33. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Hírek:
Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolKülföldi helyszínek

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind
offline
RPG hsz: 943
Összes hsz: 4836
Írta: 2022. január 12. 12:08 | Link

hóviharos nap. hideg. váratlan mentőakció. az osztrák hegyekben.


A mágia első, alapvető törvénye, hogy az étel nem terem csak úgy. Főleg nem annak, aki nem is tud élni vele, csak a két szép lábával. Szerencsére nem mindennapos út a hosszú séta, így még külön örül is neki, hogy kimozdulhat, nem mintha nem lenne se helye, se ideje a sétára. A hó kellemesen szállingózott, az ég felhős, napfény sok nem éri, de nem aggódott. A vakítóan fehér táj így az igazi. Csakhogy senki sem gondolta, hogy ez rosszabb lesz. Ő sem. Lehet néha figyelnie kellene az időjárásjelentést?
A zsákmányt ugyan megszerezte, de az út vissza a házba már korántsem volt könnyed és kellemes. A szél feltámadt, majd végül orkánszerűvé vált, amely az addigi, kellemes hóhullás ritmusát egy vad és őrült iramba terelte át. A hideg arcát marja, szeme bekönnyezett, a sálat oda már csak nem húzhatja fel, legnagyobb bánatára. Csak ő az egyetlen hülye, aki erre kóborol és ez így van rendjén. Így volt.
Az ember egy ilyen semmis, kieső tájon mindenre gondol, csak arra nem, ami elé tárul. Éhes farkasok, szarvasok, hóban bukdácsoló nyuszik vagy épp akár a jeti, bármi jöhetett volna, és nem lepte volna meg. A valóság azonban, mint eddigi életében oly sokszor, sokkolta. Először úgy hitte, valami szikladarab mászott ki a masszív hóréteg alól, de amikor megmoccant, belesikított a viharba. Így végül, rátalált.
Edzenie kellene, ezt nyögte magában, amikor a másikat, akiről fogalma sincs kicsoda, micsoda és miért volt erre, felhúzta a földről. A kabát, amit érez rajta, nem biztos, hogy épp hóvihar biztos, elájult, valaki nekiesett, semmit sem tud. Szíve veszett módon zakatol, ahogy lerúgja a bakancsról a havat és az ágyhoz tereli szerencsétlent. Pár perc múlva, a tüzet bűvöli, onnan pislog a betakart delikvens felé, egyáltalán lélegzik-e. Fogalma sincs mit kellene csinálnia, segítséget nem tud könnyedén kérni, a vihar most tetőzik. A tűz pattogása és teaillat ölelésében lép oda végül hozzá és sóhajtva telepszik le mellé.
- Légyszi ne halj meg - motyogja a másiknak és még egy réteg pokrócot terít rá. Gondolt ő a fürdőre, vagy más megoldásra - a testmeleg állítólag jó - de csak a kabátot és a bakancsot merte lehámozni róla. Azért na.
Hozzászólásai ebben a témában

Radetzky Bernárd
Mestertanonc Rellon (H), Egyetemi hallgató, Harmadikos mestertanonc


ardo
offline
RPG hsz: 79
Összes hsz: 101
Írta: 2022. január 12. 17:02 | Link

b e l i á n
kösz, hogy jöttél


Csak nehezen nyílik a szemem, mintha arra se volna elég erőm, hogy lássak. Körülöttem fémváz és bőrülés; a lassan tisztuló homályon át egyre világosabbá válik, hogy egy összeroncsolódott autó hátsó üléssorán ébredek, a szívem rémülten kapkod. Hol vagyok? Riadtan mozdulok; előredőlök, lehetséges kapaszkodók után kereskgélek. A körülöttem felfelé szállingózó szürke pernye huynorgásra késztet, keserű íze a nyálammal keveredik. Pókhálószerűen betört szélvédő, hiányzó sofőr oldali ajtó, nappal van. Perzselő napsütés, forró nyár, izzadok. Nevetést hallok, cisszenő sörösüveget a jobbomon. Irina. Pécs. Elmosolyodom, és a kilincsért nyúlok.
Az ajtó kinyílik, és én majdnem kiesek rajta; hátrahőkölök az alattam várakozó mélység láttán, de többé már nem ülök, hanem állok, egyenruhát viselek, és érzem, hogy a védőszemüveg gumírozása vörösre szorítja a homlokom. A hátamon bátorító baráti kéz pihen, oldalra pillantva találkozik a tekintetem Ivánéval. Nem!, rázom a fejem, nem ugorhatunk, ma nem, többé sohasem, mert meghalsz, véged lesz, de már húz is, és ordítva zuhanunk az éjszakába, a jéghideg orosz télbe, a fekete víz felé, ahonnan nincs visszaút.

Végül kinyitom a szemem. Lassan, nehézkesen ébredezem, pont mint az előbb. A kandallóban egyenletesen ropogó tűz megnyugtató hangját hallom, orromat égett fa, ázott ruha és tea keveréke csapja meg. Aztán észreveszem a felettem álló alakot, és ösztönös hirtelenséggel megpróbálok felülni.
- A... - nyögöm fájón visszadőlve az ágyra. Szédülök, olvadó tagjaim élesen nyilallnak, de egyre tisztább a kép. Lehunyt szemmel, balra dőlő fejjel kérdezek rá erőtlen: - Sikerült? Alaszkában vagyok?
Hozzászólásai ebben a témában
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind
offline
RPG hsz: 943
Összes hsz: 4836
Írta: 2022. január 12. 17:13 | Link

hóviharos nap. hideg. váratlan mentőakció. az osztrák hegyekben.


A fejében ezerrel pörgeti át a hipotermia bármely velejárójának hozományát és persze azt is, hogyan lehetne jobb és könnyebb. Sehogy. Még mindig nem érti és még mindig nem tudja felfogni, hogy ez vele történik. Először is, nem véletlen van itt: bárki, akit ismer, itt talán nem fogja keresni, főleg úgy, hogy ezerötszázzal tengerpartról és napsütésről beszélt és fantáziált, ezzel szemben itt a víz is hamar befagy, hó van homok helyett és hideg. Nem akart arcokat, mert ha kell, itt kienged mindent. Vélhetően a tüzelője jövő évre is kitart – aminek az ágyban fekvő csak örülhet, mert bőven átmelegíti –, mivel a fel-fellobbanó indulatát a baltával egyezteti le. Nem egy palota, de imádja, ahogy a csendet is. Erre ez az idegen betör ide. Mégsem tud rá haragudni, nem tudja gyűlölni, mert biztos ő sem itt akar lenni, nem más ágyában, idegenként és főképp, nem úgy, hogy előtte isten tudja mennyit feküdt a hóban. Sóhajt egyet, mert még a saját kihűlésére sem gondolt, nemhogy máséra, az a fasza takaró kellene, ami melegen tartja, de annyi réteget tett rá, amennyit talált és még amellé be is fűtött.
Kipillant a párás ablak mögötti zord világra és megborzong. Ha ott hagyja, lehet, hogy meghal. Lehet így is, amitől pánikol és kénytelen letenni a bögrét, mert már a tea a kezére loccsant. Jó forró, állapítja meg szisszenve, és épp a nadrágjába törli, amikor az alak megmoccan.
- Ó, nem, nem. Óvatosan tigris, feküdj még – fogalma sincs, miért, de el akarta sütni ezt a hülye, filmes klisé mondatot az életében, erre tessék. Csak nehogy félre legyen értve, az se, ahogy finoman fog a vállára és nyomja vissza. Elrendezgeti a takarót és az ágy szélére ül.
- Majdnem. Még pár ezer kilométer, és ott vagy. Ausztria – válaszol, majd a kezébe veszi a teát. - Hogy érzed magad?
Hozzászólásai ebben a témában

Radetzky Bernárd
Mestertanonc Rellon (H), Egyetemi hallgató, Harmadikos mestertanonc


ardo
offline
RPG hsz: 79
Összes hsz: 101
Írta: 2022. január 12. 17:59 | Link

b e l i á n
kösz, hogy jöttél


Engedek a nyomásnak; az idegen érintése na meg a testemben pulzáló fájdalom nyomán visszahanyatlom, megfeszült tagjaimat erőszakkal kényszerítem el-elernyedésre - csakmint, ahogy annak idején a kiképzőtisztek tanították nekünk. Ég az arcom, szinte látom izzó, sebesre pirosodott bőröm a képzeletbeli tükörben, amiben épp saját magammal nézek farkasszemet. Jobbkezem óvatosan mozdítom a többrétegnyi pokróc és paplan alatt, gyors, ellenőrző mozdulatokkal nézem át a testem. Jobb comb, bal comb, mozgatom közben a lábfejeim, érintem az oldalam, vese, borda, mellkas, nyak, s legvégül elérem arcomat is. Ujjaim végigsimítják kiszáradt, vérző ajkaimat, futólag az orrom vonalát, hogy hamarosan lehunyt szemeimen pihenjenek meg.
Aztán megköszörülöm a torkomat, ami hosszúra nyúló, gyomormélyről jövő köhögésre késztet.
- Nem? - kérdezem rekedten, és megpróbálom lelökni magamról a súlyos ágyneműt. Segíts, tátogom csukott szemeim mögött, a sötétségben forrón szédülve, újabb és újabb fülsértőn sikoltó levegőért kapva. Rángó balommal mutatom, hogy szedje le rólam a paplanokat, és noha nem siettetem - láthatóan egész lényem nyugodt -, nem mozduló lábujjaim alapján szükségszerű volna, ha kapkodna kicsit, és felé nyújtott kezemet megfogva felültetne az ágyon. Akkor is, ha a törött borda okán ordítani kezdek, akkor is, ha a művelet közben véletlenül eszméletemet vesztem.
Utoljára módosította:Radetzky Bernárd, 2022. január 12. 18:08
Hozzászólásai ebben a témában
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind
offline
RPG hsz: 943
Összes hsz: 4836
Írta: 2022. január 12. 18:18 | Link

hóviharos nap. hideg. váratlan mentőakció. az osztrák hegyekben.


