, akik úgy tartják a kezüket, mintha megbénultak volna. Plusz plázák. Egyszerűen nem bírja elviselni, mert minden üzlet azt hiszi, hogy ők a vezetők és próbálják túllicitálni egymást, csak nem úgy, hogy csökkentik az árakat, hanem úgy, hogy az egekbe emelik. És végül az utolsó indok, ami nem elhanyagolható, hogy emellett a dupla borzalom mellett miért pont egy levitással…? Nos, igen. Akadnak problémák, így végiggondolva a dolgot. Iza az utóbbi időben mások szerint eléggé le volt hangolva, ráadásul Misit összezsugorította kisgyerekké egy játék kapcsán, így… Oké, a dologhoz hozzátartozik, hogy szőkeségünkkel vásárolni menni inkább büntetés, mint ajándék, de mivel Iza nem tiltakozott, így most épp Párizs egyik butikjában nézelődnek. Illetve a kék nézelődik, Michelle meg szenved.
- Választottál már végre? – türelmetlenül pillant az órájára. Már legalább három perce ugyanabban az üzletben rostokolnak, ez kibírhatatlan. Prefektánk egyetlen pillantással felmérte a kínálatot és a hozzá tartozó árakat, így ha rajta múlik, ki is fordultak volna a boltból azonnal. De most éppen „kedvére kell tenni” a levitásnak, úgyhogy hősiesen tűri a sok csipkét és cicomát. Pfujj az egészbe.
- Bár nem vagyok a téma szakértője – mily meglepő… -, de szerintem azt a rózsaszín jobban állna rajtad. Nem az az árnyalat, ami kiveri a szemed és még menne is a bőröd színéhez – vállat vonva dől neki az egyik ruhaállványnak. Nem zavartatná magát, ha az egész felborulna úgy, ahogy van. De azért annyi esze van, hogy nem rátehénkedik, csak finoman támasztja megfáradt testét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=408759#post408759][b]Michelle Angelique Saint-Venant - 2014.10.24. 12:27[/b][/url]

Megforgatja szemeit a visszakérdezésre. Hát már még mit nem. Egy évben egyetlen egyszer rendes valakivel, de tényleg, nem többször, erre, akiről elmondhatjuk, hogy ő a szerencsés kiválasztott, visszabeszél. A pofánk leszakad kedves olvasók, a pofánk leszakad.
- Inkább örülj, hogy… - visszanyeli, amit először mondani akar, így kissé megfontoltabban fejezi be megkezdett mondandóját – valaki foglalkozik veled – ezzel pontot is tesz az ügy végére, nem óhajt elmélyedni a lelki mocsárban, amelybe rendesen ráncigálják bele. Arra nincsenek szavak, hogy Michelle mennyire immunis ezekre a dolgokra. Mintha egy kutyának salátát akarnának adni. Előbb köpi le, vagy tüsszent rá, minthogy a szájába vegye a növényzet legaljasabbik, fogyasztó fajtáját. Nah, hát szőkeségünk is valahogy így tekint az érzelmekre. Nagy kegyesen tesz egy javaslatot, amit azonnal leszavaznak. Nők…
- Ez nem javaslat volt – azzal lekapja a vállfáról a ruhát és szó szerint hozzávágja Izához. Ő így kedves. Hát nem zabálnivaló? Ritkán akar jót valakinek, vagy egyáltalán tesz megjegyzést, de ezt muszáj megnéznie. A fazonja is jó és bár a színe miatt ezt a ruhát Michelle ebben az életben sosem venné fel, megkockáztatható, hogy a reinkarnálódott többi énje is előbb adná vissza a reggelit, minthogy ezt magára rángassa. Viszont a levitásnak minden kétséget kizáróan jól állna. Aztán előtte teremnek egy zöld ruhával. Michelle elveszi tőle, nézi, forgatja, méregeti… Sosem hord szoknyát, még egybe ruha formájában SEM.
