A kontinensen zajló játékok színhelye - a kezdő hozzászólásban jelezzétek, melyik országban is jártok. 
|
|
|
Marcell Ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Az emberek olyan ostobák, szánni valóak. Vajon rájött, hogy mit rejt a levél? Vajon tudja, hogy mennyire értékes? Nyilvánvaló, hiszen itt van. - Itt tartózkodásának oka? Pillant fel rá a túlontúl jellegzetes vonásokat viselő boszorkány. Halvány bőr, millió szeplő, vörös, kusza hajzuhatag, zöldes szemek. Emellett van benne valami egészen koboldszerű is, minta féllény lenne. A választ és a férfi adatait az eljárás szerint rögzíti. Lepillant, majd fel, és arca mintha megváltozott volna. Egy pillanatra olyan, mintha Otília volna. Aztán újra a vörös, koboldszerű nő. Ha a férfi körbenéz, ugyanezt tapasztalja. Egy pillanatra mindenki Otília lesz, a nők és a férfiak egyaránt, majd, mintha mi sem történt volna, minden megy tovább. Fáradt? Kétségbeesett? Vagy valami készül? Nos, bármelyik lehet. A hosszadalmas, legalább negyven perces papírmunka azonban eredménnyel jár, végül hivatalosan is itt tartózkodhat, az ország elhagyásakor a procedúrát meg kell ismételni. Kellemes ittlétet kíván, de valahogy érezhetően nem tetszik neki a férfi. Mintha... biztos a fáradtság. Hátrapillant, mintha a fal mögött lenne valaki, akire ránézne, majd vissza, és a következő belépőt szólítja. Odakint, az ír éjszakában, nem messze a hivataltól ünnepelnek valamit, minden békés, természetes. Minden, kivéve, hogy az ember úgy érzi, figyelik. Milyen kellemetlen érzés ez. Figyelnek. De vajon ki?
|
|
|
Mesélő Mesélő

offline RPG hsz: 810 Összes hsz: 1285
|
Írta: 2021. március 22. 15:15
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=827991#post827991][b]Mesélő - 2021.03.22. 15:15[/b][/url] Marcell Ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Az emberek olyan ostobák, szánni valóak. Vajon rájött, hogy mit rejt a levél? Vajon tudja, hogy mennyire értékes? Nyilvánvaló, hiszen itt van. - Itt tartózkodásának oka? Pillant fel rá a túlontúl jellegzetes vonásokat viselő boszorkány. Halvány bőr, millió szeplő, vörös, kusza hajzuhatag, zöldes szemek. Emellett van benne valami egészen koboldszerű is, minta féllény lenne. A választ és a férfi adatait az eljárás szerint rögzíti. Lepillant, majd fel, és arca mintha megváltozott volna. Egy pillanatra olyan, mintha Otília volna. Aztán újra a vörös, koboldszerű nő. Ha a férfi körbenéz, ugyanezt tapasztalja. Egy pillanatra mindenki Otília lesz, a nők és a férfiak egyaránt, majd, mintha mi sem történt volna, minden megy tovább. Fáradt? Kétségbeesett? Vagy valami készül? Nos, bármelyik lehet. A hosszadalmas, legalább negyven perces papírmunka azonban eredménnyel jár, végül hivatalosan is itt tartózkodhat, az ország elhagyásakor a procedúrát meg kell ismételni. Kellemes ittlétet kíván, de valahogy érezhetően nem tetszik neki a férfi. Mintha... biztos a fáradtság. Hátrapillant, mintha a fal mögött lenne valaki, akire ránézne, majd vissza, és a következő belépőt szólítja. Odakint, az ír éjszakában, nem messze a hivataltól ünnepelnek valamit, minden békés, természetes. Minden, kivéve, hogy az ember úgy érzi, figyelik. Milyen kellemetlen érzés ez. Figyelnek. De vajon ki?
|
"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
|
|
|
Hegedüsh Marcell Bogolyfalvi lakos
 the Son of Anarchy offline RPG hsz: 327 Összes hsz: 367
|
Írta: 2021. március 22. 15:46
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=827992#post827992][b]Hegedüsh Marcell - 2021.03.22. 15:46[/b][/url] Írországban × a titokzatos levél × Erősen, izgatott tinédzser módjára szorítom hosszú ujjaimmal a jobb vállamat nyomó hátizsák pántját. Közelebb dőlök a boszorkányhoz, hogy helyesen tudja felvinni az adataimat. Megosztom vele, hogy csupán látogatóba érkeztem – még ha ez nem is teljesen igaz. Vagyis, nem tudom, hogy mit keresek itt. Azonban vagyok olyan forrófejű – köszönöm eridonos vér –, hogy mindennemű gondolkodás nélkül nekiindultam az Ír Köztársaságnak csak azért, mert rossz megérzésem van. Jelenleg nem tartozom senkinek sem magyarázattal. Még akkor sem, ha tudom, hogy biztosan okozok néhány álmatlan éjszakát azoknak, akik esetlegesen sündörögnének a házam táján. – Hegedüsh Marcell Vilmos – formálom meg a szavakat jól artikulálva. – 40 év – folytatom, s egy mély sóhajjal válaszolnék is a következő kérdésre, amikor is… „Anyja neve?”, hallom és hatalmasat dobban a szívem, mert ex-feleségemet látom magam előtt. – Otília… – suttogom értetlenül, majd a körülöttem lévőkre tekintek, akikben egy pillanatra szintén megláttam régi kedvesemet. Bal kezem mutató- és hüvelykujjával orrnyergemre csípek, szemeimet összeszorítom. – Mármint… Hóray Katalin – morgom, majd miután végre mindennel végeztünk, elveszem az tartózkodási jogosultságomra vonatkozó papírokat, és észre sem veszem, hogy milyen gyorsan távozok az Otília-tömegből. Bizonyára elfáradtam. Mihamarabb találnom kell egy fogadót. Vigasságról árulkodó boldogságének szárnyal végig az utcán, így követem is a hangot, amíg el nem érem az ünnepséget. Hátha tud valaki segíteni. …ha akar, persze. Túlságosan látszik rajtam az elveszettség és a fáradtság.
|
|
|
|
Mesélő Mesélő

offline RPG hsz: 810 Összes hsz: 1285
|
Írta: 2021. március 22. 16:04
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=827994#post827994][b]Mesélő - 2021.03.22. 16:04[/b][/url] Marcell - Rossz irány, Hege. A hang egy sötétebb, sikátorszerű részről szól, arctalan, alaktalan, de érthető, sőt, mi több magyar. A férfi hangja ismerősen csenghet, de ne feltétlenül tudja az ember hova tenni. Ismeri? Igen. Nem. Talán. Bármi lehet, valóság is, álom is. Minden olyan bizonytalan, de hát min csodálkozunk, hiszen csak úgy eljött, mindenféle racionális felkészülés nélkül. A hang, talán a múltból szól, talán a múltban hallotta, de máshogy. Felrémlik a kép, ugye? Egy kínos, konyhai jelenet, ahogy ez a hang, lihegve élvezi az egykori szerelem nyújtotta bódultságot, és anélkül, hogy akár csak egy fikarcnyi bűntudata lett volna, nézett szembe veled. Te most képes vagy szembe nézni vele? Képes vagy újra találkozni azzal az emberrel, aki életed első igazi összeomlásához vezetetett? Mintha már most egy átkozott, egy soha véget nem érő, őrült álomba keveredtél volna. És hol van mér a vége, drága barátom? - Játszhatjuk szépen és csúnyán is. Megmondod hol van, megmondom hol van. Vagy van üzlet, vagy nincs. Nos? Az utolsó szó kissé türelmetlen, az alak mozdul, felfedve helyzetét, de, ahogy előre lép, úgy lép hátra is, elveszve újra a jól eső homályba. Hát nem egyszerű? Nem... nagyszerű? Csak add át, és vége. Csak add át, hiszen nálad van, nem?