Talán  csak pár perc volt az egész, ezzel próbálja nyugtatni magát, de az idegen arca mást mutat. Nyúzott, ismerős vonások, csak neki ezek havi szinten jelentkeznek és múlnak el, az hogy néha őt is fel kell húzni a földről ájultan, már nem újdonság. Az már annál jobban, hogy fordítva történik.
Nem ellenkezik elsőre arra, hogy visszanyomja és ez így is van jól. Bár nincs sok tapasztalata betegápolásban, csak az, amit saját magán érzett. Nem látott vért, így arra nem készült és nem tett semmit ellene, ellenben fejben már tovább gondolkodik. Mozdul ismét az idegen, mintha valamit keresne, úgy látja vagy csak sejti, mit művel a halmok alatt.
- A kabátod és a bakancsod a kandalló mellett szárad - mert bizonyára abban van a pálca, telefon, - melyik világhoz tartozik ugyebár, nem tudhatja - és az iratai. Nem kel fel még mellőle, ahogy végez és megtalálja azt, amit akart, pihen. A köhögésére rezzen össze, hiszen elbambult.
- Nem. Nagyon nem, arról tudnék - Alaszkába sosem készült, de úgy máshova sem, járt már Amerika földjén, az is random volt és hirtelen, rettentő gyorsan döntött, mint most. Csak itt előre tervezett a házzal, szép csendben. A köhögése, levegőért kapkodása nem épp kellemes látvány. Arcára költözik a riadalom, miközben a másik a takarók alatt kapál és szabadulna vagy épp bármi, ami fáj. Megfullad. Ráng egyet a gyomra a pánikra, ahogy végül megmozdul és segítő kezet nyújt. Lehúz róla két réteget, majd megfogva a karját, óvatosan ülteti fel. Egy gyors mozdulat, ahogy a párnát ragadja meg és a támlának döntve engedi ültében vissza.
- Csak lassan, jó? - elengedi, de ott marad közel, ha esetleg el akarna dőlni.
Hozzászólásai ebben a témában

Radetzky Bernárd
Mestertanonc Rellon (H), Egyetemi hallgató, Harmadikos mestertanonc


ardo
offline
RPG hsz: 79
Összes hsz: 101
Írta: 2022. január 12. 18:54 | Link

b e l i á n
kösz, hogy jöttél


Hallom, hogy beszél. Hangja gondolataim közé ivódik, de a szavait hiába is próbálnám visszajátszani, azok elvesztek. Hogy már valahol mélyen énbennem, vagy még odakint, kettőnk között, azt nem tudom, de annak örülök, hogy itt van. Jól esik az emberi közelség - a halállal egyedül küzdeni gyötrelmesebb.
Kezét megérzem a kezemen, ujjai az enyémek köré fonódnak, és övéire szorítva, szavak nélkül igyekszem üzenni neki, hogy nem kell finomkodnia, csak húzzon ülő pozícióba.

Nem tudom, hogy mikor, ahogy azt sem, meddig tart, de egy időre eltűnök a sötétségben, egy eggyel mélyebb sötétségben, mint amihez a csukott szemeim mögött hozzászoktam. A nagygépen kibiztosítva rázkódunk az egységemmel, mellettem az esti pókerbajnokságról szól a fáma, velem szemben Iván ül, és olyan átkozottul vigyorog, hogy eszembe jut az elveszített fogadás tegnapelőttről meg a húga, akinél pikírtebb smseket nem ír senki a világon.

Rámzúduló, hirtelen fény. Nyitogatni kezdem a szemem, és míg a homlokomon gyöngyöző izzadtságból egy csepp bele nem folyik, bágyadtan bámulom az előttem görnyedő férfit. A sós, maró érzésre aztán feleszmélek annyira, hogy emlékezzek: vizes rajtam minden ruha, és mihamarabb le kell szednünk őket rólam, különben rohadt nagy szarban leszek.
- Le kell vennem... - nyögöm a kikívánkozó köhögést elmismásolva, és a következő pillanatban már visszatartott lélegzettel a pulóverem alsó szegélyéére fogok, hogy egy-egy élénken sajgó, tüdőnél veszettül szúró mozdulattal kibújjak belőle. A homlokomat erős ráncok keresztezik, ajkaim között fáradt nyálcseppek préselődnek ki, ahogy a levegővételek és az ellenkezésem ellenére is kiszökő nyögések alatt a fekete thermo pólómtól is megszabadulok. A mellkasom fel-le jár, szégyen vagy sem, elfáradtam. Szemeimet visszahunyom, közben a nadrágom szíjával kezdek babrálni. Tüdőből szörcsögő sóhajjal szólalok meg újra. - Épp csak langyos, inkább hűvös vízre van szükségem.
Hozzászólásai ebben a témában
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind
offline
RPG hsz: 943
Összes hsz: 4836
Írta: 2022. január 12. 21:44 | Link

hóviharos nap. hideg. váratlan mentőakció. az osztrák hegyekben.


Behozni sem volt egyszerű, felültetni sem, a testnek ilyenkor, ilyen állapotban van némi holtsúlya, amit ellensúlyozni kell és illik. Sosem tartozott az izmos férfiak közé, ő inkább szálkás, a sok átváltozás leeszi róla a felesleget és ha nem figyel, hamar kórossá válik. Van egy formája, fogalma sincs minek nevezze, a csípője nem nőiesen széles, a lábai hosszúak, ereje meg annyi van, amennyi. Nos, ezzel teszi, a lehető legtöbbet, ahogy végül közös erővel, de sikerül felülnie. Nem lepődik meg, hogy nem élénkül fel, sőt mi több, inkább veszíti el pár pillanatra vagy órákra, nem is tudja. A párnának dönti és sóhajt, zaklatottan, mert tehetetlennek érzi magát és bénának. Olyannak, aki itt van, csinálhatná, jobbá tehetné, de nem tudja. Fújtat egyet, kezét emeli meg lassan és érinti a homlokának, majd a sajátját tapogatja. A franc, még azt sem tudja megállapítani, hogy lázas-e, bár biztos, a kinti hideg… vagy mégsem? Épp elveszi a kezét, amikor ébredezik.
- Hello újra – fogalma sincs, miért beszél. Csak a hülye filmekben látta, hogy jobb ha beszél és rá figyel, mint elájul esete forog fenn. Persze, mesélhetne bármit, de most figyel. Le kell vetnie? Értetlen pislog, majd kapcsol, amint a pulóver szélére fog. Ó, a ruhát!
- Én nem mertelek öhm… csak úgy lecsupaszítani – pedig kellett volna. Ahogy emelkedik a pulóver, az utolsó mozdulatokba besegít, lehúzza karjairól és érzi, hogy vizes. Remek. A pulóvert az ölébe ejti, a pólóért nyúl és segít újfent, míg tekintete a le-fel süllyedő mellkasára téved. Elfáradt. Arca – amit bámulhatna, éhesen, de nem teszi –, megértő, hasonlóképp fárad bele mindenbe a ciklus után. Ezek is mennek a kabát mellé, majd keres valamit.
- Kicsit nagyobb vagy, mint én – köhint – de keresek neked egy pulóvert – mert abban kényelmesebb lesz. A nadrágnál matató kéz látványára pattan fel végül. Nos, neki ezt inkább nézni sem illik, mert aki minden látványra nyitott, pont kellemetlen perceket okozhat ezzel és ő a diszkréció mestere. Meg, pont nem erre van szüksége. - Hozok, máris – mosolyog felé, majd tűnik el pár pillanatra. Ruhákat aggat fel, majd a vízzel kezd babrálni, még szerencse, hogy van erre egy nagyobb edény, nevezheti lavórnak is akár, bárminek. Végül, remélhetően eléggé kellemes hőfokú vízzel tér vissza, teszi le egyelőre a földre mellé, majd hátat fordítva kezd keresni száraz ruhanemű után.
- Ha hidegebb kell, mondjad csak és hozok bele – szól hátra.
Hozzászólásai ebben a témában