- Nem rossz, de nem az én színvilágom. Ha mindenképpen rá akarsz venni egy ruhacserére, akkor feketét nézz – szárazon közli a tényeket, majd vissza is adja a levitásnak a rucit. Ki van zárva, hogy felpróbálja. Meg amúgy is, látta már az árcédulát? Prefektánk nem sajnálja magától a jót, de azért mégis, van egy pont, amit nem lép át. Ehhez pedig elérkeztünk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=408820#post408820][b]Michelle Angelique Saint-Venant - 2014.10.24. 13:26[/b][/url]

Iza válaszára kínosan harap bele alsó ajkába. Nem igazán így értette, amit mondott, ráadásul kivételesen megbántani sem akarta a lányt. Ez nem úgy sült el, ahogy tervezte. Jó, mindig is tudtuk, hogy ezekben a dolgokban rossz, így meg sem lepődünk, hogy játszi könnyedséggel taposott bele a levitás mimóza lelkébe, de akkor is. Mivel a bocsánatkérésre képtelen – nem is részletezem… -, így végül nagy nehezen nyitja szóra száját és reméli, hogy ezúttal értelme is lesz.
- Nem úgy gondoltam. Hanem inkább arra céloztam, hogy minden aggályod ellenére még mindig velem állsz egyedül ebben a ruhaboltban – keresztbe fonja karjait maga előtt és ez nagyjából annyit jelent normál nyelven, hogy „örüljél te gyökér, hogy vettem a fáradtságot és rád áldozom az időm”, míg Venant nyelven valami olyasmi, hogy „látod, törődöm veled, szóval ne húzd ki a gyufát”. Amúgy megfordult már bárkinek is a fejében egy Michelle szótár gondolata? Én abszolút támogatnám, nyúlnék hozzá pénzt a nemzeti alapból, aztán uccu neki. Tuti világsiker, bestseller, meg béke Nobel… Csak a szokásos következmény.
- Tu es jolie – dicséri meg finoman franciául a lányt. Bár látszik, hogy Iza tetszését nem nyerte el a rózsaszín szörny, azért meg kell hagyni, hogy jól állni neki, minden kapálózás ellenére. Visszarakja a levitás kezébe a korábban kiválasztott zöld rémséget és megfordul. Csomó fekete ruha, több belőle kifejezetten feszülős, az a fajta, amit a party gyümölcsök hordanak. Nem, csak azért sem fogunk rondán beszélni, mert mi – kisípoltuk ezt a jelzőt – nőiesek vagyunk. Ezt megbeszélve Michelle közelebb lép az állványhoz és hozzáér az egyikhez. Nem lenne rossz, de valószínűleg két havi fizetése menne rá erre a darabra. Persze, ha ez azt jelenti, hogy Ivan tócsában fog állni és úgy is marad, talán megérné. Életében először érzi úgy, hogy jól jönne egy barátnői jó tanács, na de hogy Izabella a barátnője legyen… Furcsa elképzelés.
- Öhm, van kedved választani egyet? – félvállról löki oda a kérdést a másik prefektának. Ki nem mondaná, hogy segítséget kér, ahhoz túlságosan… Venant. Ez van.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=411550#post411550][b]Michelle Angelique Saint-Venant - 2014.10.27. 19:36[/b][/url]

Nem feszegeti tovább a témát, rellonos létére is kényelmetlen méreteket ölt a parasztsága. Így jól nevelt hölgyként befogja a száját és figyeli, ahogy Iza elmegy magára kapni a rózsaszín rucit. De ha legalább egy pink akármit vetetett volna fel vele, hogy egy kis szórakozásra is teljen a mai napon, de neeeem, ma „Kedves Michelle” nap van.
Ahogy Izabella kilép a fülkéből Michelle elismerően bólint és meg is jegyzi véleményét, természetesen franciául, hogy idegesítse a szőkét. Jó, ez csúnya húzás tőle, de annyira élvezi, hogy a fölény nála van. Mármint, itt állnak a büdös nagy Franciaország szívében, a levitás viszont egy kukkot sem tud franciául. Ha jobban meggondoljuk, prefektánk grammra eladhatná a csajt, csak hát… Szorult belé némi jó érzés, meg talán… Szimpátia? Fogdossuk rá arra.