|
"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
|
|
|
Hegedüsh Marcell Bogolyfalvi lakos
 the Son of Anarchy offline RPG hsz: 327 Összes hsz: 367
|
Írta: 2021. március 22. 16:23
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=827996#post827996][b]Hegedüsh Marcell - 2021.03.22. 16:23[/b][/url] Írországban × a titokzatos levél × Mintha mindenki egyenesen a fülembe üvöltene. Minden annyira ingerültté tesz, hogy még mielőtt elérném az ünnepséget megtorpanok, és az egyik közeli ház falának dőlök. Érzem a rücskös téglát, miközben sapkás fejem hátsó részét is a hideg épületrésznek dőltöm. Ez csak egy rossz álom. Azt sem értem, hogy mit keresek itt. Értetlenül csóválom minduntalan a fejem, miközben lábam idegesen járni kezd az utca kövezetén. Szemeimet összeszorítom, ahogyan ajkaimat sem kímélem, majd amikor éppen a légzéstechnikámat próbálnék meg javítani, egy lidércesen nyálkás érzetet keltő hang csapja meg férfiasan méretes füleimet. Nem tudom, hogy honnan ismerhetem… először. Aztán egyre kezd eluralkodni rajtam a kellemetlen érzés. Az a mellkasszorító, fogcsikorgató. Az agyadat vérrel elöntő. Állkapcsomat szorítva fordulok lassan a hangnak az irányába, habár még mindig csak reménykedni tudok, hogy nem azzal találom szemben magam, akire először gondoltam. Fejemet oldalra döntöm, mindkét karomat leengedem és kérdőn, a lehető legkarcosabban kérdezek az hűs levegőbe. – Te? – hangom hitetlenkedő és bántó. Szinte már lenéző. Ő küldte volna a levelet? Meglehet… amilyen kis pelyhes tökű, talán ezek voltak az első szavak, amiket megtanult végre leírni. Á! Otília írása volt… mit csinált vele? Hol van Ő? Nem tiszták a gondolataim, nem tiszta a fejem. Mibe keveredtem? Ez csak egy rossz álom. – Akkor sem mondanám, ha tudnám, hogy mit keresel – dörmögöm, majd ajkamat undorral telin elhúzva teszek felé egy lépést. Nem lehet véletlen, hogy itt van. De nem akarok kétségbeesésemnek hangot adni. Kérdez, én válaszolok. Kérdezek, ő válaszol. Otíliát pedig megtalálom én magam, de ha megtudom, hogy neki köze van hozzá… A trauma azonban erősen dolgozik ereimben, és hagyja száguldani az ingerültnél ezerszer mérgezőbb érzést; a nosztalgiával átitatott féltékenység régi érzését.
|
|
|
|
Mesélő Mesélő

offline RPG hsz: 810 Összes hsz: 1285
|
Írta: 2021. március 22. 16:47
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=827997#post827997][b]Mesélő - 2021.03.22. 16:47[/b][/url] Marcell - Én. Felel a hang, benne megannyi gúny és elégtétel. Milyen megható, hogy ennyi év után is képes még ilyen érzelmeket kihozni belőle. Pedig azt hitte, hogy továbblépett. Olyan volt, mintha továbblépett volna. De talán ez a nagyra nőtt figura nagyobb játékos, mint azt az ember gondolná. - Nem tudod? Ugyanmár! Milyen kereső vagy te?! Elpuhányultál Hegedüsh, pedig én ennél sokkal jobbnak hittelek. Milyen kár. Az utolsó két szót már szinte fröcsögve közli, és ha Marcell odaér, láthatja, hogy nincs egyedül, sőt, ami azt illeti, egész sereg kedvesnek nem éppen mondható alak veszi körül, ugrásra készen, és lám, be is zárul a kör, ahogy az a bizonyos közelség elég közeli. A rég látott arc idősebb lett, nyakán, arcán, jól láthatóan friss karmolásnyomok vannak, egyik szeme bevérzett, bedagadt. Úgy fest, ideig-óráig méltó ellenfélre akadt. Egyértelmű, hogy kettesben nem olyan erős, mint amilyen szeretne lenni, és nem véletlen hozott magával még hat embert akkor, amikor tudomására jutott, hogy a férfi megkapta a levelet. Honnan tudta, hogy megkapta? Hát nem egyértelmű? Látta. Bizony, látta, hogy megkapta, látta, hogy átvette, sőt, azt is, hogy elindult ide. - Biztos vagy benne, hogy nem tudod, mit keresek? A kérdés olyan nyájasan hangzik el, mintha az ember arra kérdezne rá, milyen napja volt. Tesz egy lépést felé, szemei összeszűkülnek, ahogy kimondja a szavakat: - Híg s fóka alma vési tőrzsi fened tényeb. Újra és újra. Ébredéstől ájulásig, Egyre csak ismételve. Hol van?
|
"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
|
|
|
Hegedüsh Marcell Bogolyfalvi lakos
 the Son of Anarchy offline RPG hsz: 327 Összes hsz: 367
|
Írta: 2021. március 22. 19:40
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=828003#post828003][b]Hegedüsh Marcell - 2021.03.22. 19:40[/b][/url] Írországban × a titokzatos levél × A megfeszült állkapocs elárul engem. Sok idő telt volna el azóta, hogy láttalak téged? Téged, te féreg, aki a feleségemmel a konyhapulton enyeleg? Az időnek túl sok jelentőséget tulajdonítanak az emberek, hiszen ha valami nagyon mélyre berágja magát éles kis fogaival, akkor azt az idő sem gyógyítja. Maximum kicsit homályosítja annak múlásával. Azonban azon nincsen mit szépíteni jelen helyzetünkben, hogy az arc, amit – ugyan a félhomály még magába zár – oly’ régen láttam, most feltépi a be nem gyógyult sebeket, és belenevet az arcomba. Nem tehetem. Nem engedhetem, hogy ennyire eluralkodjanak felettem az érzelmeim, mert abból mindig csak a baj van. Bizonyára a túlérzésem, túlgondolásom és túlféltésem vezetett Elektrával is oda, ahol éppen vagyunk; a semmibe. Ebbe az elmebeteg állapotba, hogy egy hétköznap délután olyan inger érjen, hogy felkapjam a hátizsákot és elinduljak. – Abból már kiszálltam egy ideje – reflektálok nehézkesen véve a levegőt a „kereső” kifejezésre, hiszen amióta Otília nincsen… abbahagytam a „bizniszt”. Felhorkanok. Többnek hitt. Pont ő. A horkanás mellé fejcsóva és egy keserédes mosoly párosul, miközben idegesen kerül elő rózsaszín nyelvem cserepes ajkaim közül. Lépek egyet előre, hogy csekély, megmaradt dominanciámat mutassam felé, amikor több alak kerül elő a félhomályból. Mosolyom megmarad, ahogyan nyelvemre közben kénytelen vagyok ráharapni. Megemelem hát jobb kezem, hogy annak mutatóujját rázzam meg a levegőben akár egy diákot feddő tanár. Ő többnek hitt. – Viszont te nem okoztál csalódást – mutatok körbe színpadiasan a többiekre tekintve, majd vissza rá. – Mindig is egy gyáva mitugrásznak tartottalak – ejtem ki végül rekedtes hangomon a szavakat. Tudom, hogy ebből nem jöhetek ki jól, ezért minden érzékemet farmernadrágom zsebére összpontosítom, hogy megbizonyosodjak; a pálcám a helyén. Noha a következő mondatra megáll a lélegzetem. Valóban ő küldte volna a levelet Otília kézírását másolva? – Mit akarsz? – teszem fel végül a kérdést. Az övét figyelmen kívül hagyva, hiszen egyértelmű, hogy a borítékra fáj a foga… vagy Tillára?
