34. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Ami a hírből kimaradt: Ha van olyan családotok, mely szorosan köthető valamelyik faluhoz, dobjatok egy baglyot Lizinek, és beteszi a leírásba.
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolKülföldi helyszínek

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Rothstein Elektra
Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Edictum szerkesztő, Bogolyfalvi lakos


Igazságvadász
offline
RPG hsz: 621
Összes hsz: 949
Írta: 2021. május 18. 16:36 | Link

Előzmény
Írország - Zsófia


Megtette. A találkozó utáni másfél napot, szinte az utolsó percekig lányával töltötte. Sütöttek Boldogi nagyrózsát és Sárkánytojást, ami egy kürtös kalács tésztából készített édesség. Barack lekvárt kentek rájuk, megszórták porcukorral őket és mesét néztek míg mind el nem fogyott. Az aprónép kedve jobb lett. A macskájuk pedig levakarhatatlanul csüngött rajtuk. Dorombolt akár egy ósdi traktor és egyetlen meglévő szemét folyvást Imolán tartotta. Kivételesen mindhárman együtt aludtak hősnőnk ágyában. Másnap egész nap játszottak. Imola még arra is rávette anyját, hogy rajzoljon. Jó volt ismét nevetni látnia csemetéjét, annak ellenére, hogy azon kacagott, amit hosszú percek megfeszített munkájával alkotott. Mit számít, csak vidám legyen. Aztán este átvitte őt Szüleihez. Róbert és Iza megnyugtatták afelől, hogy gondját viselik. Apja féltő aggodalommal hallgatta, hogy mire készül, míg Anyja a tőle megszokott felelősségteljes, már-már katonás komolysággal figyelte. "Tedd, amit helyesnek érzel. Vigyázz magadra és gyere vissza mielőbb" Ezzel az útravalóval engedték el lányukat. Elektra ezután összekészítette holmiját és az utolsó éjszakáját a Magány Erődjében töltötte. Azokat a zenéket hallgatta amik Hegére emlékeztették. Még utánanézett néhány dolognak, hogy azután azon a matracon hajtsa álomra a fejét, melyen először egymáséi lettek. Azóta már az általa felújított antik ágyba került, mégis érezni vélte rajta a férfi és a falfesték jellegzetes illatát. Álmában találkoztak. Karnyújtásnyira voltak egymástól, elérni mégsem tudta. Egyre távolodtak, majd a férfi eltűnt. Erre riadt fel hajnalban. - Felkészültél? - kérdezi immár a kórház mögötti sikátorban állva. Egész testét belül remegés járja át, ahogy még egyszer végiggondolja mi is fog történni. Retteg, de meg nem hátrálna soha. Megírt két levelet. Letette őket az íróasztalára. Az ajtót pedig időzáras bűbájjal látta el, hogy ha valami balul sülne el, úgy Szülei bejuthassanak dolgozószobájába. - Az életem a kezedben van. Bízom benned! Csináld! - fordul szemben szövetségesével és hosszú pilláit sötét szemeire zárja - Hegéért... - suttogja utolsó szó gyanánt. Nem tudja milyen lesz, csak azt reméli, ha mégsem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan várják, akkor újra láthatja a férjét és a fiát. Valamiben hinnie kell. Fogódzó nélkül sem élni, sem halni nem lehet. A szerelem pedig a legerősebb mind közül.
Hozzászólásai ebben a témában


"...Egy csendes arcnak sokszor hangja és szava van..."

dr. Hollóvölgyi Zsófia
Bogolyfalvi lakos, Elemi mágus, Végzett Hallgató


Nyomokban Vasváry-t tartalmazó pöttyös Zsafi=^.^=
offline
RPG hsz: 269
Összes hsz: 314
Írta: 2021. május 18. 19:22 | Link