- Bók volt, úgyhogy igen, köszönöd – bólint határozottan és elterül egy vigyor a képén. Szemét bestia. Aztán, ha már vásárlás, akkor szőkeségünknek is kell valami hacuka, nehogy már üres kézzel térjen haza… Mihaelnek már tudja mit fog venni, de az most mellékes, magát is meg kell ajándékozza. Épp ezért a kezébe nyomott zöld ruha helyett a feketéket kezdi vizslatni, de abszolút tanácstalan. Szerinte körülbelül mindegyik ugyanolyan. Ezért kér burkolt segítséget Izától, nem azért, mert barátnők. Nem, pfuj, véletlenül sem. Száradjon le a keze és égjen ki a szemgolyója, ha így gondolja. Csak nehogy beigazolódjon.
- Miért pont az? Szerintem nincs köztük különbség – abszolút értetlen fejet vág és tanácstalanul pislog a másikra. Azért lekapja a ruhát vállfástól az állványról és berobog vele a próbafülkébe, amikor pedig felöltözik, nem mer kimenni. Oooké, combközép fölött ér, a háta kivágott, testre feszülő – nem, az a jobbik verzió lenne, ha simulna, de ez rohadtul feszül – és mindent összevetve amúgy dögös.
- Iza, azonnal gyere ide, mert én ebben nem megyek emberek közé! – suttogja oda neki, miközben szőke fürtjei kilebbennek a próbafülke függönye mögül. Ki van csukva, hogy ebben utcára lépjen. Az első sarkon megerőszakolják és akkor ízlésesek voltunk és finomak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=465501#post465501][b]Michelle Angelique Saint-Venant - 2015.02.18. 14:02[/b][/url]

Az a rózsaszín ruha tökéletes választás volt, a színét leszámítva. De tudjátok mit? Izabellának még úgyis jól állt. Na ezt nem fogja elmondani a szőkeség egynél többször. Ha ő kiejt a száján valamilyen bókot, azt mindössze egyszer teszi meg, aki pedig tojik rá, az magára vessen egy hatalmas darab sziklát. Vagy pár magot. Talán kicsíráznak...
Na de hogy ne csak a levitás "élvezze" a vásárlást, nekiállnak szőkénknek is keresni valami szépséget. A zöld ruha egyenesen kuka volt, ez már bizonyos, azonban az újabb darab ígéretesnek tűnik... Egészen addig, míg fel nem veszi. Mert ez nem ápol és eltakar. Talán az ápol még belefér, de az eltakar? Ez egyenesen mutogat, nem rejteget! Persze Michelle nem egy szűzies teremtés, de van az a pont, amin még ő sem lép át. Na ide most érkeztünk el. Le is ráncigálja magáról anélkül, hogy Iza láthatná, majd a benyújtott ruhát elveszi tőle. Ez hosszabb, zsííír. Van rá esély, hogy jó lesz. Magára szerelvényezi a rucit. Hát ez nagyon szép. Kis szolid, kis elegáns, kis hosszú, kis kis. A döntés megszületett. Nála ennyi a vásárlás. Jó, nem? Kilép a fülkéből a fekete textilben és körbepillant, hogy szemével megkeresse a másik szőkét. Eközben tekintete találkozik egy épp a barátnőjét váró sráccal. Kiguvadt szemek. No way. Michelle kékjei egyenesen közvetítik, hogy "fordulj fel, a csajod a próbafülkében, még egyszer rám nézel és megöllek". Ez mindössze másodpercek törtrésze alatt kerül lekommunikálásra, nem mellesleg baromi hatásosan. Éééljen. Vette a lapot. Ezután meglátja Izát és megáll előtte.