|
|
|
|
Mesélő Mesélő

offline RPG hsz: 810 Összes hsz: 1285
|
Írta: 2021. március 22. 20:24
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=828009#post828009][b]Mesélő - 2021.03.22. 20:24[/b][/url] Marcell tovább a hszhez...
Figyelmeztetés! A hozzászólás egyes elemei a nyugalom megzavarására alkalmasak, így elolvasása csak saját felelősségre ajánlott, Szeretnéd látni? IGEN
- Ha egyszer benne vagy, többé nem szállhatsz ki. Főleg nem egy ilyen fogással, ne bassz fel Hegedüsh, hogy azt hitted, ezzel, futni hagynak. Szerinted miért dugtam a kis asszonykádat? Nem azért, mert olyan nagy szám lenne. Nem, de amit tud, ha csak eszébe jut, hogy mit mondott Otília, hogy mi van nála, hogy mit birtokol, ha arra a kincsre gondol... képtelen túllépni. A nő pedig, azt mondta, már nincs nála, hogy elrejtette, hogy más ne találhassa meg. Ha így van, ha így tett... az azt jelenti, hogy Marcellnél van. Az egyetlen hely, ahol senki sem keresné. Ott kell lennie. - Idióta. Nem foglalkozik a sértéssel, csak azzal, hogy nem kapta meg, amit akart. Azonban, ha így nem lehet, akkor lehet másként. Biccent egyet. Hátralép, és még annyit szól: - Ennél ne legyen idiótább. A férfiak gyűrűje pedig szűkül, ahogy egyre közelebb lépnek Marcellhez, aki nyilván erős, jó ideig képes védeni magát, ám elég néhány jobb ütés, és az elfáradás, és idővel úgyis elveszti az eszméletét, csupán csak ki kell várni, türelemmel. Minden sérülés, melyet az ő emberi szenvednek el, csak járulékos veszteség, és talán még hallja is, hogy mikor sikerül leteríteni, úgy ujjongnak, mint amikor medvét ölnek. - Vigyük. Mordul, és már sarkon is fordul. Ha valaki azt hiszi, hogy a többi megsajnálja Marcellt, és majd kézben viszik, csalódást kell okoznom, úgy húzzák a földön, mint rongybabát. És ennek még közel sincs vége.
***
Ki tudja mennyi idő telik el, mire Hege magához tér, és valljuk be, ha azt hinni, ez nem más, csak egy rossz álom, jön a tény: Álmunkban nem érzünk szagokat. Márpedig itt kegyetlenül büdös van, rothadó hús szaga, mely valószínűleg a sötétből haványan kikandikáló, finom, fehér bőrű, apró, talán harmincötöd, maximum hatos láb tulajdonosa áraszt magából. Ő már nem szenved, de nem állítja senki, hogy könnyen talált rá a halál. Marcell azonban még él, lábai a földet érik, keze a magasbanmegkötve, egy húskampóra akasztva. Mellette ezer sebből vérző, ismerős női alak, lebeg a föld felett, lebeg élet és halál között. A helyiség hűvös, csempézett. Valaki épp vért hány valószínűleg őt találta el leginkább az ellentámadás, de Marcell örülhet, hiszen még él. Még.
|
"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
|
|
|
Hegedüsh Marcell Bogolyfalvi lakos
 the Son of Anarchy offline RPG hsz: 327 Összes hsz: 367
|
Írta: 2021. március 22. 21:01
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=828011#post828011][b]Hegedüsh Marcell - 2021.03.22. 21:01[/b][/url] Írországban × a titokzatos levél × Úgy érzem, hogy elérkezett a pillanat, amikor vagy baromi gyorsan ellököm egymástól a két mögöttem álló alakot és elfutok... vagy pedig hihetetlen lélekjelenlétről kell tanúbizonyságot tennem és elfogadni, ami rám vár. Márpedig akármennyire lehetek én jó erőben alapvetően, az elmúlt időszak igencsak rányomta a bélyegét a fizikai erőlétemre. S az sem utolsó, hogy egy nem győzhet ennyi ellen puszta testi erővel. Mindenestre mellkasom elé emelem kezemet, és amikor az első „gyomros” ér fájdalmasan horkanva görnyedek össze. Persze ők élvezik ezt. Undorító keselyű, sőt hiéna mind. Ezért a legszebb mosolyomat veszem elő, amikor a következő „jobbos” arcomat éri. Megérzem a régen tapasztalt fémes ízt, és amikor szólnék – a jól irányzott ütésnek köszönhetően – kicsordul a vér ajkaim közül. Fejemet csóválva tekintek az egyre távolabbinak tűnő, szőke alak felé, miközben még több ütés ér. Én csupán védekezni próbálok. Sem erőm nincsen, sem hitem magamban, hogy ily’ kimerültem helyt tudnék állni. Az utolsó előtti ütés viszont felszabadítja bennem a tesztoszteronnal párosuló adrenalint. Egy jól irányzott fejeléssel ajándékozom az előttem lévőt. Győzelemittasan, barbármód nevetek, majd egy újabb ütés ér… és minden elsötétül. 
FIGYELEM! A hozzászólás kendőzetlen nyelvezetet, a nyugalom megzavarására alkalmas elemeket tartalmaz, így 18-as karikás besorolást kapott. Biztosan elolvasod? IGEN.
