Anna, Párizs, 2013.07.31. 18:48
Egy nevenincs bárban

Akkor is egyedül csinálom végig- elhatározással érkeztem haza, mindenféle kíséret, testőr, vagy holmi eb nélkül. A kérdéses incidens óta Franciaország közelébe se jártam, most mégis valami hivatalos hülyeség ideszólított. Szerencsém, hogy ezt legalább Párizsban kell elintéznem, mert tudom, hogy az a... nos, drága nagybátyám, ki nem tenné a lábát a Marseille-i kúriájából. Pont kapóra jön, ha soha többé nem látnám azt a férget se lenne elég, de mindig ott lappang bennem az érzés, hogy nem az volt az utolsó lefutott körünk. Már pedig, ha rajtam múlik, én szíves örömest teszek jóval nagyobb kitérőket.
Párizzsal az egyetlen bajom az, hogy nem ismerem ki magam nagyon. Mármint... a főbb helyeket a kisujjamból kirázom, sokszor jártam itt, de betévedve egy-egy sikátorba, jóval leleményesebbnek kell lennem. Ilyenkor áldom, hogy a pénzt, amit zongora leckék elsajátítására kaptam, a krav magára költöttem, már akkor is fontosabbnak tartottam a saját hátsófertályom épségét, mint hogy Mozartot játsszak. A boci-boci tarka viszont megy... nagyon is.
A pálcám nálam van, de tudom, feleslegesen, mert jelenlegi állapotomban semmire nem megyek vele. Nekem a varázslás csak akkor megy, ha vörös köd száll az agyamra, de nem fogom hagyni, hogy még egyszer valaki ezt kihozza belőlem. Máig szívok, amiért Gregoryt kiküldtem a csukott ablakon. Oké, én voltam a felelőtlen, de ha már valaki gyomorszájon rúg teljesen véletlenül, azt illik honorálni. És ez csak egy volt a sok közül, viszont épp elég arra, hogy elszakadjon az a bizonyos cérna. Tehát elkönyvelhetjük, hogy Bagolykőnek igazán önbizalom növelő hatása van.
Befordulok a következő sarkon, majd megpillantok egy kocsmát. Végignézek magamon, közben erősen kezdek imádkozni, hogy bekajálják, nagykorú vagyok, bár még mindig úgy tartom, minden a fellépésen múlik. Hülye, régi berögződések.
Magabiztosan lépek be a helyre, még annak ellenére is, hogy először járok itt. A pulthoz lépve kikérek egy Whiskeyt, majd körbetekintek. Sok fura alak között látok meg egy ismerős arcot. A rellon tablóján láttam, emlékszem, tehát Bagolykős...volt, és bár a lány sem tartozik a legbizalomgerjesztőbb emberek közé, nekem mégis elég annyi ahhoz, hogy célirányosan felé tartsak.
- Hello, szabad?- biccentek a szék felé, majd le is ülök, már ha a lánynak nincs ellenére.
- Fura, mennyi alkoholista megfér egy helyen, mi?- mert én sokszor meglepődök ezen, ahogy most is. Mi van, senkinek nincs jobb dolga?

Anna, Párizs, 2013.07.31. 18:48
Egy nevenincs bárban


Hogy botorság-e Grósz Anna társaságát keresni? Valószínűleg igen, de nem vagyunk Magyarországon, így ha bármi maradandó károsodást szenvednék eme találkozás során, simán bekamuzok valamit. Amilyen szerencsétlen vagyok - vagy annak tűnök?- még csak nem is kételkednének az igazamban.
Én viszont leülök, ignorálva a hűvös hangnemet, és a levegőben lógó érzést, hogy ügyeljek magamra. Mondhatni ezt már megszoktam.
- Láttam a tablód a Rellonban- mosolyodok el halványan. Persze ez még nem volt garancia arra, hogy ő beszéli is a magyar nyelvet, még annak ellenére se, hogy magyar neve van, de hát... aki nem próbálkozik, ugye...
Próbálok fesztelennek látszani, bár ez nagyon nehéz. Oké, nincs meg a kifutnék a világból érzés, de azért a kellő óvatosságról nem tudok megfeledkezni. Kortyolok egyet a Whiskeyből, amit kis híján ki is köpök, mikor felém nyújtja a dobozt. Elkerekedett szemekkel meredek rá, és hirtelen nem tudom eldönteni, hogy a pletykák hamisak, vagy szimplán Anna van beszívva, mindenesetre megrázom a fejem.
- Köszi, de nem... van saját- kotrom elő a dobozt a zsebemből, és kivéve belőle egy szálat, meg is gyújtom azt. Idegentől nem szoktam elfogadni cigit, nem hogy még Annától. Azt persze nem mondhatom, hogy haha a híred megelőzött, viszont kockáztatni se szeretnék.
- Viszont, ha már így beléd botlottam. Segítségre lenne szükségem, oké, tudom, hogy nem lesz ingyen, de...- a táskámból előveszem azt a hülye medált, aminek a közepén gyémánt van.
- A nagy bátyám jobban őrizte, mint mások a fehér házat, tehát gondolom, lehet valami értéke...- oda is tolom elé, már ha kíváncsi rá, esetleg hátha többet tud róla, mint én.
- Segítenél túladni rajta?- döntöm kissé oldalra a fejem, bízva abba, hogy belemegy.
- Ha gondolod, osztozhatunk is azon, amit érte kapunk.