- Na ezt megveszem, jó választás - azzal vissza is megy átöltözni, csak még egy pillanatra megfordul. - Ha más nincs, mehetünk - a választ meg sem várja. Már két órája nézelődnek, sok a jóból, túl sok. Átvedlik és a pénztárhoz lépve fizet, majd Izabellát lekapja a tíz körméről, hogy végre meginduljanak hazafelé. Így is lebukhatnak, ami Michelle-t hidegen hagyja, de a levitást biztosan nem. Ennyi még a Venantban is van. Nem keveri nagyobb trutyiba, mint amekkorában amúgy is csücsül. Szóval ennyit az idilli vásárlásukról. Pazar volt, de elég volt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=548836#post548836][b]Michelle Angelique Saint-Venant - 2015.12.02. 16:30[/b][/url]

Michelle maga sem hiszi el, hogy belement ebbe. Mióta Mihaelt és részben őt is kivágták otthonról, azóta nem igen kommunikál az őseivel. Inkább azt sajnálja, hogy csupán csak országhatárok és nem kontinensek választják el őket egymástól. Most mégis a hatalmas ház felé közelednek, ami kívülről nézve mintha letűntebb lenne, mint évekkel ezelőtt, mikor utoljára itt járt. Valószínűleg a család vagyona vagy megcsappant, vagy másba fektetik. Fekete üzletbe, mi másba? Túl jól ismeri mind az apját, mind az anyját és nem tudja, mire számítson. Nem akarta ide elhozni Vasilt, mert tisztában van vele, hogy a szülei soha nem voltak alkalmasak arra, hogy bárkit bemutasson nekik. Még saját magát sem.
Vasil viszont ragaszkodott hozzá, hogy beszélne Michelle családjával, megismerné őket és, bár a lány erősen bizonygatta, hogy neki csak az unokatestvérei és Mihael van, nem igazán hatotta meg a bolgárt. Elég sokáig hárította a témát, de egyik este, mikor már azt hitte, nyugta lehet, megint előkerült a téma, ő pedig egyszerűen felcsattant. "Miért kell ennyire erőszakosnak lenned? Azt mondtam, hogy nem! De tudod mit? Elmegyünk abba a koszfészekbe a rongyember szüleimhez, csak a te boldogságodért!" Azon az estén a szőke egyszerűen csak felkapta a kabátját és kiviharzott a lakásból, egyenesen Mihaelhez és haza se ment. Ha valaki, hát öccse megérti, mekkora áldozatot fog hozni a navinésért. Kimondhatatlanul nagyot. Senkit sem utál annyira, mint az őseit, ez pedig csak olaj a tűzre.
Az út során alig szólt pár szót, egész testében vibrál a feszültségtől, mert utolsó emlékképei cikáznak a fejében. Ahogyan apja félrelöki az útból és megátkozza az egyetlen embert, akiért meghalni is képes volna. A másik felét. Ezt pedig sohasem fogja megbocsájtani neki, míg él, örökké gyűlölni fogja. Talán ha ezt elmondta volna a bolgárnak, akkor minden más lenne, de képtelen beszélni az akkor történtekről, még ikrével sem teszi. Mikor néhány percben felocsúdik a rémképekből, engedi Vasilnak, hogy megfogja a kezét, de most, ahogy a járdán sétálva már csak pár lépés választja el őket, egyszerűen képtelen arra, hogy megmutassa ezeknek az embereknek, van egy fontos ember a számára. Bántani fogják és a páni félelem csak most költözik be igazán gondolataiba.
- Semmit se vegyél magadra, amit mondanak. Sosem voltak jó emberek és erősen kétlem, hogy megváltoztak volna. Biztosra veszem, hogy franciául is fognak egymás közt kommunikálni, majd én fordítok. És ne felejtsd el, hogy nagyon szeretlek! Bármi is legyen ennek a vége - mélykék szemeit komolyan emeli a bolgárra és egy apró csókot lehel az ajkára, majd kopogtat, kezeit pedig kabátjába rejti. Fogalma sincs, mi fogja várni, de már nem fordulhat vissza. Semmi értelme.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=549188#post549188][b]Michelle Angelique Saint-Venant - 2015.12.03. 01:05[/b][/url]

Egy ideges mosolyt villant Vasilra, ami felér egy rendbennel. Bárcsak sohase ment volna bele ebbe a cécóba. De már késő, engedett és ismét csak ő szív vele.
Kopogtat az ajtón és várja, hogy kinyíljon, hogy túlessen az egész rohadt cécón, pedig nagyon messze még a vége. Aztán nyikordul a bejárat és egy manó jelenik meg, Michelle legnagyobb meglepetésére. Olyan régen látta Piafot utoljára, hogy alig bírja elhinni. Emlékszik, mikor kicsi volt, állandóan ez a manó ugrálta körbe és teljesítette minden apró-cseprő kívánságát. Mintha csak tegnap lett volna. Kár, hogy ez nem enyhít az őt elfogó szorongáson. Hagyja, hogy levegyék a kabátját, megköszöni, azonban nem tud teljes értékűen Piafra figyelni. Nem is ez a dolga most.