Vízcseppek pötyögésére kezdem lassan fel-felemelni pilláimat. Először általában a hallásom ébred, aztán kerül sorra a szaglás, a látás, majd végül a fájdalomérzet. Az idő múlásával talán a szemem vesztett magából a legtöbbet és így, szemüveg nélkül nem is várok magamtól túl sokat. Elhalva veszem a levegőt, miközben végre konstatálom, hogy valami nagyon nincsen rendjén. Az eddigi érzet, miszerint ez csupán egy álom egyre inkább kezd valósággá válni. A megmagyarázhatatlan szagra fintorogva nyitom ki bevéresedett szemeimet, hogy először a hófehér lábat pillanthassam meg. A levegő bent ragad, és érzem, hogy „liftezni” kezd a gyomrom. Szavakat nem találok. S ugyan kihez intézném azokat? Szédülök. Sajog mindenem. És ahogyan megjósoltam… a látásom a félhomályban egyáltalán nem közelíti meg százszázalékot. Noha a halott lábfej beleégett agyamba, s fájdalmasan tekintek a mennyezet felé, hogy ott viszont egész szépen kivehessem fekete szempárommal, hogy fellógattak, akár egy disznót. Ébred az ösztön. Ébred a pánik. Rángatni kezdem magam rajta, és fájdalmasan kiáltok egyet kétségbeesésemben. A szívem kalimpál. Az ereim tele dühvel és félelemmel. – Mi a fasz? – rángatom karjaimat, de azok nem szabadulnak az aprólékos kötözésnek köszönhetően. Pánik. Levegő. Fuldoklom. Szaggatottan veszem a levegőt, ahogyan körbe tekintek a mocskos helyiségben, majd egy ismerősen ismeretlen alakon akad meg a szemem. Remegni kezdek. Tovább rángatom magam, majd egyszer csak elfogy az erőm. Nem szólítom meg… talán ő sem él már. Csak egy fájdalmas könnycsepp hagyja maga után fényes csíkját megterhelt vonásaim között. Mibe keveredtem?
|
|
|
|
Mesélő Mesélő

offline RPG hsz: 810 Összes hsz: 1285
|
Írta: 2021. március 22. 21:33
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=828013#post828013][b]Mesélő - 2021.03.22. 21:33[/b][/url] Marcell tovább a hszhez...
Figyelmeztetés! A hozzászólás egyes elemei a nyugalom megzavarására alkalmasak, így elolvasása csak saját felelősségre ajánlott, Szeretnéd látni? IGEN
- Férfi nemiszerv. Suttogja a másik fellógatott a kimondott kérdésre a választ, a feje nehezen, de mozdul egyet, bár nem biztos, hogy örömteli a viszontlátás, hiszen az elcsigázott mozdulatokkal együtt érkezik a meggyötört, megkínzott test, melyet láthatóan hosszan kínoztak. Mélyen ülő, elfertőződött sebek, szakadt ruhája éppencsak fedi a testének azon részeit, melyek intimitása mindenki sajátja. Jobb combjából szó szerint hiányzik egy darab, a hús még éppenhogy, de rózsaszínesedik a sok feketére száradt mocsok és vér közepette. Lábujjairól hiányzik a köröm, nyakát, arcát mély vágások tarkítják. Az olykor szép, sőt, gyönyörű nő, a legyőzhetetlen, a végzet, most csak mint utolsókat lélegző, már-már élettelen anyagdarab lifeg, várva a véget, ami nem akar eljönni. - Sajnálom. Elcsesztem. Otília hangjában még így is őszinte megbánás hallatszik, és bár talán tényleg nem szeretne mást, csak kilehelni a lelkét, most valahogy megerőltet egy mosolyt, egy utolsót. - Nem vagyok valami szívderítő látvány, tudom. Próbált szólni, de Marcell nem hallgatta meg, nem ment utána, nem tudott beszélni vele. Nem tudta elmondani az aggályait, és azt, hogy mire van szüksége. Lépések, lépéseket hallanak mind a ketten, és Otília feje hirtelen hanyatlik le, magában morog, mint, aki becsavarodott. - Híg s fóka alma vési tőrzsi fened tényeb. Az érkező férfi fintorog rá, pedig egykor hiteles szerelemmel viseltetett iránta, most viszont látszik, mit is gondol valójában. Marcellhez lép közelebb, arcát pajkosan megpofozza úgy, hogy ujjaival mélyen nyúljon annak sebeibe. - Ocsmányul festesz, Csipkejózsika.
|
"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
|
|
|
Hegedüsh Marcell Bogolyfalvi lakos
 the Son of Anarchy offline RPG hsz: 327 Összes hsz: 367
|
Írta: 2021. március 22. 21:56
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=828016#post828016][b]Hegedüsh Marcell - 2021.03.22. 21:56[/b][/url] Írországban × a titokzatos levél × 
FIGYELEM! A hozzászólás kendőzetlen nyelvezetet, a nyugalom megzavarására alkalmas elemeket tartalmaz, így 18-as karikás besorolást kapott. Biztosan elolvasod? IGEN.
A szürke szobához egyre jobban idomulnak látószerveim. Fájdalmamnak és kétségbeesésemnek hangosabban adtam hangot a kelleténél. De mégis ki gondolta volna, hogy a közelben hasonlóan kikötözött alak életben van? Ezért nem is tartottam rajta sokáig szemeimet, hanem a traumák legmélyebbikét kezdtem el magamba szívni. A kérdésem után viszont a nosztalgia érzését felidéző női alak megszólal. A hangra gyorsan, szinte nyakamat megrántva fordulok irányába. Sötét tekintetem találkozik az ő fakó lélektükreivel. Kiszáradt, felrepedt ajkaim megnyílnak és egy ideig csak szótlan figyelem arcát. Nem is tudom, hogy mennyi idő telhet el. Nem fogom fel a látványt. A megtépázott bőr, a mély, elfertőződött sebek. A mocsok. A bűz. S egyszerre a szívem dobban és sajog belé. Nem tudok megszólalni. Azonban a következő szavaira, csak eszelősen rázni kezdem a fejem. Beleszédülök. Ez nem történhet meg. Ez… nem lehetséges. Az olykor kecses és tökéletes lábfej megtépázott körömmaradványairól végül felnézek Otília arcába. Szemeim remegnek és könnyesek. Egyszerűen nem hiszem el, amit látok. A vízcseppek egyre távolibbak. A halott nő lába hirtelen a feledésbe merült. Mégis mi történik? Könyörgöm… csak fel akarok ébredni. Ha tehetném, most mélyen arcomba marnék körmeimmel. Ezt akarta elmondani, amikor segítségért jött hozzám. Azon a reggelen, amikor Elektra is nálam volt. Elutasítottuk. Elutasítottam. Minden egyes lélegzetvételem tompán visszhangzik fejemben, majd egyre eszementebben kezdem rázni fejemet. – Merlinre, Otília – suttogom, és engedem, hogy nyakam elengedje minden izmát, hogy állam szinte mellkasomat verje. Ekkor az erőtlenségből mérhetetlen düh alakul, amire fogaimat csikorgatva kezdem újra rángatni magam a húskampón. Fájdalmasan üvöltök egyet. Le akarok szállni innen. A tehetetlenség egyre inkább eluralkodik rajtam, majd könnyesen ideges szemeimet az egykori kedvesre emelem. – Kiviszlek innen… hallod?! – suttogom remegő hangon, s félmosolyát látva összeszorul a szívem. Nem akarom megkérdezni, hogy mit tettek vele; látom, hogy ez nem élőlénynek való. A beszédközpontom teljesen leállni látszik, majd már csak akkor engedem a nő tekintetét, amikor a Szőke ismét előttem áll. Fel sem tűntek a közeledő hangok. Minden érzékemet kiütötték egy időre. Zúg a fejem. Lüktetnek a szemeim. Hallom Otília leírt sorait, és a mély szomorúság kerül feketéimbe. Akkurátusan emelem hát arcomat a Féreg irányába, hogy szavaira csupán a maradék nyálat összegyűjtve számban köpjem a lehető legpontosabban arcon. Vagy szemen. Ahol találom.
|
|
|
|
Mesélő Mesélő

offline RPG hsz: 810 Összes hsz: 1285
|
Írta: 2021. március 22. 22:21
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=828020#post828020][b]Mesélő - 2021.03.22. 22:21[/b][/url] Marcell tovább a hszhez...