Elektra
Ruházatom


Magam sem hittem volna, hogy eljön a nap, amikor ilyen ruhában parádézok majd, ám tessék, most itt vagyok, és csinálom. Másoknak ez akár egy hétköznapi megjelenés is lehet, azonban nálam ez nagyon nem így van, nekem ez kihívás, de  pont ezért kellett, hogy hitelesebb legyen a drámai kétségbeesésem, mivel akkor amikor kimondom majd az átkokat, biztosnak kell lennem. Tudok mindent, hogy mit hogyan szeretnék, és majd az öltözetem miatt leszek pánikba, arra koncentrálok, hogy hogyan nézek ki, mert akkor az elemem nem akar majd lebuktatni, nem fogok elpirulni, nem fogok önkéntelenül felgyújtani dolgokat, sem a környezetem nem fog felforrósodni. Tudom szánalmasnak hat, de hidd el, kedves olvasó, Zsófi értékrendjébe nagyon ritkán férnek bele ezek az összeállítások.
- Fel.
Mondom olyan határozottan, ahogy még talán nem is hallott beszélni. A közelben lévő kukára pillantok, balomat hirtelen mozdítom felé, ezzel a benne lévő szemét meggyullad, de még nem ad annyi fényt, hogy mások megláthassanak minket. Ezt követően azonban kizárok mindent, és csak arra koncentrálok, amit most tenni fogok. Fontos a jó sorrend, és az idő, ő igen, az idő nagyon fontos.
- Lentis nebula.
A hályog-átok, hiszen nem kell tudnia, ki átkozta meg, és nem szeretném, ha erre az eseményre valaha is emlékezne. Csak nem, csak ne legyenek előtte a mozdulataim, ha a hangomat hallja is, ne riadjon meg a jövőben a mozdulatoktól.
- Labia Clausa.
És ne is beszéljen, most ezt is különösen fontosnak találom.
- Sanguen fontanus. Ossa maximum. Deglubo vivatus.
Láz, csontnövesztés és elevenen megnyúzás. Olyan dolgok, amiket meg tudnak állítani, mégsem engedik ki azonnal, legalább egy éjszakát bent kell töltenie, olyannak kell lennie, amiről azt hiszik, hogy nem kel majd miattuk fel éjjel, de tudjuk, hogy nem így lesz.
- Flagellum maxima.
Ezt az átkot azonban nem rá, hanem magamra mondom ki, hiszen milyen támadás az, amiben te magad nem sérülsz? Gyanús. Felszisszenve, nyögve az átok súlya alatt, ráirányítom a pálcát, a másikra, aki már így is eléggé szenved, de muszáj teljesnek lennie.
- Sectumsempra.
Ha erre valaki rájön, képtelenek leszünk kimagyarázni, így nagyon jónak kell lennünk. Előbb azonban ketté töröm a pálcát, és a tűzbe dobom, ahogy Elektra felé rohanok, és elkapva őt, rohanni kezdek vele a kórház felé, ahova szó szerint a vérétől csatakosan esünk be, nem kis sokkot okozva az ott lévőknek.
- Segítsenek! Megtámadtak minket... kérem... mentsék meg.
Mivel az átok még hat, nehezen beszélek, fel-felsikítok fájdalmamban. Nem biztos, hogy ilyen estére számítottak, de azonnal odaugranak hozzánk, hogy ellássanak mind a kettőnket, de amíg nálam csak egy rontás van, nála több minden, egy egész csapat dolgozik rajta, én pedig bőgve felpillantok, kiszúrva a gyógyítót, aki a lényeg. Hát itt van, de... hogyan tovább?
Hozzászólásai ebben a témában

Rothstein Elektra
Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Edictum szerkesztő, Bogolyfalvi lakos


Igazságvadász
offline
RPG hsz: 621
Összes hsz: 949
Írta: 2021. május 18. 20:36 | Link

Zsófia


Lezárt szemhéja mögött teljessé válik a sötétség. Ajkai lazán összezáródnak, de érzi rájuk forrasztották a szót. Jobb is így talán, mert ami ez után jön, arra úgysem találna egyet sem. Hall még kisvártatva néhány igét, felcsendülni szövetségese dallamos hangján, majd a fájdalom hirtelen mar belé őket követve. Testet lelket szaggató kínja azonban nem tart soká. Artikulálatlan sikolya hamar elhal, ahogy tudata kikapcsolódik, s teste tehetetlen tömegként roskad össze önnön súlya alatt. Innen már nincs visszaút. Teljes sötétség veszi körül. Néma csend. Az őt érő további atrocitások pedig csupán tompa érzetekként hatolna el hozzá. - Ez nagy butaság volt, ugye tudod? - szólal meg a távolban egy hang, ami nem másé, mint elhunyt férjéé. Hősnőnk itt, a tudattalan határán nyitja ki ismét szemeit, s megpillantja a férfit és fiát, aki oldalán áll, arcán lágy mosollyal. - Nem voltál mellettem, hogy rám szólj - húzódik szomorkás görbére Elektra ajka miközben felkel a padlóról. Régi otthonukban állnak immár. - Hege nincs itt - szólal meg ismét Zoli, kezét Peti vállán pihentetve. - Ez azt jelenti, hogy még él, igaz? - kérdezi a riporternő előre hajolva, hogy közben megsimogathassa fia arcát. Mindketten olyanok, amilyeneknek talán lenniük kellene, ha még mindig élnének. A totyogó gyerkőc már kész ifjú, s férjét is idősebbnek látja. Kétség kívül ez az ő képzeletének csodája, ám jelenlétük, úgy hiszi egy nagyobb hatalomé. - Ezt nem mondtam. Csak azt, hogy nincs velünk. Nem is volt. - reagál rébuszokban Zoli és letelepszik az asztal mellé, mire megjelenik három bögre. Kettőben kávé, egyben pedig kakaó gőzölög. - Nagyon jó lenne itt maradni veletek, de nem tehetem. Hegének és Imolának szüksége van rám... - pillant szomorúan feléjük, igyekezvén elnyomni a késztetést, hogy leüljön melléjük - Hiányoztok, minden nap - csókolja meg könnyeivel küszködve családja tagjait - Üzenem neki, hogy szerencsés flótás - rázza meg fejét férje azzal a kedves és bohókás mosolyával, ami az egyik jellegzetessége volt - Szeretlek benneteket - reagál erre Elektra, mert érzi, hogy egyre erősödik a fájdalom, ami pillanatokkal később visszaragadja lényét a tudat világosságába - Mi is szeretünk - hallja még utoljára Zoli és Peti hangját egyszerre, majd a két alak és a konyha képe semmivé foszlik. Erős fények, a vér édes-fémes illata, furcsa zajok és a saját üvöltése veszi át az előbbi békés jelenet részeinek helyét. Arra tér magához hősnőnk, hogy minden porcikáját égetik az átkok. Sötét szemeiről pedig idő közben lehullt a hályog, s amit látni vél arra emlékezni fog míg él. Mert él. Próbál tehát most már fókuszálni és Zsófia arcát megtalálni, de kiesnek pillanatok. Hol éber szenvedő, hol ismét körbeveszi a sötétség nyugtató semmisége. Aztán végül lassan teljesen eloszlik a homály. - Vizet... - nyögi olyan halkan, hogy csak az ágya mellett álló alak hallhatja. Torka kiszáradt és bár sokkal gyengébben, de ott lüktet porcikájában a fájdalom. Hirtelen azt sem tudja hol van, így ijedten kezd mocorogni, ami még erősebb kíntüskékkel szúr lángoló tagjaiba. Elmúlik. El kell múlnia, s így is lesz. Manapság már hamar kiveti az ágy a betegeket, mert hatékonyak a kezelések.
Hozzászólásai ebben a témában