Radetzky Bernárd
Mestertanonc Rellon (H), Egyetemi hallgató, Harmadikos mestertanonc


ardo
offline
RPG hsz: 79
Összes hsz: 101
Írta: 2022. január 13. 16:53 | Link

b e l i á n
kösz, hogy jöttél


Nem mert lecsupaszítani, mondja, én meg bólintok, nincs gond, jól tette, hogy szíve szerint cselekedett. Bennem persze régóta nincs efféle szemérmesség. Sem magam, sem mások iránt. A katonaélet; a kadétlét és minden velejárója tett róla, hogy a természetes emberi gátlásosságunk, félénkségünk vagy az esetleges, személyiségünkből fakadó tapintatosságra való hajlamunk megszűnjön jelen lenni. Talán létezni is elfelejtettek időközben, ahogy az évek során egyre kellemetlenebb, nem egyszer megoldhatatlannak tűnő helyzetekben találtuk magunkat. Aztán mégis mindent megoldottunk valahogy.
- Köszönöm - szólalok meg erőtlenül, és bár szívem szerint kiegészíteném még annyival, hogy rendes vagy, szavak helyett beharapott szájjal, a fájdalomtól összeszorított szemekkel mozdulok, hogy a lehető leggyorsabban kerüljön le rólam az átázott nadrág. Didereg a testem. Azt is érzem, hogy ellepi a libabőr, de mire a férfi visszaér, a vadász terepmintás anyag már a földön, én meg a duplazoknit húzom le érzéketlenné merevedett lábfejemről. Nincs szükségem tiszta látásra, hogy rájöjjek, az ujjaim csúnyán elszíneződtek.
Minden hang nélkül, úgy, alulról pillantok fel a hátatfordító idegenre. Feltehetően sokat köszönhetek neki. Lassú, óvatos levegővételek közben húzódom az ágy szélére, és apró, visszafojtott nyögéseim felett dőlök előre, hogy ellenőrizzem a vizet. Túl meleg. Vagy túl melegnek érzem.
- Ennél hidegebb kell - dörmögöm libabőröző testtel, karjaimat tetovált felsőtestem előtt összefűzve. A szemem le-lecsukódik, vacog a fogam. Ne haragudj.
Hozzászólásai ebben a témában
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind
offline
RPG hsz: 943
Összes hsz: 4836
Írta: 2022. január 13. 17:08 | Link

hóviharos nap. hideg. váratlan mentőakció. az osztrák hegyekben.


Nem látja jelét, hogy ettől megrökönyödne, bár vélhetően most a legkisebb problémája az, ha valaki meztelenre vetkőztetné, vagy úgy bármi. A szíve sajdul bele, hogy nincs mágiája, olyan, amivel könnyen tudna segíteni neki vagy éppen gyorsan. Bájitalból is csak fájdalomcsillapító ha van nála, illetve a farkas főzete, alapanyag semmi. Indulatosan fúj egyet, nem is emiatt, hanem alapvetően ideges és tompának érzi magát. De ha ő így érez, vajon a másik? Nem akadhat ki, semmin sem.
- Ugyan, ez semmiség - és valóban, mert csak próbálkozik, igyekszik, fogalma sincs jól vagy épp rosszul. Rossz volt az, hogy nem húzta le a vizes holmit, jó az, hogy most mégis itt van és nem a ház másik felében bujdos. Reméli, hogy amennyire már éber és mozog, nem lesz nagy a gond. Olyan nagy nem, amiért az első percekben rimánkodott. Csak szeme sarkából látja mozogni, miközben a víz vár rá és Belián a táskában matat. Az ágy moccan, azt is jobb, ha lehúzza majd, hogy száradjon. Nincs is annyi helye, lassan, az egész mindent nedves ruhák és lepedő fogja kitenni. Neki már lassan melege is van, nem csillapítja a kandallót, csak karjain tűri fel a pulóver anyagát, ahogy a ruhakupacot magához ölelve áll fel. A lábfejére koncentrál, amelyek láttán jajdul egyet halkan. Basszameg. Némán markol erősebben a pulóverre, amelyet kezében tart és visszalép az ágy mellé. Amennyit megenged magának látni, ott jelét nem találja más sérülésnek, sebnek, vérnek, ami jó. Jobb. Dehogy jobb. Arcán most már nincs elrejtve az ijedtség és aggodalom egyfajta keveréke, amelyre mindig azt mondják, úgy néz, mint egy bánatos kiskutya.
- Ezek... ezeket találtam. Lehet valamit tudsz majd használni - pakolja le a kupacot. Farkasléte legjobb haszna ma, hogy amikor visszaváltozik, érzékeny bőre miatt nem hord feszes, szoros dolgokat, bár ahogy nézi, még ez is kevés lesz. A szélesebb vállai már épp eleget mondanak, hogy ezzel csak tüzet ha olt.
- Máris! - azzal kisurran, kancsóba engedi a hideg vizet, majd visszalépve guggol le és önti bele egy részét. - Most nézd meg.
Utoljára módosította:Helvey Belián Balázs, 2022. január 13. 17:16
Hozzászólásai ebben a témában

Radetzky Bernárd
Mestertanonc Rellon (H), Egyetemi hallgató, Harmadikos mestertanonc


ardo
offline
RPG hsz: 79
Összes hsz: 101
Írta: 2022. január 13. 18:05 | Link

b e l i á n
kösz, hogy jöttél


Reszkető karjaimba kapaszkodva emelem fel a fejem, mikor vendéglátóm visszatér és a kezében lévő kancsó hideg vizet beleönti a lavórba. Bódult tekintetem hosszú pillanatokon át figyeli otthonos mozdulatait, azt az egyébként láthatatlan szeretetet és odaadást, amit még egy ismeretlentől sem sajnál. Pillantásom végül arcára téved, és csak mikor megszólal, veszek magamon erőt, és immáron ellenőrzés nélkül teszem lábaimat az alig langyos vízbe.
Az érzés nem különösebben kellemetlen, csupán néhány hangya, ami a talpam mentén nyughatatlan le-föl jár, az ujjaim vagy épp a sarkam irányába zsizseg szüntelen. A mindinkább forró zsibbadásra lecsukódik a szemem. Csendben hátrahajtom a fejem, kezeimmel az ágy szélén, pőre combjaim mellett támaszkodok meg. Aztán szépen lassan mozgatni kezdem a lábam a víz alatt, előre és hátra, ráérős nyugalommal, mintha csak egy felkapott szigeten margaritával a kezemben ücsörögnék a huszonfokos tenger homokos partján.
- Mi a neved? - kérdezem rekedten, továbbra is hátravetett fejjel. - Ha nem jössz, odakint meghalok.
Kinyitom a szemem, és enyhén balra billentett fejjel, a nyakamat meg-megroppantva közben sandítok le a fiatal srácra. Nem lehetek elég hálás neked, üzeni a fáradt, megviselt tekintet.
Hozzászólásai ebben a témában
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind
offline
RPG hsz: 943
Összes hsz: 4836
Írta: 2022. január 13. 18:34 | Link

hóviharos nap. hideg. váratlan mentőakció. az osztrák hegyekben.


Nem önt sokat, bőven marad, ha még kellene, és csendben várja, hogy a teszt jónak bizonyul-e. Nem sietteti semmire, a lassú mozdulatokat türelmesen várja ki guggolva, majd amikor úgy néz ki, megfelel, a kancsót a kis éjjeliszekrényre teszi.
- Csináltam neked egy teát, ha innál - szedi le a takarót majd viszi ki azt is, kiterítve foglalja el vele a kis kanapét, ami a tűz előtti ücsörgésre szolgál. Egész jó a hőfok, a vihar azonban nem tágít, egyelőre. Szerencse, hogy napokig elég lesz az, amit beszerzett, addig meg bőven elvonul, talán már ma éjjel. Visszasétálva veszi el azt a pokrócot, ami biztos száraz és a halom tetején pihent, majd teríti a didergő hátára, vállaira.
- Később csinálhatok levest. Igaz zacskós, de átmelegít - lábai talán megússzák, nagyon reméli, hogy nem fog később fagyási sérülésként lábujjak nélkül maradni. Visszaveszi magához a kancsót, hogy kivigye, amikor megszólal. Megállva fordul felé, majd mosolyodik el szerényen arra, amit hall. Ha nem jön. Ha nem kívánja meg azt, amiért vásárolni ment, ha nem ülte volna kockásra a fenekét, ha, és ha. De ment.
- Belián vagyok. És a tiéd? - ácsorog ott, a szoba közepén immár, mint a vízhordó lány. Még mindig meg van riadva, még mindig fél, hogy baj lesz, de már nyugodtabban veszi a levegőt. Talán a vész nagy része elmúlt.
- Mit kerestél odakint? - kérdezi óvatosan, aztán beugrik, hogy a mágusok tudnak hoppanálni, az pedig lehet kellemetlen. - Rossz helyen landoltál? - jött és maradt is, itt van és lesz is. Amennyire magányra vágyott, most nincs egyedül. Nem tudni, mennyi látni rajta, miért jött az Isten háta mögé, mert most, hogy nincs egyedül, saját fájdalmait elrejti.
Hozzászólásai ebben a témában