Körbepillant és meg kell állapítania, hogy bár kívülről nem látszik igazán, belülről még fényűzőbb a ház, mint eddig valaha volt. Elfogja a gyomorgörcs, hogy ezekkel a sznob emberekkel kell bájcsevegnie. Szégyelli, hogy ők a szülei és hirtelen nagyon is szimpatikusnak tűnik a visszafele út, ami elviszi innen akárhová. Követik a manókat, ahogy pedig megpillantja a nappalit, elfogja a jól ismert érzés. A kényelmetlenség. Nem érzi otthonának ezt a házat, sosem tette, feszélyezi az egész környezet. Mivel azonban nincs sok választása, így be kell lépnie, hogy szembe találja magát az ördöggel magával. Nem tud Vasilra koncentrálni, még a légzése is kihagy, ahogy megpillantja azt a gusztustalan, mézesmázas mosolyt Carla arcán. Érzi, hogy az epe megindul felfelé, a negédes szavak pedig csak tovább rontanak a helyzeten. Franciául beszélnek, ahogy azt előre megjósolta, tehát fordítania kell majd. Na mondjuk kívülről is egyértelműen levehető a szívélyes üdvözlés, mely csak a látszat.
- Bonjour - tökéletes kiejtéssel köszön, azonban földbe gyökerezett lábai miatt képtelen mozdulni bármerre is. Végig anyján tartja egyik szemét, másik viszont azonnal az apjára vándorol. Legszívesebben közé és Vasil közé állna, végigfut a borzongás egész gerincén. Ezt az érzést csak fokozza Carla fullasztó jelenléte. Az őszintétlen ölelések és puszik, amikkel "megajándékozza" őt. Szerencse, hogy Mihael nincs itt és nem látja ezt. Nem éli át. Talán épp a kettejük közé toluló ellenszenvnek tudható be, hogy Michelle mereven tűri a hamis és eltúlzott fogadtatást, viszonozni azonban már nem viszonozza. Hallgatja apja szavait és igyekszik mihamarabb kibontakozni a kellemetlen összekapaszkodásból, hogy közbeszólhasson.
- Il ne parle pas français - jelentőségteljesen pillant apjára, hogy váltson angolra, hiszen párja nem beszéli a nyelvüket. Aztán a bolgárhoz fordul. - Ő itt Antoine, az apám, ő pedig Carla, az anyám - farmerje zsebébe mélyeszti kezeit, ahogy elhúzódik még jobban a nőtől, egyre inkább Vasil felé. Bármit, csak ezeket az embereket ne. A gyomra is felfordul tőlük, pedig tudja, hogy nem ússza meg ilyen könnyen: anyja sosem hagyja ennyiben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=549245#post549245][b]Michelle Angelique Saint-Venant - 2015.12.03. 15:41[/b][/url]

A felé közeledő anyja láttán majdnem hátrál, de Vasilra való tekintettel megállja, hogy kimeneküljön a helyiségből, akárcsak körülnézés ürügyével is. Mindenesetre nem csalódik anyjában, már ha lehet ilyet mondani, olyan érzése van, mintha éles karmok vájnának belé, egyenesen a bőre alá hatolnának és nem eresztenék. Vissza kell tartania a levegőt, hogy elfojtsa a feltörekvő pánikot, ami egyenlő azzal, hogy sosem szabadul ki innen - élve legalábbis. Ha hitte, hogy ennél rosszabb már nem jöhet, hát anyja rácáfol. A fülébe suttogott kérdéstől ismét csak kirázza a hideg, szinte érzi a vibrálást bensőjében.