"...Egy csendes arcnak sokszor hangja és szava van..."

dr. Hollóvölgyi Zsófia
Bogolyfalvi lakos, Elemi mágus, Végzett Hallgató


Nyomokban Vasváry-t tartalmazó pöttyös Zsafi=^.^=
offline
RPG hsz: 269
Összes hsz: 314
Írta: 2021. május 18. 20:58 | Link

Elektra


Nyilvánvalóan én könnyebb helyzetben voltam, alig pár perc kellett ahhoz, hogy elmúljanak a fájdalmak, csupán csak vész esetére tartottak bent, és azért, mert egy olyan mondat hagyta el a számat, amit nem akartam, viszont ösztönös volt. Azóta pedig a helyzetünket a perverz szó állandó motyogásával tudom ismételni. Ez az egész szörnyen perverz, és érzem, hogy majd megfojt a tudat, hogy ebben a szobában kellene aludnom. Képtelen vagyok, így a minimális fényben, ami ebben a szobában van, járkálok, és bármennyire is nem illő, és nem nőies, az ujjaim melletti bőrt tépem a fogaimmal, egészen addig, míg a fájdalom, és a vér fémes íze nem kerekedik felül a kétségbeesésen. Nem tudok arra nézni, mégis bámulom őt. Bámulom. Mint, aki bármelyik pillanatban felkelhet. Én pedig nem tudom, hogy minek örülnék jobban, ha megtenné, vagy, ha nem. Nem biztos, hogy hallani szeretném azt, amit mond.
Túl sok izgalom volt ez egy napra, és én megint azon kapom magam, hogy a könnyeim megállíthatatlanul hullanak. Én, aki nem szoktam sírni, most zokogok, újra és újra. Azt mondták, Elektra rendben jön, csak kell egy kis idő, és utána mind a kettőnknek, de főleg neki, részt kell vennünk egy pszichológussal való konzultáción, csak utána térhetünk vissza a munkába. Remek, ezt én el fogom tudni intézni. De mit csinálok a másikkal? Azzal, ami a szoba másik felében van.
- Cseszd meg, cseszd meg, cseszd meg.
Nem tudom, hogy hányadszorra mondom ki, de mégis megteszem, újra és újra, és ha lenne lépésszámláló, vagy olyan lenne a padló, akkor csodálatosan kikoptattam volna, miközben a számláló kiakad abban, amit csinálok. Órák óta járkálok, a testem üvölt a fájdalomtól, az agyam viszont képtelen arra, hogy kikapcsoljon. Kórházi hálóinget kaptunk, így legalább nem azokban a ruhákban vagyok, amin Elektra vére a bőrömhöz tapadt. Ó, hogy az a bánatos. Nem hiszem, hogy Elektra így gondolta volna, amikor azt mondta, hogy megveri az élet. Óóó a francba is. De, amikor megláttam, akkor nem tudtam mást tenni, nem tudtam kontrollálni magam, kimondtam a nevét, azt, hogy ismerem, azt, hogy keresem, hogy keresem őt. Ez a büntetés azért, mert megátkoztam Elektrát, egészen biztos vagyok benne. Szentséges úristen! Amikor a hátam mögül megszólal a nő, majdnem spontán máglyahalált rendezek a kórterem közepén, és szinte reszketve, lassan lépek közelebb hozzá, megnézve, hogy tényleg ő szólt-e, és nem... a másik.
- Jól vagy?
Teszem fel a kérdést halkan, miközben reszketve, kiloccsantva a vizet, töltök neki, és összeszedve magam, próbálom megitatni. Valószínűleg a félhomályban is látszik, hogy mennyire fehér vagyok, és riasztóan ideges. Jesszusbasszus, mindenki az lenne a helyemben.
Hozzászólásai ebben a témában

Rothstein Elektra
Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Edictum szerkesztő, Bogolyfalvi lakos


Igazságvadász
offline
RPG hsz: 621
Összes hsz: 949
Írta: 2021. május 18. 21:58 | Link