Radetzky Bernárd
Mestertanonc Rellon (H), Egyetemi hallgató, Harmadikos mestertanonc


ardo
offline
RPG hsz: 79
Összes hsz: 101
Írta: 2022. január 14. 09:36 | Link

b e l i á n
kösz, hogy jöttél


Lankadt tekintetem a bordázott plafonról a kis faház régi bútoraira vándorol. Az ablakon alig látni ki, de könnyen lehet, hogy csak a szélben ide-oda csapódó sűrű pelyhek csapnak be. Idebentről nem látni mást, mint fehérséget, ami súlyos köpenyként takarja be a házat. Békésnek, már-már festőinek tűnik a kép, de tudom, hogy mindez csupán megtévesztés, és az ajtón túl tomboló hóvihar van. A gondolat viszont, hogy itt, a pattogó tűz közelében vagy épp a másikat nézve nincs mitől tartanom, egészen meghitt. Biztonságban vagyok.
A levegőt nyugodtan szedve figyelem magam, hallgatom a légzésem, vizsgálom a tüdőm, közben teszek egy újabb próbát, hátha most mozgásra bírom elcsigázott lábujjaimat. Az erőlködésre felzsizsegnek talpamon a hangyák, máskülönben azonban úgy tűnik, több idő kell.
- Árdó - felelem gondolkodás nélkül, és jóllehet egy ideje már nem szólított így senki, a zivatar és a fagyhalálközeli élmény semmi perc alatt visszaidézi bennem a szpecnazbeli életem. Tekintetem a ház közepén ácsorgó Beliánra siklik. Tudom, hogy miattam áll ott, rémült szemekkel, ugrásra készen. - Ülj le, jól vagyok.
Kezeimmel magam mellett az ágy szélén támaszkodok meg, és pokróccal a vállamon előrébb dőlök. Futólag a ruhákra pillantok, aztán sóhajtva megingatom a fejem. Fogalmam sincs mit mondjak neki, hogy mit mondhatok el, hogy mikor levette rólam a kabátot, rátalált-e a pálcámra, egyáltalán, ő maga a mugli- vagy kisebb eséllyel a varázslótársadalom tagja-e.
- Eltévedtem, aztán észrevettem, hogy felém tart néhány... - időhúzás gyanánt keresem a szavakat. - Csíkos malac. Pár percre rá az anyjuk is kitört a fák közül. Jókora vaddisznó koca. A vihar egyre erősödött, nem láttam semmit, felöklelt, és...
Ennyi. Legalábbis egyelőre.
- Szóval azt mondod, Ausztria - szólalok meg kisvártatva. - Itt élsz?
Hozzászólásai ebben a témában
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind
offline
RPG hsz: 943
Összes hsz: 4836
Írta: 2022. január 14. 10:07 | Link

hóviharos nap. hideg. váratlan mentőakció. az osztrák hegyekben.


Délután van, de mintha már éjszakába nyúlna az idő, olyan sötétté torzítja a sűrű felhők halmaza. Ilyenkor bújik az ember a takarók alá, mint holmi gyermek és ejti meg azt a délutáni szundit, ami miatt annak idején ezerrel tiltakozott, felnőttként pedig már vágyják. Nem teheti most meg, hiszen figyelnie kell, őrizni és vigyázni, nem alszik ugyan az, akit kimentett a fagyos viharból, így az álmait nem, őt igen. Jól jött, hogy felébredt, mer pont abba a részbe tartozik, aki forró vizet enged átfagyott ujjaira alkalomadtán, ösztönből, csak utána kapcsol, hogy nem így kellene. Most majd jól bevésődik.
- Üdv, Árdó - furcsa név, de nem ítélkezik sosem, megjegyzi, most már tud nevet kötni ahhoz az egészhez, ami történt. Most és később is. Nem moccan, csak akkor eszmél fel, hogy hol és hogyan ácsorog, amikor finoman rászólnak. Vállai ereszkednek le, eddig feszülten ácsorgott, lassan merev tagokkal. Bólint végül, visszalépked az ágyhoz, és a szélére ül.
- A lábadnak is jó? - pillant a lavór felé, majd vissza, előre. Oldalvást ül neki, nem háttal, így amikor beszél, könnyedén pillant felé. Ez az óvatos tapogatódzás, hogy ki melyik világba tartozik, nem ösztönös benne. Annyira megszokta a varázsló társadalmat, hogy abban gondolkodik, mozog és él, amely nem kellemes, ha kimenekül onnan és idegenekkel találkozik. Koppan, amikor kikerüli a landolás kérdését és hát, akkor megint megtanul gondolkodni előbb, mint kérdezni.
- Vannak vaddisznók kint? Basszus - fordul az ablak felé, mintha innen látna bármit is, főleg azokat. Lehet nem a legjobb ötlet lesz mégis azt kérni, hadd változzon át itt, mert bár embert nagyon nem érne, azért a malacokkal kötekedni nem kellene. - De, de... nem sebesített meg? Hol fáj és mennyire? - ha igaz, ha nem, ő elhiszi, nem kételkedik és homlokát ráncolva pislog az oldala felé. Bólint egyet, hogy a helyszín jó, majd végül a fejét csóválja.
- Nem, messze nem itt élek. Ide jöttem mert... egyedül akartam lenni, mindenkitől távol, míg rendezem magamban a dolgokat - és ide kellett jönni, hogy ne maradjon a hóban. De ezt már nem teszi hozzá. - És te? Sítúra?
Hozzászólásai ebben a témában

Radetzky Bernárd
Mestertanonc Rellon (H), Egyetemi hallgató, Harmadikos mestertanonc


ardo
offline
RPG hsz: 79
Összes hsz: 101
Írta: 2022. január 14. 19:08 | Link

b e l i á n
kösz, hogy jöttél


Szorosabbra húzom magam körül a pokrócot, és a sajgó fájdalomtól fintorral az arcomon mélyen előre dőlök, hogy lepillantsak a lavórban olvadozó lábaimra. Az ujjaim elkékülve bámulnak vissza rám. A lábfejem foltos, a körmeim sötétek. Néhány másodpercig csendben szemlélem a helyzetem, próbálom a látottak alapján felmérni, vajon mekkora is a szarkupac, amin ülök.
- Nos - húzom oldalra a számat, és mintha nem számítana, a takaró mélyén megvonom a vállam. Fáradt, itt-ott pirospozsgás vonásaimból zsivány jókedv kacsint vissza, ahogy Belián felé fordítom a fejem. - Láttam már őket így. Szinte biztos, hogy megmaradnak.
Lassan felegyenesedem; a mozdulatba beleropog a hátam. Ég a mellkasom alja, mintha  felhevített késsel szúrkálnák, de ahogy odanyúlok, a bőröm felülete változatlan és ép, süppedést egy helyen sem érzek. Biztos, hogy nem tört bordám, inkább zúzódás lehet, mindenesetre meg kell majd nézetnem valakivel.
- Nem tudtad? - kérdezek vissza. - Disznó, medve, hiúz, van itt minden. Puska nélkül...
Megingatom a fejem, nem fejezem be. Szarvashoz még suhanckorú civilként volt szerencsém, de akkor a régi shelby motorházteteje közénk nyílt, az állatot magát, valódi közelségét, szagát, a súlyát nem éreztem. Életét helyettem hivatásos vadász oltotta ki. Tíz napja éhező kadétként azonban már öltem és vágtam le lovat, a vére pedig valóságosabb volt mindennél, mint amivel azelőtt találkoztam. Felidézve az emléket egészen olyan, mintha forróságát és azt a mindenttudó, bölcs és átható tekintetét most is magamon érezném. Tudta, hogy mi fog következni, ez ma sem kérdés.
- Csak az oldalam - mondom halkan, majd míg őt hallgatom a bögre teára pillantok. - Ide tudnád adni? Ah, vagy úgy. - Szívügyek, gondolom. - Hát figyelj, ha jobban éreznéd magad tőle, én szívesen megnézem veled a Bridget Jonest. Úgy tűnik, ma este pont ráérek.
Szavaimra hangosan felnevetek, de amilyen jóízűen jön az érzés, olyan gyorsan meg is bánom. A mellkasom benyilall, mire arcom gyötrelmes grimaszba tolul. Faszom, nyögök köhögve.
- Az egyik szakasztársamat szerettem volna meglátogatni - mondom el a féligazságot később. Igaz, hogy Billyt a szpecnazból ismerem, csaképp ő jelenleg nem annyira a környéken, hanem valahol Alaszka déli részén él. - De nem az az aggodalmaskodó fajta. Írok majd neki, amint megmozdultak a kis seggdugaszok.
A lábujjaim, ja, ja.
Hozzászólásai ebben a témában
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind
offline
RPG hsz: 943
Összes hsz: 4836
Írta: 2022. január 14. 19:38 | Link

hóviharos nap. hideg. váratlan mentőakció. az osztrák hegyekben.