Anna, Párizs, 2013.07.31. 18:48
Egy nevenincs bárban


Nem várok semmit igazából. Feltételezem, azt hallva, honnan tudtam meg, kicsoda ő, nem fog örömkönnyek közepette a nyakamba ugrani, sőőőőt még csak szétölelgetni se. Feltételezem, én is fura szemmel néznék rá, ha valami ilyen reakció kívánkozna ki belőle, és csak aztán kezdenék el aggódni.
Bár a kialakult cseppet sem kellemes légkörből más vélhetőleg lélekszakadva futna ki - felettébb kellemetlen, ha úgy méregetnek valakit, mint a hentesboltban a sonkát szokták, hát még Annától, és az sem segít a helyzetemen, hogy nem csak neki szúrtam szemet-, ennek ellenére, én mégis higgadt vagyok. Azt viszont nem mondanám, hogy az agyam is off üzemmódban lépett, ilyenkor sose szabad. Ráadásul az ex-rellonos se könnyíti meg a helyzetem.
- Tudom, tudom.... viszont nem várom el, hogy Teréz anya üzemmódba lépj- tisztázom le egyből a tényt, hogy nem fogok letargiába esni, attól, ha nemet mond. Elég, ha majd ép végtagokkal kijutok innen.
Bujkáló mosollyal figyelem, ahogy az ékszert tanulmányozza. Megmondom őszintén, eleinte még nekem is tetszett, de sokkal jobban rühellem annál a nagybátyám, hogy féltve őrzött kincsét - bármi is legyen az- még tovább őrizzem. Már-már látom magam előtt, ahogy meglátja valaki más tulajdonában, és ha nem is hullik ki a haja, beleőszül. Hát még ha rájön, hogy kedvenc unokahúga a ludas. Tudom, csekélyes, és gyerek húzás, de én élvezem.
- Gazdagnak gazdag, de nem család, és nem, nem élek itt, mióta kiküldtem az ékszer tulaját a csukott ablakon- vonok vállat, és komolyan nagy erőfeszítésembe kerül, hogy ne vigyorogjak Anna képébe. A kellemetlen körülményektől inkább eltekintek, nem fogom sajnáltatni magam, mert holt ziher, ha itt belekezdenék az életem történetébe, tuti ez jönne le neki, feltéve, ha nem pattan fel félúton egy Sayonara kíséretében.
- Kösz- biccentek, és kortyolok a az italból. Ha most olyan lennék, mint amit egy korombelitől elvárnak, tuti szééép hosszú fejezet születne a naplómban - már ha írnék- erről.
- Igen, most hogy mondod, a szemedhez sem passzol- fürkészem az arcát, aztán óvatos mosolyra húzom az ajkam. Tény, hogy nem feltételezem Annáról, bármilyen ékszert is hordana, feltéve, ha nem lenne rá komoly oka.
- Félre ne érts, nekem nincs szükségem az érte kapott pénzre- jobbnak érzem ezt is tisztázni, mert bár a tróger öltözékem nem erről árulkodik, a pénz az amiből én még most sem szenvedek hiányt, és ha még rá is fanyalodnék, könnyen tudnék szalajtani, rövidebb és kényelmesebb úton is.
- Fogalmam sincs, nem vagyok képben a varázscuccokkal, sem a világgal, mugliként éltem jó sokáig, de... eddig úgy tippeltem, valami időnyerő lehet giccsbe bújtatva. Tudod, van akiknek a külcsín is fontos- húzom el a szám, pár pillanatig magam elé meredve, majd inkább meghúzom az italom. Nem szívesen vallanám be, hogy egy időben, én is így vélekedtem mindenről... undorodok az akkori önmagamtól.
- Viszont van sok más is ott, ahonnan ez jött- kissé pimasz vigyor húzodik az ajkamra.
- Szerintem, ha vetnél rájuk egy pillantást, el tudnád dönteni, mire van szükséged, és még csak betörni se kell- vonom meg a vállam.
- A kúria tulaja jelenleg még mindig kórházban lábadozik- mert az arca nagy, de gyenge, mint a harmat. Nem, cseppet sem sajnálom.