Zsófia


Pillanatnyi rémületét a felismerés bizonyossága váltja fel, ahogy meghallja a neki intézett kérdést. Sorban villannak be elméje színes szélesvásznára az események, egészen addig, míg a sikátorban utolsó szavaként a szeretett férfi neve hagyta el az ajkát. Kórházban van, tehát sikerült a tervük ezen részét kivitelezni. Csak ne volna ez az átkozott szag mindenütt. A fertőtlenítő bájital jellegzetes aromája, amit gyűlöl. - Ha így volna, nem kérdeznéd... - feleli a rá jellemző csípős éllel. Valószínű még hatnak a ráolvasott érzéstelenítő bűbájok, így nem igazán képes felelősséget vállalni kimondott szavaiért, de az a tény, hogy egy riposzttal válaszol, egyértelmű jele annak, hogy bizony még egy darabig az élők sorát fogja gyarapítani - Azt hiszem kicsit túlzásba estünk...De megmaradok... - igyekszik feljebb kepeckedni az ágyon nem törődve a fájdalommal, ami azért időnként nagyon élesen hatol be porcikáiba a lehető legváratlanabb helyeken. Hasogat a feje, égnek a szemei, húzódik a bőre. Mondhatni egy merő kínlódás, de beszél és mozog. Ez is valami. - Te is elég rosszul festesz...Mi a baj? - kérdezi miközben átveszi a felé nyújtott pohárnyi vizet. Lassan és óvatosan kortyol párat, de hirtelen megszédül és majdnem kijön belőle az a kevés is amit eddig megivott. Szabad kezével int, hogy nem kell segítség, s közben mélyeket lélegzik csukott szemmel. Azok az átkozott szedatikumok, hogy miért kell így reagálnia rájuk. - Itt van még a doktornő?...Várjunk csak, Te miért vagy még itt?...Mi a fene történt?... - húzza fel magát jószerével ülő helyzetbe, de minden tagja hevesen tiltakozik ez ellen. Arcára kiül a gyötrelem, homlokán hideg veríték gyöngyözik. Valami nagyon nincs rendben. Mégis egy pillanatra megrekednek gondolatai és felsejlik szíve tájékán egy különös érzés. - Hege életben van...Ne kérdezd, honnan, de biztosan tudom...- mondja olyan bizarr kétségbevonhatatlansággal, hogy maga is megdöbben. Foszlányokra emlékszik csupán, de azokra élesen, tisztán. A férfi akiért kockáztatta a testi épségét nem lett öngyilkos, Bárhol is legyen, az nem a holtak birodalma. Ismét próbálkozik a vízzel. Kortyot korty után erőszakol le torkán. Szerencsére ezúttal kicsit könnyebben lenn marad az így bevitt folyadék. Azért a körmérkőzést így is lejátsszák gyomrában, de vissza újfent nem jön semmi sem, hála az égnek. Viszont innia kell, hogy a vérkeringése stabil maradjon. Körbe pillant, de magára nem mer nézni. Fogalma sincs miféle nyomok maradtak testén az átkok után. Három ágyas kórteremben vannak. A harmadikon is fekszik valaki, de nem látja tisztán. Szemüveget direkt nem vett fel, s kontaktlencsét sem tett be, nehogy esetleg épp azok tegyenek kárt látószervében. Így most mindent kissé elmosódottan és kontúrok híján lát maga körül.
Hozzászólásai ebben a témában


"...Egy csendes arcnak sokszor hangja és szava van..."

dr. Hollóvölgyi Zsófia
Bogolyfalvi lakos, Elemi mágus, Végzett Hallgató


Nyomokban Vasváry-t tartalmazó pöttyös Zsafi=^.^=
offline
RPG hsz: 269
Összes hsz: 314
Írta: 2021. május 19. 07:26 | Link

Elektra


- Igen, egy kicsit, lehet, hogy két átokkal kevesebb is elég lett volna.
Így is elég beteg a tudat, hogy vagy fél napon át a tökéletes átkokat, és a tökéletes sorrendet elmélkedtem ki, és igen, mindezt azért tettem, hogy ártsak valakinek. Bekuckózós óráimban elkapott a láz, és elkezdtem a OUAT sorozatot nézni, szóval biztos vagyok benne, hogy az én fénylő szívem most már több helyen is koromfekete, és eddig nem is láttam megoldást arra, hogy a szív megtisztuljon, gondolom ahhoz egy másikfajta mágia kell, meg olyan klisék, hogy a jó elnyeri jutalmát.
- Hát ez egy vicces történet.
Dünnyögöm, mert valljuk be, nem így terveztük, és nekem nem kellene itt lennem, de néhány nem várt körülmény hozzájárult ahhoz, hogy a terv megváltozzon, és nem is tudom, hogy milyen irányba. Aggodalmasan pillantok a másik fekvő felé, még mindig erősen él bennem a képzelet, hogy felül, és üveges tekintettel kezdi el darálni a dolgokat, majd a végén megátkoz minket, és visszahanyatlik, de remélem, hogy nem így lesz. A testhelyzete totálisan mozdulatlan, bár most azt mondták, hogy a következő szintre lépnek vele, nem tudom, hogy akarom-e.
- Életben van?
Nem tudom, hogy honnan tudja, de az a nagy helyzet, hogy jelen pillanatban ennek csak örülök, mert, ahogy a másik fél kinéz... Merlinre mondom, annál még a halál is jobb. Kényszerítem magam, hogy ne nézzek oda, helyette inkább Elektra arcát pásztázom újfent.
- A mit keresek én itt-re válaszolva. Megengedték, hogy megvárjam, amíg ellátnak, én pedig úgy gondoltam, hogy ez egy remek alkalom arra, hogy kicsit körbe nézzek, bár nem is tudom, hogy mit akartam találni, csak jött egy megérzés... aztán megláttam Otíliát, és mielőtt gondolkozhattam volna, hogy ez talán nem egy jó ötlet, felkiáltottam, hogy: Az a nő az másodunokatestvérem! Persze egyből rám vetették magukat, vért vettek, manát nyertek ki belőlem, mert van valami új eljárás, amit kipróbálnának, és most egy szobában vagyunk vele. Ő pedig hetek óta lebeg élet és halál között. Azt hiszem, az élet tényleg elintézte.  
Jegyzem meg egy kicsit halkabban. Beszéd közben a kapott ruha szélével játszom. Nem szeretem az anyagát, nem érzem jól magam benne, de ez legyen a legkisebb bajom, az egyik nő mesterséges kómában van, a másikat a halálból hozták vissza, nekem meg viszket a bőröm az anyagtól, hát tényleg Zsófia, szedd össze magad.
Utoljára módosította:dr. Hollóvölgyi Zsófia, 2021. május 19. 07:28
Hozzászólásai ebben a témában