Arcára ijedtség helyett most kíváncsiság költözik, ahogy előrébb dőlve néz bele a lavór tartalmába, pontosabban a lábaira. Felszisszen, ahogy megpillantja azokat, a színt, amelyről szinte üvölt az, hogy fájdalmas. A víz talán most olyan, mintha teleöntötte volna üvegszilánkkal és abban kellene mozgatnia őket.
- Láttad már. Ezt nem szokták megismételni, nem mondták még? - ingatja meg a fejét, apró somolygással vonásaiban. Időben kapta el, pont időben. -  Azért még fájdalmasnak néz ki. Ne hozzak bele melegebb vizet? - elvileg a fokozatosság elve él valahol, bár, mint kiderült, van tapasztalata, így arra hagyatkozik, a tudására. Nem szól, hogy lenne még gond, hogy mégis akadna seb, így nyugton dől vissza és húzza el a száját.
- Nem vagyok jó hegyi ember. Sosem lőttem – légpuska volt a kezében, de csak eljátszotta, hogy épp sorozat lő vele, mert, nos, nem értette a lényegét. Jobb is. - De van kint egy jó balta, majd legközelebb azzal megyek ki – teszi hozzá az elharapott mondatra. Illetve, ha azok az állatok megsejtik, látják, mi jár erre, nemigen lesz kedvük újra erre ténferegni. Úgy néz ki, szerencséje volt minden alkalommal, amikor kiment. És újra ki fog, amikor kell. Valahogy a veszélyérzete nem kapcsolt be erre, talán, mert tényleg elhiszi, hogy itt egyedül van, volt, a madarak is visszafordulnak a határban. Ő csak vendég itt.
- Arra van kenőcsöm, ha csúnya és lila, meg fáj. Sokszor előfordul – nem teszi hozzá, miért, hogyan, mert ugye, gondolkodni kell. A férfivel nevet fel inkább és csóválja meg a fejét. A köhögésre csak hátára simítja a tenyerét és finoman nyugtatgatja.
- A romantikához összebújós este kell, nem vagyok abban a módban. De akad más, amin lehet sírni vagy nevetni. Szerencséd van, én is ráérek este – mintha amúgy mehetne bárhova, és amúgy, engedné bármerre. Nem szeretné, még ha ez a lak egy emberre lett tervezve, megoldja. Ott a kanapé, elfér rajta bőven, míg a másik lábadozik.
- Ó, értelek. Ő ilyen helyen lakik? Neki biztos van puskája – bólogat, majd közben nem feledkezik meg, felállva veszi el a teát az éjjelszekrényről és nyújtja felé. - Van még bőven, fenékig. Sajnos rumot nem hoztam hozzá.
Hozzászólásai ebben a témában

Radetzky Bernárd
Mestertanonc Rellon (H), Egyetemi hallgató, Harmadikos mestertanonc


ardo
offline
RPG hsz: 79
Összes hsz: 101
Írta: 2022. január 16. 10:31 | Link

b e l i á n
kösz, hogy jöttél


Belián szavaira nevetősen bólintok egyet, igaza van. Az ember általában nem az ilyesmiből - mint végtagelfagyás vagy vadállattal vívott közelharc - szokott repetáért rohanni. Ha anyám itt lenne, most egészen biztosan a másik hátán tartaná munkát sosem látott kezét, csak úgy jelzésképpen, hogy jobb volna hallgatnom erre a fiúra, és nem újra meg újra próbát tenni a halállal. Az ő szemében a katonaság szitokszó, a katona pedig nemzeti cseléd. Nekem tehát, már csak születésemből fakadóan sincs semmi keresnivalóm közöttük. Egy Radetzky mások szolgálatában?! Hát ki hallott már efféle badarságról?
- Jó így - mondom, és a lavórban megállás nélkül mozgatva a lábam Belián felé fordulok. - Bele lehet jönni. Most jársz először ilyen vidéken?
Mondják, hogy hülye, aki nem ítél azonnal, de én láttam csont és bőr srácot maga mögé utasítani a teljes egységét. Az, hogy az ágy végében ülő Beliánnak túl, már-már lányosan szépek a vonásai vagy, hogy láthatóan nem keménykötésű ember, nem jelent semmit. Végül is, valahogy fedél alá hozott.
Pillantásom végigkíséri a szavait, fürkészőn figyelem az arcát, és azontúl, hogy még mindig süt róla a jóindulat, megüti a fülem valami, ami nem igazán illik a képbe.
- Heti kétszer dzsúdóedzésed van, hogy ilyen kenőcsöt tartasz magadnál? - kérdezem, ráadásul itt, a világ vége után még egy sarokkal, és bár modortalannak hathatok, amiért kendőzetlenül rákérdezek, nem faragatlan tuskó vagyok, én csak így beszélgetek. Vagy mindenről, vagy semmiről. A felszínes szarokkal nem tudok mit kezdeni. - Összebalhéztatok?
Frissnek tűnik a dolog. Mikor a kívül-belül rádtelepvő, tested-lelked megnyomorító érzésektől létezni sem tudsz. Nincs egy épkézláb gondolatod se, ami ne a másikat lengené körbe. Megszűnik a szabad akaratod, és csupán egyetlen lehetőséged marad: menni. Minél messzebb. Aztán rájössz, hogy hiába vagy távol, ott se jó, így hát továbbállsz. Ismét. És végül megint.
- Nem tudom. Csak koordinátákat küldött - mondom, miközben a számmal együtt az arcom is mosolyra húzódik. - Tudod, Billyt egy kissé gyanakvóvá tették az évek. Ha igaz a hír, rávették, hogy járjon csoportterápiára, ahol leszerelt katonáknak segítenek feldolgozni a poszttraumás stresszt, de őszintén, nem tudom, lesz-e eredménye a dolognak. Leszakadt a fél lába aknamentesítés közben.
Nem mintha azt gondolnám, hogy ez lehetett a legrosszabb élménye akkoriból. Elvéve a felém nyújtott bögrét, lassan belekortyolok a meleg teába, és az érzésre végigdidereg a testem.
Hozzászólásai ebben a témában
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind
offline
RPG hsz: 943
Összes hsz: 4836
Írta: 2022. január 16. 15:41 | Link

hóviharos nap. hideg. váratlan mentőakció. az osztrák hegyekben.


Bizonyára megvan az oka annak, amiért többszörösen futott a helyzetbe, majd mászott ki és fog is, mint jelenleg. Ahogy figyeli, egyre jobban tér vissza belé az élet és ez, feszült, ugrásra kész idegeit lassan ereszti el és sodorja más felé. Bólintva hallgatja, hogy se meleg, se újabb hideghullám nem szükséges a lábáztatáshoz, bár gyorsabban tűnne el a haragos szín, hogy ne is legyen rá szükség. De a valóság már csak ilyen, jeges, fájdalmas és fojtogató. Mindegyiket ismeri, noha a fagy még sosem marta fel teljesen bőrét és lelkét, lényegtelen licitálni kinek jobb és rosszabb.
- Igen. A többi helyen könnyen megtalálnának – már ha bárki tenni akarna ilyet. Motoszkál benne a gondolat, vajon bárki keresné, indulna arra, amerre ő, ha olyan helyre ment volna, amiről mindig magyarázott? Nem javít a helyzetén egy ilyen gondolat sem, kerüli és tesz-vesz, olvas, hogy elkerüljék, illetve a hideg birodalmába száműzi magát. Hogy valaha visszatér-e vagy hasonló helyre megy? Talán. Talán neki mindig lesz egy pont az élete adott szakaszában, amikor eltűnik egy időre, vagy végleg. Sokat foglalkoztatja az, hogy feladja bogolyfalvi életét és máshol boldogul, fájóan többször jutott eszébe, mint kellene. Vannak, akik várják vissza, de jó kérdés, a fájdalom, az, amivel oda-odaláncolja magát, akkor is elmúlik vajon?
- Hááát… valami olyasmi. Járok edzésre meg… néha akadnak balesetek. Inkább előre látásnak hívnám – von vállat egy suta mosollyal, amiről süt, hogy füllent, mint valami gyerek. Nem tud jól és nem is szeret hazudni, azonban most inkább kihagyott dolgokat. A mosoly eltűnik az arcáról, ahogy a férfiről maga elé mered. Bárcsak balhé lenne, annak mindig akad megoldása, újabb fejezete. Lágyan rázza meg a fejét, miközben az ujján lévő apró sebed piszkálja.
- Felejteni és elengedni jöttem – böki ki a dolgot, most teljesen igazat szólva. Eddig annyi mindennel takarta azt, hogy miért van itt, most szúr be igazán. A hó látványa, a csend, a kényelmes zug, minden, csak a valóság nem. - És feladni az álmaimat – fejezi be végül, mielőtt belesüpped. Visszafordul felé, mintha semmit sem mondott volna és figyel, mint eddig. Arca kissé komor, a témához illő, ahogy végül megismer egy darabot a másik világából.
- Katonatársak voltatok? - érdeklődik halkan. - Talán segít neki, idővel. Sajnálom, ami történt. Biztosan nem kellemes emlék. Remélem, hogy Billy megleli a békét végül a világban – nem akarja bolygatni, de meg is érti. Nem könnyű. - Én is terápiára készülök, csak előtte el akartam jönni kicsit. De most már tanácstalan vagyok – sóhajt egyet. - Csinálok levest inkább – áll fel, hisz addig sem beszél. Csak temet és temet.
Hozzászólásai ebben a témában