- Nem kell aggódnod, sosem hoznék elétek korcsot, nehogy meg találjátok ölni, drága anyám - gúnyosan szűri fogai között a szavakat franciául, ügyelve arra, hogy apja ne hallhassa meg. Tulajdonképpen a navinés most nem állhatna itt, nem engedhette volna meg, de bízik benne annyira, hogy vész esetén fogja a jeleket. Ahogy kiszabadul az ölelésből mély levegőt vesz és Vasil mellé lép. Noha nem látszik valódi szándéka, védelmezni kívánja, ugyanis ebben a házban nincs csak úgy valami, itt minden és mindenki valakié. Nos, ha ezek szerint a szabályok játszanak, akkor a fiú az övé. Amit nyomatékosítani is kívánna, ugyanis nem kerüli el figyelmét anyja mustráló tekintete. Egyik keze ökölbe szorul, de gyorsan el is ernyeszti, a feltörekvő dühöt igyekszik mélyre elzárni. Lesz még alkalma megadni ezeknek az embereknek azt, ami jár.
Az ajándékok láttán kihagy a szíve egy dobbanásnyit. A két kis dobozt megpillantva, mint valami robot, nyújtja ki egyik kezét, hogy Vasil az egyiket belé helyezze. Erről nem volt szó, ez nem volt benne a forgatókönyvben. Szinte érzi, ahogy egy pillanat alatt elfogja a rettegés: ha Carla és Antoine bármilyen gyanús dolgot látnak, azonnal képesek megölni akárkit, lelkiismeret furdalás nélkül. Hogy honnan tudja? Nem nehéz kitalálni, ha csak a múltbéli emlékképeire támaszkodik. Mondanom sem kell, iszonyatos módon megnyugszik, mikor szép lassan elővarázsolja a mellette álló az ajándékokat, amelyek telitalálatok. Apját máris lenyűgözte, legalábbis a hamis látszat ez, aztán ki tudja. A francia nyelv miatt már szerzett egy rossz pontot, apja listáján pedig nincs sok hely az ilyen kellemetlen dolgoknak. Anyja arcáról úgy olvas, mintha egy könyv lenne előtte. Látja a szemében, hogy nem teljesen elégedett és csak idővel nyugszik bele, hogy "nem is rossz", amit kapott.
Ahogy Vasil megfogja kezét, azonnal rászorít, ajkait megnyalja, hiszen az elmúlt percekben kissé kiszáradtak. A kanapé felé indul, de nem ereszti el a fiú kezét, abban keres most magának kapaszkodót. Keresztbe dobja egyik lábát a másikon és kissé merev tartással pillant apjára, amint megérzi magán a tekintetét. Nem nehéz észrevenni, hogy Michelle kifejezetten szűkszavú, a feltett kérdésre pedig most először látni arcán reakciót. Gúnyos félmosoly jelenik meg rajta, hiszen nem óhajt bájcsevegni, ezt pedig apja tudhatná a legjobban. Míg beléjük szorult annyi, hogy ne Vasil előtt teregessék ki kártyáikat, addig a szőkét ez cseppet sem érdekli. Látni akarja szülei foga fehérét és nem fog óvatoskodni, pusztán félelemből. Ugyanis nem fél tőlük: gyűlöli őket.
- Hát nem is nagyon érdekelt - nem hangosan, ellenben jól hallhatóan formálja a szavakat, majd a végén finoman csücsörít és elengedi párja kezét. Egy megnyugtató pillantást küld felé, majd végre ellazítja vállait és újra Antoine-nak szenteli figyelmét. - Mondd csak, mi érdekel egészen pontosan? Nyilván nem egy romantikus sztori, úgyhogy halljuk, biztos Vasil is szívesen válaszol a... - kis szünetet tart, mintha csak gondolkodna. - kínos kérdéseidre - egy tökéletesen szép mosoly ível arcára, csak szeméből süt a gyilkos indulat. Ha valaki nem figyel különösebben azokra az acélkék íriszekre, biztosan azt hiszi, most kedves és vicces akar lenni. Az udvarias mondatok, a finom gesztusok elárulják az egész helyzet hamisságát és leleplezik a meghitt otthon látszatát. Nem fogja sem Vasilt, sem a szüleit hamis álmokba ringatni. Neki valójában nincs családja itt, és soha nem volt engedelmes és fejet hajtó gyermek. Nem is lesz.