Rothstein Elektra
Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Edictum szerkesztő, Bogolyfalvi lakos


Igazságvadász
offline
RPG hsz: 621
Összes hsz: 949
Írta: 2021. május 19. 12:27 | Link

Zsófia


Ajkát húzza csak el és fején ingat egyet röviden, amolyan "ez van" módon. Nem szövetségese hibája, hogy túllőtt a célon, s hősnőnk rosszabbul van a vártnál. Elektra ötlete volt. Vállalja a következményeket. Együtt nézték át a varázslatokat, amiket Zsófia összeválogatott. Jól tudta mik érik majd. Az utolsó átkot, a kaszabolót pedig konkrétan ő maga javasolta, hogy tegyék még hozzá. Így a felelőség nagy része őt terheli. Ennek ellenére egyként hordozzák a történtek súlyát, most már életük végéig. Hiába nem lett belőle tragédia. Ezek után csupán azt bánja, hogy belerángatta a másikat ebbe az őrültségbe. Viszont árnyalatnyi megnyugvást az mégis ad számára, hogy legalább sikerrel jártak. Kezdődhet tehát a második fázis. Végre múlnak, vagy épp beindulnak a szerek hatásai, így gondolatai és érzékei kezdenek visszatérni megszokott medrükbe. Megfigyelő képessége beindul. Látja a nőn, hogy megrázta mindaz amit tett vele. - Figyelj, én akartam ezt, és nem bántam meg. Nem haragszom. Hidd el, még mindig kedvellek. Hallod? - beszél halk, bársonyos hangon, igyekezve megnyugtatni zilált szövetségesét, s figyelmét magára vonni. Emlék foszlányaival ez úgy fest sikerül. - Igen. Nem tudom bizonyítani, egyelőre, de tudom, hogy így van. - fészkeli még feljebb magát, ami hála az égnek egyre könnyebben megy. Már épp belekezdene ennek a ténynek a közlésébe, amikor Zsófia megszólal, felelve egy korábbi kérdésére. Figyelmesen hallgat, s csak paplanjára görcsösen, fehéredésig ráfeszülő ujjai jelzik, hogy értelmüket felfogva, azonnal heves érzelmek generálódtak lelkében. Felhajtja a szövetet. Összeszorított ajkai fájdalmas nyögéseit fojtják, miközben felkel. Erőszakot tesz minden sejtjén, de meg kell tennie. Látni akarja a saját szemével. Ingatagon lépked, szinte vonszolja magát a harmadik ágyhoz, melyben a nevezett fekszik. - A rohadt életbe... - szentségel érdes keménységgel, ahogy megpillantja Otília arcát - Mit műveltél, hogy ide kerültél, te szerencsétlen?... - kérdezi választ nem várva, majd a lázlapjáért nyúl, hogy elolvashassa. Tudni akarja milyen diagnózissal vették fel és milyen terápiát alkalmaznak nála. Nem gyógyító, mégis talán meg fog érteni belőle valamit. Aztán ismét a nőre veti sötét szemeit. Gyűlölhetné, de nem teszi. Csekély erőfölényét kihasználva tehetne kárt benne, mégsem mozdul. Figyeli csupán, némán. Balja megremeg ahogy felé nyúl, hogy homlokából kisimítson egy aranybarna tincset. A szeplőkkel pettyezett fakó arcot látva, eszébe jut az a prágai pillanat, amikor a tükörben sajátjába olvadva nézett vele szembe. - Már nem árthatsz senkinek... - suttogja, s mély sóhaj hagyja el szép ívű ajkát, mielőtt Zsófia felé fordulna. Tekintete szomorú, s együttérző fény csillan meg mélyén, ami csak hamar átadja helyét valami egészen másnak. Az elszántság ragyogásának. - Ha beválik a kezelés, akkor felépül. Ezt neked köszönheti majd, így a lekötelezetteddé válik. Ez később még hasznos lehet. Viszont addig van egy kis időnk, hogy cselekedjünk - szólal meg higgadt hűvösséggel, s számító logikával átszőtt hangon - Azt is tudják, hogy én ki vagyok? - teszi fel ezután a legfontosabb kérdések egyikét, majd visszaaraszol ágyáig, melyre mondhatni leroskad. Még nincs vele az ereje egészen. Kell hozzá pár óra, hogy valóban járóképes legyen. Ezt belátva kénytelen átütemezni a tervezett kartotékok közti kutatást. Hajnalra, amikor a legnagyobb a csend. Van egy szürke óra, úgy egy és három között, amikor mindenki elpilled. A nővérek figyelme sem olyan éber, s az ügyeletes is aludni tér szobájába. Az lesz az ő nagy pillanata. Minden másként lett a vártnál. Sikeres pedig csak akkor lesz ez a kis kiruccanás, ha képesek igazodni minden kanyarhoz az úton. Ez a feladatuk.
Utoljára módosította:Rothstein Elektra, 2021. május 19. 12:32
Hozzászólásai ebben a témában