Radetzky Bernárd
Mestertanonc Rellon (H), Egyetemi hallgató, Harmadikos mestertanonc


ardo
offline
RPG hsz: 79
Összes hsz: 101
Írta: 2022. január 16. 16:51 | Link

b e l i á n
kösz, hogy jöttél


Biccentek; érv elfogadva. Nem tudom, és amíg másként nem dönt, nem is az én dolgom, hogy tudjam, ki elől bujkál, hogy pontosan miféle érzés rabja. Csak azok alapján találgathatok, amit elmond és amilyennek az első benyomásom láttatja: saját magát túl gyorsan kiadó, érzékeny művészlélek, aki az utolsó percig hű marad választásához - még akkor is, ha egyébként a szíve mélyén tudja, rosszul választott.
Érzek némi szánakozást, úgy általánosságban, azok iránt, akik a világot a szívükön keresztül szemlélik és élik meg, akik minden helyzetben érzéseiknek engedve döntenek. Nehéz lehet ez, az önként vállalt menny és pokol váltakozása. Ugyanakkor fel is nézek rájuk, páratlan erejükre, a tekintetükből úgy sütő tisztaságra, a szájuk szegletében ücsörgő mosolyra, ami akkor sem tűnik el, mikor nagyon-nagyon fáj.
Azt hiszem, valaha én is ilyen voltam. Aztán megértettem, hogy szerelem és szerelem között is különbség van. Az álmom fontosabb lett, mint amit Irina iránt éreztem. Az, hogy hivatásos katona legyek többet jelentett egy nőnél. Jól döntöttem? Nem biztos. De ma sem tennék máshogy.
- Miért is adnád fel az álmaid? - nézek fel rá komoran. Homlokomat súlyos ráncok keresztezik, szemöldökeim egymásba húzódnak. Nem mondom, mert nem illik, de most azt gondolom, Belián legnagyobb baja az, hogy maga elé helyez másokat. Alig néhány órája ismerem, de biztos vagyok benne, hogy ha nem tud behozni engem, ott fagy meg velem együtt a hóban. Még az is lehet, hogy egy nap hallja majd ezt tőlem. Legyen eszed!
Hallgatom, bólintok, a lábam irányába dünnyögök valamit, aztán rápillantok, figyelem ahogy feláll.
- Belián - szólítom meg néhány pillanattal később. A tekintetem mást sugall, mintha valami fontosat akarnék mondani, végül csak ennyit kérdezek: - Tudnál adni egy törölközőt?
Utoljára módosította:Radetzky Bernárd, 2022. január 16. 16:54
Hozzászólásai ebben a témában
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind
offline
RPG hsz: 943
Összes hsz: 4836
Írta: 2022. január 16. 17:14 | Link

hóviharos nap. hideg. váratlan mentőakció. az osztrák hegyekben.


Hiba volt belekezdeni a szavakba, kiadni akár egy darabot is abból, ami benne kavarod. El kellene játszani a laza valakit, aki csak kiruccant, pihen és ennyi, ezzel szemben, mintha muszáj lenne, úgy tárja ki a valóságot. Valahol ostoba, valahol pedig úgy érzi, ennyi őszinteséget talán nem is a férfi, hanem saját maga érdemel meg. És nem, akkor sem kellett volna ennyire. Szemeit süti le, szeretne visszamenni a kis falai mögé, amely mögül bármit játszhat és bármit kiálthat. Bele nem is akar abba gondolni, hogy ezek után miképp látja a másik: egy bolondnak, gyengének, szánalmasnak? Olyannak, aki képtelen csak úgy előre lépni és folyton csak magát kínozza. Egyszer jó, máskor nem, nem számít, mert a vége mindig ugyanaz. Itt köt ki és ott, hogy tépkedi magából kifelé az érzéseket, azt várva, mikor fogynak el.
- Mert egy része lehetetlen, a másik részét darabokra törték. Keresek kisebbeket, kellemesebbeket – von végül vállat, mintha ez egyszerű lenne, amin könnyen tovább is kell lépni. Mert a magamfajtának nem jár a boldog vég. - idézi fel gondolatban azt, amit már rég ismétel újra és újra. Ismét játszik, megemberelve magát, visszacsusszanva a határ mögé, amelyből csak egy srácot látnak a hóban. Miért akarja ennyi kikiáltani neki azt, mi bántja? Talán az, hogy a másik a halállal táncolt, felhatalmazná arra, hogy ilyet tegyen? Nem. Nyelvére harap, hallja, hogy valamit dünnyög, de nem érti és nem kérdez rá. Csak kifutna a súlyos levegőjűvé vált szobából, hogy lenyelje a gombócot a torkában. Csak pár perc, hogy összekapja magát, hogy megint csak figyeljen és őrizzen.
- Igen? - torpan meg nevét hallva, majd vonásait rendezve fordul hátra. - Persze, máris – lép oldalra, ismét a táska mélyére, ahol kikeresi a tiszták közül. Sötétzöld, puha, elég nagy, mikor lemossa magáról az átalakulás mocskát és eltűnik benne. Felállva lép oda és teszi mellé, majd tűnik el, de leves helyett csak teát önt magának és a tűzbe bámul. Csak pár perc.
Utoljára módosította:Helvey Belián Balázs, 2022. január 16. 17:16
Hozzászólásai ebben a témában

Radetzky Bernárd
Mestertanonc Rellon (H), Egyetemi hallgató, Harmadikos mestertanonc


ardo
offline
RPG hsz: 79
Összes hsz: 101
Írta: 2022. január 16. 18:14 | Link

b e l i á n
kösz, hogy jöttél


Csendben nézem; egészen addig figyelem, míg el nem hallgat. Akkor pillantásomat elválasztom tőle, azt a padlóra sütöm.
- Olyan, hogy lehetetlen, nincs - sandítok vissza rá végül, számsarkában halvány félmosollyal, majd a törülközőt átveszem tőle, s elfordulok. Hagyom, hadd menjen és legyen kicsit egymaga. Eredetileg is így tervezte: azért van itt, hogy kettesben maradhasson gondolataival, csak hát... pechére közbejöttem.

Ő kint, én meg takaróbacsavarva dőlök előre, nézegetem a sötét színekben pompázó lábfejem. Az ujjaim mintha mozdulnának. Jó, már épp ideje volt, gyerekek. Halkan, az orrom alatt dünnyögve dúdolok, közben erőt veszek magamon és szárazra törlöm a lábam. Míg a mellkasi fájdalom miatt visszatartott lélegzettel és grimaszba préselődő fejjel zoknit húzok rájuk, a pokróc lesiklik a vállaimról.

A kikészített fehér pólóban és nadrágban az ablakhoz sántikálok. Odakint még mindig sűrűn hullik a hó, a szél talán északi irányú lehet. Kizárt, hogy ma éjjel továbbálljak. Arcomat a kandallóban pattogó tűz felé fordítom, hümmentek, végül elindulok az ajtóba pakolt cuccaimhoz.
Hozzászólásai ebben a témában
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind
offline
RPG hsz: 943
Összes hsz: 4836
Írta: 2022. január 16. 18:31 | Link

hóviharos nap. hideg. váratlan mentőakció. az osztrák hegyekben.