Figyelmeztetés! A hozzászólás egyes elemei a nyugalom megzavarására alkalmasak, így elolvasása csak saját felelősségre ajánlott, Szeretnéd látni? IGEN
Nem is az a lényeg, hogy hallja-e, vagy sem, hanem az, hogy vajon életben lesz-e akkor, amikor kijutnak innen, már, persze, ha egyáltalán kijutnak innen, és ha ki is jutnak, akkor azt élve teszik. Ez pedig jelenleg Marcellen kívül senkinek sem célja. Otília, egyre fáradtabban, ájulásig ismétli a szavakat, mintha lenne bármi értelme. Van, nagyon is sok, nem is annak, amit mond, ó nem, Otília okos nő, és az ördög a részletekben rejlik. Mindent kimond, de a lényeget nem írta le. Ha Marcell lenne olyan állapotban, ha nem rohant volna úgy a megmentésére, akkor talán azt is tudná, hogy mi az, ami különbözik, mi az, amit másként tett. Mi a lényeg. Pár betű, egyetlen szó, a megoldás, a titok, hogy miért is van itt Marcell, noha senki sem tudja igazán, hogy amit keresnek, közelebb van, mint az ember sejthetné. Otília mesterműve az a rejtekhely, és Isten a tanúm rá, hogy egy ilyen nővel nem ellenkeznék én magam se soha. Őrült és zseni, egyszerre. A köpés mértani pontossággal landol a férfi bal szemében, amire fájdalmasan felüvölt, és reflexből rúgja ágyékon a felakasztott férfit, kétszer is, és míg baljával a szeméhez kapott, a jobbal arcon is vágja, hogy egyáltalán ne legyen kedve köpködni. - Idióta fasz. Áruld el, hogy hol van, és akkor megszabadítalak a szenvedéseidtől. Sőt, a kurvádat is, vagy, szeretnéd, ha életben maradna? Kést kap fel, melynek pengéje már rozsdás, és közelebb lépve a motyogó nőhöz, finoman végig húzza mellkasától a köldökéig, egy újabb sebet nyitva fel, aminek hatására Otília fájdalmasan, sikítva üvölt fel, míg a szőke kéjes vigyorral pillant a férfi felé, szemében őrület csillan. - Hol van?
|
"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
|
|
|
Hegedüsh Marcell Bogolyfalvi lakos
 the Son of Anarchy offline RPG hsz: 327 Összes hsz: 367
|
Írta: 2021. március 23. 22:28
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=828052#post828052][b]Hegedüsh Marcell - 2021.03.23. 22:28[/b][/url] Írországban × a titokzatos levél × 
FIGYELEM! A hozzászólás kendőzetlen nyelvezetet, a nyugalom megzavarására alkalmas elemeket tartalmaz, így 18-as karikás besorolást kapott. Biztosan elolvasod? IGEN.
A kántálás, a vízcseppek, a szívverésem. Ezeket hallom csupán egy ideig, majd a kétségbeesett húzásom – miszerint jól szemen találom a Szőkét – hozadékaképpen az ágyékomban érezhető, cseppet sem kellemes lüktetés veszi át az irányítást. Fájdalmasan ordítok egyet ezen szimfóniába, majd a görcsbe ugrott alhasam ritmusára kezdem szaporábban venni a levegőt. Az arcomat ért fájdalom mit sem éreztet magából az érzékenyebb testrészt ért rúgásoktól. Hörgök. Mint egy vadállat, akit a vágóhíd vár. Mert ez vár rám, nem igaz? De Őt nem szabad, hogy még több fájdalom érje. Nem engedem. A lihegésem múltával összegyűjtöm a vérrel keveredett nyálat a szájamban és magam elé köpök, hogy aztán a fémes ízt lenyaljam vöröslő fogaimról, és egy eszemet vesztett vigyorral nézzek a pengét rántó férfira. Éppen szólnék, amikor az él végig hasítja Otília mellkasát. Arcom lesápad. Először a puszta döbbenet látszik ráncaim között, majd fogcsikorgatva, nyálat fröcsögtetve üvöltök a Szőkére. – Te elmebeteg állat! – buknak ki első gondolataim felrepedt ajkaim közül, majd ahogyan a mellkasból felserkenő vérre tekintek, hirtelen elkomorodok. A levél, amit Otília írt a farmernadrágom zsebében pihen. S ahogyan a mellkasából lefelé csorgó vérre tekintek, sajogni kezd szívem környéke. Minden külső zaj megszűnik. Csak a furcsa lüktetést érzem odabent. Egyre szorít. Egyre hangosabban hallom a bennem száguldó vért, majd eljut tudatomig, amit eddig figyelmen kívül hagytam. A mellkasom. A becenevem. A hegem. A bennem lüktető „motor”… A szívedben. Ér villámcsapásként a felismerés, s ha kötözött kezeim engednék, akkor oda is nyúlnék hosszú ujjaimmal. De mégis mit keresnek? Mi van a szívemben? Mi van a mellkasomban? – Hagyd békén – mondom erőtlenül. Halkan. Elkezdem hát a színjátékot, hogy Őt megmenthessem. Hangomban mély fájdalom és megadás hallatszik. Ezt akarod, nem, te Féreg? Hogy összeomoljak és elmondjam, amit szeretnél… – Elmondom, hogy hol van… – megremegtetem hangom, hogy végképp éreztessem, hogy ő nyert. Közben minden erőmet próbálom összeszedni, hogy a következő lépésekhez legyen bennem elég mágia… csak nem volt ennyire elővigyázatos ez a Hulladék. Várom közeledését.
|
|
|
|
Mesélő Mesélő

offline RPG hsz: 810 Összes hsz: 1285
|
Írta: 2021. március 23. 23:56
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=828070#post828070][b]Mesélő - 2021.03.23. 23:56[/b][/url] Marcelltovább a hszhez...