"...Egy csendes arcnak sokszor hangja és szava van..."

dr. Hollóvölgyi Zsófia
Bogolyfalvi lakos, Elemi mágus, Végzett Hallgató


Nyomokban Vasváry-t tartalmazó pöttyös Zsafi=^.^=
offline
RPG hsz: 269
Összes hsz: 314
Írta: 2021. május 19. 12:32 | Link

Elektra


Sohasem éreztem magam olyan elveszettnek, mint itt, ebben a szobában. Magabiztosan meneteltem előre, mindig megoldottam valahogy a legnehezebbnek tűnő kihívást is. Számomra nem volt lehetetlen, ha kihívással találkoztam, nevetve vetettem bele magam. Mégis itt, az óráknak tűnő percek lassú haladásával, a szuszogás hallgatásával, a csendben, úgy éreztem, zuhanok.
Az ujjaim elfehéredtek, ahogy a nyakamba lógó keresztre szorítottam, ajkaim némán mozdultak, imádkoztam. Nem teszem túl gyakran, nem is vallom magam jó kereszténynek. Ahogy mindenki, úgy én is, becsülettel jártam gyerekként misére, ám túl azon, hogy ott is a hittel megáldott aranyvérűek között ültem, mint egy lelenc, nem nagyon tettem mást. Nehezen boldogulok a nem reális dolgokkal, csodatételekkel, még akkor is, ha boszorkány vagyok, és a mágia önmagában valami nem éppen földhöz ragadt dolog. A személyiségem szereti a tényeket, a kézzel fogható, bizonyított dolgokat. Istent sok féle módon ábrázolják, William P. Young szerint néger nő, így nem olyan, amit én el tudok fogadni. De most, amikor itt ülök csendes magányomban, mégis imádkozom. Sok mindenért, hogy jól süljön el ez az egész, hogy Hege is, Otília is maradjon életben, hogy Elektrában se hagyjon maradandót. Ez az egész olyan messze áll tőlem, hogy mindezidáig fel sem fogtam, és akaratlan is arra gondolok, hogy mi van, ha minden hiábavaló volt, nem azért, mert Hege nincs jól, hanem mert tényleg volt lehetősége újrakezdeni, és élt vele. És gyűlölöm a gondolatot, hogy ilyen az eszembe juthat egyáltalán.
A helyzet azzal, hogy Elektrával közlöm a tényeket, ő pedig feláll, nem változik, én továbbra is a széken kuporgok, és csak távoli zajként érzékelek minden egyes hangot, de értem, amit mond, és valahol elborzaszt az a gyűlölet, ahogy viseltetik iránta. Belegondolni se tudok, hogy Otília mit tett, hogy mi volt az, ami arra kényszerít embereket, hogy ennyire megvessék. Nem tartom ártatlannak, óóó nem, egy fél pillanatig sem, elborzaszt az, hogy mit milyen ember lehetett, amiért ezt érdemli. Távoli rokonok vagyunk, semmit sem jelentettünk soha egymásnak. Andris bácsi és Otília édesanyja az unokatestvérei az én anyukámnak, így a főbb családi eseményeken, esküvőkön és temetéseken egy közegben voltunk. Habár életkorunk közel van egymáshoz, stílusunkban teljesen mások voltunk, így sosem lehettünk jóban. A tényt pedig, hogy rokoni szálak fűznek minket egymáshoz, eddig nem nagyon fejtettem ki senkinek, de jobb, ha tőlem, és nem mástól halja a nő.
- Nem biztos, hogy szeretném, hogy bármilyen szinten közöm legyen hozzá. Eddig sem volt.
Ezután sem kell, hogy legyen. Megtettem, mert erre neveltek, és mert nyilván nem fogom azt mondani, hogy nem segítek. Akármilyen ember, mégiscsak ember. Nem volt mindig rossz, tudom, hiszen Marcell szerette, és azt mondják, már az is jobbá tesz, ha egy jó ember szeret. Tudom, hogy volt benne jóság, csak... valahogy félrementek a dolgok. Működjön, éljen, ne akarjon ártani. Élvezze ki az esélyt, amit ezáltal kaphat. Már ha kap. Egyelőre még csak kísérleteznek vele.
- Nem, amint megtudták, hogy én ki vagyok, nem foglalkoztak azzal, hogy te ki vagy, teljesen ráálltak arra, hogy segítsek Otílián. Azt mondták, hogy párkapcsolati bántalmazás áldozata lett, és, hogy csak úgy tudott elmenekülni, hogy leszúrta a tettest. De... ha el tudott menekülni, akkor nem értem, hogy került kómába. Miért éppen itt? Hiszen Magyarországon élt. Olyan, mintha kimaradt volna egy szereplő és nagyon sok részlet a történetben. Én mindenre bólogattam, nem kérdeztem sokat, nem akartam gyanús lenni. Azzal élt együtt, akivel Marcellt megcsalta, és ő valóban meghalt.
Hozzászólásai ebben a témában

Rothstein Elektra
Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Edictum szerkesztő, Bogolyfalvi lakos


Igazságvadász
offline
RPG hsz: 621
Összes hsz: 949
Írta: 2021. május 19. 15:32 | Link