Bárcsak tudna hinni abban, hogy valóban nem létezik lehetetlen. De nem tud, már nem és egyelőre nem is akar. Aprót szusszanva hallgatja, nem száll vitába, eszébe sincs ilyesmit tenni, mert valahol mégis igaza lehet. Akkor pontosít: jelenleg, számára igenis létezik. Hogy később mi lesz? Jó kérdés. Nem jósolgat előre.
- Úgy néz ki a szerencsém, hogy mégis belefutottam – enged meg magának egy apró, halovány mosolyt, semmi többet. Nem enged magának több szót, csak kisétál, hogy a forró italt tartalmazó bögrét ujjai közé vehesse. A kabáthoz sétál, meg a többi ruhához, amelyek még mindig súlyosak és nedvesek, kell még nekik idő ahhoz, hogy újra használhatók lehessenek. Neki vajon mennyi kell? Egyik része soha többé nem akar senkit szeretni, a másik fele fulladozik és vár valakire, aki mellette lehet. Ez talán nem a gondolatokról szól, hanem egy csatáról, amit önmagával vív és amelynek mindegy mi lesz a vége, ő csak egyet akar: csendet.
Hallja a mocorgást bentről, nem zavar közbe. Ahogy a tea fogy, úgy érzi magát hasztalannak és tehetetlennek ismét. Az apró, konyhának is alig csúfolható zugba költözik, kipakolja végre azokat, amiket szerzett és nekilát a levesnek. Mintha mi sem történt volna, mintha nem bukott volna ki belőle a keserű fél.
- Van étvágyad? - kellene még valami, egyelőre azonban vár, fogalma sincs, mennyire érzi magát jobban. Visszasomfordálva pillant arra, ahogy saját lábán sétál a rögtönzött vendége.
- Örülök, hogy jobban vagy. A lábujjaid is? - fájhat, ha így áll rá. - Nyugodtan szólj, ha kell valami.
Hozzászólásai ebben a témában

Radetzky Bernárd
Mestertanonc Rellon (H), Egyetemi hallgató, Harmadikos mestertanonc


ardo
offline
RPG hsz: 79
Összes hsz: 101
Írta: 2022. január 23. 09:18 | Link

b e l i á n
kösz, hogy jöttél


Arcomat a hang irányába fordítom, és hümmögve valamit megbiccentem a fejem, mintha azt mondanám jól vagyok, de pillantásom azzal a lendülettel el is szakad Beliántól, hogy ismét az ablakon túli hófehér világot bámulhassam. Hunyorgósan, elgondolkodva figyelem a sűrű, széltől zavaros hóesést, homlokomat végighasítja néhány, az évek alatt jócskán elmélyült ránc. Arról, hogy a lábam vagy a mellkasom fáj, teljesen el is feledkezem. A nyillaláshoz, szúráshoz, hasogatáshoz hozzá lehet szokni. A görcs és sajgó kín egy idő után jóformán inkább barát már, mintsem ellenség. Előfordulhat, hogy csak általuk tudod: élsz.

Gondolataim újra meg újra visszatalálnak a mögöttem lévő fiatal férfihoz, a vendéglátómhoz, nem, ez így nem valós. Azt kellene mondanom, hogy a megmentőmhöz, aki körülugrál, gondoskodik rólam és aggódik értem - egy idegenért -, akinek ha a szemébe nézek tisztaságot látok. És egy csomó mást is. Félelmet? Bűntudatot? Űzöttséget?

A mozdulatra, hogy egész testemmel elfordulok az ablaktól, persze egyből eszembe jut, miért is vagyok itt, hirtelen megindulnak talpamban a hangyák és égni kezdenek a lábujjaim is. A sarkamra nehezedve sántikálok lassan arrébb, a melegségével hívogató kandalló felé.
- Mi a legrosszabb dolog, amit valaha tettél? - érdeklődöm lépteim közben erősen visszatartott lélegzettel. Elképzelésem sincs, miért büntetheti magát ilyen mérhetetlenül ez a srác, de szívesen venném, ha elmondaná. Utána, ha szeretné, én is elmondom majd, mi mindent tettem, amiért még csak lelkiismeretfurdalásom sincs, és mi az, ami az éj leple alatt a legtöbb álmomban rám talál.
Hozzászólásai ebben a témában
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind
offline
RPG hsz: 943
Összes hsz: 4836
Írta: 2022. január 23. 22:21 | Link

hóviharos nap. hideg. váratlan mentőakció. az osztrák hegyekben.


Nem hisz istenekben, bálványokban, abban valahogy mégis, hogy oka mindig van annak, ami történik. Akkor is, ha az fáj, ha örül, ha bármi. A hóviharral azonosulni tud, hirtelen csap le, zavaros, nem látni tisztán, miközben csapdába ejt és nem ereszt. Fagyos ölelése, vad szelének csapkodása, mintha csak elméje illúziója vetülne ki a világra. Gyerekként látott utolsónak ilyet, akkor örült, mert tudta, másnap nincs iskola és kint bohóckodhat egész nap, míg el nem kékül a szája. Most nem örül, szimplán elfogadja és beleül, a fala közé rejtve magát, egy idegennel, akinek csak a nevét tudja. Kizárta a világot, neki lassan mindenki idegen, főleg, ha félelme beigazolódik, és türelme azoknak lejár, akik még mellette vannak. Egyre kevesebben. Nem vágyik tömegre, de nem szeretne még többeket elveszíteni, de fog. Érzi. Ha hazatér valamikor, szembe kell ezzel is néznie, de legfőképp, önmagával. A düh, a szomorúság és az indulatok, vihart hoznak. Kérdés, mit rombol le annak érdekében, hogy végre megbékéljen. Talán a hóban van a válasz.
A levessel bajlódik, de gondolatai nem ott járnak. Lehunyt szemei előtt arcok táncolnak, akiknek „láttán” összeszorul a szíve. Egy részük hiányzik neki, a másikat felejtené, de valamiért még mindig képtelen. Az újra felhangzó szavakra nyitja ki szemeit és pillant a másik felé. Járkál, sétál, jobban van és most csak ez a lényeg. Mindig is volt egy „tyúkanyó” effektus az életében, gondoskodni, etetni, szeretni, most is jelen van, csak óvatosabb, lágyabb. Ezt is fél kimutatni, fél már mindentől, fél szeretni. A kérdésre csendben pillant vissza a levesre, majd sóhajt. Hogy túléltem. akarná mondani, de lenyeli a szavakat.
- Hogy hittem és bíztam valamiben és valakiben. Amiért ide kerültem és még most is van részem, amely hisz – fogalma sincs, mi a legrosszabb. - És a legrosszabb, amit most teszek. Menekülök, mindenki elől – fejezi be végül. Nem érdekli, de a tény, mi miatt történt minden és még mindig nem állt teljesen talpra, épp elég. Nem élhet ebben tovább. Nem hihet többé.
- Neked? - kérdez vissza, mintha muszáj lenne, vagy talán csak az illem. Nem tudja már. Ahogy lelke apránként lebomlott, úgy nem ismeri azt, mik a határok és mire képes. Megint. És nem tudja, mit akar visszakapni.
Hozzászólásai ebben a témában

Radetzky Bernárd
Mestertanonc Rellon (H), Egyetemi hallgató, Harmadikos mestertanonc


ardo
offline
RPG hsz: 79
Összes hsz: 101
Írta: 2022. január 26. 16:11 | Link

b e l i á n
kösz, hogy jöttél


Láthatja is: meglep, hisz egyáltalán nem ilyen válaszra számítottam. Azt gondoltam sokkal gyakorlatiasabb, sokkal valóságosabb emléket idéz majd fel nekem, hogy azt mondja puskázott kémián vagy hogy néha kicsórt egy-egy ötöst az anyja tárcájából. Tessék, ennél rosszabbat még csak elképzelni sem tudok róla. És miért is nem? Mert ahhoz túl szép az arca. Ugye, ugye, sokat elmond ez rólam, pedig rúgta már ki alólam a talajt bájostekintetű kadét. Hirtelen ítélet, téves kiindulópont. Ő érzelmekről beszél, máris érzelmi síkon közelíti meg a kérdést.

Mintha a mágnes két pólusa lennénk, elmélet és gyakorlat, a szív meg az ész, gondolom, miközben tekintetem arcára fagy, de nem mondok semmit. Magamban mélázgatok, újraértékelek, próbálom másként megközelíteni a saját kérdésemet. Hosszú másodpercek telhetnek el így, míg őt nézem és azon gondolkodom, az én szívemben ugyan mégis mi újság. De csak azok a kurva kutyák jutnak eszembe.
- Lenyúztam és megettem pár kutyát - mondom ki végül továbbra is őt nézve. Aztán persze a csendes szörnyeteg, a lelkiismeretemben dolgozó szégyen, amit a felelevenített emlékképek által újra átélek elfordíttatja velem az arcomat. Nem sokkal később bólintok s cuppantok egyet, majd reszelős hangon folytatom. - Ez a legrosszabb, amit tettem.
Már ha engem kérdez. Újra felé pillantok, érdekel, vajon most mit gondol rólam, az idegenről, akit ő maga cipelt be hajlékába. Homlokomat ráncokba hasítja a kíváncsiság, alulról, mintha nem számítana nézek fel rá.
- Kínoztunk embert is. Amiatt semmit sem érzek.
Utoljára módosította:Radetzky Bernárd, 2022. január 26. 16:15
Hozzászólásai ebben a témában
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind
offline
RPG hsz: 943
Összes hsz: 4836
Írta: 2022. február 1. 22:18 | Link

hóviharos nap. hideg. váratlan mentőakció. az osztrák hegyekben.