Figyelmeztetés! A hozzászólás egyes elemei a nyugalom megzavarására alkalmasak, így elolvasása csak saját felelősségre ajánlott, Szeretnéd látni? IGEN
Kéjes élvezettel nézi, ahogy a férfi szenved, a nőnek nincs már sok hátra, nem is baj, úgyis csak idegesítette. Undorodva néz rá, és örül, hogy egy kicsit csendbe marad. Azok a szavak, az idegeire ment már velük, semmi haszna nem volt. - Valóban? Óóó Marcell, te tényleg kurvára gyenge vagy! Pedig én még játszani akartam veled. Szinte élvezettel lép a falhoz, és súlyos leplet ránt le egy tükörről, melyben egyelőre csak kavargó semmi van. Egyelőre, de mint tudjuk, ez gyorsan változik, és fel is bukkan az első jelenet, a pizzéria vidám hangulata szinte fájdalmasan hathat ebben a fakó, bűzös térben. - Nagyon bájos kislány, bár nem biztos, hogy jót tesz a fogainak az a sok cukor. Árva volt, ha jól emlékszem. Vajon árva lesz megint? Vagy, lehet akár járulékos veszteség is. Ki tudja, hogy mikor mit fogad el. Ciccegve nézi Erikát, aki éppen megígéri valakinek, hogy nem mondja el az anyjának, hogy kapott cukrot. Ez a kislány a jövőben nagy hasznára válhatna, de nem akar ő annyit foglalkozni ezzel az egésszel, hogy évekre szabadon engedi Marcellt, és majd valamikor, újra találkoznak. - Mondtam már, hogy meghaltál? Részvétem. A világnak elképesztő veszteség leszel, öngyilkosság? Ennyire rosszak a mindennapok? Rosszalló sajnálkozásként néz rá, majd fejét ingatva el a halott, aztán a haldokló nő felé, és vidáman, ujja segítségével kezdi meg a kiszámolóst, a halott, a haldokló, Marcell, Erika. - Ecc, pecc, ki-me-hetsz. Hoppá, ő már meg is halt. Szegény Anna. Tudtad, hogy a postásra gyanakodnak a legkevésbé? Neked se tűnt fel, hogy nem ugyanaz, ugye? Apropó, nem ugyanaz, ha rosszul felelsz, és megpróbálsz átverni, akkor valaki az életével fizet ezért. Nem ő, ő úgyis beledöglik hamarosan. Fejével Otília felé bök, aki olykor hörög, vonaglik, mostanra pedig már véres nyál folyik a szájából. Milyen kis kitartó. Nem hitte volna, hogy ennyit fog élni. - Nézzük a játékosokat! Megengedem, hogy te válassz. Ki hajon meg, ha te rossz választ adsz nekem. Van ugyebár a szöszi. Van a jóbarát. Itt megáll egy pillanatra a felsorolásban, hiszen a kép változik, és már Edmund látható, amint éppen megkapja a levelet, mely arról szól, hogy Hegedüsh Marcell életének negyvenedik évében, önkezével véget vetett életének. - Óóó, és a nő! El is felejtettem. Hárman vannak még versenyben. Szerinted a halálod miatt a jóbarátod majd vígaszt nyújt a kis gyújtogatódnak? Akkor a kislányt kéne jégre tenni, nem? Vagy, te melyiket választod? Muszáj mondanod egy nevet, és égek a vágytól, hogy megtudjam. Természetesen mind a három jelenetet hanggal nézheti végig, nincs benne torzítás, csak az utolsóban változik a látószög, mintha az, aki az elején ott lett volna, most a szekrény tetején bujkálna. Mintha egész apróra tudna zsugorodni. És ha már valami apró és bujkáló. Ami azt illeti, Hege ruhája alatt is bujkál valaki, egy apró kismadár, aki csodával határos módon nem sérült eddig, és aki amilyen kicsi, olyan elszánt, hogy megvédi a gazdáját.
|
"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
|
|
|
Hegedüsh Marcell Bogolyfalvi lakos
 the Son of Anarchy offline RPG hsz: 327 Összes hsz: 367
|
Írta: 2021. április 7. 11:27
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=829184#post829184][b]Hegedüsh Marcell - 2021.04.07. 11:27[/b][/url] Írországban × a titokzatos levél × 
FIGYELEM! A hozzászólás kendőzetlen nyelvezetet, a nyugalom megzavarására alkalmas elemeket tartalmaz, így 18-as karikás besorolást kapott. Biztosan elolvasod? IGEN.
A kimerültség olyan szintjét kezdem elérni, hogy már a levegővétel is borzasztó nagy erőfeszítések árán sikeres. A felszakadt ajkak körül már haloványan csöpög a vörös vér, és hullik alá a mocskos padlóra, miközben pihegve figyelem az előttem zajló, egyre szürreálisabb jelenetet. Voltak már olyan helyzetek, amikbe sosem gondoltam volna, hogy keveredek, mégis méltósággal és helyesen tudtam kezelni azokat. Most minden más. Kétségbeesett vagyok és egyre gyengébbnek érzem magam, de tudom, hogy nem adhatom fel. Most nem. S ugyan az sem segít összeszedetlenségemben, hogy halvány lila fogalmam sincsen, hogy mindez miért történik, mégis meg kell próbálnom a lehetetlent; kiszabadítani Otíliát, még ha én oda is veszek. Nézem az egykor gyönyörű, erős és szerelemmel szeretett alakot, s érzem, hogy szívem egyre csak szorul. Én kevertem őt ebbe a helyzetbe? Vagy ő maga okozta ezt? Mindkettő helytálló, hiszen amikor segítségért fordult hozzám, én ugyanazzal a lendülettel mutattam meg neki, hogy merre van az ajtó. Drága Otíliám… mit tettünk? Ostorozom még magam néhány percig, aztán a Szőke ismét felszólal, és ezzel egyidejűleg újfent megfagy a bennem maradt csekély mennyiségű vér. A tükör rémképeire pupillám egyre tágul, és Erikát megpillantva undorodva hörgök egyet. – Mocskos féreg – nyögöm már elveszítve a megadott szerepet, hiszen senki nem várhatja el, hogy a kislány látványára ne lépjen színre bennem az agresszió. – Ha csak egy haja szála is görbül, akkor… – de nem tudom befejezni kétségbeesett fenyegetésem, mivel ő folytatja a játszmát, és egyre sötétebb kártyákat húz elő. Meghaltam? Ér az újabb meglepetés. Alaposan kijátszott terv ez, drága barátom, de nem az lesz a végkimenetel, ahogyan te azt gondolod. Ismét rángatni kezdem magam a kötélen, a húskampó fájdalmasan nyikorogni kezd felettem. Kezdem elveszíteni a józan eszem… Anna? Tekintek a holttestre, majd vissza a tükörre, ahol már Edmund és Zsófi jelenetének vagyok szemtanúja. Fintorba csúful már egyáltalán nem sármos vagy jóképű arcom, és fogaimat csikorgatva emelem fekete szemeimet a Szőkére. – Nyögd már ki, hogy mi a faszt akarsz tőlem! – üvölteném, de csak egy csendes kiáltás szökik ki felsebzett ajkaim közül. Ekkor zsebem megmozdul. Valamiről… valakiről megfeledkeztem; a főnixemről. Izeg-mozog, ezért én is tovább ficánkolok, hogy ezzel ne hívjam fel madaramra a figyelmet, és továbbra is azt mutassam; rettentően kétségbe vagyok esve. És miért is jó egy „zsebfőnix”? Súlyának többszörösét képes elbírni. A jókban reményt kelt a hangja, ám az Ördög zsoldosait megrémiszti. Emellett a könnye is jól fog jönni. Ha egyáltalán túléljük ezt az egészet. Amíg a Szőke Otíliával foglalkozik, főnixem kirepül zsebemből, hogy egyenesen a férfi jobb szemének essen éles kis karmaival. Itt repül a kismadár! Mindeközben én minden létező mágiámat összeszedve mormolok el egy diffindo bűbájt, amire a kötél némiképp megszakad, így a földre esve, kezeimmel megtámaszkodva tekintsek a férfi szemeit kaparó madárkára. Ellököm magam a mocskos padlóról, hogy a jobb kezemben maradt kötéldarabbal a férfi mögé osonjak, és hátulról, a torkát szorítsam azzal, kissé megemelve lábait a stabilitásból. Sok erő nem maradt bennem, de az összeset a műveletre összpontosítom.
|
|
|
|
Mesélő Mesélő

offline RPG hsz: 810 Összes hsz: 1285
|
Írta: 2021. április 7. 12:22
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=829189#post829189][b]Mesélő - 2021.04.07. 12:22[/b][/url] Marcell tovább a hszhez...