- Carla, gyere te is! Kérdezd meg most azt, amit a fülembe suttogtál! Biztos nem felejtetted még el! - derűsen mosolyogva hívogatja közelebb anyját, azonban direkt szólítja rendes nevén, érzékeltetve a köztük húzódó áthidalhatatlan űrt. Ha játszanak, hát legyen. Ezúttal nem ő marad alul.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=563060#post563060][b]Michelle Angelique Saint-Venant - 2016.01.14. 23:08[/b][/url]

Csend. Ez az egyetlen dolog, ami jelenleg körülöleli az ikerpárt. A táj elsuhan mellettük, ahogyan az esőcseppek is egyre gyűlnek a kocsi szélvédőjén, ahogy a sebességük növekszik. Nem szól semmit, némán rendezi utolsó gondolatait, amelyek a múltra tekintenek vissza. Ezzel pedig vége. Végre vége. Ujjai Mihaelét keresik, majd belekapaszkodnak, teljes némaságban tartva őt továbbra is.
Képtelen elhinni, hogy túl vannak rajta, lelkéről milliónyi szikla hullott le. A megkönnyebbülés érzése lassan, infúzión csöpög ereibe, majd szétterjed végtagjaiban. Nem remeg, nem fázik, nem feszült. Vállai ellazultak, szemei pusztán fáradtságot tükröznek. Haja ugyanolyan rendezett, mint mindig, ruhái makulátlanok, álla pedig jobbján pihen. Ahogy öccse szorítását érzi, felé fordul és végre valahára halványan ő is elmosolyodik. Nem mond semmit, hiszen ugyanaz a gondolat fogan meg mindkettejük fejében.
- Ha látsz valahol kajáldát, megállsz? Megéheztem - az eddigi csendhez képest szinte fülsüketítő Michelle hangja, mégsem fogja vissza magát. Nem említ semmit az elmúlt pár órával kapcsolatban. Annyi bizonyos, hogy egy hónapon belül semmi híre nem lesz a történteknek, bizonyosan mindent profin intéztek. Persze feltehetnétek a kérdést, mi történt, azonban ha szavakba öntenénk, túlságosan valószerű lenne minden, hirtelen megfoghatóvá válna, márpedig az elme csak addig nyugodt, míg képes valami mögé beszorítani az eseményeket.
- Elmegyünk a vidéki házba? Még van két napunk, mire Vasilt kiengedik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=564006#post564006][b]Michelle Angelique Saint-Venant - 2016.01.18. 15:47[/b][/url]

A nyugalom kényelmesen terpeszkedik vállán, fülébe duruzsolva elhozza a várva várt zen állapotot, amelyben nincs többé gyűlölet és félelem. Túl régóta vártak már erre. Olyan volt az elmúlt pár hónap, mint egy disznóvágás: a malac folyamatosan visított, már megtörte a lelket, elbizonytalanította és gátolta. Most azonban, hogy az utolsó halálsikoly is elhalt, visszatér az a csend és felszabadultság, amely a szerencsétlen állat visítása előtt fennállt. Nem érez mást, csak a Mihael kezéből áradó kellemes meleget és a megtörhetetlen szeretet erejét. Újra van egy közös titkuk, mint réges-rég, most megint ugyanolyan gyerekek, akik összekulcsolják ujjaikat és némán őrzik tetteiket. Valami, amit elveszettnek hitt, most hirtelenjében ismét velük van.
- Kettő bizony nem lesz elég, legyen inkább három. Meg egy kávé - rávigyorog öccsére, aki nyilvánvalóan ismeri Michelle étkezési szokásait. Jelenleg olyan éhes, hogy egy féldisznót is lazán betolna a képébe szemrebbenés nélkül, még az sem érdekelni, hogy utána egy kétajtós ruhásszekrénnyé válna. A számára fontosak még dagadtan és zsírosan is imádnák, ez pedig bőven elegendő. Amúgy állítólag a szeretet is hizlal. - Azt hiszem, itt az ideje, hogy tort üljünk végre a múlt felett - arca komoly, ajkai nem görbülnek sem felfelé, sem lefelé. Félreértés ne essék, nincs nekik semmilyen bajuk, azonban a felszabadult lélek egészséges testet kíván, meg kell adniuk a módját egy korszak végének.