Hazudhatott volna bármit, hisz nem ismeri, nem tudja, nem kell elhinnie. Nem tartozik semmivel. Mégis valóságosabbat mond, annál, amik még felbukkannak benne. Hogy tétovázott, hezitált, amikor akkor éjjel Sonja-t megtámadták és későn lépett közbe. Vagy ami rosszabb: közbe akart lépni, vért akart érezni és végül meg akarta ölni azt az idegen farkast, mert arra emlékeztette, aki ezt tette vele. Aki miatt ebben a tetves, mágikus világban kénytelen lenni és ami miatt teljesen megváltozott. Hogy hagyta magában meghalni többször azt az életvidám valakit, aki csak élni akart. Azt nem bánja, hogy szerelmes bír lenni, hogy az lehet férfi vagy nő, hogy sírni tud, mégis, nem érzi még most sem annak, aki a tükörből néz rá. Talán meghasadt az elméje. De nem mondhatja ki. Ölni akart. Mégis, mintha a másik mindent látna. Zavarba jön a néma tekintettől, elfordítja sajátját és egy, fene tudja merre álló tincsét rendezi oldalra. Talán látja? Hallja?
Felszisszen. Nem a mozdulatra, hanem a hirtelen csendet elvágó szavakra. Ekkor néz csak vissza rá, kezét leeresztve. Szükség. Ez ugrik fel benne, az életösztön, ami bizonyára erre sarkallta és ami miatt meg kellett tennie. Harcolt, mintha rémlene neki a bajtárs szó és így értelmet nyer. A földi poklok sokszínűek, kinek egy üres szoba, kinek egy lángoló, harsogó csatatér. És ez a férfi a kutyákat sajnálja jobban. Valahol megérti, mert kevés ritka, tiszta lény van több náluk. Nem ítél, tekintetében nincs undor, vagy harag.
- Talán sokan mások sem éreznének értük semmit - utal az emberekre, szavai után elhagyva a beálló csendet. - Mert részben miattuk kellett megtenned azt, amit a legrosszabbnak nevezel. Megértem, miért érzel így - nem, fel nem foghatja, mert soha, a közelében sem volt annak a helynek és helyzetnek. De átérzi, amennyire tudja. - Bántani akartam egyszer valakit, nagyon. Ösztönből és meg is tettem. De jobban akartam - kezd bele végül, ujjait tördelve, kihagyva részleteket, a karmokat, fogakat, a vért. - Aztán egy időben magamat bántottam. Hogy fájjon - emeli fel jobb öklét, ahol haloványan ott vannak az apróbb hegek. - Hogy ködös és mámoros legyen, hogy elmúljon. Gyenge vagyok ehhez a világhoz. Hol... hol jártál, ahol ez a pokol várt?
Hozzászólásai ebben a témában

Radetzky Bernárd
Mestertanonc Rellon (H), Egyetemi hallgató, Harmadikos mestertanonc


ardo
offline
RPG hsz: 79
Összes hsz: 101
Írta: 2022. május 2. 10:53 | Link

b e l i á n
kösz, hogy jöttél


Sem velemszületett, sem az elsajátátítás során tőlem vért és verítéket kívánó szuperképesség nincs a birtokomban; nem látok mások fejébe, és hál'isten a gondolataikat sem hallom. Az rögeszmés lenne, és kösz', de nem kell, van elég, ami innen-onnan rámragadt az elmúlt huszonnyolc életévem alatt. A lényeget, Bernárd! Szóval igen, fogalmam sincs, az emberek hazudnak-e nekem, mikor beszélni kezdenek hozzám. Biztosra legalábbis nem vehetem soha, viszont az ösztön belülről súg - van, hogy egészen halkan, mintha altatódalt muzsikálna, aztán van olyan is, hogy dühösen diktál a hang, márhogy a saját hangom, mielőtt rámsütöd az őrültség bélyegét: vedd már észre, te gyökér!
Ez a fiú, fiú? Férfi. Áh, nem. Fiatalember. A fejem jobbra dől közben, ahogy gondolkodom rajta, kit látok magam előtt. Zavaró lehet, ahogy őt nézem; a tiszta tekintetét, amiben még mindig nem találom a megvetést, még azok után sem, hogy kimondtam a legrosszabbat, amivel továbbra is dolgom van, mert még mindig álmodok róla. A kutyák égbekiáltó vonyításáról és tócsába gyűlő vérről. A nyers hús ízéről, el nem sírt könnyekről, meg arról az ordító hidegről, aminek az emléke ma is megvacogtat olykor.
Aztán mintegy köszönetképpen biccentek egy aprót, és elfordítom az arcom. Égni kezd a szemem, pislognom kell.
- Szóval - köszörülöm meg a torkom hirtelen, és visszafordulva Beliánhoz hangosan és illetlenül megszívom párszor az orrom. - Bántottál valakit, méghozzá nagyon. Gondolom, szerelmesek voltatok.
Adott a kérdés, és noha nem teszem fel, azon sem hezitálok, hogy megállapítást tegyek róla. A szerelem ocsmány egy állapot, és ocsmány dolgokra készteti az embert. Rosszabb bármi más létezőnél. Mert felülír mindent. Mert paff, nincs több józan gondolat, nincs több épeszű tett. Szárnyát próbálgató légy vagy a sötét sarokba szőtt hálóban, és tehetetlen várod, mikor zabálja ki belőled az életet az a ronda, szőrös, nyolclábú kisbarát.
Szívogatom a nyálam, szokásom. Nem épp a legelegánsabb, dehát ha akarta, Belián a szarrá fagyott lábujjaimat is láthatta, ilyenkor meg már - feltételezem - ugyan mindegy.
- Szarrágó világ ez, nincs mit szépíteni rajta - felelem, miközben eltorzult fejjel kihúzom magam. Ropog minden porcikám. - Szibériában. Nászutasoknak kevésbé ajánlom, amúgy egész fogyasztható.
Elvigyorodom, pillantásom rátalál a fiatalemberére.
Hozzászólásai ebben a témában
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind
offline
RPG hsz: 943
Összes hsz: 4836
Írta: 2022. május 11. 21:14 | Link

hóviharos nap. hideg. váratlan mentőakció. az osztrák hegyekben.


Érzi, látja, hogy őt nézi, hogy talán olyan mélyre néz, amennyire csak lehet. Beleborzong, manapság a pillantások, mások szavai is húzni tudják idegeit, kellemetlennek érzi. El akart bújni, hiszen itt is azt tette, mindenki elől, mások elől, a világ elől, messzire. Megtette és most még sincs egyedül, nem lehet, mert nem tudta otthagyni. És nem tenné akkor se, ha előbb tudja a szavakat, amiket kimondott. Mert nem érez bennük dicsevést, büszkeséget, inkább csak bánatot, szomorúságot. Olyan dolgokat, amikről sosem gondolkodott, hiszen miért is nézte volna azt, hogy másoknak rossz. Csak neki, csak önmagának lehet rossz, senki másnak. A francokat. A világ mindenkivel elbánik, csak ő vakította meg magát, hogy ne lássa. De már látni akarja, de nem tudja még, hogy mennyire. Hogy akar-e újra bárkit, akit tényleg észrevesz, aki látja és aki reagál. Egyszerre tűnne el és akar lenni a világ közepén. Nehéz. Kavargó vihar, amiből ki akar jutni.
Beszélnek. Ő is, a másik is, mindegyikük mond valamit, mélyről. Ismeretlenek beszélnek fájdalomról és emlékekről. Először bólint, majd lágyan rázni kezdi a fejét. Hagy csendet, kell nekik, viszont nem igaz ez. Nem így igaz.
- Nem, nem volt a szerelmem. Őt sosem bántottam volna – most sem teszi. Nincs haragos szó, már csak bánat és hiány. Nincs már benne lassan semmi. - Amazt nem ismertem. Valakit… megtámadott én pedig meg akartam védeni. Csak aztán ez eltűnt a fejemből és… csak annyi maradt, hogy fájdalmat akarok okozni neki – ennyi maradt meg erősen arról az éjjelről és a vér íze. Megint kiül nyelvére, ott tesped és gyomra kavarodik fel. Mélyen, valahol egész mélyen azonban, valami örül az emléknek. Vagy csak megháborodott az elméje? Elengedi az emléket, mindegyiket és visszaül a jelenbe. Mintha fázna, de tudja, csupán elméje játéka az, hogy hideget érez. Talán nem volt elég séta kint, üvöltés vagy elhullajtott könnyek. Talán más kellene.
- Az. Nagyon az. De mégis szép – mosolyodik el. Ez a táj is szép, a növények szépek és a hajnali, első napsugarak. Az élet. Csak vannak benne ocsmány részek. - Mindig azt mondják, ne legyünk jók, mert azokkal mindig kibasznak. Mégsem tudok más lenni – mégis mindig elviseli. Figyeli, ahogy mozdul, de nem ugrik oda, csak nézi, várja, hogy ha kell, ott lesz. Addig marad a helyén, ujjai megtalálnak egy cérnaszálat és azzal kezdenek el játszani.
- Hasonlóan meleg és napos hely, mint itt. Kötelesség vagy csak látni akartad? - vagy ő is menekült valami elől? Az már nagyon ijesztően véletlen lenne. Az nem lehet. Kihúzza az egyik fiókot és két csokoládészeletet húz elő. - Desszert? - fordul végül vissza felé.
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolKülföldi helyszínek