Navinés banda - Adribadri

Hát eljött ez a nap is! Mary már nagyon várta, több okból kifolyólag. Boldogította a gondolat, hogy a Navinés gárda nagyobb részét is szerencséje lesz megismerni, mint akikkel eddig akadt össze. Már-már muszáj lesz, elvégre napokig együtt lesznek, legalább a nap első felében. Meg ott van az is, hogy szeret elutazni az általa már jól ismert helyekről, jelen esetben a második otthonából, és nem ám haza az első számúba! Hanem egyenesen Lengyelországba. Még sosem járt ott, és igazán kíváncsi rá - különösen az utazás tervezése óta. És persze a kirándulás! Az aztán pláne feldobja, mert már ideje nagyon megmozgatnia magát, szélesebb területen, mint a kastélyé, vagy a falué. Az már egy másik kérdés, hogy valószínűleg ez csak az utolsó napon fog összejönni számára ténylegesen...
Egyelőre kénytelen valami unalmasabb dologgal foglalkozni: Pakolni. Na nem mintha nem élvezné, és vezetné le mindig a fölösleges energiáit ezzel a tevékenységgel, de mindig ilyenkor a legrosszabb a várakozás. Még akkor is, ha ilyenkor érzi a legközelebb a várva várt időpontot. Mikor végre sikerül minden szükséges holmit összeválogatnia az asztalon heverő kupackából, úgy ahogy rendszereznie, és belepakolni a miniatűr bőröndbe, lábát lóbálva ül az asztalon és várja, hogy eljöjjön az indulás ideje. De legalábbis azt, hogy Adri végezzen, mert a szobatársnője nélkül elveszne a maga harminc centijével, az biztos. És a rossz tájékozódási képességének hála, ha visszanyeri eredeti méretét, akkor sem fog tudni mit kezdeni magával Lengyelországban, hisz a varázslók nem használnak telefont, és bár van bagolyposta, az sem feltétlenül menti ki szorult helyzetéből.
- Tudod mi a mák? Hogy a cuccaim is velem együtt zsugorodnak, és nőnek vissza. És tudod mi még nagyobb szerencse? Hogy te is jössz! Sajnálom, hogy Laggerék nem tudnak, de ha te legalább jössz, biztonságban érzem magam. Megköszöntem már, hogy segítesz? Mert nagyon hálás vagyok! - járatja lepcses száját szobatársnőjének. Tényleg iszonyatosan boldog, hogy a szőkeség segít neki. Tudja, hogy Adria nagyon jó barát, még ha csendes is, és más mint a többiek. Talán pont ezt szereti benne, hogy más, visszahúzódó, és mégis kedves. Hogy még ennek ellenére is számíthatnak egymásra, és ki tudnak jönni.
- Amúgy tudok segíteni valamit? - érdeklődött, hogy ne csak üres fecsegéssel töltse az időt, még ha komolyan is gondolja. Bár talán bolondságnak hathat a kérdés, pláne ha komolyan gondolta, hisz mit tudna kezdeni kisebb mint fél méteresen? Még az asztalról sem tud ilyenkor egyedül biztonságosan lekászálódni rendesen. De hát, fő a jó szándék.
Végül a csapat a suli elé battyog, és Mary Adri zsebebébe bújva várja a busz megérkezését először a Bagolykőhöz, majd az úti célhoz. Nem telik el sok idő azóta, hogy leszállnak a buszból, megkapják a reggelijüket. Mary egy egész picikét, elvégre szeretett házvezetője gondolt ám őrá is, amiért a lány őszintén örül. Feltűnik neki a két helyi fiúcska, de inkább elbújik szőke barátja zsebében, mintsem hogy bárminemű jelentőséget tulajdonítson a helyzetnek. Hogy-hogy nem, a csintalan gyerkőcöknek mégis sikerül belecsempészniük az icipici szendvicsbe valamit úgy, hogy azt még a szendvics tulajdonosa sem veszi észre. Pedig Mary rendületlen szemezett már az elemózsiával, hisz már majd' kilyukad a gyomra! Minden esetre azzal a reggelivel nem lakik jól, mert az első harapással eléri, hogy a szendvics tartalma a gyomra helyett a képesfelét célozza meg, mi tagadás, elég nagy sikerrel. Egyedül a szeme nem telik meg az ínycsiklandozó kajával, és tényleg: Még Adribadri zsebét is beteríti a sok finomság. Marynek egyelőre fogalma sincs, hogy fog kimászni paradicsomból. Minden esetre amint felfogja, mi is történt, a gondolkodási időt arra használja, hogy legalább pár morzsát eltüntessen. De mivel picike, és nem tud sokat mit csinálni, az intézkedés további lehetőségeiben is kénytelen Adriára hagyatkozni. Addig is amennyire lehet, letisztítja az arcát, és tovább csodálja a zseben kívüli környezetet...