- Van télikert? Wáoh, akkor sok mindenről lemaradtam - figyeli, ahogy lekanyarodnak az útról és lehunyt szemmel hallgatja ikre dúdolását. Nagyon halkan, de ő is beszáll mellé, noha nem ismeri annyira jól a számot. Az egész autóban az eső kopogását, légzésüket és a dallamot lehet csak hallani, ez pedig mindennél többet jelent most a lány számára.
- Lehet, hogy élnénk ezzel a lehetőséggel, de előbb vele kell beszélnem. Nem tudom, mennyire bírna bármilyen utazást - elmosolyodik ugyan, de még mindig érződik rajta a fájdalom. Megígérte, hogy vigyáz Vasilra, hogy nem hagyja, hogy ez megtörténjen és elszúrta, neki kéne most kórházban feküdnie, nem a bolgárnak. Összeszorítja fogait és kinéz az ablakon, ujjai a lehető legszorosabban kulcsolódnak Mihaelére, a gondolatok pedig lassan szavakká formálódnak. - Nekem kellett volna innom belőle először. Akkor hülye voltam... Ne haragudj, hogy rád rontottam hajnalban, csak úgy éreztem, megőrülök, ha nem beszélhetek valakivel. Borzalmasan nagy szükségem volt rád, nélküled én... Nem is tudom - megdörzsöli szemeit, hiszen most gyenge. Olyan esendő, ahogy az emlékek agyába tolulnak és elárasztják, hogy arra szavak sincsenek. Könyökét megtámasztja az ablak alján, állát öklére támasztja és vesz pár mély levegőt. Most már vége. Végleg.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=573435#post573435][b]Michelle Angelique Saint-Venant - 2016.03.14. 17:45[/b][/url]

Retteg. Nagyon ritkán érzi ezt, de most minden porcikájában retteg, mert tudja, hogy amit most tesznek, az mindenre hatással lesz. Az ajtó előtt állva nagyot nyel és megszorítja öccse kezét. A tegnap este a pokol volt maga és Michelle, tőle teljesen szokatlan módon kiborult. Pánikrohamát ugyan Mihael közelsége hamar csillapította, de még most is érzi, hogy valami odabent nyomja. Utálja, amit tenni fognak.
- Számíthatsz rám. Nagyon szeretlek, ezt jobb, ha tudod - rápillant és ismét rászorít ikre kezére, de nincs idejük további csevegésre, mert nyílik az ajtó és voilá, a nő, akiről annyit hallott. Egyetlen másodperc alatt méri fel, kivel is áll szemben és bízhat-e benne, bár felesleges az aggodalma. Nem valami tagbaszakadt, utcáról leakasztott kuruzsló és zugboszorkány áll előtte, hanem egy tisztességes nő. Ettől csak még idegesebbé válik, hiszen így végleg nincs szó arról, hogy lebeszélje öccsét bármiről is.
Ahogy belép a házba, rögtön megállapítja, hogy semmilyen személyes holmi nem található sehol. Kifejezetten sivár és semmitmondó az egész, azonban arról fogalma sincs, hogy lehet ez. Elvileg ez a bizonyos Heather itt él. De nincs ideje ezzel foglalkozni, hamarost belépnek egy szobába, őt pedig külön ültetik. Figyeli ikre minden rezdülését, aztán a hozzá intézett kérdésre végre az új ismerősére szegezi tekintetét.
- Már mindent megbeszéltünk. De ha nem haragszol, nem szeretnék most itt maradni - elnézést kérve kilép a szobából és behajtja az ajtót. Hátát a súlyos fának veti és érzi, ahogy az első könnycsepp legördül arcán. Most elveszíti az öccsét és ki tudja, mikor kaphatja vissza... Minden emlék, minden közös élmény, a múlt apró darabjai most eltűnnek. A vállára nehezedő súly alatt lassanként megrogyik, de nem engedi, hogy összeroppanjon. Mihael csak benne bízik és, ha minden jó megy, hamarosan újra olyan lesz minden, mint ezelőtt. Vagy majdnem ugyanolyan.