Figyelmeztetés! A hozzászólás egyes elemei a nyugalom megzavarására alkalmasak, így elolvasása csak saját felelősségre ajánlott, Szeretnéd látni? IGEN
- Hm, akkor legyen a kislány. Ejnye no, hát nem figyel ez a férfi a játékszabályokra? Ha azt mondják, hogy válasszon valakit, akkor választania kell valakit. Mivel pedig a másik kettőre szóban nem reagált, így tulajdonképpen választott, a kislányt. A tükör képe változik, valaki, feltehetően az, aki Anna volt korábban, a Boglyas téren halad a viharban. Olyan ismerős kinézete van, és ha az embernek van egy kis ideje megfigyelni, Vasváry Richárd képe bontakozik ki. Ki más vihetné el a kislányt az iskolából, ha megkapja a megadott jelet, mint a saját nagyapja. - Ha sokáig leszünk itt, akkor premier plan láthatod, hogyan oltják ki az életét. Hangjában undorító lelkesedés cseng az események ilyen fokú változása iránt, és szinte kacarászva pillant rá Marcellre. Ez az ember beteg, a társadalom azon részéhez tartozik, akiket nem szabad szabadon hagyni. Azonban a túlzott magabiztosság, és a fölényesség sokszor okoz pontatlanságot is. Mint, ahogy most is, amikor is túlzott élvezetet nyújt a szenvedő Otília látványa neki. Kéjes gyönyörrel nézi a nő haláltusáját, és látni, érezni, sőt, ízlelni akarja azt, ahogy kileheli a lelkét. Csakhogy, ahogy talán senki, úgy ő sem számolt a hős kismadárral, aki a következő pillanatban már a szemének esik, és bár a férfi odakap, próbálja elkapni a tenyérnyi állatot, nem sikerül neki időben, mire ujjai közé zárja, addigra nyaka köré kötél kerül, és bár Marcell talán nincs ereje teljében, mégis erősen fog rá, ő pedig erősen szorítja a madarat, ami éles sivítással próbál szabadulni a gyilkos karmok közül. A vérveszteség és a kimerültség miatt lassan fogy az ereje, talán már nem is lát rendesen, talán már érzi, hogy közel a vég, hogy elbukott. De azt mondják, hogy aki szívében hős, azt mindig megsegítik. Még egy utolsó rántás, aztán a test elernyed. Nem, nem kötél általi halállal ért véget ez a fényesnek nem éppen mondható út, hanem kés által. Volt ugyanis valaki, aki az árnyékban tartózkodott, akire nem gondolt volna senki, aki épp olyan észrevétlen, mint egy postás. És ez a valaki, éles kést döfött a férfi mellkasába, pontosan célzott, elég volt egyetlen mozdulat, hogy kilehelje a lelkét. A test Marcell felé dől, a kibuggyanó vér a férfi ruházatát áztatja át. - Ne mondja el senkinek, hogy hol van. Finom női hang, amit már futólag hallott az elmúlt napokban, de most nem biztos, hogy azonosítani tudja, hiszen észrevétlen. A postás is, a beutazási ellenőr is, észrevétlenek. Azonban nagy tetteket visznek végbe. Egy biztos, a következő pillanatban teljes lesz a sötétség, melyet ki tudja mennyivel később a vakító fehérség vált fel, mely betüremkedik a csukott szemhéjak alá, ahogy a kórházi tisztaság szaga is az orrába. Él? Vagy a mennyország ennyire tiszta volna?
|
"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
|
|
|
Hegedüsh Marcell Bogolyfalvi lakos
 the Son of Anarchy offline RPG hsz: 327 Összes hsz: 367
|
Írta: 2021. április 7. 13:46
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=829201#post829201][b]Hegedüsh Marcell - 2021.04.07. 13:46[/b][/url] Írországban × a titokzatos levél × 
FIGYELEM! A hozzászólás kendőzetlen nyelvezetet, a nyugalom megzavarására alkalmas elemeket tartalmaz, így 18-as karikás besorolást kapott. Biztosan elolvasod? IGEN.
Akármennyire volt nagy a lendület, most érzem, hogy az akció minden erőmet felemészti. Hallom a hörgését. Érzem, ahogyan csapkod kétségbeesésében, de nem engedek. Leszállt az a bizonyos vérvörös köd, és már csak az érdekel, hogy elérje őt a vég. Én? Gyilkolni? Vált át hirtelen az agyam, és engedi vissza a civilizált gondolatokat, miközben lassan távozik a túlélési ösztön – az erőmmel együtt –, aztán amikor már feladnám a fojtogatást, előlép valaki a sötétből, hogy kést döfhessen a Szőke szívébe. Minden homályossá válik. Érzem, ahogyan az elernyedt test rám hull, s együtt ájulunk el a földön. Eközben a vértócsa egyre csak gyarapszik körülöttünk, és már nem tudom, hogy ez az egész egy rossz álom volt, vagy valójában megtörtént. Utolsó pillantásaimmal, le-lecsukódó pillákkal figyelem az ismerősen csengő hang tulajdonosát, a sziluettet, majd kicsit hosszabb időre hunyom le szemem. Vagy a fene sem tudja… nem érzékelem már a teret, időt, környezetet. Egyszerűen még utoljára felnyitom a szemem, hogy Otília felé nyújtsam csontos ujjaimat, ám a mozdulatban félig maradok, és végül halkan puffan jobb kezem a véráztatta padlón. ¤¤¤
A kórházban× feltehetően Írország × GIF × mi történt?
Óvatosan nyitom fel szemeimet, amiket az erős, fehér fénynek hála fintorogva össze is szorítok. Hallom saját szívverésem, embereket a távolból zsizsegni és azt is, ahogyan meg-megreccsen jobb vállam, ahogyan hajamba szeretnék túrni. De még nem tudok. Erőtlen vagyok. Az érzékeim ismét lassan térnek magukhoz, azonban most a fájdalom hamarabb jelentkezik, mint bármi más. Fájdalmasan felnyögve nyitom hát fel újra lélektükreimet, és meglátom, hogy hol is vagyok; egy kórházi szobában. – Mi a… – próbálok meg lassan felülni, hogy most már szemeimet dörzsölve élénkítsem a bennem dolgozó, megmaradt vért. Szédülök. Zsong a fejem. És mintha valami teljesen más világon léteznék. Cseng a fülem. Lüktet a halántékom. Ám nem úgy, ahogyan azt már megszokhattam; bájitaltól kábán, mégis érezve a fájdalmat. Homályosan látok, nem vélek egyelőre mást felfedezni a szobában, csak a kék kórházi köntösre emelem fekete szemeimet, és egy hitetlen sóhaj távozik cserepes ajkaim közül. Még ébredezek. Nem gondolkodok… az elég lesz kicsit később.