Zsófia


Hétköznapi logikával felfoghatatlan helyzetbe kerültek. Tény. Ahogy az is, hogy ezt a szituációt egy író sem vetné papírra. Ennyire szadista iróniája embernek nem lehet. Kegyetlen játék szereplői lettek, akik élete felett egy náluk nagyobb hatalom  kockát vetett. Amor fati. Nincs erre találóbb kifejezés. A Sors akarata. Ennek így kellett lennie. Három nő, három élet és egy - mindőjük számára valamilyen formában - végzetes szerelem. Mert ha nincs Hege, most ők sincsenek ezen a helyen. - Ezzel már elkéstél - jelenti ki nyílt őszinteséggel, hogy azután ismét felkeljen. Muszáj erőltetnie a járást és az állást. - Menj el és szállj meg a közelben. Ha itt maradsz le fogunk bukni, mert akaratlanul is elszólhatjuk magunkat. - javasolja unszolva szövetségesét, hogy tegye, amit eredetileg is kellett volna. Otília felé pillant. Kósza képzet suhan át elméjén, hogy Zsófia talán azért maradna, mert fél magukra hagyni őket. Szeget ver koponyájába ez, s több más gondolat. - Nem fogom bántani...Földön fekvőbe nem rúgok. Bármennyit ártott is nekem, ha tehetném én magam segítenék rajta... - szólal meg néhány pillanat múltán és míg beszél tekintete a volt feleségen nyugszik. - Hege egy ujjal sem érne hozzá. Az ő dühe még az én haragomtól is visszahőkölt. Viszont a féltékenység olykor szélsőséges viselkedésre sarkallta - villan hősnőnk elé annak a tavalyi, őszvégi bálnak az egyik legkardinálisabb momentuma, amikor is a nevezett karjára fogott, azon a módon, amit ő senkitől nem tűrt el soha. Birtoklón. Valamint az a veszekedés, mely egy az Edictumban megjelent cikk okán pattant ki kettejük között. A dezinformált kolléga ugyanis összeboronálta Elektrát, Zlatannal az aurorok vezetőjével. Valójában szakmai együttműködésről volt pedig csak szó, s azóta sincs más mélysége kapcsolatuknak. Harcuknak, melyet Hegével akkor vívtak az ő mérge és ádáz-kegyetlen természete vetett véget. Imola rajzával ejtett a szeretett férfi szívén sebet, hogy rádöbbenjen, a zöldszemű kártya, nála nem nyerő. Hatása épp ellenkező. - Akivel együtt élt, az a férfi hogyan halt meg? Ahogy olvastam ez jóval komolyabb erőszak lehetett, mint egy családon belül elkövetett tettlegesség. Olyan ez az egész nyomorult ügy, mint a döglött beton. Nem áll össze - méltatlankodik, hogy azután leüljön Zsófia mellé az ágyra. Csend borul rájuk. Szinte hallható, hogy a riporternő magában szakadatlan tanakodik. Próbálja összekötni a szálakat. - Mi van, ha az aki bántotta Otíliát, az aki megíratta Marcellel a leveleket és az, aki a boltjukhoz jár egy és ugyanaz a személy? Mi van ha az a valaki mindkettőjüket ismeri és Írországhoz kötődik. Idecsalta őket...De mi a fenéért?...A szentségit!... - káromkodik arcát kezébe temetve, hogy ujjai hegyén sebhelyek száraz szövetét tapintsa. Óhatatlanul utóléri a megrökönyödés. Ezek szerint tehát, arcát és minden valószínűség szerint egész testét elborítják a gyógyulófélben lévő kaszabolás nyomok. Elborzad a puszta gondolattól, ám feltörő könnyeit visszafojtja. Erősnek kell lennie. Nem omolhat össze. Zsófia miatt sem teheti. - A tested nem te vagy! Az csak csont, vér és szövet. Minden, ami számít, amire szükséged van, az megmaradt! - vigasztalja magát belső hangja, s most az egyszer nem bánja, hogy megszólalt rejtett narrátora.
Hozzászólásai ebben a témában


"...Egy csendes arcnak sokszor hangja és szava van..."

dr. Hollóvölgyi Zsófia
Bogolyfalvi lakos, Elemi mágus, Végzett Hallgató


Nyomokban Vasváry-t tartalmazó pöttyös Zsafi=^.^=
offline
RPG hsz: 269
Összes hsz: 314
Írta: 2021. május 19. 15:39 | Link