|
|
|
|
Mesélő Mesélő

offline RPG hsz: 810 Összes hsz: 1285
|
Írta: 2021. április 7. 13:59
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=829203#post829203][b]Mesélő - 2021.04.07. 13:59[/b][/url] Marcell Eltelt egy nap, kétségek között, hogy itt marad-e vagy távozik, majd még egy, amikor várták az ébredését. Az egy négyre rúgott, és még mindig semmi. Az első napon szükségessé vált erős bájitalokat adni, de a szíve meglepően erősen bírta a kihívást, szerencsére nem kellett műteni. Ami a nőt illeti, vele teljesen más a helyzet. Öt nap után is lebeg valahol élet és halál határmezsgyéjén. - Jó reggelt. A hang az, amit Marcell nagy valószínűség szerint utoljára hallott, az ablak mellől lép el, hogy a nő alakja kibontakozzon. Most másabbul néz ki, magabiztosabbnak, feltűnőbbnek. Egyenruhát visel, a helyi aurorparancsnokság jelvényét, egyértelműen magasbeosztású személy. Könnyedén lépked közelebb, és foglal helyet az ágy melletti székben, ahova az emberek rokonait szokás ültetni. - Megannyi kérdést megelőzendő, szeretném tájékoztatni, hogy életben van. Azonban most lehetősége van úgy is dönteni, hogy nem kíván tovább életben lenni. A nemrég lejátszódott események után dönthet úgy, hogy a halálhíre nem kerül cáfolásra, és ön a világ bármely pontján új személyazonossággal, új életet kezdhet. Amennyiben mégiscsak önmaga kíván lenni, úgy értesítenünk kéne valakit, aki eljöhet önért, hiszen már egy hét is eltelt az eltűnése és, nos a sajnálatos öngyilkossága óta.
|
"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
|
|
|
Hegedüsh Marcell Bogolyfalvi lakos
 the Son of Anarchy offline RPG hsz: 327 Összes hsz: 367
|
Írta: 2021. április 12. 14:35
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=829492#post829492][b]Hegedüsh Marcell - 2021.04.12. 14:35[/b][/url] A kórházban× feltehetően Írország × GIF × mi történt? Egy csendes, erőtlen köhintéssel ülök fel végül a kórházi ágyon. Orromat facsarja a jellegzetes fertőtlenítő bájital illata, ami gyermekkori rossz emlékeket kellene idézzen, azonban most még arra sincsen erőm, hogy ezen stresszeljek. Hosszú, csontos ujjaimat meggyötört képet vágva terítem szét mellkasomon. Még egy köhintés, majd éppen jobban mozdulnék, hogy felmérjem a bennem maradt erőt, amikor ismerős hang üti meg csengő füleimet. Értetlen, már majdhogynem értelmetlen ábrázattal fordulok a női alak felé, majd kiskutyamód oldalra döntött fejjel figyelem, ahogyan mellém telepszik. Mintha kandikamerát keresnék nézek a sarokba, majd oda, ahonnan az alak érkezett, de semmit nem látok ott. Mi történik? Bozontos szemöldökömet ráncolva dőlök hátra – hiába akartam szépen, inkább egy jó nagy puffanást hallat maga után – és úgy hallgatom a felém intézett szavakat. Az üdvözlést elfelejtem viszonozni. Nem teljesen jut el minden még az agyamig, ezért fekete szempárommal „zoomolva” figyelem a női ajkakat. Életben vagyok. Ez valóban nagyszerű, de… Magam mellé nézek, mintha csak arról szeretnék meggyőződni, hogy valamilyen bűbáj hatása alatt vagyok, és ha az megszűnik, akkor meghalok. És csak egy szavamba kerül. Ám kiderül, hogy nem erről van szó. Fejem meg-megrándul, miközben nyakam belefeszül a hallottakba. Hogyan élhetnék úgy, hogy tudom; valaki még vadászik rám. S ezzel együtt vadászik Elektrára, Imolára, Zsófira és Erikára. Edura. A diákjaimra… Merlinre! Mindenkit veszélybe sodorhatok, ha Hegedüsh Marcellként visszatérek a kastélyba és Bogolyfalvára. Megnyílnak ajkaim, szemeimben a felismerés fénye csillan. – Nincsen szükség arra, hogy értesítsenek akárkit is – sóhajtok mélyet, de kótyagos fejemben már kirajzolódni látszik a terv. Rudolf… ő kell nekem majd. De még nem most, hiszen akkor fel kell vállalnom magam mindenki előtt. Elbújok. Kitervelem és újra a többiek között lehetek. Talán. Ha okosan csinálom. – Elfogadom tanúvédelmet – felelem reszelős hangon, miközben tekintetem a nő szemeibe fúrom.
|
|
|
|
Mesélő Mesélő

offline RPG hsz: 810 Összes hsz: 1285
|
Írta: 2021. április 12. 15:08
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=829493#post829493][b]Mesélő - 2021.04.12. 15:08[/b][/url] MarcellEz nem olyan dolog, ami könnyű döntés, ő maga is tudja, így nem is várja el, hogy azonnal válaszoljon a másik, mégis, meglepi, ahogy alig egy perccel később határozott, és meglehetősen logikus döntést hoz. - Rendben, ebben az esetben önt hivatalosan is halottnak nyilvánítják a mai napon, és az aurorok felhagynak a keresésével. Ön pedig választhat egy helyet a világban, ahol élni szeretne, a többi már csak formalitás. Tudnia kell, hogy ezzel minden ingó - és ingatlan vagyona az örököseire, végrendelet hiányában pedig a legközelebbi rokonaira száll, a temetés pedig üres koporsóval történik. Kicsit talán túl száraznak hangzik az eljárás elmondása, de annak, aki hosszú évek óta benne van ebbe az egészbe, már nem nagyon jelent kihívást. Az emlékek elvétele nem opció, hiszen ez egy le nem zárt nyomozás lesz, az elkövetkezendő hónapokban, sőt, talán években ezzel foglalkozva lesz, az ilyen ügyek mindig nagyon mocskosak és elhúzódóak. De ez már, nem a férfi problémája. - Elképzelhető, hogy a jövőben lesz kérdésünk még önhöz, mivel a nyomozás folytatódik, feltételezésünk szerint egy bűnszervezet kis szegletét fedtük csak fel, a nagy része még rejtve van. Amennyiben a jövőben meg kell keresnünk, önnek kötelessége megjelenni. Felkelve, lopva lesimítja a köpenyét, és maga előtt összefont ujjaival néz a férfire. - Pihenjen, pár napig még mindenképpen itt kell maradnia, megfigyelésen, addig elkészül az új személyazonossága is. Biccentve lép ki az ajtón, hogy az illetékeseknek további utasítást adhasson. A következő hetet még kórházban kell töltenie, de hamarosan fel tud majd kelni, meglátogathatja Otíliát is, aki békésnek tűnik álmában, leszámítva az őt életben tartó mugli gépek és bűbájok egész garmadát. Sőt, a hét egy pontján rendelkeznie kell arról is, hogy életben kívánja-e tartani a nőt, akinek nagyon kevés esélye van arra, hogy magához tér még, és ha meg is történik, akkor sem biztos, hogy ép elmével teszi mindezt.
|
"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
|
|
|