Elektra


- És tényleg.
De nem, én nem fogok cserébe semmit sem kérni, nem és kész, csak felejtsük el egymást. Azt nem kérhetem, hogy Marcellt felejtse el, hiszen a férfi első szerelme, az, aki a világot jelentette neki, és talán, ha úgy alakulna, jelentené is. Nagyon hasonlítunk egymásra, külsőre, ami ok arra, hogy ne akarjon tőlem semmit. Én nem szeretnék pótlék lenni, de félek, ha oda jutnánk, és ezt megmondanám a férfinak, nagyon megsérteném. Számos okom volt távol maradni, és azt hiszem, az lenne a legjobb, hogy ha ezt lezárjuk, akkor ugyanezt tenném.
Arra, amit mond, bólogatok, el akartam menni, reggel, amikor azt mondják, mehetek, ez nem is volt kérdés, mégis, megerősítve, hogy értem, amit mondott, bólogatok. Meglesz minden. Nem akarok lebukni, ennyi minden után nem akarok lebukni. A következő mondatoknál azonban felpillantok rá, nem hittem volna, hogy ilyen hatást keltek, vagy, hogy felmerülne benne, hogy bennem felmerült, hogy ezt gondolom. Merlinre!
- Biztos vagyok benne, hogy nem ő tette, de abban nem, hogy nem ő ölte meg a másik férfit. Nem féltékenységből, hanem önvédelemből, és, hogy megvédje Otíliát.
Szusszanva emelem az égre a tekintetemet, mert fogalmam sincs, hogy mi lehet a megoldás, tényleg nem áll össze a kép. Nem véletlenül nem, hiszen kellene egy résztvevő, aki elmeséli, hogy mégis mi a bánatos úristen folyik itt, hogy mi történt, de az egyik halott, a másikat halottá nyilvánították és eltűnt, míg a harmadik kómában fekszik. Csodálatosan lehetetlen helyzetben vagyunk, és félek, amikor hazamegyünk, akkor sem leszünk beljebb az esettel.
- Rengeteg vevőjük volt az évek alatt, együtt is, külön is. Bárki lehet az, aki odajár. Az is lehet, hogy teljesen új vevő, lehet, hogy ott hagyott egy követ megmunkálásra, és azért jár vissza, lehet, hogy tényleg gyilkos. Én... nem tudom. Azt hiszem, egy kicsit megzuhantam.
Ez sok volt, ez túl sok volt. Eddig is voltak hullámvölgyek az életemben, de azt hittem, az elemi mágiánál és az anyukám halálánál rosszabb nem igen jön. Hát. Jött. Én pedig ülök, és nézem az ágyat, nézem Otíliát.
- Amikor nem őrült, nagyon szép nő, még így is, smink nélkül. Nem csodálom, hogy Hege beleszeretett. Azt hiszem, ezért haragszom rá olyan nagyon, hogy egy normális férfi szerette, megadott neki mindent, és ő nem csak eldobta, de előtte összeroppantotta a szívét.
Hozzászólásai ebben a témában

Rothstein Elektra
Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Edictum szerkesztő, Bogolyfalvi lakos


Igazságvadász
offline
RPG hsz: 621
Összes hsz: 949
Írta: 2021. május 20. 00:16 | Link

Zsófia


Bólogat. Nem igazán képes most egyébre. Erején felül csűri-csavarja gondolatait, görcsösen próbálva rálelni az igazságra. Egyszerűen képtelen átlátni az esetet. Annyira szövevényes az egész, akár egy pókhad hálóhalma és ember legyen a talpán, aki kibogozza. Nem tehet mást, be kell ismernie, hogy kudarcot vallott. - Ritkán mondok ilyet, de nekem ez most túl sok... - szólal meg ujjait szétnyitva, s a köztük lévő réseken át kitekintve - Bármit tudjak is meg idebenn, azt megjegyzem. Amikor pedig kijutok, szimplán hazamegyek és elengedek egy időre mindent, teljesen. Nem látok tisztán és lassan belefulladok a sok részletbe. Ilyen esetekben mindig az a legjobb, ha pihentetem egy kicsit az adott ügyet - magyarázza, még mielőtt szövetségese azt gondolná feladja. Nem fogja, de egy rövid szünet után lehet, hogy meglátja majd végül a fától az erdőt, és összeáll a jelen pillanatban ezer darabra töredezett kép és minden a helyére kerül, értelmet nyerve. - Tudom és sajnálom. Nem lett volna szabad belerángatnom téged ebbe - teszi ösztönös mozdulattal kezét Zsófia vállára, hogy azután, míg a másik beszél ő maga is Otília felé nézzen. Valóban szép asszony, s jobban megnézve vonásaik a mellette ülővel nagyon is hasonlítanak. Rokonságuk Elektra, mondhatni hozzáértő, fiziognómus szemének egyértelmű. Arcszerkezetük tagadhatatlan bizonyítékokkal szolgál, de nem kezdi őket elemezni. Gondolataiból ugyanis a nő szavai visszahúzzák. - Akkor itt az ideje, hogy rám is haragudni kezdj - reflektál elkeseredetten, majd folytatja - Akaratomon kívül ugyan, de majdnem teljesen ugyanazt tettem vele én is, mint a volt neje - beszél szívének mélyéről jövő bűntudattal - Bárcsak visszacsinálhatnám, de nem lehet - rázza meg fejét és beletúr hosszú sötét fürtjeibe. Legalább azok megmaradtak épségben. - Most viszont tényleg menj. Próbálj meg pihenni. A többit pedig bízd rám. Holnap meg amilyen hamar csak tudsz, utazz haza! Rendben? - veti bátorító pillantását Zsófiára, hagyva emellett, hogy lassan elinduljon. - Arról meg, ami itt ma történt, kérlek ne szólj senkinek - inti óva a zilált nőt határozott, de féltő hangnemet használva, hogy szavai célt is érjenek. Miatta zuhant meg, ahogy ő fogalmazott. Így hősnőnk még inkább szívén viseli további sorsát. Nem szabad itt maradnia. Odahaza könnyebb lesz neki mindezen túljutnia és kihevernie az őt ért érzelmi sokkhatást. - Találkozunk a szokott helyen, amikor én is visszaérkezem - teszi még hozzá, miközben elhelyezkedik az ágyban, hogy ő maga is gyűjtsön egy kis erőt az éjjeli kiosonáshoz. Még megvárja, hogy bűntársa kisétáljon a kórterem ajtaján. Ahogy kattan a zár Elektra még egy utolsó pillantást vet a másik foglalt ágyra, s kisvártatva elnyomja az a fajta mély álom, melyet szervezete regenerálódásra használ.
Hozzászólásai ebben a témában


"...Egy csendes arcnak sokszor hangja és szava van..."


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolKülföldi helyszínek